Mint megfáradt házasság, vagy mint a szemre daliás kitinpáncél, amiből a pók régen kiette már a bogarat.
Üres.
Ha egy eszme követői-védelmezői formalitásokon és elnevezéseken kezdenek rugózni, elkezdhetsz gyanakodni, hogy a tartalomról nincs már mondanivalójuk.
Amitől az eszmének még lehet mondanivalója.
Csak nem nekik, mert ők már nem hallják.
Nekik nincs dolguk már egymással.
Egy javaslatot teszek most, hogy lehetne viszonylag egyszerűen egy igazságos rendszert alkotni a megmaradt rezsitámogatás elosztására
Első körben kihagyva a szociális helyzetet, később visszatérek rá.
***
Szociális szempontokat elhagyva legigazságosabb talán a fejenként egyforma mértékű támogatás.
Ezt persze első ránézésre nem egyszerű megoldani, mert a magyar lakcímnyilvántartás messze nem tükrözi, ki hol lakik és fogyaszt valójában.
Gondoljunk csak a bejelenteni nem engedett albérlőkre, az egyéb szempontok miatti trükközésekre és kényelmes elnagyolásokra, ami azonban még csak nem is feltétlenül az érintettek hibája, így büntetni nem lenne igazságos -- mondván, ő bajuk, minek trükköznek.
Ezért választhatták első körben, hogy villany-/gázóránként adják az egységnyi támogatást.
***
Ami persze súlyosan igazságtalan, hisz' ugyanakkora átlagfogyasztást támogatnak egy egy- és egy tízfős családra. Amin a nagycsaládos támogatás reszel picit, de az nem vonatkozik pl. nagykorú gyermekekre stb. .
***
Nos, egy viszonylag egyszerű módszer lehetne egy fejenkénti átlagfogyasztás utáni árkülönbözetet megállapítani a piaci és "rezsiár" között, ez lenne egy forintősszeg külön gázra és villanyra, ezt összeadva pedig egy alanyi jogon járó támogatás minden Magyarországon élő magyar állampolgárnak (vagy egy finomított körnek, akiket támogatni akarunk).
Ez aztán egyfajta utalványként felhasználható lenne bármely lakossági fogyasztási hely számlájának befizetésére.
Netes fizetés esetén az utalványhoz tartozó "kuponkóddal", hagyományos fizetésnél magával az utalvánnyal.
Illetve nyilatkozni is lehetne, hogy milyen fogyasztási helyre.mekkora összeget használna fel egy adott jogosult, és akkor kuponokkal játszadozni se kell, értékük automatikusan csökkenti az adott hely számlaértékét.
Minderre kuponkód nélküli nyilatkozathoz akár Ügyfélkapu is felhasználható lenne, kuponnal fizetéshez némi netes fejlesztés, de ezek -- bár azon belül fontos, ám a feladat bonyolultságához/fontosságához képest megugorható -- részletek.
***
És akkor a szociális rászorultsági szempontok.
Nos , mivel ezekről -- akár pl. a most is belengetett nagycsaládos kedvezmények -- amúgyis állampolgáronként s nem villanyóránként van nyilvántartás, ezeket is egyszerűbb lenne e rendszerben kezelni, mert szimplán több "kupon" járna az adott személyeknek.
***
A rendszer azt is kezelni tudná, ha a spórolási kedv elősegítésére megengednénk a fel nem használt kuponok eladását akár más magánszemélyeknek, akár cégeknek, mely utóbbiak azt így “GDP-be forgatnák”. De tudom, az irigységfaktor ennél nagyobb, így a rendszer természetesen arra is módot ad, hogy a fel nem használt kuponok "elvesszenek", azaz értékük az államnál maradjon. A cégek kizárása viszonylag egyszerű, ha cég nevén levő fogyasztási hely számlája kuponnal nem fizethető. Magánszemélyek közti csereberével meg leginkább nem érdemes foglalkozni – bonyolultsága miatt nem éri meg. De mindez csupán egy lehetőség, tudom, ennek elfogadása meghaladná korát.
+++
Nos, hát ennyi.
Kétlem persze, hogy bárki illetékes olvassa ezt, de ha csak annyi hatása van, mint egy esernyőnek, amit ha elviszünk, nem lesz eső, nekem mindegy.
Csak valami értelmes, igazságos és egyszerű rendszer kerekedjék belőle.
Mert egyik végén adófizetőként, másik végén fogyasztóként magam is ott ülök.
Egy néhai miniszterelnök szavait juttatják eszembe e napok, aki tudta jól, hogy rosszul áll a széna, mégis azt mondta a népnek, hogy jól áll. És elhallgatta, hogy kényszerű megszorítások várhatók.
Hogy választást nyerhessen.
Ez akkor egy fél népet utcára vitt, s végül kormányoldalt buktatott.
***
Hogy háború van, lehetett tudni. Hogy kemény gazdasági hatásai lesznek, azt is.
Ha feltesszük, hogy kormányunk érti a dolgát, tudta azt is, hogy meg kell szorítani.
De azt mondta, nem kell.
Hogy a másik oldal megszorítana persze, de ők nem fognak.
És ezzel választást nyertek.
A 2006-ban e jelenségre kialakult szóhasználattal: hazudtak éjjel, reggel meg este.
***
Ma már persze ezzel kormányt buktatni nem lehet, az érzelmi alapú politizálás elég jól bebetonozza a táborokat, amiket így holmi történések nemigen ingatnak meg.
Mert a beton afféle kő.
És a kő marad.
Ki van ez találva.
***
De e kis kitérő után nézzük a konkrét dolgokat. Hogy jó volt-e Kata így vagy jobb lenne-e új ruhájában.
Nos, mindegy.
Hadd mondjak egy példát.
Egy völgyzárógát vízszintjére és a percenként leengedett vízhozamra rengeteg jó érték létezik. Lehet érvelni adott esetben a magas és az alacsony vízszint mellett is, és mindegyikben van igazság. Ahogy abban is, hogy zárjuk el a csapot vagy hogy engedjünk le percenként sokezer köbmétert.
De ha bármelyiket is egy pillanat alatt akarjuk megvalósítani egy másik állapotból, az szimpla tömegkatasztrófa lesz. Mert vagy ráengedjük pillanat alatt a rengeteg vizet a felkészületlen mederre vagy nem bírja a rendszer a hirtelen elzárásban feltoluló víztömeget, és átszakad. Így is, úgy is városokat mosunk el pillanatok alatt.
***
Semmilyen rendszer nem bírja, ha egy pillanat alatt akarják megváltoztatni, s a gazdasági rendszerek sem kivételek ez alól.
Mert lehet adózni így, meg lehet úgy, meg termelhetünk valamiből ennyit vagy annyit, és termelhetik inkább kisvállalkozások vagy nagyok, de ha hirtelen vágjuk el a torkát sok pillanatnyilag termelő rendszernek, akkor amíg be nem áll az új állapot, ahol az új szabályok szerint termelők már megalakultak, átvették a termelést, a piacot s a dolgozó tömegeket, addig igen sokan halnak éhen – átmenetileg persze.
Mert a társadalom túléli majd, legfeljebb nem ugyanazok az egyedek. De hát ilyen az evolúció.
+++
MIt mondhatnék még? Bármit is, szócséplés lenne.
(Orbán és Zelenszkij agresszívkismalackodós öngóljai)
Létezik egy erőszakmentes kommunikáció nevű tan, melynek a politikai vitákra lecsupaszított egyik fő üzenete talán az, hogy érdekeink érvényesítését fölöslegesen megnehezíti, ha eleve asztalt verve fennhangon jelentjük be "márpedig arról szó se lehet" igényeinket, amire a másik félnek már akkor kinyílt a bicska a zsebében, mielőtt még meghallhatta volna, voltaképpen miről se lehet szó.
E stílus koronázatlan királya kétségkívül Orbán Viktor.
Sokéves kormányzása alatt összes lényeges üzenetét olyanoknak kiabálta nagyközönség előtt "márpedig" felütéssel, akikhez amúgy bejáratos, mert mondjuk ugyanazon szövetség/szervezet tagjai (EU, NATO, IMF például), vagy szimplán megvannak a csendes és hatékony egyeztetések bejáratott útjai, melyek egy ország képviseletében eljáró számára nyitva állnak.
***
Mondják, hogy az igazán fontos dolgok fehér asztal mellett dőlnek el. Ez egyben azt is jelenti, hogy a komoly ember hatékony érdekérvényesítése megbeszéléseken, egyeztetéseken zajlik. A főtéren a forgatagnak öklét rázó szónokról az első, ami eszünkbe jut, hogy ő nincs benn a komoly emberek körében, mert akkor bent lenne azok között, nem itt kint az utcán miköztünk, és hozzájuk beszélne, nem mihozzánk.
Fő mumusáról, Sorosról ő maga állítja, hogy titkos egyeztetéseken fonja hálóját, melyet rendkívül veszélyesnek nevez, szóval tudja jól ő is, hogy az igazi érdekérvényesítés nem a villamoson fennhangon a világot szidva történik.
Rossz nyelvek szerint persze mindez szándékos, és országon belülre szól a szavazóbázisnak.
Felvállalva viszont káros mellékhatását, hogy fennhangon védett érdekeink eközben pont ezért szenvednek csorbát, hisz' nem csupán nem a hatékony módját választotta ellenfele meggyőzésének, de a puszta felütéssel mínusz öt pontról indul.
***
Az ukrán konfliktusban deklaráltan négy fő pontban védelmezi érdekeinket.
Természetesen szigorúan "márpedig".
Első és második nagyjából egybevonható: nem küldünk katonát és nem küldünk fegyvert Ukrajnába. Ezekből mindkettő olyan, amit kezdetektől nem is várt el senki, hogy megtegyük, a NATO sem akar küldeni és nem is küld, csupán egyes országok küldenek fegyvert, de katonát ők sem. Egyedül Zelenszkij részéről és csak a legutóbbi időkben lett mindez egyfajta "elvárás", de a felek táncát nézve legfőbb szerepe ebben pont Orbán "márpedig nem"-jének van.
Nincs történelmietlenebb egy mi lett volna hanál, de a konkrét sztoriban Zelenszkij e követeléseivel kimondottan Orbán márpedig nem-jére válaszul állt elő. (...nem tudhatva persze, amúgy előállt volna-e)
***
Harmadik már érdekesebb, hogy (márpedig) Magyarországon keresztül más se visz fegyvert Ukrajnába.
Itt se tudhatjuk a milettvonahát, de tény, hogy a kérdés első felvetője maga Orbán Viktor volt a márpedig nem válaszával egy fel sem tett kérdésre.
Itt már az is egy érdekes kérdés, egyáltalán felmerült volna-e mindez, akár átengedjük országunk testét mások fuvarjainak, akár nem.
Az elég nyilvánvaló, hogy ha el szeretnénk kerülni, ezt első körben megpróbálhatjuk csendben a szövetségen belül elintézni.Mondhatjuk, hogy bármiféle szállításban országunk megkerülhető, rajtunk át legfeljebb benzin- s némi idő spórolható bizonyos szállítmányoknál. Ugyanakkor arra is hivatkozhattunk volna, hogy mivel még általános félelem volt akkor, hogy egész Ukrajna orosz kézre kerül, a jelentős számú magyar kisebbség védelmében jobb lenne ha mi ennyivel is inkább kijjebb maradhatnánk a konkrét műveletekből. Mivel pl. Lengyelország örömmel enged át szállítmányokat, az se feltétlen merül fel, hogy mi van, ha mindenki ki szeretne maradni ebből Esélyes, hogy el lehetett volna csendben ezt intézni.
Ehelyett jött bármiféle kérdést meg se várva, hogy nemhogy mi nem szállítunk, de rajtunk keresztül se próbálja meg senki.
A semmiből ez a harcias bejelentés ukrán szemmel nagyjából olyan érzés lehetett, mint mikor nem csak nem segítünk a villamoson a éppen megtámadott kismamának (oké, félünk), és nem csak nem hívjuk legalább félrehúzódva a rendőrséget (oké, félünk), de még azon utastársunk kezéből is kirúgjuk a telefont, aki megtenné, mert mi van, ha ránk is majd mérges lesz a támadó, és mi van ha kés is van nála. Amúgy meg a kismama is elég kihívóan öltözködött.
**
Végül negyedikként az a jó kis energiaimport vagy -embargó.
Na ez tipikusan az a pont, amit el lehetett volna márpedig nélkül magyarázni úgy, hogy az még ukrán szemmel is elfogadható -- mi több: akár kívánatos -- legyen.
Alapvető persze, hogy nem a magyar emberek érdekével s a rezsicsökkentéssel példálózva, mert lássuk be, egy lángoló országból nézve ez tényleg agyfelbaszón hangzik. Különösen olyasvalaki szájából, aki a korábbi márpedigjeivel is felvállalta már szemükben az egyes számú tuskó szerepét. Puszta stílusával, azaz fölöslegesen.
Itt egyszerűen fel kellett volna vázolni, hogy az import leállításával Magyarország és Németország is gyakorlatilag megszűnik működni, és nemsokára tömegek halnak majd éhen. (Figyelem! -- nem a rezsijük csökken, meghalnak, nagyon nem ugyanaz.)
Németország ezzel elég hamar egész Európát is válságba dönti, így Európa nem csupán menekülteket nem tud majd befogadni-ellátni, de megszűnik működni Ukrajna jelenlegi hátországaként is. Mert lássuk be, Ukrajna jelenlegi hátországa az Unió a fegyver- és segélyszállítmányaival. S mivel ősi tudás, hogy a (nem villám-)háborút a hátországban nyerik meg, ez közvetlenül a háborút veszítteti el Ukrajnával.
Emellett már elhanyagolható mértékű tekerés lenne az energiaembargó az Oroszországot szorító présen.
Ha egy bölcs miniszterelnök mindezt gyakorlatilag Ukrajnáért aggódva mondja el, szigorúan kerülve a magyar emberek érdeke és a rezsicsökkentés szavakat, az eredmény sokakat meglepne.
(Függetlenül attól, mennyire állja meg a helyét a felvázolt elmélet. Hihető és empatikus.)
***
De térjünk át Zelenszkij kommunikációs hibáira.
Nos, ő egészen a legutóbbi időkig voltaképpen zseniálisat alakított.
Ám itt az utóbbi napokban elkezdett hibázni.
Nyilván nem tudhatjuk, a siker részegítő hatása-e, de stílusában a korábbi kérést felváltotta a számonkérés. (Amiben azoknak az agyfelbaszó márpedigeknek is lehet azért hatása...)
Csakhogy ez az ő ügyüknek is árt. Mert jelenleg még igazi sztárszent, akinek egy felvont szemöldöke felkelti bennünk a lelkifurdalást, hogy adhatnánk többet is, és Sean Penn beolvasztja az Oscar-szobrait, ha nem engedik Zelenszkijt felszólalni az Oscar-gálán -- ám ez eddigi eredményeinek és stílusának köszönhető.
Ám -- bár az ember ösztönösen segít a bajbajutotton, és erején felül ad, ha az kér --, de ugyanilyen ösztönösen felhúzza orrát, ha a bajbajutott követelni kezd. És ezen az sem segít, ha amaz lelkifurdalás keltésére játszik, bűnösnek kiáltva ki a neki mindenét fel nem kínálót.
Ösztönös idegenkedést szül ez, ami könnyen azzal járhat, hogy a segítő kedv alábbhagy. A hatás itt emlékeztet az Orbán Viktorról fentebb elmondottakéra, azaz egy rossz stílus az elérni kívánt cél ellen fordul.
S ha a hátországról fentebb írtakat is figyelembe vesszük, ez akár a háború elvesztését is okozhatja.
És persze a fejlett világ önérdeke, hogy ne kezdődjön el a Csipegetés Korszaka, amikor a feltörekvő nagyhatalmak csipegetni kezdik a nekik tetsző környékbeli falatokat, amihez itt és most példát kell statuálni, és Oroszország "legolcsóbb" megállítása, ha Ukrajnát segítik abban, hogy saját testével állítsa meg.
Ám ha Zelenszkij elvesztené a segítő országok lakosságának szimpátiáját, az a segítő országok vezetését is megakasztaná a segítésben.
***
Két főhősünk amúgy egy dologban hasonlít egymásra.
Zelenszkij jogásznak tanult, színészként dolgozott, majd elnök lett, ahol azért színész is maradt.
Orbán jogásznak tanult, idővel elnök lett, de igazából színészként dolgozik.
+++
Mit mondhatnék még?
Még hogyha az érintettek hallanák is, elmondtam mindent mit akartam, már csak megrágni és -emésztgetni érdemes.
De mivel úgyse hallják meg, én is inkább elmegyek, és eszek egy kakaóscsigát.
Elrettentő büntetést kapott nemrégiben az emag.hu -- hírül harsogta minden hírülharsogó felület.
Rám a netről zuhogott minden irányból, de az egyik rádió műsorvezetői is örömködtek -- nem is a szigorú büntetésen, hanem hogy "végre nem az állam kapja a büntetést, hanem a megkárosított fogyasztók között osztják szét".
Nos, előrebocsátva, hogy végülis amolyan mindenki jól jár helyzet állt elő, azért picit árnyalnám azt a képet, hogy mennyire szigorúan meg lett most egy nagy multi büntetve. Meg hogy mi kaptuk a pénzt.
De akár vehetjük úgy is, hogy ünneplem bölcsességüket -- furfangjukat.
***
A 200 milliós bírság, az készpénz, az tényleg fájdalmas, de azt senki nem is ünnepelte, újdonságereje sincs. Az fáj, elrettent, teszi a dolgát.
A nagy ünnepelt tétel az a nagyjából egymilliárd forint volt, amit a cég fejenként 3000 forintos kuponként ad minden vevőjének, aki egy éven belül nála vásárolt. Ez automatikus, nem kell kérni, írni, igazolni, egyszerűen megjelenik az ottani fiókban. Ez eddig korrekt!
Fél évig érvényes csak, de azzal sincs nagy baj, bár tény, hogy most pont egy nyár-ősz áll előttünk, ami nem egy lázas vásárlási időszak.
A legalább tízezres kosárérték viszont már picit erősebb. Tízezer forintért kell vásárolni egyösszegben ahhoz, hogy a háromezres kupon felhasználható legyen.
Ettől a ponttól kezdve ez már nem egy jóváírás, hanem egy 30%-os árengedmény.
***
30%-os engedmény persze súrolhatja akár a kereskedő veszteséghatárát, teljes árukészletre azért ezt ritkán adják.
De:
1.
Magyar ember rafkós, és úgy ül gép elé, hogy pont tízererért vesz majd most valamit. De pont annyiért nehéz vásárolni, szóval lesz az tizenöt-húsz is végül. Tizenötnél azért megmarad még a "jól jártam" érzés. Ha csak átlagosan tizenöttel számolunk, az úgy már csak 20% árengedmény. Húsznál meg 15%.
Na most 20% árengedmény viszont már az a szint, amivel tele van a postaládánk, és közvetlen csatlakozása van a kukához. (Szelektívhez legalább remélhetőleg.)
2.
Nyilván nem mindenki csap így le az ajánlatra. De ha mégis, mindenki csak egyszer teheti, így mindez hatásában nemigen más, mint egy karácsonyközeli egynapos vagy egyhetes akció. Ahol amúgy minél többen csapnak le, a forgalmazó annál jobban örül. És kicsi tán az árrés, de azért pozitívnak gondolnám. Márpedig pozitív kis árrés melletti forgalomból pont az a szép, ha legalább a forgalom nagy.
3.
De a legfontosabb. Az összes akció egyik sarkalatos macerája/költsége a reklám. Amitől a mi akciónkat valamiért legalább elolvassák, mielőtt a kukába kerülne. (Szelektívbe legalább remélhetőleg...)
Na most itt egyrészt az egész meghökkentő, ritka örvendetesen hangzó volta segít fülbemászni, másrészt mindezt teljesen ingyen!!!
Mint legelején írtam, kárörvendve szárnyra kapta az összes portál és adó, hogy minden ügyfél kap háromezer forintot az eMAG-tól! Kárörvendve -- és nem vették észre, hogy teljesen ingyen is! Mert ez így nem egy reklám, hanem egy bombasztikus hír!
Reklámköltség nélkül viszont 20% árengedmény eléggé kigazdálkodhatónak tűnik, főleg ha nagy forgalmat generál a hatásos ingyenreklám.
***
Vállalták még 2,88 milliárd értékben, hogy "elősegítik a magyar vállalkozások online kereskedelmi jelenlétét".
Ezt most nem részletezem, mert elég sokrétű, de csupa olyan elemből áll, ami az eMAG-nak forgalmat generál, és határeset, hogy közvetlen költsége meghaladja-e a belőle származó bevételt. Hosszabb távon pedig beszállítói oldalról termékbővülést -- s így forgalomnövekedést -- generál, összhaszna így pozitív lehet.
***
Nem baj persze, ha egy büntetés nem csak fáj -- s így elrettent a jövő huncutkodásaitól --, hanem a gazdaság többi szereplőjének is segít, még ha közben a megbüntetett is jól jár, s így mégsem fáj annyira.
Ezért mondom, hogy mindez akár üdvözlendő is lehet.
Csak jó tisztán látni.
Mert egyrészt a büntetés elrettentő ereje így már nem is akkora. A tényleges büntetés 200 milliója a járulékos vállalás 4 milliárdjának 5%-a, szóval ha utóbbi forgalomnövekedése esetleg pozitív hozadékú, esélyes, hogy ki is termeli a bírságot.
Cserébe a nevelő hatás viszont lehet egy pozitív hozadék. Így nézve a büntetés egy bölcs tanár által kiadott feladatra hajaz, amire először átkot szór a tanítvány, ám végére rájön, hogy közben egy csomó mindent megtanult, amitől pénztermelő tudásra tett szert. Különösen igaz ez a kisvállalatokkal való win-win együttműködés témájára.
+++
Tanulság?
Jó ez akkor, rossz ez akkor, mit akarok kihozni mindebből?
Hát egyrészt ha a versenyhivatal rajta tartja szemét a megvalósításon, ebből valami jó dolog is kisülhet, valami össztársadalmilag hasznos.
Ugyanakkor tanuljunk lényeget látni. Mert itt bizony nem az történt, hogy betegre büntettek egy multit, és a pénzt végre egyszer szétosztják az emberek között.
De ami a legszebb, az az ingyenreklámmal egybekötött kuponakció, amit egy elvileg őt sújtó büntetésből egy zseniális elme kihozott. Személyesen én lelkemnek ez adott legtöbbet. Bírom a furfangos elméket.
postaláda közvetlen csatlakozása kukához (szelektívhez, remélhetőleg)
Az emberi társadalom közös-gondolkodási defektjeinek tipikus példája ez a mostani ki-mit-fogad-el-beutazáshoz-saját-országába játék.
Abból is az a rész, hogy ki milyen szerrel beoltottakat enged be.
Egészen konkrétan az EU-n belüli meccsről írnék most, bár a tágabb világban is általánosítható. Hogy csak az Európai Gyógyszerügynökség által engedélyezett anyaggal oltottakat engedjenek-e be (automatikusan, a közös oltási útlevéllel) az egyes országok, vagy bármely más szert kapottakat is.
***
Kiindulása mindennek logikus: mindenki védi népét a beutazók miatti fellángolástól. Ugyanakkor aki (mások védelmében is) elfogadta a keleti cuccokat, nem érzi jogosnak emiatt hátrányba kerülni. Egyik népének életét féltve veri az asztalt, másik emberi jogok sárba tiprását kiáltja.
***
Csak elképesztően hiányzik e vitából a lényeglátás. Aminek kiindulópontja annak megfogalmazása lenne, pontosan mitől is fél egy befogadó ország. Azaz pontosan mit várunk el egy szertől, hogy a vele beoltottakat biztonságos beutazónak tekinthessük?
E kérdést átgondolva az utazni vágyók is áttérhetnének a vitában emberi jogaikról egy gyakorlatiasabb érvre, mert az utazás szabadsága meg egyenlő elbírálás -- ezek olyan szép eszmék, melyeket a világ a vírus idejére közmegegyezéssel régesrég felfüggesztett.
***
Hogy e kérdést nem tették még fel maguknak a nagy döntéshozók, abból látszik, hogy olyan érvekkel vonulnak hadba az egymásnak feszülő fogadó országok és a beléjük utazni vágyók, melyek feloldhatók lennének a pontos célok kitűzésével.
Ennél konkrétabb jel a lényegnemlátásra a német egészségügyi miniszter minapi nyilatkozata a nem-EU-s oltásokról:
"Nemcsak a betegség elleni védelem hatásosságát és a biztonságosságot kell igazolni, hanem azt is, hogy ugyanúgy erőteljesen csökkenti a kórokozó átadásának veszélyét, mint az EU-ban engedélyezett oltóanyagok."
Elsőre nem is könnyű észrevenni az elvárás hibáját, mert nem abban a tagmondatban van, amire koncentrálva állítást tesz, hanem a bevezető "nemcsak azt hogy" részben.
A "biztonságosság".
***
Az uniós vitában most az a fő vízválasztó az oltások elbírálása között, hogy engedélyezte-e az uniós gyógyszerügynökség. A nagyvilágban valami hasonló -- Európai Gyógyszerügynökség helyett sajáttal vagy WHO-val. Hogy az engedélyezte-e a használatát.
Első hallásra logikus -- mi több: minden ésszerű biztonságra törekvő ember elvárja, hogy gyógyszerből-oltásból csak egy általa elismert gyógyszerbevizsgáló által ellenőrzött és alkalmasnak mondott szert lehessen ... ööö ... mit is csinálni vele?
Na ez az.
Hogy beadni csak ezeket lehessen? Vagy ilyennel beoltottakat beengedni országunkba?
Mert ez két erősen különböző dolog, de jelenleg teljesen összemossa őket a világ.
***
A biztonságosság. A gyógyszerkísérletek legtöbb adatgyűjtést, vizsgálatot igénylő része annak igazolása, hogy a szer biztonságos arra nézve, akin alkalmazzák. Aki a szájába veszi, akibe szúrják.
Azt igazolni, hogy hatásos-e és mennyire, viszonylag kisebb mintán is már lehet, és a kritériumok sem annyira szigorúak. Mert ezügyben nem akkora a kockázat, meg mert az ritkán kérdés, hogy az esetek 99,95% vagy 99,91%-ában hatásos. Az viszont igen, hogy okoz-e például vérrögöt az esetek ezred százalékában. Annak eldöntéséhez, hogy 80 vagy 90%-ban hatásos, párezres minta már elég jó lehet, de egy század ezrelékes mellékhatást biztonsággal észlelni -- ehhez már milliós minta sem elég nagy. Ennyit azért nem is követelnek meg a szabályok, de nagy minták kellenek olyan kezeltekről, akiket azután valamilyen szinten megfigyelés alatt is tartottak.
Ezért tart ennyi sok ideig az oltások "üzembe állása".
Aztán persze egy ezt ellenőrző szervezetnek mindezt nem kell elölről kezdeni, de legalább a dokumentációját át kell böngésznie, ami igazolja e vizsgálatok megtörténtét és eredményeit. Amihez persze e dokumentumokat a gyártó át kell adja nekik, és ezeknek igazolniuk kell, hogy e vizsgálatokat elvégezték, méghozzá a bevizsgáló minimumelvárásai szerint. Ezekkel pedig a keleti gyártók nem állnak jól.
***
Csakhogy ha én országomba engedek egy turistát, mit érdekel engem, hogy képződik-e benne vérrög az otthonában belé nyomott oltása miatt? Vagy hogy megnő-e (hasból mondom) egy évtizeden belül vesefunkciói romlásának kockázata?
Hát már miért érdekelne???
Tőlem akár minden huszadik nemzőképessége is csökkenhet -- mehet vele vágya is a levesbe --, az neki és országának probléma. Engem egy (két) dolog érdekel: mekkora annak kockázata, hogy belépéskor vírus van benne, s mennyi annak, hogy országomban vírussal találkozva azt majd továbbadja.
***
Két teljesen különböző vizsgálat tehát annak igazolása, hogy egy oltás biztonsággal adható-e a saját népemnek, mint azé, hogy az adott oltással érkezőt biztonságos-e sajátjaim közé beengedni!
***
Egy feltehetőleg mindenki számára elfogadható feloldás lehetne például, ha az Európai Gyógyszerügynökségnél bevezetnének egy egyszerűsített vakcinavizsgálatot pusztán annak ellenőrzésére, hogy egy adott szer mekkora védettséget ad, és mennyivel csökkenti a fertőzésátadás kockázatát.
Sőt, igazából csak az elsőt kellene vizsgálnia, mert a fertőzésátadás gátlásának mértéke a nyugati szereknél se volt az engedélyezés kritériuma, arról a gyártók és kutatók inkább az engedélyezés után kezdtek adatokat publikálni.
(Jogos -- a hatásosság fontos annak engedélyezésére, hogy saját népembe szúrjam, de ha hatásosan véd a betegségtől és "biztonságos", akkor már egyértelmű, hogy jó dolog oltani vele.)
Így igazából elegendő lenne annak vizsgálata, mekkora védettséget ad. Az egyes országok beléptetési kritériumai és az uniós útlevéltervezet is megengedik oltás hiányában pl. a PCR-tesztet, ami szintén csak azt mutatja, belépéskor hoz-e vírust az utazó.
A hatásosság hát az egyetlen, amit egy ilyen egyszerűsített vizsgálatnak tartalmaznia kellene.
***
Olyasmin dúl itt vad vita, ahol a felek nem fogalmazták meg maguknak világosan, hogy pontosan mihez kell ragaszkodjanak, és azt hiszik, hogy van köztük egy olyan pont, amiben érdekeik feloldhatatlanul ellentétesek, és politikai érvekkel kell ezt a másik torkán lenyomni.
Pont abban az egyben értenek egyet, ami nem igaz: hogy az Európai Gyógyszerügynökség általi teljes bevizsgálás adhatna megnyugtató biztonságot a fogadó országoknak, csak azon vitatkoznak, hogy joguk van-e ehhez ragaszkodni.
Holott pont erre nem is lenne szükség, mert a fogadó ország valódi szempontjainak megfelelne egy jóval rövidebb egyszerűsített vizsgálat ugyanazon -- számára megbízhatónak tekintett -- szervezet részéről. Egy egyszerűsített vizsgálat pedig lenne olyan gyors, hogy mire itt a nyár, már minden oltás elfogadott lehessen utazásra.
Félreértések elkerülésére, nem egy létező eljárásról beszélek. De ekkora politikai nekifeszüléssel az Unió a saját gyógyszerügynökségét fel tudná kérni ilyen újfajta vizsgálatok elvégzésére, úgy gondolom.
***
Persze igaz, egy tízmilliós Magyarország kedvéért még nem biztos, hogy érdemesnek tart bármilyen EU-szervezet akár egy ceruzát felemelni. Ott van nyilván a pakliban -- más politikai érvek mellett --, hogy óvtak ők minket a keleti szerektől, most akkor tűrjünk.
Ám a kérdés lassan világszinten is felmerül, mert Unión kívülről is jönnének már majd turisták, üzletemberek, és előmozdítaná az idegenforgalmat-bizniszt, ha minél többféle szerrel oltott népet be tudnánk egyszerűen engedni. Hogy csak az orosz és kínai turistákat említsem, akik elég sokan vannak s elég sokat is költenek. Ha itt vannak, itt, ha nem, akkor nem itt.
Vírushelyzetben senkit nem érdeklő elvont emberi jogaink helyett szimplán egy újfajta eljárás táncrendbe vételét kellene javasolnunk, és akkor még a jelenlegi többségi tervezetet sem kellene átírni, csak a feltételt pontosítani teljes bevizsgálásról egyszerűsítettre.
És van ebben a játszmában persze olyan elem, hogy országok tudják a jó kérdést és választ, csak politikai játszmaként nem akarják tudni. Tudják, hogy jó az az orosz, csak nem szeretik. Szikáran tudományosnak látszó köntösbe bújtatni meg mindezt szeretik.
Ám ilyenkor is hathatós lehet a fenti érvelés. Ami nem rálő messziről a köntösben állóra, hanem közelebb lépve udvariasan lesegíti azt, rámutatván, meleg van hozzá.
+++
Elkeserítően nem tud vitatkozni az Ember. Míg gondolatmenetében ellenfele hibát nem talál, senki nem hajlik meg, ám ellenfele gondolatmenetébe magát beleélni nem fárasztja magát. S így persze hibát sem találhat benne. S így persze ellenfele sem hajlik meg.
Olyan meccs ez, ahol egyik csapat se lép át a másik térfelére. Pedig gól csak onnan lőhető. Sajátról csak ököl rázható.
Egymásmellettelbeszélős vita (1:5, elöl- és felülnézet)
Inas, hát inas.
Legrosszabbkor, persze, pont akkor szidni a víziló anyját, mikor átkelnénk a Níluson, de ez már nem oszt, nem szoroz, amelyikük eddig nem ment el, nem most fog. Aki eddig maradt, nem miatta, inkább annak ellenére. Sokan úgysincsenek már.
Azt meg megszokhattuk tőle, hogy ha elered a sommája, szaladnak ki olyanok, mi úgy rúg ebbe-abba, hogy ezt már észre sem veszi. Öregecskedő ember, ha nincs rajta kontroll ki időnként rászólna, szabad szájban lassan vállalhatatlanná szikkad.
Nem akart ő rosszat, szerintem még kedveskedni is próbált, hogy olyan ügyesek a fiatalok.
Az igazi baj máshol van.
***
Ott, hogy ebből az inasos mondatból kiviláglik, hogy országunk vezetője, akin valójában az egészségügy fejlesztése, finanszírozása, rendben tartása múlik, nem tudja, hogy a magyar egészségügyben a rezidensek nem orvosok melletti betanulók -- leginkább már ők az orvosok.
Ha a Kedves Olvasó bemegy egy kórház éjszakai ügyeletére, jó eséllyel ma már, akit "igazi" orvosnak hisz, egy rezidens. (Nem most, mikor még kórház sincs, még a Vírus előtti békeidőkben.)
Rezidens persze kezelhet, mert egyetemet végzett orvos, és elvileg egy "igazi" orvos felügyelete alatt kezel. Csak hát éjszakai ügyeletben az ügyeletes orvos az, aki eldönti, hogy csak egy gyomorrontás vagy vakbél. Más ott akkor nincs. Kicsit dramatizálva: ő egyedül ott élet és halál ura.
És az "igazi" orvosok amúgyis vagy külföldön vannak vagy annyira túlterheltek, hogy régesrég nincs idejük már gardedámkodásra.
***
Teher alatt nő a pálma -- és persze igaz. A mélyvízbe dobott frissdiplomás az Élet Iskolájában gyorsan kitanul csínt és bínt.
A kényszer nagy tanítómester.
És ők ügyes tanulók -- tényleg. Nem véletlen annyira kapósak nyugaton.
+++
Háborúban a gyermekek is gyorsan felnőnek, harcolnak, családfenntartanak. Nem jó, ha így kell lennie, de jó, hogy ügyesek, és meg tudják tenni.
A baj az, ha a tábornok úr azt hiszi, a gyerekek az oviban játszanak, és elcsodálkozik, milyen ügyesen háborúsdiznak -- pedig az a fronthíradó.
Új mantra ez -- mindegyik jobb, mint a vírus.
És ez persze szinte biztosan így is van.
Inkább azért érdekes, mert kíváncsi voltam már nagyon, hogy oldja fel majd az orvostársadalom képernyőre kerülő felelős krémje a dilemmát, hogy ajánlani kell az oltásokat a népnek, ez közérdek, de egy félig meg egy teljesen ellenőrizetlen szert is közöttük, hogy hagyja mindenki bátran magába fecskendezni őket. Egyiküket legalább valamelyest vizsgálták, de a másik úgy került a rendszerbe, ahogy minden kuruzslásüldöző orvos és magára adó tudós fennen hirdeti, hogy na ilyet aztán soha senki be ne vegyen, de még csak közel se engedjen magához -- olyan terméket, amit a megfelelő hatóságok még csak nem is láttak.
***
Feloldhatatlan dilemma ez egy magára adó orvosnak-tudósnak. És akkor valakinek fejéből kipattant, és boldogan kapaszkodik bele mind, hogy igen, ez így végülis vállalható, hisz' tényleg, a vírusnál, a lélegeztetőgépen járó halálnál minden jobb, hát háborús helyzet van, most tényleg nem érünk rá esetleges távoli ködbe vesző mellékhatásokkal foglalkozni, hisz' a legrosszabb mellékhatásnál is rosszabb a halál.
***
Csak hát mégis. Ha a veszélyeztetetteket beoltották ellenőrzött szerekkel, akkor annyira már talán kordában tartható a járvány, hogy kivárhassuk, amíg mindenkire jut ilyen. Akár enyhülő korlátozások mellett is. Sietős persze, de tényleg nincs határa, mennyire? Tényleg nincs egy szint, ami alá azért nem megyünk?
***
Többmilió embert beoltottak már vele persze, ez igaz.
A puding próbája az evés, így ezek a milliónyi bátrak örvendetesen növelik a megbízhatóságot.
De hadd kérdezzem meg mély tisztelettel: mi is van most ezzel a többmillió emberrel?
Meg nem haltak, ez azért feltűnt volna, meg az is, ha tíz percen belül sokuk öklendezni kezd.
De hol is oltották őket?
Részben Kínában, de Kínát most hagynám, ők tényleg mindent tudnak minden lakosukról, de a külvilág meg semmit, és ez nem véletlen.
Kínán kívül meg nem azokban a nyugati országokban, ahol az emberek minden csip-csup bajukkal hanyatt-homlok rohangálnak orvoshoz. Különösen egy olyan világban, ahol épp' mindenhol ennyire leterhelt az orvosvilág valami vírustól. Még az elpuhult nyugat se járkál most orvoshoz, ha nincs valami égető baja.
Nyílt törés, haldoklás, görcsök, de hogy nem tűnik fel most senkinek, ha mondjuk autoimmun vagy vesebántalmakban 5 százalékkal többük szenved, mint előtte, arra Sinopharmot vennék. Beoltották őket, nagyrészt élnek még, és oltás utáni harminc percben sem volt látható bajuk. És erősen gyanítom, hogy ez így van, de azt is, hogy reálisan ennyit tudunk róluk.
Vagyis ez az többmillió ember nem sok olyat mutat, ami a fejlett világot a nemtriviális mellékhatások tekintetében most igazán érdekli.
***
A vizsgálatba vontak köre itt is tíz-, százezres nagyságrendű. A nyugati szereket se milliókon tesztelik persze, csak ott legalább a klinikailag vizsgáltakról vannak elérhető adatok, a kínai tekintetében az egész világ az adatokat hiányolja, Magyarország meg még a saját maga által bármiféle gyógyszerre megkövetelt rutinvizsgálatot se végezte el -- hatalmi szóval hagyatta jóvá az OGYÉI-vel, és azóta e jóváhagyásra hivatkozik.
Igazából elismerésem, sokkal meggyőzőbb, mintha hatalmi szóval azt rendeljük el, hogy nem kell OGYÉI-jóváhagyás. Mert akkor nem lenne, így meg van.
Gyengébb húzás nem is lett volna méltó a Mesterhez.
***
De akkor nézzük a tényleg megfigyeltekről való adatokat.
...
Hát épp' ez az, ezt hiányolja a világ is. Már az a része, amelyik még ad ilyenekre.
Jobb híján hadd idézzek egy mondatot az oltás hivatalos alkalmazási előírásából -- a mellékhatásokról szóló részből:
"A vizsgálati alanyoknál 28 napig szorosan nyomon követték a nem szervezett adatgyűjtésből származó mellékhatások előfordulását, illetve 12 hónapig a kórházak sürgősségi osztályának látogatását, az orvosi rendelők váratlan látogatását és a súlyos mellékhatások előfordulását."
(forrás, 4.8.a pont, 5. oldal)
12 hónapig???
Mióta is van a vírus? Mióta is van az oltás?
Jó, mondjuk kicsit átfogalmazva már igaz lehet, hogy akit 2 hónapja Kínában beoltottak, azt 12 hónapja szorosan nyomon követik...
Engem meggyőztek, köszönöm.
***
Mindig azt hisszük, hogy az emberek hülyék. Oltásellenesek. Pedig a magyarokról még azt is kimutatták, hogy a legoltásbarátabb nemzetek közé valók, csak most ezzel nem.
Nem lehet, hogy racionális érveik vannak?
***
Kezdjük ott, hogy a hidegháború óta nem volt igazi nagy faszméregetés a nagyhatalmak között. Erre most itt ez a vírus, ami elleni oltás évtizedek óta az első lehetőség egy igazi nagy megmérettetésre. Hogy kinek az ipara fejlettebb.
Ilyenkor az ember óvatossá válik a gyorsított eljárásban engedélyezett szerekkel szemben. Főleg a büszke nagyhatalmak szerei esetén.
***
Hamar munka amúgyis ritkán jó, a sikerhajsza termékeiről meg túl sokszor derül ki, hogy persze, tudták, de nagy volt a nyomás, stb. Utólag mindenki tudta, nem is érti senki, hogy történhetett. Challenger űrszonda például?
***
Az átlagember fejében a keleti blokk termékei amúgy sem a megbízhatóság lángpallosai. A bizalmat nehéz megszerezni, könnyű elveszíteni. Nem az oltásokkal szemben bizalmatlan lakosság hibája, hogy túl sok kínai cuccal volt már dolga. Meg orosszal. Pesze a gyógyszergyártás más -- de sajnos a bizalom nem így működik. Főleg, ha olyasmiről beszélünk, amit beadatunk magunknak, mert...
***
...legdrágább kincsünk az egészség!
Ezt tanítják nekünk, miért csodálkozik bárki, ha bizalmatlanabbak vagyunk azzal, amit beadnak nekünk, mint mondjuk egy villanyborotvával, amiből szintén nem győzik belénk sulykolni, hogy ne vegyünk ellenőrizetlen minőségűt. És lesajnálón néznek arra, aki a kínai piacon vett kávéfőzővel leégette a házát. Bevizsgálatlant vett, és ez súlyos gondatlanság minden bíróság előtt. Ha a teljes lakótelep leégett, még börtönbe is kerül.
Nehéz lehet emellett a Sinopharm mellett most szó nélkül nyelni például a homeopátia ellen ágálóknak...
***
Azt is mondják a Sinopharmról, hogy rég bevált elven működik, mint számos ismert oltásunk, amivel senkinek nincs baja. S milyen hülye a nép, ami a legjobban bevált elv ellen is ágál.
Csak hát ha népünk kínai iparral szembeni tapasztalatait egy mondatba akarnánk sűríteni -- sosem az elvvel van a baj.
A kínai cuccok pont ugyanazon az elven működnek, mint a nemkínaiak. Épp' csak a rézdrót van vasból, az acélcsapágy alumíniumból, legutóbb vett kőegyszerű késfenőm meg valami tényleg nehezen fellelhető anyagból, ami puhább a késpengénél. Nem csak a fémrésze, de még a kő is!
És persze, a gyógyszeripar komolyabb. Csak hát a tét is...
***
És ez akkor még csak hogy mit engedünk magunkba.
De mi van az utazással?
Lengyelország minap jelentette be, hogy csak EU-ban engedélyezett szerekkel oltottaknak adnak beutazási mentességet. És gyanítom, nincsenek egyedül. Ha beoltanak kínaival/orosszal, utána majd beoltanak Pfizerrel is? Vagy van itthon is elég látnivaló? Magyarország engem vár?
***
Választások idején fejére olvasta egyik oldal a másiknak, hogy irracionálisnak nézte a vidékiek szavazási viselkedését.
Most épp' az oltástól ódzkodókra sütik rá sokan ugyanezt.
Pedig az emberek elsőre irracionálisnak tűnő viselkedése legtöbbször szimplán -- ahogy a gyógyhatású készítményekre írni szokták -- hosszú távú tapasztalaton alapul.
***
S mielőtt azzal vádolnának, hogy elveszem most az emberek bizalmát.
Nos, szép mentés lenne rám kenni, de nem. Az emberek bizalmát az veszi el, aki olyan országból hoz be, amiben amúgyis kicsi a bizalom, és rátesz egy nagy lapáttal, mikor még csak ellenőriztetni se hagyja, csak izomból ráteteti a pecsétjét annak a szervnek, akinek az engedélyével aztán büszkén házal. Aki hülyének nézi őket.
***
Amúgyse akarnék én dehogyis bárkit lebeszélni. Nekem az a jó, ha minél többen "felveszik" (így mondják tényleg) az oroszt és kínait. Egyrészt mert attól (tényleg) nő a nyájimmunitás, és apad a járvány. Másrészt meg annál nagyobb az esély, hogy nekem valamelyik ellenőrzött jut.
***
Tényleg nem én tehetek róla, ha netán nem kellenek. Ez a történelmi felelősség azoké, akik megrendelték, majd rombolták még kicsit a renoméját.
***
Ám van itt még valami.
Valami nem is olyan lehetetlenül érdekes.
Érdekes játszma folyik ugyanis.
Az első felmérések azt mutatták, hogy a magyar lakosság bizalmatlan minden vakcinával szemben. Ami amúgy a kényszerűen kapkodós kifejlesztés miatt -- ismétlem -- nem irracionális hozzáállás.
Ám amióta belengették -- és propagandával erősen nyomják -- a keleti szereket, hirtelen beütött a szintén nagyonis racionális reflex, hogy jesszus, csak azt ne. A figyelmes szemlélő észlelheti, hogy kábé azóta a nyugati vakcinák után szinte kepeszt a nép. Egyfolytában érkeznek a nagy leleplezések, ki mindenki adatta be magának soron kívül, és ez jó eséllyel azért van, mert ha még azelőtt sikerül, hogy a keleti érkezne, nyugatit kapnak.
A krumplit sikerült a történelmi legenda szerint úgy elfogadtatni Európa valamelyik országában a néppel, hogy miután senkinek se kellett, mert nem bíztak benne, őriztetni kezdték, mire a nép szagot fogott, hogy ez valami értékes lehet, és elkezdték szétlopni. És a varsói szerződés népe is pont ilyen szabályokkal nőtt fel -- vérünkben vannak e játszmák.
Nagymesterünkről tudjuk, hogy néplélekben igen nagy játékos.
Nem tartom lehetetlennek, hogy ez az erőltetett propaganda a keleti vakcinákról, meg hogy most majd mennyi jön és az oldja meg a hiányt, és aki azt nem kéri, sor végére kerül, részben azért is van, hogy a nyugati ellen már senki ne berzenkedjen.
Nyilván persze be is segítene egy gyorsabb nyitásba, ha sokan "felvennék" az oroszt és kínait, meg Nagymesterünk mindig is szeretett okosba megoldva kilógni a szürke bürokraták szövetségéből.
Ám ha ránézünk a lekötött mennyiségekre, erősen szemet kell szúrjon egy érdekesség. A kormány hivatalos oldala szerint ugyanis a teljes magyar lakosságra van lekötve nyugati vakcina, és ehhez képest meglepően kevés -- harmadannyi -- keleti.
És tény, hogy a kínai gyorsabban várható a nyugatinál, de pl. az orosz nem is, és a mennyiségeket nézve nem tűnik alaptalannak a gyanú, hogy a keleti vakcina igazából a nyugati vakcinák adjuvánsa -- szép szó, most tanultam én is: az a hozzákevert hordozó, amitől azok jobban hatnak. Vivőanyag (magyar ember gyorsítónak mondaná...).
Mert hiába hozzák be a Pfizert, nem hat, ha az embereknek nem kell. De ha adalékul hozzákeverjük, hogy vagy ez vagy kínai, és ettől az embereknek mégis kell, akkor a kínai tényleg a Pfizer egy hatásnövelő mellékanyaga. És a lekötött mennyiségek alapján ez talán nem is olyan lehetetlen.
+++
Sokan leírták már az oltások működését -- csapból is. De ha kormányunk tényleg a nyugati szerek hatásnövelőjének (is) szánta a keleti vakcinát, legalább akkora mechanizmust alkotott, mint a magyar tudósasszonyság annál a Pfizernél. És akkor én az összes kalapomat leveszem előttük többször is.
Lelki gyorsítónak még el is fogadom őket a nyugati alá. Így minden a helyére is kerülne -- a keleti gyógyászat hozná, amiben ő jó -- a lelki dolgokat --, a nyugati meg amiben ő -- a testieket.
Harmónia.
Játékelméleti szempontból egy hatalmas habostorta ez a vírus -- tele való világban zajló kísérletekkel, olyan feladatokkal, amihez egyszerre szinte minden embernek/országnak kell áldozatot vállalnia, különben a védekezés hatástalan marad. Az egyének érdeke ugyanakkor sok esetben az lenne, hogy ők maguk ne tartsák be például a karanténkorlátozásokat, miközben a többiek igen, ám ha elég sokan nem tartják be, mindenki rosszabbul jár.
Az éttermek példáját ragadnám most ki.
Sok országban tiltakoznak, s fenyegetnek azzal, hogy ők márpedig kinyitnak, nálunk pedig épp' minap olvashattuk, mennyi sok zugkocsma és -étterem működik suba alatt, furfanggal.
Tekintsünk most el attól, léteznek-e olyan biztonsági szabályok, ami mellett ezek működhetnének a járvány kordában tartását nem veszélyeztetve. Tegyük fel, hogy egy állam határozottan úgy gondolja: nem.
Kérdés, célravezető-e az a módszer, hogy betiltva tartja őket, ugyanakkor annyira szigorúan nem lép fel az elszórt, de annyira nyilván nem nehezen felderíthető zugműködés ellen.
Előre elárulom, az fog kijönni, hogy lehet ez egy hatásos módszer, így nem biztos, hogy véletlenül van pont ekkora szigorra hangolva a rendszer.
***
Egy már elszabadult járvány kordában tartása alapvetően mennyiségi elven működő intézkedésekkel tud jól működni. Amikor még itt-ott felbukkanó esetek vannak, hatásos lehet a totális szigor, hátha elszigetelve tudják tartani a nyavalyát.
Ám ha már kiszabadult a palackból, és eloszolva mindenfelé van belőle, akkor már csak az elharapódzás sebessége tartható kordában.
Itt már statisztikai modellekkel írható le jól a terjedés, és az a kulcsfontosságú, hogy időegység alatt minél inkább korlátozni tudjuk a társadalomban a fertőzésveszélyes találkozások számát.
A mennyiségi kezelés nagy különbsége az elszigetelt esetek idejéhez képest, hogy egyszerűen nem érdemes többé sokat bíbelődni egyedi esetekkel és tökéletességgel.
Nem érdemes tökéletesre csiszolt teszteket előírni, nem érdemes őrült energiákat fektetni a karanténok totális betartatásába. A kulcsszó a hatékonyság: ode kell irányítani az erőforrásokat, ahol egységnyi erőfeszítés ("költség") minél több találkozást tud meggátolni.
***
Ilyenkor jut szerephez a gyorsteszt, ami mondjuk nem 99% csak 95% találati arányú, de egységnyi befektett erőforrással sokkal több emberről kiderül, érdemes-e korlátozni (akár önkorlátozni) találkozásaikat egy ideig.
***
És ilyenkor válik meghatározóvá a híres Pareto-elv, a 80-20-as, 70-30-as -- mindegy, nem a szám a fontos --, hogy a legtöbb feladatnál a munka mondjuk 80%-a elvégezhető a befektetett energia 20%-ával, a maradék 20%-on meg el lehet dönteni, átlépjünk, vagy belebíbelődjük még azt a 80%-nyi fáradságot.
Mikor hogy érdemes. Daganatok kioperálásánál az utolsó gonosz sejtecskét is nyakon kell csípni, míg utcasepréskor a locsolóautó után még aszfaltrepedésekbe szorult csikkeket egyenként kivakarni nemigen van minek. Feladatfüggő hát, érdemes-e fájós derékkal még lehajolni az apróért.
A terjedés elleni harc ezen mennyiségi szakaszában, ahol egységnyi költséggel minél több találkozást akarunk megakadályozni, mindenképpen érdemes az egyes tevékenységeknél megelégedni a könnyen besöpörhető nagyjával, a maradék energiát meg inkább olyan akciókra fordítani, ahol még hátra van a könnyen meghiúsítható találkozások regimentje.
***
És itt lép színre a társadalom egy olyan jellemzője, ami annyira mély gyökerekből fakad, hogy figyelmen kívül hagyása végzetes hiba lenne: hogy mennyire sokfélék vagyunk.
Sokfélék abban is, hogy betartunk-e nekünk hátrányos vagy csak nem tetsző szabályokat, mennyire merészen hágjuk át őket, és úgy általában, mennyire vagyunk együttműködőek, ha egyéni áldozatokat kell hozni a köz érdekében.
***
Amikor egy közös cél csak összefogással érhető el, és az egyéneknek az együttműködés áldozattal jár, mindig felüti fejét az egyéni ügyeskedés. Ez aztán az eredetileg együttműködőket is demoralizálni kezdi -- ja ha ti nem, akkor én miért? --, s az együttműködés lassan szétesik. Sok játékelméleti példában bukik el ilyesmin az együttműködés. Matematikailag eleve feltételezik egymásról a szereplők az egyéni ügyeskedést, a gyakorlatban olykor csak látják, és ezután lépnek ki maguk is.
Ám az emberiségbe kódolt sokféleség meglepően sokszor segít felülemelkedni a teljes kudarcon.
A víruskaranténnal most egy olyan speciális esetbe ütköztünk, ahol észlelhetők a sokféleségnek -- ha erkölcsileg nem is szép, de -- előnyei, amiket egy kormányzat akár ki is használhat az eredmény érdekében. És amit -- tudatos-tudattalanul (?) -- jól ki is használnak.
***
Szóval az éttermek.
Az éttermeket/kocsmákat bezárató kormányok fejében az jár, hogy az ottani vigadalom közben sok olyan fertőzésveszélyes találkozás esik, amit meg kellene úszni.
Másik oldalról persze ott van ezen helyek megélhetése, no meg a nép elfojthatatlan szórakozásvágya.
Legjobb lenne olyan szabályokat hozni, ahol az egyéb kormányzati támogatások mellett is legnehezebb helyzetben levő helyek azért nyitva maradhatnának, így a lehető legtöbb "találkozáselkerülés" mellett a lehető legkevesebb kocsmacsőd esne meg.
Na de ember nincs, ki felülről nézve olyan szabályt tudna hozni, ami tényleg a legnehezebb helyzetben levőket engedné nyitva tartani. Mire alapozva dönthetné el bárki, kik a legnehezebb helyzetben levők??? És ki az, aki elhinné, hogy a kivételezettek tényleg a legrászorultabbak? Ez hivatalos szabályozással nyivánvalón teljességgel lehetetlen lenne.
Jó lenne hát a legrászorultabb helyeket nyitva hagyni, de hivatalosan nem lehet.
És jó lenne az esetleg nyitva hagyottakban szigorú korlátot szabni a vigalomnak, de ez is elég betarthatatlannak tűnik.
***
Ugyanakkor azt is láttuk, hogy a járvány ezen szakaszában semelyik védelmi intézkedésbe nem érdemes egy ponton túl több energiát fektetni -- és ilyen a karanténszabályok betartatása is. Nyilván kell jól láthatóan ellenőrizni, kell büntetni is, hogy mindenki érezze, hogy szabályt szegni ténylegesen veszélyes. De az ellenőrzés egy szinten túl rengeteg embert köt le, ami már nem hatékony. Így például nyilván nem lenne érdemes nagyszabású titkosszolgálati akciókat szervezni zugtalponállók filmekbe illő lebuktatására.
***
Ám ha nem fúrja a szigor fejét be az összes egérlyukba, kellő leleménnyel és kockázatvállalással tarthatók fenn zugkocsmák.
De vajon kik tartják fenn ezeket?
Nos, egyrészt azok, akiket legnehezebb helyzetbe taszított a karantén, így az ő biztos csődjükön az esetleges büntetés már nem ronthat. Tehát azok, akik ténylegesen a legnehezebb helyzetben vannak, akiket ténylegesen leginkább fenyeget a csőd, ha nem tarthatnak nyitva.
Kik még? Hát az olyan tulajdonosok kocsmái, kik kellő leleménnyel általában is hajlamosak kijátszani a rájuk nézve hátrányos szabályokat. De a hátrányos helyzeteket nem mindig szabályok okozzák, így általánosabban szólva: a nem belenyugvó típus, aki kellő leleménnyel hajlamos megküzdeni az őt ért hátrányos helyzetekkel.
***
S itt álljunk meg egy pillanatra.
Az első csoport pont az, akiket a kormányok esetleg engednének működni, csak képtelenek lennének olyan szabályokat hozni, ahol pont ők működhetnének. Ami így egy mellékhatásként azt jelenti, hogy jé, pont azok működhetnek, akik a társadalom szempontjából a legkevésbé káros, ha működnek.
A második csoporton ez nem annyira látszik, hogy így lenne. Ám ha meggondoljuk, a vállalkozások természetes szelekciója általában is azt a nem belenyugvó típust tartja életben, akik kellő leleménnyel hajlamosak megküzdeni a nehéz helyzetekkel.
Utóbbiak előnybe kerülését nem annyira szeretjük, mint amennyire végtére is hajlamosak lennénk megértőnek lenni a csődközeliek csoportjával. Ám a gazdaságnak mégis hasznos, ha vállalkozói bírnak azon képességekkel, melyek egy vállalkozás sikeréhez bizony szükségesek, így ők maradnak életben.
***
Így hát a nem totális szigor véletlen mellékhatásként kétszeresen is pozitív hatású -- optimalizálja az erőfeszítéseket, és olyan rétegeket segít fennmaradni, akiket voltaképpen szeretne is segíteni, de szabályozással képtelen rá.
***
Mi több -- a fű alatti zugműködés azt a szabályozói célt is magától teljesíti, hogy az esetlegesen működő helyeken ne legyen tumultus, azaz a találkozások száma erősen korlátozott legyen.
Zugműködni -- különösen a feljelentgetők országában -- nem lehet másképp', csak vagy teljes vagy akkora titokban, hogy az a szomszédokat semmiképpen ne zavarja. Ez pedig ad egy természetes gátat a tumultusnak -- egy olyat, ami amúgy szinte betarthatatlan lenne.
***
Sőt! Ez már tényleg nem szép hatás, csak hasznos a szabályok fenntarthatóságában. Ha az állam erőteljes fellépéssel bezárná e kiskapukat, a legelkeseredettebb és legkevésbé belenyugvó réteget kényszerítené egyéb utak keresésére, ami innen kezdve a tiltakozás és a nyomásgyakorlás marad a korlátozások feloldására.
Márpedig ha háborogni mindenki tud is, az utcára menni vagy más módon tenni már kevesen hajlandók.
Kik is? Hát igen, pont ugyanők. A legelkeseredettebbek s a legkevésbé belenyugvók.
Ezért is érdeke egy korlátozásokat fenntartani akaró kormánynak ezen kiskapuk nem túl szorosra zárásra. Mint mikor a kuktafazekat hagyjuk kifújni a szelepnél, különben felrobban. Így is jön ki gőz, de legalább a vas marad.
***
Mindennek persze ára van. Erősíti a társadalomban azt a tudatot, hogy az ügyeskedés végül mindig megéri. Ami pedig hosszú távon megnehezít bármiféle együttműködést, és eszközöket is elvesz az államtól, mert igazából sosem fogják elhinni, hogy szükség esetén nem enged majd valahol kiskaput nyitni.
Így ez a fenti módszer általában nem hasznos.
Ám a vírusvédekezés jellemzője az is, hogy rövid távon kell hirtelen, vészhelyzetben működő rendszert létrehozni. Így esetünkben lehet egy talán több hasznot mint kárt okozó módszer.
***
Ami még érdekes, hogy ez a <Pareto-elv & nem-egyformák-az-emberek> kombináció mennyire áthatja a társadalom működését.
Már maga a teljes jogrendszer olyan, hogy egy bizonyos szint fölött nem éri meg megakadályozni minden lehetséges bűnelkövetést, így a társadalom adott bűnre legelszántabb, -agyafúrtabb rétege vállalva a kockázatot követ el olyan bűnöket is, amiket nagyobb energiabefektetéssel még azért meg lehetne akadályozni.
Ám a többség még ha értesül is ezekről, nem buzdul fel, hogy na ha lehetséges, akkor majd ő is. Egyrészt mert a kockázat ott lebeg azért, másrészt meg a többség sosem annyira elszánt és agyafúrt hogy ezt bevállalja. S persze sokakban még erkölcsi gát is dobog. A rendszer így annak ellenére működőképes, hogy a többség látja, hogy vannak ügyeskedők, akiknek olykor még sikerül is.
+++
A világ nem igazságos, és sokszor igazságtalanságra alapozva működik.
Ami vigaszt nyújthat ebben, hogy az Ember olyan alapvető tulajdonsága miatt ilyen, ami megváltoztathatatlan, így emberek társadalma úgyis csak akkor működhet, ha e tulajdonságát figyelembe vesszük, és akkor már jobb, ha ki is használjuk.
Aki pedig nincs az ügyeskedők között, az alapvető természete miatt nincs ott, alapvető természetünket megerőszakolni meg úgyis csak csalódáshoz vezet. És aki nem tartozik az ügyeskedők közé, annak agya az önnön erkölcsi nagyság észlelésekor is pumpál némi boldogsághormont a sejteknek.
Ahogy Candide mondá, ez a világ mégiscsak a lehetséges világok legeslegjobbika.
(És a hangsúly itt persze a lehetségesen van...)
Nemzetünk rácsodálkozásban mindig is nagy volt.
Legjellemzőbb példája a hó, ami évente leesik, és mi minden egyes alkalommal rá is csodálkozunk.
Jé, hó.
Útakadályt okoz, de ez természetes, hisz' az Ember nem győzheti le a Természetet, és bizony a hó, ha esik, azt idő, míg észleljük, kiírjuk a közbeszerzést hólapátra, elbíráljuk, beszerezzük -- és ki is derül mindig, hogy olyan fölösleges mindez, hisz' megérkeznek, és nincs is mit ellapátolni. És akkor igazolva látjuk, mekkora hülyeség is hóeltakarításba energiát feccölni, hisz' lám, most is fölöslegesen fáradtunk.
***
Miért lenne hát másképp' az oltással?
Csak itt már fejlettebbek vagyunk, nem bízzuk a biztos elfelejtését a véletlenre!
Mert a hóról persze nem tudhatjuk -- vannak meleg évek, mikor tényleg fölösleges lenne még csak a hólapátraktár rozsdás kulcsát előkeresni is ősszel a polgármesteri hivatal konyhájából, ahová tavaly akasztottuk arra a kulcsfogasra a régi kávéfőző mögött, amit még az Editke a bérszámfejtésről cserélt le tavalyelőtt a neszpresszesre, és használja azóta a könyvelés is, de persze pénzt akkor nem adtak bele, na mindegy, mellékszál.
De ha valami szinte kezdetektől biztos volt ebben a járványban, ebben a végletekig nyálkás-bizonytalanná vált tejködben, az az volt, hogy a vége egy hatalmas nagy oltásbeadás lesz.
Már persze ha valaki túlnézett az új messiásnak tekintett Vakcina szón, az képes volt meglátni, hogy a vakcina egy olyan oltást jelent, aki nem adja be magát a világnak Eljövetelének Napján. Ő csak eljő -- mi meg majd csak tudni fogjuk, mi dolgunk véle.
***
Szóval ha valamit biztosan tudni lehetett, az az volt, hogy egyszercsak majd eljön a nap, a Vakcina Napja, a V-Day, amikortól kezdve viszonylag gyorsan be kell oltani sokmillió embert.
Így arra a bizonyos napra már készen állhatott volna a rendszer másnaptól úgy oltani, hogy már minden önként jelentkező régesrég be van sorolva a TB-adatbázisokban szereplő életkora és betegségei alapján a -- lehetőleg képzeletbeli (azaz virtuális) -- sorba, mely az addigra készen álló oltóközpontok előtt -- lehetőleg képzeletben (azaz virtuálisan) -- kanyarog.
Folyamatosan érkeznének a tájékoztatások az elérhető oltóanyagok tulajdonságairól, s az adatbázis alapján -- ahol ugye ott vannak a betegségek, allergiák --, már az adott személyek számára nem javasolt és ezen felül választható oltóanyagokról. Ami persze változhatna a konkrét helyszínen, de a népek felkészülten érkeznének a megadott időben a megadott helyre, ahol gyorsan eldólhetne, ki melyiket kéri-kapja, és várakozás nélkül beoltanák őket. S ha tudnák, mire számíthatnak, még tán jelentkező is akadna.
***
Futurisztikusan hangzik, mi? Mint egy sci-fi.
De csak mert előre gondolkodni -- pláne tervezni -- akkora szellemi fáradság, ami mifelénk sci-fi.
Vagy meséljek még a számítógépről? Meg az emberi elméről? Amikor használják, hogy mi mindent tud? Ha még ideje is van rá sok hónap, előre?
+++
Hol sírjaink domborulnak,
unokáink vakarják fejüket:
-- most akkor mégse volt vakcina?...
(vége úgyis ez lesz: nagy kapkodás után szétpermet, aszt' mindenki alááll)
(kép forrása)
