HTML

Benderik elmélkedik

Friss topikok

Megszívlelendő-e a Jelentés

2018.09.11. 17:53 Benderik

 

Anélkül, hogy magát a tartalmat érinteném, adnék most egy furcsa szempontú értékelést az épp' slágertéma Sargentini-jelentéssel kapcsolatban.

Érvrendszerem a kormánypárti sajtó érvrendszere lesz, egyetlen érdekessége, hogy úgy használom annak általában elfoglalt álláspontját, hogy nem a jelen ügyben elhangzott érveket használom, hanem azokat, melyek általában az egyéb mindenféle ügyek mentén elhangzanak. Előbbinek értelme se lenne, annak eredménye pusztán egy n+1-dik MagyarIdők-cikk utánzat lenne, utóbbi viszont egy időben kiátlagolt kormányközeli-konzervatív szemüvegen át megvizsgálva próbálja eldönteni, mennyi igazság lehet a jelentésben.

***

Mindjárt az elején leszögezem, hogy mivel a balliberális paradigma mára megbukott, és igazából soha nem is volt egy koherens, értékekben stabil rendszer, így a fenti vizsgálati mód lényegében az egyetlen módszer, mely egy stabil, kiforrott értékrend szerinti erkölcsi értékelést tud adni, mely értékelést kormányunknak a munkájával kapcsolatos  visszajelzésként és iránymutatásként megszívlelni érdemes lehet.

És akkor vágjunk is bele -- ígérem, nem leszek hosszú.

A mai liberális elit világrendje azon alapul, hogy a nép által választott struktúrák fölé szerveznek olyan nagyhatalmú testületeket, melyeket senki nem választott, mégis az ő kezükben van az igazi hatalom.

Az Unióban mára szinte egyetlen testület maradt, az Európai Parlament, melynek tagjait közvetlenül a nép választja, azaz az emberek, a polgárok, kiknek munkájából az egész szervezet él.

Nekünk ezért fokozottan figyelnünk kell arra, hogy ez az Európai Parlament mikor mit dönt, mert az az emberek valódi véleménye és akarata.

Vannak, akik azt híresztelik, hogy a most várható szavazásban nem az európai emberek akarata tükröződik majd, mert ezeket a képviselőket a migráció robbanásszerű beindulása előtt választották, és bár a migráció káros hatásai már akkor tisztán látszottak, az emberek szeme nem nyílt még ki az őket megtévesztő elit hazugságaival szemben.

Ez azonban a választópolgárok súlyos lenézése, amit pont ugyanazok terjesztenek, akik az idei választásokon a vidéki embereket, szavazópolgárokat fitymálták le megvetően, hogy szegényeket megtévesztették, mintha a vidéki ember nem tudna maga, saját gondolkodása, értékítélete alapján dönteni az elé tárt hírek és valóságértelmezések "útvesztőjében".

Az is ócska ballib érv, hogy ez egy régen megválasztott parlament, és majd jövőre áll össze olyanra, hogy tényleg az emberek véleményét tükrözze. Ugyanazok károgják ezt, akik szerint a magyar választások kétharmados felhatalmazása sem azt jelenti, hogy a győztes párt a következő választásokig saját elhatározásból megtehet bármit, amire a törvény betűje felhatalmazza, hanem mindenféle egyeztetésekről énekelnek, meg menet közbeni ellenőrzésről, ellensúlyokról, meg ellenőrző testületekről, akiket nem a nép választott.

***

Eddigieket összegezve arra kell jussunk, hogy ha az EP elfogadja a jelentést, akkor az Európa népének -- a benne lakó embereknek -- véleménye szerint nagyrészt igaz és helyes állításokat tartalmaz.

***

Ám emellett azt is észre kell vennünk, hogy ha a szankciókhoz formálisan szükséges kétharmad nem is lenne meg, de 50%-nál több szavaz az elfogadásra, az fentiek szerint azt jelenti, hogy az európai emberek többsége egyetért vele, így -- bár kötelezni nem tudnak semmire -- az emberek véleményének tökéletes figyelmen kívül hagyása lenne, ha a kormány nem tartana egy kritikus önértékelést -- egyfajta önkritikus magába szállást -- eddigi tevékenysége felett.

Ez a jelenlegi uniós elit viselkedésmódja lenne.

Még akkor is, ha egy nemzeti kormánynak alapvetően saját nemzetének érdeke -- s népének véleménye -- kell legyen az első. Mert pártunk és kormányunk egy ideje már európai méretekben gondolkodik, márpedig aki úgy akarja megváltani egy kontinens népét, hogy nem figyel rá, amit az a nép üzen neki, az olyan, mint az aznapi huszadik a sorban, aki szegény vak bácsit dél óta átkíséri ugyanazon a zebrán annak csendes tiltakozása ellenére.

+++

Mértékadó kormánypárti-konzervatív értékítéleten alapuló logika alapján tehát a jelentést a kormánynak mindenképpen meg kell szívlelnie, ha azt a szavazáson az EP legalább fele elfogadja.

Ellenkező esetben ellentétbe kerül saját kiforrott erkölcsi elveivel.




 

 

 

 

8 komment

Címkék: Sargentini

A bejegyzés trackback címe:

https://benderik.blog.hu/api/trackback/id/tr3014233619

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.09.12. 21:44:49

Megszívlelendő mint a brüsszelita patkánysereg kétségbeesett halálsikolya.

frikazojd · http://kocs.ma 2018.09.12. 22:20:22

hát a következő kormányoknak mindenképp:
ha nem akarsz ilyen jelentéseket, ne legyél komcsi diktátor.

ez ennyire egyszerű.

Bogyó 2 2018.09.12. 22:40:20

"A mai liberális elit világrendje azon alapul, hogy a nép által választott struktúrák fölé szerveznek olyan nagyhatalmú testületeket, melyeket senki nem választott, mégis az ő kezükben van az igazi hatalom."

Kikről beszélsz? A Tanácsról, amely az európai kormányfőkből áll? A Bizottságról? Aki olyan mint a kormány, hiszen a Kormányra sem szavaznak, hanem országgyűlést választunk. vagy kik azok a nagyhatalmú testületek?

$pi$ 2018.09.12. 22:54:03

"de 50%-nál több szavaz az elfogadásra, az fentiek szerint azt jelenti, hogy az európai emberek többsége egyetért vele"

Persze, feltéve, hogy az európai parlamentben egy fikarcnyit is adnak arra, hogy az "európai emberek" mivel értenek egyet és mivel nem. Nekem nagyon úgy tűnik, hogy a parlamenti képviselőket európa szerte rohadtul nem érdekli, hogy mit akarnak a választóik.

Egyedül magyarországon kérdezték meg a választókat arról, hogy akarnak -e afrikaiakat. Rohadt hangosan bizonygatják, hogy bevándorlás kell, a bevándorlás jó, de meg sem kérdezték az embereket.

Egy ilyen fontos kérdésről meg sem kérdezik őket?! Nem lehet véletlen ugye?

frikazojd · http://kocs.ma 2018.09.12. 22:58:00

@$pi$: aztán kb 50 valóban fontos kérdésről meg kurvára nem kérdeztek meg minket, sőt egy esetben erőszakkal akadályozták meg hogy elmondhassuk a véleményünket.

¯\_(ツ)_/¯

MEDVE1978 2018.09.13. 07:57:22

Ez egy kicsit eltér a témától, de régi lózung volt, hogy EU parlament állandó feszültségét a Bizottsággal és inkább a Tanáccsal egyszerűen az EU választások időzítése okozza. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy az EU parlamentet általában ciklusok közben választják (jelenleg magyar és német szempontból is majdnem félidőben) és a szavazók arra használják az ilyen választásokat, hogy kifejezzék elégedetlenségüket a mindenkor kormányzó elittel szemben. Bár ez nálunk a FIDESZ egyeduralom óta nem működik, azért az EU-ban érdemes megszemlélni. Ezért viszonylag sok "szélsőséges" jut be, több mint amennyi a nemzeti parlamentekben reprezentált.

Benderik 2018.09.13. 22:19:31

@Bogyó 2: "Érvrendszerem a kormánypárti sajtó érvrendszere..."

Benderik 2018.09.13. 22:20:55

@$pi$: "Érvrendszerem a kormánypárti sajtó érvrendszere..."
süti beállítások módosítása