HTML

Benderik elmélkedik

Friss topikok

Sommázat Magyarország álláspontjáról menekültügyben

2015.10.05. 19:53 Benderik

 

Megkísérlem ehelyütt Nemzetünk Hivatalos Képviselőjének ezideig elhangzott pár idézetén keresztül sommázatát adni annak, mit gondol Magyarország a menekültkérdés kívánatos megoldásáról:

 

Tudomásul kell venni, hogy kétfajta országcsoport létezik az Európai Unióban. Vannak a volt gyarmattartó országok és azok, akik sosem voltak gyarmattartóak, és ezért kulturálisan is másképpen viszonyulnak a bevándorlás kérdéséhez, ezt nekünk is meg kell értenünk. Meg kell értenünk azokat az országokat, akiknek ez nem probléma, hiszen mint volt gyarmattartók, mindig is ismerték azt a birodalmi gondolkodásmódot, hogy a gyarmatosított országokból nagyobb néptömegek érkeztek hozzájuk. Erre föl vannak készülve, ezzel együtt élnek, ennek megvan a kultúrája náluk. Magyarország sosem volt ilyen ország, nem is lesz ilyen ország; mi értéknek tekintjük azt, hogy Magyarország egy homogén ország kultúrájában, gondolkodásmódjában, civilizációs szokásaiban meglehetősen homogén képet mutat. Szerintünk ez egy érték, nem is szeretnénk ezt föláldozni. De nem akarjuk elvitatni a jogát azoknak az országoknak sem a bevándorlók befogadásához, akik egyébként ehhez hozzászoktak és így akarják megoldani a problémáikat. Ezért javasoljuk, hogy egy lehetetlen közös nevező helyett inkább minden tagállamnak adjuk meg a jogot, illetve adjuk vissza az őket természetes módon megillető jogot, hogy eldöntsék, akarnak-e bevándorlókat a saját hazájuk területén vagy nem.” (...)

„Ha önök végigmennek ma Európán, akkor láthatják ezeket a konfliktusokat és én meg vagyok arról győződve, hogy miután nekünk, magyaroknak az ilyen típusú konfliktusok kezeléséhez nem fejlődtek ki a képességeink, mert mi sohasem voltunk multikulturális társadalom, sohasem fogadtunk be a gyarmatainkról érkezett bevándorlókat, ezért a közép-európai térségben a bajok még annál is nagyobbak lennének, mint amit ma számos nyugat-európai országban látunk.

Orbán Viktor, 2015 május


"A magyarok döntöttek, nem akarnak törvénytelen bevándorlókat és nem osztoznak a európai baloldal szellemi ámokfutásában – mondta a miniszterelnök Tusnádfürdőn szombaton.

Orbán Viktor ismertette a nemzeti konzultáció eredményeit. Jelezte, 1 millió 254 kérdőív érkezett vissza, és az eredmények szerint 95 százalék azt mondta: a bevándorlás helyett inkább a magyar családok, gyermekek támogatására van szükség.

A magyar emberek több mint kétharmada a saját élete szempontjából fontosnak tartja a terrorizmus térnyerésének kérdését. Háromnegyedük gondolja úgy, hogy az illegális bevándorlók veszélyeztetik a magyarok munkahelyeit és megélhetését. Négyötödük szerint Brüsszel politikája megbukott a bevándorlás és a terrorizmus kérdésében, ezért új megközelítésre, szigorúbb szabályozásra van szükség.  Ugyanekkora arányuk arra biztatja a kormányt, hogy Brüsszel megengedő politikájával szemben szigorúbb szabályokat hozzon.  

A kormányfő szerint az eredmények azt jelentik, hogy Magyarország biztos és stabil ország, a magyarok pedig egységes és kiegyensúlyozott nemzet akarnak maradni az őket körülvevő bizonytalan világban."

Orbán Viktor, 2015 július

 

***


"Az nem járja, hogy az USA nem fogad be, vagy csak 10-15 ezer menekültet. Az nem járja, hogy Izrael egyáltalán nem fogad, Ausztrália egyáltalán nem fogad, a gazdag arab országok hezitálnak, és mindenki Európára tekint, mert valaki ebbe az irányba indította el a menekülteket", mondta.

Orbán Viktor, 2015. október

+++

Konklúzió:

Magyarország egy homogén ország: kultúrájában, gondolkodásmódjában, civilizációs szokásaiban meglehetősen homogén képet mutat. Szerintünk ez egy érték, nem is szeretnénk ezt föláldozni. Így ragaszkodunk jogunkhoz, hogy ne fogadjunk be menekülteket.

Viszont kurva anyját az összes többi országnak, aki nem fogadja be őket.

 

 

 

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: sommázat

A bejegyzés trackback címe:

https://benderik.blog.hu/api/trackback/id/tr147894620

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása