HTML

Benderik elmélkedik

Friss topikok

  • Pénzriport_SzG: @Benderik: 1. Pl. az összes látra szóló betét teljes pénzzé válhat, az összes lekötött betét pedig... (2018.06.27. 15:49) Utószó a minapi pénzteremtéses cikkhez
  • k.z.m.: @Benderik: A végeredmény ugyan az és nem ebben van a lényeg. Az egyik modell szerint kell hozzá me... (2018.06.26. 08:07) Teremthessenek-e pénzt a bankok? - vagy Amál néni
  • Benderik: @maxval balcán bircaman: Persze, és szeretem én is a trollkodást -- mint műfajt. Vicces és az agya... (2018.06.04. 19:04) Milo
  • Tele Maus Nonprofit Consulting: @Az igazi Trebics: Szia! Én tudom, szerintem aki a posztot tolta be, ő is tudja, de az tényleg ... (2018.05.24. 22:16) A Hivatal csókja - mese a függő hatályú végzésről
  • csakférfi: @DFK: :) Belefeccölt a kutatàs-fejlesztésbe....kb. Egy milliàrd dollàrt. Ha mükszik akkor gyàrtan... (2018.05.15. 05:12) Oroszlánfejű Károly

Az ügyesen csepegő méreg

2018.07.18. 18:53 Benderik

 

Volt ez a vébéközvetítés, és annak szüneteiben az értékelő beszélgetés.

Hogy ez hasznos / informatív mennyire volt, nyilván ki-ki órákat tudna morogni kocsmában sörrel, mert a focihoz itt errefelé szerencsére mindenki, és mindenki jobban is, mint a tévében levők.

Ám tanulságosnak mindenképp’ tanulságos volt.

Volt ugyanis egy világunkra oly’ jellemző eleme, amire nem tudom, mennyire figyelt fel bárki.

Mert ügyesen álcázva mérgez.

***

Ül bájos-ártatlanul mosolygó leány a stúdióban, ki egész ügyeseket kérdez, de még ha állít, azt is kérdésbe csomagolva, majd áhítattal hallgatja a választ a meghívott szakértők szájából.

Eddig nincs is baj vele, mert a jó riporter akkor is kérdez, ha maga is tudná a választ.

De mióta fociközvetítést nézek az m_akárhányon, mindig egy nő az áhítattal kérdező riporter, s férfi az összes meghívott szakértő.

Mondhatjuk erre persze, hogy hát ilyen a foci -- férfisport. S a gyanakvóbb olvasó mindjárt genderszagot érez, hogy én most majd fel akarom rúgni e hagyományos leosztást, és kitalálni a női focit.

Csak hát ha akarnék is ilyet, elkéstem, mert rég kitalálták.

Így viszont erősen furcsállanám, ha nem létezne egyetlen női szakértője sem dicső nemzetünkben.

S ha maguk a játékosok fizikailag s talán technikailag nem is vehetik fel a versenyt a dicső férfinéppel, elméleti szakértőik -- gyanítom -- lehetnek néhányan azonos szinten velük.

Hogy férfi műsorvezetőinkről már ne is beszéljek.

A nőn egyébként látszik, hogy nemegyszer legalább olyan jól meg tudná válaszolni saját kérdését, mint a sokvanhanyadik begereblyézett férfi szakértő, akit azonban ehelyett -- szerepét jól adva --udvariasan megkérdez, majd jól megjátszott áhítattal issza válaszát. Mint sikoly a pornóban, csak ott legalább értelmesebbnek nem akar tűnni a férfinép. Ennyiben őszintébb műfaj.

Szóval nagyon úgy fest, nem én akarom itt felrúgni a Természetben kialakult arányokat, hanem a műsor torzítja azokat egy egyre kevésbé létező (bár sokak által visszavágyott) irányba. Ahol a nő tisztelettudón kérdez, majd áhítattal issza a bölcs férfiak válaszát, kik okos kérdéseiért olykor jól buksin simogatják.

***

Mondok másik példát. Van már jó pár éve, hogy az Audi toborzott gyárába ifjúi munkaerőt.

Mérnök és szalagmunkás is kellett, és -- talán pont a píszít* is kiszolgálandó -- fiút és lányt is akarhattak a plakátra, no meg hát a merítés is nagyobb, ha mindkét nemhez szólnak.

Így született az (emlékeim szerint két) plakát: egyiken egy fiú mondja, hogy mérnökként munkát talált itt, és milyen jó, a másikon a lány, csak ő láthatóan fizikai munkához öltözve afféle laboránsszerű ruhában, és valami ilyesféle munkát is mond, hogy ő meg azt talált itt, és milyen jó neki most ezért.

(*píszí: politikai korrektség elterjedt rövidítése. Aki ezt olvassa, szerintem mind tudja, de a boldogabbak kedvéért -- akik még nem találkoztak a szóval, csak anyukájuk szimplán megtanította őket hajdan ésszerű gyakorlati alkalmazására --  illik ideírnom.)

 

Emlékeim láthatóan megfakultak -- pl. talán több plakát is volt, de gondosan mind ezen felállásban. Ám pont e megfakulásból is látszik, hogy ha a pontos részleteket agyam ki is rostálta, a tanulságot szépen leszűrve elraktározta: kinek-kinek helyét a világban.

***

Mert hát agyunk így működik: hogy legyen hely az újnak, kihámozza a lényeget, majd a többit a krumplihéjas kukába dobja. De -- ahogy a kő is -- a tanulság marad.

Ráadásul a nem kimondott, csak éreztetett  tanulságok sokszor nem is tudatosan ülnek be, hanem mint matematikában az axiómák: sose vezette le senki, nem is tudnánk levezetni, de épp’ ezért nem is kérdőjelezzük meg soha, sőt, legtöbbször nem is tudjuk, hogy alkalmaztunk egy ilyet. Egyszerűen ott ül mélyen ősi tudásként bennünk, s döntési helyzetben még csak észre se vesszük, hogy éltünk vele.

***

Nem akarom túlbonyolítani, de azt látnunk kell, hogy fenti példákban nem szimplán arról van szó, hogy nem torzították erővel a “politikai korrektség” kedvéért a természetben tényleg fennálló különbséget férfi és nő között, hanem hogy torzították, csak a sztereotípiákkal egyező irányba. Erősítve így egy sztereotípiát, azaz ugyanúgy torzítva a valóságot, mint a píszí.

Mert a természetes különbség nem e tulajdonságok mentén áll fenn, és nem is ilyen mértékben. Társadalmat előrevivő vagy munkaerőpiaci szempontból a két nem -- ha nem is ugyanabban erős, de -- ha értékben pontoznánk, különbségeik nagyjából kiejtenék egymást.

A berögzült sztereotípiák azonban általában a férfioldalnak tulajdonítják az elismertebb szerepeket. A kényelmesebbeket és a jobban fizetetteket. Ami így a nőket is színyatja, meg a társadalom is kevésbé működik hatékonyan, ha rosszul válogat embert a szerepre. Pl. ha nem használja ki a női vezetőkben rejlő lehetőségeket, miközben sok fontos vezetői képességben általában jobbak, így egy jelenleginél nőibb arány feltehetőleg hatékonyabb vezetést eredményezne a világban. A mostani torz arány így nem csak a nőket sújtja (erre legyinthet ki-ki vérmérséklete szerint), hanem minket is, azaz sok férfi vezető egójának kenegetéséhez mi fizetjük a hájat.

***

Az is tanulságos amúgy, hogy ahogy a vébéközvetítés kapcsán se láttam a kérdésr feszegetni, úgy az egykori plakát se váltott ki semmit, mely utóbbinak az lehetett fő oka, hogy pont ugyanakkor volt egy másik plakát, ahol egy nő valahogy úgy volt öltöztetve, ahogy kiütött pár biztosítékot, és élénk felhördülés lett, hogy itt egy nő húsként lett ábrázolva.

És senkinek nem tűnt fel, hogy míg az abban rejlő sablonos nőalázó elemet agyunk felismeri, poénként kezeli, és sokan maguktól is a gyatra poénok a süllyesztőjébe lökik, addig az a másik átjut a védelmi vonalakon, és belénk szivárogtatott mérge -- apró lépéssel, de -- módosítja tudatunkat.

Egy nekünk, férfiaknak is kevésbé hatékony társadalom irányába, ahol aztán a GDP is kisebb, meg a fizetésünk is.

***

Nem gondolom, hogy fenti esetek szándékosak lettek volna. Még ha lehet is olyan elemük, hogy ez a felállás növeli a nézőszámot / reklám tetszési arányát.

Viszont minél kevésbé volt tudatos, annál inkább látszik az ilyesmik tudat alatti hatásának veszélye, hisz’ akkor már az alkotókra is tudat alatt hatott ugyanezen sztereotípia, mikor döntési helyzetbe kerültek -- már eleve elképzelni se tudtak eltérő szereposztást.

+++

Mindezt amúgy nem is ostorozás szándékával írom. Csak úgy elgondolkodtatóul. Hogy milyen érdekes a világ. Mert akárhogy működik is, az sose baj, ha észleljük. S esetleg még alakítunk is rajta olykor egy picit.








 

 

Szólj hozzá!

Címkék: pornó sztereotípia méreg píszí pórnő férfi-nő

Utószó a minapi pénzteremtéses cikkhez

2018.06.20. 21:53 Benderik

 

A pénzteremtéről írt minapi cikkem (itteni és mandineres) kommentjeit összegezve úgy érzem, van egy jól kitapintható vonulat, amire több kommentben próbáltam ellenérvet mondani, de annyi módon jön újra elő, hogy megpróbálom itt most összegezni.

Jelen írás így csak azzal az előzővel együtt értelmes.

Azaz megpróbálok adni egy félig-meddig matematikai igazolást arra, hogy a bankrendszer mérlegében levő betétek túlnyomó része olyan betét, amit úgy keletkezett, hogy tulajdonosa saját pénzét tette be oda, rövidebb-hosszabb megtakarítási ( / őrzési / későbbi utalási) céllal. Nevezzük ezt "valódi" (V) típusú betétnek.

És a betétek csak elenyésző része olyan, ami egy hitel megítélésekor keletkezett olymódon, hogy a hitelként megajánlott összeget a hitelfelvevő számlájára tette a bank, amíg az újdonsült adós azt fel nem veszi. Nevezzük ezt a bírálók szája ízének kedvezve "kamu" (K) típusú betétnek, mert ahogy nézem, a fő üldözendő ellenség a szemükben ez a fajta pénzteremtés.

Én ugyanis a pénzteremtést azon modell szerint írtam le, ahol a betétek túlnyomó része V típusú, míg a kommentek szerint az alternatív elméletek úgy vélik, hogy a K típusú betétek vannak messze többségben, azaz a betétek nagy része nem a tulajdonos által megtakarítási célból elhelyezett betét, hanem a banki hiteladás pillanatában keletkezett K féle, amire a hitelben teremtett pénz kerül.

***

Arra már az eredeti írásban is utaltam, hogy akinek egy bank hitelt ad, az nem hagyja azt a bankban. Nyilván van persze rá példa, ahogy saját lábát megevő férfira is, de a túlnyomó többség pár napon belül kiveszi.

És itt a "kiveszi" lehet bankóban a pénztárnál, de lehet sima elutalás is.

A kommentek fő ellenérvei:

-- ritkán veszi ki bankóban, inkább utalja

-- és ha erre azt mondom, hogy de két bank közt az utalás is "igazi" jegybankpénzt igényel a banktól, arra vagy azt mondják, hogy de bankon belüli utalás nem igényel jegybankpénzt, vagy azt, hogy a teljes bankrendszerben nettó kb. egyforma mennyiséget utalgatnak oda-vissza, így ehhez sem kell igazi pénz,

-- továbbá hogy ha Bélabá a hitelbe kapott pénzét Ciporján gazdának adja, és az visszateszi a bankba, úgy az ugyanaz a pénz, tehát bár másik néven és számlán, de a Bélabának semmiből teremtett pénz kerül abba az új betétbe. Így hiába vette ki Bélabá gyorsan, szintén hamar vissza is került oda, csak másik ember nevén.


Megpróbálok adni egy ezekre is reagáló érvelést:

1.
Elindulok a harmadik ellenérv mentén. Mikor Ciporján gazda megkapja Bélabá pénzét, ő ha akarná, kivehetné készpénzben. Mert az az ő pénze. Ő azért adott egy traktort, így az ő szempontjából mindegy, hogy Bélabá azt a pénzt hitelből szerezte, Ciporján gazdának az már a saját pénze. Ha elissza, akkor továbbadja, és a kocsmáros pénze lesz, de akár ő, akár a kocsmáros teszi a bankba, az már egy olyan betét, ahová egy ember a saját pénzét megtakarítási célból tette. Márpedig ez így már közgazdaságilag egy fenti valódi (V) típusú betét.

Ha Bélabá bankóban adta Ciporjánnak (az meg esetleg a kocsmárosnak), akkor még tényleges bankó is volt, amit Ciporján (kocsmáros) betett, ha más bankja van, akkor is (bár bankrendszer szinten talán nem), de ha ugyanaz is a bankja, akkor is igaz, hogy Ciporján (kocsmáros) betéte már olyan, amit ő nyugodtan kivehetne bankóban, elkölthetné, csak saját elhatározásból inkább még megtakarítva tartja egy általa most nyitott betétben.

Van a vicc, ahol a parasztbácsi kikéri a bankból tízmillió forintját, majd miután leszámolták neki, megköszöni, hogy akkor most visszateszi a bankba, csak kíváncsi volt, megvan-e még. Megmosolyogjuk, de ez a vicc pont azt mondja, hogy mindegy, hogy a bankban levő betétünk volt-e valaha a kezünkben, a lényeg az, hogy bármikor lehetne, és saját tudatos döntésünk az, hogy mégis inkább bent tartjuk megtakarításként. (S persze a vicc nem ezt mondja, de ez is kiolvasható belőle.)

Így ez a pénz Ciporján (kocsmáros) számláján már bizony V típusú betét -- függetlenül attól, hogy került oda.

2.
A V típusú betétet gazdája beteheti 1-2 napra, de általában több hétre-hónapra-évre teszi be, vagy csak tartja ott végül.
A K típusú betétek viszont -- a saját lábát megevő embert leszámítva -- pár napig élnek.

Így ha még feltételezzük is, hogy az összes V típusú betét betett pénze eredetileg K típusú betétből származik (azaz a bankrendszer által adott hitelből), még akkor is elenyésző kell legyen a K típusú betétek aránya a V-khez képest, hisz' B típuson minden forint pár napot tölt, majd V típuson ennek sokszorosát.

Mint ahogy az emberek életük első hetét töltik szülészeten, majd a többit kint, és bizony egy adott pillanatban jóval többen is vagyunk nemszülészeten, mint szülészeten. A K módon keletkezett pénznek a K típusú betét a szülészet, majd a V betétben levés a későbbi élete.

Ezt az arányt pedig még csak V javára billentik azok a pénzek, amik nem hitelként keletkeztek, azaz kerültek K-ról V-re. (Akik nem szülészeten születtek.)

Azaz a bankrenndszer mérlegében a V típusú betétek kell domináljanak, amin tulajdonosuk saját vagyonuk részét képező pénzt tartanak, azaz saját megtakarításukat.

Létezik tehát a K típusú betéteket előállító fajta pénzteremtés, de a banki mérlegek nem ezekre épülnek, és mennyiségük elenyésző a "valódi" megtakarítási céllal saját vagyonukat betevő adósok betéteivel szemben.

Hatásuk így erősen eltúlzottnak tűnik -- szerintem.

 

 

 

 

 

 

11 komment

Címkék: pénz szülészet pénzteremtés Teremtés bankredszer Amál néni

Teremthessenek-e pénzt a bankok? - vagy Amál néni

2018.06.15. 19:53 Benderik

 

Ez a svájci pénzrendszeres népszavazás megint erős jelképe annak, hogy a világ irányítói mennyire nem képesek értelmesen beszélni, és elmagyarázni népüknek, mi hogyan s miért úgy működik a világban, amit irányítanak. 

Mely kommunikációs impotencia aztán magasba repíti azokat, kik könnyen emészthető legendákkal kielégítik az Ember világmagyarázatra való ősi igényét -- és begyűjtik érte szavazataikat. 

És itt most neveket s országokat nem mondok. 

*** 

Ez a pénzteremtés az egyik olyan felkapott legenda, ami ugyan létező jelenség, ám szegény túl hangzatos nevet kapott hajdan a keresztségben, így eshetett, hogy a kalapját szerényen gyűrögető közgazdasági jelenség mögé egy egész varázsvilágot teremtett a nép ajkán szárnyaló képzelet. 

S ez teljesen érthető: hisz' kit ne izgatna a semmiből való pénz lehetősége, s kinek kezét ne szorítaná ökölbe, ha megtudná, hogy ez megint valami olyasmi, mint a gruppenszex, amit valakik valahol már most is folyton csinálnak, őt azonban nem csak hogy kihagyják belőle, de még a létét is tagadják. 

*** 

A ma divatos  értelmezés szerint a mai pénzt a világ kereskedelmi bankjai teremtik a semmiből, hitelként odaadják az embereknek, akik súlyos kamatokkal fizetik azt vissza, miközben a bankoknak mindez semmibe nem kerül, hisz' ingyen teremtették a semmiből, így még kamatot se kell rá fizetniük. 

S mint minden igazán sikeres legendának, ennek is van valós alapja, csak elég csalódást keltő, ha valaki veszi a fáradságot, és utánakeres a poros banküzemtan könyvekben. Mert mondom, egy szegény, szürke, kalapját zavartan gyűrögető kishivatalnokot talál a mágikus név mögött, hol képzeletünk egy mágus világfit remélt színarany páncélban -- ill. bocsánat, ma már inkább kifogástalan galambszürke (de persze színarany) öltönyben. 

*** 

A nép ajkának pedig mindig vannak segítői, kik a képzeletnek könnyen emészthető anyagokból legendát gyúrnak, táptalajra szórják, majd már csak gyönyörködniük kell, ahogy szárba szökken, rügyet-virágot fakaszt, s mindezt az egekbe röpíti. 

A képzelet e mágikus táplálóival szemben állnak pedig világunk szürke irányítói -- üres mosolyú politikusok és öntelten hümmögő szakik --, kik unottan s lenézőn a banküzemtan könyvekre mutatnak, hogy tessék elolvasni, ott áll benne, harmadik fejezet, második pont, tizenhetes alpont, cé bekezdés. És hogy a világ így működik, higgyék el nekünk, és máshogy nem próbálta még senki, és mi ehhez amúgyis jobban értünk. 

Az első érv a banküzemtan könyvről még csak ásításra késztet, a többire azonban felkapja fejét a képzelet, és menten ökölbe is szorul. Mert a fennhéjázó lenézést nem bírja, ráadásul egy élő legenda tagadásaként egyből összeesküvést szimatol. 

***

Így ha nép lennék, én magam is ökölbe szorulnék, s követelném, szüntessék meg ezt az őrült rendszert, ahol a pénzt jólöltözött álszent ficsúrok teremtik ingyen a semmiből, adják nekünk vérre-verejtékre, majd ha mindez összeomlott, sátáni kacajjal röppennek tova, s még látjuk patájukat, amint a régi banknév földre hulló köntöse alól épp' egy új bank kifogástalan szabású öltönyébe bújnak. 

*** 

Így én most megkísérlem bemutatni szegény szürke kalapos banküzemi jelenséget, hogy megmutassam, milyen egyszerű lett volna elmagyarázni. 

Na nem mintha számítanék rá, hogy a begyújtott képzelet elfogadja majd a szürke kis jelenség képét, s nem zúdít rám össztüzet, hogy aljas hazudozó vagyok. 

Mert a képzeletnek tűz kell és szenvedély, s ezt én épp' oltani próbálnám -- egy szürke kishivatalnokot kínálva a Mágikus Nagyúr Legendája helyett. 

De azért megpróbálkozom vele. 

*** 

A pénz teremtése: 

1. 
Van Amál nénémnek 1 millió forintja. Béla bácsinak meg semennyi, pedig kéne neki egy új kistraktor. Használt japánt adnak már ennyiért, de csak ha van az a pénz. Ha nincs, akkor nem adnak. Márpedig neki nincs. 
Összeadva Amál nénémnek van 1 millió, Béla bácsinak semmi, az összesen 1 millió forint. 

2. 
Amál néném beteszi a bankba a pénzt, mert égeti a párnahuzatot, hisz' annyi sok rossz ember van, s annyi mindent hallani, kik betörnek a szegény öregasszony házába, hogy elvigyék a párnahuzatból a pénzt, s némelyik még az ott lakó erényére is rátör. 

Minket ez most annyiban érdekel, hogy bankba tevés után van Amál néninek 1 millió forintja takarékkönyvben (betétben, számlán -- mindegy), Béla bácsinak meg még mindig semmije. Új szereplőként azonban a bankban is van 1 millió forint, amit Amál néni vitt be az imént. 

S hophophopp, várjunk csak! Ez így már összesen 2 millió forint! 

Hisz' Amál néninek van 1 milliója bankbetétben, s a banknak is van 1 milliója ropogós húszezresekben a trezorban. 

Az új pénz megteremtetett, egymillióból lett kettő. Bár az egyik még egy trezor sötétjében pihen, így ízlés dolga, létezőnek vesszük-e már. 

3. 
De a történet folytatódik, mikor Béla bácsi kölcsönért folyamodik. A bank megadja a hitelt, odaadja neki a pénzt. Így továbbra is van 2 millió forint -- 1 Amál néninek bankszámlán, 1 pedig Béla bácsinak bankóban a kezében. Azaz kint a gazdaságban, a napvilágos utcán, van két ember, ki mindkettő úgy tudja, hogy van 1-1 millió forintja. A nagyvilág számára is megtermett hát még 1 millió az eredeti 1 millión túl. A betét így megyúrta-kovászolta, de trezorba még pihenni tette, ám a hitel kisütötte s így végképp teljesen megteremtette a új pénzt, a plusz 1 millió forintot. 

3.a. 
Igazából pár napig még ennél is több pénz van a rendszerben. Ugyanis kényelmi szempontból a bank Béla bácsinak is nyit egy számlát, és mikor a hitelt megadja, ezen jóváírja a megítélt 1 milliót, ami eközben az ő páncéltermében várja Béla bácsit. Béla bácsinak így van 1 millió a számláján,. a banknak 1 millió a trezorban, s hát Amál néniről se feledkezzünk meg, még ha e világ hajlamos is megfeledkezni az öregekről. 

Ez tehát már 3 millió! -- ám ez az egész állapot csak addig a pár napig áll fenn, míg Béla bácsi szíve traktorát a szívének kedves árra nem alkudja, és ki nem veszi a pénzt a számlájáról. 

Innen kezdve ugyanis megint "csak" 2 millió forint van a világban -- ld. a fenti 3. pontot. 

4. 
A történet sokáig folytatható, mert a traktor régi ura, Ciporján gazda is csinál valamit a Béla bától kapott pénzzel, ami azonban idővel valaki bankszámlájára kerül (egyszerűség kedvéért most Ciporján gazdáéra), ahol neki lesz 1 millió forintja, miközben az ő bankjában is van 1 millió forint ropogós bankóban. 

S így másodszor is pénz termett, mert Amál néni (1), Ciporján gazda (1), és banktrezor (1), összesen 3 millió forint. 

5. 
S nem is folytatnám, de legyen rend, mert a bank nem szeret ülni a pénzen, így kiadja hitelbe az ifjú Dagobertnek -- megalapozandó a kacsamesék anyagi alapját.  Amál néni , Ciporján gazda 1-1- milliója számlán plusz Dagobert 1 milliója bankóban továbbra is 3 millió forint. 

*** 

Nem bonyolítom tovább. 

Láthatjuk, hogy a matematikai trükk egyszerű: ropogós "igazi" pénzből továbbra is csak ugyanaz az 1 milió van, így az "igazi" pénz nem szaporodott, csak ezen kívül még két ember érzi úgy, hogy van 1-1 milliója. 

Ez utóbbiak valójában ígéretek egy-egy banktól, hogy adnak érte igazi pénzt, ha gazdájuk bemegy érte, ám mivel a mindennapi tapasztalat szerint tényleg adnak, ezért tulajdonosa ezt a számlapénzt is pénznek tekinti. 

Innentől már csak definíció, hogy mi is pénznek nevezzük-e vagy csak "pénzre tett ígéret"-nek, és ha pénznek nevezzük, akkor mondhatjuk, hogy a bank pénzt "teremtett". 

Hát ennyi a varázslat. 

*** 

Vannak ennek hatásai, de inkább szürke közgazdaságtankönyvekbe illők. Neveket adnak a különböző fajta pénzeknek (mert van aztán a fenti "igazi" jegybakpénzen s a számlapénzen túl is még több szint), és asztal mellett pöfékelve, konferenciákon kivetítve vizsgálgatják, hogyan hat a különféle pénzek mennyisége a gazdasági ciklusokra -- már a szavak önmagukban is szürkék s unalmasak. 

Maradjunk inkább a legendáknál. 

Legfontosabb legenda, hogy mivel a bankok az általuk  semmiből teremtett pénzt adják ki kölcsön a népnek, így egy nekik semmibe nem kerülő ingyenpénz után szednek nagy kamatot. 

Nos, ha a példát megnézzük, ez a teremtett pénz sincs ingyen. Mert minden pénzteremtés egy újabb betéttel jár, ami után valakinek kamatot kell fizetni. 

A végállapotot megnézve a 3 millió forintból 2 millió a teremtett pénz, ami Amál néni és Ciporján gazda 1-1- milliója a számlán, azaz bankbetétben, ami után a bank nekik kamatot fizet. 

S persze a hitelre kapott kamat nagyobb a betétre adottnál, ám a legenda szerint a semmiből teremtett pénz semmi kamatba nem kerül , ami nagyon más, mint a kevés kamat! 

A hitel- és betéti kamatok különbségéből szedett haszon mértékén lehet vitatkozni, de hogy ez -- egy ésszerű mértékig -- jogos haszna a banknak, ezt még a pénzteremtést ellenzők is elismerik. (ld. még a Krisztus koporsója őrzésének anyagi vonzatáról több helyen írottakat...).


*** 

Másik legenda az, ami a fenti 3.a pont műveletéből fakad. Itt ugyanis a bank mikor hitelt ad Béla bácsinak, a pénzt nem adja rögtön oda, csak nyit neki egy számlát, s azon írja jóvá. Ezzel a hitellel is szemben áll tehát egy most termett betét, ám itt a betét nem egy más által betett igazi pénzből lett, hanem a Béla bának adott hitel került rá. 

No, ez büdös. 

Itt tényleg a semmiből épült egy vár. Béla bának nem volt semmije, majd egyszerre a semmiből 1 millió hitele és abból egy betét, ami ezt látszólag finanszírozza. 

A bank persze erre a betétre is fizet kamatot, ám itt a kamathaszon is büdösnek tűnik, hisz' ez aztán tényleg a semmiből termett, mert még csak nem is látott igazi bankókat! 

*** 

Nos, igen. Csak Béla bá nem hülye. Így nem vesz fel azért hitelt, hogy a bankban hagyja (s közben fizetne rá még kamatot). 

Vagyis az ekkor keletkezett hitel csak lélegzetnyi időt tölt így szellemformájában, egy-két napon belül eljön érte Béla bá, s könyörtelenül kikéri igazi ropogós bankóban. 


S ez általánosságban is igaz minden egyes hitelre:  senki nem vesz fel hitelt azért, hogy aztán a bankban hagyja. Így akárhogy keletkezett is egy hitel, az rövid időn belül "igazi" pénz mozgatását igényli, s ennyi valódi pénz kikerül a bank kezei közül. 

Teljesen a semmiből tehát -- így vagy úgy a bankba került igazi pénz nélkül -- nem keletkezhet nagy mennyiségű hitel, mert nem lenne igazi pénz a napokon belül jelentkező hitelfelvevők kifizetésére 

És persze a valóságban mindez ritkán jelenti ropogós bankók kiadását, a hitelt felvevő inkább elutalja valahová, ám -- ezt talán kevesen tudják -- az utalás is "igazi" pénzt igényel. A bankok országuk jegybankjánál vezetnek számlát, amin a jegybank által teremtett "igazi" pénz van, s az utaláskor ezen számlák közt mozog az egyik bankból a másikba utalt pénz. Egyetlen kivétel, az egy bankon belüli utalás két ügyfél között, ám kicsi az esélye -- s a bank nem is számíthat rá előre --, hogy a pénzt kivevő pont egy saját másik ügyfelének fog utalni. 


A pénzteremtés korlátozása: 

S vegyünk észre még egy nagyon fontos dolgot! 

Ha meg szeretnénk tiltani a fenti pénzteremtést, magát a betétből való hitelezést kellene -- úgy ahogy van, mindenestől -- megtiltanunk. 

Mert mikor a példabeli 4. pontban Ciporján apó (igazi) pénzzel a kezében a bankba megy, a bank nem tudhatja, hogy pont ugyanezt a pénzt nemrég ő (vagy egy másik bank) hitelként adta Béla bá kezébe. Ő csak annyit lát, hogy jött egy ember igazi jó bankót a bankba betenni. 

Lehetetlen lenne betartani bármi olyan törvényt, ami előírná, hogy minden egyes "igazi" forintot egyszer lehet egy bankba betenni, majd azt a bank által másnak hitelbe adni, és ezt a forintot soha többet egyetlen forintnyi új hitel teremtésére sem lehet felhasználni. (A mostani népszavazás valami ilyesmit akart.) 

Ugyanis fenti példa 4. pontjában Ciporján apó bankóiról a bank nem tudhatja, hogy az a pénz már részt vett egy korábbi hitel (Béla bá hitele) keletkezésében, mely hitel ráadásul még most is él. S igazából még Ciporján apó se biztos, hogy tudja, honnan van Béla bá pénze, így még az ő nyilatkoztatása se tenne betarthatóvá egy ilyen szabályt. 



A mostani svájci népszavazásról: 

Átolvasva az egyik erről kiadott ismertetőjüket, már önmagában is ellentmondásos, így nemigen tudnék biztosat mondani róla, hogy mit akartak volna elérni. 

Ez amúgy több más anyagukon, magyarázaton, érvelésen és a róla szóló híradásokon is látszik, mert azok is ellentmondásosak még önmagukban is. 

A fenti ismertető ugyanis egyfelől azt állítja, hogy sikere esetén a bankok általi pénzteremtés megszűnik, másrészt viszont a bankok továbbra is a megszokott módon nyújthatnának hitelt -- ez a két dolog egyszerre már eleve ellentmondás, hisz' példánkból láttuk, hogy a bank által teremtett pénz igazából a betét befogadásakor keletkezik s a hitel kiadásának pillanatában  kerül a gazdaságba. 

Ezt valahogy úgy tűnik feloldani, hogy a betétek oldalán megkülönbözteti a folyószámlát és a megtakarítást (current account és savings account), és az utolsó pontban tesz rá egy utalást, hogy a betétes ügyfél választhatna, hogy folyószámlára teszi a pénzét, és akkor azt a bank nem adhatja ki hitelként, és nem fizet rá kamatot se, vagy hagyományos "megtakarítási" számlára teszi, és akkor az olyan, mint az eddigi megszokott betét, amit a bank kiadhat aztán hitelként. 

Ez megint önellentmondás persze, mert ha megmarad a hagyományos betét lehetősége is, akkor az abból való hitelezés továbbra is pénzt teremt, amit pedig a beadvány elméletileg teljesen megszüntetne. 

Szóval nem igazán tiszta -- mert önellentmondásos -- mi volt maga a követelés, de van még egy baj vele. 

Az a pénz ugyanis, melyet a nép a jövőben a "biztos" számlára tett volna, nem adható ki hitelként, azt a bank őrizni lett volna köteles, hogy bármikor vissza tudja adni. Ám ezzel ez a pénz kiesik a hitelezésből, így ennyivel kisebb lesz a bankrendszer által adható hitel. 

Márpedig a lakosság még csak eléldegél későbbre halasztott plazmatévével, de öregkorra halasztott lakással már kevésbé, a gazdaság pedig hitel nélkül összeomlik. 

Így a népszavazás győzelme esetén 

-- vagy bezuhan a gazdaság (és megnehezül a lakossági hitelhez jutás is), 

-- vagy külföldről kényszerülnek hitelt felvenni (ami devizahitelezés, aminek kockázatairól már kaptunk képet erre mifelénk, meg hát ha az egész világ átállna az új rendszerre, akkor e lehetőség meg is szűnne) 

-- vagy a hagyományos betétekre annyira magas kamatot adnak, hogy a betétesek nagy része ne válassza az új "igazi" pénzt kínáló betétet, amivel viszont egyrészt megdrágulnak az ezekből adható hitelek is (-> gazdaság lelassul, lakáshitel, plazmatévé megdrágul), másrészt az egész kezdeményezést értelmetlenné teszi, ha alig él vele valaki. 

-- Vagy lenne még egy lehetőség, amit a követelés megengedne -- és utánagondolva, bár elsőre meglepő, de talán működhetne is -- hogy maga a jegybank tenne annyi betétet a bankokba, amennyi a szükséges hitelekhez kellene. Mondom, félórányi átgondolás után ez az elsőre őrültnek ható megoldás talán még működhetne is -- még tán nem is rosszul --, ám a jegybank által bankokba tett betétet a javaslat csak afféle megtűrt, de nem támogatott lehetőségként engedi ("ha szükséges" -- szerintem afféle vész esetére gondolva). Ezt az esetet végiggondolva -- mondom -- meglepő működésű lehetőségre jutunk, ám az ekkor is igaz lenne, hogy a bedőlt banki hitelek kárát a nép (jegybankon -> államon vagy a pénz romlásán keresztül) közösen viselné, aminek elkerülése a javaslat egyik sarkalatos célja lenne. 

*** 

És a pénzteremtéshez még bank se kell... 

Azt kell megértenünk, hogy azt a bizonyos "nem igazi" pénzt az a művelet teremti, amikor egy bank befogadja A pénzét, és azt hitelként B-nek kiadja. Ebben a pillanatban B-nél van az "igazi" pénz, a betétesnél pedig már csak egy ígéret a banktól, amit ő persze pénznek érez, és a közgazdaságtan is egyfajta pénznek tekint. 

Vagyis az a folyamat, hogy a gazdaságban keletkezett megtakarításokat valaki (bank) összegyűjti, és hitelként kölcsönadja azoknak, akiknek épp' szükségük van pénzre, ez a folyamat definíciószerűen megteremti azt a bizonyos plusz "nem igazi" pénzt. Nem a bankok teremtik, hanem maga ez az aktus. A pénz eme "teremtés"-nek nevezett jelensége nélkül egyszerűen nem létezik hitelezés. 

Hisz' ha még nincs is bank, csak Amál néni közvetlenül kölcsön adja pénzét Béla bának, akkor is keletkezett új pénz, mert Amál néninek ugyanúgy van egy ígérete 1 millió forintra Béla bától, Béla bának meg van 1 millió forintja igazi bankóban. 

Mert ha Amál néni megbízik Béla bában, akkor úgy tekinti, hogy neki van 1 millió forintja, csak épp' Béla bánál, de ez lényegtelen, mert ő most úgyse költené el, így tök mindegy, hogy párnahuzatban van vagy Béla bánál. 

Amál néni úgy érzi, hogy neki addig is végig van 1 millió forintja, amíg azt Béla bá majd vissza nem adja. 

És ez akkor is így van, ha tudja, hogy Béla bá azt nem otthon őrzi, hanem elköltötte, de majd visszaadja -- ha amúgy ő megbízik Béla bában. 

Ha békekölcsönt jegyzünk, vagy olyan rokonnak adunk "kölcsön" egy ezrest, akitől úgyse várjuk soha vissza, akkor ezt úgy vesszük, hogy kidobott ezres, és volt ezer forintunk, de már nincs. 

De ha olyannak adjuk, akiben megbízunk  (pl. munkatársnak egy napra, mert aznap nem hozott pénztárcát), akkor a visszaadásig is úgy tekintjük, hogy nekünk most is van az az ezresünk, csak épp' nem nálunk. Így ezt annyira magunkénak érezzük, hogy ez az ígéret számunkra pénzként funkcionál. 


Vegyük észre, hogy a kölcsönadott pénz visszaadására tett ígéret az, amit itt teremtett pénznek nevezünk, semmi más. 

És ehhez még bankra sincs szükség! Amál néni Béla bácsival is tud pénzt teremteni! 

A pénzt nem a bank teremti, hanem a hitelezés. Ha a pénzteremtést be akarjuk tiltani, a hitelezést tiltjuk be vele. Mindenestül. 

*** 

Én is túlcifráztam most picit, mert egyszerű szavakat ígértem, de nem tudok ellenállni az ilyen Ciporján apóknak, holott lehetett volna szimplán C is szegény. Amál néni A, Béla bácsi B, Dagobert meg D. 

De ha ettől eltekintünk, szerintem elég érthető. És a politika jelen urai a neves bankszakemberekkel karöltve egy -- feltehetőleg nem rövid -- kampányban képtelenek voltak mindezt egyszerűen elmondani. 

Azt mondom, meg is érdemelték volna, hogy leszavazzák őket, ahogy általánosságban a választásokon is megérdemlik. Aki hülye és nem tud beszélni, viselje kárát. 

Csak hát a nép szívja be aztán, akit táncba vittek a szép egyszerű szavakkal operálók.

(Nem a megértés buktatta el a kezdeményezést, hanem a fenyegetés, hogy egy sose próbált rendszer váltana fel egy már kipróbáltat.) 


*** 

De folytassuk kicsit ezt a bankosat. Mert az érvelésben bizony ott volt az is, hogy ez a temérdek semmiből lett pénz okozza a nagy buborékokat, amik aztán a fejekre pukkannak, ha beüt a válság. 

Nos, annyi ebből igaz, hogy a hitelezés maga (ami mint láttuk, maga a pénzteremtés, akárhogy csináljuk is), kockázatos. Mert odaadtuk valakinek a pénzt, amit az azonnal el is költ, és 

-- ha ügyesen gazdálkodik vele (de annyira nem, hogy át is verjen), majd vissza is adja, 
-- ám ha nem, úgy az a pénz elveszett, aminek a hitelező látja kárát. Bank esetén egy ideig maga a bank,aki saját pénzéből fizeti vissza a betétet, de saját pénze elfogytával nagy válságban már a betétesek se kapják vissza mind a pénzüket. 

De ez nem a teremtett pénz miatt van, hanem maga a hitelezés veszedelmessége okozza. Ha e kockázatot teljesen el akarjuk tüntetni, maga a hitelezés szűnik meg. 

Ám persze az is egy szakma, hogy olyanoknak adjunk hitelt, aki jó eséllyel azt vissza is adja majd. Kicsit ezoterikusabbnak tűnő, de ugyanolyan bejáratott csínja és bínja van, mint a házépítésnek meg a salátatermesztésnek. A ház is összedől, a saláta is elszárad, ha nem értünk hozzá, de csinálja annyira régóta az Ember, hogy ha valaki nem sajnálja a fáradságot kitanulni, majd nem sajnálja rendesen úgy is csinálni, és még csak nem is huncutkodja ki belőle az anyagot, akkor azért a nagyja nem dől össze s nem is szárad el. 

*** 

Hollywood-i katasztrófafilmek egy részében földönkívüliek hozzák a halált, de jó részüknél szimpla földönjárók -- még azok egy részében is, ahol közvetlenül természeti csapások. Mert kihagyják a tűzjelzőt a toronyházból, a cementet a völgyzárógátból, és legtöbbször nem véletlenül, hanem mert túlságosan szeretik a pénzt, amit spórolnak vele. 

S persze tud is róla ez meg az a cégnél, de aki felveti, azt vagy kirúgják vagy egyszerűen huhogónak mondják, hisz' ez az egész dupla tűzvédelem meg a sokszorosan túlméretezett beton egy olyan fölösleges pazarlás, amiből ha kicsit lecsípünk, még bőven jó marad. 

Így van ez a bankszakmával is. Az összes olyan válság, ahol bankok fulladnak nagy buborékokba, akkor alapozódik meg, mikor évekkel korábban indulón valakik már nem tartják be azokat a szabályokat, amik egyébként jól ismertek, csak a békeidő napsütésében mindenki túlméretezetten szigorúnak tartja őket. 

Ráadásul -- bár mindez eltúlzott nyereségvágyból indul, ám -- sokszor kap jószándékú szakemberektől segítséget, akik maguk is elavultnak érzik már e fejlettebb módszerek mellett a régi szigort, ahogy a gátnál is a szükséges cementmennyiséget akkor írták elő, mikor még nem volt ilyen jó szintetikus kínai cementünk, s persze körberöhögik, óvatoskodó majomnak tartják, aki kardoskodik, hogy de mi van, ha egyszerre lesz tájfun és földrengés, hisz' olyan még sose volt. 

Egyszerűen az emberi társadalom olyan, hogy hiába ismeri a szabályokat, mindig feszegeti őket, az óvatossági rendszabályokat meg végképp' csak a gyíkok tartják be, akiknek aztán soha nem is lesz nőjük, mert melyik nőnek kéne egy pasi, aki komolyan veszi a tóban tilos fürdeni táblát, meg amelyik lakott területen kívül kilencvennel hajtja a Porschét s még rá is rászól, hogy tartsa becsatolva az övet. Egyáltalán, miért van egy Porschéban öv?! 

És hát az államok is egész addig örülnek a bőséges lakáshitelnek, míg polgáraikra nem omlik, mert abból lesz sok választónak új lakása, amit szavazattal hálálnak aztán, így aztán a hatóságoknak is meg van mondva, hogy túl szigorúak azért ne legyünk már. 

Egyszóval hitelezés, gátépítés, salátatermesztés mind egy-egy szakma, aminek ha betartjuk a szabályait, nemigen lesz baj belőle, de nyilván egyikét se tartja be senki, mert Isten játékos kedvében emberekkel töltötte fel hajdan a Földet, akik meg egyszerűen ilyenek. 

A gazdasági válság amúgy természetes dolog, mint a vihar, a földrengés s a szökőár, amire a házakat, gátakat s a salátát tervezni illik, így el csak akkor söpri a rendszer elemeit, ha nem tartották be a tervezés szabályait. És van persze az a vihar meg földrengés és szökőár, de ha a történelem eddigi válságait megnézzük, eddig még mindig az alultervezett házak s a túlfeszített, pénzrendszerek roskadtak alattuk össze, s szinte soha nem a mértéktartó-gondosan gondozottak. 

+++ 

Amit mondani akarok, hogy nem a pénzteremtés tehet a nagy válságokról, és arról, ha nem bírja ki egy rendszer a válságokat. S még csak nem is a hitelezés léte (ami azonos a pénzteremtéssel), hanem a be nem tartott szabályok. A cement, aki pedig ott se volt. 

Így el kéne engedni ezt a pénzteremtés-mítoszt, mert semmi olyanba nem vezet, ami legalább ugyanolyan elviselhető lenne, mint ez a mostani. 

Mert az igazi ok mindig sokkal prózaibb. 

Csak az mindig túl egyszerű ahhoz, hogy tűzre éhes figyelmünkre méltassuk. 

Világunk vezetői meg tényleg megtanulhatnának végre beszélni azokhoz, akiket vezetnek. 

Hát csak ez. 



 

 

 

24 komment · 1 trackback

Címkék: pénz bankrendszer pénzteremtés Teremtés Amál néni

Milo

2018.06.01. 19:53 Benderik

 

Sose láttam / hallottam, de a jöttére született riport alapján talán én is összehaverkodnék vele, ha személyesen találkoznánk, mert bírom a merészen gondolkodó embereket, akiknek pörög az agyuk. És őszintén szólva pörgő agyú emberek körében a szabad szájú beszédet is, ami definíciószerűen nem polkorrekt olykor.

Mindamellett ha apukája lennék, azzal a tanáccsal engedném Világba, hogy egy dolgot tudnod kell, fiam. Ha utad során betérsz egy falu kocsmájába, és odaszarsz a közepére, tudd aztán, hogy nem azért dobtak ki, mert meleg vagy, nem is mert cigány vagy zsidó, homofób néger, transzvesztita, netán fehér keresztény férfi vagy jobboldali meleg hithű katolikus.

Hanem mert odaszartál a kocsma közepére.

Ennyi. Nem kell túlkombinálni.

***

A leírásokból számomra nem is tűnik bonyolultnak helyzete a világban.

Milo saját bevallása szerint is szívesen konfrontálódik bizonyos -- az övétől eltérő véleményt valló -- csoportokkal, mert észérvekkel eleve meggyőzhetetlennek tartja őket. De inkább beidézem a Magyar Hírlapnak adott interjú idevágó részét:

"Szívesen konfrontálódik liberálisokkal, feministákkal, olyanokkal, akik nagyon radikális, és az önétől eltérő véleményt vallanak. Van még lehetőség párbeszédre?

–  Nincs. A világ, ami a fejükben van, végleg elszakadt a valóságtól. Csak úgy billenthetjük ki őket, ha sokkolunk, ha nevetségessé tesszük őket. Fanatikusokat nem lehet meggyőzni. Nem érdeklik őket a tények, az észérvek – ha érdekelnék őket, nem lennének például feministák ugyebár. És nem is viselkednének úgy ahogy, az extrém, irracionális hisztériájukkal.  Ezek az emberek nem érveléssel, hanem pszichológiai sérülésekkel, előítéletekkel és hasonlókkal jutottak el a mostani álláspontjukig. Nem lehet racionalitással legyőzni olyasmit, amit irracionalitás teremtett. Szóval, az egyetlen helyes stratégia az irracionális válasz: provokálni, nevetségessé tenni őket. A provokáció hatására megmutatják, milyenek valójában. Amikor beszédet tartottam volna Kaliforniában, a Berkeley Egyetemen, felgyújtották a várost. Szóval, ezért provokálok, nem azért, mert szórakoztató. Persze gyakran elég szórakoztató is."

***

Fentiekben talán igaza van, talán nem, ezen most emelkedjünk felül.

 

Ám azt tudjuk, emberi kapcsolatok általános tulajdonsága, hogy

-- ha valaki barátságosan közeledik hozzánk, ahhoz kiindulásként barátságosan viszonyulunk,

-- ha meg úgy indul, hogy eleve hülyének tart minket, és ezt jó hangosan beszólva közzé is teszi, reflexből elküldjük anyjába.

 

És nincs is baj ezzel, nem rossz szociális stratégia, és már emberré válásunknál is régebb óta így működünk (csak a beszólás és az anyjába küldés módja finomodott).

Ez lehet a furcsa ellentmondás oka, hogy ha vele hasonló elveket vallók meghívására vendégségbe érkezik, egy elbűvölő ember, míg az általa irracionálisnak tekintett csoportok utálják és tiltakoznak ellene.

(Persze az utálat mértékén s a tiltakozás módján lehet vitatkozni, várost felgyújtani ilyenkor sem illik -- ámbár konkrét attrocitások kivizsgálásakor a Történelemben mindig szokott egyéb ördög is bújva lenni a részletekbe, ki mit mikor miért gyújtott fel.)

***

Azt azért vegyük észre, hogy fenti hitvallása szerint az első beszólás után se próbál a kipécézett csoportokkal szót érteni, mert "Nem lehet racionalitással legyőzni olyasmit, amit irracionalitás teremtett. Szóval, az egyetlen helyes stratégia az irracionális válasz: provokálni, nevetségessé tenni őket."

Erre a fajta kapcsolatra mondják mifelénk, hogy gyenge kezdés után erős visszaesés. Mert a legnagyobb barátságok is olykor egy verekedéssel indulnak, de ott aztán elkezdenek beszélgetni egymással. Itt meg csak beszólgatni egymásnak.

***

S ezzel sincs baj, mert bevallása szerint Milo ezt tudja, és szándékosan vállalja. Külön becsületére mondva nem kedveli az ellene való tiltakozás erőszakba hajlását, de magát a konfliktust vállaltan gerjeszti.

Így voltaképpen jól elvan ő ezzel.

 

***

Ami nekem furcsa, az inkább a felháborodással vegyes csodálkozás azon, hogy őt a "liberális mainstream" üldözi, azaz nem szereti, leszólja, nevetségessé próbálja tenni stb. .

Vagyis amit ő maga is tesz üldözőivel.

Nekem úgy tűnik, szerelem ez mindkét oldalról, egymás nélkül élni sem tudnának. Milo időnként bemegy a kocsmába, középre köp, kidobják, és mindenki örül, hogy ma is volt program.

 

***

Mindeközben cikkek sokaságát olvastam már arról, hogy a mai polkorrekt liberális elit véleményterrort tart fenn, melyben a neki nem tetszőkkel vitázni se hajlandó, s a nevetségessé tétel eszközével akarja lejáratni őket.

Például mint Milo.

S persze mint minden verekedésnél, itt is örök feloldhatatlan kérdés a ki ütött előbb vissza...

S persze a mainstream politikusok tényleg nem beszélnek a népek nyelvén, melyeket -- jól-rosszul -- vezetnek, így Milo valójában az ő gyermekük. Kitagadott gyermekük, de tagadhatatlanul vérükből való.

 

***

Jómagam kb. öt éve írok cikkeket. Használtam politikailag inkorrektnek tartott kifejezéseket, jártam ingoványos lápoknak határán. és keveredtem ez írások alatt "beszélgetésbe" sok kommentelővel -- köztük olyanokkal, akik első kommentje a keményebb műfajba tartozott.

De soha egyetlen kommentet nem kaptam, mely szóvá tette volna "inkorrekt" szóhasználatomat vagy kényesnek tűnő szavaimat, és egyetlen kommentelőtől se váltunk el haraggal.

Ugyan olyanra sem emlékszem, hogy bárki -- eredetileg határozottan ellenkező álláspontú -- kommentelőt meg tudtam volna győzni (de azt ilyen írogatással nem is igen lehet).

Ám olyanra se, hogy bármelyikükkel összevesztünk volna, és egyáltalán hogy bármelyik válaszukban ne emberi hangot ütöttek volna meg -- velem, miközben a többiekkel olykor kellemesen tovább anyázgatták egymást --, és sokszor még közeledtek is álláspontjaink, ill. tisztáztunk félreértéseket.

 

***

Számtalan példa van amúgy a világból, amikor kezelhetetlen esetnek tartott "utcagyerekekkel", kezelhetetlen kamaszokból álló osztállyal szinte csodát művel egy ehhez értő, pusztán azzal, hogy embernek tartva őket beszélgetni kezd velük, és valódi érdeklődéssel hallgatja meg őket.

 

***

Én azt vettem észre a Világ figyelése során, hogy nincs az a kényes téma, amiről ne lehetne bármilyen szemszögből beszélni, ha ezt alapvetően jóindulatú, és körültekintő megközelítéssel tesszük. Tartós botrány akkor van, ha szándékoltan provokatívan vetnek fel egy témát, vagy ha a felek a vita során nem szándékosan megsértik egymást, majd azt feltételezik a másikról, hogy szándékosan tette, és egy sértődési spirálba esnek. Utóbbi annál könnyebben esik meg, minél kényesebb a téma, de alapvető jóindulat esetén kezelhető.

Legtöbb sértődés akkor esik, ha a felek direkt keresik az okot egy jóleső felháborodásra.

 

***

Amit mindezzel mondani akarok, hogy egyfelől nincs baj Milóval, tudja, mit választott, szórakoztató játékot játszik, és láthatólag jól is érzi magát benne. Egy pszichológus azt mondaná, első körben -- legalábbis belső harmónia szempontjából -- rendben van.

De ha a játékon túl célja is van -- s igazából -- hogy jobbítson a világon azzal, hogy az általa hülyeségnek vélt eszmék ellen harcol, akkor még sokat fog csalódni.

 

+++

Ha Milo apukája lennék, azt a másik tanácsot is adnám, hogy az előbbin túl még egy dolgot tudnod kell, fiam. Ha utad során betérsz egy falu kocsmájába, és nem tetszik, amit látsz, és jobbítani szeretnél sorsukon, és megmondani nekik, mit csinálnak rosszul, kezdd azzal, hogy leülsz velük egy sörre, és megHALLGATOD őket.

És ha egyetlen értelmes gondolatuk se volt, rendelj még egy kört, mert valamit félrehallottál.

Ha pedig mégis volt, máris többet tudsz a világról, mint mikor bementél

És ha még mindig úgy látod, rosszul csinálnak valamit, az ő logikájuk mentén érvelve talán még alakítani is tudsz rajtuk. És azt is megérted, hogy miért van határa annak, amennyit alakulni tudnak vagy akarnak, vagy amennyit egyáltalán érdemes alakulniuk. Mert egyben-másban még tán igazuk is lehet.

De ha azzal KEZDED, hogy megMONDOD, mit csinálnak rosszul, ugyanúgy kidobnak, mintha odaszartál volna.



S persze ha te kidobódni szeretsz, te dolgod, az is egy érdekes élet.

Csak csinálni nem csináltál semmit.




 

 

2 komment

Címkék: Milo Yiannopoulos

A Hivatal csókja - mese a függő hatályú végzésről

2018.05.23. 20:53 Benderik

 

"Az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény (...) 43.§ (1)-(2) bekezdése előírja, hogy teljes eljárás lefolytatása esetén a hatóság az eljárás megindításától számított nyolc napon belül függő hatályú végzésben rendelkezik arról, hogy a hatóság tízezer forintot köteles az ügyfél részére megfizetni abban az esetben, ha az ügyintézési határidőn belül az ügy érdemében nem döntött, vagy az eljárást nem szünteti meg."

 

Fenti idézet részlet egy hivatalos levélből, melyet gyermekem nyelvvizsgadíj-visszatérítési kérelmére első válaszként a napokban annak rendje s módja szerint kipostáztak.

 Azaz én beadtam a visszaigénylési kérelmet, ami egy teljesen szabványos ügyfajta, a hivatal  a hivatalokközti adatbázisból ellenőrzi, hogy gyermekem létezik, diák, kora stimmel, sikeresen lenyelvvizsgázott, majd szabvány eljárásban küldi a pénzt.

 Ezt az eljárást a Hivatal vmiért teljes eljárásnak nevezi, és nem is baj, fontos, hogy legyen a dolgoknak neve, színesítve a sivár hivatali létet. Ám mielőtt ennek nekifogna, külön eljárásban nyolc nap alatt hoz egy előzetes végzést, hogy ha az addig félretolt fő eljárásban majd nem végezne időre -- miután ezzel az előzetessel végezvén végre annak is majd nekikezd --, fizet majd tízezer forintot.

 Eddig a tények, innen kezdve már csak játszom a gondolatokkal, a lenti történetnek így valós folyamatokhoz és személyekhez nincs köze, minden hasonlóság a képzelet műve csupán.

 (Itt kell még megjegyeznem, hogy megírása során egyetlen állat sem sérült meg.)

 

***

 Valaki -- egy jószándékú ember --  az Úr 2016. évében úgy gondolhatta, tegyünk egy kicsit az ügyfél kedvére, ki sokszor szenvedő alanya a Hivatal túlterheltségből fakadó lassúságának, és foglaljuk törvénybe, hogy kárpótoljuk őt az olykor hosszúra nyúlt várakozásért, és ha nem sikerült ügyének időben végére érni, adjunk neki tízezer forint fájdalomdíjat.

 Meg persze a Hivatalt is gyorsabb munkára ösztönzi, ha minden ügyosztály faliújságjára kitűzzük a folyamatban levő ügyek egyik ötezresét, amit ha nem kellett kiadni, utólag elfagyizhatnak, miközben gyönyörködhetnek a fagyizó melletti játszótéren örvendező gyermekekben, kiknek játszóterét a határidőn belül lezárt ügyek másik ötezreseiből építették.

 Továbbadta gondolatát egy másik jószándékú embernek, és felkérte őt, foglalná ezt törvénybe.

 Ez a másik jószándékú ember maga is jó volt és a szándéka is, így hamar munkához látott, hogy mielőbb jó legyen az ügyfeleknek. Úgy számított, hogy ha siet, talán már abban az esztendőben törvénybe iktathatja, és mivel épp' előző nap dobolták ki a főtéren az azévi száznegyvennyolcadik (CXLVIII) törvényt a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény módosításáról, ez az övé lehet majd a száznegyvenkilencedik (CXLIX) a sorban.

 Maga is hivatalnok volt, mert az előbbi jószándékú ember azt is tudta, hogy olyan embert kell felkérni törvényalkotásra, aki ott van a tűz mellett, ahol a varjük is a karón, és látott is már olyat, szóval hogy gyakorlati ember kell, mert nincs rosszabb, mint ha olyan alkot törvényt íróasztal mögűl, aki varjút tán még papíron se látott, nem hogy karón.

***

 Hivatali ember lévén összesen két elintézési módot ismert a világ dolgaira -- a végzést és a határozatot. Még bevásárlólistát is úgy írt, hogy tetején ez állt: Határozat, majd a rendelkező részben leírta a listát, s egy rövid indoklásban előadta, hogy minderre a család élelmezése okán van szükség.

 Így csak kicsit töprenkedett, végzés legyen-e vagy határozat, mert mindkettő végleges hatályú, mit legfeljebb az ügyfél fellebbezése helyezhet hatályon kívül. Megkérdezte pár kollégáját, köztük egy őszszakállú nyugdíjasként foglalkoztatott ősöreg hivatalnokot, aki egy nagy könyv felütése után a végzést javasolta, ám -- emelte fel mutatóujját a könyvből felpillantva --  ún. függő hatályú végzést.

 Illendően megköszönte a tanácsot s eztán már pörögtek az események, és hamar papírra került az új törvény, mely kimondta, hogy eztán a Hivatal minden új ügy indulásakor nyit egy hozzá tartozó alügyet, és előbb ebben hoz végzést, mely szerint ha a főügyben nem tudna majd időben határozatot hozni, úgy tízezer forintot fog majd az ügyfélnek fizetni. E végzést maga a főügy hivatalnoka hozza meg legfeljebb nyolc nap alatt, hisz' ő ismeri az ügy részleteit, és nincs rosszabb, mint ha egy ügy különböző részeit különböző személyek bírálják, s így esetleg önellentmondó eredmény születik.

A végzés meghozása után a megszokott hivatali útvonalon láttamozódik, emelkedik jogerőre (függő hatállyal!), majd jut a postázóba, hol szintén a megszokott ügyrend szerint kerül kipostázásra.

 Előnye mindennek, hogy az új ügyfajta folyamatba iktatásához nem szükséges új hivatali folyamatokat kidolgozni, így nem sérül a hatékonyság.

S a hatékonyságot növeli az is, hogy az alügy elbírálásakor semminemű mérlegelésre nincs szükség, mert a törvény egyértelműen kimondja, hogy a végzés csak ez lehet, így e döntés nyolc nap alatt bizton s hiba nélkül meghozható.


A törvény így megszületett -- egyetlen apró csiszolásként egy harmadik jószándékú ember, hogy egyértelműbbé tegye, a főügyet "teljes eljárás"-nak nevezte el,  megkülönböztetendő az alügytől, mely már az eredeti változatban is a "függő hatályú végzés" nevet kapta. Ja igen, és a fagyis rész a játszótérrel már nem került bele -- állítólag valahol a második és harmadik jószándékú ember között tűnt el egy hatályát vesztett alpontban, bár talán már az első fejében is csak a legenda szerint fogant.

 

***

A törvény hatályba lépése óta gyorsítja a Hivatal működését s növeli hatékonyságát. Apró szépséghibaként azévi száznegyvenkilencedikként  (CXLIX) beelőzte egy másik törvény a mezőgazdasági -vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény és a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvénnyel összefüggő egyes rendelkezésekről és átmeneti szabályokról szóló 2013. évi CCXII. törvény módosításáról, így ő csak az azévi százötvenedik (CL) törvény lehetett, ám jószándékú emberünk felettesei ezt a megoldandó feladat fent említett bonyolultságának tulajdonították, és szemet húnytak fölötte.

 

+++

 2016 óta egy jobb világban élünk, ahol jószándékú embereknek köszönhetően a Hivatal is gyorsabb lett s az ügyfelek is elégedettebbek. S ezzel ha pár száz évvel később is, de utolértük Német- és Franciaországot, mert most már ez az itteni világ is a lehetséges világok legeslegjobbika.

 Melyhez vezető út pediglen jószándékú emberekkel van kikövezve.

 

 

 

 

 

 

 

4 komment

Címkék: végzés Hivatal

Oroszlánfejű Károly

2018.05.10. 19:53 Benderik

 

Olvasom a felháborodott cikkeket (amelyikbe először futottam, majd a reakciókat), hogy lehet Juncker akkora tuskó, hogy méltató beszédet mond Marx évfordulóján.

Mert Marx tanain tíz- / százmilliók lelke szárad, és mindegyik cikk kifejti, hogy nem csak utólagos félreértelmezésükön, hanem maguk a tanok hordozták magukban már a később tomboló kommunista terrort, és egyébként maga Marx is egy kiállhatatlan tuskó volt.

***

Nos, előre bocsátom, szerintem is elég nagy hülyeség, s a tagok egy részének még sokáig fájó sebeiben turkáló tapintatlanság az EU vezetőjeként ünnepségen Marx-ot méltatni. És ez független attól, hogy ő maga milyen ember volt, s hogy tényleg tanai vagy csak azok kiforgatása ölt s nyomorított-e meg itt errefelé sokakat apáink (s apáink apái) közül.

Mert ha netán jó ember volt is, és tényleg kiforgatták, akkor is olyasmibe keveredett, ami miatt neve a keleti végeken megosztóvá s eladhatatlanná vált, így még ha csak “rosszkor is volt rossz helyen”, de ott volt, ami történt megtörtént, és politikailag eladhatatlan s fájdalmat okozó termék lett belőle.

És ha az a kérdés, állítunk-e szobrot valakinek, ott az ő személyiségi jogait megelőzi az utókor népében a neve hallatán keltett érzés. Ha egy igaz embert ártatlanul hurcolt meg a történelem, úgy családja részéről lehet igény, hogy ügyét kivizsgálják, s esetleg rehabilitálják. De szobrot ettől még inkább ne kapjon, ha és amíg az élő utókor népének egy tekintélyes részében rossz érzést kelt -- még ha akár tévedésen alapulva is.

Mert tisztes eljárásban rehabilitálódni alapvető jog, de szobrot kapni nem -- aki nem csinált semmi rosszat, de semmi jót se, azaz szimplán semmit, az se kap. Mert a szobor az utókor népének “szórakoztatását” szolgálja, így az ő igényükre kell szabni.

***

Jómagam Marxot személyesen sosem ismertem, személyéről meg olyan könyvekből tanultam, melyek kicsit színezték a történelmet -- akkortájt még létezett ilyesmi…

Így készséggel elhiszem a most haragos cikkek íróinak, hogy egy kötekedő, kiállhatatlan alak volt, aki vitapartnereit rendre lefölényeskedte, s aki úgy írta nagy elméletét a munkásosztályról, hogy munkást nemigen akart hozzá látni.

Azt is aláírom, hogy elmélete kísérleti megvalósulása nem egy sikersztori -- mondhatni,  eléggé kínosra sikerült.

Ám az összes elém került cikk elkövet egy igen fájó hibát -- óriási anakronizmussal, azaz történelmietlen módon mond róla ítéletet.

 

***

 

Minden történelmi kor alapdíszlete egy hatalmas bájdorong, melynek jó végén van a kevés szerencsés, rossz végén pedig a nagy tömeg, ki napi munkájával eltartja magát s a jó végen ülőket.

Jobb korokban a jó végen ülők rendesek és /vagy elég bölcsek, s tudják, hogy nekik is az a jó, ha a rossz végen ülőket úgy tartják, hogy azt ők még élhetőnek érezzék. Mert ha nem, úgy idővel lázadni kezdenek, és vagy csak romlik az általános közbiztonság, vagy egyenesen a jó végen ülőkre támadnak.

Károlyunk egy olyan korban alkotta tanait, melyben a jó végen ülők nem tudták e szabályt, és a rossz végen ülőket nem szimplán állati körülmények közt tartották, de abból is a ketreces változatban, a kezdeti munkásmozgalmi szerveződések meg nagyjából a mélyalmos tartásért próbálkoztak.

Mai munkavállalóként nagyon anyáznál, kedves Olvasó, ha csak a tizedét nyakadba tennék az akkori életnek. Tizenkét-tizenhat óra naponta, hétvégén talán egy vasárnap, de a szabadság fogalmát még nem találták fel, és nagyon nem szeretik azokat, akik állítják, hogy mégis, munkavállalói jogok röviden összefoglalhatók: jogod van dolgozni (míg nem találnak egy óránként 2 fillérrel olcsóbbat) majd menni a levesbe, nyugdíj- egészségbiztosítás emlegetése is felmondási ok. Munkavédelmi eszközöket se találták még fel, így ha pechedre vegyigyárban jutott hely, közvetlenül szívhatod a festéket, és otthon savas esőt öklendsz.

Apropó, otthon: nagy luxusra ne számíts, és arra se mindig, hogy csak a te családod lakik a helyen -- hisz' minek is állna üresen, míg te épp' a műszakodat tolod. És gyermekednek se kell az iskolából hazajövet, mert miért is járna iskolába, ha dolgozhat is, hogy éhen ne haljatok. Iskolában úgyis csak csupa olyan entellektüell huncutságot tanítanak, aminek semmi haszna aztán a szalagnál vagy a bányában. Nincs romantikusabb, mint ha együtt dolgozik a család.

 ***

Bonyolította a dolgok szemlélését, hogy sok mindenben első és példa nélküli volt e kor.

 Most először nem a törvény tartotta a rúd rossz végén állókat azon a rossz végen, mert elvileg jogukban állt nekik is gyártulajdonossá válniuk. Ehhez csak legalább annyira szorgalmasan kellett dolgozniuk, mint a gyártulajdonos tette hajdan a szalag mellett, mikor összekuporgatta a pénzét a gyárra...

 A városon tartottak már nem a természetben dogoztak, és nem is egy bejáratott faluközösség tagjaként, így a létfenntartás korábbi nehézségei mellett lelkük is ketreces tartásra került. A társadalom ilyen tömege elkezdett ismerkedni az elidegenedéssel, és a természetes napfény nélküli léttel.

 Első ízben volt szabadjára engedve a piac, gyeplő a lovak közé dobva, s a piac önszabályozó ereje majd mindent megold -- felemeli a tehetséget s elhullatja a méltatlant. Csak eddigre kiderültek hibái is, hogy bár a piac önszabályozó ereje létezik és van benne spiritusz, ám vannak beépített hibái, melyek mentén mechanizmusai kijátszhatók. Például hogy a piac csomósodásra hajlamos elegy, gócok mentén hajlamos a pénz lecsapódni, s az erősebbek erejükkel lenyomják a gyengébbeket -- még ha utóbbiak netán jobbak is, csak később léptek színre --, és idővel monopóliumok uralják a piacokat, megszüntetve a versenyt -- s így magát a piacot. (Plusz van az egész önszabályozásban egy begerjedést okozó elem, mely rendszeres túlpörgéseket majd döghalált hozó válságokat váltogat, s mely valamiféle központi tervezéssel talán mérsékelhető lenne.)

 ***

 Marx következtetései a mából nézve lehetnek rosszak, de akkori szemmel elég logikusnak tűnnek.

 Egyrészt hogy ha a rúd szebbik végén állók önszántukból nemigen akarnak enyhíteni a rosszabbik végén állók szívási mértékén, úgy ezt erővel kell kierőszakolni.

 Na most lehet Marxot azzal vádolni -- s a legfőbb mai vérvád fején ez -- hogy az egyetlen kiútnak az erőszakot látta s hirdette, azaz a vérrel járó forradalmat.

 Nos igen, ez nem hangzik jól. Csakhogy.

 Lehet mindezen szörnyülködni, ám elég ha tekintetünk a Kommunista Kiáltvány dátumára téved (1848), és nehéz nem észlelni egy fájó ellentmondást a ma emberének háborgásában,

  • ki most májusban elítéli Marxot, ki több millió ember élhetetlen helyzetben tartása felszámolásának egytelen módját a fegyverrel megvívott harcban látta, mert a helyzet fenntartásában érdekelteket enyhébb módokon nem látta kényszeríthetőnek,
  • miután két hónappal korában -- március idusán -- büszkén ünnepelte nemzetünk hős fiait, kik ugyanazon egykorvolt esztendőben nem dőltek be a mérsékelt reformerek bülbülszavún halogató csitítgatásainak, hanem felismerték, hogy több millió ember (nemzetünk fiai) élhetetlen helyzetben tartása felszámolásának egyetlen módja fegyverrel megvívott harc, mert a helyzet fenntartásában érdekelt császárt enyhébb módokon nem látták kényszeríthetőnek.

 

Azaz nem csak az történik, hogy elítélünk valakit a mából, amiért egy régi korban a rossz sorban élő tömegek helyzetének javítására az akkori kor szokásai szerint az erő alkalmazásában gondolkodott, ahol a véráldozat szükségszerűen bevállalható ár -- ám mai szemmel mi ezt már barbárságnak tartjuk.

 Hanem eközben még mi magunk sem tartjuk mai szemmel barbárságnak -- sőt büszkén ünnepeljük --, ha ugyanazon év egy másik konfliktusát nézve azt látjuk, hogy eleink egy lánglelkű csoportja rossz sorban élő tömegek helyzetének javítására az erő alkalmazásában gondolkodott, ahol a véráldozat szükségszerűen bevállalható ár.

 Vegyük észre, hogy annak a kornak konfliktusait még nem kesztyűs kézzel vívták, és kicsit történelmietlen számon kérni a forradalom eszközül javaslását bárkitől a forradalmak évében.

 (Zárójelben: érdekes kísérlet lenne kipróbálni, két hét akkori életkörülmények után hányunknak nem nyílna ki egy bicska a zsebében. És hányunknak nem lenne jelképes az a bicska, ha fölöttünk úgy döntenének, hogy a kísérlet gazdaságilag annyira sikeres, hogy most akkor már örökre így marad.)

 ***

 A cikkek egy része azt is szemére veti, hogy sok dologban olyan rendszert erőltetett, mely ellentétes az emberi lét lényegével.

 Nos, e dolgok egy (nagy) részét tényleg benézte, de ezekben is inkább a futurológiai tehetségét vonhatjuk kétségbe az öregnek -- az, hogy belelássuk a Sátánt, ki szándékosan élhetetlen feltételek közé kényszeríti az embert, ez erős lenne, s intellektusára nézve kicsit tán még túl hízelgő is.

 De mik is ezek a dolgok:

 "A vallás a népek ópiuma"

 Ha hívő vagy, te ma azért tudod, hogy ezt kicsit túlsommázta, mert értelmiségiként egy jóval mélyebb szinten s velejét jobban megértve éled meg a vallást, mint a régi korok embere. A régi korok embere a vallásban elsősorban egy védelmező urat keresett, kinek parancsolatait betartva ezen úr védelmébe kerül. Kevésbé értelmiségiként hite sokkal anyagibb elképzelésű volt a tiednél, az Urat például egy nagyszakállú, szigorú de igazságos öregúrnak képzelte, a mennyországot sok angyal szárnyakkal, a poklot nagy üstök szurokkal-tűzzel, ilyenek. Mindez egyúttal egy anyagi jellegű világmagyarázatot is adott, mi meg az embernek őstől való igénye.

 A felvilágosodás és az ipari forradalom viszont elég erősen megtépázta addigra a vallás anyagi világot magyarázó funkcióját, aminek természetes folyamataként elég erősen csökkent a hitben élni tudók száma. Hisz' hogyan is várhatnánk védelmet olyantól, kinek létezését bemutató világképet napról napra egyre inkább cáfolva látjuk. Sok nagy gondolkodó is kétkedővé vált, így azon sem csodálkozhatunk, és nem is ostorozhatunk túl szigorúan egy akkori gondolkodót, ha ezt maga is így látta. A vita, hogy mennyire kell minden apró betűjét szó szerint értelmezve olvasni az Írást, s mennyire jelképes példázatokként, ahogy még a tudománnyal is összeegyeztethető, máig lezáratlan.

 Amiben Marx (sok akkori gondolkodóval) tévedett, az azon alapul, hogy nem vette figyelembe az ember alapvető lelki igényét a valamiben való hitre, és arra, hogy értelmét lássa létének valami nagy egészben. Azt hitte, hogy e kapaszkodóra csak a rossz anyagi életkörülmények miatt van szüksége. Amiből logikusan következett, hogy ha ezen körülmények megjavulnak, a vallás fölöslegessé válik.

 Soha addig a történelemben nem volt példa olyan társadalomra, ahol az emberek nagy tömege él viszonylag általános jólétben és biztonságban, így nem láthatta, hogy lelki táplálék és valamiben való hit nélkül az ember az anyagi jólétben is érezheti szerencsétlenül éhesnek magát. Az elidenegedett jóléti társadalmak még a távoli jövő ködében várták sorukat.

 Benézte, igaz, de ezt sokan mások is. Onnan nézve a vallás addigi történelmét, sok nagy gondolkodó szemében is egy letűnt világ maradványának látszott. S még maga az egyház is csak eztán kezdte felismerni, hogy a vallás fókuszát a világ anyagi részének magyarázatáról a lelki fontosságra kellene helyezni.

 Elérendő távoli végcélként felírt társadalmában bedarálja a magántulajdont:

 Elképzelt kommunizmusa voltaképp’ az akkortájt divatban lévő számtalan utópia egyike. Nem is sokban különbözik azoktól, gyengéje is ugyanaz -- nemigen számol az ember alapvető jellemével. Mindazonáltal sok mai sci-fi-ben is központi irányítású államot képzelnek a távoli jövő társadalmának, ahol a pénz szabályozó szerepének helyét egyfajta tervgazdálkodás veszi át, szóval ha utópisztikus is mindez, Marx előtt és után is sokan kacérkodtak vele, amúgy nem hülye emberek.

 Elveti a tehetségen alapuló felemelkedést.

 Csak hát akkor már látszott, hogy a vadkapitalizmus a monopóliumaival, trösztjeivel még a némi tőkét összekaparó tehetséges vállalkozóknak sem igen teremt már lehetőséget, mert a korábban érkezettek addigra már összegyűlt vagyonukkal agyonnyomják őket. Miközben az anyagiakban és lelkükben is megnyomorított, folyton kialvatlan nagy tömegeknek még azt se engedi, hogy kiderüljön, ha bármihez is tehetségük lenne.

 Antiszemita megnyilvánulásai, tézisei voltak:

 Nyilván kényes ügy. De egy dolgot észre kell vennünk e kérdésben. És nem csak az ő kapcsán. A zsidóságot bíráló megnyilvánulásokat egyfajta nyelvi hanyagságból ugyanazzal az “antiszemita” jelzővel illetjük a második világháborúban elkövetett szégyenfolt előtti és utáni időkre vonatkoztatva. És igaz, hogy ama bizonyos pusztításhoz vezető út a népek fejében hosszú folyamat volt, melynek magját a korábbi évtizedek s századok vetették el, de vegyük észre, hogy a lágerek után és ismeretében kimondani bizonyos szavakat s mondatokat összehasonlíthatatlanul más lélekre vall, mint előtte, egy olyan korban, melyben ezt a későbbi pusztítást az emberi értelem ezen iparosítottan állati formájában elképzelni sem bírhatta. Ez az oka annak, hogy sok amúgy nagy emberről hangzik el a zavarba ejtő állítás, hogy antiszemita nézeteket vallott, és nem tudunk mit kezdeni ezzel, hisz’ amúgy jó lélekkel megáldott nagy gondolkodónak ismertük. És elfelejtjük, hogy egy olyan korban éltek, ahol az ember még nem tudhatta, miféle pokol szabadul el majd egyszer valami hasonló érzelmek ügyesen csokorba kötött adagolásából. Így nem érezhettek zavart lelkifurdalást sem, ha felvetették, hogy a gyártulajdonosok és bankárok viselkedése nem mindenben tetszik nekik, s egyben firtatták származásukat. Veszélyes vizek, de nem láthatták, mennyire, ugyanakkor sokak szemét szúrta ez akkortájt.

Károlyunk tézisei a vallás, a tőkés osztály és a pénz oldaláról is beleütköztek a zsidóság kérdésébe, és egy elég zavaros egyveleget alkottak, de a kínos része inkább az, hogy mai szemmel nézve olyan megfogalmazásokkal, melyek szóhasználatától ma könnyen félrenyeljük a szatmári szilvatortát. Csak hát akkor nem tudhatta még, hogy lesz egy kor, melyben a zsidóság kapcsán a ”megszüntetés” szó sűrű felemlegetése nem egy identitás utópisztikus feladását jelenti majd, hanem valami sokkal konkrétabbat, amitől máig rosszat álmodunk olykor. A mából visszaolvasva gyaníthatjuk, ő is félrenyelné a szatmári szilvatortát.

***

 De a talán legmeglepőbbet még most mondom.

 Mert tény, hogy nem ismerte fel, hogy mégis van út az erőszakon kívül, mert a nyugati világ vadkapitalizmusa végül forradalmak nélkül, törvényes érdekkijárások útján adta át helyét az "emberarcú" kapitalizmusnak, mely eleddig a legélhetőbb formának bizonyult  (így azóta gyorsan el is kezdtük felszámolni).

 Csakhogy.

 És ez egy súlyos csakhogy.

 Mert igaz, hogy bölcs társadalmakban a dorong szebbik végén állók tudják, hogy nekik sem jó túl erősen sajtolni a lelket a rosszabbik végén rekedtekből. S ha mégse tudnák, idővel így vagy úgy rájönnek.

 Ám ez lehet nagyon hosszú, fájdalmas folyamat is.

 Így valójában sosem tudhatjuk meg, megszelídítette volna-e mára -- azaz nekünk -- az Ember a vadkapitalizmust, ha nincs közben két világháború, mely durván szétzilálta az erős gyeplőt kezében tartó rendszerek elitjét, és ha nincs egy kommunista Szovjetunió, majd egy egész blokk -- katonai erő szempontjából a fél világ --, melytől ama békés nyugati világ rettegett, mint ördög a tömjéntől.

 Ha a nyugati vadkapitalizmus megszelídítését egy békés tárgyalóasztal melletti meggyőzés metaforájával képzeljük el, bizony oda kell képzelnünk egy sztálinfej-berakásos pisztolyt is, amit a szakszervezetek delegációi érkezésükkor az asztalra tettek s végig ott játszadoztak vele. Sosem fogjuk megtudni, mekkora erejű érv volt a fenyegetés, hogy ott is megtörténhet, de hogy nem volt egy gyenge érv, abban azért fogadhatunk egy nagyobb összegben (főleg mert ki sose derül, ki nyerné).

 Így nézve a vadkapitalizmus megszelidítéséhez tényleg -- ha nem is kellett, de igen előremozdítón hatott -- egy forradalom (és két világháború), csak “szerencsére” a szomszédban. (Már nyugatról nézve a szomszédban, nálunk sajnos itt. A világháború meg persze mindenhol, de hát attól világháború)

 S ettől még Marxnak nem lett igaza, de hogy abból a korból nézve nem mondott nagy hülyeségeket, az talán nem hangzik már annyira furán.

 ***

 A szerintem legjobb cikk ez írás közben jelent meg, és pont ő is a történelmietlen ostorozást hánytorgatja a többi cikk szemére. Ez tetszett, s csak egy pontban vitatkoznék vele -- igaz, az a végkövetkeztetése. Hogy bár maga nem felelhet az évtizedekkel később kezdődő terrorért, ám azzal, hogy tanai önmagukat egyetlen megkérdőjelezhetetlen igazságnak tüntették fel, közvetve mégis ő adott egy nagyon erős fegyvert a későbbi diktátorok kezébe, és hogy azok is erre hivatkozva irthatták tűzzel-vassal a másként gondolkodókat.

 Igen, írja több cikk, hogy arrogáns, kérlelhetetlen vitapartner volt, s az ilyenek tényleg sok mindent erőből lenyomnak mindenki torkán, s nem tűrik a vitát. De ennek a típusnak a megkérdőjelezhetetlensége addig tart, míg személyesen adja őket elő. Halála után általában akkor marad fenn sokáig megkérdőjelezhetetlen igazságként, ha korának s utókorának kellően sok gondolkodója értelmesnek találja magukat e tanokat. Ha annak találták (még elfogulatlanul, azaz első államvallássá tételéig), az pedig egyrészt utal rá némileg, hogy abból a korból nézve talán tényleg nem mondott akkora hülyeségeket, másrészt kevés átütő erejű igehirdetőt ismerünk, kinek lánglelkű stílusa ne járult volna hozzá a befogadás sikeréhez, de ki lánglelkű szónokként önmagával gyötrődő állításokat tett volna. Igen, a lánglelkű igehirdetők igazságukat egyetlen, megcáfolhatatlanként hirdetik, és erőt a lánglélekhez is ebből merítenek.

 S ha e tanok már eleve gonoszak, úgy annak felelőssége súlyosan terheli őket. De ha alapvetően jó szándék vezérli őket, és sikere alapján az akkori korból nézve még hülyeségnek sem mondhatóak, úgy utólagos csalárd felhasználásáért erős lenne őket felelőssé tenni. Kevés diktátorról tudunk, ki eltűrte volna az ellentmondást. Ehhez egy közepes tehetségű diktátornak sincs szüksége arra, hogy a felhasznált ideológia maga is olyan legyen, ami magát cáfolhatatlannak hirdeti. S hogy Marx tanaival kapcsolatban nemigen lehetett erre szükség, az is alátámasztja, hogy a népek, melyeket boldogítottak vele, igazából sem nem ismerték meg soha, sem nem akarták különösebben megismerni e tanokat. Elég volt annyi, hogy Marx, Engels, Lenin(sz), hogy ők izélték meg a kommunizmust, és hogy amúgy meg pofát befog, felvonul, énekel.

 ***

 Tényleg nem szerencsés egy olyan blokkban szobrot emelni neki, hol még sokáig élnek a nevével feliratozott késekkel megnyúzottak gyermekei. És így utólag visszanézve lényegében be is nézte a dolgot.

 De egyrészt történelmietlen hülyének nézni ezért, másrészt még történelmietlenebb felelőssé tenni azért, amit neve alatt később összehoztak. Még az is némileg kiforgatás, hogy túl jó fegyvert készített s hagyott elöl az asztalon, de még ha így is van -- még az atombombát kifejlesztő tudósokat is felmentettük mostanra, és Nobelt is a dinamitért, pedig ők tényleg tudták, mit szabadítanak el.

 

 +++

 

 De ami a legfontosabb: próbáljuk már meg végre árnyaltan nézni a világot. Mert aki csak feketét és fehéret lát, színvak, és nem csak jogosítványt nem kaphat (autóra persze, mert országokat azért vezethet), de még a 3D IMAX-ból is csak a pattogatott kukoricát tudja kiélvezni.

 Az őszbe facsarodott erdő színeit már nem is említem.

 

 oroszlanfeju-1.png

 

 

 

 

 

 

 

 

 

56 komment

Címkék: dorong Marx Károly Oroszlánfejű

Panteon

2018.04.27. 20:53 Benderik

 

Megint megcsináltad -- zsinórban harmadszor --, így gratulálok -- zsinórban másodszor. (Az elsőnél még csak magamban tettem.)

Most se nekem köszönheted, de most is előveszem a tiszta papírlapot, mint eddig mindig.

Bár igazából tudom, fölösleges. Eddig is mindig másnap az első rohammal ráfröccsentették lovad patái a sarat.

***

Véred miatt, melynek mindig harcolnia kell, mindig le kell győznie valakit, és mindezt egyre magasabb osztályban játszva, így soha nem nyugodva.

És mert olyan pályára álltál, ahol már csak egyre gyorsabban előrefelé lehet menekülni.

***

Korábbi intelmeim részben károgásnak bizonyultak, pedig most is érvényesnek tartom őket. Mert bár régóta szemet szúr, hogy szeretnek az istenek, én mindig arra az esetre írtam, ha egyszer netán nem dobnának újabb extra mentőövet.

De dobtak eddig mindig, mit ügyesen megragadva még feljebb kapaszkodhattál, míg ellenségeidet dőreséggel sújtották, így a ritkán felbukkanó egy-két csillag induló pályájáról hamar letérve mind aláhullt.

***

Kedvelnek az istenek -- láthatóan jó vagy Marsnál s Fortunánál, kik szeretik a bátor géniuszt.

Ám hátsó kis agyadban jusson eszedbe olykor, hogy az az isten, melynek hitét lángpallóssal véded egy ideje, ő néz e kettőn kívül más dolgokat is.

És te hosszú távon az ő utcája felé mész.

***

Meg hát minden nyerő széria véget ér egyszer, és te a végén dicső államférfiként, a közönség ünneplése mellett szeretnél a pályáról levonulni.

És a Nagy Emberek Panteonjába kerülni.

Ezt mindketten tudjuk.

***

Nem véletlen féltél most ettől. Mert féltél, ez látszott. Hiába láttad az esélyeket, túl sokat tettél egy lapra, hogy legyen mit féltened, és hát most nem lett volna ünneplés. Neved örökre fennmaradt volna, örök rajongótáborral, de azért erősen megosztón, így a Hivatalos Történelemben mindig billegett volna a szobrod.

***

 

De olyan ajándékot kaptál, miből sokaknak második se jut.

 

Negyedik esélyt.

 

***

Tudom, fölöslegesen mondom, de talán. Szóval pénz zsebben, megfelelő oldal birodalma megalapozva - útjára bocsátva - kiépítve, neved a világ által a megfelelő illiberális úttörő eszmékhez hozzákötve, sok mindenről tudják, hogy te mondtad meg először, így most már kicsit normalizálhatod az üzemmódot.

És az ember olyan, hogy aki most nemigen tart téged szalonképesnek, és ágál ellened (természetesen a kisebbség, hisz' a többség ugye kinyilvánította, hogy imád), azzal is feledtetni tudnád, amit mindeddig hozzád köt. Miközben ki már most nagynak tart, már örökre nagynak fog tartani, és kicsit lassabb üzemben, kicsit értelmesebb emberekkel körülvéve is tudsz te még nagy dolgokat tenni. Úgyis épp' most sakkozod ki azokat az embereket...

Megmutattad a világnak, hogy fenegyerek vagy, akire figyelni kell, ha most kicsit lehiggadnál, és államférfiként kezdenél működni, ellenzőid is elismernének.

És meg tudnád csinálni, hogy ha egyszer levonulsz, a teljes közönség teljes szívéből ünnepeljen.

És a szíved mélyén ez a célod, tudom.

A panteon.

És egyszer mindenki levonul, és előtte azért kell pár év jóravaló működés. Négy legalább.

***

Csak persze a természetét senki meg nem tagadhatja.

Chuck Norris, persze. Chuck Norris tud átlépni önmagán. Chuck Norris tud önmaga javított v2-es verziója is lenni.

+++

De kevesebb lennél te Norris-nál?






 

 

31 komment

Címkék: intelmek Chuck Norris bozótharcos Panteon

A választás szép tánca

2018.04.20. 18:53 Benderik

 

Nem a választási rendszerről írok most. Arról igazából tudjuk mind, milyenre sikerült s miért, írni meg ír mindenki róla, mit szerepe diktál.

A táncról írok inkább.

A táncról, amit fölötte járunk.

A násztáncról.

 

***

Régóta násztáncnak hívom a jelenséget, mikor emberek végigcsinálnak egy cselekvéssort / párbeszédet egy olyan forgatókönyv mentén, amelyet mindőjük ismer, ám illendőségből / egyéb okból nem mond(hat)ják ki, így voltaképpen előadnak egy olyan színdarabot, amit erre a konkrét alkalomra sosem beszéltek meg s próbáltak el, mégis mindenki tudja a szerepét, mert a Társadalom megtanította nekik a szabályait. Mint az állatok (vagy emberek) tényleges násztánca, ahol mindketten látják, mit játszanak, de eljátsszák, nem térnek azonnal a lényegre.

Nagy cégek fontosnak gondolt projektjeit sokszor a nagyfőnök nyitja egy negyedórás beszéddel. A beszéd után aztán majd lelép, és a hallgatók is tudják, hogy öt szóban megüzenhette volna: "emberek, ez most tényleg fontos", mégis illendőn végighallgatják. Mi több, a nagyfőnök is tudja, hogy az emberek mindezt tudják, mégse csak üzeni öt szóban, hanem végignyomja azt a negyedórát. A végére mindenki eljátszotta a szerepét, s az üzenet is átment.  Mi több, mindez tényleg kellett, mert mivel mindenki tudja, hogy a tényleg tényleg fontos dolgoknál ez így megy, ha nincs a tánc, csak az üzenet, tudnák, hogy ez most nem tényleg "tényleg fontos", csak valamiért azt mondják.

Néha egész bonyolult darabokat el tudunk táncolni: szilveszterkor megállít a rendőr, de az autóba nézve egy nyűgösen álmos nyolcgyerekes családot lát. Hivatalból szondáztatnia kéne, de ő maga is tart az eredménytől, így az ilyenkorra előírt kiskapu tánclépéseit választja: meg kell kérdeznie, amit a protokoll előír, fogyasztott-e alkoholt az utóbbi 12 órában, és reméli, hogy nem egy balekot sodort elé a szél, aki képtelen azt mondani, hogy nem, mert 11 órája  evett egy rumosmeggyet. Ha a sofőr is tudja a lépéseket, és kimondja a nemet, a rendőr megkönnyebbülve tovább engedi, hogy menjen, érjenek mielőbb haza, ám ha a sofőr erre képtelen, szegény rendőr (olykor belső meggyőződése ellenére) kénytelen szondába fújatni, mert ő saját szakállra ettől nem tekinthet el.

 

***

És persze ezt a táncot járjuk mi, választók is, választott oldalunk "ügyeivel" -- az épp' "ügybe keveredett" oldal szimpatizánsai eleinte sokszor nem akarják elhinni, hogy igaz, de kis hazánkban ezen már túl vagyunk: nálunk régesrég úgy elszaladt a ló, hogy igazából mindenki tudja az ilyen dolgokról, hogy legtöbbjük igaz, a kérdés csak az, mennyire fogadjuk el / értünk vele egyet, hogy persze-persze, de jobb ez így, legalább a jó oldalra megy.

És innen kezdve álllattanilag is szépen megfigyelhető násztáncunkat járjuk minden ilyen hír felröppenésére. Mert mindkét oldal szimpatizánsai, hívei beletörődtek már, hogy a hír mindig igaz. Így násztáncuk abban áll, hogy oldaltól függően felháborodnak vagy bizonygatják, hogy hazugság. Nagyjaik utóbbit sokszor már nem is bizonygatják, csak felháborodnak, hogy az egész csak elterelés, az ellenoldal aktuális ügyéről -- aktuális ügyből szerencsére mindig van elég mindkét oldalon.

A tánc fontos lépése az összekacsintás hívek és választottaik között -- előbbiek összebeszélés nélkül is tudják, hogy persze-persze, de az a pénz jó helyre ment: a Gonosz elleni küzdelemre.

***

 

Mostanság épp' választási rendszerünk s a választás tisztasága / elcsalása körül táncolunk.

Vannak persze nyilván, akik tényleg nem értik / ismerik mechanizmusát, így -- voltaképpen nem rossz döntési stratégiaként -- annak állítását fogadják el, kinek közügyekben amúgyis inkább hisznek.

De a rendszer azért nem atomrakéta (leszámítva pár tényleg elbonyolított részletét), a politikában aktívan résztvevők (politikusok, újságírók) pedig végképp a tudókhoz tartoznak, mert igazából elég egyszer rászánni az időt, lényege megérthető.

Így a mellette s ellene érvelők gyakorlatilag mind egyformán tudják, legutóbbi átalakításának mi volt valódi célja és ezt mi módon éri el.

És egymásról is tudják, hogy tudják, és azt is, hogy nem fogják meggyőzni egymást.

Bősz vitájuk így gyakorlatilag násztánc.

 

***

A vesztesek szidják, a győztesek meg bőszen állítják, hogy a vesztesek azért szidják, mert vesztettek.

Illetve ez utóbbi megoszlik. Eleinte azzal érveltek, hogy a rendszer igazságos, egy ideje meg már, hogy bár a pálya lejt, ám a szabályok régóta ismertek, és nem egy konkrét pártnak kedveznek, hanem aki épp' a jó térfélen áll, és bárki állhatna ott, csak most épp’ ők álltak.

Kis kockázattal állíthatjuk, hogy fordított esetben az érvek s állítások nagyjából felcserélődnének -- a rendszer védelmezői kiabálnák, amit most támadói és viszont. Egy részük ráadásul annyira átélve, hogy még meggyőződéssel is tenné.

Nem hiszed, kedves Olvasó? Akkor gondolatkísérlet:

***

Képzeld el, hogy Gyurcsány Ferenc -- még beszéde előtt, többsége tudatában, vagy akár el se mondja beszédét -- változtatja meg pontosan így a választási rendszert.

(Tudom, nem volt kétharmada, de gondolatkísérlet. Pl. hajdan az elődök vmiért nem kétharmadosra alkották. Vagy Horn Gyula teszi '94-ben, neki volt hozzá kétharmada -- csak önmérséklete is mellé. Hm. Ma már a szót sem értjük. )

Ne vágj rá még semmit, csak csukd be szemed, képzeld el, hogy 2006-ot írunk, épp' most nyerte meg ama választást, ő a miniszterelnök, többség áll mögötte, és érezd, ahogy átjár akkori -- választások utáni -- hangulatod.

***

 

És most képzeld el, hogy átírja a választási rendszert.

Megváltoztatja a listás-egyéni helyek arányát utóbbiak javára, kiknek megválasztását egyfordulósra változtatja, átrajzolja a körzeteket, és tejszínhabként bevezeti a győzteskompenzációt.

Képzeld még, csukott szemmel érleld egy kicsit...

 

***

Érleld még, ízlelgesd...

 

***

...még egy kicsit...

 

***

És most mondd azt, hogy ha akkor a beszéde után kimentél az utcára, most emiatt nem mennél ki.

 

***

Persze lehet, hogy mégse, mert azt mondaná, hogy egész Európa az egyfordulós rendszer felé halad, így nekünk is érdemes a nyomukba lépnünk, ha nem akarunk lemaradni tőlük.

Meg hogy az egyfordulós választás olcsóbb, és így nincs taktikázás, hisz' focimeccsen is a visszavágón adják ki magukból az igazit, addig csak kóstolgatják egymást.

Meg hogy lehet, hogy lejtős a pálya, de nem az ellenfél felé lejt, hanem afelé, aki épp' az alsó térfélen áll, és hát most épp' ők a felsőn állnak -- de állhatna az ellenfél is ott.

És hogy van négy év felkészülni az ellenfélnek, a szabályok ismertek, így utólag majd senki ne panaszkodjon.

***

 

Lehet, hogy az érvek előtt fejet hajtanál, azt mondanád, akárhogy is, nem szeretem a Fletót (Gyulát), de észérvei meggyőztek, s mégse mész utcára...

 

***

 

***

 

S ugye hogy mégis?

S hogy érvelése inkább még  kijjebb nyitná a bicskát a zsebedben?

***

S olyanokat mondanál -- kiabálnál --, hogy érdekes, miért pont olyanban kell a halódó Nyugatot majmolnunk, amire még EU-ban sincs harmonizációs előírás.

Meg hogy egyéni képviselőválasztásban az utolsó előtti forduló a taktikázás nélküli, a választói akaratot torzítatlan kifejező, de hiába a második forduló az utolsó, eltörlésével ez az utolsó előtti szűnik meg, mert utolsó mindig van. Eltörlése így szakmai érvvel nem támasztható alá (és meg se próbálta még senki).

Meg hogy érdekes, hogy pont ezen az egy fordulón spórolunk, mikor négy év pénzügyeiről döntünk.

Meg hogy hiába szóltak előre, hogy készülj fel, hogy úgy fogtok majd verekedni, hogy egyikőtök gúzsba lesz kötve, ha akkor szóltak, mikor te már ott voltál a gúzsban. (Nem jöttél ki a gúzsból? -- így jártál.)

Meg hogy a győzteskompenzáció kicsit olyan, mint mikor a győztes hadvezér legyőzött ellenfele vezéreit nem csak kivégzi, de még ki is számlázza a családnak a kivégzés költségeit. Számítási módja meg kicsit mintha a család választhatna, hogy egy életlen bárddal vágják le az apuka fejét, ami így kicsit tovább tart majd, de ingyenes, vagy vesznek új, éles bárdot, de a különbözetet kiszámlázzák, hisz' nekik is pénzbe került. (Az egyetlen szakmailag magyarázható elem amúgy, csak rosszízű, s persze tovább dönti a pályát.)


***

 

Ismerős mondatok? Mert most is ezek szállnak a szélben, annyi csak, hogy kinek melyik van épp' száján s melyik a fülén.

Mert a szerepek mindig ugyanazt a táncot járják, csak mikor melyiket ki lépi.

S mindkét fél ismeri is mindkét szerepet s el is tudná járni, ha kell -- most épp' így kell.

***

 

Mondhatnánk persze, hogy a násztánc közös megegyezésen alapul, mindkét fél örömmel járja egy közös cél eléréséért.

Ám az igazi násztánc ösztönből fakad, nem is egész tudatosan s nem is mindig örömből járjuk. Sokszor feltesszük a kérdést akkor is, ha sejtjük -- tudjuk -- a kikosarazást előre, mert valamiért mégis el kell járni.


Szíve mélyén tudja itt is mindenki, hogy a koreográfia ősi és nemigen változik, s lépéseink nemigen hatnak a másik fél lépéseire. Ha nem értenénk a lényeget, úgy mondanánk, fölöslegesek. Csak hát a tánc lényege a tánc maga.

És nem is tudnánk mit kezdeni hirtelen, ha a másik nem a betanultat lépné.

Az ellenzék tudja, hogy a tiltakozásokból nem lesz új választás -- s ha mégis kiírnák, nem is igen tudna vele mit kezdeni, hisz' a szabályok nem változtak, így jó eséllyel újra elvesztené. Olyan meg végképp' nem lesz, hogy a tiltakozás hatására a kormány úgy ír ki új választást, hogy még a szabályokat is visszacsinálja előtte. Ha Orbán Viktor valami szellemes-váratlant lépne a táblán, az szimplán egy új választás kiírása lenne -- lássátok, ki vagyok -- amit aztán újra vinne, és minden száj befogva. De műkedvelésen túl nyilván miért tenne ilyet, szóval tudja mindenki, hogy ilyen nem lesz.

Így a cél nem is ez, hanem egyfajta erő felmutatása, esetleg megszervezésének kezdete, de legalábbis valami, ami majd talán kialakul valahogy.

Valami mélyről jövő anyagtalan elkeseredés próbál testet ölteni, bár még nem tudja, milyet, de már megfogant, így el kell járja a megszületés táncát. A tánclépések viszont kötöttek, s az illem szerint ez most új választás követelése.

A kormányoldal maga nem bánná, ha nem lenne tiltakozás, de a táncot nem is ő járja, hanem propagandagépezete, ami viszont meg kell szolgálja kenyerét, így ő se örülne igazán, ha ellenfele leállna a tánccal. Meg jó érzés is a tánc, ahogy a másik vergődését nézzük.


***

 

Hát ilyen a násztánc. Valami szép, ősi erő mozgatta ösztönös lépéssor.

Még az állatvilágból, de emberként is szükségünk van rá, így átmentettük.

Vagy nem zárult még le teljesen az emberré válás?

***

Esetleg lehet más a politika?

Ja, nem, ezen meg már túlvagyunk.

 

+++

 

Nincs más hátra: tánc.

A násztáncot a szabályai szerint végig kell járni.

 

 

 

 nasztanc-2.png

 

 

 

 

 

 

 

6 komment · 1 trackback

Címkék: választás násztánc

Racionalitás az útelágazódásnál

2018.04.13. 17:53 Benderik

 

Én általában csomó dologról gondolom, hogy az emberek akkor is racionálisan döntenek benne, mikor látszólag nem, csak látnunk kell mögöttes történelmi tapasztalataikat és információikat.

 Így nagyjából egyet is értek az index minapi cikkévelmagam is úgy gondolom, hogy a vidék most is racionálisan döntött a rendelkezésére álló információkból.

 

Annyit azért pontosítanék a “vidék”-en, hogy szerintem a (fő)városi lakosság tekintélyes része se arra használja a netet, hogy újságokat böngészgessen -- pláne többet is --, hogy minden hírt minden oldalról megrágjon -- és hírt még csak-csak, de elemző cikkeket…

Mert internet amúgy eléggé elterjedten van vidéken is, egy 2013-as felmérés* már ezt mutatta, azóta meg a világ is inkább azért előre folyik. (Akkor Budapest-megyeszékhely: 71-73%, vidéki város 58%, község 52% volt a rendszeres használók aránya. Jelentős eltérés, de nem a fejekben élő mértékű, és eltelt azóta öt termékeny év a facebook univerzumában. Durvább eltérés van szegények-gazdagok közt (21-87%)

(*LAKOSSÁGI INTERNETHASZNÁLAT, ONLINE PIACFELMÉRÉS, 2013, pdf, 7. oldal -> felmérés)

És a kézbe vehető elemző mélységű napilapok se tarolnak. Internetből facebook s társai, amúgy meg leginkább tévé s a rádió a hírforrás.

 Csak emellett a városokban alakul ki az a jelentős méretű értelmiségi réteg is, aki mellékhatásként szereti (részben irodai) idejét ilyesmivel tölteni, plusz Magyarország gazdasága van annyira vízfejű, hogy a fővárosban kell dolgozzon s éljen ezek túlnyomó többsége.

 ***

 

Nekem egy dolog miatt volt mégis kétesélyes a migránsjátszma: ez pedig az RTL (Klub).

 Mert igaz, hogy minden vidékre eljutó újság a kormányé, rádióból is övé a vidéken talán ma is leginkább elérhető és hallgatott Kossuth és Petőfi, de az átlagember ma már vidéken-fővárosban -- a rádióval nagyságrendben összemérhetően, újságokat messze meghaladó mértékben -- tévét néz. (És persze ne becsüljük le a netet, ott azért vezet a facebook a migránsvideókkal, de a végére úgy tűnt már nekem a kommentekből, hogy kezd kicsit ráunni a nép.)

 Márpedig tévében a közszolgálati messze elmarad nézettségben az RTL-től, mely elég nyíltan beleállt a kormányellenes kampányba. Legalábbis valami ilyesmit tett (mindjárt kifejtem, mit értek ilyesmi alatt).

 ***

 Ezért kellhetett annyira a kormánynak a TV2, és talán ezért bulvárosodott a közszolgálati tévé is, mert égetően fontos volt, hogy két vetélkedő / sorozat között az ő híradójuk menjen -- akár csak a háttérben, mert a migránsos üzenet annyira egyszerű volt, hogy háttérzajként szinte még hatásosabb is.

 ***

 Van tehát az RTL és TV2 nagyjából fej-fej mellet, majd messze lemaradva a többi. Az RTL szelete tehát e tortából nagy.

 Emellett úgy vélem, hogy még ha egyetlen ember nem is kapcsolgat el a megszokott adójáról, ám kisebb településen beszélnek egymással az emberek, és ott már ez ezt, az azt nézi, így mindenkihez eljut minden adó információja.

 Így feltehetőleg a falvakban, kisvárosokban is ismerte mindenki az RTL-ből érkező információkat is.

Csakhogy.

 ***

 Egy kereskedelmi adó híradásában a nézettséget a zaftos hírek hozzák -- különösen a máshol nem hallható hírek. Ilyenek voltak a kormányközeli népek viselt dolgai -- cégbirodalmak közpénzből való kitömése, valamint a kormányoldal tagjainak alkalmanként fényűző dolgai.

 Ennyiben az RTL hatásában kormányellenes propagandát folytatott.

 Az viszont unalmas műsor lenne, ahol más adókon ömlő ál- vagy csak elferdített, túlzó híreket boncolgatnak, és helyesbítik azok részleteit. Egyszer-egyszer érdekes lehet olyan migránsvideók lebuktatása, melyeket kinagyítva a feliratokból látszik, hogy nem Európában készültek, nem migránsok vannak rajta, hanem mondjuk afrikaiak otthon Afrikában, vagy szimplán megtalálható ugyanaz a videó sok évvel ezelőttről a neten mondjuk fülöp-szigeteki zavargásokról. Netán egy azonosíthatatlan bőrszínű hivatásos futtató kinézetű figura felpofoz egy nőt, aki olyan hivatalos futtatottjának tűnik, azzal a felirattal, hogy a migránsok verik a nőket.

Egyszer-egyszer amolyan bakisorozatnak elmegy, de annak is az unalmasabb fajtából, a zaftos pofára esések nélkül.

 Az meg végképp unalmas, ha eltúlzott statisztikákra mutatnak rá s helyesbítik számait.

 Mert a német, svéd és francia földre özönlők tényleg követnek el bűnöket és tényleg nehéz velük, így ezen híreknek mind van egy közismerten valós alapjuk, innen meg már az, hogy az erőszakolások három vagy harminc százalékát követik el a nőkön, meg nagyobb arányban-e, mint saját férjeik, már lapos számszaki szüttyögés.

 ***

 Ám így az ezen médiatáplálékon élő ember nem egy pánikkeltő migránshír-áradatot és annak finomítását / cáfolatát kapta, hanem két -- egymástól lényegében független -- információcsomag érte folyamatosan:

  • egyik, hogy felkent urai lopnak és fényűznek,
  • a másik, hogy Európában háború tombol, s kormányunk az egyetlen erő, mely megakadályozhatja, hogy ránk zúduljon egy eszeveszett migránshorda, melynek  a német, svéd és francia nők már szinte mind megvoltak s most a mi asszonyainkat akarják erőszakolni, házunkat elvenni.

 

Na most az első tényleg visszatetszést szül, de -- valljuk be -- a kisember itt kis honunkban évszázadok óta hozzászokott, hogy urai lopnak és fényűznek, és többé-kevésbé belenyugodott, hogy tűzközelben jobban sül a saját gesztenye.

 A közpénzbe nyúlogatás ténye tehát nagyjából elfogadott, a nagyságrend meg a kisember felől egy bizonyos szint fölött nehezen érzékelhető -- százmillió, százmilliárd egyformán sok. És az ezerszeresen sok is csak sok.

 Azt viszont, hogy idegen vad hordák özönlenek el, erőszakolnak, gyújtogatnak, fosztogatnak, kardélre hánynak -- volt részünk persze ebben is a Történelem során, de -- ezt megszokni nemigen lehet.

 Így még ha át is ment az RTL üzenete is a fejekbe, a választás képlete nagyjából az volt, hogy e két rossz közül kell választani, és akkor -- hogy egy klasszikust idézzek -- útelágazódáshoz érkeztünk, de nem nehéz a választás.

 ***

 Nem az lehetett hát a fő ok, hogy ne jutott volna el kormánykritikus adó anyaga is a néphez, hanem hogy ez az adó nem a kormánypropaganda rémhíreit cáfolta (mert ebben műsorszerkesztésileg nincs pénz), hanem egy másik rosszat -- a rendszer meglévő bűneit -- mutatott be.

 Így viszont szinte érintetlenül hagyta a kormányoldal törekvését, hogy a választás azt jelentse, hogy két rossz közül kell választani, amiből az egyiket olyan sátánira tudta színezni, hogy értelmes ember inkább a másik békát nyelje be, de Szulejmán hordáitól legalább védve legyen. Ráadásul ebből a másik lenyúlósan urizálós békából nehéz akkorát mutatni, mely vetekedni tudna a hordák rémképével. Hogy ezek a hordák így ebben a formában ne léteznének, azt meg a másik adó sem igen állította, csak más -- de tűrhetőbb -- rosszakról beszélt.

 S e két létező rossz közti választás nagyon nem ugyanaz, mintha azt kellene mérlegelni, vajon melyik adó mond igazat, és tényleg léteznek-e azok a mindenkit nekifutásból erőszakoló hordák, vagy valaki nagyon hülyének nézi az egyszerű kisembert -- pláne ha még vidéki is.

 Nos, ezzel jár, ha valaki nem cáfolja ellenfele hülyeségeit, hanem csak elbeszélve mellette más viselt dolgaival feketíti.

 ***

 

De volt itt azért más racionalitás is.

Kisebb közösségben élő ember, aki ráadásul közelebb van a naponta megoldandó kézzelfogható dolgokhoz, és látott már karón sok varjút, sok mindenben másképpen látja a világot.

Egyrészt a kisközösségi létből fakadón hisz a személyes ismeretségben, így olyanra bízza szívesen dolgait, akivel -- vagy legalább helyi emberével -- személyesen is találkozott már, hallotta beszélni, netán még kezet is fogott vele, és az a kézfogás egy erős, határozott emberé volt. Ebből a szempontból elképesztően sokat jelenthet például egy azonos pártbéli polgármester.

 Vezetőnek azt fogadja el, ki erős, határozott fellépésű, és nem mellesleg úriembernek néz ki, amiben sokat számít például az öltözet.

 A pulóveres belvárosi, személyesen sosem látott hímező-hámozó, aki szerint a világ bonyolult, e két kritériumon már kiesett. Ráadásul melyik a sok közül?

 Ugyanakkor nemigen hisz olyan elvont dolgokban, amit a (fő)városban élő szellemi ember elméleti művelődése során magára szed és napi munkája során még meg is tapasztal. Így a fontosságukban sem hisz oly' mértékig, hogy belehalna, ha azt hallja, hogy csökken a demokrácia és nincsenek szétválasztva a hatalmi ágak.

 S persze ha valaki elmondaná pár normális összefüggő mondatba szőtt példával, hogy ez mi, megértené, és még fontosnak is tarthatná. De az ő nyelvén beszélő kevés van az urak között -- valljuk meg, politikusaink az egész világon  nem tudnak értelmesen beszélni, csak városon inkább érteni vélik őket.

Így aki sommásan mond egyszerű igazságokat, már félig megnyerte a hímező-hámozókat nem bíró választót.

 Márpedig egy ilyen sommásan egyszerű igazságokat mondó, határozott, kemény kézfogásút ismerünk.

 

+++

 

A többség azért ritkán hülye. Ha mégis úgy tűnik, általában valamit nem mondtál el neki. Az ő nyelvén, ő félelmeit megértve s arra válaszolva, fáradságot nem sajnálva, értelmesen. Ha a mást mondók állításait félrevezetőnek érzed, azokat cáfolva s nem csupán őket.

Ja, és még időben az útelágazódás előtt.



Ui.: Tudom, ez a vége utópisztikusan hangzik. De próbálta már valaki?








54 komment

Címkék: racionalitás útelágazódás

Meleg vízben ülni jó

2018.04.11. 19:53 Benderik

 

A meleg víz lágyan simogat, ellazít, mert nem kell benne semmire gondolni.

Például, hogy évek óta kívülről fűtik, és mi lesz, ha majd nemsokára magunknak kell. Meg hogy ki kellene kelni, hogy nekiálljunk megcsinálni a saját kazánt.

Vagy hogy megnövelhetnénk a medencét, mert a strandolók egy részének már csak a hidegvizesben jutott hely. Vagy engedhetnénk meleget abba is, de ahhoz is kéne az a kazán.

Meg hogy idővel úgyis ki kell majd kelni, mert az első elhessegetett gondolat alapján idővel a mienk is majd hűlni kezd, a második alapján meg egy idő után ránk unnak a hideg vízben ülők.

Meg igazából egyre koszosabb (és magunk közt: büdösebb) is, mert páran folyton belevizelnek.

Csak hát közben meg jó meleg...


***

Kikelni belőle meg hideg és nehéz.

S persze később is hideg lesz és nehéz, ráadásul addigra már át is fagytunk kicsit a kihűlő, és egyre koszosabb (és magunk közt: büdösebb) vízben, így kicsit még morcosabb is lesz majd mindenki.

És még akkor kell majd elkezdeni veszekedni, ki hogy csinálná azt a kazánt.

Márpedig veszekedés nélkül nem megy, mert nyilván mindenki máshogyan csinálná. Meg sok persze az okoskodó köcsög is, aki most legalább csendben ül a jó meleg vízben. Szóval ne gondoljuk, hogy ez a csúnya veszekedős rész megúszható, de hát közös kazán így készül.

És akkor már nem is lehet majd építés közben olykor kicsit visszaülni melegedni, mert már nem lesz mibe.

Mert a kazánra adott pénzt is elfűtöttük addigra. Bár a strandon a térkő szép, ez tagadhatatlan. Még ha itt-ott fel is jött már, de hát sokan vizes lábbal járnak rajta, felázott hát, ki tudta ezt előre.

+++

Szóval kikelni rossz. Hideg, veszekedés, brrr...

Bent üldögélni meg még jó.


Így most még bent maradtunk kicsit.

 

 

 

 

 

7 komment

Címkék: víz hangya tücsök langymeleg