HTML

Benderik elmélkedik

Friss topikok

Jöjjön el a Te suttyóságod...

2014.09.29. 08:04 Benderik

 

Orbán Viktor szövetségbe forrt szabad testvérpártjának születésnapi zsúrján elmondta, hogy "a politikai korrektség, amely a régi politikai világot meghatározta, valójában egy olyan „taburendszer, amely megfoszt bennünket az őszinte, innovatív gondolkodás lehetőségétől” "

Kár, hogy nem vettem részt az eseményen, mert szót kérve mindjárt elmesélhettem volna pár viccet Máriáról és Jézusról, végtére is Mária országa vagyunk, a fia is befolyásos személy, fontos minden oldalukat ismernünk, hogy minél innovatívabbá tehessük velük a további együttműködést. Mindezeddig meggátolt volna valami, hogy ilyen vicceket meséljek egy keresztény ünnepi gyülekezetben, de ezt a valamit most eltörölték, mint olyan taburendszert, mely megfoszt az őszinte, innovatív gondolkodás lehetőségétől.

***

Ezt az Orbán Viktort amúgy csodáltam mindig bár ha nem szerettem. Ma már látom, hogy pártja egykori kurucos zsenialitása nagyrészt az övé lehetett. Ahogy az üldözött időkben megtalálták mindig a kiskapukat, amire hivatkozva még egy elnyomó rendszerben is formálisan jogszerűen tudták a hatalmat bosszantó akciókat szervezni, majd rámutatni az ezeket hivatalosan lehetővé tevő paragrafusokra. Amitől persze még elfenekelték őket, de komolyabb fogást abban a puhított világban már nem  találtak rajtuk: Jogásznak tanultak s a józan paraszti eszük is megvolt, így szinte hallani lehetett a kurucos kacajt, ahogy szappanként csusszantak ki folyton a Hatalom markából, s szurkálták meg minden oldalról, mint a kis fürge angol flotta hajdan a Nagy Lomha Armadát.

Mert az Armada hajóit nagy böhöm ágyúk védték, de el voltak már lustulva, a kis fürge hajók meg felszereltségük hiányát innovatív furfanggal pótolni tudták. (És e mondatban a hajók inkább már kisebb-nagyobb hasonlatokként úszkálnak a nyolcvanas évek metaforikus tengerén. Amivel -- ígérem -- leállok mert kezd csöpögős lenni.)

Akkoriban olyan témákról tudtak beszélni, amikről beszélni nemigen lehetett, mégis meg tudták találni módját, hogy ki is mondják meg ne is. Tudtak úgy beszélni, hogy hivatalosan még támadhatatlan legyen, de mindenki értse.

***

Hazudnék, ha azt mondanám, később e képesség kiveszett volna. Sőt, egész a legutóbbi időkig ez tudta vastagon tartani azt az arcbőrt, amivel úgy tettek magukévá egy félig-meddig már működő demokratikus intézményrendszert (s annak bevételi forrásait) -- s mindezt egy régi demokratikus államok által alapított nagyobb szövetség tagjaként --, hogy formálisan épp' annyira tartottak be minden szabályt, hogy állandóan minden számonkérésből kicsússzanak. És ez tette lehetővé a teljes jobboldal egyben tartását is, hogy olyan szavakkal tudták kenegetni a szélsőbb érzelműek tüzes szókra éhes füleit, ami ki is mondott dolgokat meg nem is, és olyan jóízűen össze lehetett kacsintani fölöttük.

***

Épp' ezért fáj látnom, hogy a Vezető ellustult. Bohó legénykorában nem okozott volna problémát akármilyen kényesnek számító témáról úgy véleményt mondania, hogy közben betart bizonyos szabályokat. És tudta közben azt is, mire is valók amúgy e szabályok.

Mert a politikai korrektség tényleg sokszor megmosolyognivaló hülyeségig fajul. De ez csak azért van, mert emberek próbálják betartani, kik nem (is lehetnek persze) tökéletesek, így folyton túlzásokba esnek, s így egész kis hülye nyelvet alakítottak ki, amiben semmit sem annak mondanak, ami, s éljük életünket a meleg menedszerasszisztensek és roma köztisztasági előadók furcsa kis világában.

Beszélni tudó jószándékú ember azonban tud olyan mondatokat faragni, ahol nem ezt a mesterkélt műnyelvet használja, ki is mondja a bajokat, mégsem bántó, amit mond.

Mert a politikailag korrekt beszéd valójában nem feltétlen várja el e műnyelvet, és általában a politika sem bünteti azt, aki tisztességes s nem bántó hátsó szándékkal beszél kisebbségekkel, népcsoportokkal, rétegekkel kapcsolatos valódi problémákról. Politikai ellenfelek persze sokszor oktalanul is belekötnek egy-egy "inkorrekt" szóba, de igazi felháborodásba ez olyankor csap, mikor a szavak mögött a szándék is egyoldalúan támadó.

 A valódi politikai korrektség tehát pusztán arról szól, hogy egyoldalúan, támadó / hátső szándékkal nem basztatunk semmilyen csoportot nyilvános beszédben, mert

  • ...a "fentiek" beszéde "lent" a Nép körében valamennyire mindig irányokat mutat, és ha valakit a "fentiek" becsmérelni kezdenek, azt a népből sokan  egyfajta iránymutatásként is felfogják, ezért a "fent" lévőknek mindig is kellő óvatossággal kell szavaikat megválogatni,
  • ...már az óvodában ránk szóltak, hogy nem basztatunk senkit, mert nem és kész. Szabály, illem, ilyenek. Meg akkor majd minket se. A többség úgy általános felső óta készségszinten meg is érti, csak persze tudom, a politika kontraszelektív, így ott a végén felzárkóztatásul kell még egy kommunikációszak. (És ez most nem volt politikailag korrekt, de az most már nem is lenne innovatív.)

Szóval a még el nem lustult Orbán Viktor tudott volna beszélni kényes témákról  anélkül, hogy ehhez be kelljen szüntetnie az illemszabályokat.

Kritizálták pl. az operabálok miatt, de azért jól is esett, hogy a mi miniszterelnökünk egy operabálon is megállja a helyét, nem túrja az orrát, nem köp a földre, mesél malac vicceket az esperes úrnak, hanem el tud úgy beszélgetni, hogy közben betart bizonyos tanult illemet.

Biztos tudott volna pl. a cigányságról is úgy beszélni (nem feltétlen az operabálon), hogy az ő részükről változtatandókat is elmondja, ha hallgatósága látja (hallja), hogy ezt nem fikázásból teszi, hanem a tényleges megoldást keresve.

De tény, hogy egyszerűbb eltörölni a szabályokat.

Csak sajnálom, ha gyermekeimnek azt kell majd tanulniuk történelemből, hogy egyik eredetileg tehetséges miniszterelnökünk -- túl sokáig maradván hivatalban -- ellustult, és magát mívesen kifejezni nem bíró középszerű suttyó lett, miközben hivatalban maradt, csökkentett módú képességeihez igazítva az illemszabályokat, hogy azért még képes legen betartani őket.

 .

 

Ui: A politikai inkorrektség amúgy általában annak eszköze, ha úgy szeretnénk megoldani valamit, hogy sajnáljuk rá az időt, pénzt, elgondolkodást, vagy szimplán csak hülyék vagyunk hozzá, hogy igazából megoldjuk, így inkább szavakkal próbáljuk szőnyeg alá söpörni -- az érintettekkel együtt.

Uui.: Ez az írás -- de már címe sem egészen -- korrekt politikailag, sértheti némelyek érzéseit. Hát, ez van.

.

.

.

 

46 komment

Címkék: illem szabályok

A bejegyzés trackback címe:

https://benderik.blog.hu/api/trackback/id/tr246737847

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bölcsbagoly 2014.09.29. 17:35:17

Ne hülyülj, a ballibáknál minden politikailag inkorrekt amivel nem értenek egyet! OV nem mondhat olyant, amivel egyetértenének.

tralalala 2014.09.29. 18:25:29

@bölcsbagoly: Ezen én is gondolkodtam, hogy ha O. egyszer azt mondaná, hogy "egy meg egy az kettő", akkor vajon másnap tele lenne az index azzal, hogy "bizonyos értelmezésben ez nem feltétlenül igaz, tehát a miniszterelnök hazudik!"?

bölcsbagoly 2014.09.29. 18:49:14

@tralalala: ez már számtalanszor bebizonyosodott hasonló esetekben!

-JzK- 2014.09.29. 19:10:49

A politikai korrektség eredete

„A politikai korrektség egy dogma, melyet egy csaló, illogikus kisebbség vezetett be, és melyet vadul terjeszt egy gátlástalan média, ami arról az ötletről papol, hogy a szart a tiszta végén megmarkolva föl lehet venni."
(Internetes körlevél)

Egy széles körben elterjedt, de még nem teljes körűen bizonyított elmélet (nyelvi determinizmus) szerint a nyelv nem csupán a gondolatok kifejezésére szolgáló eszköz, hanem azt is meghatározza, milyenné válik az adott nyelvet beszélő gondolkodása. Edward Sapir (amerikai zsidó nyelvész, antropológus, 1884-1939), az elmélet egyik megalkotója szerint: „Naiv dolog azt hinni, hogy az emberek a valósághoz a nyelv nélkül viszonyulnak, s hogy a nyelv csupán a kommunikáció és a reflexió alkalmi eszköze. A való helyzet az, hogy a világképet jelentős mértékben a nyelv határozza meg." Az elmélet nyomán például vannak, akik úgy vélik, a magyar anyanyelvű (szándékosan nem magyar származásút írtam) Nobel-díjasok sikerében jelentős tényező a magyar nyelv sajátságos szerkezete, logikája (ebben egyébként lehet valami). A nyelv fontosságára az „új világ" építői is ráéreztek. Marcuse az „esszé a felszabadulásról" című munkájában foglalkozik a „nyelvi ellenállás" gondolatával, abban a rendszertől való felszabadulás egyik lehetséges eszközét látja (semleges szavak „tabudöntő" jelentéssel való felruházása, a hagyományos kultúrában használt kifejezések más értelemmel való használata). A fenti gondolatmenetre támaszkodva született meg az új baloldal szellemi műhelyében (Amerikában) a politikai korrektség, amely „először a különböző embercsoportok pejoratív elnevezése ellen vette föl a harcot: „néger" helyett „afro-amerikai", „buzi" helyett „meleg", „cigány" helyett „roma", elnevezés lett a félhivatalos szóhasználat jobb körökben. Az irányzat itt nem állt meg, hanem az embercsoportok felszínes, általánosító, gyakran bántó jellemzésének is hadat üzent: ma már nem csak a „a cigányok lopnak", „a zsidók ravaszak", hanem a „németek jó katonák", a „franciák könnyelműek" típusú megállapítások sem állják a ki a "píszí" próbát. A radikálisabb értelmiségiek azonban még tovább mentek és gyakorlatilag tabu alá helyeztek minden kijelentést, amely egy - többnyire kisebbségi státuszú - embercsoportra hátrányos megállapítást tartalmaz. Ekképp többség és kisebbség minden lehetséges konfliktusát eleve a többség számlájára írták." (Vitaindító a Szombat zsidó folyóirat fórumán, 2008. 06. 23.)

A politikai korrektség hamar túllépett a puszta „illendőségen", eufemizmuson (sértő vagy trágár kifejezés semleges szóval való helyettesítése, körülírása), s nem kisebb célt tűzött maga elé, mint a társadalom egészének átnevelése, gondolkodásának a hatalom, annak haszonélvezői és csatlósaik számára kedvező irányba történő befolyásolását. „Például az, hogy az amerikai filmekben évtizedeken át hogyan volt szabad kisebbségieket ábrázolni és hogyan nem, egyáltalán nem az "érzékenységük figyelembevételét" szolgálta, hanem a közvélemény átformálását azzal, hogy nem utalunk olyan tulajdonságokra, helyzetekre, amelyek az őket sújtó előítéleteknek tápot adnak. És ez sikerrel is járt, különben ma nem lehetne ott fekete elnök.

A politikai korrektségbe még az is belefér, hogy csak politikailag vagyunk korrektek, a valósághoz nem vagyunk egészen hűek. Ezzel együtt jár, hogy egy kicsit szépítsük meg a jelent, például legyenek a filmben feketék a pozitív hősök, a fehér hős legjobb barátai, a zseniális sebészek, mert a jelen kegyes szépítésével megszépíthetjük a jövőt - és tényleg. A sokszor túlzásba vitt igyekezet, hogy kerüljük a pejoratív, kellemetlen asszociációkat keltő kifejezések használatát a kisebbségekkel kapcsolatban, ezt a fő célkitűzést szolgálja. Ki lehet nevetni a sokszor bárgyú politikai korrektséget, de a hatékonyságát nem lehet tagadni, annak kézzelfogható bizonyítékai vannak." (Kálmán László: Az elnök és a politikai korrektség, Népszabadság, 2009. március 12.)

Papp László Tamás, a HVG és a Hírszerző publicistája az ELTE Kommunikáció és médiatudomány MA programja keretében 2010 áprilisában, fősodratú médiamunkások és értelmiségiek részvételével megrendezett konferencián (idézi Szegő Péter: Hol vannak a politikai korrektség határai? HVG 2010 április 18.) a politikai korrektség négy fő alakját különböztette meg Amerikában. Ezek szerinte a következők:

1. Nyelvi kódex (bizonyos szavak, kifejezések tilalma, „kényes" témák kerülése a közbeszédben);
2. Pozitív diszkrimináció (a kivételezett csoportok előnyben részesítése másokkal szemben);
3. Kulturális relativizmus (minden kultúra egyenrangú);
4. Tudományos relativizmus (objektív tudomány és objektív megismerés nem létezik, csak különféle szempontok, vélemények vannak).

Szűtté mamá? Szűjjé! 2014.09.29. 19:16:09

@bölcsbagoly: Mint ahogy egy balliba sem mondhat olyan, amivel egy hibbant-jobbant egyetértene. Ilyen az országunk. Ilyen lett. Tökmindegy.

apro_marosan_petergabor 2014.09.29. 20:08:30

A cikk is, de a "PC" is úgy zöldség(nem az hasznos, egészséges), ahogy van.
A problémák mélyreható, valódi okainak feltárása helyett a társadalom totális megvezetését szolgálja. Egyszerüen a valóságot hamisítja meg.
Arkagyij Rajkinnak, anno SZU humoristának volt egyszer egy jelenete, ami a probléma körhöz ragyogóan illeszkedik:

- Te, milyen ez a kesztyű(sárga)?
- Zöld.
- Zöld?
- Zöld.
- Milyen színű a nap?
- Sárga.
- Úgyvan.
- S milyen színü ez a kesztyű, mint a nap?
- Mint a nap.
- Tehát milyen színű?
- Zöld.

Wagеm 2014.09.29. 20:12:51

@bölcsbagoly: Neked ez a ballibázás a mániád te vén barom?

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2014.09.29. 20:15:23

@Wagеm: Ugyanmár mit vársz a vén ávóstóé, aki maga vallotta be hogy feljelentette a feketevágásokat?
Adnak neki egy ellenségképet és azt szajkózza a birkája.

csak egy néző 2014.09.29. 21:08:21

Tusványos. 2014. július

OV- "Tisztelt Hölgyeim és Uraim, hogy ma a slágertéma a gondolkodásban azoknak a rendszereknek a megértése, amelyek nem nyugatiak, nem liberálisok, nem liberális demokráciák, talán még nem is demokráciák sem, és mégis sikeressé tesznek nemzeteket. Ma sztárok a nemzetközi elemzésekben Szingapúr, Kína, India, Orszország, Törökország. És azt hiszem a mi politikai közösségünk évekkel ezelőtt jól érezte meg, jól tapintott rá, .......és mit fogunk tenni a következő négy évben, akkor valójában ez értelmezhető innen is"

KDNP születésnap 2014. szeptember
(Néppárt, ez már önmagában is paradoxon, azzal a kb 100 taggal)

OV- "Jelezte ugyanakkor, hogy ez a politika, amit a magyar kormány is folytat, súlyosan sérti "a politikai korrektség taburendszerére épülő csoportok érdekeit".

E csoportok szerint-folytatta a miniszterelnök- ha valaki nem fogadja el a liberális eszmerendszert, az valójában a diktatúra híve, akit azonnal együtt emlegetnek Kínával, Oroszországgal vagy éppen Szingapúrral.

Akkor most mi a búbánatos paripa pénisz is van???

susu64 2014.09.29. 21:21:43

Vajon a blog szerzője tudja-é, hogy miről, kiről s mit szeretne írni? Vagy eljött-é az ő suttyósága?

A politikai korrektség inverze nem a politikai inkorrektség. S a politikai inkorrektség nem is korrektség nélküli politika. Ha már a szavakkal bíbelődünk.

@-JzK-: ez így ok, mondhatnám korrekt.

Wagеm 2014.09.29. 21:22:24

@bölcsbagoly: Azt se tudod mi az a liberális, te vén barom. Na kezdd el az esti recskázást, hogy amikor jön a nővér segíteni és füledbe suttogja, hogy liberális, gyorsan el tudj élvezni. :-))

böIcsbagoly 2014.09.29. 21:32:13

@Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény]: És? A rohadt libsik Csak úgy levágták az állatokat, úgy hogy nem adtak a közösségnek!

@Wagеm: A liberális a társdalamo legalja!

jolaca 2014.09.29. 21:37:38

@susu64: Hát elég vitatható módon bíbelődsz a szavakkal, mit mondjak...
A Te vonaladon egyenes úton juthatunk oda, hogy az inkontinencia sem a földrészek tagadása, csak szimplán összeszartuk magunkat. Hasonló módon, mint amihez ez az eljövendő orbáni kommunikációs trend vezetni fog.

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2014.09.29. 21:43:47

@bölcsbagoly: Itt írtad, te vén szenilis!

"
bölcsbagoly 2014.09.20 08:15:18
@dr doktorka: Nem voltam ávós. Csak akiről kiderült, hogy kézalatt szerzett húst azt elvittük a tanácsházára. A rohadt libsik szokása volt, hogy maguknak harácsoltak közösből és feketén levágták az állatokat."

csak egy néző 2014.09.29. 22:04:31

@Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény]:
Nem érdemes leallni vitatkozni ezzel az ostoba @böIcsbagoly: aki
"témavezető/opponens/ doktori bizottsági tagnak, sőt magát még biológusnak is valló idiótával."
"Ha én beszámítom a pincét, a két garázst , fillegóriát, akkor bőven 300 nm-en túl vagyunk! S van 5 szobánk is....mezei nyugdíjasként"
Itt pedig csak egy sima "mezei nyuggernek" hazudja magát.

Benderik 2014.09.29. 22:15:16

@-JzK-: "Lásd még: kitartas.net/2012/07/01/domokos-endre-janos-kulturalis-forradalom-a-nyugati-kultura-alkonya"

Hát, nem mondom, hogy végigolvastam, csak szemelvényeket, mert egy kisebbfajta könyv.

De olvasása közben tovább erősödött ama nagyon régi gondolatom, ami már-már fájón unalmasan mindennek folyton tanulsága: az Emberiség kényszeresen végletekben tud csak gondolkodni, s az egyik véglet pusztítása elől a másik végletbe menekül. Idővel aztán ráébred, hogy Arany Középút, de addigra talál száz másik témát, ahol hintázhat a végletek között.
Emellett pedig az egyes világnézetek harcosai általában teljesen alkalmatlanok a többiek megértésére (nem elfogadás értelmű megértésére, pusztán agyi felfogására, mert lusták is a másik fejével gondolkodni meg eszköz is a harcban elszörnyedni azon, amit a másik (szerintünk) tesz/gondol), így igazából -- legalább részben -- olyasmi ellen harcolnak, amit a másik oldal nem is tesz/gondol.
De persze így szenvedélyes, kevesebb halottal unalmas is lenne a történelem.

Fizikában van egyébként jó példa ránk: a rezgő rendszer (pl. rugó), ha a csillapítása egy határnál nagyobb (pl. olajban van a végén a súly), kihúzás-elengedés után szépen lassulva középre beáll.
De ha a csillapítás kicsi, túllendül, majd vissza, és szintén lassul, de közben oda-vissza "leveri a bábukat". Mi, emberek, ilyen bábuleverő faj vagyunk.

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2014.09.29. 22:27:14

@csak egy néző: Volt már paleontológus is a vén @bölcsbagoly: . Mindig újabbakat hazudik.
Ja és szerinte a diagnosztikál a helyes és nem a diagnosztizál. Ez a mániája. :-))

Benderik 2014.09.29. 22:29:30

@apro_marosan_petergabor:
"...
- Te, milyen ez a kesztyű(sárga)?
- Zöld.
- Zöld?
- Zöld.
- Milyen színű a nap?
- Sárga.
- Úgyvan.
- S milyen színü ez a kesztyű, mint a nap?
- Mint a nap.
- Tehát milyen színű?
- Zöld."

Ahogy apukám mondta mindig: hülye kérdésre hülye válasz jár: így e párbeszéd teljesen korrekt...

Ami meg a PC-t illeti: ahogy írtam is: persze, az túlhajszolt. De az a forma. Az Emberiség képtelen nem végletekben gondolkodni, és hülyék is sokan vagyunk, szóval a vadhajtás mindenhol törvényszerű.
De ettől még maga a tartalom lehet korrekt, azaz lehet úgy beszélni bármiről, hogy nem vagyok gyagyán gügyögő, mégis mindent kimondtam, és meg se bántottam senkit.
És a társadalom bármely -- legkényesebb -- problémáját is el lehetne kezdeni megbeszélni, és ha tiszta szándékkal kezd neki ott fenn, nem is szül felháborodást, a műfelháborodás meg nem foganna meg ezen esetben.
Csak ezen esetre még sosem láttunk példát, és macerás is dolgokat igazán megoldani: gondolkodni kell, hosszan egyeztetni, mérlegelni, társadalmi vita, meghallgatni másokat, megint gondolkodni, kinek kell ez?! Csapjunk oda a gecibe oszt lesz itt rend. Vagy valami.

Benderik 2014.09.29. 22:48:09

@bölcsbagoly: "Ne hülyülj, a ballibáknál minden politikailag inkorrekt amivel nem értenek egyet! OV nem mondhat olyant, amivel egyetértenének."

OV most bevallottan a határokat feszegeti. Csak veszélyes játékba kezdett, mert amíg csak azért program egymás meg nem tűrésének tana, hogy erőskezű rendszert építhessen, még viszonylag békésen megvagyunk: de söpörtek már el Nagy Vezéreket az ő tanaikon felnövők, kik már őt magát is punnyadt fasznak tartották (ld. pl. most Jobbik, akiken sokan meglepődtek, hogy jé, mennyi sok szavazatot kaptak). És egy őrültebb vezér vagy egy vezér nélküli anarchia esetén egy olyan táptalajon felnőtt nép, akit megtanítottunk rá, hogy ne tűrjön másokat, csúnyán kényelmetlenné tudja tenni ezt a is országot -- nagyjából mindenkinek.

Tudományos libsizmus 2014.09.29. 22:51:16

"A politikai inkorrektség amúgy általában annak eszköze, ha úgy szeretnénk megoldani valamit, hogy sajnáljuk rá az időt, pénzt, elgondolkodást, vagy szimplán csak hülyék vagyunk hozzá, hogy igazából megoldjuk, így inkább szavakkal próbáljuk szőnyeg alá söpörni -- az érintettekkel együtt."

Ebben a mondatban a politikai korrektségről akartál írni, csak félreütött a klaviatúra.

Benderik 2014.09.29. 23:06:08

@Tudományos libsizmus: Hiába, ezek az amerikai gépek, már a billentyűzetük is automatikusan korrektre van állítva...

Ianas 2014.09.30. 00:17:37

@Benderik: ezért nem szabad faxon dolgozni, ahogy a irodalomkönyv is monnya.

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2014.09.30. 07:41:02

Így van, hagyjuk a píszít!
orbán egy mocskos tolvaj cigány!

Netuddki. 2014.09.30. 08:17:29

A suttyóság együtt jár a fidesszel, az orbán meg mióta színre lépett a politika gumicsimmás földművelője.

Ha már a suttyóságnál tartunk. Csak meg kell nézni a fidesz kampányát. Az előbb hallottam fodor csabát a nézőpont "elemzőjét". Negyed óráig köpködte az úgynevezett "bal" oldalt. Sulykolta a sztereotípiákat a bokrosról, a falusról. Bazmeg még azt is megeresztette, hogy a gyurcsány keveri a lapokat ami a főpolgármestert illeti. Aztán a végén fél percben tövig benyalt a fidesznek.

Nincsen ezekben szemernyi tisztelet, becsület se! Közpénzen fizetnek meg "elemzőket", amik a közpénzből fizetett médiában nyomatják a fidesz kampányt. Tisztelni meg nem az úgynevezett "bal" oldalt kell, hanem a saját választóitokat suttyó fideszesek!
Az meg, hogy a blogokon ballibsiztek napszámba, amiért felveszitek a fizetéseteket a fidesz pártházból? Na, az az igazi suttyóság!

Netuddki. 2014.09.30. 08:23:03

@Benderik: Nem lehetne az ilyen közismert, suttyó, fizetett fidesztrollokat kibaszni a picsába? Teljesen felesleges válaszolni nekik, úgyis csak a napi eligazításon kapott utasítást nyomatják. Semmi hasznuk, csak mérgezik a blogok légkörét.
Vagy legalább egy suttyótlanítás linket rakhatnál be. Akkor saját magamnak kitörölhetném őket. Nem vagyok kíváncsi a balfasz fideszes hülyeségeikre.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2014.09.30. 08:50:40

Ebben speciel Orbánnak rohadtul igaza van.

Avagy tudsz mondani egy darab politikai szervezetet, mely hatékony választ tudott adni bármilyen valódi problémára is az elmúlt 20 évebn ?

ENSZ avagy Szíria, Krim ?
EU avagy bármilyen közös akarat, szándék, és szabályrendszer megfogalmazása ?

Trompf · http://trompf.blog.hu 2014.09.30. 08:58:07

@IGAZI_kovi1970:

Szerintem simán lehet.
Írd össze őket, mint régen volt, hogy szerinted ki az, és letesszük a demokratikus oldal cenzúrájának alapkövét.
Ahogy szoktuk.

jolaca 2014.09.30. 10:25:34

@Trompf: Ahogy szoktuk...

Kitakart szereplők a közmédiában, meghívásos EU-pénz tendereztetése a havereknek, kézi vezérelt parlament, ellenzéki javaslatok minden szinten 100%-os, kritikátlan leszavazása stb.

Ahogy szoktuk.

belekotty 2014.09.30. 10:30:53

@Tudományos libsizmus: Szia KISZ titkár elvtárs! Mi a mára kiadott utasítás új gazdáidtól?

diszkriminans (törölt) 2014.09.30. 10:46:13

Az a baj, hogy Orbán pont hogy kerüli az igazán kényes témákat, helyette demagóg maszlagot nyomat. Pont nála látszik, hogy az őszinteség nem PC kérdése, mert PC és nem PC módon is lehet őszintének lenni, meg mindkét módon lehet sallangokról is.

diszkriminans (törölt) 2014.09.30. 10:47:04

@tralalala:
Jelenleg ott tartunk, hogy ha azt mondja, hogy egy meg egy az három, akkor onnantól objektív igazságnak érzi az ország hülyébbik fele.

bölcsbagoly 2014.09.30. 12:03:27

@Benderik: csak ahhoz kellő mennyiségű fanatikus őrült kellene! A jobbiknak meg van hozzá a stabil 15%-a, de többet nem igen tud fanatizálni, mozgósítani, mert csak radikális eszmékkel tudná s arra nem sokkal több vevő van, mint eddig. A mezei polgár alapból óvatos duhaj. Ez minden felkelés, forradalom esetében bebizonyosodott már. Ezért is szoktak elbukni, a kivételektől eltekintve (de p ott más okok is közrejátszanak).

bölcsbagoly 2014.09.30. 12:05:13

@diszkriminans: ja, hogy nem megy bele marhaságok megvitatásába? miért is tenné? Persze, mert mindig ilyennel szeretnétek provokálni, ez nektek baj, csak hát ott a vaj a fejeteken árulkodó jelként!

bölcsbagoly 2014.09.30. 12:08:18

@Benderik: látod, egy diszpéldány a "forradalmárokból" itt is: Hoppácska a velős, de hülye s jellemző kijelentésével! Ezekben bizakodsz? Te szeretnéd, ha a lakosság nagyrésze ilyenkből állna?

bölcsbagoly 2014.09.30. 12:10:10

@diszkriminans: mármint hogy magatokra gondoltál? az teljesen igaz! Ő annyit mond hogy egy meg egy....s ti rögtön rávágjátok hogy három. S rá mutogattok...

bölcsbagoly 2014.09.30. 12:11:16

@IGAZI_kovi1970: no de mit lehet akkor veled/veletek csinálni, akik ingyen és bérmentve vagytok hülyék?

Benderik 2014.09.30. 22:29:33

@IGAZI_kovi1970: "Nem lehetne az ilyen közismert, suttyó, fizetett fidesztrollokat kibaszni a picsába? Teljesen felesleges válaszolni nekik, úgyis csak a napi eligazításon kapott utasítást nyomatják. Semmi hasznuk, csak mérgezik a blogok légkörét.
Vagy legalább egy suttyótlanítás linket rakhatnál be. Akkor saját magamnak kitörölhetném őket. Nem vagyok kíváncsi a balfasz fideszes hülyeségeikre."

Ha írok vmit, azt azért teszem, hogy érveljek vmi mellett / ellen. Ha kitiltom azokat, akik nem értenek egyet vele, akkor marad az, aki igen, de annak meg minek érveljek, ha eleve egyetértünk?
Emellett olyan brilliáns érvelést nehéz írni, ami egyből, vita nélkül meggyőzi a másként gondolót. Vita viszont csak úgy lehet, ha hozzászólhat. És ki tudja, egyben-másban még ő is meggyőzhet.
Elvből se szívesen tiltanék ki senkit, de értelmét is vesztené az egész.
A stílus meg a fórumokon sosem irodalmi, ez egy ilyen műfaj, meg lehet szokni.

Benderik 2014.09.30. 22:40:21

@Trompf: "Ebben speciel Orbánnak rohadtul igaza van."

Pont ez benne az ügyes, hogy a píszí túlhajszolt formáját jogosan lehet kritizálni, így ha vki leszólja, azt érthetően jogosnak érezzük. Ezt kihasználva teszi ő is, csak ő mélyebb szándékkal: a mögöttes tartalmat akarja aláásni.

"Avagy tudsz mondani egy darab politikai szervezetet, mely hatékony választ tudott adni bármilyen valódi problémára is az elmúlt 20 évebn ?"

Attól, hogy esetleg nem, még lehet problémát megoldani, ami pedig annak értelmes megbeszélésével kezdődik. A PC-ről azt hiszik, hogy ezt nem hagyja, pedig de, csak értelmesen kell használni.

Amúgy pedig generálódott e világban bmelyik 20 évben annyi probléma, hogy ha azok nagy részén apránként ne lettünk volna úrrá, már rég a bolygóközi levesben lennénk. Meg lehet dolgokat nagy felhajtás nélkül is oldani. Igaz, mifelénk ez ritka.

Benderik 2014.09.30. 22:51:47

@bölcsbagoly: " csak ahhoz kellő mennyiségű fanatikus őrült kellene! A jobbiknak meg van hozzá a stabil 15%-a, de többet nem igen tud fanatizálni, mozgósítani, mert csak radikális eszmékkel tudná s arra nem sokkal több vevő van, mint eddig. A mezei polgár alapból óvatos duhaj. Ez minden felkelés, forradalom esetében bebizonyosodott már. Ezért is szoktak elbukni, a kivételektől eltekintve (de p ott más okok is közrejátszanak)."

Igen, ez a közhiedelem. De elég az évek óta postaládába dobott anyagaikra nézni: régóta sugallják már, hogy ők nem szélsőséges párt, csak parlamenti ellenfeleik terjesztik róluk, mert ők még tiszta igaz erőt képviselnek. És támogatottságok talán még nagyobbik része is áll a klasszikus tiszta, egyszerű kispolgárból, aki kiábrándult az ügyeskedő pártokból, és végre egy tiszta erőt szeretne, aki egyszerű szavakkal beszél, megbecsüli a munkát stb. ...
Szélsőségesekből nem lenne ekkora százalékuk.
És nem kell ehhez forradalom, elég ha nem alakul ki normális ellenzéke a kormánypártnak: ha netán kiábrándulnak szavazóik, sok mérsékelt kispolgár közülük lesz Jobbik-szavazó, mert egyszerű, tiszta, konzervatív értékeket képviselő erőnek látják majd.
Lehet még koppanni nagyot.
(Persze a Fidesz mindig jó volt ügyek elővételében s párttársak szennyének időbeni kiteregetésében, szóval ez a tiszta erő koncepció még bebukhat.)

bölcsbagoly 2014.10.01. 08:01:36

@Benderik: persze, mert eleve az alacsony IQ-sokra számítanak. Azokat el lehet hülyíteni maszlagokkal. Az elképzeléseikkel pont az a baj mint a komcsi/libsi/anarchista világképekkel: utópia!
A kiábrándult kispolgár meg nem szükségszerüen hülye is. ha nem talál magának kedvencet, akkor félreáll és nézi, hogy mi történik. Jobbikosnak lenni eleve vérmérséklet kérdése is. Csak vehemenseknek való.

bölcsbagoly 2014.10.01. 08:36:13

@Benderik: a PC az őszinteség ellentéte. A diplomácia nyakatekert tolvajnyelvének kiterjesztése a közbeszédre.

apro_marosan_petergabor 2014.10.04. 09:15:17

@Benderik:
Örülök, h belátod a PC túlzott. Igen, nagyon. Annyira, h bármire alkalmatlan. Egyszerű támogatása a sima hazudozásnak, torzításnak, szőnyeg alá söprésnek.
Nemigen láttam még olyan PC megmozdulást, ami nem ilyen lett volna. A kommunizmus találta ki legelőször a PC-t, nem gondolom, h annak a nyugati demokráciában a helye. Attól h valaki őszinte, egyenes, nem végletes.
Tehát a PC-nek a MÉH-ben a helye.
süti beállítások módosítása