Mondják, hogy az ember saját nevét általában szereti, és érzékenyen érinti, ha leszólják vagy olyan formáját használják, amit ő nem használ.

És a megalázás egyik szélsőséges formája, ha nevét elveszik, és pl. számot adnak neki vagy másik nevet. Utópiákban, börtön- és régi rabszolgaregényekben felbukkanó motívum. Gyermekkorom Kunta-Kintéjét pl. gazdája Toby-ra változtatta, és ez egy több részen átívelő konfliktusforrás lett, ami végül szegény Kunta-Kinte / Toby lábfejében végződött (egy balta formájában) az engedetlenség szimbólumaként, hogy ellenállt neve / lénye megváltoztatásának.

Nos, ezúton jelzem, hogy kevésbé, de némileg hasonló érzés, ha az ember felnőtt egy városban, annak utcáiban, iskoláiban, terein, majd a politika napi érdekeinek kielégítésére kitépi ezek nevét az életéből, és erőszakkal új nevet ad nekik.

A rendszerváltáskor egyszeri alkalommal -- bár praktikus szempontból már akkor is túllihegett hisztinek tartottam, de -- elfogadtam, hogy a végtelen sok proletár jómunkásember senkiről elnevezett utcanév bántó túlsúlyát kicsit helyrebillenteni hosszabb távon hasznos lehet.
(Hozzáteszem, én a semleges köznevekhez jobban vonzódom, mint Nagy Hősök tulajdonneveihez. És már a szocializmusban sokakkal együtt sóhajtva legyintettem, ha frissen elhunyt munkásmozgalmi hősre neveztek át egy kedves kis Róka utcát (nem konkrét eset). Szóval ezt a túlsúlyt kicsit visszavenni hosszabb távon elfogadhatónak látszott -- azzal együtt, hogy rövid távon sokan nem tudták, éppen hol laknak.)

És azt is elfogadom, hogy köztörvényes bűnök konkrét elkövetőiről ne nevezzenek el utcát / iskolát  Vagy aki erkölcsi szempontból vitatható dolgokat tett -- bár ez már szubjektívebb, ám vitatott megítélésű emberről sem érdemes elnevezni, hisz' minek botránkoztatnánk meg bárkit egy vitatott névvel, amíg van csomó másik?

Az átnevezés kicsit már más dolog: mert az, hogy régóta meglevő névről van szó (ami átélt már egy átnevezési rohamot és aztán még huszonöt évet), arra utal, hogy a közmegegyezés azt nagyrészt elfogadta. Így azt már átnevezni csak akkor tűnik értelmesnek, ha egy addig ismeretlen bűnt találnak a névadó lelkén száradni.

És itt konkrét bűnről beszélek, nem olyanokról, mint a hiszti csúcsán Frankel Leó, akit azért akartak pár éve átnevezni, mert bár jóval a Szovjetunió létrejötte előtt meghalt, ám neve kötődik egy olyan mozgalomhoz, melynek nevében mások később bűnöket követtek el. Ez már kicsit olyan hülyegyerekek őrjöngése a kiskamrában érzés.

+++

És arról se feledkezzünk meg, hogy egy utca / iskola neve már nem csupán az az ember, akiről nevét kapta. Ahogy én se az apám vagyok, akinek nevét kaptam, hanem egy önálló lény, saját tetteimmel, ismerőseimmel, akiknek velem voltak élményeik s rólam vannak emlékeik, nem róla.

Ugyanígy egy utca / tér / iskola is önálló lény, akihez hagyományok, emlékek, barátságok, szerelmek kötődnek egy csomó emberben. És aki az ő nevét megváltoztatja, az ugyanazt teszi vele és a hozzá kötődőkkel, amit Kunta Kinte gazdája tett a négerével: kitépi múltjuk s így létük egy darabját.

És ezen az sem változtat, hogy sok utcát / teret csak visszaneveztek ama eredeti nevére, amiről '45 után átnevezték őket. Mert egy utca nem él, így az ő "tudata", emlékei valójában a vele kapcsolatba került emberek tudata, emlékei. És ma már jóval többen élnek azok, akiknek a Moszkva téren volt az első randevújuk, stricheltek az óra alatt, indultak kirándulni, mint akik(nek) Széll Kálmán téren. Így bizony ma már inkább a Moszkva tér a hagyományos elnevezés, amihez a tér hús-vér tudata kötődik, a másik inkább könyvbéli történelem.

Azt hiszem, a szép konzervatív értékek egyike, hogy a múlt értékeit, hagyományait lehetőség szerint megőrizzük, és nem romboljuk szét pillanatnyi politikai előnyökért.

Mert azt azért mindannyian tudjuk, hogy ez az egész átnevezősdi igazából arról szól, hogy az egyik politikai oldal életben tartsa egy gyakorlatilag már nem is létező ellenzéke iránti ellenszenvet.

+++

Ugyanez keményebben fogalmazva: érzékenységem nekem is van, így veszettül elegem van abból, hogy kényre-kedvre átnevezgetik életem utcáit / tereit / iskoláit. Legalább annyira jogom van hozzájuk, mint amennyire bánthatja ott sosem lakott emberek érzékenységét, hogy az adott utca neve pont olyan, mint egy emberé volt, aki kötődött egy ideológiához, aminek a nevében mások bűnöket követtek el. Nagy bűnöket, de nem az az ember, és főleg nem az az utca.
Utcáimat / tereimet / iskoláimat lényem részének tekintem, és aki pillanatnyi politikai érdekből kitépi ezek nevét, az bennem turkál s a múltamat változtatja meg, és egy kicsit megerőszakol.

A megerőszakolás pedig szintén nem egy szép konzervatív érték -- még a kicsi se.

.

Utcanév átoperálása*

*a kép ( s a gépek felszereltsége) csak illusztráció

.

.