Nem a választási rendszerről írok most. Arról igazából tudjuk mind, milyenre sikerült s miért, írni meg ír mindenki róla, mit szerepe diktál.

A táncról írok inkább.

A táncról, amit fölötte járunk.

A násztáncról.

***

Régóta násztáncnak hívom a jelenséget, mikor emberek végigcsinálnak egy cselekvéssort / párbeszédet egy olyan forgatókönyv mentén, amelyet mindőjük ismer, ám illendőségből / egyéb okból nem mond(hat)ják ki, így voltaképpen előadnak egy olyan színdarabot, amit erre a konkrét alkalomra sosem beszéltek meg s próbáltak el, mégis mindenki tudja a szerepét, mert a Társadalom megtanította nekik a szabályait. Mint az állatok (vagy emberek) tényleges násztánca, ahol mindketten látják, mit játszanak, de eljátsszák, nem térnek azonnal a lényegre.

Nagy cégek fontosnak gondolt projektjeit sokszor a nagyfőnök nyitja egy negyedórás beszéddel. A beszéd után aztán majd lelép, és a hallgatók is tudják, hogy öt szóban megüzenhette volna: "emberek, ez most tényleg fontos", mégis illendőn végighallgatják. Mi több, a nagyfőnök is tudja, hogy az emberek mindezt tudják, mégse csak üzeni öt szóban, hanem végignyomja azt a negyedórát. A végére mindenki eljátszotta a szerepét, s az üzenet is átment.  Mi több, mindez tényleg kellett, mert mivel mindenki tudja, hogy a tényleg tényleg fontos dolgoknál ez így megy, ha nincs a tánc, csak az üzenet, tudnák, hogy ez most nem tényleg "tényleg fontos", csak valamiért azt mondják.

Néha egész bonyolult darabokat el tudunk táncolni: szilveszterkor megállít a rendőr, de az autóba nézve egy nyűgösen álmos nyolcgyerekes családot lát. Hivatalból szondáztatnia kéne, de ő maga is tart az eredménytől, így az ilyenkorra előírt kiskapu tánclépéseit választja: meg kell kérdeznie, amit a protokoll előír, fogyasztott-e alkoholt az utóbbi 12 órában, és reméli, hogy nem egy balekot sodort elé a szél, aki képtelen azt mondani, hogy nem, mert 11 órája  evett egy rumosmeggyet. Ha a sofőr is tudja a lépéseket, és kimondja a nemet, a rendőr megkönnyebbülve tovább engedi, hogy menjen, érjenek mielőbb haza, ám ha a sofőr erre képtelen, szegény rendőr (olykor belső meggyőződése ellenére) kénytelen szondába fújatni, mert ő saját szakállra ettől nem tekinthet el.

***

És persze ezt a táncot járjuk mi, választók is, választott oldalunk "ügyeivel" -- az épp' "ügybe keveredett" oldal szimpatizánsai eleinte sokszor nem akarják elhinni, hogy igaz, de kis hazánkban ezen már túl vagyunk: nálunk régesrég úgy elszaladt a ló, hogy igazából mindenki tudja az ilyen dolgokról, hogy legtöbbjük igaz, a kérdés csak az, mennyire fogadjuk el / értünk vele egyet, hogy persze-persze, de jobb ez így, legalább a jó oldalra megy.

És innen kezdve álllattanilag is szépen megfigyelhető násztáncunkat járjuk minden ilyen hír felröppenésére. Mert mindkét oldal szimpatizánsai, hívei beletörődtek már, hogy a hír mindig igaz. Így násztáncuk abban áll, hogy oldaltól függően felháborodnak vagy bizonygatják, hogy hazugság. Nagyjaik utóbbit sokszor már nem is bizonygatják, csak felháborodnak, hogy az egész csak elterelés, az ellenoldal aktuális ügyéről -- aktuális ügyből szerencsére mindig van elég mindkét oldalon.

A tánc fontos lépése az összekacsintás hívek és választottaik között -- előbbiek összebeszélés nélkül is tudják, hogy persze-persze, de az a pénz jó helyre ment: a Gonosz elleni küzdelemre.

***

Mostanság épp' választási rendszerünk s a választás tisztasága / elcsalása körül táncolunk.

Vannak persze nyilván, akik tényleg nem értik / ismerik mechanizmusát, így -- voltaképpen nem rossz döntési stratégiaként -- annak állítását fogadják el, kinek közügyekben amúgyis inkább hisznek.

De a rendszer azért nem atomrakéta (leszámítva pár tényleg elbonyolított részletét), a politikában aktívan résztvevők (politikusok, újságírók) pedig végképp a tudókhoz tartoznak, mert igazából elég egyszer rászánni az időt, lényege megérthető.

Így a mellette s ellene érvelők gyakorlatilag mind egyformán tudják, legutóbbi átalakításának mi volt valódi célja és ezt mi módon éri el.

És egymásról is tudják, hogy tudják, és azt is, hogy nem fogják meggyőzni egymást.

Bősz vitájuk így gyakorlatilag násztánc.

***

A vesztesek szidják, a győztesek meg bőszen állítják, hogy a vesztesek azért szidják, mert vesztettek.

Illetve ez utóbbi megoszlik. Eleinte azzal érveltek, hogy a rendszer igazságos, egy ideje meg már, hogy bár a pálya lejt, ám a szabályok régóta ismertek, és nem egy konkrét pártnak kedveznek, hanem aki épp' a jó térfélen áll, és bárki állhatna ott, csak most épp’ ők álltak.

Kis kockázattal állíthatjuk, hogy fordított esetben az érvek s állítások nagyjából felcserélődnének -- a rendszer védelmezői kiabálnák, amit most támadói és viszont. Egy részük ráadásul annyira átélve, hogy még meggyőződéssel is tenné.

Nem hiszed, kedves Olvasó? Akkor gondolatkísérlet:

***

Képzeld el, hogy Gyurcsány Ferenc -- még beszéde előtt, többsége tudatában, vagy akár el se mondja beszédét -- változtatja meg pontosan így a választási rendszert.

(Tudom, nem volt kétharmada, de gondolatkísérlet. Pl. hajdan az elődök vmiért nem kétharmadosra alkották. Vagy Horn Gyula teszi '94-ben, neki volt hozzá kétharmada -- csak önmérséklete is mellé. Hm. Ma már a szót sem értjük. )

Ne vágj rá még semmit, csak csukd be szemed, képzeld el, hogy 2006-ot írunk, épp' most nyerte meg ama választást, ő a miniszterelnök, többség áll mögötte, és érezd, ahogy átjár akkori -- választások utáni -- hangulatod.

***

És most képzeld el, hogy átírja a választási rendszert.

Megváltoztatja a listás-egyéni helyek arányát utóbbiak javára, kiknek megválasztását egyfordulósra változtatja, átrajzolja a körzeteket, és tejszínhabként bevezeti a győzteskompenzációt.

Képzeld még, csukott szemmel érleld egy kicsit...

***

Érleld még, ízlelgesd...

***

...még egy kicsit...

***

És most mondd azt, hogy ha akkor a beszéde után kimentél az utcára, most emiatt nem mennél ki.

***

Persze lehet, hogy mégse, mert azt mondaná, hogy egész Európa az egyfordulós rendszer felé halad, így nekünk is érdemes a nyomukba lépnünk, ha nem akarunk lemaradni tőlük.

Meg hogy az egyfordulós választás olcsóbb, és így nincs taktikázás, hisz' focimeccsen is a visszavágón adják ki magukból az igazit, addig csak kóstolgatják egymást.

Meg hogy lehet, hogy lejtős a pálya, de nem az ellenfél felé lejt, hanem afelé, aki épp' az alsó térfélen áll, és hát most épp' ők a felsőn állnak -- de állhatna az ellenfél is ott.

És hogy van négy év felkészülni az ellenfélnek, a szabályok ismertek, így utólag majd senki ne panaszkodjon.

***

Lehet, hogy az érvek előtt fejet hajtanál, azt mondanád, akárhogy is, nem szeretem a Fletót (Gyulát), de észérvei meggyőztek, s mégse mész utcára...

***

…

***

S ugye hogy mégis?

S hogy érvelése inkább még  kijjebb nyitná a bicskát a zsebedben?

***

S olyanokat mondanál -- kiabálnál --, hogy érdekes, miért pont olyanban kell a halódó Nyugatot majmolnunk, amire még EU-ban sincs harmonizációs előírás.

Meg hogy egyéni képviselőválasztásban az utolsó előtti forduló a taktikázás nélküli, a választói akaratot torzítatlan kifejező, de hiába a második forduló az utolsó, eltörlésével ez az utolsó előtti szűnik meg, mert utolsó mindig van. Eltörlése így szakmai érvvel nem támasztható alá (és meg se próbálta még senki).

Meg hogy érdekes, hogy pont ezen az egy fordulón spórolunk, mikor négy év pénzügyeiről döntünk.

Meg hogy hiába szóltak előre, hogy készülj fel, hogy úgy fogtok majd verekedni, hogy egyikőtök gúzsba lesz kötve, ha akkor szóltak, mikor te már ott voltál a gúzsban. (Nem jöttél ki a gúzsból? -- így jártál.)

Meg hogy a győzteskompenzáció kicsit olyan, mint mikor a győztes hadvezér legyőzött ellenfele vezéreit nem csak kivégzi, de még ki is számlázza a családnak a kivégzés költségeit. Számítási módja meg kicsit mintha a család választhatna, hogy egy életlen bárddal vágják le az apuka fejét, ami így kicsit tovább tart majd, de ingyenes, vagy vesznek új, éles bárdot, de a különbözetet kiszámlázzák, hisz' nekik is pénzbe került. (Az egyetlen szakmailag magyarázható elem amúgy, csak rosszízű, s persze tovább dönti a pályát.)

***

Ismerős mondatok? Mert most is ezek szállnak a szélben, annyi csak, hogy kinek melyik van épp' száján s melyik a fülén.

Mert a szerepek mindig ugyanazt a táncot járják, csak mikor melyiket ki lépi.

S mindkét fél ismeri is mindkét szerepet s el is tudná járni, ha kell -- most épp' így kell.

***

Mondhatnánk persze, hogy a násztánc közös megegyezésen alapul, mindkét fél örömmel járja egy közös cél eléréséért.

Ám az igazi násztánc ösztönből fakad, nem is egész tudatosan s nem is mindig örömből járjuk. Sokszor feltesszük a kérdést akkor is, ha sejtjük -- tudjuk -- a kikosarazást előre, mert valamiért mégis el kell járni.

Szíve mélyén tudja itt is mindenki, hogy a koreográfia ősi és nemigen változik, s lépéseink nemigen hatnak a másik fél lépéseire. Ha nem értenénk a lényeget, úgy mondanánk, fölöslegesek. Csak hát a tánc lényege a tánc maga.

És nem is tudnánk mit kezdeni hirtelen, ha a másik nem a betanultat lépné.

Az ellenzék tudja, hogy a tiltakozásokból nem lesz új választás -- s ha mégis kiírnák, nem is igen tudna vele mit kezdeni, hisz' a szabályok nem változtak, így jó eséllyel újra elvesztené. Olyan meg végképp' nem lesz, hogy a tiltakozás hatására a kormány úgy ír ki új választást, hogy még a szabályokat is visszacsinálja előtte. Ha Orbán Viktor valami szellemes-váratlant lépne a táblán, az szimplán egy új választás kiírása lenne -- lássátok, ki vagyok -- amit aztán újra vinne, és minden száj befogva. De műkedvelésen túl nyilván miért tenne ilyet, szóval tudja mindenki, hogy ilyen nem lesz.

Így a cél nem is ez, hanem egyfajta erő felmutatása, esetleg megszervezésének kezdete, de legalábbis valami, ami majd talán kialakul valahogy.

Valami mélyről jövő anyagtalan elkeseredés próbál testet ölteni, bár még nem tudja, milyet, de már megfogant, így el kell járja a megszületés táncát. A tánclépések viszont kötöttek, s az illem szerint ez most új választás követelése.

A kormányoldal maga nem bánná, ha nem lenne tiltakozás, de a táncot nem is ő járja, hanem propagandagépezete, ami viszont meg kell szolgálja kenyerét, így ő se örülne igazán, ha ellenfele leállna a tánccal. Meg jó érzés is a tánc, ahogy a másik vergődését nézzük.

***

Hát ilyen a násztánc. Valami szép, ősi erő mozgatta ösztönös lépéssor.

Még az állatvilágból, de emberként is szükségünk van rá, így átmentettük.

Vagy nem zárult még le teljesen az emberré válás?

***

Esetleg lehet más a politika?

Ja, nem, ezen meg már túlvagyunk.

+++

Nincs más hátra: tánc.

A násztáncot a szabályai szerint végig kell járni.