HTML

Benderik elmélkedik

Friss topikok

  • moloy: 1. Nem Tarlós, a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa döntött a felüljáró elbontásáról. 2. Utánanéztem... (2019.06.16. 12:05) A csúnya felüljáró
  • Benderik: @Űristen: "Persze a folyamatos információáramlat miatt úgy tűnik, mintha megfeszített munka folyna... (2019.06.09. 22:08) Hableány
  • Benderik: @invalid user name: "miért lenne baj az, ha valaki nem AKARJA a hatalmat? amit a kutyapárt csinál,... (2019.06.04. 00:00) Az első reccsenés
  • Cycmen: @Benderik: "Hatékony kommandóscsapatokba sokszor kerül fura figura, senki nem érti, miért, aztán k... (2019.06.01. 07:51) Kicsiny lelkek panasza
  • Benderik: @Éhes_ló: Ő dolguk. És nem is igen látom, ki és hogy csinálhatná vissza, ha az Uniós választásokat... (2019.05.29. 22:09) Theresa

A csúnya felüljáró

2019.06.14. 19:53 Benderik

 

"Tarlós István főpolgármester azt mondta, a felüljáró

városképi szempontból rendkívül csúnya,

ezért kell elbontani."


Tényleg nem szép. 
Vasbeton. 
Hámlik a bőre.

***
Viszont segít az alatta elmenő autóknak, hogy ne kelljen megvárniuk a rajta átmenő autókat. Kikből egyikből sincs túl kevés.
 

img_20190614_123617.jpg



Nem tudom, ha most kellene nulláról tervezni a Nyugati teret, érdemes lenne-e felüljárót építeni rá. 
Meg kellene fontolni, mennyibe kerül, cserébe mennyivel gyorsítja a forgalmat, csökkenti a dugót, a környezetszennyezést. 

***
Csakhogy ez már készen áll. Nehéz lenne ráhúzni, hogy forgalmi szempontból ne érné meg. 

Karbantartás is létezik persze, ami pénzbe kerül, de maga a szerkezet vasbeton, így gyanúm szerint legfeljebb a málló vakolat vihet kis pénzt, maga a szerkezet túléli a civilizációnkat, ha direkt nem robbantjuk fel. 

Mondjuk mert csúnya. (Vagy mert csípi a szemünket, hogy túlélhet minket.) 

*** 
Csak hát külön művészeti ág van már, ami meglepő hatékonysággal fazoníroz szinte vagy teljesen szépre betonmonstrumokat.

Érdekes, hogy ez fel se merült. Miközben művészien szépre festett tűzfalak s egyebek nálunk is akadnak szép számmal. És ez tényleg csak egy a pusztán kinézetet tupírozó lehetőségek közül.

Legalább egy kamu pályázatot kiírhatnánk rá, lehetne-e csúnyaságát eltüntetni. 

Százával érkeznek ilyenekre tervek jeles építészektől a világ nagy városaiban, és jó eséllyel akadna használható köztük. Kamupályázaton első díjat nem kapna persze, de a zsüri különdíjával talán vigaszágon befuthatna -- addigra az eredeti pályázót nyilván kisemmizve, de legalább egy már megépült s naponta több ezer autó által használt építménynek nem kéne csak azért eltűnnie, mert csúnya. 

*** 
Amúgy még egy nyüves netes szavazás se rémlik, ahol megkérdezték volna az utca emberét, hogy szerinte csúnyább vagy hasznosabb. Pedig a csúnya állítólag a szemlélő érzékelésében csúnya, szemlélő nélkül nincs se csúnya, se szép. 

S nem azt akarom mondani ezzel, hogy ne lenne csúnya. De a koszos vagy kócos gyerekünket, se a szakadékba küldjük, hanem fürdeni meg fodrászhoz.

*** 
Jelzem, az a sok abban a korban épült aluljáró például tényleg elég gyökér módon lett megcsinálva a Nyugatinál és sok más nagy téren is abból a szempontból, hogy milyen elvetélten kacskaringós útvonalakon lehet eljutni bennük bármely két pont között. 
Bár ez sem a szocializmus sajátja, a Móriczra pl. igen sikeresen átmentették a metróépítők ezt az ősi tudást. 

De speciel pont ez a felüljáró egyenesen összeköti a két utat, mit összekötni ígér. 
Nem elsőre sikerült, de ez is már a múlté, azt a pénzt már nem kapjuk vissza, ha most lebontjuk. 

*** 
"a felüljáró elbontása az elmúlt években többször is felmerült, de korábban az volt a szakemberek álláspontja, hogy csak akkor lehet bontani, ha helyette közúti aluljáró épül." 

ami az arra futó sok csatorna / miegymás miatt szinte lehetetlen lenne, ám 

Tarlós szerint viszont a FŐMTERV most olyan javaslatot terjesztett elő, amely szerint mégis megoldható a szintbeli keresztezés, a felüljáró nélkül – és úgy, hogy a 4-6-os villamosok mostani gyakoriságú közlekedését is biztosítani tudják" 

*** 
Na most. 

Képzelje el a Kedves Olvasó, hogy tervezőcége van, akit legnagyobb és jól fizető ügyfele éveken át nyüstöl, hogy ő márpedig szintbeli kereszteződést akar, és olyat tervezzen neki. 

Már miért ne tervezne??? 

Ha a K. Olvasó -- elavult szokás, de valamiért -- tisztességes, először azért megnézi, mik a tényleges lehetőségek. 
De ha ez nem tetszik a megbízónak, és évek óta rágja a fülünket, mert láthatólag valami mélyebb okból gyűlöli azt a felüljárót? 

Vállat vonunk, elé teszünk egy tervet, ahol szintbeli kereszteződés van. 
A villamos előírt adottság, az mérhető, hogy tud-e ugyanolyan gyakran menni, az autók meg majd osztozva a maradék időn, ahogy tudnak. 

Aztán ha szíják a fogukat, ő dolguk, az ő közös képviselőjük akarta így. Azt eszik, amit rendeltek, mégis, mit gondoltak, hogy majd átjárnak egymáson? 

*** 
Lehetne persze valódi koncepció is emögött, ami egyéb okból amúgyis csökkenteni tervezné a városi autóforgalmat, amit így már tényleg elbír a szintbeli kereszteződés. 

Csak hát ilyen koncepcióról nem tudunk, és hogy itt nem ez a mozgatórugó, arra erősen utal, hogy ilyesmit nem is említenek. 

Csak hogy csúnya.

*** 
Csúnya.

Szerencsére ebben a városban már csak ő csúnya. A felüljáró. Minden más szép.

A kerületek infrastruktúrájának terhelését figyelmen kívül hagyó, és a városképi szabályokon jótékony homályban túlnyúló, egymásba passzírozott új lakótelepek -- bocsánat most lakóparkként építik s árulják -- szerencsére nem csúnyák.

Az irodaházak is szépek.

Csak a felüljáró. Ő csúnya.

***
Csúnya. 

De hát Tarlós se szép, mégse merült még fel lecserélni egy szintbeli kereszteződésre. 

 +++

Bár ... ki tudja -- még lehet, hogy elindul lecserélni egy szintbeli kereszteződés is Kálmán Olga mellett a DK támogatásával. Állítólag Ferinek két jelöltje volt, és mindkettő igent mondott... 

 



acsunyafeluljaro-1.jpg

 

 

 

32 komment

Címkék: csúnya felüljáró Tarlós Feri szintbeli kereszteződés

Hableány

2019.06.07. 20:53 Benderik

 

Csütörtökön láttam egy darabkát a HírTV valamelyik beszélgetőműsorából (utóbb időpont alapján kikeresve talán Keménymag?), ahol előszedték témának a Hableányt, és hogy persze a ballib sajtó egyből elkezdte a felelősöket keresni, amiért lassú a mentés, mire egyikük felhozta, hogyspersze mindjárt Orbán Viktort meg Tarlóst okolják személyesen, hogy árad a Duna.

 

***

Nos.

Bevallom, szegény Hableány dolgában én ballib sajtóból csak indexet láttam, de ott szinte minden hírt és cikket, és egy darab Orbánnal vagy Tarlóssal nem találkoztam bennük, de még azzal se, hogy nehezményezték volna, miért lassú a mentés -- sőt, igazából elmagyarázták. Hogy a folyó. Hogy nagy és erős.

Amitől persze lehet balabb és libebb sajtó is, ahol meg mégis. És ha így, akkor tényleg nem szép politikai pecsenyét sütögetni harmincöt ember s rokonaik pokoljárásából -- de megjegyzem egyik oldalon se, mert a fenti műsor például mégiscsak pont ezt tette. Ám mindezzel számoljon el mindenki maga, ki esetleg ilyenre vetemedik.

 

***

Ám van azért itt még valami. Annak a nyomorult felelősségnek a dolgában.

 

***

Mert tény, hogy a Természet nagy és erős, és az ilyen esetek mutatják, hogy még mindig nem győztük le egészen.

(Ami másfelől nem akkora baj persze, mert a klímáját például már majdnem egész jól legyőztük, és hát...)

És el is kell fogadnunk, és bele kell nyugodnunk, hogy vannak dolgok, amiket akármilyen magas szintű nyomásra se szabad megkockáztatni, mert nincs fölötte hatalmunk. Mert azért a víz az úr.

 

***

De ha le nem is győztük, azért ismerni ismerjük. Vagy legalább kéne.

És ha ebből a pokoli történetből egyszer -- remélhetőleg -- megpróbálunk tanulságokat leszűrni, amivel tartozunk azoknak az embereknek, hogy legalább egy pici értelem legyen abban, ami velük történt, akkor a legnagyobb hiba lenne, ha az lenne a tanulság, hogy az ukrán hajóskapitány.

Még akkor is, ha netán közvetlenül tényleg ő volt a hibás, mert lám, már Hollandiában is.

 

***

Egyrészt mert én már nagyon sokszor számoltam meg Budapesten két híd között tizensok hajót egyszerre. És mindig azt mondtam magamban, hogy milyen szép, és milyen jó, hogy itt ilyen nagy élet van, de hogy lehetetlen, hogy ezek egyszer össze ne találkozzanak. Még ha csak mind kicsi is.

 

***

Házak építése el se kezdődhet, míg rajta nincs a terven egy elfogadott katasztrófaterv. A tűzoltóságokat, mentőállomásokat mind úgy kell elosztani, hogy a lakosság arányában legalább elvben le legyen fedve minden terület, ahol ember él.

Rendezvény se tartható a megfelelő mentőszemélyzet nélkül.

A fejlett világban egyszerűen csak úgy szabad már bármit tervezni, ha a belátható vészhelyzetek esetére a mentés biztosítva látszik lenni. Meteorbecsapódással nyilván nem számolhatunk, de az amúgy szintén nem mindennapos tűzzel vagy szívrohammal kötelező.

És ha nem lehet megszervezni (mert valóban, az Ember nem mindenható, de nem baj, amíg tudunk róla), úgy az építkezés / rendezvény nem kaphat engedélyt.

És igen, a Mount Everest mászóinak tudniuk kell s belenyugodniuk, hogy a Természet erős, és ha bajuk lesz, nem fogják őket lehozni onnan.

De ezek az emberek sétahajózni mentek egy világváros közepén.

 

***

Így nézve az, hogy kisebb-nagyobb hajók tömkelege grasszálhat úgy egy megáradt folyón, hogy tudjuk, hogy a legközelebbi olyan daru, ami akár egy kishajót ki tud szedni, két hét járóföldre van, éjszakai viharban meg úszó embereket se lehet menteni -- hát ebből legalább azt a tanulságot le kellene vonnunk, hogy ha nem is cél a Természet legyőzése, legalább tudjunk róla, hogy nem is sikerült még.

 

***

Kicsiny országunk már gyermekkorom óta minden télen meglepődik, hogy esik a hó, az én generációm gyermekkorában meg például azon,  hogy egyik évben hirtelen milyen sok iskoláskorú gyerek lett.

 

+++

Nem csoda, ha meglepődünk, ha árvíz idején meg van áradva a folyó. És hogy az erős. És magas a vízállás.

De muszáj mindezt magyar népszokásként örökre megtartanunk?




 

 

 

5 komment

Címkék: hülyeség hungarikum Hableány

Az első reccsenés

2019.05.31. 19:59 Benderik

 

Már az is figyelemre érdemes, hogy kiemelkedett az éhes kihívók mezőnyéből egy kék lovag a csapatával. Ez a csapat azonban az én meglátásomban inkább az ügyesen bűvészkedő lovag miatt sikeres, ám a csapat maga üres. Leírni semmiképpen nem lehet őket, hisz' vezetőjük óriási túlélő, ezt számtalanszor bizonyítá, és ha neki sikerülne végül a narancsvárat ledönteni, nyilvánvalón akadna elegendő ambiciózus légy, mely az édes bödönre szállván csapatai számát örömmel feltölti.  

Lehetséges -- mondom -- hogy így esik.

Ám nem csupán azért fordítanám inkább figyelmemet a másik -- kisebb -- kiemelkedőre, mert a kék lovag győzelmét nem vágyom.  

Hanem mert az igazi potenciált a lilában látom.  

Abban a lilában, ki a bámész tömegnek is jobb lehet majd egykor, de most csak az esélyek szempontjából nézem, s így látok benne valami fontosat, ami a kékből égetőn hiányzik.  

A csapatban elosztott erő, s a tartalom.

 

***  

A Momentumot egyszer már tartottam nagy esélyesnek -- közvetlenül berobbanásuk után.  

Benéztem, de nem csak az én hibám. Egyszerűen volt egy törés, amikor mintha kicserélték volna az embert, aki odáig megalkotta, letarolta vele a placcot, és olyan ügyesen mondott el nyilvánvaló dolgokat, melyek a múlt itt maradt ködeként ülik ez ország politikai látását, hogy azt mondtam: nahát.  

Kerülte az interjúkban a csapdákat, értelmesen beszélt valódi problémákról.

 

Az egyetlen volt, ki pimasz kihívóként fontos csatában legyőzte a narancs lovagot, így eleve körüllengte az Erő érzete, miközben a Hatalom minden más kihívója gyatra cincogónak tűnt. Még azt a szívességet is megtették neki a többiek, hogy hasznos vaddisznókként folyamatosan túrták ki a narancs lovag szennyesét, így neki ezzel se kellett volna kezét beszennyezni. Egy napi csetepaték fölött álló új lovagnak tűnt, ki akár még lekezelő is hihetőn lehetett volna a narancs lovaggal. Az egyetlen, aki nem nevetséges, ha erőt mutat, de nem foglalkozik a narancs lovaggal, csak saját programját hirdeti, és még figyelnek is rá.

 

***

Aztán gyengéjére érzett egy szemfüles riporter, és nem tudta megválaszolni, mennyibe kerül egy liter tej, s hát innen kezdve hogyan is érthetné egy ilyen a mindennapi emberek mindennapi problémáit, hisz' láthatóan nem közöttünk -- s gondjaink között -- él.  

Szegény bepróbálkozott egy olyannal, hogy ő kefirt eszik, de eltört benne valami, és innen kezdve hibát hibára halmozott.  

A nyóckerben se tudott valami helyi fontos dolgot, meg volt egy elég gyíkra sikeredett hősi rajtaütése is az Origo szerkesztőségén.  

Belső botrányok jöttek, repedések, széthúzás, és nem is igazán tudtak mit kezdeni magukkal.  

Eszükbe jutott egy újabb aláírásgyűjtés, ám annyira semmitmondó ügyért, hogy se nekem nem jut eszembe, se az aktivistákat nem tudták rá összetoborozni,

Bár ezek szubjektív emlékek, de nagyjából stimmelnek szerintem, és lényegük, hogy hiába keresték elkeseredetten kitörési pontjaikat, az érdektelenség falába ütköztek.  

A nép mentségére legyen mondva, az egy ideig várta a következő számot, csak ők nem tudtak már mivel fellépni.  

Olyasféle mélypont volt, mint a híres milliárdosok életében, mikor időnként mindenük odavész.  

És ami után felállnak, megrázzák magukat, és még többet szednek össze,  

 

Csak persze mi utóbb azok történetét látjuk megfilmesítve, akik felálltak, mert sokan lenn maradnak, csak belőlük nem film lesz, hanem hajléktalan.  

A nagy kérdés az volt hát, hogy az első komoly gyomros után van-e erejük szívósan tovább dolgozni.  

Ha igen, van esélyük, ha nem, mennek sorstárs elődjeik után a bontóba.  

 

***  

Nem mondom, hogy fantáziát látnék abban, amit úgy kampányilag csinálnak. A Kutyák egyetlen farka több szavazatot hozna, ha komolyan akarná, és ugye nekik van még egy farkuk is. Csak hát a Kutyák -- vagy ahogy minap a szavazókör előtt egy nénitől hallottam: a kutyafarkúak -- elhatározottan nem akarnak nagyobbra nőni.  

Vannak sokkal jobb komoly kezdeményezéseik, mint a többieknek együttvéve, csak ők a kétfarkú kutyák akarnak maradni, járdafestéssel, szemétkupac-örökbefogadással, és hiába mutatja képességüket a komoly programokra és tiszta pénzügyi elszámolás működtetésére például a Csitt-csatt Rózsa Sándor pályázat, egyszerűen ők ellenzéki kis párt akarnak maradni, azzal az egyediséggel, amik.  

 

Én amúgy még attól se félnék, ha egyszer egy mágikus meteorbecsapódás keltette sugárzásban véletlenül túlnyernék magukat, és kormányra kerülnének, mert bár ígéreteikre nem alapozhatnám még azt se, hogy rá három napra is marad még ez országban sör, ám ígéretére minden pártnak kábé ennyit alapozhatok, viszont én látni vélem bennük a potenciált, hogy az első ijedség után némi jószándékú beáramló segítséggel összedobnának egy működő kormányt. Erős magánvéleményem, hogy tudna az működőképes lenni.  

De akarni nem akarják.  

Ami nem baj, jómagam örülök nekik, csak annyi, hogy emiatt kábé ekkorák is maradnak.  

(Én viszont túl sok kábét használok, erre figyelnem kell, kurva gáz, felírom ide, csak aztán el ne felejtsem majd kitörölni, már csak mert a kurva gáz is kurva gáz, rendes ember nem beszél így, na. Anyukám látná...)

 

***  

De vissza a Momentumra.  

Kampányolásukban nagy fantáziát nem látok, ám úgy tűnik, szívósnak tűnő szorgalommal, szorgalmasnak tűnő szívással, sok kemény munkával dolgoznak az ismertté és elfogadottá váláson.  

Hisz' különben nem lenne a lila lovag csapata a harmadik.

 

***  

S hogy mit látok bennük, amitől esélyesnek érzem idővel a narancs lovag legyőzésére?  

Egyfelől a kék és lila lovag is áttört egy olyan szintet, amire a magának -- mert a választás nem vicc! -- komoly pártot kereső szavazó már azt mondja, hm, igen, ezen el lehet gondolkodni.  

Őrületesen fontos e szint elérése egy induló pártnak, erre legjobb példa a Fidesz ifjúkora, mikor a Fi még a fiatalt jelentette (a de-t meg hagyjuk most), az ő állandó bánatuk volt, hogy jóval több szimpatizánsuk volt, mint szavazójuk. Csak sok volt köztük a "kedvesek, szimpatikusak, ha egyszer felnőnek, még majd szavazok is rájuk" véleményű.

 

***  

De mitől többek a kék lovagnál?  

Utaltam rá már egy nyúlfarknyit. A kék lovag nagy bűvész, de egyedüli játékos (ha oldalbordáját a testrészének vesszük, bár ambiciózusabb annál), és üres is ez az egész. Nincs benne tartalom. Illetve az van, amit hallani akarunk.  

A lila lovag csapata viszont sokfejű sárkány. Elejétől fogva ügyeltek is rá, hogy több arca legyen, többen nyilatkoztak, még ha a totemállat az eredeti is maradt. Ám ez a totemállat maga az alapító, aki így szintén nem egy üres farkasbőr.  

Közösen kidolgozott programjuk van -- amennyire kidolgozott persze, de a lényeg, hogy közös munkán alapul, és a kormánypárténál még így is kidolgozottabb. Mondjuk hogy egyáltalán van, az már. Sajnos itt mifelénk csoda.  

Sok feje nehézség is, harapdálja is magát olykor, de pont ezen a választóvízen mintha túl tudna lépni. Életképesnek tűnik a belső mechanizmusa.  

Fiatal szervezet, életerősnek tűnő. Sok lábon álló.  

Aktivistái fiatalok, sokan vannak, ami egyrész utánpótlás, másrészt egyre több szavazó. Akit otthon meggyőznek a tagok, no meg ők maguk.  

Állítólag Einstein mondta, hogy az új eszmék nem úgy hódítják meg a tudományt, hogy a tudósok megértik, és elfogadják, hanem hogy idővel kihalnak azok, akik mereven ellenzik. A mai világ politikai rögeszméihez szokott szavazót nehéz meggyőzni, hogy jobb-bal, liberális-konzervatív közt van átjárás, és hogy nem is ezek az igazán nagy kérdések, ám az új generáció magától is valamelyest ezzel a felismeréssel nő fel. Hogy konkrét ügyek vannak, nem szimplán leírható oldalak. S persze általános stratégiák is, de ezek meg nem százéves jelzőkbe szorítva.  

 

***  

És hát nem beszéltem még a narancs lovagról.  

Aki azért egymaga többet tarolt még most is, mint a többi mind együtt.  

A narancs lovag sose írható le, mert az igazán nagy játékos az bizony ő. Aki ráadásul még élvezi is a harcot.  

Fortuna imádja -- mint sokszor a bátor okosakat --, és eleddig mindig dobott neki valamit, amit éles szemmel felismerve felvett a földről, s véres kardként körbe tudta hordozni, hogy emberek, veszedelem, utánam, támadás.  

Így akárha azt hittük, kifújt, kész, uncsi, megújulva még nagyobb harcba tudta lelkes népét hívni.  

 

***  

Azonban a narancs lovag magányos harcos.  

Ő maga gondoskodott róla, hogy seregében kizárólag félhülye csatlósok maradjanak. A többit félig szándékosan űzte el, félig ők maguk nem bírták a légkört. Mellékhatás.  

És senki nem lesz fiatalabb, senki nem erősebb lesz az évektől.  

Így a narancs lovag se.  

És ha ő elgyengül egyszer, serege homokként omlik be, mint fáraókincsvadász filmekben a gonosz és serege, amidőn megtört az átok.  

A kérdés így tényleg az, ki lesz külső legyőzője, nem hogy ki lesz belső utóda.  

 

***  

Nem, a narancs lovag nem írható le.  

Sok varázslat rejtezhet még köntöse ujjában, nagyon sok.

Még ha most épp' fáradtnak látszik is, és látszólag ötlettelennek. Eddigiek alapján lesz még ott ötlet.

Kivéve persze, ha Fortuna ráun kegyeltjére. A megfáradtakat ő is elengedi.

És ha az Idő tényleg dolgozik, akkor kényszerűn ellene. Ahogy a kék lovag ellen is. A lilák jelenlegi felállásának meg kedvezőn. Mert az ő struktúrájuk arra épül, hogy az idő. Hogy az nekik dolgozik.

 

Ha szét nem szélednek addig, bár a mostani siker épp' összekovácsoló hatású, az előtte hullámvölgy túlélése meg az ennél is fontosabb túlélőképességre utal. Kialakulatlanok még most is, de túlélve már az első leégést.

 

+++

Reccsent egyet valami a bevehetetlennek tűnő bástyán.

 

Új fejezet a harcban.

 

Tömeg morajlik, lovagok farkasszem, chips kézbe, hátradől. Legalább van már mit nézni.




 

 

 

 

 

lovagok-1.png

 

 

 

 

 

131 komment

Címkék: Momentum reccsenés lila lovag kék lovag narancs lovag

Theresa

2019.05.25. 16:53 Benderik

 

Legelébb is egyik (másiknál kicsit nagyobb) fele megszavazta, lépjenek ki.

Másnap reggel az eredményre józanodva kiderült, hogy ebben az egyik felében volt sok olyan is, aki nem is kilépni akart, csak falloszt mutatni. Ők saját bőrön súlyos leckében tanulták meg, amit mi hajdan népnevelő reklámból, hogy "aláírásának súlya van"

A másik fél (meg az egyiknek ez a fenti vicces része) azóta is új szavazást követel, míg az egyik fél ezt a népfelség megcsúfolásának kiáltaná ki -- mondván, ezzel nem tartanák tiszteletben az első szavazást, hanem addig szavaztatnának, míg nekik tetsző eredmény nem születik.

Azóta akik a kilépés szépségét súgták a fülekbe, képtelenek voltak kidolgozni nagy ötletük részleteit, így ha rajtuk múlik, úgy esnek ki, hogy jogrendszerük anarchiába fullad, ennek részeként lenne egy határuk, ami talán nem is az.

Azóta az énekelve álmodás után elkezdtek dolgozni is, és végtelen sok változattal nyűvik egymás agyát a parlament erői, de eleddig csak birkóznak.

S most még EU-parlamenti választásokat is tartaniuk kellett -- abban reménykedve az azt megszervezni kénytelen kilépéspártiak, hogy teljesen fölöslegesen.

Nem tűnik egy sikersztorinak, és csodálatos tanmese is lehetne mindez úgy általában a kemény kezű irányítás előnyeire, hisz' lám-lám, mily mocsárba tudja magát fojtani a demokrácia.

 

***

Én mégis szép történetnek tartom, és nem csupán az emberi gyarlóságról szóló gyöngyszemei miatt.

Bármi furcsa, mutatja ez a működő demokrácia erejét is.

Kordában tartó erejét a sommás nagy löttyös indulat fölött, azaz hogy jól működtetett mechanizmusok szépen ki tudják kényszeríteni, hogy teljesen hülye módon azért ne lehessen dolgokba rohanni, és dugákba dőlni.

S ha már egyszer belecsapnak egy lecsóba, akkor bizony dolgozzák csak ki annak a sok-sok-sok-sok-sok-sok-sok-sok-sok-sok-sok kényelmetlen részletét is.

Tanulják meg a súlyát.

Iskola. Az egyeztetési kényszer iskolája. A részletek kényszerű végiggondolásáé.

A felnőtté válásé.

 

***

Olyan busz a jól működő demokrácia, aminek a robotpilótája nem engedi hirtelen elrántani a kormányt.

Nehezen fordul, ez igaz, de felborítani se könnyű.

Nem tanulóbusznak szánták, de mellékhatásként a kezdő vezető ellen is védi az utasokat.

(Kicsit túl sokan is tanulták már rajta a vezetést De eleddig bírja a strapát. Kipróbáltan hibatűrő, ha amúgy nem verik szét pajszerral.)

.

***

Igen, megy a toszakodás. De ha hagyná a rendszerük, hogy ne menjen, úgy lehetséges lett volna, hogy három kemény évvel egy sommás nagy választási ígéret után -- hogy ez a Brexit majd milyen jó lesz -- úgy esnek ki az elhagyni kívánt hajóból, hogy elfelejtettek előtte a parthoz kormányozni.

Csak úgy bele a hajóhídról az óceánba.

Jogrendszerük leszakítása nem úgy történt volna meg, hogy szépen elvarrt-beszegett szálakkal, hanem kitépve helyéből. Hihetetlen sok napi szintű jogviszony értelmezése vált volna kérdésessé, ami a Történelem egyik legpusztítóbb pestisét, a jogbizonytalanságot hozza el. Az anarchia kistestvérét.

Mondhatjuk, hogy a fene nagy demokráciájuk miatt van most felfordulás, de semmi ez ahhoz képest, amit akkor kapnak arcukba, ha a nép napi szintű életébe bekúszik a sok tisztázatlan jogviszony, a nemtudnikitartozikkinekmennyivel, mi jár és mi nem, satöbbi.

Most a parlamentjükben van felfordulás, enélkül az utcán lenne az. És nem barikádromantika persze, hanem hogy bizonytalanná válik a boltok ellátása (export-import, vámok), iskolák, óvodák, orvosi ellátás támogatása, mi jár az állampolgárnak, mi nem, hisz' jogrendszerük addig elkötött szálaiban csomó hivatkozás van olyan törvényekre, rendeletekre, mifenékre, ami addigra náluk nem is létezik.

Nem éhínség, nem vér persze.

Csak káosz.

 

***

Hát ez az, ami miatt én a demokrácia egyik erejét látom mindebben a nagy teszetoszakodásban megnyilvánulni.

Hogy kikényszeríti, hogy aki ígér, az a szálakat is elvarrja. Mégpedig úgy, hogy az viszonylag nagy közmegegyezésen alapuljon, ami meg ahhoz kell, hogy bízni lehessen benne, hogy nem rúgják fel mindjárt az elején.

 

***

(Zárójelben: ahogy az Unió ezt a halasztást kezelte, alkukkal, megegyezésekkel, tárgyalóasztalnál csendes profizmussal, abban szintén van valami gyönyörködtető a szemnek, mely szebbnek lát egy olajozott óraművet egy Mónika-show-nál. Donald Tusk előtt a kalapom. Nemigen figyeltem őt eddig, de most államférfigyanús lett.)

 

+++   

Theresa, a hebrencs kislány most legalább kijárta az iskolát.

Sajnos utólag, és emberekkel a háta mögött tanult meg vezetni.

Valamennyire.

De legalább. Jobb későn, mint.

S még illemtudón meg is köszönte, hogy népét szolgálhatta. Hogy vezethetett egy igazi országot.

Én őt most kezdtem egy kicsit tisztelni. Tényleg keményen küzdött, tárgyalt, felmért, alkudozott. S ha be nem is jött neki, hisz' elég reménytelen játékba vitte pajtásait, talán azt is megtanulta, hogy legközelebb kicsit előbb gondolkodik, és reális célért már profin fog tudni megküzdeni.

Egyszer még tán miniszterelnök is lehet.

 

---------

Ui.: Eltűnődtem még így EU-választások előtt, hogy szavazhatnánk olyan jelöltekre is, akik vannak olyan fajsúlyúak, mint akik ezt a megvadult brit bölényt csendes türelemmel, de az  Unió oldaláról hatékonynak tűnőn menedzselni képesek.

Ha lennének ilyen jelöltjeink.

Ha.

...

Hagyjuk.

 


theresa_driving-1.png

 

 

 

 

 

2 komment

Címkék: busz demokrácia robotpilóta hülyeségszűrő Brexit Theresa

Kicsiny lelkek panasza

2019.05.17. 21:53 Benderik

 

Néhány tiszteletteljes kérdésem lenne Kövér és Gulyás urak felé.

Azt addig értem, hogy a gyereknek az ideális család az ideális család.

De akinek nem jut ideális, annak már mindegy, hogy akkor már a maradékon belül milyen?

Szóval az rendben van, hogy az ideális az, ha van egy egymást szerető apuka és anyuka, akik nagy örömmel várják, s meleg szeretettel veszik körül csemetéjüket.

De aki ezen ideális pároknak nem kell, annak azon belül mindegy már?

Aki véréből való szüleit nem ismeri, és valamiért őt felnevelni kívánó férfi-nő pár se jut neki a Nagy Örökbefogadási Táncban, annak a tömegtermelést végző gyermekothon vagy az olykor cserélődő, és vele részben pénzért foglalkozó nevelőszülő is jobb egy olyan "szülő"párnál, mely ugyan nem az ideális, ám egy alapos ellenőrzés során anyagilag és lelkiekben is alkalmasnak bizonyulna az ő felnevelésére?  

 

***

Bornemzet vagyunk, sokat mondogatták az értők, hogy a magyar bor tetszhalála volt az előző rendszerben a nagyüzemi termelés, a borkombinát. Ki is röhögnék ma már a legalja tablettást is a boltban, ha az lenne ráírva, hogy kombinátban készült.

Borainkat áttereltük a tömegtermelésből értő gazdák egyedi gondoskodó kezeibe, de gyermekeinket inkább hagyjuk gyerekkombinátban, mint alkalmas emberpárok egyedi gondoskodására?

 

***

A Nagy Kérdés persze nyilván az, ki tekinthető alkalmas emberpárnak. A vita ezen megy.

Sokaknak a homoszexuálisok követelései a melegfelvonulások platóin vonaglókat jelentik, ami amúgy a homoszexuális érdekvédők(?) tökéletesen elbénázott stratégiájának eredménye. Jó eséllyel ebből is fakad, hogy az átlagember sokszor az örökbefogadni kívánó azonos nemű párokat is úgy képzeli, hogy otthoni orgiákhoz keresnek áldozati báránykákat.

Ám az örökbefogadás egy igen hosszú procedúra, melynek során arra avatottak egyedileg elbírálják az összes jelentkező párt, ahol apróra megvizsgálják, mennyire alkalmasak rá, hogy anyagilag és érzelmileg is biztosítsák a gyerek fejlődését. Életvitel, lakáskörülmények, pszichológiai vizsgálat. Ez értelemszerűen kizár bárki orgiára hajlót -- úgy homó, mint heteró vonalon (mert az orgia nem homoszexuális találmány, valljuk be).

Egy ilyen vizsgálaton belül lehet előnyben részesíteni a hagyományos párokat a többivel szemben. De kizárni a többit -- akárkit -- sommásan egyszerű szabályok szerint, mikor teljesen aprólékos alkalmassági felmérés előz meg minden egyes örökbeadást, ez egész biztos nem lehet az örökbeadásra váró gyermekek érdeke.

Mert ha hiszünk a gyámügy szakembereinek alkalmasságában, akkor ha sommás szabályaink akár csak egyetlen olyan  párt kizárnak az örökbefogadásból, aki a gyámügy egyedi eljárásán amúgy átmenne, azzal arra ítéltünk egy gyermeket, hogy egy csak őt nevelő, és arra alkalmas pár helyett egy gyerekkombinát nevelje fel, ami aztán 18 éves korában utcára löki, vagy nevelőszülők, akik őt kicsit azért üzleti alapon szeretik -- 18 éves koráig, amíg az állam fizeti.

Észérvekkel ez nem lehet a gyermek érdeke.

 

***

Vagy úgy gondoljuk, hogy maguk jelentkezést elbírálók nem alkalmasak feladatukra?

Következő tiszteletteljes kérdésem így: Kövér és Gulyás urak netán úgy gondolják, hogy a lassan tíz éve az ő érájukban üzemeltetett -- szükség esetén képükre formált -- hivatal nem alkalmas arra, hogy egyedi esetekre bontva el tudja bírálni konkrét párokról, hogy alkalmasak-e egy gyermek felnevelésére?

Hogy annyira tehetségtelen az általuk üzemeltetett gyámügy alkalmazotti hálózata, hogy csak olyan mankókra támaszkodva képesek egy pár alkalmasságát eldönteni, hogy bácsi-bácsi nem, néni-néni nem, bácsi-néni igen?

És akkor ember se kell oda, mert a portás bácsi ott a fülkében ülve el is tudja bírálni az igényeket? Egy keresztrejtvény, egy örökbefogadás, egy keresztrejtvény, egy örökbefogadás...

 

***

Ha viszont nem a gyerek érdeke vezérli az ideális álompárokon túli párok sommás kizárását, akkor ne summantsunk hivatkozva a gyerek érdekére, legyen tökünk legalább kimondani, hogy a kizárás nem a gyermekek érdekét védi, hanem a felnőtt szavazók politikai szavazatarány szerint többségének lelki békéjét.

Lelki önmegvalósítását, hitéletének zavartalan kiteljesedését, ahol nem kell szembesülnie zavaró porszemekkel az őt körülvevő tökéletesre retusált világban.

 

***

Ám kínzón merül fel akkor a kérdés, nem illik-e ránk, felnőttekre,

  • akik megköveteljük egyedileg bevizsgáltan alkalmas párok kizárását az örökbeadás rendszeréből, akik elvesszük gyermekek egy részétől a lehetőséget, hogy ne táposcsirkeként nevelkedjenek fel -- jó esetben mélyalmos tartásban -- egy kombinátban.
  • Akik megköveteljük, hogy gyermekeinktől saját lelki békénk érdekében elvegyük a lehetőséget.

hogy nem illik-e ránk K.  úrnak -- G. úr által is helyesnek ítélt -- megfogalmazása: "Erkölcsi értelemben semmi különbség nincs egy pedofil magatartása között, meg a között, aki ezt követeli. Mindkettő esetben a gyermek egy tárgy, egy élvezeti cikk, a kiteljesedés, az önmegvalósítás eszköze."

 

+++

Kínos kérdések ezek.

Mert el kell majd számolnunk velük.

Annak is, aki nem gondolja, hogy el kéne.

Mert ahogy K. úr sommásan megfogalmazta: "Az egyik a Jóistennek tartozik elszámolással, a másik is, csak nem tud róla."




 

 

 

48 komment

Címkék: örökbefogadás ketreces mélyalmos Kövér Gulyás borkombinát gyermekkombinát

Folyamatos világvége

2019.04.01. 20:53 Benderik

 

Sokszor állt az Emberiség a teljes pusztulás előtt.

 Legtöbbször akkor, mikor épp' akkor volt, mert a véget jövendölők a korábbi veszedelmekről mind látták, hogy túl voltak azok rettegve, mert persze hogy volt rájuk ellenszer, kezdettől magukban hordozták a megoldást, csak fel kellett ismerni, így szinte történelmi szükségszerűség volt, hogy lett is, aki felismerte és beadta a szérumot.

 Ám az a "mostani" mindig teljesen más volt, arra nem látszott kiút, vagy ha látszott is, nem volt, aki megállítsa a vesztünkbe rohanást.

 Az ifjúság például minden korban az utolsó nemzedék volt, aki láthatólag alkalmatlan arra, hogy tovább vigye a lángot, mert istentelenek, nem érdekli őket semmi, és vagy az istenek borítják rájuk a világot, vagy ők maguk tivornyázzák el.

 De a törökről is sokszor tudtuk, hogy utolsó alkalom, ha most nem fogunk össze mind ellenük, örökre elég a keresztény világ, és állattá válik az ember.

 És sokszor tényleg fájdalmas nagy veszteségek estek, sok tíz-, százezerszeresen bekövetkezett az egyszeresen is katasztrofális kardélre hányás, vörös kakas és erőszaktevés (a sorrend variálódott csupán), és tényleg olyan birodalmak pusztultak semmivé, melyek annyira meghatározták az akkori világot, hogy velük tényleg a civilizációt hitték elpusztulni.

 

langpallos.jpg

/világvégét hozó lángpallos (a kép csak illusztráció)/

***

 Ám most mégis itt vagyunk.

 És mosolygunk kicsit az akkori bölcseken, hogy persze-persze, fájt, ami jött olykor, de a végjövendölést egy picikét túltolták azért.

 

***

 Alapja pedig valahol ott keresendő, hogy -- míg már egyetlen ember is gondolkodó lény, ki csuda dolgokra képes, ha agyát olykor nem csak oldja, de használni is kezdi -- az emberiség összessége rengeteg sok gondolkodó lényből áll, kik ha nagyon szorítja őket a satu, együttesen végül mindig kiügyeskedik belőle magukat valahogy.

 Ha csak néhányuk is, de talál egy kiutat, s a nagy nyomásban végül azok is hallgatni kezdenek rájuk, akik addig legyintettek az egészre -- vagy csupán e furcsán gondolkodókra.

 A jó hír tehát, hogy van az Emberiségben egy jól megkonstruáltnak tűnő védekezőmechanizmus, ami a múltban eddig mindig átlendítette a pusztulás fölött, és persze ez ami most van, teljesen más, mint eddig bármikor bármi, és most nyilván mind elpusztulunk, cserébe viszont száz év múlva visszanézve mégis életben fogtunk majd maradni valahogy.

 A rossz hír meg olyasmikből áll, hogy ez az önjavító folyamat nem arra a fajta fizikai rendszerre hasonlít, mint az olajba mártott rugó, ami szép lassan beáll az új egyensúlyi helyzetébe, hanem mint a féktelen megvadult rugó, ami végül ugyanott nyugszik meg, csak előtte oda-vissza lengedezve szétveri a berendezést.

 Azaz általában szélsőséges megoldásokban tudtunk csak mindig gondolkodni, amibe aztán -- gyakran az ellenvéleményen levők jogos megégetése mellett -- kézzel-lábbal kapaszkodunk is egészen addig, míg az láthatóan tarthatatlanná nem válik, amikoris viszont már annyira elviselhetetlen, hogy azonnal az ellenkező végletbe csapunk -- az addigi helyzetért okolhatóak jogos megégetése mellett -- átlendülve a későbbi nyugvóponton, ahová a fejcsóválva csendben mormogó középutasok mindig is javasolták az eljutást -- már amelyiket időközben jogosan meg nem égettük közösség elleni izgatásért és hazaárulásért.

 Ami viszont szintén jó hír, hogy bizonyos társadalmak berendezkedése olykor hagy teret annak, hogy az önkorrekció az adott társadalom szétcsapása nélkül is be tud következni -- persze sokszor így is szélsőségek közt lengedezve, de úgy, hogy azért a laborberendezés még épen marad. Ilyen rendszerek pl. a mai demokráciák, ahol már az szélsőségesebb esetnek számít, ha bukik a régi vezetés, és az új hozza a változást, de gyakran már a régi vezetés is képes a szükséges iránymódosításra.

 S persze az épp' hatalmon nem lévők gyakran próbálják úgy beállítani a helyzetet, hogy a régi vezetés alkalmatlan a változásra -- mi több, nem is akar változást, mert vak rá, hogy lássa a közelgő pusztulást. Hisz' hatalomba kerülni sohase könnyű, így a bölcs hatalomvágyó értelemszerűen megüli a hullámot, mely magától is az ellenfél hajóját borítja.  

 

***

Mostanság a migránsválság pusztítja épp' el európai civilizációnkat. Megállíthatatlan hömpölynek látszik, mi ránk zúdul, hisz' a világ azon részein, honnan ömlik, a helyzet csak romlik, egyre nagyobb a békétlenség s a természet élhetetlenné válása.

S még tán ha falakat húznánk is, áttörnék, de mi még küszöböt sem építünk, hanem hívjuk csak őket. Nekik pedig láthatólag eszükben sincs közénk illeszkedni, csak a lehetőséget várják, mikor vehetik majd át egyszer az uralmat fölöttünk.

 

***

Nos, ha átgondoljuk mindezt a fentiek szemüvegén (már ha lehet szemüvegen gondolkodni), már akkor gyanakodnunk illik. Hogy talán nem eszik ezt a mostanit sem olyan forrón.

 

***

 Tény (én is sokszor megírtam, bár nyilván tök mindegy), hogy Európa még a mostani roham előtti hosszú évtizedekben láthatólag ellustálkodta azt a feladatot, hogy a befogadott tömegeket lelkileg is magába illessze.

Saját mércéjével kényes kérdéseket kellett volna feltennie, megrágnia, keskeny mezsgyén egyensúlyozva alakítani ki a közösen élhető világ módszereit.

A liberális demokráciának úgyis alapelve (vázlatosan és sommásan), hogy amíg a másik nem basztat engem és betartja az együttélés szabályait, addig én sem basztatom őt. Csak hát ez az elv nem írja elő, hogy nem is foglalkozhatok azzal, hogyan "barátkoztathatnám össze" a különböző gyökérrel érkezőket (már ha lehet bárhová is gyökérrel érkezni).

A helyzet kicsit emlékeztet az iskolára, ahol mondhatja a tanár, hogy amíg az osztály minden tanulója tanul és egymást nem veri, ő leadja az anyagot, és nem érdekli, van-e osztályközösség. És mondhatja azt is, hogy mégiscsak érdekli, és mindenféle programokkal megpróbál besegíteni az összekovácsolódásába. Csak ez persze tanárként nem kötelező, és nyilván egy sokszorosan több energiát is felemésztő feladat.

Hasonló a helyzet lakóközösségekkel, társasházakkal, falvakkal. Mondhatjuk, hogy gazdasági közösség, oszt' amúgy meg éljen mindenki, ahogy akar -- vagy meg építhetünk is belőlük közösséget.

Ami nem könnyű, külön tudomány, nagy lelkesedést és praktikákat igénylő feladat, így persze ritkán is akad rá vállalkozó, spontán meg még ritkábban történik meg.

Ugyanakkor jó befektetés, mert az összekovácsolódott lakóközösségek sokkal jobban élhetőek emberileg, és még gazdaságilag is mérhetően jobban teljesítenek, mert egyrészt csomó dolgot megszerveznek egymás között, másrészt pl. pályázatokat is könnyebben nyernek el.

Fontos észrevenni, hogy miközben  mindkét változatra igaz, hogy nem basztatják egymást, az egyikben mégis összecsiszolódott közösséggé válnak, míg a másikban egymás lelkét érintetlen hagyják, de nem is válnak közösséggé.

Csak hát ez az összecsiszolódás országos méretekben, nagy tömegek bevándorlásakor spontán (szinte) sosem történik meg, a beléfektetett energia pedig hiába térül meg hosszú távon, a politikának nincs se ideje, se kedve, de főleg rááldozandó költségvetése olyan dolgokra, amik a következő választásokon nem hoznak szavazatokat.

Főleg ha olyan kérdésekbe kell ehhez nyúlni, ami esetleges kényes pontokra tapint, így rövid távon még konfliktusokat is kiválthat, ha rosszul / félreérthetően nyúlunk vallási, kulturális kérdésekhez (=> szavazatokat vihet).

 Ennél nyilván egyszerűbb volt nagyvonalúnak lenni, mindenkire mindent ráhagyni, s nem gyötrődni bonyolult, veszélyes és drágán menedzselhető kérdésekkel. Főleg ha mindezt tehetjük a mások békén hagyásának liberális elvére hivatkozva (de valójában a jól bevált emberi lustaságból).

 Aminek eredménye borítékolható: szegregált kulturális zárványok. Mert az összecsiszolódás spontán nem következik be, és nem csak az érkezők, hanem sokszor a helyiek miatt sem, kik az idegent -- valljuk be -- nehezen engedik be saját köreikbe.

 

***

Őszintén szólva az a bizonyos elidegenedés a fejlett világban, az is pont arról szól, hogy még saját köreinken belül sem igen elegyedünk egymással a szükségesnél jobban, szóval mi magunk is végtelen sok kis zárványban élünk, csak mindez nem annyira feltűnő, mert külsőre egyforma zárványok vagyunk, mondjuk fejkendő nélkül.

 Aztán az is elgondolkodtató, hogy a többsége az egykor bevándoroltaknak teljesen normális békében él a kis életében, fiataljaik sokszor pont azért keverednek szélsőséges csoportokba, mert lázadnak szüleik elpuhult kispolgári világa ellen. Pont ahogy tősgyökeres európai szülők jólétben nevelkedett gyermekei, akik közül meglepően sokan gondolták jó ötletnek az Iszlám Állam oldalán harcolni. A fejlett jóléti állam egyik csapdája az unalom s a nihil, amiből könnyű a lázadó ifjúságnak olyan alternatívát kínálni, ahol végre felgyújthatja e beposhadt világot.

 Szóval az is megér egy eltűnődést, mennyire őslakos-bevándorló kérdés a kulturális zárványosodás meg a vad eszmékre hivatkozó terror és erőszak, s mennyire vagyunk pont mi egy jó kis táptalaj mindehhez.

 

***

 Az is nyilvánvaló persze, hogy ahogy a víz is is csak egy határig tud cukrot-sót magába oldani -- és azt is csak apránként -- társadalmak is csak egy meghatározott mértékig képesek idegeneket értelmesen magukba fogadni. S ahogyan a végletek általában se vezetnek jóra, nyilván nem működne korlátlan sok érkező egyben Európára öntése. Keveset a rendszer -- ha oda is figyelnek rá -- könnyedén felold, többet is apránként kevergetve, de ha egy teherautónyit öntünk egy kancsóba, még a kancsó is magába roskad.

 

***

 Így persze mikor hirtelen ömlött az áradat, kapkodás lett s átkozódás.

 Tegyük szívünkre kezünket -- nagyon sok dologgal vagyunk így mi magunk is, hogy tudjuk-tudjuk, kéne vele foglalkozni, de amíg valami nagy balhé nincs vele, tologatjuk, odázzuk a megoldását. Aztán mikor egyszer ránk szakad a ház, hirtelen kapkodva esünk neki. És persze a kapkodásban előbb inkább még magunkra rántunk-leverünk ezt-azt -- tetézzük a bajt --, majd kicsit lehiggadva, átgondoljuk, és elkezdjük elhárítani. És akkor sokszor két nap alatt megoldjuk, mit előtte évekig nem tudtunk. (Már a nyolcvan százalékát persze, hagyva a maradék húszat későbbre, hogy aztán abból kivirágozhassék majd az új penész, mit egész addig nem kezdünk kezelni, míg már alvás közben szánkba nő egyszer, és fulladni nem kezdünk tőle. Majd akkor, drágán, műtéttel. De hát ilyenek vagyunk, na.)

 A meglepő az inkább, hogy elsőre azt hinnénk, csak a mi kis amatőr életünkben van ez így, ám sokszor láthatjuk, hogy a professzionális világ is -- ó mennyi sokszor ! -- így működik. Különösen a politika, ahol a szereplők a rövid távú szemlélet miatt különösen érdekeltek a bonyolult kérdéseket tologatni. (De cégek is. Meglepően amatőr módon működik sokszor a professzionálisnak hitt világ, végtelen sok bénázással és tologatással. Hiába, mi, emberek működtetjük...)

 

***

 Amiért mindez érdekes, az az, hogy az első kapkodások után viszont aztán már a politika is magához szokott térni, és elkezd a megoldás felé menni.

 És igazából itt is ez történt -- és történik.

 Az első üdvrivalgás és dús kancellári keblekre ölelés után hamar szembesültek az európai vezetők saját népük morgásával -- előbb alsóbb, helyi szinteken, majd a felső vezetés a helyi szintek morgásával is.

 Tudom, itt mi magyarok szeretjük azt hinni, hogy a mi bölcs vezetőnk állhatatos figyelmeztetése volt az, amit végre meghallottak.

 De legyünk őszinték -- a világ nem így működik.

 Egy német kancellár jövője a német választók kezében van, így akkor kezd politikájának irányán változtatni, ha a német nép kezd nagyon morgolódni.

A német nép meg akkor kezd el morgolódni, ha saját bőrén érzi a töméntelen sokaságot.

 Fáj -  nem fáj, hisszük vagy se, mind a német nép, mind vezetői egész addig leszarták a mi bölcseink kiáltozását, míg maguk meg nem tapasztalták a nagy sokaságot. Azt meg a mi kiáltozásunk nélkül is megtapasztalták volna.

Legfeljebb ha önérzetünknek eshet jól azt hinni, hogy a mi bölcseink iránymutatásai alapján kaptak magukhoz az Európa fősodrában lévő jelenlegi urak, és kezdtek el válságot kezelni.

 De tény az, hogy sokan hirdetik külföldön is, hogy Orbán Viktor tanait követik, mikor a migráció megfékezésére Európa jelen vezetőinek irányvonalát (s magukat a vezetőket is) alkalmatlannak tartják, és a ló túloldalára való mielőbbi átesést sürgetik.

 Vagyis azt a végletet, hogy most aztán már senki sehova, ide ember be nem lép, és egyébként is, a liberális demokrácia megbukott, mert lám, alapelvéből következik, hogy annyira szent tehénnek tartja minden erre járó gyüttment emberi jogait, hogy tőlük aztán csak az várható, hogy nemhogy magu(n)kra rántják Afrika és Ázsia népét, de még mi fogjuk cipőiket is pucolni, és szőnyegeiket tisztítani az európai nagymecsetekben.

 

***

Sugallt lényege mindennek persze az a momentum, hogy a jelenlegi fősodor, a liberális demokrácia, megbukott. Az ellene meghirdetett harc -- az illiberális demokráciáért, és Európa elavult elitjének leváltásáért -- mára nyílt ideológiai háború lett, aktuálisan meghirdetett legközelebbi célja az EU parlamenti választások új erők általi nemzetközi szintű megnyerése, s az új ideológia hivatalos EU-iránnyá tétele.

 Nem hiszem, hogy ezzel bárkinek újdonságot mondanék, különbség az egyes olvasókban inkább abban lehet, hogy élteti vagy elítéli e próbálkozást.

 

***

 Én most itt egyiket sem akarom, inkább csak arra hívnám fel a figyelmet, hogy ahogy a kezdeti rossz helyzetfelismerésből adódó végletes első reakció -- a kancellári keblekre ölelés -- utáni korrekció se a mi kiáltozásunkból fakadt, hanem az elözönlött országok "demokratikus immunrendszere", a nép tiltakozása által kiváltott vezetői irányváltás tűnik működni, úgy jó esély van rá, hogy a hosszabb távú megoldás kidolgozása és véghezvitele is simán beleférhet az EU jelenlegi kereteibe.

 Ha az eddigi konkrétumokat nézzük, a legnagyobb hatású volt talán a törökkel való megállapodás, ami annak ellenére elzárta a szárazföldi utat, hogy a pechünkre pont akkor beütő török puccs akár ki is ránthatta volna alóla a talajt.

 Nem mi tárgyaltuk le velük, hanem a jelenlegi "fősodor".

 Az egyetlen, amit mi ténylegesen tettünk, a kerítés volt, amivel igazából semennyivel kevesebben nem lettünk itt, mert tőlünk még a kiátkozott kvótával is elvitték volna gyakorlatilag az összes érkezőt, németek-osztrákok meg nem a mi kerítésünk miatt keményítettek be, hanem az általuk személyesen megélt tömegek miatt.

 Tény, hogy a kerítés példát statuált, és levette a többiek válláról az "első kerítés sokkjának" terhét, vagyis azt a felháborodási reakciót, ami papírforma szerint az elsőre zúdul, aki felvet, köztudatba visz, és megépít egy rossz emlékeket idéző kerítést. Csakhogy ezzel sokat nem segítettünk, se az Unió egészének, se saját magunknak.

 Mert tegyük fel, a kerítés jó. De elsőnek lenni valamiben, ami a közösségnek jó, de ellenérzést szül az ellen, aki először bevállalja -- hát ez az elsőség a baleké, mit a többiek (magukban) megköszönnek, és (nyilvánosan) felháborodnak rajta.

 Másrészt nyilván bármilyen megoldás egy közös határral kerített szövetségben akkor lehet tartósan értelmes, ha átgondoltan tartalmaz egy csomó összehangolt elemet, aminek része a határvédelem megerősítése, és ezen belül -- igen -- akár egy kerítés is. Bármilyen megoldás leboltolható és közös erővel kifelé is "eladható", de csak ha az érintettek tárgyalnak egymással, és nem durciznak meg üzengetnek. Tárgyalnak egymással keményen, mint a profik, s nem énekelnek nagyhalált közönség előtt vidéki kis színpadokon, mint az amatőrök.

 Diplomáciában sajnos egész történelmünk során gyatra amatőrök voltunk. Mondhatjuk, hogy testünkkel védtük Európát töröktől-tatártól, de hogy mindezt eladni nem tudtuk, ezt jobb legalább magunknak beismerni -- igazi jó balekok voltunk és vagyunk. Mindig sikerrel értük el, hogy akkor is utáljon minket mindenki, ha éppen érettük dolgozunk. (És akkor azt még meg se vizsgáltuk, hogy éppen most érettük dolgozunk-e...)

 Említsem-e legfrissebb példaként, hogy a -- tegyük most fel, tényleg -- a Néppárt értékeiért harcoló kormánypártunkat szinte közfelkiáltással felfüggeszti a keblére ölelt pártcsalád, melyért vérét adva harcol?

 Balekszagú...

 

***

 Apropó, török. Nyilván már a megállapodáskor tudta az uniós fél, hogy olyanra hárítja ezzel a piszkos munkát, aki nem húz kesztyűt hozzá. Jogvédők tiltakoznak azóta is, nem is alaptalanul. Nem is szép, és hosszú távon nem is üdvözlendő megoldás ez. Ám azt jól mutatja, hogy az emberi jogokra amúgy finnyás liberális fősodor is képes kemény (és akár elveivel ellentétes) intézkedésekre, ha sürgető az elhárítandó baj.

 Gyakorlati érzéknek nincs tehát híján, csak fölöslegesen nem szeret keménykedni.

 Amiért amúgy lehet szemforgató képmutatással vádolni úgy általában is a mai nyugati világot, hisz' rövid történelmét végigkíséri e gyakorlati érzék.

 De jelen kérdésünk szempontjából, hogy tud-e akár elvei ellenében is gyakorlatias lenni, a válasz láthatólag az, hogy tud.

 

***

 Ha az eddigi teljesítményt -- s nem az erről szóló hazai népszínművet -- nézzük, sokkal inkább jósolnám belőle, hogy a migránskérdést az eddigi fősodorbéli profik fogják megoldani, nem ez a mi kedves kis amatőr színjátszócsoportunk, mely egy közös megoldás szempontjából inkább láb alatt tűnik lenni.

 És nemigen lesz hozzá szükség arra, hogy Európa jelenlegi politikai alapbeállítottsága megváltozzon s vezetése lecserélődjön. Mert pont az eddigi események mutatták meg, hogy képesek és hajlandók a gondolkodásbeli változásra, ha annyira elszúrtak valamit, hogy népük morgolódni kezd.

 Emellett -- ha az előre szorgoskodó gondolkodásban nem is nagyobbak, mint ami az emberi természetből úgy általában adódik, ám -- ha nagy a szükség, képesek összekapni magukat legalább egy szükséges mértékű válságkezelésre. És ha az elég nagy sokk volt, általában elkezdenek hosszabb távot is kitalálni.

 Jelzem, a politika nem lovagregény. Nem saját nemes jellemük miatt voltak hajlandók a fősodorbéli urak népük morgolódását meghallgatni, hanem mert a rendszerbe vannak olyan mechanizmusok építve, melyek kihajítják a nép morgolódására nem figyelő vezetőt. Ezek a mechanizmusok adják a demokratikus országok immunrendszerét. Mely mechanizmusokat mi már itthon sikeresen elbontottuk. Mert tegyük szívünkre kezünket: el tudna-e tántorítani egy Orbán Viktort bármitől népe morgolódása, amit igazán fejébe vett? Hívei részben pont ezért büszkék rá. Hogy kemény kézzel, férfias határozottsággal bontotta le az akadékoskodás sejtjeit -- a fehérvérsejteket, nemzetünk immunrendszerét.

 Ugyanez Németországban azt eredményezte volna, hogy ha a kancellár asszony ragaszkodik elméletéhez, a következő választásokig engedi magukra a hömpölyt. Hisz' népe őt választotta, így a következő választásig legyen kedves senki nem beleszólni saját többségi akaratába.

 

+++

 Visszatérve a legelején írottakhoz. Nemigen hiszem, hogy pont ez a migránsválság lenne az, mely végül világunk pusztulásához vezet. Mert bár most feloldhatatlan problémahalmaznak tűnik, az eddigi tapasztalatok alapján most is szinte biztos beindulnak a megoldás fogaskerekei. Igazából már kezdenek is forogni az elsők, még ha csak ideiglenes mankókerekek is, és szórjuk is közéjük itthonról szorgosan a homokot.

 És ahogy a jelen válság eddigi eseményeit elnézem, a tényleges megoldásra legesélyesebbek még mindig azok az erők tűnnek, melyek ezt a mostani világot itt üzemeltetik.

Ismerve és szükség esetén beindítva olyan mechanizmusokat, melyek átgondolnak, letárgyalnak, kialkusznak, kiviteleznek.

S ha kell, újragondolnak, letárgyalnak, kialkusznak, kiviteleznek.

És kiIgazítanak, kiviteleznek.

 

És nem énekelnek róla.





 

 

 

 

1 komment

Címkék: világvége

Tisztelet a bátraknak

2019.03.15. 03:15 Benderik

 

...akik mentek, amikor kellett.

...akik nem féltek biztonságos otthonaikból kilépni az utcára, kockáztatva magukat és vagyontárgyaikat.

...akik aztán befogadták, etették, itatták a "terepről" érkezőket.

...akik -- hogy fentről magára hagyták a népet -- megszervezték, hogy mégis életben maradjon.

 

 

Március 15-én megszólította e népet a történelem, és ezúttal csodásan vizsgázott: nagy tettet hajtott végre.

Ahogy históriája során oly' sokszor, felkent urai béna kacsaként hagyták cserben. Nem szándékosan, bár okát máig nem tisztázta pontosan a történetírás. Sokak szerint a pesti Belügyminisztérium a hirtelen helyzetet látva nem mert lépni a külhonban lévő uralkodó nélkül, mások szimpla bénázásnak tartják.

De a nép szerencsére nem várt, megmutatta a világnak, hogy a bajban önzetlen, szervezett és tud összetartani.

Emlékezzünk hát e napon 2013 március 15. névtelen bátraira s hőseire, akik megmutatták, hogy igazi veszélyben e nép összefog, és van is annyira életrevaló, hogy bármennyire elcseszett hatalom dacára is meg tudja menteni magát.

Mondjunk köszönetet azoknak, akik traktoraikkal, terepjáróikkal elindultak.

Akik teát főztek, enni adtak, elszállásoltak.

Akik éjszakán át az internet előtt ülve szerveztek.

Mondjunk köszönetet a hétköznapokon persze ellenünk fondorkodó karvalytőkének is, aki megoldotta, hogy a nép internetes térképen szervezhesse a segítséget, aki megnyitotta áruházai kapuját, hogy melegedni betérhessen a más napokon vásárló közönség.

Köszönjük meg azon külföldön dolgozó hofitársainknak is, akik mozgósították ezt a külföldi karvalytőkét, és segítettek a szervezésben.

S végül -- legyünk igazságosak -- mondjunk köszönetet a Császárnak is, aki külhonból megtérvén kegyelmet gyakorolt, s nem büntette meg azokat, akik keresztbeszerveztek a Belügyminisztérium gondosan kidolgozott tervének, ahol az újkori történelem legnagyobb szabású mentőakciójának keretében fél óra leforgása alatt több százezer bajbajutott ült volna át egymás autójába.

Legyen ez a nap emléknap: a Magyar Nép önzetlenségének s életrevalóságának napja, ahol legyőzte a Telet és az Intézményes Hülyeséget!

 

 

+++

Csendben biccentettek, s egyikük megkönnyebbült sóhajjal söpörte be az égi asztalon csillogó téteket:

-- Még jó, hogy nem száz évet mondtam, hanem százhatvanötöt. Ha az utolsó pillanatban is, de sikerült. Mondtam én, hogy az utódaink se lesznek gyíkok.

-- Jól van, na, Lajos, hidd el, mi örülünk legjobban a győzelmednek. Még szegény Sándor is, akit közben annyit cikiztünk a névrokon miatt...

.

+++ 2015 +++

-- Te Lajos, tavaly ilyenkor mi már ugyanitt ugyanígy meg lettünk írva.

-- Látod, Lajos. ezt hívják évfordulós megemlékezésnek. Ahogy szegény Táncsicsot is minden évben több helyszínen kiszabadítják ugyanabból a börtönből, hogy nem tud békésen pipázgatva eltölteni végre egy tavaszi vasárnapot -- az elsőt, mikor végre nem kell bevásárolnia.

 

+++2016 +++

-- Te Lajos, lehet, hogy mégse győztük le az Intézményes Hülyeséget?

-- Hát... Még itt vannak, az igaz...

-- És most akkor mi van a fogadással? Hogy százhatvanöt éven belül legyőzzük? Oszt mintha még csak egyre sűrűbb lenne?

-- Legyen az, hogy a fogadáson nyert pénz jellege nem olyan, amihez köze lenne annak, aki egyszer már odaadta.

-- Igaz. Ez népünkhöz méltó megoldás lenne. Okos vagy, Lajos. Nem véletlen te vagy a mi K. Lajosunk.

 

+++2017 +++

-- Te Lajos. Nem lehet, hogy ott lent megált az Idő? Még mindig ugyanazok az arcok. Vagy csak a szokásos önsorsrontó hajlam?

-- Hát, tudod, a magyar mindig is hajlott az abszurd humorra. Emlékszel, meséltem, gyerekfejjel Miklósról is azt hittem, hogy azért vadkan elé vetette magát, hogy a gyerekek az iskolában jól meg tudják jegyezni. Erre mikor itt fenn találkoztunk, elmondta, hogy frászt, mikor felajánlották neki a módokat, választhatott volna békés tarkólövést, de mikor a vadkanhoz lapozott, egyszerűen tudta, hogy neki ez kell. Mert olyan abszurd.

-- Mondasz valamit, Lajos. Ennél abszurdabb már tényleg nehezen lehetne.

-- Nono, fiam! Ne becsüld te le a magyart! Tud az, ha akar! Majd nézd csak meg jövőre!...

 

+++2018 +++

-- Igazad volt, Lajos. Tényleg lehet abszurdabb. De most végre jól odapörköltünk az osztráknak. Méghozzá a császárvárosban!

 -- Ja... Oda...

 -- Emlékszel? Mint Segesvárnál. Hogy odapörköltünk...

 -- Segesvárnál haltál meg, Sándor. Miközben futottunk.

 -- De előtte hogy odapörköltünk!

 -- Ja?... Ja... Oda...

 

+++2019 +++

 -- Hallottad, Lajos? Kivertük a Cujut, vissza a császárnak, oda a pofájába, ott rontsa a levegőt.

-- Cujut?

-- Azt a kaszárnyát, ahol a Jellasics emberei a pribékeket képezték.

-- Sándor. Kérlek. Mi van???

-- CEU, na, most megnéztem. Elláttuk a bajukat, visszaküldtük őket, ahova valók, a császárhoz.

-- Ja, azt vissza. Illetve oda, mert ott sose volt eddig.

-- Nem az a lényeg, Lajos, hanem hogy most már nem rontják itt a levegőt, magyar tanítja a magyart magyarul, magyarra.

-- Igen Sándor. De akkor hogy üzenjük meg a császárnak, hogy menjen innen? Ő nem tud magyarul. Meg azok se a világban, akiknek bármit is megüzenhetnénk, hogy segítsenek a császár ellen. Ne hidd, Sándor, hogy K. Lajos pont a cárnak nem üzent, csak a császár oroszul üzent, és azt el tudta olvasni. Az enyémről azt hitte, képeslap, és ő is küldött egyet nekem Szentpétervárról.

-- A mi fiainkat Jellasics ne tanítsa segítséget kérni.

-- Jellasics meghalt, Sándor, 160 éve.

-- Kifogások vannak, Lajos, abban nagy voltál mindig.

-- Na, na, legalább titeket ne ugrasszanak már itt fenn össze hülyeségeken onnan lentről.

-- Igazad van, Artúr, te mindig kimérten bölcs voltál. Ebben tehetségesek. Legalább mi itt fenn őrizzük meg a józan eszünket. Azért van jó is, rólad például most először van kiállítás, kedves Artúrom.

-- Nocsak, Lajos. Igazat adsz nekem? Hisz' odalenn mindig csak fúrtál, meg leárulóztál.

-- Politika, Artúr, politika. Ott lenn még én is azt űztem.

-- Hm.

 

 

 

 

 

 

8 komment

Címkék: abszurd K.Lajos P.Sándor G.Artúr

Sok dühös ember

2019.01.08. 20:53 Benderik

 

 

Nem tudom, az Olvasónak feltűnt-e, hogy megszaporodtak tüntetéseinken a dühös szónokok.

Nem tudok darabszámot, neveket se citálni (és utánanézni sincs kedvem), csak feltűnt, hogy egyre többen vannak, és valahogy igény is tűnik lenni rájuk -- vagy ők, vagy a szervezők hiszik, hogy van.

Van, ha jól füleltem, dühös civil aktivista, dühös tanár, dühös diák. dühös határontúli honfitárs...

S a beharangozókban is külön kiemelik, hogy "a legemlékezetesebb dühös <ezvagyaz>".

 Értem is amúgy a mögöttes gondolatot. Tüntetés, sok ember, nem akarják puhapöcsök halkszavú fejtegetéseit hallgatni bonyolult dolgokról.

Tetterő kell, cselekvés, tűz, forradalom, az pedig határozott forradalmi dühből fakad.

 

Csak hát.

 

***

 

A dühös kismalac e világban az egyetlen, ki folyton dühös. Mindig. Minden másodpercben. De ő nem véletlen viccszereplő.

Meg van olyan ember is, de azt általában nem tartjuk sokra, mert beszámíthatatlan. A villamoson utazik velünk, és egész úton hangosan szid valakit, aki valahol az ő tragikus históriájában lakik az agykéreg mélyén, és ő tehet mindenről.

A valódi ember néha dühös, néha nagyon dühös. De olyan nincs, aki mikrofonhoz lépésének első pillanatától kezdve dühös, az utolsóig.

És ráadásul előre tudni lehet, hogy a következő beszédének első pillanatától is épp' nagyon dühös lesz.

Egyszer az egyik ilyen -- még ősz körül (?) -- pillanatra belezavarodott, elnevette magát, elütötte valami olyannal, hogy mondtam, hogy nem jó nekem papírból beszélni, majd pillanatnyi szerepkiesése után visszatért fegyelmezett mérgéhez.

***

Azt nem tudják ők, hogy a beszéd mögötti dühnél csak egy fontosabb: a beszéd mögötti hitelesség.

 

***

 Hitlernek voltak a híradók szerint nagyon hatásos dühös beszédei. Ám ő ezeket nyugodt higgadtsággal kezdte. Ahogy egy normál ember, mikor még csak belekezd egy gondolatmenetbe, ami őt tűzbe hozza. Hisz' mielőtt az emelvényre állt, még mással volt elfoglalva, így nem hiteles, hogy már akkor dühös volt -- hacsak nem direkt edzett rá.

És aztán belemelegedett, és akkor lett apránként dühös.

Műbalhé volt, szerep, de legalább jól játszott szerep.

Meg hát ő tényleg őrült volt, így hihető, hogy tényleg át is tüzesedett közben, ahogy behergelte magát.

 ***

 

Meg akire éppen oly’ annyira dühösek, na ő is tud beszélni. De neki egyrészt mondanivalója is volt mindig, másrészt dinamikája a beszédének. És itt jegyezném meg, hogy a dinamika mozgás. Beszédben például lehet a hangulat mozgása. A befixált méreg meg statikus. S így unalmas.

 

***

 Nem az a baj, hogy amire ily’ túljátszottan dühösek, arra ne lehetnének jogosan azok.

És még talán tényleg azok is.

Én is az vagyok, hogy kormányom, ki gyakorlatilag közös ügyeim általam fizetett ügyvivője, annyira ótvarul viszi dolgaimat, pofátlanul érdekeim ellen az én pénzemből, hogy utcára kell járnom béna rigmusok közé, hogy legalább jelezve legyen, hogy van e pofátlanságnak itt-ott határa olykor.

 Mert ha nem megyek el választáskor, egy szavam se legyen ha jóarcú szélhámosok kerülnek hatalomra.

 És ha akad olykor alkalom megmutatni, hogy pofátlanságuk végtelen terében épp' mégis akadt egy határ, mely elegendő ellenérzést váltott ki a megkopasztottakból?

 Nos, ha nem megyek ki +1 főnek ilyenkor, akkor szavam se legyen hogy kétszázan voltak s nem húszezren vagy kétszázezren. Márpedig ha kétszázan voltak, azzal azt üzennénk, hogy mégsincsen határ, ím, kipróbáltan szabad a vásár. S ha nem mentem ki, én is ezt üzentem.

Hát ezért álldogálok ottan a hidegben, béna rigmusok és túljátszott beszédek súlyával fülemen.

 ***

 

Akire e szónokok dühösek, szerintem is benne van a tízben, kik e nemzet testében-lelkében a történelem során a legnagyobb rombolást okozták -- és e tízbe már Batu kán, Rákosi Mátyás és a megfelelő sorszámú (valódi és sorozatbéli) Szulejmánok is be vannak számítva.

 

***

Csak ahogyan mondják. Az a kérlelhetetlen, pillanatnyi szünetet nem ismerő düh.

 Az úgy hiteltelen.

 Amitől a hallgatóban az egész azzá válik.

 ***

 

S persze a hallgató is hajlamos azt mondani, hogy persze-persze, nem igazi düh, hanem színjáték, de hát ez egy ilyen műfaj, ahol a színielőadás ezt követeli meg, mi pedig -- a hallgatóság -- ennek tapsolunk.

 Csak ezzel aztán pont azt az össznépi elagyalágyulást folytatjuk, ami a politikai kommunikációt olyannak tartja fenn, hogy csak két végletet ismer -- a túlszakmaiskodó elitbeszédet meg a népnek szánt egyszerű népszínművet.

 És ami erősen felelőssé tehető azért az elitellenességért, ami világunk jelen nagy forrongásait kiváltja.

 Hogy az elit nem tud értelmesen beszélgetni a néppel, nem képes elmondani a népnek, mit miért csinál, így a nép nem fogadja el tőle az olykor kényszerű kellemetlen igazságokat / szűkebb esztendőket, falja viszont szavait az új megváltást ígérő érthető dalúaknak, kik kedves igazságokat adnak könnyen emészthető kiszerelésben.

 

+++

Ha valamivel lehetne esély új világot építeni a politikában, az az, ha megtanulunk értelmesen beszélni.

 Hát ez az, ami miatt én ezt a nagy műmérget károsnak tartom.

 Túl azon, hogy műbalhé dühöngést hallgatni is tereh.





 

 

duhos-1.png

 

 

 

 

 

1 komment

Címkék: kismalac dühős

O1G

2018.12.22. 21:53 Benderik

 

Tisztán etimológiailag, néprajzilag, kommunikációelméletileg, marketingtudományilag és szociológiailag -- azt kell mondjam: gyönyörű.

Egy szó, mely minden fenti tudós álma.

 

coollogo_com-30206667.png

 

Ismert eredete, s bár hogy a köznyelvbe most ki ötlete volt berobbantani, nem tudjuk (bár biztos sokan vallják majd magukat elsőnek), ám elterjedésének módja jól dokumentált, maga a média is online riportolja terjedése útvonalait.

Nincs az a nyelvújító, ki valaha álmodhatott volna ekkora sikerről, hogy megalkotott szava pár nap alatt egy ország házfalain, járdáin, használati tárgyain, profilképein, végtelen sok mémen s a mindent elborító hóba írt ákombákomokon túl  -- mint meggyűrűzött vándormadárraj -- még a világ minden tájának pénzein is megjelenik egy kis nép fiainak kézjegyével.

Vannak nyilván, kik tudni vélik, ki megbízásából működő hálózat áll e siker mögött, de terjedésmódjának elemei elütnek minden eddigitől, ilyet -- nincs az a marketingcsapat, mely -- ki tudna dolgozni.

Ha jelentésének szeretem / nemszeretem voltától eltekintünk, a nemzetben gondolkodók ujjongó szívvel kell fejet hajtsanak a magyar nép előtt, mely megvillantott valamit abból a bizonyos zabolázatlan és zabolázhatatlan csúfolódó kuruc néplélekből, népköltészetből, mely után már csak népdalgyűjtők leírásának lapjaiból sóhajtozhatunk: haj, azok lehettek az idők, mikor még volt lelke és szájról-szája a népnek, mikor még a népdal és a népmese volt a legnagyobb orális úton terjedő jelenség.

 

***

S a mögöttes tartalom?

Hát, egyrészt a népköltészet mindig csúfolódó volt.

És sommás.

És külön kipécézte azt, ki ezen felhúzta orrát.

Másrészt nem értek egyet azzal, ki szerint ezzel egy méltatlan ember méltatlan mondatát tűzi zászlajára e nép. Mert ez már rég levált arról az eredetiről.

Meg hát a nép nyelve olyan szűrő, mi könyörtelen kukázza az ocsút, így amit szájára vesz, az valahol el van nagyon találva, bárki is böfögte először.

Ez már a népé.

Ezé a népé.

Ki őt örökbe fogadta.

***

S harmadrészt?

Hogy igazat szól-e?

A Dőre, ha rosszat hall magáról, átkozódni kezd, és kárhoztatni a méltatlanokat, kik őt sem meg nem értik, sem meg nem becsülik. Karácsonyfa mögé bújik, onnan vagdalkozik, hogy lám, még a szent ünnepeket sem tisztelik, kik ily' napokban ily szókat szájukra vesznek.

A Bölcs ehelyett okot keres. És tanulságot és megoldást.

**

Az ok?

Hát...

Csűrhetjük így...

Magyarázhatjuk úgy...

De.

Ha egy nép akkora része mondja rólam, hogy egy geci vagyok, amekkora kritikus tömegben már beindul e láncreakció, akkor csűrhetjük így, meg magyarázhatjuk úgy.

De.

Hát...

Van rá némi esély.

 

***

Hogy egy geci vagyok.

 

***

 

S a tanulság? A megoldás?

Hogy kormányzóját saját népe e tiszteletlen módon szájára ne vegye?

Merazérmégismilyenmár.

Hát...

Csűrhetjük így...

Magyarázhatjuk úgy...

De.

 

 +++

 

Talán úgy kellene kormányozni.

Hogy szájára ne vegye.

Ennyi.

 


coollogo_com-30206667.png

 

 

 

 

 

 

 

 

 

108 komment

Címkék: orális O1G nép ajka

Örömtűz a CEU hűlt helyén

2018.12.05. 06:53 Benderik

 

Foglaljuk össze:

Hogy értelmes tudást adott-e, végehosszanincs lehet vitatkozni rajta -- s tesszük is buzgón egy ideje.

 De hogy piacképeset-e, azon vitatkozni nemigen van értelme.

Mert ahogy állítólag a Föld mozgása, ez sem hitkérdés.

 Mert a piacképesség definíciója az, hogy a piacon adnak-e érte pénzt.

 És akárhogy is nézzük, ezért adnak.

 Lehet, hogy csak a megveszekedett, vesztébe rohanó világ alkalmazza őket, akik ott végeztek, de alkalmazza, és nem egy autógyári szalagmunkás bérével.

És esélyes, hogy a jövőben is azon országban élőknek lesz legkönnyebb / legolcsóbb az ott adott papír megszerzése, ahol éppen működik.

***

De mi legyőztük, és kiseprűztük, és most örömtüzet gyújtunk.

 Ahogy annak is, ha jön vagy bővül majd még egy autógyár.

 Ahová majd fiataljaink, kik eddig itt szerezték a papírt, amire sok pénzt fizet nekik a (talán) vesztébe rohanó világ, most az autógyárak szalagjai mellett keresik majd kevesebb pénzüket, még több autót adva ezzel a bevált modell szerint a jövő roncstelepeinek és ózonlyukjainak.

 ***

 Ám a pénz nem minden.

 A tűz, a hit, a szenvedély, csak az ad igaz boldogságot.

 Hisz' nem boldogabb-e a törzs, mely örömtáncot jár a közösen felgyújtott élelmiszerszállító teherautó fölött, kit sikerült sarokba szorítva legyőznie, és kifüstölni belőle a Gonoszt, majd a tűz mellett boldogan rágja a füvet s az elejtett gizdát, mi a nyarat sújtó aszályból megmaradt, mint korunk ficsúrja, ki kiüresedett lélekkel rágódik a tengerparti szállóban a hitvány dolláron vett tengergyümölcsén, és mitsekezdve magával tohonyul a naplementés tengerben -- majd este a jacuzziban -- gendernyálas bankóin vett koktélja alkoholmámorának rabságában tengődve?!

 Előbbiek éhesen, de hittel telve, a boldog összetartozás meleget adó tudatában örülnek a semminek, míg utóbbiak lelke üres, míg a homáron rágódnak.

 

 ***

 

 Ha egy kényelmetlen, nehéz kő nyomja zsebed, és eldobnád, de azt látod, hogy valamiért mindenkinek felcsillan szeme, mikor meglátja, és már előre összeverekednek rajta, gondold át még egyszer, tényleg eldobod-e.

 Vagy ha neked nem is kell, legalább pénzt csinálsz belőle. Legalább eladod s nem -dobod.

 Mert hogy a kő jó-e valamire, teljesen mindegy, ha valakik sok pénzt adnak érte.

 

 +++

 És életedben állj meg olykor, s gondolkodj el, hogy most akkor éppen ki is a hülye.

 És ha éppen eldobtál valamit,  ami pénzt fialhatott volna, akkor ne félj felismerni.

Hogy most éppen te.

 

 

oromtuz.png 

 

 

 

 

 

 

 

 

51 komment

Címkék: hüvely pór örömtűz CEU porhüvely