HTML

Benderik elmélkedik

Friss topikok

  • miért: Én azt hiszem, ebben minden kormány hibázott m.magyarnarancs.hu/belpol/az_m5-os_matricasitasa_kiva... (2019.07.29. 23:46) Bayer barát és az újferences erkölcsi mérce
  • Benderik: @MAXVAL bircaman közíró: Maxval úr, tökéletes időzítés, köszönöm! Uraim? Első feladat: meggyőz... (2019.07.06. 15:21) Az öltönyös Pride víziója
  • ocsisajt1: Menjen el a jegyért hétközben, amikor nincs sor.Problem solved.Persze lehet kifogásokat keresni, d... (2019.06.23. 14:29) Jegyelővétel, MÁV, kígyók
  • Digitális Dzsihád: @moloy: Egy fejlett, haladó demokráciában _NINCS_ olyan, hogy még nem oszthatják meg a terveket a ... (2019.06.19. 16:53) A csúnya felüljáró
  • Benderik: @Űristen: "Persze a folyamatos információáramlat miatt úgy tűnik, mintha megfeszített munka folyna... (2019.06.09. 22:08) Hableány

Folyamatos világvége

2019.04.01. 20:53 Benderik

 

Sokszor állt az Emberiség a teljes pusztulás előtt.

 Legtöbbször akkor, mikor épp' akkor volt, mert a véget jövendölők a korábbi veszedelmekről mind látták, hogy túl voltak azok rettegve, mert persze hogy volt rájuk ellenszer, kezdettől magukban hordozták a megoldást, csak fel kellett ismerni, így szinte történelmi szükségszerűség volt, hogy lett is, aki felismerte és beadta a szérumot.

 Ám az a "mostani" mindig teljesen más volt, arra nem látszott kiút, vagy ha látszott is, nem volt, aki megállítsa a vesztünkbe rohanást.

 Az ifjúság például minden korban az utolsó nemzedék volt, aki láthatólag alkalmatlan arra, hogy tovább vigye a lángot, mert istentelenek, nem érdekli őket semmi, és vagy az istenek borítják rájuk a világot, vagy ők maguk tivornyázzák el.

 De a törökről is sokszor tudtuk, hogy utolsó alkalom, ha most nem fogunk össze mind ellenük, örökre elég a keresztény világ, és állattá válik az ember.

 És sokszor tényleg fájdalmas nagy veszteségek estek, sok tíz-, százezerszeresen bekövetkezett az egyszeresen is katasztrofális kardélre hányás, vörös kakas és erőszaktevés (a sorrend variálódott csupán), és tényleg olyan birodalmak pusztultak semmivé, melyek annyira meghatározták az akkori világot, hogy velük tényleg a civilizációt hitték elpusztulni.

 

langpallos.jpg

/világvégét hozó lángpallos (a kép csak illusztráció)/

***

 Ám most mégis itt vagyunk.

 És mosolygunk kicsit az akkori bölcseken, hogy persze-persze, fájt, ami jött olykor, de a végjövendölést egy picikét túltolták azért.

 

***

 Alapja pedig valahol ott keresendő, hogy -- míg már egyetlen ember is gondolkodó lény, ki csuda dolgokra képes, ha agyát olykor nem csak oldja, de használni is kezdi -- az emberiség összessége rengeteg sok gondolkodó lényből áll, kik ha nagyon szorítja őket a satu, együttesen végül mindig kiügyeskedik belőle magukat valahogy.

 Ha csak néhányuk is, de talál egy kiutat, s a nagy nyomásban végül azok is hallgatni kezdenek rájuk, akik addig legyintettek az egészre -- vagy csupán e furcsán gondolkodókra.

 A jó hír tehát, hogy van az Emberiségben egy jól megkonstruáltnak tűnő védekezőmechanizmus, ami a múltban eddig mindig átlendítette a pusztulás fölött, és persze ez ami most van, teljesen más, mint eddig bármikor bármi, és most nyilván mind elpusztulunk, cserébe viszont száz év múlva visszanézve mégis életben fogtunk majd maradni valahogy.

 A rossz hír meg olyasmikből áll, hogy ez az önjavító folyamat nem arra a fajta fizikai rendszerre hasonlít, mint az olajba mártott rugó, ami szép lassan beáll az új egyensúlyi helyzetébe, hanem mint a féktelen megvadult rugó, ami végül ugyanott nyugszik meg, csak előtte oda-vissza lengedezve szétveri a berendezést.

 Azaz általában szélsőséges megoldásokban tudtunk csak mindig gondolkodni, amibe aztán -- gyakran az ellenvéleményen levők jogos megégetése mellett -- kézzel-lábbal kapaszkodunk is egészen addig, míg az láthatóan tarthatatlanná nem válik, amikoris viszont már annyira elviselhetetlen, hogy azonnal az ellenkező végletbe csapunk -- az addigi helyzetért okolhatóak jogos megégetése mellett -- átlendülve a későbbi nyugvóponton, ahová a fejcsóválva csendben mormogó középutasok mindig is javasolták az eljutást -- már amelyiket időközben jogosan meg nem égettük közösség elleni izgatásért és hazaárulásért.

 Ami viszont szintén jó hír, hogy bizonyos társadalmak berendezkedése olykor hagy teret annak, hogy az önkorrekció az adott társadalom szétcsapása nélkül is be tud következni -- persze sokszor így is szélsőségek közt lengedezve, de úgy, hogy azért a laborberendezés még épen marad. Ilyen rendszerek pl. a mai demokráciák, ahol már az szélsőségesebb esetnek számít, ha bukik a régi vezetés, és az új hozza a változást, de gyakran már a régi vezetés is képes a szükséges iránymódosításra.

 S persze az épp' hatalmon nem lévők gyakran próbálják úgy beállítani a helyzetet, hogy a régi vezetés alkalmatlan a változásra -- mi több, nem is akar változást, mert vak rá, hogy lássa a közelgő pusztulást. Hisz' hatalomba kerülni sohase könnyű, így a bölcs hatalomvágyó értelemszerűen megüli a hullámot, mely magától is az ellenfél hajóját borítja.  

 

***

Mostanság a migránsválság pusztítja épp' el európai civilizációnkat. Megállíthatatlan hömpölynek látszik, mi ránk zúdul, hisz' a világ azon részein, honnan ömlik, a helyzet csak romlik, egyre nagyobb a békétlenség s a természet élhetetlenné válása.

S még tán ha falakat húznánk is, áttörnék, de mi még küszöböt sem építünk, hanem hívjuk csak őket. Nekik pedig láthatólag eszükben sincs közénk illeszkedni, csak a lehetőséget várják, mikor vehetik majd át egyszer az uralmat fölöttünk.

 

***

Nos, ha átgondoljuk mindezt a fentiek szemüvegén (már ha lehet szemüvegen gondolkodni), már akkor gyanakodnunk illik. Hogy talán nem eszik ezt a mostanit sem olyan forrón.

 

***

 Tény (én is sokszor megírtam, bár nyilván tök mindegy), hogy Európa még a mostani roham előtti hosszú évtizedekben láthatólag ellustálkodta azt a feladatot, hogy a befogadott tömegeket lelkileg is magába illessze.

Saját mércéjével kényes kérdéseket kellett volna feltennie, megrágnia, keskeny mezsgyén egyensúlyozva alakítani ki a közösen élhető világ módszereit.

A liberális demokráciának úgyis alapelve (vázlatosan és sommásan), hogy amíg a másik nem basztat engem és betartja az együttélés szabályait, addig én sem basztatom őt. Csak hát ez az elv nem írja elő, hogy nem is foglalkozhatok azzal, hogyan "barátkoztathatnám össze" a különböző gyökérrel érkezőket (már ha lehet bárhová is gyökérrel érkezni).

A helyzet kicsit emlékeztet az iskolára, ahol mondhatja a tanár, hogy amíg az osztály minden tanulója tanul és egymást nem veri, ő leadja az anyagot, és nem érdekli, van-e osztályközösség. És mondhatja azt is, hogy mégiscsak érdekli, és mindenféle programokkal megpróbál besegíteni az összekovácsolódásába. Csak ez persze tanárként nem kötelező, és nyilván egy sokszorosan több energiát is felemésztő feladat.

Hasonló a helyzet lakóközösségekkel, társasházakkal, falvakkal. Mondhatjuk, hogy gazdasági közösség, oszt' amúgy meg éljen mindenki, ahogy akar -- vagy meg építhetünk is belőlük közösséget.

Ami nem könnyű, külön tudomány, nagy lelkesedést és praktikákat igénylő feladat, így persze ritkán is akad rá vállalkozó, spontán meg még ritkábban történik meg.

Ugyanakkor jó befektetés, mert az összekovácsolódott lakóközösségek sokkal jobban élhetőek emberileg, és még gazdaságilag is mérhetően jobban teljesítenek, mert egyrészt csomó dolgot megszerveznek egymás között, másrészt pl. pályázatokat is könnyebben nyernek el.

Fontos észrevenni, hogy miközben  mindkét változatra igaz, hogy nem basztatják egymást, az egyikben mégis összecsiszolódott közösséggé válnak, míg a másikban egymás lelkét érintetlen hagyják, de nem is válnak közösséggé.

Csak hát ez az összecsiszolódás országos méretekben, nagy tömegek bevándorlásakor spontán (szinte) sosem történik meg, a beléfektetett energia pedig hiába térül meg hosszú távon, a politikának nincs se ideje, se kedve, de főleg rááldozandó költségvetése olyan dolgokra, amik a következő választásokon nem hoznak szavazatokat.

Főleg ha olyan kérdésekbe kell ehhez nyúlni, ami esetleges kényes pontokra tapint, így rövid távon még konfliktusokat is kiválthat, ha rosszul / félreérthetően nyúlunk vallási, kulturális kérdésekhez (=> szavazatokat vihet).

 Ennél nyilván egyszerűbb volt nagyvonalúnak lenni, mindenkire mindent ráhagyni, s nem gyötrődni bonyolult, veszélyes és drágán menedzselhető kérdésekkel. Főleg ha mindezt tehetjük a mások békén hagyásának liberális elvére hivatkozva (de valójában a jól bevált emberi lustaságból).

 Aminek eredménye borítékolható: szegregált kulturális zárványok. Mert az összecsiszolódás spontán nem következik be, és nem csak az érkezők, hanem sokszor a helyiek miatt sem, kik az idegent -- valljuk be -- nehezen engedik be saját köreikbe.

 

***

Őszintén szólva az a bizonyos elidegenedés a fejlett világban, az is pont arról szól, hogy még saját köreinken belül sem igen elegyedünk egymással a szükségesnél jobban, szóval mi magunk is végtelen sok kis zárványban élünk, csak mindez nem annyira feltűnő, mert külsőre egyforma zárványok vagyunk, mondjuk fejkendő nélkül.

 Aztán az is elgondolkodtató, hogy a többsége az egykor bevándoroltaknak teljesen normális békében él a kis életében, fiataljaik sokszor pont azért keverednek szélsőséges csoportokba, mert lázadnak szüleik elpuhult kispolgári világa ellen. Pont ahogy tősgyökeres európai szülők jólétben nevelkedett gyermekei, akik közül meglepően sokan gondolták jó ötletnek az Iszlám Állam oldalán harcolni. A fejlett jóléti állam egyik csapdája az unalom s a nihil, amiből könnyű a lázadó ifjúságnak olyan alternatívát kínálni, ahol végre felgyújthatja e beposhadt világot.

 Szóval az is megér egy eltűnődést, mennyire őslakos-bevándorló kérdés a kulturális zárványosodás meg a vad eszmékre hivatkozó terror és erőszak, s mennyire vagyunk pont mi egy jó kis táptalaj mindehhez.

 

***

 Az is nyilvánvaló persze, hogy ahogy a víz is is csak egy határig tud cukrot-sót magába oldani -- és azt is csak apránként -- társadalmak is csak egy meghatározott mértékig képesek idegeneket értelmesen magukba fogadni. S ahogyan a végletek általában se vezetnek jóra, nyilván nem működne korlátlan sok érkező egyben Európára öntése. Keveset a rendszer -- ha oda is figyelnek rá -- könnyedén felold, többet is apránként kevergetve, de ha egy teherautónyit öntünk egy kancsóba, még a kancsó is magába roskad.

 

***

 Így persze mikor hirtelen ömlött az áradat, kapkodás lett s átkozódás.

 Tegyük szívünkre kezünket -- nagyon sok dologgal vagyunk így mi magunk is, hogy tudjuk-tudjuk, kéne vele foglalkozni, de amíg valami nagy balhé nincs vele, tologatjuk, odázzuk a megoldását. Aztán mikor egyszer ránk szakad a ház, hirtelen kapkodva esünk neki. És persze a kapkodásban előbb inkább még magunkra rántunk-leverünk ezt-azt -- tetézzük a bajt --, majd kicsit lehiggadva, átgondoljuk, és elkezdjük elhárítani. És akkor sokszor két nap alatt megoldjuk, mit előtte évekig nem tudtunk. (Már a nyolcvan százalékát persze, hagyva a maradék húszat későbbre, hogy aztán abból kivirágozhassék majd az új penész, mit egész addig nem kezdünk kezelni, míg már alvás közben szánkba nő egyszer, és fulladni nem kezdünk tőle. Majd akkor, drágán, műtéttel. De hát ilyenek vagyunk, na.)

 A meglepő az inkább, hogy elsőre azt hinnénk, csak a mi kis amatőr életünkben van ez így, ám sokszor láthatjuk, hogy a professzionális világ is -- ó mennyi sokszor ! -- így működik. Különösen a politika, ahol a szereplők a rövid távú szemlélet miatt különösen érdekeltek a bonyolult kérdéseket tologatni. (De cégek is. Meglepően amatőr módon működik sokszor a professzionálisnak hitt világ, végtelen sok bénázással és tologatással. Hiába, mi, emberek működtetjük...)

 

***

 Amiért mindez érdekes, az az, hogy az első kapkodások után viszont aztán már a politika is magához szokott térni, és elkezd a megoldás felé menni.

 És igazából itt is ez történt -- és történik.

 Az első üdvrivalgás és dús kancellári keblekre ölelés után hamar szembesültek az európai vezetők saját népük morgásával -- előbb alsóbb, helyi szinteken, majd a felső vezetés a helyi szintek morgásával is.

 Tudom, itt mi magyarok szeretjük azt hinni, hogy a mi bölcs vezetőnk állhatatos figyelmeztetése volt az, amit végre meghallottak.

 De legyünk őszinték -- a világ nem így működik.

 Egy német kancellár jövője a német választók kezében van, így akkor kezd politikájának irányán változtatni, ha a német nép kezd nagyon morgolódni.

A német nép meg akkor kezd el morgolódni, ha saját bőrén érzi a töméntelen sokaságot.

 Fáj -  nem fáj, hisszük vagy se, mind a német nép, mind vezetői egész addig leszarták a mi bölcseink kiáltozását, míg maguk meg nem tapasztalták a nagy sokaságot. Azt meg a mi kiáltozásunk nélkül is megtapasztalták volna.

Legfeljebb ha önérzetünknek eshet jól azt hinni, hogy a mi bölcseink iránymutatásai alapján kaptak magukhoz az Európa fősodrában lévő jelenlegi urak, és kezdtek el válságot kezelni.

 De tény az, hogy sokan hirdetik külföldön is, hogy Orbán Viktor tanait követik, mikor a migráció megfékezésére Európa jelen vezetőinek irányvonalát (s magukat a vezetőket is) alkalmatlannak tartják, és a ló túloldalára való mielőbbi átesést sürgetik.

 Vagyis azt a végletet, hogy most aztán már senki sehova, ide ember be nem lép, és egyébként is, a liberális demokrácia megbukott, mert lám, alapelvéből következik, hogy annyira szent tehénnek tartja minden erre járó gyüttment emberi jogait, hogy tőlük aztán csak az várható, hogy nemhogy magu(n)kra rántják Afrika és Ázsia népét, de még mi fogjuk cipőiket is pucolni, és szőnyegeiket tisztítani az európai nagymecsetekben.

 

***

Sugallt lényege mindennek persze az a momentum, hogy a jelenlegi fősodor, a liberális demokrácia, megbukott. Az ellene meghirdetett harc -- az illiberális demokráciáért, és Európa elavult elitjének leváltásáért -- mára nyílt ideológiai háború lett, aktuálisan meghirdetett legközelebbi célja az EU parlamenti választások új erők általi nemzetközi szintű megnyerése, s az új ideológia hivatalos EU-iránnyá tétele.

 Nem hiszem, hogy ezzel bárkinek újdonságot mondanék, különbség az egyes olvasókban inkább abban lehet, hogy élteti vagy elítéli e próbálkozást.

 

***

 Én most itt egyiket sem akarom, inkább csak arra hívnám fel a figyelmet, hogy ahogy a kezdeti rossz helyzetfelismerésből adódó végletes első reakció -- a kancellári keblekre ölelés -- utáni korrekció se a mi kiáltozásunkból fakadt, hanem az elözönlött országok "demokratikus immunrendszere", a nép tiltakozása által kiváltott vezetői irányváltás tűnik működni, úgy jó esély van rá, hogy a hosszabb távú megoldás kidolgozása és véghezvitele is simán beleférhet az EU jelenlegi kereteibe.

 Ha az eddigi konkrétumokat nézzük, a legnagyobb hatású volt talán a törökkel való megállapodás, ami annak ellenére elzárta a szárazföldi utat, hogy a pechünkre pont akkor beütő török puccs akár ki is ránthatta volna alóla a talajt.

 Nem mi tárgyaltuk le velük, hanem a jelenlegi "fősodor".

 Az egyetlen, amit mi ténylegesen tettünk, a kerítés volt, amivel igazából semennyivel kevesebben nem lettünk itt, mert tőlünk még a kiátkozott kvótával is elvitték volna gyakorlatilag az összes érkezőt, németek-osztrákok meg nem a mi kerítésünk miatt keményítettek be, hanem az általuk személyesen megélt tömegek miatt.

 Tény, hogy a kerítés példát statuált, és levette a többiek válláról az "első kerítés sokkjának" terhét, vagyis azt a felháborodási reakciót, ami papírforma szerint az elsőre zúdul, aki felvet, köztudatba visz, és megépít egy rossz emlékeket idéző kerítést. Csakhogy ezzel sokat nem segítettünk, se az Unió egészének, se saját magunknak.

 Mert tegyük fel, a kerítés jó. De elsőnek lenni valamiben, ami a közösségnek jó, de ellenérzést szül az ellen, aki először bevállalja -- hát ez az elsőség a baleké, mit a többiek (magukban) megköszönnek, és (nyilvánosan) felháborodnak rajta.

 Másrészt nyilván bármilyen megoldás egy közös határral kerített szövetségben akkor lehet tartósan értelmes, ha átgondoltan tartalmaz egy csomó összehangolt elemet, aminek része a határvédelem megerősítése, és ezen belül -- igen -- akár egy kerítés is. Bármilyen megoldás leboltolható és közös erővel kifelé is "eladható", de csak ha az érintettek tárgyalnak egymással, és nem durciznak meg üzengetnek. Tárgyalnak egymással keményen, mint a profik, s nem énekelnek nagyhalált közönség előtt vidéki kis színpadokon, mint az amatőrök.

 Diplomáciában sajnos egész történelmünk során gyatra amatőrök voltunk. Mondhatjuk, hogy testünkkel védtük Európát töröktől-tatártól, de hogy mindezt eladni nem tudtuk, ezt jobb legalább magunknak beismerni -- igazi jó balekok voltunk és vagyunk. Mindig sikerrel értük el, hogy akkor is utáljon minket mindenki, ha éppen érettük dolgozunk. (És akkor azt még meg se vizsgáltuk, hogy éppen most érettük dolgozunk-e...)

 Említsem-e legfrissebb példaként, hogy a -- tegyük most fel, tényleg -- a Néppárt értékeiért harcoló kormánypártunkat szinte közfelkiáltással felfüggeszti a keblére ölelt pártcsalád, melyért vérét adva harcol?

 Balekszagú...

 

***

 Apropó, török. Nyilván már a megállapodáskor tudta az uniós fél, hogy olyanra hárítja ezzel a piszkos munkát, aki nem húz kesztyűt hozzá. Jogvédők tiltakoznak azóta is, nem is alaptalanul. Nem is szép, és hosszú távon nem is üdvözlendő megoldás ez. Ám azt jól mutatja, hogy az emberi jogokra amúgy finnyás liberális fősodor is képes kemény (és akár elveivel ellentétes) intézkedésekre, ha sürgető az elhárítandó baj.

 Gyakorlati érzéknek nincs tehát híján, csak fölöslegesen nem szeret keménykedni.

 Amiért amúgy lehet szemforgató képmutatással vádolni úgy általában is a mai nyugati világot, hisz' rövid történelmét végigkíséri e gyakorlati érzék.

 De jelen kérdésünk szempontjából, hogy tud-e akár elvei ellenében is gyakorlatias lenni, a válasz láthatólag az, hogy tud.

 

***

 Ha az eddigi teljesítményt -- s nem az erről szóló hazai népszínművet -- nézzük, sokkal inkább jósolnám belőle, hogy a migránskérdést az eddigi fősodorbéli profik fogják megoldani, nem ez a mi kedves kis amatőr színjátszócsoportunk, mely egy közös megoldás szempontjából inkább láb alatt tűnik lenni.

 És nemigen lesz hozzá szükség arra, hogy Európa jelenlegi politikai alapbeállítottsága megváltozzon s vezetése lecserélődjön. Mert pont az eddigi események mutatták meg, hogy képesek és hajlandók a gondolkodásbeli változásra, ha annyira elszúrtak valamit, hogy népük morgolódni kezd.

 Emellett -- ha az előre szorgoskodó gondolkodásban nem is nagyobbak, mint ami az emberi természetből úgy általában adódik, ám -- ha nagy a szükség, képesek összekapni magukat legalább egy szükséges mértékű válságkezelésre. És ha az elég nagy sokk volt, általában elkezdenek hosszabb távot is kitalálni.

 Jelzem, a politika nem lovagregény. Nem saját nemes jellemük miatt voltak hajlandók a fősodorbéli urak népük morgolódását meghallgatni, hanem mert a rendszerbe vannak olyan mechanizmusok építve, melyek kihajítják a nép morgolódására nem figyelő vezetőt. Ezek a mechanizmusok adják a demokratikus országok immunrendszerét. Mely mechanizmusokat mi már itthon sikeresen elbontottuk. Mert tegyük szívünkre kezünket: el tudna-e tántorítani egy Orbán Viktort bármitől népe morgolódása, amit igazán fejébe vett? Hívei részben pont ezért büszkék rá. Hogy kemény kézzel, férfias határozottsággal bontotta le az akadékoskodás sejtjeit -- a fehérvérsejteket, nemzetünk immunrendszerét.

 Ugyanez Németországban azt eredményezte volna, hogy ha a kancellár asszony ragaszkodik elméletéhez, a következő választásokig engedi magukra a hömpölyt. Hisz' népe őt választotta, így a következő választásig legyen kedves senki nem beleszólni saját többségi akaratába.

 

+++

 Visszatérve a legelején írottakhoz. Nemigen hiszem, hogy pont ez a migránsválság lenne az, mely végül világunk pusztulásához vezet. Mert bár most feloldhatatlan problémahalmaznak tűnik, az eddigi tapasztalatok alapján most is szinte biztos beindulnak a megoldás fogaskerekei. Igazából már kezdenek is forogni az elsők, még ha csak ideiglenes mankókerekek is, és szórjuk is közéjük itthonról szorgosan a homokot.

 És ahogy a jelen válság eddigi eseményeit elnézem, a tényleges megoldásra legesélyesebbek még mindig azok az erők tűnnek, melyek ezt a mostani világot itt üzemeltetik.

Ismerve és szükség esetén beindítva olyan mechanizmusokat, melyek átgondolnak, letárgyalnak, kialkusznak, kiviteleznek.

S ha kell, újragondolnak, letárgyalnak, kialkusznak, kiviteleznek.

És kiIgazítanak, kiviteleznek.

 

És nem énekelnek róla.





 

 

 

 

1 komment

Címkék: világvége

A bejegyzés trackback címe:

https://benderik.blog.hu/api/trackback/id/tr8914732507

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2019.04.02. 06:16:41

Most a liberalizmus pusztulása előtt állunk, ami jó hír azonban.