HTML

Benderik elmélkedik

Friss topikok

Oroszlánfejű Károly

2018.05.10. 19:53 Benderik

 

Olvasom a felháborodott cikkeket (amelyikbe először futottam, majd a reakciókat), hogy lehet Juncker akkora tuskó, hogy méltató beszédet mond Marx évfordulóján.

Mert Marx tanain tíz- / százmilliók lelke szárad, és mindegyik cikk kifejti, hogy nem csak utólagos félreértelmezésükön, hanem maguk a tanok hordozták magukban már a később tomboló kommunista terrort, és egyébként maga Marx is egy kiállhatatlan tuskó volt.

***

Nos, előre bocsátom, szerintem is elég nagy hülyeség, s a tagok egy részének még sokáig fájó sebeiben turkáló tapintatlanság az EU vezetőjeként ünnepségen Marx-ot méltatni. És ez független attól, hogy ő maga milyen ember volt, s hogy tényleg tanai vagy csak azok kiforgatása ölt s nyomorított-e meg itt errefelé sokakat apáink (s apáink apái) közül.

Mert ha netán jó ember volt is, és tényleg kiforgatták, akkor is olyasmibe keveredett, ami miatt neve a keleti végeken megosztóvá s eladhatatlanná vált, így még ha csak “rosszkor is volt rossz helyen”, de ott volt, ami történt megtörtént, és politikailag eladhatatlan s fájdalmat okozó termék lett belőle.

És ha az a kérdés, állítunk-e szobrot valakinek, ott az ő személyiségi jogait megelőzi az utókor népében a neve hallatán keltett érzés. Ha egy igaz embert ártatlanul hurcolt meg a történelem, úgy családja részéről lehet igény, hogy ügyét kivizsgálják, s esetleg rehabilitálják. De szobrot ettől még inkább ne kapjon, ha és amíg az élő utókor népének egy tekintélyes részében rossz érzést kelt -- még ha akár tévedésen alapulva is.

Mert tisztes eljárásban rehabilitálódni alapvető jog, de szobrot kapni nem -- aki nem csinált semmi rosszat, de semmi jót se, azaz szimplán semmit, az se kap. Mert a szobor az utókor népének “szórakoztatását” szolgálja, így az ő igényükre kell szabni.

***

Jómagam Marxot személyesen sosem ismertem, személyéről meg olyan könyvekből tanultam, melyek kicsit színezték a történelmet -- akkortájt még létezett ilyesmi…

Így készséggel elhiszem a most haragos cikkek íróinak, hogy egy kötekedő, kiállhatatlan alak volt, aki vitapartnereit rendre lefölényeskedte, s aki úgy írta nagy elméletét a munkásosztályról, hogy munkást nemigen akart hozzá látni.

Azt is aláírom, hogy elmélete kísérleti megvalósulása nem egy sikersztori -- mondhatni,  eléggé kínosra sikerült.

Ám az összes elém került cikk elkövet egy igen fájó hibát -- óriási anakronizmussal, azaz történelmietlen módon mond róla ítéletet.

 

***

 

Minden történelmi kor alapdíszlete egy hatalmas bájdorong, melynek jó végén van a kevés szerencsés, rossz végén pedig a nagy tömeg, ki napi munkájával eltartja magát s a jó végen ülőket.

Jobb korokban a jó végen ülők rendesek és /vagy elég bölcsek, s tudják, hogy nekik is az a jó, ha a rossz végen ülőket úgy tartják, hogy azt ők még élhetőnek érezzék. Mert ha nem, úgy idővel lázadni kezdenek, és vagy csak romlik az általános közbiztonság, vagy egyenesen a jó végen ülőkre támadnak.

Károlyunk egy olyan korban alkotta tanait, melyben a jó végen ülők nem tudták e szabályt, és a rossz végen ülőket nem szimplán állati körülmények közt tartották, de abból is a ketreces változatban, a kezdeti munkásmozgalmi szerveződések meg nagyjából a mélyalmos tartásért próbálkoztak.

Mai munkavállalóként nagyon anyáznál, kedves Olvasó, ha csak a tizedét nyakadba tennék az akkori életnek. Tizenkét-tizenhat óra naponta, hétvégén talán egy vasárnap, de a szabadság fogalmát még nem találták fel, és nagyon nem szeretik azokat, akik állítják, hogy mégis, munkavállalói jogok röviden összefoglalhatók: jogod van dolgozni (míg nem találnak egy óránként 2 fillérrel olcsóbbat) majd menni a levesbe, nyugdíj- egészségbiztosítás emlegetése is felmondási ok. Munkavédelmi eszközöket se találták még fel, így ha pechedre vegyigyárban jutott hely, közvetlenül szívhatod a festéket, és otthon savas esőt öklendsz.

Apropó, otthon: nagy luxusra ne számíts, és arra se mindig, hogy csak a te családod lakik a helyen -- hisz' minek is állna üresen, míg te épp' a műszakodat tolod. És gyermekednek se kell az iskolából hazajövet, mert miért is járna iskolába, ha dolgozhat is, hogy éhen ne haljatok. Iskolában úgyis csak csupa olyan entellektüell huncutságot tanítanak, aminek semmi haszna aztán a szalagnál vagy a bányában. Nincs romantikusabb, mint ha együtt dolgozik a család.

 ***

Bonyolította a dolgok szemlélését, hogy sok mindenben első és példa nélküli volt e kor.

 Most először nem a törvény tartotta a rúd rossz végén állókat azon a rossz végen, mert elvileg jogukban állt nekik is gyártulajdonossá válniuk. Ehhez csak legalább annyira szorgalmasan kellett dolgozniuk, mint a gyártulajdonos tette hajdan a szalag mellett, mikor összekuporgatta a pénzét a gyárra...

 A városon tartottak már nem a természetben dogoztak, és nem is egy bejáratott faluközösség tagjaként, így a létfenntartás korábbi nehézségei mellett lelkük is ketreces tartásra került. A társadalom ilyen tömege elkezdett ismerkedni az elidegenedéssel, és a természetes napfény nélküli léttel.

 Első ízben volt szabadjára engedve a piac, gyeplő a lovak közé dobva, s a piac önszabályozó ereje majd mindent megold -- felemeli a tehetséget s elhullatja a méltatlant. Csak eddigre kiderültek hibái is, hogy bár a piac önszabályozó ereje létezik és van benne spiritusz, ám vannak beépített hibái, melyek mentén mechanizmusai kijátszhatók. Például hogy a piac csomósodásra hajlamos elegy, gócok mentén hajlamos a pénz lecsapódni, s az erősebbek erejükkel lenyomják a gyengébbeket -- még ha utóbbiak netán jobbak is, csak később léptek színre --, és idővel monopóliumok uralják a piacokat, megszüntetve a versenyt -- s így magát a piacot. (Plusz van az egész önszabályozásban egy begerjedést okozó elem, mely rendszeres túlpörgéseket majd döghalált hozó válságokat váltogat, s mely valamiféle központi tervezéssel talán mérsékelhető lenne.)

 ***

 Marx következtetései a mából nézve lehetnek rosszak, de akkori szemmel elég logikusnak tűnnek.

 Egyrészt hogy ha a rúd szebbik végén állók önszántukból nemigen akarnak enyhíteni a rosszabbik végén állók szívási mértékén, úgy ezt erővel kell kierőszakolni.

 Na most lehet Marxot azzal vádolni -- s a legfőbb mai vérvád fején ez -- hogy az egyetlen kiútnak az erőszakot látta s hirdette, azaz a vérrel járó forradalmat.

 Nos igen, ez nem hangzik jól. Csakhogy.

 Lehet mindezen szörnyülködni, ám elég ha tekintetünk a Kommunista Kiáltvány dátumára téved (1848), és nehéz nem észlelni egy fájó ellentmondást a ma emberének háborgásában,

  • ki most májusban elítéli Marxot, ki több millió ember élhetetlen helyzetben tartása felszámolásának egytelen módját a fegyverrel megvívott harcban látta, mert a helyzet fenntartásában érdekelteket enyhébb módokon nem látta kényszeríthetőnek,
  • miután két hónappal korában -- március idusán -- büszkén ünnepelte nemzetünk hős fiait, kik ugyanazon egykorvolt esztendőben nem dőltek be a mérsékelt reformerek bülbülszavún halogató csitítgatásainak, hanem felismerték, hogy több millió ember (nemzetünk fiai) élhetetlen helyzetben tartása felszámolásának egyetlen módja fegyverrel megvívott harc, mert a helyzet fenntartásában érdekelt császárt enyhébb módokon nem látták kényszeríthetőnek.

 

Azaz nem csak az történik, hogy elítélünk valakit a mából, amiért egy régi korban a rossz sorban élő tömegek helyzetének javítására az akkori kor szokásai szerint az erő alkalmazásában gondolkodott, ahol a véráldozat szükségszerűen bevállalható ár -- ám mai szemmel mi ezt már barbárságnak tartjuk.

 Hanem eközben még mi magunk sem tartjuk mai szemmel barbárságnak -- sőt büszkén ünnepeljük --, ha ugyanazon év egy másik konfliktusát nézve azt látjuk, hogy eleink egy lánglelkű csoportja rossz sorban élő tömegek helyzetének javítására az erő alkalmazásában gondolkodott, ahol a véráldozat szükségszerűen bevállalható ár.

 Vegyük észre, hogy annak a kornak konfliktusait még nem kesztyűs kézzel vívták, és kicsit történelmietlen számon kérni a forradalom eszközül javaslását bárkitől a forradalmak évében.

 (Zárójelben: érdekes kísérlet lenne kipróbálni, két hét akkori életkörülmények után hányunknak nem nyílna ki egy bicska a zsebében. És hányunknak nem lenne jelképes az a bicska, ha fölöttünk úgy döntenének, hogy a kísérlet gazdaságilag annyira sikeres, hogy most akkor már örökre így marad.)

 ***

 A cikkek egy része azt is szemére veti, hogy sok dologban olyan rendszert erőltetett, mely ellentétes az emberi lét lényegével.

 Nos, e dolgok egy (nagy) részét tényleg benézte, de ezekben is inkább a futurológiai tehetségét vonhatjuk kétségbe az öregnek -- az, hogy belelássuk a Sátánt, ki szándékosan élhetetlen feltételek közé kényszeríti az embert, ez erős lenne, s intellektusára nézve kicsit tán még túl hízelgő is.

 De mik is ezek a dolgok:

 "A vallás a népek ópiuma"

 Ha hívő vagy, te ma azért tudod, hogy ezt kicsit túlsommázta, mert értelmiségiként egy jóval mélyebb szinten s velejét jobban megértve éled meg a vallást, mint a régi korok embere. A régi korok embere a vallásban elsősorban egy védelmező urat keresett, kinek parancsolatait betartva ezen úr védelmébe kerül. Kevésbé értelmiségiként hite sokkal anyagibb elképzelésű volt a tiednél, az Urat például egy nagyszakállú, szigorú de igazságos öregúrnak képzelte, a mennyországot sok angyal szárnyakkal, a poklot nagy üstök szurokkal-tűzzel, ilyenek. Mindez egyúttal egy anyagi jellegű világmagyarázatot is adott, mi meg az embernek őstől való igénye.

 A felvilágosodás és az ipari forradalom viszont elég erősen megtépázta addigra a vallás anyagi világot magyarázó funkcióját, aminek természetes folyamataként elég erősen csökkent a hitben élni tudók száma. Hisz' hogyan is várhatnánk védelmet olyantól, kinek létezését bemutató világképet napról napra egyre inkább cáfolva látjuk. Sok nagy gondolkodó is kétkedővé vált, így azon sem csodálkozhatunk, és nem is ostorozhatunk túl szigorúan egy akkori gondolkodót, ha ezt maga is így látta. A vita, hogy mennyire kell minden apró betűjét szó szerint értelmezve olvasni az Írást, s mennyire jelképes példázatokként, ahogy még a tudománnyal is összeegyeztethető, máig lezáratlan.

 Amiben Marx (sok akkori gondolkodóval) tévedett, az azon alapul, hogy nem vette figyelembe az ember alapvető lelki igényét a valamiben való hitre, és arra, hogy értelmét lássa létének valami nagy egészben. Azt hitte, hogy e kapaszkodóra csak a rossz anyagi életkörülmények miatt van szüksége. Amiből logikusan következett, hogy ha ezen körülmények megjavulnak, a vallás fölöslegessé válik.

 Soha addig a történelemben nem volt példa olyan társadalomra, ahol az emberek nagy tömege él viszonylag általános jólétben és biztonságban, így nem láthatta, hogy lelki táplálék és valamiben való hit nélkül az ember az anyagi jólétben is érezheti szerencsétlenül éhesnek magát. Az elidenegedett jóléti társadalmak még a távoli jövő ködében várták sorukat.

 Benézte, igaz, de ezt sokan mások is. Onnan nézve a vallás addigi történelmét, sok nagy gondolkodó szemében is egy letűnt világ maradványának látszott. S még maga az egyház is csak eztán kezdte felismerni, hogy a vallás fókuszát a világ anyagi részének magyarázatáról a lelki fontosságra kellene helyezni.

 Elérendő távoli végcélként felírt társadalmában bedarálja a magántulajdont:

 Elképzelt kommunizmusa voltaképp’ az akkortájt divatban lévő számtalan utópia egyike. Nem is sokban különbözik azoktól, gyengéje is ugyanaz -- nemigen számol az ember alapvető jellemével. Mindazonáltal sok mai sci-fi-ben is központi irányítású államot képzelnek a távoli jövő társadalmának, ahol a pénz szabályozó szerepének helyét egyfajta tervgazdálkodás veszi át, szóval ha utópisztikus is mindez, Marx előtt és után is sokan kacérkodtak vele, amúgy nem hülye emberek.

 Elveti a tehetségen alapuló felemelkedést.

 Csak hát akkor már látszott, hogy a vadkapitalizmus a monopóliumaival, trösztjeivel még a némi tőkét összekaparó tehetséges vállalkozóknak sem igen teremt már lehetőséget, mert a korábban érkezettek addigra már összegyűlt vagyonukkal agyonnyomják őket. Miközben az anyagiakban és lelkükben is megnyomorított, folyton kialvatlan nagy tömegeknek még azt se engedi, hogy kiderüljön, ha bármihez is tehetségük lenne.

 Antiszemita megnyilvánulásai, tézisei voltak:

 Nyilván kényes ügy. De egy dolgot észre kell vennünk e kérdésben. És nem csak az ő kapcsán. A zsidóságot bíráló megnyilvánulásokat egyfajta nyelvi hanyagságból ugyanazzal az “antiszemita” jelzővel illetjük a második világháborúban elkövetett szégyenfolt előtti és utáni időkre vonatkoztatva. És igaz, hogy ama bizonyos pusztításhoz vezető út a népek fejében hosszú folyamat volt, melynek magját a korábbi évtizedek s századok vetették el, de vegyük észre, hogy a lágerek után és ismeretében kimondani bizonyos szavakat s mondatokat összehasonlíthatatlanul más lélekre vall, mint előtte, egy olyan korban, melyben ezt a későbbi pusztítást az emberi értelem ezen iparosítottan állati formájában elképzelni sem bírhatta. Ez az oka annak, hogy sok amúgy nagy emberről hangzik el a zavarba ejtő állítás, hogy antiszemita nézeteket vallott, és nem tudunk mit kezdeni ezzel, hisz’ amúgy jó lélekkel megáldott nagy gondolkodónak ismertük. És elfelejtjük, hogy egy olyan korban éltek, ahol az ember még nem tudhatta, miféle pokol szabadul el majd egyszer valami hasonló érzelmek ügyesen csokorba kötött adagolásából. Így nem érezhettek zavart lelkifurdalást sem, ha felvetették, hogy a gyártulajdonosok és bankárok viselkedése nem mindenben tetszik nekik, s egyben firtatták származásukat. Veszélyes vizek, de nem láthatták, mennyire, ugyanakkor sokak szemét szúrta ez akkortájt.

Károlyunk tézisei a vallás, a tőkés osztály és a pénz oldaláról is beleütköztek a zsidóság kérdésébe, és egy elég zavaros egyveleget alkottak, de a kínos része inkább az, hogy mai szemmel nézve olyan megfogalmazásokkal, melyek szóhasználatától ma könnyen félrenyeljük a szatmári szilvatortát. Csak hát akkor nem tudhatta még, hogy lesz egy kor, melyben a zsidóság kapcsán a ”megszüntetés” szó sűrű felemlegetése nem egy identitás utópisztikus feladását jelenti majd, hanem valami sokkal konkrétabbat, amitől máig rosszat álmodunk olykor. A mából visszaolvasva gyaníthatjuk, ő is félrenyelné a szatmári szilvatortát.

***

 De a talán legmeglepőbbet még most mondom.

 Mert tény, hogy nem ismerte fel, hogy mégis van út az erőszakon kívül, mert a nyugati világ vadkapitalizmusa végül forradalmak nélkül, törvényes érdekkijárások útján adta át helyét az "emberarcú" kapitalizmusnak, mely eleddig a legélhetőbb formának bizonyult  (így azóta gyorsan el is kezdtük felszámolni).

 Csakhogy.

 És ez egy súlyos csakhogy.

 Mert igaz, hogy bölcs társadalmakban a dorong szebbik végén állók tudják, hogy nekik sem jó túl erősen sajtolni a lelket a rosszabbik végén rekedtekből. S ha mégse tudnák, idővel így vagy úgy rájönnek.

 Ám ez lehet nagyon hosszú, fájdalmas folyamat is.

 Így valójában sosem tudhatjuk meg, megszelídítette volna-e mára -- azaz nekünk -- az Ember a vadkapitalizmust, ha nincs közben két világháború, mely durván szétzilálta az erős gyeplőt kezében tartó rendszerek elitjét, és ha nincs egy kommunista Szovjetunió, majd egy egész blokk -- katonai erő szempontjából a fél világ --, melytől ama békés nyugati világ rettegett, mint ördög a tömjéntől.

 Ha a nyugati vadkapitalizmus megszelídítését egy békés tárgyalóasztal melletti meggyőzés metaforájával képzeljük el, bizony oda kell képzelnünk egy sztálinfej-berakásos pisztolyt is, amit a szakszervezetek delegációi érkezésükkor az asztalra tettek s végig ott játszadoztak vele. Sosem fogjuk megtudni, mekkora erejű érv volt a fenyegetés, hogy ott is megtörténhet, de hogy nem volt egy gyenge érv, abban azért fogadhatunk egy nagyobb összegben (főleg mert ki sose derül, ki nyerné).

 Így nézve a vadkapitalizmus megszelidítéséhez tényleg -- ha nem is kellett, de igen előremozdítón hatott -- egy forradalom (és két világháború), csak “szerencsére” a szomszédban. (Már nyugatról nézve a szomszédban, nálunk sajnos itt. A világháború meg persze mindenhol, de hát attól világháború)

 S ettől még Marxnak nem lett igaza, de hogy abból a korból nézve nem mondott nagy hülyeségeket, az talán nem hangzik már annyira furán.

 ***

 A szerintem legjobb cikk ez írás közben jelent meg, és pont ő is a történelmietlen ostorozást hánytorgatja a többi cikk szemére. Ez tetszett, s csak egy pontban vitatkoznék vele -- igaz, az a végkövetkeztetése. Hogy bár maga nem felelhet az évtizedekkel később kezdődő terrorért, ám azzal, hogy tanai önmagukat egyetlen megkérdőjelezhetetlen igazságnak tüntették fel, közvetve mégis ő adott egy nagyon erős fegyvert a későbbi diktátorok kezébe, és hogy azok is erre hivatkozva irthatták tűzzel-vassal a másként gondolkodókat.

 Igen, írja több cikk, hogy arrogáns, kérlelhetetlen vitapartner volt, s az ilyenek tényleg sok mindent erőből lenyomnak mindenki torkán, s nem tűrik a vitát. De ennek a típusnak a megkérdőjelezhetetlensége addig tart, míg személyesen adja őket elő. Halála után általában akkor marad fenn sokáig megkérdőjelezhetetlen igazságként, ha korának s utókorának kellően sok gondolkodója értelmesnek találja magukat e tanokat. Ha annak találták (még elfogulatlanul, azaz első államvallássá tételéig), az pedig egyrészt utal rá némileg, hogy abból a korból nézve talán tényleg nem mondott akkora hülyeségeket, másrészt kevés átütő erejű igehirdetőt ismerünk, kinek lánglelkű stílusa ne járult volna hozzá a befogadás sikeréhez, de ki lánglelkű szónokként önmagával gyötrődő állításokat tett volna. Igen, a lánglelkű igehirdetők igazságukat egyetlen, megcáfolhatatlanként hirdetik, és erőt a lánglélekhez is ebből merítenek.

 S ha e tanok már eleve gonoszak, úgy annak felelőssége súlyosan terheli őket. De ha alapvetően jó szándék vezérli őket, és sikere alapján az akkori korból nézve még hülyeségnek sem mondhatóak, úgy utólagos csalárd felhasználásáért erős lenne őket felelőssé tenni. Kevés diktátorról tudunk, ki eltűrte volna az ellentmondást. Ehhez egy közepes tehetségű diktátornak sincs szüksége arra, hogy a felhasznált ideológia maga is olyan legyen, ami magát cáfolhatatlannak hirdeti. S hogy Marx tanaival kapcsolatban nemigen lehetett erre szükség, az is alátámasztja, hogy a népek, melyeket boldogítottak vele, igazából sem nem ismerték meg soha, sem nem akarták különösebben megismerni e tanokat. Elég volt annyi, hogy Marx, Engels, Lenin(sz), hogy ők izélték meg a kommunizmust, és hogy amúgy meg pofát befog, felvonul, énekel.

 ***

 Tényleg nem szerencsés egy olyan blokkban szobrot emelni neki, hol még sokáig élnek a nevével feliratozott késekkel megnyúzottak gyermekei. És így utólag visszanézve lényegében be is nézte a dolgot.

 De egyrészt történelmietlen hülyének nézni ezért, másrészt még történelmietlenebb felelőssé tenni azért, amit neve alatt később összehoztak. Még az is némileg kiforgatás, hogy túl jó fegyvert készített s hagyott elöl az asztalon, de még ha így is van -- még az atombombát kifejlesztő tudósokat is felmentettük mostanra, és Nobelt is a dinamitért, pedig ők tényleg tudták, mit szabadítanak el.

 

 +++

 

 De ami a legfontosabb: próbáljuk már meg végre árnyaltan nézni a világot. Mert aki csak feketét és fehéret lát, színvak, és nem csak jogosítványt nem kaphat (autóra persze, mert országokat azért vezethet), de még a 3D IMAX-ból is csak a pattogatott kukoricát tudja kiélvezni.

 Az őszbe facsarodott erdő színeit már nem is említem.

 

 oroszlanfeju-1.png

 

 

 

 

 

 

 

 

 

56 komment

Címkék: dorong Marx Károly Oroszlánfejű

A bejegyzés trackback címe:

https://benderik.blog.hu/api/trackback/id/tr4913900970

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

α Ursae Minoris · http://noreg.blog.hu/ 2018.05.11. 18:20:04

Érdekes egyébként, hogy az öreg továbbra is milyen hatással van a gondolkodásunkra.
Az enyémre legalábbis... De szerintem nem vagyok egyedül.

Mert noha beállítottságomat tekintve igencsak távol állok a tanaitól, de amikor társadalmi folyamatokról gondolkodom, akkor az „alap és felépítmény” meg „a lét határozza meg a tudatot” igencsak hasznos megközelítésnek tűnnek a mai eszemmel is.

Az IMAX 3D pedig a színvaknál is működik, mert a polarizáción alapul, nem a színeken.
De egyébként még a régi fajta piros-zöld szemüveg is működik a színvakoknál.

2018.05.11. 18:52:30

Koszi a posztot! Ige, egyetertek, hogy hiba visszanezve, a mai erkolcsokbol nezve itelkezni. Egyebkent a hiba ott vokt, hogy a kommunizmusnak a legfejlettebb orszagokbol kellett volna elindulnia, nem a legszegenyebb Oroszorszagbol. Tovabbmenve, erdekes belegondolni, hogy a robotizalassal es az alanyi jogon jaro alapjovedelemmel mennyire kozel fog jutni a vilag az egyenloseghez, es ez persze a legfejlettebb orszagokbol fog kiindulni, ahol a robotizalas legmagasabb szintjet be tudjak vezetni es kivaltani az elomunkaerot. Erdekes belegondolni, hogy ez milyen melyen fogja atalakitani a tarsadalmat es a gazdasagot.

Girhes Joe 2018.05.11. 18:55:13

@α Ursae Minoris:

Na meg a - Marx által csak felhasznált - hegeli dialektika is elég hasznos tud lenni a társadalmi folyamatok értelmezésében, ez ugyebár a tézis-antitézis-szintézis. Csak éppen Marx a tézistől (vadkapitalizmus) csak az antitézisig (kommunizmus) látott el, és a szintézisről (jóléti piacgazdaság) nem vett tudomást, azt hitte, a kommunizmusnál megáll a világ változása. Na itt lőtte a legnagyobb bakot, a követői meg ott, hogy a társadalmi változásokat egy számegyenes menti konstans fejlődésként képzelték el (sőt ma is használja a baloldal önmagára a "progresszív", azaz (előre)haladó megnevezést).

A valóság ezzel szemben az, hogy a dialektika csak múltbéli események megmagyarázására alkalmas, a jövő prognosztizálására viszont alkalmatlan. Az oka pedig roppant egyszerű: komplex problémák esetén egy adott tézisre többféle antitézis is adható (egyszerű példa: a "vallás a nép ópiuma" helyett lehetett volna menni a "térjünk vissza az önzetlen őskeresztény, a lelkiséget előtérbe helyező közösségekhez" irányba is), aztán egy tézis és egy antitézis romjain is többféle szintézis jöhet létre (példa: a piacgazdaság, mint emberarcú kapitalizmus helyett mondjuk a kibucok kifelé szabadpiaci szereplő, de befelé közösségi világa, mint emberarcú kommunizmus). És ez a többféle alternatíva egymással is ellentétes bír lenni, vagyis cáfolja azt, hogy a társadalom tudna "előre" vagy "visszafelé" haladni, sokkal inkább egy végtelen, mindenféle támpontot nélkülöző térben bolyong ide-oda. Beszédes a poszt közbevetett megjegyzése: "az emberarcú kapitalizmusnak, mely a legélhetőbb formának bizonyult (így azóta gyorsan el is kezdtük felszámolni)". Igen, kezd formálódni az antitézis, csak még nem tudjuk nemhogy azt, pontosan milyen lesz az, de még azt se, hogy mikorra forrja ki magát.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.05.11. 20:03:00

"Most először nem a törvény tartotta a rúd rossz végén állókat azon a rossz végen, mert elvileg jogukban állt nekik is gyártulajdonossá válniuk. "

látod, pont ezért volt Marx proletárdiktatúrás javaslata

"A kommunisták nem titkolják nézeteiket és szándékaikat. Nyíltan kijelentik, hogy céljaik csakis minden eddigi társadalmi rend erőszakos megdöntésével érhetők el. "

Kommunista Kiáltvány

vállalhatatlan, embertelen faszság.

ha egyszer nem a jog miatt szegények a szegények, akkor nem a rendszer erőszakos megdöntése a helyes megoldás!

ennyikeh.

ostoba vagy.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2018.05.11. 20:59:20

A korabeli életkörülményeken pont nem segít a marxizmus, hanem ront. Azokat az hozta létre, hogy a vidéken nem volt már szükség annyi munkaerőre, ezért nagyon szűk megélhetést biztosított. A városi élet, a mai szemmel nézve szörnyű volt, de az akkorival sokkal jobb, mint a vidéki. Ezért is özönlött a munkaerő a városokba. Ezeket a körülményeket a további városi munkahelyek kialakulása számolta fel, nem a szakszervezetek és társaik. Viszont a marxizmus nem segíti elő a gazdaság továbbfejlődését ezen az állapoton.

"és idővel monopóliumok uralják a piacokat, megszüntetve a versenyt"
Történetesen ez nem igaz, mert az optimális üzemméret nem a maximumnál van. Ezért egy méreten túl már hiába nő egy cég, egyre sebezhetőbbé válik. Ezért is van az, hogy hiába volt a történelem során sok baromi nagy cég, mégse monopolizálódott.

"S ha e tanok már eleve gonoszak, úgy annak felelőssége súlyosan terheli őket."
Erre a válaszom:
liberatorium.blog.hu/2018/05/06/marx_es_az_o_eroszakos_kovetoi

szepipiktor 2018.05.11. 21:36:18

OK, elfogadom az egyoldalú és a történelem időfaktorát figyelembe nem vevő állsápontodat.
De javaslom megtekinteni Kurt Vonnegut Éj ​anyánk filmjét (elolvasni a regényt!)
Mert abban pontosan ábrázolja a szerző, hogy egy adott korban jónak hitt tevékenység valójában tragédiát eredményezett és idővel felelni kell (!!!) ezért.
Ez lebegjen például korunk aktivista hátterű csapatai szem előtt, a propagandista blogegrek előtt, hogy idővel kiderül, a mai oly jövőbemutató ideológiák, ami mellett a PC alapú média ma kiáll és propagálja, később igazolt bűn lesz és bűnhődni kell érte.
Mert ha Marxot nem akarjuk a helyén kezelni, az egyenes kapcvsolódás az említett későbbi és mai bűnökhöz.

nu pagagyí 2018.05.12. 05:53:34

Tudós volt és filozófus. Több előremutató és eredeti elméletet alkotott. Ahogy Jézus sem tehet a nevében elkövetett disznóságokról, úgy Marx sem. A Marxhoz való viszonyulás egyébként kiváló mércéje egy adott ország elitje barbárságának. Minél inkább szarnak nézi a népet, annál inkább gyűlöli. Egy olyan országban, ahol épp most teremtik meg a az önjelölt elit jogát a kizsákmányoláshoz létkérdés, hogy a kizsákmányoltak is köpködjenek az olyan tanokra, amelyek megkérdőjelezik ezt a tevékenységet. E tárgyban lásd, a Soros György elleni hajszát.

csakférfi 2018.05.12. 06:49:02

@nu pagagyí:

"Karl Marx és Friedrich Engels tanainak, valamint az erre hivatkozó társadalomelméleti és politikai ideológiák együttesét marxizmusnak nevezik. Ennek a 19. században íródott eszmerendszernek a fő célja, hogy létrehozza a társadalmi osztályok nélküli, kizsákmányolásmentes, kommunista társadalmat. "
Wiki idézet

Azaz ne legyen a tàrsadalmat alkotò egyének között ellentét.
Nyugalmat éj jòlétet gondolt mindenkinek kivétel nélkül.

Mi ebben a bün?

DFK 2018.05.12. 06:53:19

Végülis Adolf se ölt meg senkit személyesen. Akkor neki is jár szobor?
A baloldal soha nem fogja beismerni a bűnösségét.

csakférfi 2018.05.12. 06:56:54

Elolvastam az "alfahíres" cikket.

"De az irgalom és emberség íratlan szerződésének felmondására ő írta számukra a felhatalmazást.

Biankó csekk volt ez, amelyet végül nem ő töltött ki. De az alján az aláírás az övé.

Márpedig ilyen váltókat kalandorok és szélhámosok szoktak kiállítani. Akiket lehet tisztelni vakmerőségükért, újító bátorságukért, el lehet ismerni azt, amiben igazuk volt – de piedesztált, szobrot, ünnepi beszédet nem érdemelnek."

Bakker .....ekkora egy taplo, majom szerzöt.

csakférfi 2018.05.12. 07:03:32

@DFK:
Basszus.....te is.
Nem olvastam volna hogy Marxnak. katonai föparancsnoki tiszte lett volna.
Hitler parancsot adott.
Marx meg nem.
Darwin sem és Einstein sem osztott parancsokat......megmagyaràzta.

"A természetes kiválasztás az élet és a halál szétválasztásával működik, vagyis a legalkalmasabbak fennmaradása és a kevésbé alkalmas egyedek elpusztítása révén."
Darwin

Azaz le kellene dobàlnunk a "taigetoszròl a senyvedt embereket" ?
Mekkora marhasàg!

csakférfi 2018.05.12. 07:38:25

@szepipiktor: @math0:

"Dézsi szerint fontos azt is megjegyezni, hogy nemcsak azok a szegénységben élő emberek szennyezik a tüzeléssel a levegőt, akik egyszerűen nem tudnak mivel mással melegíteni, mint rossz minőségű fával és szeméttel,"

www.unikornis.hu/elet/20170125-szmog-budapest-legszennyezes-varosi-levego-orszagos-meteorologiai-szolgalat-szmogriado.html

Vs.

"Az erő, pénz és empátia kölcsönhatása különösen kényelmetlenné válik a növekvő egyenlőtlenségekkel küzdő modern gazdaságokban. Goleman és mások azzal érvelnek, hogy ha azok, akik többet keresnek és ezért több hatalmuk és pénzük van, nem látják (átvitt értelemben és szó szerint) azokat, akiknek kevesebb van, a gazdasági egyenlőtlenség megváltoztatása sikertelen lesz. Ahogy Goleman rámutat: csökkenteni a gazdasági különbségeket lehetetlennek tűnik anélkül, hogy az empátiában tátongó szakadékkal is kezdünk valamit."

f5blog.blog.hu/2016/10/31/a_tudomany_megerositette_a_gazdagok_nem_vesznek_teged_eszre

:)

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2018.05.12. 07:47:46

@nu pagagyí:
"Több előremutató és eredeti elméletet alkotott."
Mint például?
Csak, mert a munkaérték-elmélet, amire az egész kizsákmányolós téveszme épül, már a maga korában is túlhaladott volt.

"Ahogy Jézus sem tehet a nevében elkövetett disznóságokról, úgy Marx sem."
De Jézus nem írta le az inkvizíció és keresztes háború szükségességét, míg Marx a proletárdiktatúráét és forradalmi terrorét igen.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.05.12. 08:02:29

Marx alapvetően kereste a kiutat a liberalizmusból. Ez akkor is hatalmas teljesítmény, ha a próbálkozás sikertelen maradt.

Ami pedig az áldozatokat illeti, ez nem érv: a liberalizmus sokkal több áldozata volt és van ma is, mint a kommunizmusnak.

nu pagagyí 2018.05.12. 08:04:09

@DFK: A mai idők egybites gondolkodójának mintapéldánya vagy. Csak azon elmélkedj egy kicsit, hogy attól, hogy valakinek minden lyukán a kereszténység jön ki, nem lesz keresztény, ahhoz embernek is kell lennie. Egy eszme nem tehet arról, ha egy birodalom kizárólagossá teszi, hogy aztán a nevében disznóságokat kövessen el, indokolja a hódításait, a hatalom megtartása érdekében végrehajtott pogromokat. A kizárólagos uralmat célzó hatalmi elit mindenütt egyforma, az elvei csereszabatosak, fasiszta, kommunista, bigott keresztény stb. A hatalom irányítói és "mérnökei" viszont valójában egyik elvet sem vallják, csak kell valami, ami fütykösként forgatható és amivel minden törvénytelenség indokolható.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.05.12. 08:05:50

@Kishableany:

"Egyebkent a hiba ott vokt, hogy a kommunizmusnak a legfejlettebb orszagokbol kellett volna elindulnia, nem a legszegenyebb Oroszorszagbol."

Lenin idejére a helyzet megváltozott. A nyugati magállamokban a tőke elkezdte kivinni a válságot a harmadik világba, ezáltal a nyugati munkásság helyzete drasztikusan javult, ami azt eredményezte, hogy a reformarxista irányzat legyőzte az eredeti marxista eszméket.

Oroszországban viszont az igazságtalan háborúban való részvétel miatt, továbbá a német támogatás miatt esély lett a kommunista fordulatra.

nu pagagyí 2018.05.12. 08:06:00

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Te is a liberalizmus áldozata vagy, csak mint világpolgár, még nem jöttél rá.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.05.12. 08:11:19

@nu pagagyí:

Igen, az vagyok, de nagy részben sikerül magamat kármentesítenem. A lélek szava felé fordultam.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2018.05.12. 08:17:15

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:
"a liberalizmus sokkal több áldozata volt és van ma is, mint a kommunizmusnak."
Képzelem, amint a sajtószabadságtól megrészegült újságírók tízmillió számra gyilkolják az embereket.
Birka, Birka, te valami nagyon erős cuccon élhetsz.

csakférfi 2018.05.12. 08:21:06

@Lord_Valdez:

Jézus bölcs ember volt....mintahogy Marx is.

"34Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy békességet hozzak a földre. Nem azért jöttem, hogy békességet hozzak, hanem hogy kardot. 35Azért jöttem, hogy szembeállítsam az embert apjával, a leányt anyjával, a menyet anyósával, 36és így az embernek ellensége lesz a háza népe. 37Aki jobban szereti apját vagy anyját, mint engem, az nem méltó hozzám; aki jobban szereti fiát vagy leányát, mint engem, az nem méltó hozzám; 38és aki nem veszi fel keresztjét, és nem követ engem, az nem méltó hozzám. 39Aki megtalálja életét, az elveszti azt, aki pedig elveszti életét énértem, az megtalálja azt"
Màté evangéliuma.
Eddig mindenki aki jobbà akarta tenni az embereket...

nu pagagyí 2018.05.12. 08:21:37

@Lord_Valdez: Elég eredeti lehetett a filozófiája, ha majd 100 évre meghatározta a világ történelmét.

nu pagagyí 2018.05.12. 08:24:28

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: A "kármentesítés" annyira jól sikerült, hogy gyakorlatilag egy üres cső maradt belőled. A felül betáplált propaganda változás nélkül folyik ki alul.

csakférfi 2018.05.12. 08:24:34

@Lord_Valdez:
A depressziòt mi okozza.....ha nem az informàciòk helytelen értelmezése?
Tehàt közvetve az újsàgíròk "gyilkosok".
Ugyanis ök az informàciòk terjesztöi.
Kisse elvont.....
:)

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2018.05.12. 08:37:46

@csakférfi:
Csakhogy ez a rész nem vérontást hirdet, hanem egy fajta szektásodást, hogy mindenki forduljon felé. Ez egy priorizálásra való felhívás, nem arra, hogy mindenki ölje le a rokonát.

Az a baj, hogy Marx jóformán mindenben tévedett. Mind a közgazdaságtanában, mind a társadalom leírásában szinte mindenhol mellélőtt. Univerzálisnak gondolt olyan dolgokat, mint pl. a bérek vas törvénye. Csak, hát ezek téves gazdasági elméletek. Amellett, hogy utópista is volt, mert azt hitte, hogy lehet olyan embereket kinevelni, akiknek a munka az életcéljuk.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.05.12. 08:43:30

@csakférfi: dugulj már el a baromságaiddal, te húgyagyú! mi a fasznak szólítasz meg?! semmi értelmes érvet nem írtál, aminek az én hozzászólásomhoz köze lenne.

csakférfi 2018.05.12. 08:48:28

@math0:
Ez most "fàjt".
:)
Jò......elkerülöm a gondolatait helyességének càfolatait.

csakférfi 2018.05.12. 08:52:06

@Lord_Valdez:
A mostani fogyasztòi tàrsadalom....amit demokràciànak àlcàzunk.....nem ideàlis.
Sem Jézus....Sem Marx....sem màs eszmék nem nyerhetnek teret amíg a pénz mindennapjaink része.
Ez van.
Ez egy anomàliàkkal teleszött tàrsadalom.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2018.05.12. 09:01:09

@csakférfi:
Pénz nélkül meg még annyira se fognak teret nyerni. Pénz nélkül nem fogod tudni koordinálni a termelést, ezért éhínség lesz és nem lesz kit megtéríteni, hogy milyen rossz dolog is a pénz...

csakférfi 2018.05.12. 09:06:33

@Lord_Valdez:
Ja .....még valami.

"A francia forradalom elméleti alapjának a felvilágosodás eszméit tekintette. Hármas jelszava: Szabadság, Egyenlőség, Testvériség (Liberté, Égalité, Fraternité) máig ott olvasható számos középületen. Ezen elvek a gyakorlatban azonban már a forradalom ideje alatt sem valósultak meg – a hatalom megszerzésének, illetve megtartásának igénye vezetett például a jakobinus terrorhoz."

Wiki idézet.
Az eszme nem ujkeletü.

"Az ideális állam létrehozásához Platón tett egy próbálkozást Szicíliában, azonban a kísérlet kudarcba fulladt.

Platón egyik öregkori művében, a Törvényekben egy újabb ideális állam elméletet vázolta fel. A változtatás az előbbi elképzelése szerint az volt, hogy az államot többé nem a filozófus királyoknak kell kormányozniuk, hanem a törvényeknek. A polgárok tanítómesterei is a törvények lesznek."
Platòn Wiki idézet.

Belàthatò hogy egyes eszmék csak lehetöségek.
A mostani "rend"...a pénz illúziòja.
Nem fog megvàltozni.....csak akkor ha nem marad màs lehetöség mint pénz nélkül élni.
Hogy ez mikor lesz.....10-100-1000 év? Passz.

csakférfi 2018.05.12. 09:08:24

@Lord_Valdez:
A robotok és a mesterséges intelligencia nem pénzért termel àrut.
Így az emberi munkaerö....mint àru felesleges lesz.
Logikus....
:)

Benderik 2018.05.12. 09:11:08

@Lord_Valdez: Igen, amit írsz, mind igaz. De részben szintén a mából látszik ilyen tisztán.

Akkoriban a nagy monstrum monopólcég még nyerőszériában volt, később jöttek rá ellenszerére, a "small is beautiful" kis cégecskék előnyére, a rugalmasságra. Bár tény, hogy a spanyol armada legyőzése már akkor is szolgálhatott volna példaként. De azért levont és távoli példa lett volna.

És persze, a kommunizmus utópiájának alapvető hibája maga az emberi természet volt, ami nemigen működik a boldog-békés mindenki képességei szerint dolgozik, és igényei szerint fogyaszt légkörben. Ezt azért ő is látta, ő is egy hosszú nevelési folyamat utánra gondolta. Így is utópia, de az akkortájt divat volt szellemi körökben.

csakférfi 2018.05.12. 09:12:36

@Lord_Valdez:
"Pénz nélkül meg még annyira se fognak teret nyerni. Pénz nélkül nem fogod tudni koordinálni a termelést, ezért éhínség lesz és nem lesz kit megtéríteni, hogy milyen rossz dolog is a pénz..."
Ezt írtad.
Én nem írtam sehol hogy a pénz ...rossz.
Emberek viselik rosszul.....ha nincs
Kifordulnak önmagukbòl.
Ha meg sok van belöle......akkor is.
:)

csakférfi 2018.05.12. 09:14:01

@Benderik:
Kérlek írd le az "emberi természetet".

Benderik 2018.05.12. 09:15:26

@szepipiktor: "...idővel kiderül, a mai oly jövőbemutató ideológiák, ami mellett a PC alapú média ma kiáll és propagálja, később igazolt bűn lesz és bűnhődni kell érte."

Igen, igen. Csak hát alkoss egy olyan jövőt jobbítani próbáló ideológiát, amiről már most biztos lehetsz, hogy nincsenek rejtett hibái, vagy ha nem lennének, úgy fogják alkalmazni, hogy nem kerülnek bele. Így nézve már most be kell tiltani a jövő tervezését, mert könnyen baj lehet belőle.

csakférfi 2018.05.12. 09:21:01

@Benderik:
"boldog-békés mindenki képességei szerint dolgozik, és igényei szerint fogyaszt légkörben."

A robotok és a MI.....megtermeli az életvideledhez elengedhetetlen...javakat.
Ha nem kell dolgoznod.....élhetsz békében....hòdolhatsz a kedvteléseidnek....szòrakizhatsz...jàtszhatsz....stb.
Lehet gondtalan életed.
Nem erre vàgysz?

Benderik 2018.05.12. 09:24:36

@csakférfi: "Kérlek írd le az "emberi természetet"."

Huhh... Könyv- és képtárak vannak tele véle, mégse sikerült még..

De értem a kérdést: szigorúan itt arra utalok, hogy olyan helyzetbe csöppenve, ahol becsületünkre bízzák, mennyit dolgozunk, és mennyit fogyasztunk, hát...

Kísértés...

És hát csak Ő bűntelen, s tud ellenállni a kísértésnek, de neki egyedül meg minek társadalom?

Amúgy valahol távol agyam egy zugában el tudom képzelni, hogy egy már így működő rendszerbe új embert beeresztve maga is beilleszkedne. De mindig lennének olyanok, akik ráébrednének a résre, és kihasználnák. A kérdés a mechanizmus ennek kezelésére. Meg annak is, hogy védi ki, hogy egy szemfüles a hatalmat magához ragadja. Ingatag, veszélyes építmény...

csakférfi 2018.05.12. 09:28:01

@Benderik:
Rendes ember vagy.....vaccillàltàl!
Fentebb leírtam.
"Vàgyom tehàt vagyok"
Freud
:)

DFK 2018.05.12. 09:34:24

Ne tegyetek úgy, mintha Marx nem írta volna le a proletárdiktarúra és a terror szükségét. A marxizmus egy erőszakos vérgőzös eszme. 150 éve alatt százmilliónyi áldozatot szedett. Aki Marxot mentegeti, az az ávósokat mentegeti.

csakférfi 2018.05.12. 09:37:29

@DFK:
Gonfolom Afganisztànban.....Irakban.....stb.
a demokràciàròl (fogyasztòi tàrsadalom) ugyanez a vèlemény.

csakférfi 2018.05.12. 09:42:50

Èn offolok.
Dolgom van.
:)

Benderik 2018.05.12. 09:47:03

@csakférfi:
"A robotok és a MI.....megtermeli az életvideledhez elengedhetetlen...javakat.
Ha nem kell dolgoznod.....élhetsz békében....hòdolhatsz a kedvteléseidnek....szòrakizhatsz...jàtszhatsz....stb.
Lehet gondtalan életed.
Nem erre vàgysz?"

Hát... Nem mondom, hogy eleve alkalmatlanok lennénk a gondtalan lét csendes kiélvezésére, hogy nem csak ennénk, de lelkünket is etetnénk közben, hogy időn tartalmasan kitöltésére a módot nem csak megtalálnánk, de élnénk is vele.

De mostani formánkban, lelkünkkel és történelmünkkel még nemigen tudnánk mit kezdeni vele.

Mostani lényünk ha ingyen jólétet kap, nagy kocsit akar, jachtot, sok nőt, ... és háborút. Amit ő biztos távolból nézhet. Vagy akár elég benne és érte. Kiferdítem persze, eltúlzom. De most ezek vagyunk.

Aggasztóan sok jólétben élő nyugati fiatal csatlakozott az Iszlám Államhoz. És nem egyedi eset. Az ölbe hullott jólétet nehéz megemészteni, és okos elfoglaltságokkal kitölteni. Szenvedély kell a léleknek, és mindig van, aki mutat rá lehetőséget.

Van egy ezt jól leíró, elfeledett magyar utópia: Kazohinia.

hu.wikipedia.org/wiki/Kazohinia

Szellemes, és jól megragadja. (Karinthy állítólag azt mondta róla, minden művét odaadná, ha ezt ő írhatta volna.)

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2018.05.12. 09:53:21

@csakférfi:
Nem fogsz pénz vagy ekvivalens értékmérő nélkül élni (egyes gondolkodók szerint az energia kellene, hogy az legyen). A pénz semmi egyéb, mint közös mértékegység. Közös mértékegység nélkül nem marad más, mint a közvetlen összehasonlítás. Az meg nagyon célszerűtlen.

Akkor nem érted az emberi motivációkat.
Azért építünk MI-t és robotokat, hogy profitot termeljünk.
Ha nincs, aki megvegye, akkor nincs profit, tehát pénzkidobás robotot építeni. Ergo nem építünk többet.
Ezért a robotok soha nem fogják elvenni az összes munkahelyet, mint ahogy a szövőszékek se vették el az összes varrónő helyét.

@Benderik:
Nem szabad összekeverni a nagy vállalatot a monopóliummal.
Ő összekeverte.

Igen, de az odavezető utat is véresnek gondolta.

@DFK:
Azért minden nem következik belőle. Olyan konkrétumok, mint a Holodomor, vagy a Nagy Ugrás, azért nem vezethetőek le közvetlenül Marx gondolataiból.

csakférfi 2018.05.12. 10:52:20

@Lord_Valdez:
Sajnos az "érték" nem a pénz kellene legyen.
Erre oktatnak a vallàsok.Az ember az érték.
Ezért zavarosak az emberi kapcsolatok.....mert ahhoz racionalizàlsz.
A pénzhez.
Ez szüli a bizalmatlansàgot....kaotikus viselkedéshez vezet.
Ez a rend most.
Ezért hiànyoltàk a gondolkodòk az ideàlis àllamot.
Trump most rugott fel egy egyességet.......
Az ember képes békében élni......ha nincs oka (pénz szerzés) hàboruzni.
Ezért vagyunk emberek.
Belàtjuk hibàinkat és vàltoztatunk rajta......ez a folyamat évezredek òta.....
Hiszem ezt.....mivel istenben nem.
:)

csakférfi 2018.05.12. 10:55:47

@Benderik:
Fiatalon olvastam.
Nyilvàn Platòn el sem tudta képzelni hogy egy gép többet tud nàla.
Most én elképzeltem.....egy utòpisztikus tàrsadslmat valòs tények figyelembevételével.
:) :)

csakférfi 2018.05.12. 11:20:05

@Lord_Valdez:
Nem azért építünk....hogy profitot termeljünk.
Azért építünk mert vàgyaink vannak.
"Vàgyom tehàt vagyok"
Ez az emberi természet.
Elöször a gondolat....(gondolkodom tehàt vagyok....Descartes)...ez adja a célt (a vàgyat) bizonyított tény.
Vàgyunk a hidegre nyàron....melegre télen....éhesek vagyunk enni vàgyunk.....szomjasak vagyunk....inni akarunk....stb.
Arra vàgyunk hogy ez ne legyen bizonytalan.
Mivel nem bízunk màs emberekben.....
:)
Cnc esztergàlyos vagyok.
Anno 1985-ben 2 òra volt a gyakorlati vizsga ideje egy tengelyre adva.
Most a cnc gép 3 perc alatt elkészíti.
Sokkal pontosabban mint akkor én.
Milyen foglalkozàs az amelyiket nem helyettesíthetünk robotokkal?
Az Mi meg felügyeli.
:)

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2018.05.12. 12:34:40

@csakférfi:
Értelmetlen küzdeni a pénz ellen, mert bármi, ami univerzális csereérték, az automatikusan pénzzé válik.

Ekvivokáció: ugyanazt a szót használjuk, de egész más értelemben. Az ember nem lehet gazdasági értelemben érték. Illetve lehet. A történelem során sokszor már, hogy rabszolgákat, vagy gyerekeket adtak-vettek, de ez aligha kívánatos helyzet.

Miért fektettél be egy CNC gépbe? Azért, mert több értéket állít elő ugyanannyi idő alatt. De miért érdekelt ez téged? Azért, mert több profitot termel.

A jelenlegi MI-kel nagyon sok mindent nem tudunk helyettesíteni. De a kérdés nem ez, hanem hogy minek?
Oké, hogy eddig 2 óra alatt tudtál elkészíteni egyet, most meg 2 óra alatt el tudsz 40-t, de ha nincs kereslet csak 10-re, akkor a gép az ideje 3/4-ben áll.
Nincs értelme befektetni a nagyobb termelékenységbe, ha nem nő a kereslet.

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:
Nem tudom. A te mániád, hogy a liberalizmus százmilliók ölt meg.

csakférfi 2018.05.12. 17:01:51

@Lord_Valdez:
Nem küzdök a pénz ellen. Hasznàlom.
Folyamatok vannak a tàrsadalomban. Ugynevezett fejlödés.
Tehàt valahonnan .....valahovà.
Öskökor....kökor....bronzkor.....legújabb kor.....stb.
Hajtja a mégjobbat olcsòbban mégtöbbet. Nagyvonalakban.
A fejlödés vége.......nem a marxi értelemben vett kommunizmus.
Én tudom hogy örültségnek hangzik manapsàg ez......de mindenki szàmàra megnyugtatò jelen csak akkor képzelhetö el ha a penz mint csereérték .....nincs.
Platòn utalt a törvények tanítò hatàsàra.....betartàsàra.
Azòta bebizonyítottuk......a pénz és hatalom gyilkos pàros.
Làsd Irak lerohanàsa az olaj miatt.
Csakhogy egyet említsek.
Olvastam nemrégiben a Loocked Martin fúziòs reaktoràròl.
Egy konténerben elfér egy vàros energiaellàtàsàhoz szükséges szerkezet.
Nem kell...olaj....szén....szél....nap...atom.
A görögög mitològia is isteni eredetünek titulàlja a tüzet.....azaz energiàt. Aki birtokolja...istenné vàlhat.
Ingyen energia+robot+intelligencia.
Àruböség....soha nem làtott menntiségben.
A rabszolgàk tartàsa maceràs....elszöknek...làzadnak....stb.
Ez lesz a tàrsadalmi fejlòdés ....vége.
Szsbadsàg....testvériség....egyenlöség.
:)

DFK 2018.05.13. 15:03:43

@csakférfi: aztán miért adná ingyen a LM a technológiát?

csakférfi 2018.05.13. 22:46:17

@DFK:
Ettél màr 500 ezer ft-os paprikàt?
Nem elíràs ötszàz-ezer forintos paprika.
Biztosan nem......én igen.
:)
Nem azért mert gazdag vagyok.

Azért mert anno (h)östermelöként decemberben elvetettem a magot.
Januàr elején tüzdeltük.
Februàrban helyre ültettük.
Àprilis elején kezdett teremni. Persze hogy az elsö termést én vagy egy közeli hozzàtartozò ette meg.
Mivel addig csak kòltségeim voltak....egy darabot sem adtam még el.......így ez az elsö paprika nekem 500 ezerbe került.

Nagy vonalakban így mükszik .....elöszòr dràga....majd egyre csökken...és fillérekbe kerül a végén.
Ingyen nincs semmi.
Valaki mindig kifizeti elöre.
:)

John Doe3 2018.05.14. 08:44:28

@Lord_Valdez: Ne is zavarjon, hogy a vasbértörvény Ricardo nyomán Lassalle nevéhez fűződik, akit már Marx is bírált. Tehát olyat rósz fől Marxnak, amit maga is cáfolt. Ügyes (de nem eléggé).

John Doe3 2018.05.14. 08:54:10

@DFK: Márpedig nem írta le. Cáfolj meg, ha tudsz. Marx korának diktatúrafogalmához lásd részletesebben: de.wikipedia.org/wiki/Diktatur_des_Proletariats

DFK 2018.05.14. 18:11:41

@csakférfi: hibás a paprikás számításod. Amúgy ez nem válasz arra, miért adná ingyen a technológiát a LM? Pont azért szabadalmaztatta, hogy évtizedekig csak ő profitáljon belőle, hiszen nagyon sokba kerül a fejlesztés.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2018.05.14. 19:48:00

@John Doe3:
Akkor olvasd el a Gotha program kritikáját tőle...

csakférfi 2018.05.15. 05:12:07

@DFK:
:)
Belefeccölt a kutatàs-fejlesztésbe....kb. Egy milliàrd dollàrt.
Ha mükszik akkor gyàrtani fogja.
Egy ilyen szerkezet lesz egymilliò dollàr. Ebböl a tiszta haszna kb....kétszàzezer dollàr. 20 szàzalékos haszonnal szàmolva.
Az amcsi cégeknél ennyi a nyereségràta,ez alà nem szivesen mennek.
Tehàt ahhoz hogy az egy milliàrd dollàr befektetését visszakapja ...5milliàrd azaz 5000 db ilyen szerkezetet kell értékesíteni és legyàrtani.
Van annyi gazdag vàros a vilàgban?
Bizonyàra.
Onnantòl termel hasznot.
A szabadalmi oltalom Szerkesztés

A szabadalom jogosultjának kizárólagos joga van arra, hogy a találmányt hasznosítsa, vagy a hasznosításra másnak engedélyt (licenciát) adjon.
A szabadalmi oltalom időtartama a bejelentés napjától (nem a szabadalom engedélyezésének napjától!) számított húsz év.
A szabadalmi oltalom tartalmát a szabadalmi bejelentésben foglalt igénypontok határozzák meg.
"
Wiki idézet.
Az oltalom lejàrta utàn bàrki gyàrthatja.
Mintahogy a paprikàt is.
Diòhéjban így mükszik a termelés.
:)
süti beállítások módosítása