HTML

Benderik elmélkedik

Friss topikok

  • csakférfi: @DFK: :) Belefeccölt a kutatàs-fejlesztésbe....kb. Egy milliàrd dollàrt. Ha mükszik akkor gyàrtan... (2018.05.15. 05:12) Oroszlánfejű Károly
  • maxval bircaman szeredőci szürke proletár: @Benderik: S lám, sikeres a művelet. (2018.04.30. 18:18) Panteon
  • Benderik: @szekertabor: Van, persze, több igazán mély oka is az eredménynek. De a választási rendszer ettől ... (2018.04.21. 17:48) A választás szép tánca
  • Kivlov: @Benderik: Semmit nem nagyít fel. Sőt. Listáról a fityisz még kevesebb mandátumot is kapott, mint... (2018.04.18. 07:50) Racionalitás az útelágazódásnál
  • Most hátradőlök az ország 4 évig újra biztonságban: Engem nem erdekel a viz homerseklete, csak arabok ne legyenek benne. (2018.04.13. 02:17) Meleg vízben ülni jó

A Nyugat legvidámabb sírásói

2018.01.12. 05:53 Benderik

 

Régóta nem írtam (igazán) politikai tárgyút, aminek oka szimplán, hogy új mondanivalóm épp’ nem volt, ismételgetni meg nem szeretem magamat -- még ha részletekben el is követem néha.

Hogy most mégis, az egy cikk, amire hirtelen sok gondolat tolult fel bennem. S hát mindig ezzel a tolulással kezdődik.

 

A cikk: Békés Márton: A lemaradás előnye.

 

 ***

Alapgondolata érdekes, és általánosságban, elméleti síkon egyet is értek vele: a történelemben mindig utólag derül ki, hogy az épp’ járt út fejlődés vagy zsákutca.

 Ami nyilván igaz, hisz’ még egy szimpla városban is így van, ha nincs nálunk térkép -- márpedig a történelmi atlaszokat definíció szerint mindig utólag rajzolják, így az épp’ járt útról sosincs.

 És még aztán azokat is néha újrarajzolják -- pont fordítva.

 ***

 Mi itt élők tudjuk ezt jól, csak az én életemben másodszor rajzolják újra őket, először a rendszerváltáskor, aztán mostanság az -- újrarajzolt térképek szerint csak most valódi -- rendszerváltáskor.

 ***

 A fenti cikk is -- lényegében felvállaltan -- az újrarajzolás része, és rögtön ami eszembe jutott közben, hogy mennyire emlékeztet engem ez a második újrarajzolás arra az egykori első változatra, amelyikből először tanultam meg, mennyivel le van a Nyugat maradva tőlünk. Aztán az után egyszer kiderült, hogy nem, és erre most megint.

S persze a cikk nem gazdasági értelemben írja a Nyugat lemaradását, abban -- ahogy a híreket hallgatom -- tudtommal még csak nem sokkal a beelőzésük előtt állunk.

 Lényege az, hogy a (‘90-es) rendszerváltás óta úgy gondolta a politikai fősodor (sőt sokan a háború előtt is) , hogy a fejlődésnek van egy egyértelmű iránya, amin a Nyugat előttünk jár. S az “előttünk” itt a teljes Kelet- s Közép-Európát jelenti. Az okok keresésében volt csak különbség politikai oldalak között -- az egyik véglet szerint saját henyeségünknek köszönhetjük, a másik szerint míg a Kelet testével védte a Nyugatot, addig az békében fejlődhetett, így igazából a Nyugat tartozik a Keletnek.

Az azonban a kettőben azonos volt, hogy a jövő követendő iránya a Nyugat, mert az a haladás útja.

Most azonban repedezik ezen elmélet, és egyre többen látják meg, hogy a Nyugat zsákutcába jutott -- ám vezetőik még észre se vették a táblát, csak az utasok kiabálnak, így még csak el se kezdtek igazán fékezni.

***

A zsákutca fő elemeit inkább beidézem, úgy pontosabb:

 A 20–21. század fordulójának olyan (ellen)kulturális jelenségeiből pedig, mint a multikulturalizmus és a bevándorlás pártolása, a nemek és hagyományos szerepeik összezavarása (gender-ideológia, LMBTQ-identitás, queer-elmélet) vagy az emberjogi doktrína, e térség szinte teljes egészében kimaradt, de legalábbis immunisabbnak tűnik velük szemben, mint a nyugati társadalmak. Ezek, valamint a nemzeti szuverenitás támogatása okán, aztán a nemzeti összetartozástudat értékelése és a származási kötelékek (etnikum, nyelv, szülőföld, vallás) értékének tudata miatt Európa középső és keleti része a kontinens nyugati felétől eltérően gondolkodik az olyan kérdésekről, mint az európai egységesítési folyamat és a nemzetállami önállóság viszonya, az azonos nemű párok jogai és a muszlim migráció, s különösen annak kezelése.

 

S most elgondolkodom kicsit ezeken.

 

LMBTQ - gender (s társai):

Erről a sokbetűsről mindig az az érzésem, hogy azért ennyi betű, hogy mindenki elmondhassa, hogy életében legalább az egyikkel élőben találkozott.

Másképp mondva: túl is van lihegve, meg túl is van parázva.

Észre kéne vennünk, hogy a világ nagy izmusai mindig túlpörgették kicsit magukat, de aztán a vadhajtások leszáradtak, és hordalékul lerakták világunkba a belőlük kihámozható értékes részt. A XX.sz. elején a feminizmust is hogy körberöhögték -- s persze volt is rajta mit -- nélküle mégse tanulhatnának ma normálisan a nők s nem lenne választójoguk. Amit meg te már természetesnek érzel, Kedves Olvasóm (vagy ha nem, hát kérdezd meg nődet / leányodat, természetesnek érzed-e).

 Ami azt a félelmet illeti, hogy nálunk is be kell majd suvasztani a közintézményekbe a férfi és a női vécé közé egy harmadikat (negyediket-ötödiket(?)), meg hogy nem árulhatjuk el gyermekünknek 18 éves koráig, ezekből melyikbe menjen be, ha a szükség úgy hozná, hát ezek nyilván azok a vadhajtások, melyek rég lecsengenek, mire nálunk honosodni tudnának. Pont a cikkből idézett, eltérően fejlődött immunrendszer véd meg minket ezügyben az efféle túlzások gyors beengedésétől.

Ami megmarad belőle, az meg itt is a hasznos rész lesz, ami átjutott az értelem szűrőjén. Mert persze van benne az is, ha hajlandóak vagyunk a csillogó hiszti mögé nézni. (Csak persze ritkán vagyunk hajlandóak.)

Azt szokták még veszélyéül felhozni, hogy precedenst teremt, új modelleket állít, melyek a hagyományos családtól szívják el a levegőt. Ami pedig konzervatív-keresztény nézőpontból az alapokat támadja. Erre az idézet is utal, mikor azt mondja, hogy “nemzeti összetartozástudat értékelése és a származási kötelékek (etnikum, nyelv, szülőföld, vallás) értékének tudata miatt” védettebbek vagyunk az ilyesféle huncutságok ellen.

S a család támadásával a gyerekszám is csökken, különösen a fenti nézőpontból egészséges családban felnőtt gyermekeké.

 ***

 Ami a gyerekszámot illeti, itt visszatérnék a számosságra. A kérdésben érintett nem megszokott heteroszexuális népesség egyszerűen nem akkora, hogy statisztikailag érezhetően hozzá tudna tenni a népességnövekedéshez, ha fülüket-farkukat behúzva, fogukat szíva s nagyokat nyelve beállnának a hagyományos családmodellbe. (Az első még nem is tenne jót a nemzésnek.)

 Egész egyszerűen nem éri meg azt az erőfeszítést, amit a kiátkozásukra fordítunk -- száz másik társadalmi tényező van, ami sokkal inkább gátolja a gyermekvállalást azoknál az egyedeknél, akiket nem kellene előbb még lélekben átszexuálni is, ahhoz, hogy tartósan gusztusuk legyen összeállni egy számukra szexuális fadarabbal.

 Szokták félelemként mondani, hogy jó-jó, de ha hagyjuk, divat lesz, és elferdítik amúgy egészséges gyermekeinket is.

Hogy ez jogos félelem-e, kérem  gondolj bele, Kedves Olvasó, van-e bármi, ami rá tudná venni, hogy ezügyben irányt válts. Még egy olyan összeget is nehezen tudnál elképzelni, amivel egyetlen alkalomra rá tudnák venni, és hogy gyomrod ne ugrana össze nagyon picire már gondolatára is -- de hogy örökre, saját elhatározásból... S hidd el, ezzel a döntő többség így van. (Vagy hány olyat ismersz saját környezetedből, aki nem?)

A népesség döntő többsége nemi irányultságában nemigen ingatható meg, aki igen, az pont azokra a határterületekre született kisebbség, aki így át-átcsúszik az LMBTQ egyik betűjéből a másikba. De a többség számára még szándékosan se lenne előidézhető az e betűkbe csúszás.

***

A többség számára a jelenség a valós hatások veszélye helyett -- úgy látom -- inkább lelki sérelmet okoz, s hogy kinek mekkorát, azt jól kifejezi a -- cikkben is említett -- nyugaton kisebb, keleten nagyobb elutasítás mértéke. Mivel azonban a szabályozás pont ott szigorúbb, ahol az elutasítás nagyobb (talán nem véletlenül), így szerintem e lelki sérelmet a többség átlagosan nyugaton se éri meg erősebben, mint keleten.

Az érintett kisebbség számára persze egyértelműen az elfogadó környezet élhetőbb, így nekik a Nyugat a kellemesebb.

Összegezve ha a többség számára az átlagos -- saját országában megélt -- sérelem közel egyforma, a kisebbségnek viszont a Nyugat élhetőbb, ezügyben én a Nyugatot élhetőbbnek gondolom.

Hogy aztán mit tekintünk fejlettebb társadalomnak, definíciós kérdés, de ha azt, amit átlagosan minél több ember érez élhetőnek, akkor én itt a Nyugatnak adnék egy pontot.

Vallás:

Az élet nehéz, a világ nagy, az ember pedig kicsi és magányos ahhoz, hogy valamiben való hit nélkül tartósan meg tudjon küzdeni vele. Így nagyon megkönnyíti egy társadalom életét, ha egyedei minél nagyobb hányada tud hinni számára fontosnak tartott Nagy Dolgokban, s abban, hogy apró létének van valami célja, mely célba kapaszkodhat, ha olykor elviselhetetlenül nehéznek érezné. Mert a nehézség bírható, ha van mellé cél, de a céltalanság még akkor se nagyon, ha épp' nincs hozzá nehézség. A modern világ viszont ilyen magasztos célból bizony keveset kínál, miközben a küzdelem nagy, a verseny gyilkos, így sokan vesztik el a lehetőséget, hogy nagy célokba kapaszkodhassanak, miközben ugyanúgy szükségük lenne rá.

Ilyen célt többféle stratégia kínál, és ezek között egyik legsikeresebbnek tűnő, ha valaki tud igazán hinni egy vallás istenében, s annak neki rendelt céljaiban s rá mért feladatában.

Hasznos hát, ha egy társadalom nem dobja el vallását, hanem modernizált létébe építi, mert más magasztos célt helyette nagy tömegben nehezen képes felkínálni. A célnélküliség eredménye jó sok frusztrált lélek, ki a gyilkos taposásban depresszióba esik, céltalannak érzi életét, és folyton vadul keres valamit. Tény, hogy sok gurut és pszichiátert eltart közben, ami így növeli a GDP-t, de még jobban növelné, ha jól érezve bőrében magát vidáman termelne.

A vallás eltűnése -- különösen túl gyors eltűnése -- a lelkekből tényleg lehet egy olyan "fejlődési" irány, amit jobb elkerülni.

Nem látom azonban, hogy a Nyugat hitetlenebbé vált volna például a mi kis országunknál.

Más "blokktársaink" egy részénél igen, lengyelek és a tőlünk keletre esők ezügyben verhetetlenek, de nekik is méltó kihívó lenne a Nyugat délje (spanyolok, olaszok) s a németeknél is elég elterjedt a dolog. Az ő kereszténydemokrata pártjuk például nem is egy kamupárt, mint a mienk, és még kormányon is tartják elég régóta, nem csak a járókeretet, amibe kapaszkodik, mint nálunk. (Aki most felhördülne, igen, a mienk is nagymúltú párt -- tán még jövője is lesz egyszer -- de a németekének jelene is, ami azért menőbb.)

Szemléletes adatokat mutat erről látványos térképpel és táblázattal a wikipédia "A vallás Európában" c. oldala.

Mint minden statisztika, persze, ez is kellő kritikával kezelendő -- hit és vallás közt amúgyis tud nagy szakadék tátongani, mert modern világunkban sokan tartják magukat adott vallásúnak pl. egykori megkeresztelésük alapján, miközben hitet sosem kaptak mellé.

Ám akárhogy nézzük, átlagosan nem látszik, hogy a politikai Nyugat szignifikánsan hitetlenebb lenne a Keletnél, s még akkor sem, ha a hitet a keresztény hitre szűkítjük.

 

“...nemzeti összetartozástudat értékelése és a származási kötelékek (etnikum, nyelv, szülőföld”

 Hát, statisztikát itt nem tudok felmutatni, de aki azt mondja egy franciáról, hogy nincs benne nemzeti büszkeség… Szinte már gőg. A németekről is tudjuk, idegennek nehéz köreikbe kerülni, Svájcot meg ne is említsük.

Itt nyilván mindenkinek más élménye van, meg hallott történetei, de azért mindannyian hallottunk / tapasztaltunk belőlük.

Én nemigen hiszem, hogy lenne nemzet, melyben ne lenne ezirányú büszkeség -- sokszor inkább abból van konfliktus, hogy olykor picit több is a kelleténél.

 Az Unió működésképtelenségének szerintem pont egyik mély gyökere, hogy ennyi önmagában is karakteres és viszonylag erős nemzetet éppoly nehéz ilyen sűrű szövedékű szövetséggé formálni, mint tizenegy alfahímet egy focicsapattá.

Amit nyilván mindenki szájíze szerint értelmezhet úgy, hogy lám-lám, nagyobb kölcsönös megértést kéne tanulniuk, vagy úgy, hogy lám-lám, minek erőltetni valamit, ami ennyire nem fekszik a tagok lelkivilágának.

 De hogy nem fekszik az látszik, és nemigen látni, hogy bármelyikük önmaga feladására készülne a Nagy Közös Oltárán.

 Tény, hogy a Keletiek között ez még erősebb, de errefelé mi meg leginkább egymást utáljuk körbe, így nemigen látom, hogy mi így egymás közt hatékonyabb együttműködésre lennénk képesek, mint mondjuk az Unió egésze. Átmeneti érdekszövetségekre persze össze- összeállunk (ld. kvótaszidalmazás), de egy tartós együttműködéshez pont azt a konstruktív játékstílust kéne megtanulni, ahol sokszor teszünk engedményeket közös célok érdekében, ahol nem napi szinten akarunk mindenben győzni -- szóval amiből az egész Unió bukásra áll a közös célokért saját részről soha semmiben nem engedő, arra minél kevesebbet áldozó, kizárólag most minél többet a közösből kisajtolni próbáló, megúszós játékstílus okán.

 Így a cikk által a korábbi lemaradottaknak jósolt szép jövő, ahol “a kimerült centrum halk összeroppanásának hangjait túlharsogja a periféria felemelkedésének robaja.” az egymással szövetkezni képtelen periféria miatt mindennapi ovis marakodás okán elmarad.

 

 Ám tovább is gombolyítanám itt kicsit a nemzetben gondolkodást. Mert eszmének szép, de ha aprópénzre váltani nem tudjuk, sokkal előrébb nem visz.

Márpedig nemigen látom, a kardcsörgetésen túl miben nyilvánul meg jobban a mi nemzetért lüktetésünk a Nyugaténál.

 Olyasmikre gondolok, amikor valami erőfeszítést tennénk a mindennapokban a köz -- azaz országunk népének -- boldogulásáért. Társadalmi munkában parkot építünk, rendesen befizetjük az adót a Nagy Közösbe (ami ugye a Nemzet pénze), adunk a hajléktalanoknak -- kik többségükben nemzetünk tagjai --, lakóhelyünkön kisközösségeket építünk, hogy szépüljön környezetünk -- de legalább nem utáljuk nagyon egymást, és nem öntjük be szülőföldünkbe a hulladék sütőolajat --, ilyen apró mindennapi áldozatok az ország épüléséért. Nemigen látom, hogy ilyesmikben a Nyugat előtt járnánk.

S tudom, inkább nagyban szeretünk gondolkodni, így nagypolitikában érdekeink érvényesítése. Hát... Abban se látom, hogy túlzottan jól állnánk...

 

"muszlim migráció"

 Mert ne kerteljünk, a cikk leginkább erre helyezi a hangsúlyt.

 a közép- és kelet-európai népek korunk civilizációs kérdéseiben nagyon hasonlóan gondolkodnak, minduntalan a biztonságra törekvést, az önvédelmet és a hagyományos értékeket részesítve előnyben. A Chatham House 2016/17 fordulóján felvett adatai szerint például a magyarok és a lengyelek közül kétszer annyian válaszolták azt, hogy a menekültválság kezelése volt az Unió egyik legnagyobb tévedése, mint a belgák, franciák vagy a britek.

...

a migrációra vonatkozó kérdésekben kimutatható, hogy a közép- és kelet-európai közvélemény egyetért a kerítésépítéssel (e kérdésben az uniós átlag 37 százalék, míg Bulgáriában 90, Magyarországon 77, Szlovákiában és Csehországban 50-50 százalék mondott igent a kerítésre), a kvótarendszerrel pedig 80–90 százalékuk nem (e mezőnyből is kiemelkedik Csehország, Magyarország és Románia). Egy 2017 legvégén nyilvánosságra hozott közvéleménykutatás szerint a lengyelek 74, a csehek 81, míg a szlovákok 82 százaléka ellenzi a brüsszeli kvótákat. A Nézőpont Intézet tavaly nyári adatai szerint a magyarok 87, a bolgárok 89 és a románok 82 százaléka vélekedett ehhez hasonlóan, míg a németeknek csak a fele, az osztrákoknak pedig csupán 46 százaléka.

 

Az állítás világos: e vírussal szemben a Nyugat elvesztette immunrendszerét, s a mi keleti sokat látott tapasztalatunk tudja/fogja megvédeni öngyilkos hajlamától.

***

Nos, nyilvánvalón igaz ebből, hogy vég nélküli áradat befogadására akkor se vagyunk képesek, ha egy ésszerű mértékű migráció lehetőségén lehet vitatkozni -- ahogy a növény is igényli a locsolást, ám egy árvíz szimplán elmossa.

Az is látszik, hogy a Nyugatnak a korábbi -- még kezelhető mértékű -- beáramlás utáni integráció sem sikerült túl jól.

 Ám innen kezdve furcsákat fogok mondani.

***

Egyrészt látni kell, hogy a Nyugat korábbi sikertelenségében vastagon ott van a szimpla lustaság. Idegen kultúrájú népek sikeres beilleszkedtetése nyilván nem is lehet egyszerű feladat, sok átgondolást igényel, hosszú távú gondolkodást, konfliktusok felvállalását. Rövid távon egyszerűbb szőnyeg alá söpörni, betömni szájakat segéllyel, és felhasználni amúgy is létező rendszereket, melyeket a saját népesség problémák eseti munkakeresésére / ellátására / taníttatására stb. hoztak létre.

 Ez súlyos hiba volt, és az a része, ahol konfliktusokat került el bizonyos kulturális követelményrendszer felállításának és betartatásának elhagyásával, valóban következik részben a politikai korrektség játékának egyik vadhajtásából, amikor már elborult mértékben vigyázunk mások oly’ mértékben magától nem is létező -- vagy közösségben nem feltétlen méltányolható -- érzékenységére. (Sajnos a politikai korrektség is a kiforrás szakaszában van, s nem dobta le még túlburjánzásait.)

 Ám a politika mindenhol olyan, hogy egész addig nem töri magát dolgok megoldásával -- pláne ha (szavazatvesztő) konfliktussal jár, amíg csak kedves kis szemétdomb a kert végében, s nem maga a kert, amit épp’ ránk mos a szökőár.

 Pontosítok: maga az Ember ilyen. Mindünkben ott pipázgat egy Pató Palika.

 ***

Ám az is látszik, hogy a hirtelen bezúdulás -- amit a Nyugat eleinte még bátorított -- láthatóan kiváltotta nála a védekező ösztönt. És a reflexek működnek, hisz’ viszonylag hamar elkezdték a védekező intézkedéseket. Törökországgal letárgyalták az áradat visszatartásának nagy részét, lehetőség szerint erősítik a határvédelmet, felgyorsították a beérkezettek adminisztrációját. Történelmi időléptékkel nézve elég gyorsan reagáltak egy addig példa nélkül álló jelenségre, s már most látszik hatása (ld. lentebb).

De ami ennél is fontosabb! -- láthatólag a rendszer saját védekezőmechanizmusa volt képes rávenni a kezdetben hibás döntéseket hozó vezetést a nép morgásának meghallgatására, és a szükséges irányváltásra!

 Angelának -- ha be is látta a korábbi “gyertek-gyertek,szívesen látunk” eltúlzottságát -- láthatólag lelkiismerete ellen van most is a túlzott szigor, a választók tiltakozása mégis saját belső indíttatásánál erősebb ellenlépésekre kényszerítette. Úgy tárgyalta le a törökkel a határvédelmet, hogy nyilván tudta, hogy az nem lesz kesztyűs kezű játék, azóta ezt látjuk is, mégis megtette, mert választói kikényszerítették.

 (Gondolatkísérlet: képzeljük el Magyarországot, ahol vezetőnk igazán fejébe vesz valamit, ám a népakarat ennek gyökeres újragondolására s -gombolására kényszeríti...)

 

Mondhatjuk, hogy a Nyugat beépített immunrendszere egyelőre nem működik rosszul.

 

***

 De ellenpróbaként nézzük meg, mit tettünk mi ez idő alatt, mert látszólag mi ezt már előbb tudtuk, hogy rossz irány, és mi tettünk is ellene (kerítés)!

Nos: ha az egész EU-t nézzük, a kerítés nagyjából egy darabbal se csökkentette a migrációt, mert szimplán megkerülték.

 A nálunk landolók számát sem igen csökkentette, mert rajtunk mind csak átmenni akart.

 Mondhatjuk persze, hogy ahogy lanyhul a többiek befogadási kedve, úgy mégis nálunk maradtak volna, de hát az a bizonyos kvóta pont ezt akadályozta volna meg. A kvóta -- ha egy egyre erősödő közös külső határvédelemmel párosul -- számunkra pár ezer befogadottat jelent. Ami még a fenti LMBTQ-nál is észrevehetetlenebb mennyiség.

 Persze látszólag mi pont azt mondtuk, hogy előbb EU határainak védelme, s majd aztán beszélhetünk kvótákról. Ám a történelem nem áll meg, amíg mi előbb határvédelmet építünk, aztán kvótát tárgyalunk. A külső határvédelem, amilyen mértékben egyáltalán ennyi idő alatt építhető, már épül. Jelzem, nem mi építjük, ahhoz mi egy darab drótot nem tettünk hozzá, s a törökkel se mi tárgyaltunk. Mert ki is? Ó, csak nem a tehetetlen balga Nyugat? Kínos…

*** 

S persze, jó azt hinni, hogy mi előre megmondtuk, és mi vettük rá a Nyugatot, hogy észhez térjen. De ez erős csúsztatás. Ha végignézzük a történéseket, a Nyugat vezetésének irányváltását saját választóik morgása kényszerítette ki. Mert arrafelé a választót -- ha nagyon morog -- félni kell, mert aztán majd levált. Nálunk ez elintézhető egy választási-törvény módosítással, és soha nem vált le. Nem is számít, ha morog. Ezt az immunválaszt régen lebontottuk.

 ***

 Jelzem, a cikkbéli statisztikán is érdemes egy kicsit más szemszögből elgondolkodni.Már úgy értem, túl azon a szemszögön, hogy mindenki más hülye. (Mert mintha pont ezt a hozzáállást vetnénk manapság a Nyugat dölyfös vezetésének szemére.)

 Szóval nálunk ugye nagyjából semennyi migráns / menekült (ízlés szerint) nincs, míg Nyugaton egy nagy-nagy kupacnyi.

 Abban így sok vita nem lehet,hogy tapasztalata a kérdésben -- annak jelenlegi nyűgeiben -- nekik van. Tény, hogy nálunk 150 évig volt török, de arra már csak az Egri csillagokból emlékszünk, én meg most saját bőrön tapasztalatról beszélek.

És ha a cikkben hivatkozott viszonylag friss -- már bezúdulás és főbb terrorcselekmények / rendbontások utáni -- statisztikák szerint az ottani lakosság nálunk sokkal elfogadóbb a bevándorlókkal, akkor lehet, hogy jobbak a mindennapi tapasztalataik annál, mint amit mi a honi híradásokból az ottani állapotokról látunk. S persze az is lehet, hogy szimplán tájékozatlanok, s azért nem tudnak az utcáikon uralkodó szörnyű állapotokról, mert nem néznek külföldi (pl. magyar) híradásokat, csak megelégszenek azzal, amit az utcán látnak.

***

Én úgy látom, hogy pont a migráció kezeléséből látszik legjobban a Nyugat egyik fontos fejlettségi előnye -- az immunrendszer, amit a ténylegesen működő demokrácia ellenőrző, s szükség esetén a vezetők tökére léphetőségét biztosító mechanizmusok működtetnek.

S abból, hogy ami tényleges intézkedés történt eddig a migráció csökkentésére, azt ők tették -- míg mi szimplán öklünket ráztuk --, válságkezelő akcióképességük is erősebbnek tűnik.


***

(Látszólag csalok, mikor elkenem, hogy a kvóta elfogadása elvben végtelen ember beengedését is jelentené. De ha a kezdet kezdetén nem zsigerből elutasítjuk, hanem konstruktívan segítünk kialakítani, ott mindig van lehetőség egy raklapnyi alkura és módosításra. Nem kiabálva, csak hatékonyan, csendben érvelve, tárgyalva. És akkoriban még könnyebben kialkudható lett volna egy plafon, mert még pár ezres ránk jutó létszámhoz is olyan teljes beáramlás kellett volna, ami akkor még irreálisnak tűnt. És a plafonok köztudatba kerülése automatikusan ráirányítja a figyelmet a határvédelem erősítésére is.
De mi csak tévében és plakátokon üzengetve kiabálni tudunk, a tényleges nemzetközi érdekérvényesítésben elég nudlik vagyunk. Leépített immunrendszerünk pedig leválthatatlanná is tette ezt a nudlit.

Amúgy már most sem tűnik úgy, hogy a fák az égig nőnének, pár napja jött ki a Frontex jelentésemely szerint már most erősen csökken a beáramlás. Hosszú távon persze a világ arra megy, hogy régiók élhetetlenné válása mindig generál majd újabb (egyre nagyobb) hulámokat, de ez a mostani úgy tűnik, nem jelenti még a végtelenségig növő áradatot, a későbbiek meg már remélhetőleg egy felkészültebb Európára találnak. (S persze nyilván nem, az enyhülés első jeleire hátradőlünk -- Pató Pali örökre bennünk él...))

 ***

 Végezetül nem tudom megállni a cikk két múltbéli gondolkodótól vett idézetének megemlítését -- nem tartalmukkal vitázva vagy akár azokat elemezve, csupán egy szerencsétlen érdekességük miatt:

 Németh László “1935-ben írott Magyarság és Európa című könyvének alapmegállapítása érvényesebb, mint valaha! Ebben az áll, hogy a 18. század vége óta Nyugat-Európa végleg kimerítette magát, az iparosítás, a kapitalizmus és a gyarmatosítás kifárasztotta, a kontinens tőle keletre eső fele viszont sértetlenül őrzi Európa eredeti lendületét.

 Hát, ha megnézzük, hová jutott ama "valaha" (1935) után a végleg kimerült Nyugat-Európa, s hová az eredeti lendületét sértetlenül őrző Kelet, hát tényleg elképzelhető, hogy e megállapítás ma “érvényesebb, mint valaha”.

 

A másik idézet hasonló okból szerencsétlen érv -- Dosztojevszkij 1876-ból a sokak által lenézett s elmaradottnak tartott Oroszországról: “a tudomány fejlődésével és megerősödésével együttjáróan Európa erkölcsi és politikai állapota szinte mindenütt szétzilálódott. Vagyis mindenkinek megvan a maga öröksége, és még nem dőlt el, ki kit irigyel majd. [!] Mi a tudományt mindenesetre megszerezzük majd, az viszont még nem egészen világos, mi lesz a sorsa Európa politikai egységének.


Ma már tudjuk, melyiknek mi lett az ezutáni sorsa, és igen hasznos tanulságként azt szűrném le, hogy úgy tűnik, a Nyugat az írás előtti századokban nem csak a tudományt fejlesztette ki, amit aztán csak szimplán át kellett venni. Szervesen kapcsolódva hozzá kitenyésztette azt a polgári réteget, melynek gyomra már nem vett be akármit, kinek belső igénye volt, hogy részt vehessen világának irányításában, s kinek büszkeségén, nahúzzapicsábaneszórakozzvelem hozzáállásán feltehetőleg elvérzett volna az a Nagy Októberi Szocialista Forradalom, mely oly’ szépen le tudta cserélni a cárt egy mindenkori pártfőtitkárra abban az országban, mely e polgárosodáson megpróbált átugrani.

 

Úgy tűnik, ha valami fontos egy ország immunrendszerében, az ez az erős öntudatos réteg, mely befizetett adójáért elvárja közös ügyeinek az ő javát szolgáló vitelét, akármilyen dorongot nem lehet lenyeletni vele, mert figyeli, melyik végén áll, és ez az, amit a Nyugat békés fejlődése létre tudott ott hozni, a mi zivataraink meg rendre eltapostak. És amihez pedig -- úgy tűnik -- idő kell, ezt nem lehet csak úgy megszerezni.

Ráadásul nagyon úgy fest, hogy ahogy ez a réteg lassan kialakul, az szervesen egybeesik azzal a fajta fejlődéssel, amit nyugatinak mondunk. Mert ugyanaz a polgár, aki elvárja közös ügyeinek normális gondozását, és kiszavazza, aki által nagyon átverve érzi magát, az egyebekben is igényli, hogy igényeinek megfelelő életet élhessen. Igény pedig mint réten a virág. (Már amelyikbe nem öntöttünk még túl sok sütőolajat.)

Ám a jelenleg ismert leghatékonyabb immunrendszert is ez az igényesség adja, amit ideig-óráig meg lehet vezetni, de veszélyesen rossz irány esetén azért besokall. És ha besokall, le tudja dobni rossz lovasát.

 

***

Mindehhez még hozzátenném, én magam is úgy látom, hogy zivataros múltunk belénk oltott egy egészséges túlélő rafkósságot. Bevallom, büszkén dobogtatja meg szívemet, mikor hallom, hogy buszmegállót szeretett volna Nyugotszenterzsébet, de pályázni csak csak kilátóra lehetett, így eső ellen is védő kilátó lett a buszmegállóban.

Csak hát ez a fajta rafkósság inkább egyéni boldogulásunkat segítő ügyeskedésekre elég, és a szűkebb családi-haveri körön túli együttműködést már inkább gátolja. (Itt egy falunak segített, de ez a ritkább.) Már országos szinten is inkább szívatjuk egymást, egy közép-keleti blokk szintű összefogás előtt meg próbáljuk meg behelyettesíteni a "lengyel-magyar két jóbarát" ősi igazságába a lengyel helyett a románt, szlovákot, vagy szinte bárkit a szomszédból.

Úgy látom, egyelőre továbbra is csak a Nyugat sírásói címre futja, mint egykoron, bár abból még lehetünk a legvidámabb barakk.

+++

 

Bánatosan jelentem, egyelőre nem sikerült meglátnom lemaradásunk előnyeit...

 

 az_nyugat_sirjanak_asasa-1.png

 Az Nyugat sírjának ásása

 

 

 

 

 

3 komment · 1 trackback

Címkék: előny lemaradás sír ás fogaknak csikorgatása

A bejegyzés trackback címe:

http://benderik.blog.hu/api/trackback/id/tr9313565347

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Benderik: A Nyugat legvidámabb sírásói 2018.01.12. 10:39:01

Sok gondolat tolult fel bennem Békés Márton A lemaradás előnye című írása kapcsán.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.01.12. 06:27:02

Az EU nagy esélye lett volna:
- ők pénzt adnak nekünk,
- mi meg morális tartást adunk cserébe.

Sajnos a fordítottja lett:
- ők hatalmas pénzeket síboltak ki tőlünk,
- plusz ránk akarták erőltetni gyalázatos, liberális értékrendöket.

nagyjoco 2018.01.12. 15:20:47

Hmm.. kétségkivül értékes írás, bár szinte semmiben nem értek egyet vele.

Benderik 2018.01.12. 22:42:34

@nagyjoco: Ó, az nem baj. Ha tudod, hogy semmiben nem értesz egyet, akkor végigolvastad, és el is tűnődtél a benne foglaltakon.

Ha -- el akár nem is olvasva ezt, de -- sokan saját gondolatokkal bírnának e kérdésekről, s nem elégednének meg az előrecsomagolt és -emésztett bolti véleménnyel, már sokkal előrébb lennénk.

(És jól is esik, hogy elolvastad, pedig tényleg hosszú lett, belátom.)