A meleg víz lágyan simogat, ellazít, mert nem kell benne semmire gondolni.

Például, hogy évek óta kívülről fűtik, és mi lesz, ha majd nemsokára magunknak kell. Meg hogy ki kellene kelni, hogy nekiálljunk megcsinálni a saját kazánt.

Vagy hogy megnövelhetnénk a medencét, mert a strandolók egy részének már csak a hidegvizesben jutott hely. Vagy engedhetnénk meleget abba is, de ahhoz is kéne az a kazán.

Meg hogy idővel úgyis ki kell majd kelni, mert az első elhessegetett gondolat alapján idővel a mienk is majd hűlni kezd, a második alapján meg egy idő után ránk unnak a hideg vízben ülők.

Meg igazából egyre koszosabb (és magunk közt: büdösebb) is, mert páran folyton belevizelnek.

Csak hát közben meg jó meleg...

***

Kikelni belőle meg hideg és nehéz.

S persze később is hideg lesz és nehéz, ráadásul addigra már át is fagytunk kicsit a kihűlő, és egyre koszosabb (és magunk közt: büdösebb) vízben, így kicsit még morcosabb is lesz majd mindenki.

És még akkor kell majd elkezdeni veszekedni, ki hogy csinálná azt a kazánt.

Márpedig veszekedés nélkül nem megy, mert nyilván mindenki máshogyan csinálná. Meg sok persze az okoskodó köcsög is, aki most legalább csendben ül a jó meleg vízben. Szóval ne gondoljuk, hogy ez a csúnya veszekedős rész megúszható, de hát közös kazán így készül.

És akkor már nem is lehet majd építés közben olykor kicsit visszaülni melegedni, mert már nem lesz mibe.

Mert a kazánra adott pénzt is elfűtöttük addigra. Bár a strandon a térkő szép, ez tagadhatatlan. Még ha itt-ott fel is jött már, de hát sokan vizes lábbal járnak rajta, felázott hát, ki tudta ezt előre.

+++

Szóval kikelni rossz. Hideg, veszekedés, brrr...

Bent üldögélni meg még jó.

Így most még bent maradtunk kicsit.