Egy zebrán átkelésre várva töltött negyedórácskában fogant ez írás.
Sütött a Nap, megcsillanva a húsz-harminc autó szép fekete testén, meg könyv is volt nálam, így nem unatkoztam, de ha sietek, úgy valakit vagy valamit bizonnyal szájamra veszek.
Igen, delegáció.
***
Szóval nem akarok én itt földhözragadni, és tudom, hogy a világ működésében fontos szerepe van a reprezentációnak.
Tudom, hogy a diplomácia szabályai világszintű közmegegyezésen alapulnak, és azt is, hogy egy ország vezetőjének csillogása a nemzeti büszkeségnek is fontos olajozója. Hogy amikor a mi elnökünk Párizsba látogatván végigmegy a sanzelizén, selyembrokát öltönyén olyan bukfencet vessen a napsugár, hogy láttára a látására gyűlt hajadonok sorra gavallérjuk vállára omoljanak, és harmincháromszoros sortűz hirdesse, mekkora nagy nemzet uralkodója teszi épp' tisztét a francia királynál.
Ja, igen, avíttak szavaim, tudom.
De épp' azért tartanám már lassan megfontolandónak a Világ Vezetői számára, hogy kicsit elkezdhetnék ők is lekövetni az általuk irányított -- és elvileg jól ismert -- világ célszerűbbé válását.
Azt például, hogy egyre kevésbé tartja már e világ fontosnak az öncélú pompát, miközben egyre ferdébb szemmel nézi a mindennapi életét rendre szétcincáló államfői látogatásokat -- és egyáltalán a nem célszerűséget szolgáló pazarlást.
Öltözetünk, beszédmódunk mind a praktikum irányába mozgott, már rég nem az öltöny az általános hivatali öltözet, sokat tegeződünk, már cégek is tegeznek sokszor reklámjaikban, stb. -- ám a diplomáciai protokoll szigorú és rongyrázó szabályai alig enyhültek.
***
Ami nem lenne baj, ám ma már jól kitapintható ellenérzés van a lakosságban, mikor delegációk miatt lezárt városban akarnának reggel munkába jutni, vagy órákkal előbb kell reptérre menniük, mert mikor gépük megy, épp' minden oda vezető út le lesz majd zárva.
Ráadásul a Nagyok találkozói kiváló alkalmak is az ellenülk való egyéb okú demonstrációkra -- ma már menetrendszerűen tudható, hogy minden G20 csúcson feléget a nép egy-egy jobb sorsra érdemes nagyvárost, mely pechére büszke szállásadója a Nagy Eseménynek.
Elképesztő pénzek mennek biztonsági intézkedésekre, még metróvonalakat is leállítanak olykor, hogy alulról ki ne robbantsák az utat a Nagy Emberek konvojának áthaladásakor. S hány lehegesztett szép kovácsoltvas aknafedlap tudna sorsáról keserű éneket mondani...
***
Félreértés ne essék -- vannak tényleg fontos/hasznos dolgok, amihez érdemes lehet egy város forgalmát korlátozni. Mely események persze mindig fontosak egyiknek, míg utálja másik, ám vitathatatlan, hogy pl. egy nagy futóversenynek van gyakorlati haszna, és legalább sokan örülnek neki, meg hát ezeket -- jól-rosszul, de -- költség/haszon elven kielemezve engedélyezik vagy sem. És itt a haszon a reklámérték, népegészségi nevelőhatás stb.
És hogy prolivircsafttal se vádoljon Olvasóm: igen, fontosnak tartom az ünnepeket is, hogy időnként megadjuk a módját, és erre akár költsünk is.
De lássuk be, hogy egy delegáció érkezése nem ünnep, és bár haszonnal deklaráltan jár, ám általában nem maga az adott helyszínek demonstratív végigjárása, hanem az ott letárgyalt dolgok. Márpedig tárgyalni még hatékonyabban is lehet, ha nem kell hozzá végiglátogatni az összes textilgyárat, szülőházat és várkertbazárt.
***
S persze a diplomácia nyelvének fontos eleme, hogy ki látogatott kihez, én oda vagy ő ide, hány órát töltött ott és mit nézett meg, de pont ez az egyik, amiről beszélek, hogy túl költséges már ez a virágnyelv ahhoz, hogy fenntartsa ez az egyebekben praktikumba hajló világ, és ne lenne érdemes elgondolkodni egy kicsit a célszerűsítésén.
Ami nyilván nem tud egy országból elindulni -- pláne egy kicsiből (s itt méretre gondolok, nem nagyságra és büszkeségre persze...) -- de a nagyok elkezdhetnének egy közös deklarált nagy elgondolkodást e protokoll célszerűsítéséről.
***
S nem új e gondolat persze, elég belefülelni mondatokba villamoson, amiről épp' leszállítják népet, hogy gyalogoljon, átszálljon, várakozzon -- és nem is csak manapság, hanem évtizedek óta bárhol a világban -- így kérdés, miért pont most vetem fel, túl azon, hogy épp' most álltam ki azt a negyedórát egy zebra végében.
Ami miatt végre mégis pont most elkezdhetnének a Nagyok erre ráeszmélni, az az, hogy a ma divatos nevén "elitellenesség"-nek nevezett népi életérzés mára fokozódott olyan szintre, hogy lassan birodalmak dőlnek meg miatta.
Mert lehet szeretni vagy utálni Trump-ot és Brexitet, de abban szinte egyetértés van az elemzők között, hogy a hozzájuk vezető út üzemanyaga nagyrészt egy tiltakozás volt, hogy a nép jó részének elege van abból, hogy vezetőik mintha egy fölöttük levő világban élnének, ahonnan ők -- a nép -- már nem is látható rendesen.
Ugyanez a jelenség az, ami kapcsán sok elemző a liberális elit válságáról beszél, de igazából az összes fejlett állam vezetéséről van szó (melyek mellesleg hivatalosan liberálisnak mondott elvek mentén működnek). Hogy képtelenek vezetett népük nyelvén beszélni, velük megértetni, mit miért tesznek és tartanak fontosnak.
És úgy érzik népeik, hogy vezetőik nem értük vannak. És akkor is, ha pedig épp' igen, csak nem tudják elmondani nekik, mit miért tesznek, de speciel a fenti delegációs játékban meg a többi diplomáciai virágnyelvesben, amikor sok pénzt elköltenek arra, hogy kifejezzenek egy árnyalatnyi javulást a kapcsolatokban, vagy hogy megmutassák a világnak, hogy márpedig ők erősek, és nem félnek a terrortámadásoktól (G20-csúcsok), és ezért nem nagy ár egy város felforgatása és felégettetése ahelyett, hogy találkoznának jól védhető óceáni szigeten* vagy vidéki kastélyban -- nos ez tényleg már nem népük érdekeit szolgálja, hanem fölösleges és igen pazarló emberkedés.
És miközben azt már látják e Nagy Államok Vezetői, hogy valamit tenniük kéne, hogy népük közelebbinek érezze őket, és ezért tvittereznek meg fészbúkoznak meg választások előtt vegyülnek nép közt és szüretelnek meg sörfesztiválon gurítnak korsóval, ám az nem jut eszükbe, hogy ha mindannyian közösen elkezdenék ezt a fenti játékot deklaráltan egy kicsit puritánabb irányba vinni, az bizony jót tenne imázsuknak.
Mert ha mind azt mondják, hogy eztán a nép és a célszerűség érdekében nem a fővárosok közepén találkoznak, hanem olcsóbban védhető repterek és kastélyok tárgyalóiban, távoli egzotikus szigetek ölén, ha ezt mind deklaráltan együtt elhatározzák, az nem a gyengeség jele, és nem azt fogják népeik és ellenségeik hinni, hogy na, ezek meggyengültek.
Hanem hogy végre értük is tesznek valamit.
***
S még nem is új dolog mindez. A katolikus egyház a megmondhatója, hány hívet bukott el, mikor káprázatos pompája ellenére -- pedig akkor ennek még volt hatása a nagyság érzetére (!) -- megjelent a puritán dísztelenséget hirdető reformáció. S hiába volt székesegyház, márványoltár, rózsaablak, bíborsüveg, szentek ereklyéi hol kívánni lehetett gyógyulást, békét és szerelmet -- vitte mégis nulla pénzből a bank felét a praktikus puritán ellenfél.
Lám, már az Újkor hajnalán is elavult stratégia volt, hogy a pompa s a káprázat önmagában ellenállhatatlan hatalmat hirdet, melynek nagysága előtt előtt mind leborul a nép és az ellen. Már akkor le tudta győzni a puritán praktikum, ha volt mögötte cserébe igazi tartalom.
+++
Próbálkozni persze lehet akármeddig húroknak feszegetésével -- látványos, és szép nagyot szól aztán, amikor elpattan...
sziget óceánon*
(a kép csak illusztráció -- bár tényleg sziget és tényleg óceánon)
