30 napban maximálják a számlák fizetési határidejét -- hírek s blogbejegyzések hirdetik, mert örvendetes.
Örvendetes, még ha csak egy EU-s szabály kötelező beiktatását jelenti is. Ami nem baj, csak így nem egy önálló s alaposan kidolgozott elhatározásra utal a körbetartozásokkal való leszámolásra, csupán egy formális aktusnak tűnik, ami talán meg is áll majd ennyinél.
Pedig a körbetartozási háló a magyar gazdaság egyik legnagyobb rákfenéje, ami ráadásul igazából megoldható is lenne, ha lenne rá igazi szándék. Hogy csak keneszelik, számomra mindig arra utalt, hogy a mindenkori hatalom maga is benne kell legyen könyékig, azaz haszonélvezője a zavaros vizeknek, ahol fővállalkozók felejtik el továbbosztani alvállalkozóiknak a valódi munkáért járó amúgyis szánalmas részüket. E pénzek jó eséllyel irányt tévesztenek, s srégan felfelé távozva kenik a gépet, így lefele már nem mindig jut belőle.
A klasszikus fő-/alvállalkozói láncok közepén elakadó pénzek mellett ráadásul ma már az állam is krónikus nem- vagy késve fizető szereplővé vált a lánc tetején, ami erkölcsi példával is erősen bomlasztja a fizetési morált.
Ott vannak továbbá az áruházláncok az erőfölényből fakadó sokhónapos fizetéseikkel.
- Utóbbiak enyhítésére lehet hatásos a harmincnapos szabály, mert a multicégek a törvény betűjén belül maradva szeretnek csak furfangosak lenni.
- Az állami tartozások felszámolásához egyszeri nagyobb költségvetési tétel kellene. Ám mivel a jelenlegi rendszer fenntartása a veszedelmes méretű GDP-csökkentő hatás miatt a költségvetésnek is már többet árt, mint használ (hisz' jobb sorsra érdemes tehetséges vállalkozói réteg zuhan adófizetés helyett csődbe), így érdemes lenne meglépni. Ezen felül szégyen, na, és miért fizessen bárki is ez országban, ha maga az állam sem teszi?...
- A vállalkozói láncok megregulázásához viszont "csak" törvényi elszánás kellene. (A "csak" nyilván arra utal, hogy persze az "aprópénzre váltás" mindig okoz költséget és bonyodalmat.)
Egy lehetőségként például az állami megrendeléseknél kötelezővé lehetne tenni a fővállalkozókat összes alvállalkozójuk megnevezésére és a számukra utalandó összegek részletezésére, az államnak pedig ki kellene építeni annak rendszerét, hogy minden szereplőnek közvetlenül utalhasson.
Persze a törvények általában üzleti titoknak minősítik a fővállalkozók további szerződéseit, ez azonban áthidalható lenne, ha az állami megrendelések elnyerésének feltétele lenne a fenti adatok önkéntes megadása. Ahogy gimnáziumi tanáraim szerették mondogatni: "gimnáziumba járni nem kötelező", így állami megrendelésre pályázni sem az, aki mégis megteszi, számoljon azzal, hogy ilyen feltételek mellett teheti.
Egy ilyen rendszer infrastrukturájának kiépítése persze szintén költség (vállalkozói lánc nyilvántartása adószámokkal, számlaszámokkal, teljesítésigazolások utáni kifizetések bonyolítása), de azért nem elképesztő mértékű, és bőségesen behozná az árát...
- ...már azon, hogy az állam jobb alkupozícióba kerülne, ha látná a fővállalkozók árréseinek (állítólag legendás) nagyságát -- s így akár a pályázati feltételek összehasonlítható elemévé is tehetné, mert utóbb ellenőrizhetné,...
- ...de közvetve leginkább azon, hogy a mindig is megénekelt kisvállalkozói réteg működni tudna, s így továbbra is GDP-t termelne.
Fenti csak egy lehetséges megvalósítás, de viszonylagos egyszerűsége mutatja, hogy kellő akarattal mindez megoldható lenne -- ha lenne az az akarat.
Nem érdekel, eddig miért nem volt.
Csak remélem, hogy már van.