HTML

Benderik elmélkedik

Friss topikok

  • gabiiii: @Benderik: Az államnak nincs saját pénze, hanem erőszakkal veszi el tőlem és még néhány másik adóz... (2018.10.25. 11:28) Konstruktívan a hajléktalanok kilakoltatásáról
  • nemecsekerno_007: Most a mi adónkból képzünk szakembert gazdag európai országoknak, hogy utána az ottani nyugdíjrend... (2018.10.15. 09:14) Corvinus ördöge és maltere
  • Benderik: @$pi$: "Érvrendszerem a kormánypárti sajtó érvrendszere..." (2018.09.13. 22:20) Megszívlelendő-e a Jelentés
  • Josef Lewis: @Én de genere Mi: Jó napot, Josef Lewis vagyok. Egy elismert, törvényes és akkreditált hitelező. N... (2018.09.08. 06:32) Egy konklávé Bayer Zsolttal
  • Josef Lewis: Jó napot, Josef Lewis vagyok. Egy elismert, törvényes és akkreditált hitelező. Nagyon gyorsan és e... (2018.09.08. 05:50) A választás szép tánca

Szószólás az aktív eutanáziáért

2013.08.28. 23:39 Benderik

Aki élte át már életében -- gondolatban vagy valóságban -- azt a kínt, amit a víz alá került ember érez, ha levegője fogytán, vagy képek / filmek láttán megpróbálta átélni az akasztott ember küszködését, akinek a kötél elzárta a légcsövét, és üvöltene a körötte bámészkodóknak, hogy emberek, hát nem látjátok, nem kapok levegőt!!! -- nos annak nem lesz nehéz elmagyaráznom, miért gyáva önzés a társadalom részéről, ha elismeri a passzív eutanázia jogát, de tiltja az aktívat.

Nem vagyok orvos, és pontos statisztikám sincs, de láttam haldoklót filmen és életben, és nagyon erős a gyanúm, hogy a legtöbb természetes halál legvégső közvetlen oka így vagy úgy fulladás. A kiváltó ok / betegség sokféle persze, de a légzés gyengeségére vagyunk a legérzékenyebbek, tüdőnk a vége felé gyakran elvizesedik, csővel szívják ki géppel, amíg lehet, sokunk végzi egyebek mellett lélegeztetőgépen, sok betegség után közvetlen halálok a tüdőgyulladás a fertőzések vagy szimplán idős betegeknél a sok fekvés miatt.

De akit nem a fulladás öl meg, nemigen hiszem, hogy a többi közvetlen halálok sokkal kellemesebb lenne.

Ha csak pár perc, azt mondjuk, nem szenvedett sokat, de a fulladás példájánál maradva: 5 perc is lehet végtelenek tűnő halmozott pokol.

És persze mit értek én ehhez -- ez igaz --, de ne legyenek illúzióink: nemigen létezik más, mint kínos halál.

Azt olvasom a metróújságban, hogy a lakosság 55%-a támogatná a passzív, 30 az aktív eutanáziát, az orvosi kamara pedig elfogadja -- a törvénnyel összhangban -- a passzívat, de mereven elutasítja az aktív engedélyezését. A hospice-társaságok pedig egyfelől ezirányú tevékenységüket látják az eutanázia alternatívájának, s ezzel összhangban ellenzik is az eutanáziát.

Nos, ezen (plusz egyéb gyakori) érvekkel szállnék most vitába, s érvelnék az aktív eutanázia mellett.

Először nézzük a vállalható technikai ellenérveket -- elsőre a passzívat is elutasítóakat! Ezek általában arról szólnak, hogy visszaélésekre adhat okot, ha "meghamisítják" a beteg valódi akaratát, lefizetik az orvost, begyógyszerezve ráveszik a beteget az örökség reményében, esetleg a beteg maga tesz meggondolatlan kijelentést egy átmeneti gyógyítható fájdalmában.

Ezek jószándékú érvek, de a törvényeket ennél azért alaposabban szokták meghozni. Nyilván a legalaposabb szabályozás és védelem is kijátszható, de a fentiek ellen a legtöbb valós estre lenne beépíthető védelem, ha meg végtelenül okosan akarnak megölni, létezik rá mód a kórházon kívül is.

Csak ezért megfosztani a világ rengeteg hétköznapi haldoklóját a lehetőségtől, ez nem védhető. Ráadásul a társadalom tetemes része támogatja pl. a halálbüntetést a legsúlyosabb bűnökre, miközben tudjuk, hogy a téves eljárásban ártatlanul kivégzettek száma messze nem nulla. 

A világnézeti alapú tiltás már erkölcsileg is kétes ügy. Mert hogy érzi magát bárki e világon feljogosítva arra, hogy egy másik embertől megtagadja a kínhalál elkerülését, olyan elkerülését, amivel neki (vagy bárki másnak) nem ártana, pusztán azért, hogy a tiltást pártoló úgy érezhesse, hogy olyan világban él, melynek szabályai neki magának kedvére valók?!?!?

Ennek alesete a vallási alapú tiltás, ahol már nem magunk, hanem Isten szabályaira hivatkozunk, de lássuk be, léteznek a mienktől eltérő vallások is (a nem vallásos létet is beleértve), és a mai világban másokat kínhalálra ítélni, mert a mi vallásunk így látja jónak, nos, ez talán még istenünknek se biztos, hogy tetszene. Mellesleg: vajon nem magunk vétünk-e törvénye ellen, hogy elvesszük tőle a haldoklóról való ítélkezés jogát, s magunk döntünk e jogról a teljes földi tiltással? Nem dölyfös önhittség-e azt hinni, hogy Isten nélkülünk ne tudná megóvni a neki nem tetsző haláltól azokat, kik haldoklásukban ezen gondolkodnak? Teológiai vitába végképp nem bonyolódnék, fentieket is csak elgondokodtatásul mondom, de mindenképpen erkölcstelennek vélem saját világnézeti komfortérzetünk érdekében másoktól elvenni a kínhaláltól való megmenekülés lehetőségét.

A hospice- társaságok érveit elfogadom, valóban sok haldoklót tudnak utolsó napjaikban kiragadni a lelki kínok közül, sokan kibékülnek családjukkal, stb. Így egy esetleges engedélyező törvénynek hasznos része lehetne az egyéb megelőző intézkedések mellet a hospice kísérlete is.

De lássuk be, hogy ez se minden esetben segít,

  • mert van, akinek már nincs is rokona, ismerőse,
  • van, akinek lelki kínján tényleg enyhít a módszer, de lelki megnyugvása után -- esetleg a családtagok békés egyetértésével is -- a testi kínoktól most már lelki feloldozást nyerve megszabadulna, mert ezen a hospice sem segíthet,
  • és van, akit tényleg csak testi kínok gyötörnek.

A módszer tehát hasznos, de nem indokolja a tiltást, csak helye lenne az engedélyezés rendszerében.

És akkor térjünk át az aktív érveire:

Nos, ez igen egyszerű. Ha elfogadjuk a haldokló jogát a passzívra, és biztosítjuk a gondatlanság / hirtelen felindulás / gonosz örökösödési ármány elleni védelmét -- és ezt már törvényeink is megteszik! -- akkor innen az aktív tiltása már gyávaság és önzés keveréke. Hozzáteszem, érthető keveréke, mert az emberben ősidőktől ösztönösen ott van az élet védelme, és az öléstől való viszolygás.

Így megértem azt is, aki orvos, és lelkiismerete nem engedi, hogy megtegye, és nem is lenne jó, ha egy esetleges engedélyezés esetén ezt bárki orvos számára kötelezővé tennénk. Ehhez a társadalomnak ugyanúgy nem lenne joga, mint a teljes tiltáshoz. De ettől még egy orvos (vagy belőlük álló kamara) se tilthatja meg ezt azon orvosoknak, akik képesek lennének rá. Persze a mai tiltás érthető, hisz' törvény ellen is vét, aki megteszi, de egy engedélyező törvény megakadályozása már nemigen védhető azzal, hogy az orvosok egy része nem tenné meg.

De ha érthető gyávaság és érthető önzés, akkor is gyávaság és önzés. Vagy enyhébben s felmentőbben nézve: érthető gyengeség, de gyengeség. Mert ha a társadalom azt még vállalja, hogy kikapcsolja a gépet, ezzel rövidebb de sok esetben borzalmas kínhalált okoz, amiből a haldokló levegő híján fulladozva már visszakozni sem tud. Mert amikor kéri, feltehetőleg maga sem képzeli el igazán plasztikusan az utolsó perceket, inkább valamiféle lassú megszűnésre gondol, ahol jelenlegi fájdalmai kínozzák csak, de egyre kevésbé. Önző kegyetlenség megadni a lehetőséget, hogy meghaljon úgy, hogy végigél egy utolsó poklot, de mi -- bár képesek lennénk rá -- nem vagyunk hajlandók pl. egy műtéti altatás után megmenteni ettől.

Elismerjük a halál választásának jogát, de nem segítünk, hogy ez könnyű is legyen?

Nem, a passzív tiltása ellen még lehetnek érvek, az ellen is, ha egy orvos nem akarja végrehajtani az aktívat, de az aktív tiltása ellen nem látok elfogadható érvet. Még akkor se, ha talán kiderülne, nem is létezik orvos aki végrehajtsa, mert akkor meg minek tiltani...

Ami pedig a hippokratészi esküt illeti, nos lehet, hogy formálisan az élet védelmét jelenti, de szellemiségében a betegét a betegségtől / szenvedéstől, és ha a beteget ettől már csak a kegyes halál menti meg, akkor az erővel életben tartás, vagy a kínhalál végignézése az, ami ezen esküt megszegi -- ráadásul inkább az utóbbi, mint az előbbi.

+++

Nem akarok indulatokat kelteni, illetve csak annyira, amennyire a cél megkívánja. Higgadtan próbálok érvelni, ahol erős képeket használtam, azt csak az érvek átéléséhez tettem.

Utolsó gondolatként csak annyit, Amerika egyes államaiban létezik a méreginjekciós kivégzés. Logikus egy olyan jogrendben élni, ami arra ösztönöz, hogy Amerikába utazzak brutálisan meggyilkolni egy embert, ha megtudom, hogy gyógyíthatatlan kínhalálra ítéltettem?

.

.

.

.

9 komment

Címkék: eutanázia aktív eutanázia

A bejegyzés trackback címe:

https://benderik.blog.hu/api/trackback/id/tr435482642

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Girhes Joe 2013.08.29. 21:06:07

"nemigen létezik más, mint kínos halál"
vs.
"kikapcsolja a gépet, ezzel rövidebb de sok esetben borzalmas kínhalált okoz"
vs.
"szenvedéstől, és ha a beteget ettől már csak a kegyes halál menti meg"

...csak én látok itt logikai bukfenceket? Most nem megyek bele a kérdéskör etikai tárgyalásába (bár az lenne a lényege), de a komplett cikk arra épül, hogy azért kell engedni az aktív mesterséges halált, mert a természetes halál, meg a passzív mesterséges halál is hatalmas kínnal jár. Viszont egyrészt maga a cikk szögezi le rögtön az elején, hogy kínnal járó halál nem létezik, miközben a végén meg az USA által alkalmazott kivégzési módot ajánlja, hogy az bezzeg kegyes halál.

Jelezném, hogy éppen ezt a halálnemet is többek között épp amiatt kritizálják a halálbüntetést ellenző szervezetek, mert nincs arra bizonyíték, hogy az altatás megakadályozza az elítélt szenvedését. Tágabb értelemben az égvilágon semmi bizonyítékunk nincs arra, hogy melyik halálnem mennyi szenvedéssel jár, ez mind csak spekuláció, mert legfeljebb az elejéről van alátámasztható információ (azok jóvoltából, akik az utolsó pillanatban megmenekültek, vagy elrontották a kivégzést, stb). De ha már fájdalommentesség, valószínűleg az agyba lőtt sortűz lenne a leggyorsabb módja a tudat elpusztításának, valahogy ezt mégse támogatja senki se halálbüntetés, se eutanázia vonalon.

Ismétlem, nem azt az érvet akarom megdönteni, hogy "miért szenvedjen a beteg hónapokig, ha meghalhat rövid szenvedéssel is" (ezt sokkal-sokkal nehezebb), csak azt, hogy a halálnak létezhet úgynevezett kegyes, szenvedéstől mentes változata, főleg ha nem természetes.

Zöldkabátos (törölt) 2013.08.30. 08:00:16

Most kicsit trollkodok, de minek ide eutanázia? Aki meg akar halni, kövessen el önygilkosságot.

zellerlevél 2013.08.30. 12:05:36

A kérdés szerintem ennél sokkal bonyolultabb.

A társadalom számára elsősorban etikai kérdés, mégpedig azért, mert az élethez, halálhoz, szenvedéshez, a szenvedés elkerüléséhez való jog határai nem tiszták, és főleg nem egyértelműek.
(Mindenki tudja, hogy az erős fájdalomcsillapítók jó részének van légzésnehezítő hatása. Vagyis amennyit használnak, annyit árthatnak is, és fordítva. A kérdés az, hogy melyik joga erősebb.)

A másik egy gazdasági kérdés: a fizikai élet egészen sokáig meghosszabítható a jelenlegi technikákkal, erről egyes szociális otthonokban tudnak mesélni: akár évekig ápolnak olyan betegeket, akiknél semmilyen remény nincs sem a gyógyulásra, sem arra, hogy esetleg egyetlen pillanatra is magához térjen a beteg. Közben iszonyatos kis súllyal született koraszülötteket ápolnak milliókból, ahol mondjuk 1-2 % esély van az életben maradásra, és pár ezrelék a normális életre.
A társadalmak jó részében ennek a gazdasági vonatkozásairól még beszélni sem szabad, mert azonnal etikai síkra terelődik a kérdés.
Mindemellet léteznek olyan kórházi osztályok, ahol olyan betegek is meghalnak, akik szerencsésebb országok jobban ellátott kórházi osztályain simán felgyógyulnának (pl. a neurológiai ellátás ilyen).
Joggal merül fel a kérdés, hogy milyen egészségügyi terület, kinek, és milyen érvek alapján kapott, kap és fog kapni ápolási, kutatási, fejlesztési pénzeket. Ez is egy meglehetősen homályos terület az egészségügyben.

A garanciális kérdések a következő nagy kérdéskör. Ki dönt, ki véleményezheti, meddig minősül tiszta elmével hozott döntésnek egy döntés, mi van, ha a beteg, vagy a hozzátartozója meggondolja magát? Jelenleg ez is sok problémát okoz, a családban volt hasonló eset, ahol az agyi áttétes rákos fiatalember döntését (csak fájdalomcsillapítót kérek, és haza akarok menni) az orvos azzal bírálta felül, hogy az agyi áttét miatt nem kéri a kezelést, ezért érvénytelen a kérése. Kb. egy hónappal szenvedett így tovább, mintha otthon lett volna. A kérdés, hogy kinek, és milyen alapon van joga szenvedésre, kezelésre, vagy halálra ítélni valakit, még sokáig tisztázatlan lesz szerintem.

És ott van még az elméleti kérdés: miért is gondoljuk, hogy a szenvedés minden áron kerülendő, üldözendő dolog? Mi van, ha valaki tapasztalta már magán, vagy máson, hogy a szenvedés jobb emberré tette a szenvedőt, olyan útra vezette, ami akkor, vagy később hasznára vált? (Pl. felgyógyulva erősebb lett, esetleg másoknak szenteli az életét, vagy a szenvedés után megnyugodva hal meg, hite/gondolatai szerint a szenvedéssel vezekel valamiért, amiért "megérdemli" a szenvedés. Felmerül a kérdés, hogy van-e jogunk e hitében, akaratában korlátozni?)

És akkor még ott van Gergő77 által felvetett kérdéskor: nem tudjuk, hogy melyik halálnem milyen szubjektív vagy objektív szenvedéssel jár.
Nem tudhatjuk, hogy ezeket hogyan éli meg a beteg, és hogy számára a döntések kedvezőek, vagy kedvezőtlenek.

zellerlevél 2013.08.30. 12:06:16

@Zöldkabátos:

Akikről itt szó van, azoknak egy jó része nem képes az elkövetésre.

Benderik 2013.08.30. 14:45:07

@Gergő77: Valóban, pongyolán fogalmaztam a túlbonyolított mondatok elkerülése érdekében, de örülök, hogy vannak figyelmes olvasók. Szóval pontosítok: gyanítom, hogy kimondottan e célra kifejlesztett módszerrel létezhet kínlódás nélküli halál, miközben a természetes halálnemek döntő többsége kínlódást okoz.
Azért gondolom, hogy létezhet kínlódásmentes módszer, mert pl. műtéti altatásban pl. bármit megtehetnek velünk, és utólag felébredve nem emlékszünk semmi rosszra. És ha ez a bármi pl. a szív kiszedése / fej levágása (morbid, de csak matematikai példaként írom), az lehet egy ilyen módszer.
És ez persze drága és körülményes, de gyanítom, hogy az Emberiség oldott már meg ennél bonyolultabb feladatot is, szóval feltehetőleg találna ilyen módszert.

Az amerikai módszert meg csak példaként mondtam, nem tudom biztosan, hogy az tényleg ilyen, csak azt, hogy szükség esetén össze tudna a tudósvilág hozni egy ilyet, ha az pl. nem lenne már most az.

Benderik 2013.08.30. 14:47:19

@Zöldkabátos: Hát, igazából a fejlövésen kívül öngyolkolási módot sem ismerek, ami kínlódásmentes lenne. Pisztolyt meg nehéz szerezni (plusz aki segédkezik a megszerzésében, maga is büntethető, pedig ő még nyugodtan élni szeretne), és -- hülyén hangzik, de -- balesetveszélyes módszer is, ha nem csak magát lövi le, és az emberek többsége saját maga nem merné megtenni, emellett korántsem biztos, hogy úgy találná el saját magát, hogy azonnal meghaljon. A többi módszer pedig mind kínlódás és elég nagy bátorság kell hozzá. (Kínlódás nélküli, de mély ösztönös félelmek legyőzését igénylő pl. a magasból leugrás, ami egy kórház ablakából szintén balesetveszélyes másokra nézve...).

Benderik 2013.08.30. 14:49:22

@zellerlevél: Ez mind igaz, de
a szenvedéshez való JOGOT az eutanázia nem veszi el,
szenvedésre való KÖTELEZÉSRE meg a társadalomnak szerintem nincs joga.
A gazdasági oldal hasonló: az eutanáziában a beteg éppen hogy lemond a rá áldozott további költségekről (leszámítva persze magát az aktív eljárást, de ahhoz szerintem ugyanannyi joga van, mint másnak az őt kezelő egyszeri eljárásokra).
A garanciális kérdések kicsit fura elnevezés (elsőre másra gondolnék), de állítólag már most van lehetőség Magyarországon passzív eutanáziára, és ott ezt elég körülbástyázottan kezelik. Persze nyilván lehetnek hibái, de szerintem erre is igaz, hogy akarat és elhatározás esetén az Emberiség képes megoldani egy körültekintő szabályozást.
És igen, van, akit a szenvedés megnemesít, de
egyrészt egy gyógyíthatatlan betegnél ez már átmeneti, szóval a felgyógyulás utáni hasznára válás ritka eset lenne,
másrészt igen, hasznára válhat akkor is, ha meghal, mert megbocsátva / kibékülve / hittel eltelve halhat meg, de szerintem ez jog legyen, ne kötelesség.
És persze van, hogy a beteg csak utólag jön rá, hogy a szenvedés hasznára vált, de ezen lehetőség szerintem kevés ahhoz, hogy mindenkinek előírjuk e szenvedést, hátha a javára válik.

És úgy egyáltalán: nagyon könnyű más szenvedésének szépsége mellett érvelni, de ez olyan "más cipőjével járni a csalánban" szerű érvelés (tudom, ez a mondás szelídített változata). Könnyű öntudatos-borongón elviselni a mások szenvedését.

zellerlevél 2013.08.31. 17:24:40

@Benderik:

Úgy érzem, hogy csak a meggyőződésed oldaláról nézed a kérdést.

Pont azt érzem kérdésnek, problémának, hogy a jogok és kötelességek, lehetőségek és határok nem tiszták, és jelenleg elég kis eséllyel tisztázhatók. Pro és kontra egyaránt.

Azt hiszem, hogy a szabályozás is szinte megoldhatatlan. Nincs, aki képes megállapítani, hogy valaki teljesen tudatosan dönt, vagy valami, valaki befolyásolja. Nincs, aki képes megítélni, hogy egy beteg valóban meggondolta-e magát (bármelyik irányban), és hogy ezt képes-e, vagy képes lehetne-e közölni.

Az utolsó bekezdésre: az érv igaz. Mint ahogy az is, hogy a haldoklók többsége még a fájdalmak ellenére is ragaszkodik az életéhez, az utolsó pillanatig. (Az otthonban, amit közelebbről ismerek, folyamatosan tapasztalom: azok, akik korábban az általad leírt véleményt képviselték, súlyos betegségben, haldokláskor az utolsó gondolatukig küzdenek az életben maradésért.)

Benderik 2013.09.07. 23:59:08

@zellerlevél: Persze, nincs is baj azzal, ha 100-ból 10 gondolja így, majd saját halálos ágyán 10 visszakozik. De ha csak 9, akkor az az 1 kérhesse mégis a könnyű halált. Meggyőződésem meg csak annyi, hogy nincs jogunk másokat kötelezni a szenvedésre.

Hogy megoldhatatlan-e a szabályozás, nem tudhatom. De annyi mindent megoldottunk már, így azért elvből üldözni még a próbálkozást is, mert úgyse sikerülne, nem tűnik szépnek.
Ráadásul a passzív változatot már most leszabályozták, így a halál választását már engedik és alaposan körülbástyázottnak tekintik, csak az ezzel járó szenvedést tesszük kötelezővé. És nem azért, hogy a szenvedéstől hátha meggondolja magát, mert fulladozás közben a rángást már gondolom nem visszakozásnak tekintik, csak sajnálatos velejárónak...