HTML

Benderik elmélkedik

Friss topikok

  • megamedve: @ulpius66: te meg egy szerény, szeretetre méltó, segítőkész, barátságos, emberbarát, jóravaló embe... (2018.12.06. 10:25) Örömtűz a CEU hűlt helyén
  • LoveKills: A szakértőktől kérdezném: Mi a vélemény/tapasztalat a Privileg, Bauknecht, Elektra Bregenz márkák... (2018.11.23. 09:36) A mosógép és a leve
  • gabiiii: @Benderik: Az államnak nincs saját pénze, hanem erőszakkal veszi el tőlem és még néhány másik adóz... (2018.10.25. 11:28) Konstruktívan a hajléktalanok kilakoltatásáról
  • nemecsekerno_007: Most a mi adónkból képzünk szakembert gazdag európai országoknak, hogy utána az ottani nyugdíjrend... (2018.10.15. 09:14) Corvinus ördöge és maltere
  • Benderik: @$pi$: "Érvrendszerem a kormánypárti sajtó érvrendszere..." (2018.09.13. 22:20) Megszívlelendő-e a Jelentés

Örömtűz a CEU hűlt helyén

2018.12.05. 06:53 Benderik

 

Foglaljuk össze:

Hogy értelmes tudást adott-e, végehosszanincs lehet vitatkozni rajta -- s tesszük is buzgón egy ideje.

 De hogy piacképeset-e, azon vitatkozni nemigen van értelme.

Mert ahogy állítólag a Föld mozgása, ez sem hitkérdés.

 Mert a piacképesség definíciója az, hogy a piacon adnak-e érte pénzt.

 És akárhogy is nézzük, ezért adnak.

 Lehet, hogy csak a megveszekedett, vesztébe rohanó világ alkalmazza őket, akik ott végeztek, de alkalmazza, és nem egy autógyári szalagmunkás bérével.

És esélyes, hogy a jövőben is azon országban élőknek lesz legkönnyebb / legolcsóbb az ott adott papír megszerzése, ahol éppen működik.

***

De mi legyőztük, és kiseprűztük, és most örömtüzet gyújtunk.

 Ahogy annak is, ha jön vagy bővül majd még egy autógyár.

 Ahová majd fiataljaink, kik eddig itt szerezték a papírt, amire sok pénzt fizet nekik a (talán) vesztébe rohanó világ, most az autógyárak szalagjai mellett keresik majd kevesebb pénzüket, még több autót adva ezzel a bevált modell szerint a jövő roncstelepeinek és ózonlyukjainak.

 ***

 Ám a pénz nem minden.

 A tűz, a hit, a szenvedély, csak az ad igaz boldogságot.

 Hisz' nem boldogabb-e a törzs, mely örömtáncot jár a közösen felgyújtott élelmiszerszállító teherautó fölött, kit sikerült sarokba szorítva legyőznie, és kifüstölni belőle a Gonoszt, majd a tűz mellett boldogan rágja a füvet s az elejtett gizdát, mi a nyarat sújtó aszályból megmaradt, mint korunk ficsúrja, ki kiüresedett lélekkel rágódik a tengerparti szállóban a hitvány dolláron vett tengergyümölcsén, és mitsekezdve magával tohonyul a naplementés tengerben -- majd este a jacuzziban -- gendernyálas bankóin vett koktélja alkoholmámorának rabságában tengődve?!

 Előbbiek éhesen, de hittel telve, a boldog összetartozás meleget adó tudatában örülnek a semminek, míg utóbbiak lelke üres, míg a homáron rágódnak.

 

 ***

 

 Ha egy kényelmetlen, nehéz kő nyomja zsebed, és eldobnád, de azt látod, hogy valamiért mindenkinek felcsillan szeme, mikor meglátja, és már előre összeverekednek rajta, gondold át még egyszer, tényleg eldobod-e.

 Vagy ha neked nem is kell, legalább pénzt csinálsz belőle. Legalább eladod s nem -dobod.

 Mert hogy a kő jó-e valamire, teljesen mindegy, ha valakik sok pénzt adnak érte.

 

 +++

 És életedben állj meg olykor, s gondolkodj el, hogy most akkor éppen ki is a hülye.

 És ha éppen eldobtál valamit,  ami pénzt fialhatott volna, akkor ne félj felismerni.

Hogy most éppen te.

 

 

oromtuz.png 

 

 

 

 

 

 

 

 

51 komment

Címkék: hüvely pór örömtűz CEU porhüvely

A mosógép és a leve

2018.11.20. 16:53 Benderik

 

Mosógép. Átlagos világmárka, eredetileg egy év garanciával, külön pénzért kiterjesztve kettőre. Harmadik év végén most valami eltörött benne.

Átvitt értelemben, azaz valahol mélyen a lelkében.

Néha centrifugázik, néha nem. Néha szivattyúzik, néha nem. Szerelő nézi, mint kisangyal. Szerelő el, ruha be, kimos, centrifuga előtt leáll, kész. Külön centrifugaprogram nagy nehezen, sokadjára elindul, felpörög, egyre gyorsabb, a szokásos szép hajtómű-felbőg-Teneriffre-betonról-elemelkedik hang -- majd miután kicentrifugázott, feltölti friss vízzel, és leáll. Aznap este már nem indul. Kiszed, kézzel kicsavar, két napig mindenhova-kiaggatva szárít.

 Első szerelő szép-komoly-weboldalas, bár utólag nézve cégnév nincs rajta, a kiállított számla szerint kis faluban élő kisadózó özvegyasszony. Szerelő kedves, de fentiek tükrében eleve esélytelen. De ő legalább másnapra megbeszélve egyórás intervallumot vállal, abban jön is, utána fentiek, próbajárat, motor, ékszíj ellenőriz, amit lehet, tényleg megnéz, kiszállás+hibameg(nem)állapítás a piacon szokásosnak tűnő 10 ezer, majd később még telefonon felveti, hogy tud helyet, ahol kétezerért bevizsgálják a vezérlést, ami aztán úgy húszezerért cserélhető, de ezzel aztán végleg el is tűnik, többet nem hallok róla…

 ***

Második már márkaszerviz, cserébe egy hét múlva jönnek valamikor reggel 9 és 1 között. Ennél pontosabban a szocialista szakipar szabályai szerint nem lehet megmondani.

Fél nap szabadság, tényleg jön, kedves, hozzáértő, gépből hibakódot kiolvas, hibakód szerint ajtó a rossz, ami alapján a fűtőszál a leggyanúsabb. Mert ha ajtó jó, akkor a zárlatos fűtőszál szokta ezt a kódot adni. Ez az a karón varjú, ami könyvből nem tanulható. Emellett még az az ekoszelep is lehet, ki létének célja mosásonként egy(!) liter víz megspórolása a világnak, cserébe nem bírja a mosószert, és olykor beragad tőle, ha nem mosunk időnként kilencven fokon -- akár kell, akár nem.

El is indít egy üres ecetes mosást kilencven fokon, ha ekoszelep, kitisztul, ha fűtőszál, kipusztul, legalább majd kiderül, mi mennyi. Már nekem a kétórás program végére, mert ő továbbáll, s majd hívjam fel, ha hiba lett, és telefonos távvezérléssel együtt majd olvasunk hibakódot.

 Másfél óra múlva vízzel töltve le is áll, ő elérhetetlen, de szerviz félóra múlva felveszi, szólnak neki, de most ebédel. Még másfél óra olykor telefonálni próbálva, majd hibakódot tényleg kiolvassuk (a mit hogyan nyomkodunk hozzá egyszerre s tekerjük el eggyel majd tízzel titkos tudása sikerélmény nekem!), és ezúttal szivattyú. És hát igen, a szivattyú tényleg lassú haláltánccal, apránként távozik, így akár lehet is, bár hogy miért engedte rá egy héttel korábban a vizet a kész ruhára, rejtély marad. Egyszer régen volt egy hasonló esete, de másik típus, szoftverhiba, ez ennél nem jellemző.

 Két napra rá szivattyú kicserél, rendesek, őrizzem meg a régit még pár hétig, ha mégse ő volt a hibás, ingyen visszacserélik, de ha mégis, talán még megy is majd az egész, és lehet még pár jó éve egészségben (ha a szimmering bírja, mert kicsit szimmeringes hangja van, az viszont már akkor majd csapágy-üst, azaz kuka és új mosógép... ).

***

Nem a szerelők ebben a játékban a hunyók -- még arról sem ők tehetnek, hogy többségük jobban fizető országokban szerel, így itt nálunk marad az <egyhetes vállalás vagy kisadózó falusi özvegyasszony> dilemma.

A gyártók azok, akik ezeket a tákolt csodákat összehozzák, s aztán nem fizetnek hozzá olyan s akkora szervizhálózatot, ahol marad elég ember szerelni.

Meg persze a világ, ahol még tesztelni sincs idő a költséghatékony anyagokból, költséghatékony maláj forrasztóasszonyok által költséghatékonyan összedobott cuccokat.

Nem csak a mosógép ilyen -- a LED-lámpákat pl. örökéletűnek hirdeti a világ, de csak az utóbbi pár évben, mióta léteznek, már vagy négyet cseréltem. A titok nyitja, hogy maga a LED tényleg örökéletű, ám az őt körülvevő elektronika ugyanabban a költséghatékony világban készül, mint a mosógép.

 ***

 Azt susogják ilyenkor a bölcs fogyasztóvédők, hogy tudhatnánk, hogy olcsó húsnak híg a leve, a minőségre érdemes költeni.

A gond csak az, hogy felpörgött világunkban -- és különösen az olyan alulfejlett fogyasztóvédelmű országokban, mint ez a mienk itt -- csak abban lehetünk biztosak, hogy olcsó húsnak híg a leve, a drágáról csak annyit tudhatunk, hogy ennyi pénzért elvileg akár még sűrű is lehet. De hát miért lenne, ha úgyse bünteti semmi, ha híg.

 ***

 Van a közgazdaságtannak egy szép példázata a használtautó-piacról. Eszerint az autó olyan bonyolult szerkezet, hogy a piacon  megnézve rejtett hibái nem fedezhetők fel. Ezért a vevők bizalmatlanok, és kevesebbet fizetnek, mint amit az autó kinézete (= ottani felmérhetősége) alapján átlagosan érhet.

Ezért az elsőtulajdonos nyugdíjas bácsi, aki csak hétvégente járt vele a telekre, autóját nem viszi a piacra, hanem családon belül / ismerősnek adja el.

Ezek az autók így nem jutnak oda -- annak ellenére, hogy ott csupa ilyen látható. Paradoxon...

A piacra így már csak azok kerülnek ki, amelyikek kinézetükhöz képest tényleg ócskák.

S így a vevők utólagos tapasztalata tényleg visszaigazolja a várakozást, mely szerint a használtautópiac az a hely, ahol kritikán aluli autókat áron alul lehet venni. Azaz szart olcsón.

***

De mára már ugyanez zajlik az újak piacán is. Vehetek drágán is cipőt, -- még márkásat is -- még ha tényleg bőr is, varrása miatt a talp simán leválhat egy év alatt.

Van persze egy szint, a nagy márkáknál a méregdrága kategória, amire ők is figyelnek. Mert ott már sokszor a vevők is profik, vannak elvárások, és a piac bünteti a rosszat.

De az alsó és a középkategória közt sose lehet tudni, van-e különbség a lében, hogy sűrűbb-e a drágább. Még a nagy márkáknál se. Elbuktak már az evolúcióban azok a nagy nevek, melyek e költséghatékony világban is görcsösen ragaszkodtak az örökkévalónak gyártáshoz. Nem is követelmény, nem csorbul a név, ha a korszellemnek megfelelő a minőség -- de nem is fizeti meg senki, s még aki megfizetné is leszokik róla.

A márka mögötti minőség régóta nem az alapító atya szellemét tükrözi, hanem hogy mekkora megspórolt költségnél kezd érezhetően esni a forgalom.

 Fogyasztóvédelem alatt sem szűken a hümmögő-brummogó hatóságot értem, hanem azt az állapotot, hogy egy piacról mennyire tartja úgy a világ (a gyártók), hogy ott szabad a vásár, mert -- ízlelőbimbó híján -- a szart is boldogan kanalazzák, s ha néhányuk meg is érzi, a legközelebbre teljesen lecserélődött kínálatból még elkerülni se tudja.

S nyávogását nemigen hallják a kuponokkal boldogan kanalazók.

 És hát sajnos kis hazánk piaca egyelőre inkább a büntetlen szar kategóriába van a fejekben sorolva. Ami persze apránként alakítható. Már ha foglalkozik vele valaki.

 ***

És persze a politika gyártói is ismernek minket, hogy boldogan kanalazzuk az olcsó kuponos igazságokat, sorsukat kezükben tartó honpolgárnak érezzük magunkat, ha vezetőink szép színes papírra nyomtatott levelekben nemzetileg konzultálnak velünk, vagy ha csak megosztják Titkos Tudásukat a fejükben dúló kétjegyű prímszámokról -- ahogyan még sohasem hallhattunk róluk.

***

 Van ráció a vevőben, ki inkább olcsón vesz, s legalább tudja, mit remélhet érte, mint drágán, s csak remélhet érte.

 Amitől persze csak erősödik a kép rólunk, hogy mi bármit, csak olcsón.

Így ide a trágya jön.

Azt meg ki venne drágán?

De azért ki drágán szeretné, úgy is megveheti. Mert a vevő mindenek előtt!

+++


Örök körforgás...

...lenne, de szerencsére ma már a körforgás sem örök. Ha jobban odafigyelünk, már most szimmeringhangja van...

 

mosogepszereles-1.png

 

 

 

 

 

 

 

53 komment

Címkék: fogyasztóvédelem mosógép ócskapiac olcsó húsnak

Konstruktívan a hajléktalanok kilakoltatásáról

2018.10.21. 17:53 Benderik

 

Megpróbálom kicsit konstruktívan nézni ezt a hajléktalanjátszmát. Mert játékelméletileg ez egy játszma, ahol a kormány a rendőri intézkedés bevezetésével olyan lépést húzott be, hogy akármekkora civil jóakarat és összefogás se tudja megakadályozni a szabad ég alól való “kilakoltatásokat”, amennyiben civil oldalról békés ellenállást feltételezünk.

Mert az rendőri intézkedés akadályozása lenne.

És a rendőrségnek se hagyja meg a rugalmas hozzáállás lehetőségét, ha akad -- és mindig mindenhol akad -- legalább egy jó keresztény, aki bejelenti, hogy él ott valaki, kinek létezése zavarja őt lelki békéjének tisztán tartásában.

 

Segítő szándék esetén így oda érdemes összpontosítani, ahová a kigyomirtózott lényt terelni akarják -- a szóba jöhető szállásokra.

 

***

Ha -- némi fantáziával -- jóhiszeműnek tételezzük fel a jogalkotót, úgy célja nem a hajléktalanok puszta kiirtása, hanem szállásokra való beterelésük, így jogalkotás közben feltételezte e szállások meglétét. Ha még az evolúció magasabb fokára is képzeljük őt, agykérgével már mennyiségben is tudott gondolkodni, így elegendő számú szállás meglétét feltételezte.

***

Ha tehát szándékának ellenállni nem tudunk, saját segítő szándékunkat az elegendő számú szállás megvalósítására kell összpontosítanunk. S ha magunk is az evolúció magasabb fokán állunk, olyan szállásban kell gondolkodnunk, ahol legalább annyira jó megszállni, mint az utcán.

***

Mivel az utca szálláscélra elég szar hely, a mérce nem túlzottan magas.

Ám ha figyelembe vesszük, hogy az egész törvény nem jött volna létre, ha e szintet a szállások mind meg tudnák ugorni -- mert nincs az az elivott agyú hülye, akit a hideg zsigeri kínja magától is be ne űzne egy melegebb helyre, hacsak nincs ott valami még zsigeribben rossz dolog -- e szempontra mégiscsak külön oda kell figyelni.

***

Legtöbbjük azt mondja, azért nem megy szállásra, mert ott ellopják cuccukat, meg sokszor verekedések vannak. Ez -- ha igaz -- tényleg lehet a hidegnél is nagyobb veszedelem egy hajléktalannak, mert mi, hajlékosok, ha bárminket lenyúlják az utcán, hazamegyünk pénzért, és veszünk másikat, de nekik mindenük -- mint csigának, még házuk is ! -- a velük levő cucc, ha azt ellopják, nullára íródtak, és ha másnap nincs hely a szálláson, a semmijükben harmadnapra már meg is fagytak.

***

S hogy igaz lehet ez a lopás / verekedés, azt három dolog is hihetővé teszi.

Egyik, hogy ennyi sok egybehangzó állításnál még az ufóészleléseket is komolyan szokták venni.

Másik, hogy egy olyan helyen, ahol az utca által kérgeslelkűre cserzett, sok rosszkedvű, legyengült ember van tömegbe zsúfolva, az lenne hihetetlen, ha nem lennének verekedések, és puszta erkölcsi allűrből nem vennék el azt, amit a Sors elvehetőként elébük rakott.

És ha nem lenne köztük sok, kiről a sok eső már lemosta, a réseikbe szivárgó hólé szétfagyasztotta az erkölcs kőszikláját.

***

És ha erre azt mondjuk, hogy ő hibájuk, ha lopnak és verekednek, oldják meg egymás közt, ezzel azt is kimondtuk, hogy a mi (hajlékosok) világunkban sincs szükség rendőrre-törvényre, mert ha leüt-meglop egy másik hajlékos, mi dolgunk, oldjuk meg egymás közt.

 

***

Konstruktívan úgy tudunk hát segíteni, ha a rendelkezésre álló erőforrások -- emberi segítség, pénz -- egy részét arra használjuk, hogy a meglevő szállásokat megpróbáljuk biztonságossá tenni.

Szerencsére ez azért nem annyira lehetetlen küldetés.

***

A rendszerváltás utáni idők egyik tanulsága, hogy már egy(-két) biztonsági őr, pár biztonsági kamera is szinte csodát tesz. Tömegszálláson ehhez még ha (tényleg) zárható szekrények is vannak, egy nagyságrendet ugrani tudna a biztonság- és közérzet.

Olyan tételek ezek, melyek mind olcsóbbak, mint olyan új szállásokat építeni vagy fenntartani, ahová magára adó hajléktalan orrát nem dugja be.

És a szállásokra kényszerítés apparátusának költsége is megspórolható lenne olyan helyekkel, ahová a célszemélyek maguktól mennek be.

Csak mert jobb bent mint kint.

 

Sokat dobhat még a viszonylag állandó társaság, vagyis ha a lakók biztosítva érezhetnék, hogy “jó magaviselet” esetén folyamatosan a szálláson maradhatnak. Ez még szükséges cuccaik mennyiségét is csökkentené, mert nem kéne folyamatosan egy egész csigaházat készenlétben tartani.

 

(Bár egy ilyen ígéret matematikai összerendelést keletkeztetne az emberek és férőhelyek közt, amiből hamar kiderülne, melyikből van több. Ami vélhetőleg ellentétes a törvényalkotó szándékával, mert ellehetetleníti a törvény társadalmi eladhatóságának legfontosabb hajtóerejét, hogy mindenki azt gondol a férőhelyek számáról, amit lelkiismerete gondolni szeretne. Így e ponton -- legalábbis az állami / önkormányzati fenntartású szállások részéről -- ütközhetünk ellenállásba.)

***

Nagy hidegekben rövidebb időkre akár használaton kívüli csarnokok, pár fokra fűthető régi raktárak --  akár csak matracokkal a földön-- is jobbak lehetnek a lefagyott utcáknál, ha van melléjük biztonságérzetet adó fenti felszereltség.

***

A biztonságra való fenti költés mellett a monitorozás lenne még fontos.

Egyfajta Tripadvisor -- a kárhozott lelkeké -- ahol folyamatosan követhető a szállások értékelése, hol lopnak, hol hány verekedés volt aznap, tisztaság, a fenntartók értékelése, ilyenek. S persze az érintettek maguk nem lehetnek nagy netbűvészek, így ez is segítők közreműködésével tudna működni -- mint persze minden a hajléktalanműfajban.

Az adatok felhasználása persze a Tripadvisor-félékkel szemben nem a szállások száraz kritikájára lenne jó, hanem hogy melyik szállást érdemes -- vele együttműködve -- fejleszteni. Mert ez nem profitorientált műfaj, maguk a szállások is lényegében segélyből és jószándékból működnek, így maguktól is próbálnak minél élhetőbbek lenni.

 

***

Egy megfelelő monitorozó adatbázis égetően fontos lenne, mert a biztonság fejlesztésén túl a férőhelyek és igénylők száma is egyre jobban látható -- és nyilvánosságra hozható -- lenne.

Érvelni pedig feltételezésekkel szemben adatokkal lehet.

Idővel tán valamiféle központi férőhelyfigyelés és elosztás is lehetővé válhatna -- kültelkibb helyekre gyűjtőforgalomban este ki, reggel be akár egy-egy leharcoltabb régi busszal. (Csak hogy mi, hajlékosok úgy ne érezzük, hogy na ezek már ingyen utazgatnak. Legalább leharcolt busszal tegyék...)

Önkéntes alapon maguk a hajléktalanok is bejelentkezhetnének alá, mikor hol laktak és milyen volt -- vagy mikor hol nem lakhattak helyhiány miatt, vagy kellett eljönniük egy rosszabb biztonságú helyről.

Így akár bizonyítani is tudnák egy eljárásban, ha azért vannak utcán, mert már a nagyvilágon e belül sincsen számukra hely.

 

+++

Mert áldjon vagy verjen sors keze, itt … na jó, szóval inkább ott … illetve egy kicsit még odébb, ha lehet, … köszönjük, a Haza nevében is, óh’ magyar.

 

 

sanyiba-2.png




 

 

 

 

 

81 komment

Címkék: hajléktalan kilakoltatás Tripadvisor belakoltatás

Corvinus ördöge és maltere

2018.10.13. 07:53 Benderik

 

Ezzel a Corvinus-átalakítással, meg az ennek mintájára talán az összes magyar egyetemével borítékolhatóan a következő fog történni:

Az egyik fél a lehető legrosszabb végkimenetelt kolompolja majd a lélekharangon, hogy az egyetemek is a haveri kör játékszerei lesznek, és gyakorlatilag bezárják kapuikat az egyszerű honpolgár gyermeke előtt.

A másik fél meg váltig állítja majd, hogy nyugaton már bevált modellt vesznek át, az egyetemek rugalmassága megnő, bevételtermelő képessége is, piacképesebb tudást is ad majd, ám ugyanúgy maradnak bennük ingyenes helyek.

Mondjuk itt a végéről a mennyiség hamar lekopik majd, még ha most Gulyás Gergely azt is nyilatkozta, hogy ugyanannyi ingyenes hely marad, mint most. De már most mellé tették, hogy a külföldi fizetős hallgatók aránya meg jelentősen nőni fog, márpedig egyszerre e kettő csak úgy képzelhető el, ha ugyanannyi ingyenes hallgató mellé pluszban vesznek fel annyi külföldi fizetőst, hogy az arány jelentősen megnőjön, azaz az egyetem összkapacitása is jelentősen meg kell hogy nőjön. (Miközben az épület ugyanakkora marad. Így zárójelben.) Ja és "megszüntetnék az állami férőhelyeket,".

És akkor már most el van kenve az ingyenes hallgatók mellett a jelenlegi állami áron tanuló fizetős hallgatók kérdése, mert az új rendszerben a piaci ár vélhetőleg sokszorosa lesz ennek, és ha már most ennyire billeg a hivatalos verzió, könnyen lekophat az eredetei ígéretről az "ugyanannyi".

 ***

Na most ez a két verzió egész addig fut majd párhuzamosan, míg

  • vagy kiváltja a nép még megmaradt csekélyke immunrendszeréből a netadónál és korábbi tandíjpróbálkozásoknál látott hatást, és némi tüntetés után az egész "nem aktuális" státuszba feledődik,
  • vagy szépen végigmegy a megvalósulásig, és apránként kiderül, hogy mi lett belőle.

 

Mivel e nép immunrendszere már nagyrészt leépült, így az elsőre kisebb az esély.

 Az utóbbi -- a megvalósulás -- meg igazából teljesen eldönthetetlen ma még, hogy jó lesz e népnek vagy sem.

 Ugyanis a Nagy Koncepcióknál mindig csak arról esik szó, hogy milyen téglákból építkezik, és hogy ezek külföldön is jól bevált téglák. De szinte alig arról, hogy és milyen lesz köztük a malter -- ha lesz egyáltalán. Meg hogy összeillenek-e a téglák.

 Márpedig az ördögről tudjuk, hogy a malterban bújik el -- azaz a részletekben.

 ***

Eleve ott indul a dolog, hogy lehet szép az épület, ha tájidegen, vagy ha ott azon a helyen megoldhatatlan a szennyvízelvezetés.

Illeszkedik-e a koncepció alapköve a befogadó ország társadalmi viszonyainak talajához. keres-e annyit az a nép, hogy fiait taníttassa. Vannak-e hallgatókat támogató alapítványok elég nagy számban, vagy már mindet szép Sorban elüldöztük.

 Eztán jönnek a koncepció részletei, a téglák, hogy azok illeszkednek-e egymáshoz, vagy Angliából hoztuk a busz bal oldalát, Németországból a jobbat -- mindkettőt a legjobb gyártótól! -- és összeépítés után derül ki, hogy nincs benne kormány.

 És végül az apró részletek, a malter, amivel a legvégéig senki nem foglalkozik, pedig elég egy apró részlet, hogy egy amúgy csodás koncepció csúfosan hulljon az enyészet hamvába. Ó, hány meg hány Nagy Koncepció csontjai vannak -- halotti lepelként sok kidobott pénzbe tekerve -- a hiábavalóság földjébe temetve....

 ***

 Szóval amíg e részletek ki nem derülnek, igazából semmit nem tudunk.

 

Mert igen, sokat segíthet egy egyetem rugalmasságán, ha kezét nem köti gúzsba nehézkes állami szabályozás.

De érdemes elgondolkodni, hogy most miért is köti. Mert az állami szabályozás nem természeti jelenség, mint az El Nino vagy a Vezúv.

 

 Bármilyen furcsán is hangzik, az állami szabályozást az állam szabályozza oda, ahol épp' gúzsba köt.

 

Jelenleg például az alap- és középfokú oktatást egy olyan központosított szervezettel, ami szintén tud jó koncepció lenni, ha működtetője képes működtetni.

Ahogy az egyetemeknél is hasznos lehet egy kancellár, aki ért a gazdaság törvényszerűségeihez, így segít a Tudomány embereinek, hogy el ne söpörjék hajójukat a Pénzügy Viharai.

Ám a konkrét megvalósításban mind a KLIK, mind a kancellárok gazdasági képessége odáig terjed, hogy költségeket kell csökkenteni, méghozzá olyan dolgokon, amit még ésszel fel bírnak fogni, ami nagyjából a kréta és a vécépapír, működési mechanizmusként pedig kizárólag a személyes jóváhagyás rendszerét ismerik, ahol minden egyes darab krétát és guriga papírt legalábbis alelnöki szinten kell jóváhagyni.

 Szóval a gúzs, amibe az egyetemek kötve vannak, pont ugyanattól az államtól ered, aki most meg akarja menteni őket -- saját magától. Amire amúgy tényleg lehet egy önkritikusan jó módszer, ha saját szervezetétől függetlenül működni képes alapítványba szervezi, ám az ördög itt nyilván abba a részletbe rejtőzik, hogy e kiszervezés során képes lesz-e az állam lemondani arról, hogy a -- végülis saját tulajdonában álló -- alapítványon keresztül mégiscsak gúzsba kösse.

Mert egyelőre nincs olyan tapasztalat, hogy bárhol le tudott volna mondani a gúzsba kötésről, ahol volt hozzá gúzsa meg kötése.

 ***

 További kérdés, hogy mi lesz a jelenlegi egységes felvételi rendszerrel.

Mely azon kevés jól működő rendszerek egyike ez országban, melynek szabályai átláthatóak, egységes kritériumok mentén dönti el, ki teljesített jobban s juthat ide vagy oda, így egyelőre kikezdhetetlenül volt képes megoldani, hogy a felvételnél a tehetség döntsön.

 Az egyetemek most is maguk adják meg, hogy hozzájuk hány ember mehet, és mennyi a minimum beugrószint, ahogy azt is, mely tárgyak eredményét tekintik mérvadónak. Így jelenleg is lényegében ők döntenek a saját kritériumrendszerükről, a rendszer pedig az ebben legjobban teljesítőket utalja ki nekik. Nyilván lehet jobb meg rosszabb felvételi példasort gyártani, de azért egy országosan előállított, véleményezett és nyilvános példasornál lényegesen jobban szelektálót nehéz lenne egyedileg egyetemenként előállítani.

 Azzal egész biztosan veszít az ország, ha egy ilyen átlátható és egyetemek közt átjárható rendszer helyett egy egyetemenként kitalált összevissza dzsumbujban kell egyrészt kiigazodni, másrészt megírni a diákoknak annyi darab felvételit, hogy mindegyik helyre legyen beadva -- kitöltve akár több különböző példasort ugyanazon tudományágból !!! --, és aztán se nem több helyre felvevődni, se nem egyre se.

 S persze ha az állam tényleg megrendelőként lép fel az egyetemekkel szemben, e rendszer megtartható, mert az egyetemek az államnak fenntartott helyekre különösebb szakmai megalkuvás nélkül befogadhatnák a mai egységes rendszer szerint hozzájuk irányítottakat.

 De megvalósítható mindez úgy is, hogy kidobjuk az egységes átláthatót, és növesztünk helyette bozótot.

 ("...megszüntetnék az állami férőhelyeket, saját ösztöndíj-rendszert építenének helyette...")

 

Ám akkor kérdés az is, mi akadályozza meg, hogy ha megszűnik az átlátható kritériumrendszer, ne tudjon  teret nyerni az átláthatóság csökkenésével automatikusan ösztönzött urambátyámos korrupció?

 Mert ez még csak nem is rezsimfüggő: ha valahová követ görgetünk, alatta a napfénytől védett zugban szinte borítékolhatóan megindul a férgek s nyüvek.tekergése -- szimpla természeti törvény.

 Ha ehhez még hozzávesszük népünk urambátyám hajlamát, melyről eddig semelyik rendszer s rezsim nemhogy lenevelni nem próbált, de kimondottan fejlesztette is e hajlamot, még azért is külön meg kell majd küzdeni, hogy a felvételi kritériumok közé ne kúszhasson be a politika.

 Mi több -- még azért is, hogy népünk egyáltalán érezze, hogy fontos, hogy ne kúszhasson be a politika. Mert túl sokan gondolják már ma is, hogy igenis támogatni kell a megfelelő érzelmű népesség előrejutását a nem megfelelővel szemben, és hogy ez természetes része a nemzetben gondolkodásnak.

 Mert túl könnyű összetéveszteni a nemzetben gondolkodást a saját akolban gondolkodással.

 ***

 És hát a pénz.

 Az új rendszerben a tulajdonos alapítvány megkapná az államtól a jó működéshez szükséges pénzeket.

 De most is megkaphatná.

 Csak most nem kapja meg.

 Szóval mi biztosítja, hogy ha most nem kapja meg, akkor akkor majd megkapja?

 S mivel a szerelmen kívül a többihez pénz kell, az egyik legnagyobb kulcskérdés ez.

 Ad-e vajon ugyanaz az állam elegendő pénzt az új rendszerben ugyanannak az egyetemnek, amelyiknek eleddig nem adott, holott ugyanúgy az övé volt, és ugyanúgy az ő megbízható emberei irányították?

Lehetséges, hogy ad, mert megszervezhető mindez az új rendszer azért, hogy saját nehézkességétől mentse meg a működést, miközben az újfajta szervezetet megbízhatónak tartja, így ad neki pénzt.

Csak az eddigi tapasztalatok e téren nem sok jóval kecsegtetnek. Ahogy fentebb a gúzsba kötésnél már elénekeltem.

 ***

 Egyszóval a nagy kérdés a részletekben rejlik, mint mindig, a nagy vita meg azokról a látványelemekről szól majd, amiben a részleteket nem ismerve mindkét félnek lehet majd igaza.

A kormány a bevált nyugati modellt emlegeti majd, az ellenzék az amerikai egyetemekről kiszoruló mexikóiak gyermekeit, és jól elénekelgetnek majd így egymás mellett.

 S közben a karaván halad...

 S egészen a megvalósulásig semmi nem derül majd ki a lényegről. Legalábbis ha a kormány nem szeretné, hogy kiderüljön. Ami meg akkor van, ha az ország számára e mindent eldöntő részletek kedvezőtlenek.

 Ha kedvezőek, akkor kiderülnek.

 Így akár azt is figyelhetjük, hogy kiderülnek-e -- nem egy rossz barométer. Eddig még esőt mutat, de ki tudja. Reménykedjünk.

***

 Ahogy abban is, hogy ama két állításból, hogy

"...jelentősen növelni akarják a fizetős és a külföldi hallgatók arányát, 60% fölé, megszüntetnék az állami férőhelyeket, saját ösztöndíj-rendszert építenének helyette, emelnék a külföldi hallgatók száma mellett a külföldi oktatók számát is. "

és hogy

"...nem terhelnék az intézményeket feleslegesen olyan ügyekkel, ami ebbe a struktúrába nem fér bele"

utóbbi nem a magyar nép felesleges taníttatásának nyűgére utal.

+++ 

Mert ha tényleg tudásalapú társadalmat építünk, és még nemzetben is gondolkodunk, annak talán nem leglogikusabb módja lenne, ha  nagynevűvé tett egyetemeinken a magyar nép fiai helyett a külföldiekét képezzük ki...




 

 

 

 

 

 

3 komment · 1 trackback

Címkék: egyetem ördög részletek malter Corvinus

Megszívlelendő-e a Jelentés

2018.09.11. 17:53 Benderik

 

Anélkül, hogy magát a tartalmat érinteném, adnék most egy furcsa szempontú értékelést az épp' slágertéma Sargentini-jelentéssel kapcsolatban.

Érvrendszerem a kormánypárti sajtó érvrendszere lesz, egyetlen érdekessége, hogy úgy használom annak általában elfoglalt álláspontját, hogy nem a jelen ügyben elhangzott érveket használom, hanem azokat, melyek általában az egyéb mindenféle ügyek mentén elhangzanak. Előbbinek értelme se lenne, annak eredménye pusztán egy n+1-dik MagyarIdők-cikk utánzat lenne, utóbbi viszont egy időben kiátlagolt kormányközeli-konzervatív szemüvegen át megvizsgálva próbálja eldönteni, mennyi igazság lehet a jelentésben.

***

Mindjárt az elején leszögezem, hogy mivel a balliberális paradigma mára megbukott, és igazából soha nem is volt egy koherens, értékekben stabil rendszer, így a fenti vizsgálati mód lényegében az egyetlen módszer, mely egy stabil, kiforrott értékrend szerinti erkölcsi értékelést tud adni, mely értékelést kormányunknak a munkájával kapcsolatos  visszajelzésként és iránymutatásként megszívlelni érdemes lehet.

És akkor vágjunk is bele -- ígérem, nem leszek hosszú.

A mai liberális elit világrendje azon alapul, hogy a nép által választott struktúrák fölé szerveznek olyan nagyhatalmú testületeket, melyeket senki nem választott, mégis az ő kezükben van az igazi hatalom.

Az Unióban mára szinte egyetlen testület maradt, az Európai Parlament, melynek tagjait közvetlenül a nép választja, azaz az emberek, a polgárok, kiknek munkájából az egész szervezet él.

Nekünk ezért fokozottan figyelnünk kell arra, hogy ez az Európai Parlament mikor mit dönt, mert az az emberek valódi véleménye és akarata.

Vannak, akik azt híresztelik, hogy a most várható szavazásban nem az európai emberek akarata tükröződik majd, mert ezeket a képviselőket a migráció robbanásszerű beindulása előtt választották, és bár a migráció káros hatásai már akkor tisztán látszottak, az emberek szeme nem nyílt még ki az őket megtévesztő elit hazugságaival szemben.

Ez azonban a választópolgárok súlyos lenézése, amit pont ugyanazok terjesztenek, akik az idei választásokon a vidéki embereket, szavazópolgárokat fitymálták le megvetően, hogy szegényeket megtévesztették, mintha a vidéki ember nem tudna maga, saját gondolkodása, értékítélete alapján dönteni az elé tárt hírek és valóságértelmezések "útvesztőjében".

Az is ócska ballib érv, hogy ez egy régen megválasztott parlament, és majd jövőre áll össze olyanra, hogy tényleg az emberek véleményét tükrözze. Ugyanazok károgják ezt, akik szerint a magyar választások kétharmados felhatalmazása sem azt jelenti, hogy a győztes párt a következő választásokig saját elhatározásból megtehet bármit, amire a törvény betűje felhatalmazza, hanem mindenféle egyeztetésekről énekelnek, meg menet közbeni ellenőrzésről, ellensúlyokról, meg ellenőrző testületekről, akiket nem a nép választott.

***

Eddigieket összegezve arra kell jussunk, hogy ha az EP elfogadja a jelentést, akkor az Európa népének -- a benne lakó embereknek -- véleménye szerint nagyrészt igaz és helyes állításokat tartalmaz.

***

Ám emellett azt is észre kell vennünk, hogy ha a szankciókhoz formálisan szükséges kétharmad nem is lenne meg, de 50%-nál több szavaz az elfogadásra, az fentiek szerint azt jelenti, hogy az európai emberek többsége egyetért vele, így -- bár kötelezni nem tudnak semmire -- az emberek véleményének tökéletes figyelmen kívül hagyása lenne, ha a kormány nem tartana egy kritikus önértékelést -- egyfajta önkritikus magába szállást -- eddigi tevékenysége felett.

Ez a jelenlegi uniós elit viselkedésmódja lenne.

Még akkor is, ha egy nemzeti kormánynak alapvetően saját nemzetének érdeke -- s népének véleménye -- kell legyen az első. Mert pártunk és kormányunk egy ideje már európai méretekben gondolkodik, márpedig aki úgy akarja megváltani egy kontinens népét, hogy nem figyel rá, amit az a nép üzen neki, az olyan, mint az aznapi huszadik a sorban, aki szegény vak bácsit dél óta átkíséri ugyanazon a zebrán annak csendes tiltakozása ellenére.

+++

Mértékadó kormánypárti-konzervatív értékítéleten alapuló logika alapján tehát a jelentést a kormánynak mindenképpen meg kell szívlelnie, ha azt a szavazáson az EP legalább fele elfogadja.

Ellenkező esetben ellentétbe kerül saját kiforrott erkölcsi elveivel.




 

 

 

 

8 komment

Címkék: Sargentini

Háromdés világunk

2018.09.07. 20:53 Benderik

 

Úgy hozta az Élet, hogy nyáron pár napot holland földön töltöttem.

Nagyvárosokban, hol -- a híradásoknak megfelelően -- tényleg sok fejkendős leányt és asszonyt láttam (s persze a szétválasztás csak feltételezésen alapul).

***

Hogy mit csináltak?

Hát, amit mindenki más, csak annyival feltűnőbben, amennyi feltűnést a kendő adott nekik egy alapvetően még azért kendőtlen világban. Eleve kirí, no meg hát a Történelem utóbbi évekbeli alakulása erős képzettársításokat is kötött e kendőkre. Amiből sokat látva ki-ki vérmérséklete szerinti színűre festheti e mostani világot és annak jövőjét.

***

Egyetlen furcsa jelenetnek voltam csak tanúja. Katolikus templomban jártam, hol szemem sarkának feltűnt, mikor pár ilyetén kendős leány gyertyát gyújt, miután árát a perselybe dobta.

Okát nem tudom. Logikát nyilván nem könnyű találni benne. Talán nincs is.

***

S mit akarok mondani mindezzel?

Semmi túl mélyet.

Tán csak hogy való világunk egy picit összetettebb annál, mint amilyennek sokan örülnének, ha látnánk.

 

S hogy többek között abban tér el a politika a megamultiplex mozitól, hogy 2D-s szemüveget próbál eladni nekünk, hogy abban nézzük az amúgy magától 3D-s világot.

 

 


3dpast-2.jpg

 

 3dpast-1.jpg

(Háromdés világunk... A kép -- szerencsére -- csak illusztráció)

 

 

 

 

1 komment

Címkék: háromdé 3D 2D kétdé

Az ügyesen csepegő méreg

2018.07.18. 18:53 Benderik

 

Volt ez a vébéközvetítés, és annak szüneteiben az értékelő beszélgetés.

Hogy ez hasznos / informatív mennyire volt, nyilván ki-ki órákat tudna morogni kocsmában sörrel, mert a focihoz itt errefelé szerencsére mindenki, és mindenki jobban is, mint a tévében levők.

Ám tanulságosnak mindenképp’ tanulságos volt.

Volt ugyanis egy világunkra oly’ jellemző eleme, amire nem tudom, mennyire figyelt fel bárki.

Mert ügyesen álcázva mérgez.

***

Ül bájos-ártatlanul mosolygó leány a stúdióban, ki egész ügyeseket kérdez, de még ha állít, azt is kérdésbe csomagolva, majd áhítattal hallgatja a választ a meghívott szakértők szájából.

Eddig nincs is baj vele, mert a jó riporter akkor is kérdez, ha maga is tudná a választ.

De mióta fociközvetítést nézek az m_akárhányon, mindig egy nő az áhítattal kérdező riporter, s férfi az összes meghívott szakértő.

Mondhatjuk erre persze, hogy hát ilyen a foci -- férfisport. S a gyanakvóbb olvasó mindjárt genderszagot érez, hogy én most majd fel akarom rúgni e hagyományos leosztást, és kitalálni a női focit.

Csak hát ha akarnék is ilyet, elkéstem, mert rég kitalálták.

Így viszont erősen furcsállanám, ha nem létezne egyetlen női szakértője sem dicső nemzetünkben.

S ha maguk a játékosok fizikailag s talán technikailag nem is vehetik fel a versenyt a dicső férfinéppel, elméleti szakértőik -- gyanítom -- lehetnek néhányan azonos szinten velük.

Hogy férfi műsorvezetőinkről már ne is beszéljek.

A nőn egyébként látszik, hogy nemegyszer legalább olyan jól meg tudná válaszolni saját kérdését, mint a sokvanhanyadik begereblyézett férfi szakértő, akit azonban ehelyett -- szerepét jól adva --udvariasan megkérdez, majd jól megjátszott áhítattal issza válaszát. Mint sikoly a pornóban, csak ott legalább értelmesebbnek nem akar tűnni a férfinép. Ennyiben őszintébb műfaj.

Szóval nagyon úgy fest, nem én akarom itt felrúgni a Természetben kialakult arányokat, hanem a műsor torzítja azokat egy egyre kevésbé létező (bár sokak által visszavágyott) irányba. Ahol a nő tisztelettudón kérdez, majd áhítattal issza a bölcs férfiak válaszát, kik okos kérdéseiért olykor jól buksin simogatják.

***

Mondok másik példát. Van már jó pár éve, hogy az Audi toborzott gyárába ifjúi munkaerőt.

Mérnök és szalagmunkás is kellett, és -- talán pont a píszít* is kiszolgálandó -- fiút és lányt is akarhattak a plakátra, no meg hát a merítés is nagyobb, ha mindkét nemhez szólnak.

Így született az (emlékeim szerint két) plakát: egyiken egy fiú mondja, hogy mérnökként munkát talált itt, és milyen jó, a másikon a lány, csak ő láthatóan fizikai munkához öltözve afféle laboránsszerű ruhában, és valami ilyesféle munkát is mond, hogy ő meg azt talált itt, és milyen jó neki most ezért.

(*píszí: politikai korrektség elterjedt rövidítése. Aki ezt olvassa, szerintem mind tudja, de a boldogabbak kedvéért -- akik még nem találkoztak a szóval, csak anyukájuk szimplán megtanította őket hajdan ésszerű gyakorlati alkalmazására --  illik ideírnom.)

 

Emlékeim láthatóan megfakultak -- pl. talán több plakát is volt, de gondosan mind ezen felállásban. Ám pont e megfakulásból is látszik, hogy ha a pontos részleteket agyam ki is rostálta, a tanulságot szépen leszűrve elraktározta: kinek-kinek helyét a világban.

***

Mert hát agyunk így működik: hogy legyen hely az újnak, kihámozza a lényeget, majd a többit a krumplihéjas kukába dobja. De -- ahogy a kő is -- a tanulság marad.

Ráadásul a nem kimondott, csak éreztetett  tanulságok sokszor nem is tudatosan ülnek be, hanem mint matematikában az axiómák: sose vezette le senki, nem is tudnánk levezetni, de épp’ ezért nem is kérdőjelezzük meg soha, sőt, legtöbbször nem is tudjuk, hogy alkalmaztunk egy ilyet. Egyszerűen ott ül mélyen ősi tudásként bennünk, s döntési helyzetben még csak észre se vesszük, hogy éltünk vele.

***

Nem akarom túlbonyolítani, de azt látnunk kell, hogy fenti példákban nem szimplán arról van szó, hogy nem torzították erővel a “politikai korrektség” kedvéért a természetben tényleg fennálló különbséget férfi és nő között, hanem hogy torzították, csak a sztereotípiákkal egyező irányba. Erősítve így egy sztereotípiát, azaz ugyanúgy torzítva a valóságot, mint a píszí.

Mert a természetes különbség nem e tulajdonságok mentén áll fenn, és nem is ilyen mértékben. Társadalmat előrevivő vagy munkaerőpiaci szempontból a két nem -- ha nem is ugyanabban erős, de -- ha értékben pontoznánk, különbségeik nagyjából kiejtenék egymást.

A berögzült sztereotípiák azonban általában a férfioldalnak tulajdonítják az elismertebb szerepeket. A kényelmesebbeket és a jobban fizetetteket. Ami így a nőket is színyatja, meg a társadalom is kevésbé működik hatékonyan, ha rosszul válogat embert a szerepre. Pl. ha nem használja ki a női vezetőkben rejlő lehetőségeket, miközben sok fontos vezetői képességben általában jobbak, így egy jelenleginél nőibb arány feltehetőleg hatékonyabb vezetést eredményezne a világban. A mostani torz arány így nem csak a nőket sújtja (erre legyinthet ki-ki vérmérséklete szerint), hanem minket is, azaz sok férfi vezető egójának kenegetéséhez mi fizetjük a hájat.

***

Az is tanulságos amúgy, hogy ahogy a vébéközvetítés kapcsán se láttam a kérdésr feszegetni, úgy az egykori plakát se váltott ki semmit, mely utóbbinak az lehetett fő oka, hogy pont ugyanakkor volt egy másik plakát, ahol egy nő valahogy úgy volt öltöztetve, ahogy kiütött pár biztosítékot, és élénk felhördülés lett, hogy itt egy nő húsként lett ábrázolva.

És senkinek nem tűnt fel, hogy míg az abban rejlő sablonos nőalázó elemet agyunk felismeri, poénként kezeli, és sokan maguktól is a gyatra poénok a süllyesztőjébe lökik, addig az a másik átjut a védelmi vonalakon, és belénk szivárogtatott mérge -- apró lépéssel, de -- módosítja tudatunkat.

Egy nekünk, férfiaknak is kevésbé hatékony társadalom irányába, ahol aztán a GDP is kisebb, meg a fizetésünk is.

***

Nem gondolom, hogy fenti esetek szándékosak lettek volna. Még ha lehet is olyan elemük, hogy ez a felállás növeli a nézőszámot / reklám tetszési arányát.

Viszont minél kevésbé volt tudatos, annál inkább látszik az ilyesmik tudat alatti hatásának veszélye, hisz’ akkor már az alkotókra is tudat alatt hatott ugyanezen sztereotípia, mikor döntési helyzetbe kerültek -- már eleve elképzelni se tudtak eltérő szereposztást.

+++

Mindezt amúgy nem is ostorozás szándékával írom. Csak úgy elgondolkodtatóul. Hogy milyen érdekes a világ. Mert akárhogy működik is, az sose baj, ha észleljük. S esetleg még alakítunk is rajta olykor egy picit.








 

 

1 komment

Címkék: pornó sztereotípia méreg píszí pórnő férfi-nő

Utószó a minapi pénzteremtéses cikkhez

2018.06.20. 21:53 Benderik

 

A pénzteremtéről írt minapi cikkem (itteni és mandineres) kommentjeit összegezve úgy érzem, van egy jól kitapintható vonulat, amire több kommentben próbáltam ellenérvet mondani, de annyi módon jön újra elő, hogy megpróbálom itt most összegezni.

Jelen írás így csak azzal az előzővel együtt értelmes.

Azaz megpróbálok adni egy félig-meddig matematikai igazolást arra, hogy a bankrendszer mérlegében levő betétek túlnyomó része olyan betét, amit úgy keletkezett, hogy tulajdonosa saját pénzét tette be oda, rövidebb-hosszabb megtakarítási ( / őrzési / későbbi utalási) céllal. Nevezzük ezt "valódi" (V) típusú betétnek.

És a betétek csak elenyésző része olyan, ami egy hitel megítélésekor keletkezett olymódon, hogy a hitelként megajánlott összeget a hitelfelvevő számlájára tette a bank, amíg az újdonsült adós azt fel nem veszi. Nevezzük ezt a bírálók szája ízének kedvezve "kamu" (K) típusú betétnek, mert ahogy nézem, a fő üldözendő ellenség a szemükben ez a fajta pénzteremtés.

Én ugyanis a pénzteremtést azon modell szerint írtam le, ahol a betétek túlnyomó része V típusú, míg a kommentek szerint az alternatív elméletek úgy vélik, hogy a K típusú betétek vannak messze többségben, azaz a betétek nagy része nem a tulajdonos által megtakarítási célból elhelyezett betét, hanem a banki hiteladás pillanatában keletkezett K féle, amire a hitelben teremtett pénz kerül.

***

Arra már az eredeti írásban is utaltam, hogy akinek egy bank hitelt ad, az nem hagyja azt a bankban. Nyilván van persze rá példa, ahogy saját lábát megevő férfira is, de a túlnyomó többség pár napon belül kiveszi.

És itt a "kiveszi" lehet bankóban a pénztárnál, de lehet sima elutalás is.

A kommentek fő ellenérvei:

-- ritkán veszi ki bankóban, inkább utalja

-- és ha erre azt mondom, hogy de két bank közt az utalás is "igazi" jegybankpénzt igényel a banktól, arra vagy azt mondják, hogy de bankon belüli utalás nem igényel jegybankpénzt, vagy azt, hogy a teljes bankrendszerben nettó kb. egyforma mennyiséget utalgatnak oda-vissza, így ehhez sem kell igazi pénz,

-- továbbá hogy ha Bélabá a hitelbe kapott pénzét Ciporján gazdának adja, és az visszateszi a bankba, úgy az ugyanaz a pénz, tehát bár másik néven és számlán, de a Bélabának semmiből teremtett pénz kerül abba az új betétbe. Így hiába vette ki Bélabá gyorsan, szintén hamar vissza is került oda, csak másik ember nevén.


Megpróbálok adni egy ezekre is reagáló érvelést:

1.
Elindulok a harmadik ellenérv mentén. Mikor Ciporján gazda megkapja Bélabá pénzét, ő ha akarná, kivehetné készpénzben. Mert az az ő pénze. Ő azért adott egy traktort, így az ő szempontjából mindegy, hogy Bélabá azt a pénzt hitelből szerezte, Ciporján gazdának az már a saját pénze. Ha elissza, akkor továbbadja, és a kocsmáros pénze lesz, de akár ő, akár a kocsmáros teszi a bankba, az már egy olyan betét, ahová egy ember a saját pénzét megtakarítási célból tette. Márpedig ez így már közgazdaságilag egy fenti valódi (V) típusú betét.

Ha Bélabá bankóban adta Ciporjánnak (az meg esetleg a kocsmárosnak), akkor még tényleges bankó is volt, amit Ciporján (kocsmáros) betett, ha más bankja van, akkor is (bár bankrendszer szinten talán nem), de ha ugyanaz is a bankja, akkor is igaz, hogy Ciporján (kocsmáros) betéte már olyan, amit ő nyugodtan kivehetne bankóban, elkölthetné, csak saját elhatározásból inkább még megtakarítva tartja egy általa most nyitott betétben.

Van a vicc, ahol a parasztbácsi kikéri a bankból tízmillió forintját, majd miután leszámolták neki, megköszöni, hogy akkor most visszateszi a bankba, csak kíváncsi volt, megvan-e még. Megmosolyogjuk, de ez a vicc pont azt mondja, hogy mindegy, hogy a bankban levő betétünk volt-e valaha a kezünkben, a lényeg az, hogy bármikor lehetne, és saját tudatos döntésünk az, hogy mégis inkább bent tartjuk megtakarításként. (S persze a vicc nem ezt mondja, de ez is kiolvasható belőle.)

Így ez a pénz Ciporján (kocsmáros) számláján már bizony V típusú betét -- függetlenül attól, hogy került oda.

2.
A V típusú betétet gazdája beteheti 1-2 napra, de általában több hétre-hónapra-évre teszi be, vagy csak tartja ott végül.
A K típusú betétek viszont -- a saját lábát megevő embert leszámítva -- pár napig élnek.

Így ha még feltételezzük is, hogy az összes V típusú betét betett pénze eredetileg K típusú betétből származik (azaz a bankrendszer által adott hitelből), még akkor is elenyésző kell legyen a K típusú betétek aránya a V-khez képest, hisz' B típuson minden forint pár napot tölt, majd V típuson ennek sokszorosát.

Mint ahogy az emberek életük első hetét töltik szülészeten, majd a többit kint, és bizony egy adott pillanatban jóval többen is vagyunk nemszülészeten, mint szülészeten. A K módon keletkezett pénznek a K típusú betét a szülészet, majd a V betétben levés a későbbi élete.

Ezt az arányt pedig még csak V javára billentik azok a pénzek, amik nem hitelként keletkeztek, azaz kerültek K-ról V-re. (Akik nem szülészeten születtek.)

Azaz a bankrenndszer mérlegében a V típusú betétek kell domináljanak, amin tulajdonosuk saját vagyonuk részét képező pénzt tartanak, azaz saját megtakarításukat.

Létezik tehát a K típusú betéteket előállító fajta pénzteremtés, de a banki mérlegek nem ezekre épülnek, és mennyiségük elenyésző a "valódi" megtakarítási céllal saját vagyonukat betevő adósok betéteivel szemben.

Hatásuk így erősen eltúlzottnak tűnik -- szerintem.

 

 

 

 

 

 

12 komment

Címkék: pénz szülészet pénzteremtés Teremtés bankredszer Amál néni

Teremthessenek-e pénzt a bankok? - vagy Amál néni

2018.06.15. 19:53 Benderik

 

Ez a svájci pénzrendszeres népszavazás megint erős jelképe annak, hogy a világ irányítói mennyire nem képesek értelmesen beszélni, és elmagyarázni népüknek, mi hogyan s miért úgy működik a világban, amit irányítanak. 

Mely kommunikációs impotencia aztán magasba repíti azokat, kik könnyen emészthető legendákkal kielégítik az Ember világmagyarázatra való ősi igényét -- és begyűjtik érte szavazataikat. 

És itt most neveket s országokat nem mondok. 

*** 

Ez a pénzteremtés az egyik olyan felkapott legenda, ami ugyan létező jelenség, ám szegény túl hangzatos nevet kapott hajdan a keresztségben, így eshetett, hogy a kalapját szerényen gyűrögető közgazdasági jelenség mögé egy egész varázsvilágot teremtett a nép ajkán szárnyaló képzelet. 

S ez teljesen érthető: hisz' kit ne izgatna a semmiből való pénz lehetősége, s kinek kezét ne szorítaná ökölbe, ha megtudná, hogy ez megint valami olyasmi, mint a gruppenszex, amit valakik valahol már most is folyton csinálnak, őt azonban nem csak hogy kihagyják belőle, de még a létét is tagadják. 

*** 

A ma divatos  értelmezés szerint a mai pénzt a világ kereskedelmi bankjai teremtik a semmiből, hitelként odaadják az embereknek, akik súlyos kamatokkal fizetik azt vissza, miközben a bankoknak mindez semmibe nem kerül, hisz' ingyen teremtették a semmiből, így még kamatot se kell rá fizetniük. 

S mint minden igazán sikeres legendának, ennek is van valós alapja, csak elég csalódást keltő, ha valaki veszi a fáradságot, és utánakeres a poros banküzemtan könyvekben. Mert mondom, egy szegény, szürke, kalapját zavartan gyűrögető kishivatalnokot talál a mágikus név mögött, hol képzeletünk egy mágus világfit remélt színarany páncélban -- ill. bocsánat, ma már inkább kifogástalan galambszürke (de persze színarany) öltönyben. 

*** 

A nép ajkának pedig mindig vannak segítői, kik a képzeletnek könnyen emészthető anyagokból legendát gyúrnak, táptalajra szórják, majd már csak gyönyörködniük kell, ahogy szárba szökken, rügyet-virágot fakaszt, s mindezt az egekbe röpíti. 

A képzelet e mágikus táplálóival szemben állnak pedig világunk szürke irányítói -- üres mosolyú politikusok és öntelten hümmögő szakik --, kik unottan s lenézőn a banküzemtan könyvekre mutatnak, hogy tessék elolvasni, ott áll benne, harmadik fejezet, második pont, tizenhetes alpont, cé bekezdés. És hogy a világ így működik, higgyék el nekünk, és máshogy nem próbálta még senki, és mi ehhez amúgyis jobban értünk. 

Az első érv a banküzemtan könyvről még csak ásításra késztet, a többire azonban felkapja fejét a képzelet, és menten ökölbe is szorul. Mert a fennhéjázó lenézést nem bírja, ráadásul egy élő legenda tagadásaként egyből összeesküvést szimatol. 

***

Így ha nép lennék, én magam is ökölbe szorulnék, s követelném, szüntessék meg ezt az őrült rendszert, ahol a pénzt jólöltözött álszent ficsúrok teremtik ingyen a semmiből, adják nekünk vérre-verejtékre, majd ha mindez összeomlott, sátáni kacajjal röppennek tova, s még látjuk patájukat, amint a régi banknév földre hulló köntöse alól épp' egy új bank kifogástalan szabású öltönyébe bújnak. 

*** 

Így én most megkísérlem bemutatni szegény szürke kalapos banküzemi jelenséget, hogy megmutassam, milyen egyszerű lett volna elmagyarázni. 

Na nem mintha számítanék rá, hogy a begyújtott képzelet elfogadja majd a szürke kis jelenség képét, s nem zúdít rám össztüzet, hogy aljas hazudozó vagyok. 

Mert a képzeletnek tűz kell és szenvedély, s ezt én épp' oltani próbálnám -- egy szürke kishivatalnokot kínálva a Mágikus Nagyúr Legendája helyett. 

De azért megpróbálkozom vele. 

*** 

A pénz teremtése: 

1. 
Van Amál nénémnek 1 millió forintja. Béla bácsinak meg semennyi, pedig kéne neki egy új kistraktor. Használt japánt adnak már ennyiért, de csak ha van az a pénz. Ha nincs, akkor nem adnak. Márpedig neki nincs. 
Összeadva Amál nénémnek van 1 millió, Béla bácsinak semmi, az összesen 1 millió forint. 

2. 
Amál néném beteszi a bankba a pénzt, mert égeti a párnahuzatot, hisz' annyi sok rossz ember van, s annyi mindent hallani, kik betörnek a szegény öregasszony házába, hogy elvigyék a párnahuzatból a pénzt, s némelyik még az ott lakó erényére is rátör. 

Minket ez most annyiban érdekel, hogy bankba tevés után van Amál néninek 1 millió forintja takarékkönyvben (betétben, számlán -- mindegy), Béla bácsinak meg még mindig semmije. Új szereplőként azonban a bankban is van 1 millió forint, amit Amál néni vitt be az imént. 

S hophophopp, várjunk csak! Ez így már összesen 2 millió forint! 

Hisz' Amál néninek van 1 milliója bankbetétben, s a banknak is van 1 milliója ropogós húszezresekben a trezorban. 

Az új pénz megteremtetett, egymillióból lett kettő. Bár az egyik még egy trezor sötétjében pihen, így ízlés dolga, létezőnek vesszük-e már. 

3. 
De a történet folytatódik, mikor Béla bácsi kölcsönért folyamodik. A bank megadja a hitelt, odaadja neki a pénzt. Így továbbra is van 2 millió forint -- 1 Amál néninek bankszámlán, 1 pedig Béla bácsinak bankóban a kezében. Azaz kint a gazdaságban, a napvilágos utcán, van két ember, ki mindkettő úgy tudja, hogy van 1-1 millió forintja. A nagyvilág számára is megtermett hát még 1 millió az eredeti 1 millión túl. A betét így megyúrta-kovászolta, de trezorba még pihenni tette, ám a hitel kisütötte s így végképp teljesen megteremtette a új pénzt, a plusz 1 millió forintot. 

3.a. 
Igazából pár napig még ennél is több pénz van a rendszerben. Ugyanis kényelmi szempontból a bank Béla bácsinak is nyit egy számlát, és mikor a hitelt megadja, ezen jóváírja a megítélt 1 milliót, ami eközben az ő páncéltermében várja Béla bácsit. Béla bácsinak így van 1 millió a számláján,. a banknak 1 millió a trezorban, s hát Amál néniről se feledkezzünk meg, még ha e világ hajlamos is megfeledkezni az öregekről. 

Ez tehát már 3 millió! -- ám ez az egész állapot csak addig a pár napig áll fenn, míg Béla bácsi szíve traktorát a szívének kedves árra nem alkudja, és ki nem veszi a pénzt a számlájáról. 

Innen kezdve ugyanis megint "csak" 2 millió forint van a világban -- ld. a fenti 3. pontot. 

4. 
A történet sokáig folytatható, mert a traktor régi ura, Ciporján gazda is csinál valamit a Béla bától kapott pénzzel, ami azonban idővel valaki bankszámlájára kerül (egyszerűség kedvéért most Ciporján gazdáéra), ahol neki lesz 1 millió forintja, miközben az ő bankjában is van 1 millió forint ropogós bankóban. 

S így másodszor is pénz termett, mert Amál néni (1), Ciporján gazda (1), és banktrezor (1), összesen 3 millió forint. 

5. 
S nem is folytatnám, de legyen rend, mert a bank nem szeret ülni a pénzen, így kiadja hitelbe az ifjú Dagobertnek -- megalapozandó a kacsamesék anyagi alapját.  Amál néni , Ciporján gazda 1-1- milliója számlán plusz Dagobert 1 milliója bankóban továbbra is 3 millió forint. 

*** 

Nem bonyolítom tovább. 

Láthatjuk, hogy a matematikai trükk egyszerű: ropogós "igazi" pénzből továbbra is csak ugyanaz az 1 milió van, így az "igazi" pénz nem szaporodott, csak ezen kívül még két ember érzi úgy, hogy van 1-1 milliója. 

Ez utóbbiak valójában ígéretek egy-egy banktól, hogy adnak érte igazi pénzt, ha gazdájuk bemegy érte, ám mivel a mindennapi tapasztalat szerint tényleg adnak, ezért tulajdonosa ezt a számlapénzt is pénznek tekinti. 

Innentől már csak definíció, hogy mi is pénznek nevezzük-e vagy csak "pénzre tett ígéret"-nek, és ha pénznek nevezzük, akkor mondhatjuk, hogy a bank pénzt "teremtett". 

Hát ennyi a varázslat. 

*** 

Vannak ennek hatásai, de inkább szürke közgazdaságtankönyvekbe illők. Neveket adnak a különböző fajta pénzeknek (mert van aztán a fenti "igazi" jegybakpénzen s a számlapénzen túl is még több szint), és asztal mellett pöfékelve, konferenciákon kivetítve vizsgálgatják, hogyan hat a különféle pénzek mennyisége a gazdasági ciklusokra -- már a szavak önmagukban is szürkék s unalmasak. 

Maradjunk inkább a legendáknál. 

Legfontosabb legenda, hogy mivel a bankok az általuk  semmiből teremtett pénzt adják ki kölcsön a népnek, így egy nekik semmibe nem kerülő ingyenpénz után szednek nagy kamatot. 

Nos, ha a példát megnézzük, ez a teremtett pénz sincs ingyen. Mert minden pénzteremtés egy újabb betéttel jár, ami után valakinek kamatot kell fizetni. 

A végállapotot megnézve a 3 millió forintból 2 millió a teremtett pénz, ami Amál néni és Ciporján gazda 1-1- milliója a számlán, azaz bankbetétben, ami után a bank nekik kamatot fizet. 

S persze a hitelre kapott kamat nagyobb a betétre adottnál, ám a legenda szerint a semmiből teremtett pénz semmi kamatba nem kerül , ami nagyon más, mint a kevés kamat! 

A hitel- és betéti kamatok különbségéből szedett haszon mértékén lehet vitatkozni, de hogy ez -- egy ésszerű mértékig -- jogos haszna a banknak, ezt még a pénzteremtést ellenzők is elismerik. (ld. még a Krisztus koporsója őrzésének anyagi vonzatáról több helyen írottakat...).


*** 

Másik legenda az, ami a fenti 3.a pont műveletéből fakad. Itt ugyanis a bank mikor hitelt ad Béla bácsinak, a pénzt nem adja rögtön oda, csak nyit neki egy számlát, s azon írja jóvá. Ezzel a hitellel is szemben áll tehát egy most termett betét, ám itt a betét nem egy más által betett igazi pénzből lett, hanem a Béla bának adott hitel került rá. 

No, ez büdös. 

Itt tényleg a semmiből épült egy vár. Béla bának nem volt semmije, majd egyszerre a semmiből 1 millió hitele és abból egy betét, ami ezt látszólag finanszírozza. 

A bank persze erre a betétre is fizet kamatot, ám itt a kamathaszon is büdösnek tűnik, hisz' ez aztán tényleg a semmiből termett, mert még csak nem is látott igazi bankókat! 

*** 

Nos, igen. Csak Béla bá nem hülye. Így nem vesz fel azért hitelt, hogy a bankban hagyja (s közben fizetne rá még kamatot). 

Vagyis az ekkor keletkezett hitel csak lélegzetnyi időt tölt így szellemformájában, egy-két napon belül eljön érte Béla bá, s könyörtelenül kikéri igazi ropogós bankóban. 


S ez általánosságban is igaz minden egyes hitelre:  senki nem vesz fel hitelt azért, hogy aztán a bankban hagyja. Így akárhogy keletkezett is egy hitel, az rövid időn belül "igazi" pénz mozgatását igényli, s ennyi valódi pénz kikerül a bank kezei közül. 

Teljesen a semmiből tehát -- így vagy úgy a bankba került igazi pénz nélkül -- nem keletkezhet nagy mennyiségű hitel, mert nem lenne igazi pénz a napokon belül jelentkező hitelfelvevők kifizetésére 

És persze a valóságban mindez ritkán jelenti ropogós bankók kiadását, a hitelt felvevő inkább elutalja valahová, ám -- ezt talán kevesen tudják -- az utalás is "igazi" pénzt igényel. A bankok országuk jegybankjánál vezetnek számlát, amin a jegybank által teremtett "igazi" pénz van, s az utaláskor ezen számlák közt mozog az egyik bankból a másikba utalt pénz. Egyetlen kivétel, az egy bankon belüli utalás két ügyfél között, ám kicsi az esélye -- s a bank nem is számíthat rá előre --, hogy a pénzt kivevő pont egy saját másik ügyfelének fog utalni. 


A pénzteremtés korlátozása: 

S vegyünk észre még egy nagyon fontos dolgot! 

Ha meg szeretnénk tiltani a fenti pénzteremtést, magát a betétből való hitelezést kellene -- úgy ahogy van, mindenestől -- megtiltanunk. 

Mert mikor a példabeli 4. pontban Ciporján apó (igazi) pénzzel a kezében a bankba megy, a bank nem tudhatja, hogy pont ugyanezt a pénzt nemrég ő (vagy egy másik bank) hitelként adta Béla bá kezébe. Ő csak annyit lát, hogy jött egy ember igazi jó bankót a bankba betenni. 

Lehetetlen lenne betartani bármi olyan törvényt, ami előírná, hogy minden egyes "igazi" forintot egyszer lehet egy bankba betenni, majd azt a bank által másnak hitelbe adni, és ezt a forintot soha többet egyetlen forintnyi új hitel teremtésére sem lehet felhasználni. (A mostani népszavazás valami ilyesmit akart.) 

Ugyanis fenti példa 4. pontjában Ciporján apó bankóiról a bank nem tudhatja, hogy az a pénz már részt vett egy korábbi hitel (Béla bá hitele) keletkezésében, mely hitel ráadásul még most is él. S igazából még Ciporján apó se biztos, hogy tudja, honnan van Béla bá pénze, így még az ő nyilatkoztatása se tenne betarthatóvá egy ilyen szabályt. 



A mostani svájci népszavazásról: 

Átolvasva az egyik erről kiadott ismertetőjüket, már önmagában is ellentmondásos, így nemigen tudnék biztosat mondani róla, hogy mit akartak volna elérni. 

Ez amúgy több más anyagukon, magyarázaton, érvelésen és a róla szóló híradásokon is látszik, mert azok is ellentmondásosak még önmagukban is. 

A fenti ismertető ugyanis egyfelől azt állítja, hogy sikere esetén a bankok általi pénzteremtés megszűnik, másrészt viszont a bankok továbbra is a megszokott módon nyújthatnának hitelt -- ez a két dolog egyszerre már eleve ellentmondás, hisz' példánkból láttuk, hogy a bank által teremtett pénz igazából a betét befogadásakor keletkezik s a hitel kiadásának pillanatában  kerül a gazdaságba. 

Ezt valahogy úgy tűnik feloldani, hogy a betétek oldalán megkülönbözteti a folyószámlát és a megtakarítást (current account és savings account), és az utolsó pontban tesz rá egy utalást, hogy a betétes ügyfél választhatna, hogy folyószámlára teszi a pénzét, és akkor azt a bank nem adhatja ki hitelként, és nem fizet rá kamatot se, vagy hagyományos "megtakarítási" számlára teszi, és akkor az olyan, mint az eddigi megszokott betét, amit a bank kiadhat aztán hitelként. 

Ez megint önellentmondás persze, mert ha megmarad a hagyományos betét lehetősége is, akkor az abból való hitelezés továbbra is pénzt teremt, amit pedig a beadvány elméletileg teljesen megszüntetne. 

Szóval nem igazán tiszta -- mert önellentmondásos -- mi volt maga a követelés, de van még egy baj vele. 

Az a pénz ugyanis, melyet a nép a jövőben a "biztos" számlára tett volna, nem adható ki hitelként, azt a bank őrizni lett volna köteles, hogy bármikor vissza tudja adni. Ám ezzel ez a pénz kiesik a hitelezésből, így ennyivel kisebb lesz a bankrendszer által adható hitel. 

Márpedig a lakosság még csak eléldegél későbbre halasztott plazmatévével, de öregkorra halasztott lakással már kevésbé, a gazdaság pedig hitel nélkül összeomlik. 

Így a népszavazás győzelme esetén 

-- vagy bezuhan a gazdaság (és megnehezül a lakossági hitelhez jutás is), 

-- vagy külföldről kényszerülnek hitelt felvenni (ami devizahitelezés, aminek kockázatairól már kaptunk képet erre mifelénk, meg hát ha az egész világ átállna az új rendszerre, akkor e lehetőség meg is szűnne) 

-- vagy a hagyományos betétekre annyira magas kamatot adnak, hogy a betétesek nagy része ne válassza az új "igazi" pénzt kínáló betétet, amivel viszont egyrészt megdrágulnak az ezekből adható hitelek is (-> gazdaság lelassul, lakáshitel, plazmatévé megdrágul), másrészt az egész kezdeményezést értelmetlenné teszi, ha alig él vele valaki. 

-- Vagy lenne még egy lehetőség, amit a követelés megengedne -- és utánagondolva, bár elsőre meglepő, de talán működhetne is -- hogy maga a jegybank tenne annyi betétet a bankokba, amennyi a szükséges hitelekhez kellene. Mondom, félórányi átgondolás után ez az elsőre őrültnek ható megoldás talán még működhetne is -- még tán nem is rosszul --, ám a jegybank által bankokba tett betétet a javaslat csak afféle megtűrt, de nem támogatott lehetőségként engedi ("ha szükséges" -- szerintem afféle vész esetére gondolva). Ezt az esetet végiggondolva -- mondom -- meglepő működésű lehetőségre jutunk, ám az ekkor is igaz lenne, hogy a bedőlt banki hitelek kárát a nép (jegybankon -> államon vagy a pénz romlásán keresztül) közösen viselné, aminek elkerülése a javaslat egyik sarkalatos célja lenne. 

*** 

És a pénzteremtéshez még bank se kell... 

Azt kell megértenünk, hogy azt a bizonyos "nem igazi" pénzt az a művelet teremti, amikor egy bank befogadja A pénzét, és azt hitelként B-nek kiadja. Ebben a pillanatban B-nél van az "igazi" pénz, a betétesnél pedig már csak egy ígéret a banktól, amit ő persze pénznek érez, és a közgazdaságtan is egyfajta pénznek tekint. 

Vagyis az a folyamat, hogy a gazdaságban keletkezett megtakarításokat valaki (bank) összegyűjti, és hitelként kölcsönadja azoknak, akiknek épp' szükségük van pénzre, ez a folyamat definíciószerűen megteremti azt a bizonyos plusz "nem igazi" pénzt. Nem a bankok teremtik, hanem maga ez az aktus. A pénz eme "teremtés"-nek nevezett jelensége nélkül egyszerűen nem létezik hitelezés. 

Hisz' ha még nincs is bank, csak Amál néni közvetlenül kölcsön adja pénzét Béla bának, akkor is keletkezett új pénz, mert Amál néninek ugyanúgy van egy ígérete 1 millió forintra Béla bától, Béla bának meg van 1 millió forintja igazi bankóban. 

Mert ha Amál néni megbízik Béla bában, akkor úgy tekinti, hogy neki van 1 millió forintja, csak épp' Béla bánál, de ez lényegtelen, mert ő most úgyse költené el, így tök mindegy, hogy párnahuzatban van vagy Béla bánál. 

Amál néni úgy érzi, hogy neki addig is végig van 1 millió forintja, amíg azt Béla bá majd vissza nem adja. 

És ez akkor is így van, ha tudja, hogy Béla bá azt nem otthon őrzi, hanem elköltötte, de majd visszaadja -- ha amúgy ő megbízik Béla bában. 

Ha békekölcsönt jegyzünk, vagy olyan rokonnak adunk "kölcsön" egy ezrest, akitől úgyse várjuk soha vissza, akkor ezt úgy vesszük, hogy kidobott ezres, és volt ezer forintunk, de már nincs. 

De ha olyannak adjuk, akiben megbízunk  (pl. munkatársnak egy napra, mert aznap nem hozott pénztárcát), akkor a visszaadásig is úgy tekintjük, hogy nekünk most is van az az ezresünk, csak épp' nem nálunk. Így ezt annyira magunkénak érezzük, hogy ez az ígéret számunkra pénzként funkcionál. 


Vegyük észre, hogy a kölcsönadott pénz visszaadására tett ígéret az, amit itt teremtett pénznek nevezünk, semmi más. 

És ehhez még bankra sincs szükség! Amál néni Béla bácsival is tud pénzt teremteni! 

A pénzt nem a bank teremti, hanem a hitelezés. Ha a pénzteremtést be akarjuk tiltani, a hitelezést tiltjuk be vele. Mindenestül. 

*** 

Én is túlcifráztam most picit, mert egyszerű szavakat ígértem, de nem tudok ellenállni az ilyen Ciporján apóknak, holott lehetett volna szimplán C is szegény. Amál néni A, Béla bácsi B, Dagobert meg D. 

De ha ettől eltekintünk, szerintem elég érthető. És a politika jelen urai a neves bankszakemberekkel karöltve egy -- feltehetőleg nem rövid -- kampányban képtelenek voltak mindezt egyszerűen elmondani. 

Azt mondom, meg is érdemelték volna, hogy leszavazzák őket, ahogy általánosságban a választásokon is megérdemlik. Aki hülye és nem tud beszélni, viselje kárát. 

Csak hát a nép szívja be aztán, akit táncba vittek a szép egyszerű szavakkal operálók.

(Nem a megértés buktatta el a kezdeményezést, hanem a fenyegetés, hogy egy sose próbált rendszer váltana fel egy már kipróbáltat.) 


*** 

De folytassuk kicsit ezt a bankosat. Mert az érvelésben bizony ott volt az is, hogy ez a temérdek semmiből lett pénz okozza a nagy buborékokat, amik aztán a fejekre pukkannak, ha beüt a válság. 

Nos, annyi ebből igaz, hogy a hitelezés maga (ami mint láttuk, maga a pénzteremtés, akárhogy csináljuk is), kockázatos. Mert odaadtuk valakinek a pénzt, amit az azonnal el is költ, és 

-- ha ügyesen gazdálkodik vele (de annyira nem, hogy át is verjen), majd vissza is adja, 
-- ám ha nem, úgy az a pénz elveszett, aminek a hitelező látja kárát. Bank esetén egy ideig maga a bank,aki saját pénzéből fizeti vissza a betétet, de saját pénze elfogytával nagy válságban már a betétesek se kapják vissza mind a pénzüket. 

De ez nem a teremtett pénz miatt van, hanem maga a hitelezés veszedelmessége okozza. Ha e kockázatot teljesen el akarjuk tüntetni, maga a hitelezés szűnik meg. 

Ám persze az is egy szakma, hogy olyanoknak adjunk hitelt, aki jó eséllyel azt vissza is adja majd. Kicsit ezoterikusabbnak tűnő, de ugyanolyan bejáratott csínja és bínja van, mint a házépítésnek meg a salátatermesztésnek. A ház is összedől, a saláta is elszárad, ha nem értünk hozzá, de csinálja annyira régóta az Ember, hogy ha valaki nem sajnálja a fáradságot kitanulni, majd nem sajnálja rendesen úgy is csinálni, és még csak nem is huncutkodja ki belőle az anyagot, akkor azért a nagyja nem dől össze s nem is szárad el. 

*** 

Hollywood-i katasztrófafilmek egy részében földönkívüliek hozzák a halált, de jó részüknél szimpla földönjárók -- még azok egy részében is, ahol közvetlenül természeti csapások. Mert kihagyják a tűzjelzőt a toronyházból, a cementet a völgyzárógátból, és legtöbbször nem véletlenül, hanem mert túlságosan szeretik a pénzt, amit spórolnak vele. 

S persze tud is róla ez meg az a cégnél, de aki felveti, azt vagy kirúgják vagy egyszerűen huhogónak mondják, hisz' ez az egész dupla tűzvédelem meg a sokszorosan túlméretezett beton egy olyan fölösleges pazarlás, amiből ha kicsit lecsípünk, még bőven jó marad. 

Így van ez a bankszakmával is. Az összes olyan válság, ahol bankok fulladnak nagy buborékokba, akkor alapozódik meg, mikor évekkel korábban indulón valakik már nem tartják be azokat a szabályokat, amik egyébként jól ismertek, csak a békeidő napsütésében mindenki túlméretezetten szigorúnak tartja őket. 

Ráadásul -- bár mindez eltúlzott nyereségvágyból indul, ám -- sokszor kap jószándékú szakemberektől segítséget, akik maguk is elavultnak érzik már e fejlettebb módszerek mellett a régi szigort, ahogy a gátnál is a szükséges cementmennyiséget akkor írták elő, mikor még nem volt ilyen jó szintetikus kínai cementünk, s persze körberöhögik, óvatoskodó majomnak tartják, aki kardoskodik, hogy de mi van, ha egyszerre lesz tájfun és földrengés, hisz' olyan még sose volt. 

Egyszerűen az emberi társadalom olyan, hogy hiába ismeri a szabályokat, mindig feszegeti őket, az óvatossági rendszabályokat meg végképp' csak a gyíkok tartják be, akiknek aztán soha nem is lesz nőjük, mert melyik nőnek kéne egy pasi, aki komolyan veszi a tóban tilos fürdeni táblát, meg amelyik lakott területen kívül kilencvennel hajtja a Porschét s még rá is rászól, hogy tartsa becsatolva az övet. Egyáltalán, miért van egy Porschéban öv?! 

És hát az államok is egész addig örülnek a bőséges lakáshitelnek, míg polgáraikra nem omlik, mert abból lesz sok választónak új lakása, amit szavazattal hálálnak aztán, így aztán a hatóságoknak is meg van mondva, hogy túl szigorúak azért ne legyünk már. 

Egyszóval hitelezés, gátépítés, salátatermesztés mind egy-egy szakma, aminek ha betartjuk a szabályait, nemigen lesz baj belőle, de nyilván egyikét se tartja be senki, mert Isten játékos kedvében emberekkel töltötte fel hajdan a Földet, akik meg egyszerűen ilyenek. 

A gazdasági válság amúgy természetes dolog, mint a vihar, a földrengés s a szökőár, amire a házakat, gátakat s a salátát tervezni illik, így el csak akkor söpri a rendszer elemeit, ha nem tartották be a tervezés szabályait. És van persze az a vihar meg földrengés és szökőár, de ha a történelem eddigi válságait megnézzük, eddig még mindig az alultervezett házak s a túlfeszített, pénzrendszerek roskadtak alattuk össze, s szinte soha nem a mértéktartó-gondosan gondozottak. 

+++ 

Amit mondani akarok, hogy nem a pénzteremtés tehet a nagy válságokról, és arról, ha nem bírja ki egy rendszer a válságokat. S még csak nem is a hitelezés léte (ami azonos a pénzteremtéssel), hanem a be nem tartott szabályok. A cement, aki pedig ott se volt. 

Így el kéne engedni ezt a pénzteremtés-mítoszt, mert semmi olyanba nem vezet, ami legalább ugyanolyan elviselhető lenne, mint ez a mostani. 

Mert az igazi ok mindig sokkal prózaibb. 

Csak az mindig túl egyszerű ahhoz, hogy tűzre éhes figyelmünkre méltassuk. 

Világunk vezetői meg tényleg megtanulhatnának végre beszélni azokhoz, akiket vezetnek. 

Hát csak ez. 



 

 

 

24 komment · 1 trackback

Címkék: pénz bankrendszer pénzteremtés Teremtés Amál néni

Milo

2018.06.01. 19:53 Benderik

 

Sose láttam / hallottam, de a jöttére született riport alapján talán én is összehaverkodnék vele, ha személyesen találkoznánk, mert bírom a merészen gondolkodó embereket, akiknek pörög az agyuk. És őszintén szólva pörgő agyú emberek körében a szabad szájú beszédet is, ami definíciószerűen nem polkorrekt olykor.

Mindamellett ha apukája lennék, azzal a tanáccsal engedném Világba, hogy egy dolgot tudnod kell, fiam. Ha utad során betérsz egy falu kocsmájába, és odaszarsz a közepére, tudd aztán, hogy nem azért dobtak ki, mert meleg vagy, nem is mert cigány vagy zsidó, homofób néger, transzvesztita, netán fehér keresztény férfi vagy jobboldali meleg hithű katolikus.

Hanem mert odaszartál a kocsma közepére.

Ennyi. Nem kell túlkombinálni.

***

A leírásokból számomra nem is tűnik bonyolultnak helyzete a világban.

Milo saját bevallása szerint is szívesen konfrontálódik bizonyos -- az övétől eltérő véleményt valló -- csoportokkal, mert észérvekkel eleve meggyőzhetetlennek tartja őket. De inkább beidézem a Magyar Hírlapnak adott interjú idevágó részét:

"Szívesen konfrontálódik liberálisokkal, feministákkal, olyanokkal, akik nagyon radikális, és az önétől eltérő véleményt vallanak. Van még lehetőség párbeszédre?

–  Nincs. A világ, ami a fejükben van, végleg elszakadt a valóságtól. Csak úgy billenthetjük ki őket, ha sokkolunk, ha nevetségessé tesszük őket. Fanatikusokat nem lehet meggyőzni. Nem érdeklik őket a tények, az észérvek – ha érdekelnék őket, nem lennének például feministák ugyebár. És nem is viselkednének úgy ahogy, az extrém, irracionális hisztériájukkal.  Ezek az emberek nem érveléssel, hanem pszichológiai sérülésekkel, előítéletekkel és hasonlókkal jutottak el a mostani álláspontjukig. Nem lehet racionalitással legyőzni olyasmit, amit irracionalitás teremtett. Szóval, az egyetlen helyes stratégia az irracionális válasz: provokálni, nevetségessé tenni őket. A provokáció hatására megmutatják, milyenek valójában. Amikor beszédet tartottam volna Kaliforniában, a Berkeley Egyetemen, felgyújtották a várost. Szóval, ezért provokálok, nem azért, mert szórakoztató. Persze gyakran elég szórakoztató is."

***

Fentiekben talán igaza van, talán nem, ezen most emelkedjünk felül.

 

Ám azt tudjuk, emberi kapcsolatok általános tulajdonsága, hogy

-- ha valaki barátságosan közeledik hozzánk, ahhoz kiindulásként barátságosan viszonyulunk,

-- ha meg úgy indul, hogy eleve hülyének tart minket, és ezt jó hangosan beszólva közzé is teszi, reflexből elküldjük anyjába.

 

És nincs is baj ezzel, nem rossz szociális stratégia, és már emberré válásunknál is régebb óta így működünk (csak a beszólás és az anyjába küldés módja finomodott).

Ez lehet a furcsa ellentmondás oka, hogy ha vele hasonló elveket vallók meghívására vendégségbe érkezik, egy elbűvölő ember, míg az általa irracionálisnak tekintett csoportok utálják és tiltakoznak ellene.

(Persze az utálat mértékén s a tiltakozás módján lehet vitatkozni, várost felgyújtani ilyenkor sem illik -- ámbár konkrét attrocitások kivizsgálásakor a Történelemben mindig szokott egyéb ördög is bújva lenni a részletekbe, ki mit mikor miért gyújtott fel.)

***

Azt azért vegyük észre, hogy fenti hitvallása szerint az első beszólás után se próbál a kipécézett csoportokkal szót érteni, mert "Nem lehet racionalitással legyőzni olyasmit, amit irracionalitás teremtett. Szóval, az egyetlen helyes stratégia az irracionális válasz: provokálni, nevetségessé tenni őket."

Erre a fajta kapcsolatra mondják mifelénk, hogy gyenge kezdés után erős visszaesés. Mert a legnagyobb barátságok is olykor egy verekedéssel indulnak, de ott aztán elkezdenek beszélgetni egymással. Itt meg csak beszólgatni egymásnak.

***

S ezzel sincs baj, mert bevallása szerint Milo ezt tudja, és szándékosan vállalja. Külön becsületére mondva nem kedveli az ellene való tiltakozás erőszakba hajlását, de magát a konfliktust vállaltan gerjeszti.

Így voltaképpen jól elvan ő ezzel.

 

***

Ami nekem furcsa, az inkább a felháborodással vegyes csodálkozás azon, hogy őt a "liberális mainstream" üldözi, azaz nem szereti, leszólja, nevetségessé próbálja tenni stb. .

Vagyis amit ő maga is tesz üldözőivel.

Nekem úgy tűnik, szerelem ez mindkét oldalról, egymás nélkül élni sem tudnának. Milo időnként bemegy a kocsmába, középre köp, kidobják, és mindenki örül, hogy ma is volt program.

 

***

Mindeközben cikkek sokaságát olvastam már arról, hogy a mai polkorrekt liberális elit véleményterrort tart fenn, melyben a neki nem tetszőkkel vitázni se hajlandó, s a nevetségessé tétel eszközével akarja lejáratni őket.

Például mint Milo.

S persze mint minden verekedésnél, itt is örök feloldhatatlan kérdés a ki ütött előbb vissza...

S persze a mainstream politikusok tényleg nem beszélnek a népek nyelvén, melyeket -- jól-rosszul -- vezetnek, így Milo valójában az ő gyermekük. Kitagadott gyermekük, de tagadhatatlanul vérükből való.

 

***

Jómagam kb. öt éve írok cikkeket. Használtam politikailag inkorrektnek tartott kifejezéseket, jártam ingoványos lápoknak határán. és keveredtem ez írások alatt "beszélgetésbe" sok kommentelővel -- köztük olyanokkal, akik első kommentje a keményebb műfajba tartozott.

De soha egyetlen kommentet nem kaptam, mely szóvá tette volna "inkorrekt" szóhasználatomat vagy kényesnek tűnő szavaimat, és egyetlen kommentelőtől se váltunk el haraggal.

Ugyan olyanra sem emlékszem, hogy bárki -- eredetileg határozottan ellenkező álláspontú -- kommentelőt meg tudtam volna győzni (de azt ilyen írogatással nem is igen lehet).

Ám olyanra se, hogy bármelyikükkel összevesztünk volna, és egyáltalán hogy bármelyik válaszukban ne emberi hangot ütöttek volna meg -- velem, miközben a többiekkel olykor kellemesen tovább anyázgatták egymást --, és sokszor még közeledtek is álláspontjaink, ill. tisztáztunk félreértéseket.

 

***

Számtalan példa van amúgy a világból, amikor kezelhetetlen esetnek tartott "utcagyerekekkel", kezelhetetlen kamaszokból álló osztállyal szinte csodát művel egy ehhez értő, pusztán azzal, hogy embernek tartva őket beszélgetni kezd velük, és valódi érdeklődéssel hallgatja meg őket.

 

***

Én azt vettem észre a Világ figyelése során, hogy nincs az a kényes téma, amiről ne lehetne bármilyen szemszögből beszélni, ha ezt alapvetően jóindulatú, és körültekintő megközelítéssel tesszük. Tartós botrány akkor van, ha szándékoltan provokatívan vetnek fel egy témát, vagy ha a felek a vita során nem szándékosan megsértik egymást, majd azt feltételezik a másikról, hogy szándékosan tette, és egy sértődési spirálba esnek. Utóbbi annál könnyebben esik meg, minél kényesebb a téma, de alapvető jóindulat esetén kezelhető.

Legtöbb sértődés akkor esik, ha a felek direkt keresik az okot egy jóleső felháborodásra.

 

***

Amit mindezzel mondani akarok, hogy egyfelől nincs baj Milóval, tudja, mit választott, szórakoztató játékot játszik, és láthatólag jól is érzi magát benne. Egy pszichológus azt mondaná, első körben -- legalábbis belső harmónia szempontjából -- rendben van.

De ha a játékon túl célja is van -- s igazából -- hogy jobbítson a világon azzal, hogy az általa hülyeségnek vélt eszmék ellen harcol, akkor még sokat fog csalódni.

 

+++

Ha Milo apukája lennék, azt a másik tanácsot is adnám, hogy az előbbin túl még egy dolgot tudnod kell, fiam. Ha utad során betérsz egy falu kocsmájába, és nem tetszik, amit látsz, és jobbítani szeretnél sorsukon, és megmondani nekik, mit csinálnak rosszul, kezdd azzal, hogy leülsz velük egy sörre, és megHALLGATOD őket.

És ha egyetlen értelmes gondolatuk se volt, rendelj még egy kört, mert valamit félrehallottál.

Ha pedig mégis volt, máris többet tudsz a világról, mint mikor bementél

És ha még mindig úgy látod, rosszul csinálnak valamit, az ő logikájuk mentén érvelve talán még alakítani is tudsz rajtuk. És azt is megérted, hogy miért van határa annak, amennyit alakulni tudnak vagy akarnak, vagy amennyit egyáltalán érdemes alakulniuk. Mert egyben-másban még tán igazuk is lehet.

De ha azzal KEZDED, hogy megMONDOD, mit csinálnak rosszul, ugyanúgy kidobnak, mintha odaszartál volna.



S persze ha te kidobódni szeretsz, te dolgod, az is egy érdekes élet.

Csak csinálni nem csináltál semmit.




 

 

2 komment

Címkék: Milo Yiannopoulos