Nem tudom, az Olvasónak feltűnt-e, hogy megszaporodtak tüntetéseinken a dühös szónokok.

Nem tudok darabszámot, neveket se citálni (és utánanézni sincs kedvem), csak feltűnt, hogy egyre többen vannak, és valahogy igény is tűnik lenni rájuk -- vagy ők, vagy a szervezők hiszik, hogy van.

Van, ha jól füleltem, dühös civil aktivista, dühös tanár, dühös diák. dühös határontúli honfitárs...

S a beharangozókban is külön kiemelik, hogy "a legemlékezetesebb dühös <ezvagyaz>".

 Értem is amúgy a mögöttes gondolatot. Tüntetés, sok ember, nem akarják puhapöcsök halkszavú fejtegetéseit hallgatni bonyolult dolgokról.

Tetterő kell, cselekvés, tűz, forradalom, az pedig határozott forradalmi dühből fakad.

Csak hát.

***

A dühös kismalac e világban az egyetlen, ki folyton dühös. Mindig. Minden másodpercben. De ő nem véletlen viccszereplő.

Meg van olyan ember is, de azt általában nem tartjuk sokra, mert beszámíthatatlan. A villamoson utazik velünk, és egész úton hangosan szid valakit, aki valahol az ő tragikus históriájában lakik az agykéreg mélyén, és ő tehet mindenről.

A valódi ember néha dühös, néha nagyon dühös. De olyan nincs, aki mikrofonhoz lépésének első pillanatától kezdve dühös, az utolsóig.

És ráadásul előre tudni lehet, hogy a következő beszédének első pillanatától is épp' nagyon dühös lesz.

Egyszer az egyik ilyen -- még ősz körül (?) -- pillanatra belezavarodott, elnevette magát, elütötte valami olyannal, hogy mondtam, hogy nem jó nekem papírból beszélni, majd pillanatnyi szerepkiesése után visszatért fegyelmezett mérgéhez.

***

Azt nem tudják ők, hogy a beszéd mögötti dühnél csak egy fontosabb: a beszéd mögötti hitelesség.

***

 Hitlernek voltak a híradók szerint nagyon hatásos dühös beszédei. Ám ő ezeket nyugodt higgadtsággal kezdte. Ahogy egy normál ember, mikor még csak belekezd egy gondolatmenetbe, ami őt tűzbe hozza. Hisz' mielőtt az emelvényre állt, még mással volt elfoglalva, így nem hiteles, hogy már akkor dühös volt -- hacsak nem direkt edzett rá.

És aztán belemelegedett, és akkor lett apránként dühös.

Műbalhé volt, szerep, de legalább jól játszott szerep.

Meg hát ő tényleg őrült volt, így hihető, hogy tényleg át is tüzesedett közben, ahogy behergelte magát.

 ***

Meg akire éppen oly’ annyira dühösek, na ő is tud beszélni. De neki egyrészt mondanivalója is volt mindig, másrészt dinamikája a beszédének. És itt jegyezném meg, hogy a dinamika mozgás. Beszédben például lehet a hangulat mozgása. A befixált méreg meg statikus. S így unalmas.

***

 Nem az a baj, hogy amire ily’ túljátszottan dühösek, arra ne lehetnének jogosan azok.

És még talán tényleg azok is.

Én is az vagyok, hogy kormányom, ki gyakorlatilag közös ügyeim általam fizetett ügyvivője, annyira ótvarul viszi dolgaimat, pofátlanul érdekeim ellen az én pénzemből, hogy utcára kell járnom béna rigmusok közé, hogy legalább jelezve legyen, hogy van e pofátlanságnak itt-ott határa olykor.

 Mert ha nem megyek el választáskor, egy szavam se legyen ha jóarcú szélhámosok kerülnek hatalomra.

 És ha akad olykor alkalom megmutatni, hogy pofátlanságuk végtelen terében épp' mégis akadt egy határ, mely elegendő ellenérzést váltott ki a megkopasztottakból?

 Nos, ha nem megyek ki +1 főnek ilyenkor, akkor szavam se legyen hogy kétszázan voltak s nem húszezren vagy kétszázezren. Márpedig ha kétszázan voltak, azzal azt üzennénk, hogy mégsincsen határ, ím, kipróbáltan szabad a vásár. S ha nem mentem ki, én is ezt üzentem.

Hát ezért álldogálok ottan a hidegben, béna rigmusok és túljátszott beszédek súlyával fülemen.

 ***

Akire e szónokok dühösek, szerintem is benne van a tízben, kik e nemzet testében-lelkében a történelem során a legnagyobb rombolást okozták -- és e tízbe már Batu kán, Rákosi Mátyás és a megfelelő sorszámú (valódi és sorozatbéli) Szulejmánok is be vannak számítva.

***

Csak ahogyan mondják. Az a kérlelhetetlen, pillanatnyi szünetet nem ismerő düh.

 Az úgy hiteltelen.

 Amitől a hallgatóban az egész azzá válik.

 ***

S persze a hallgató is hajlamos azt mondani, hogy persze-persze, nem igazi düh, hanem színjáték, de hát ez egy ilyen műfaj, ahol a színielőadás ezt követeli meg, mi pedig -- a hallgatóság -- ennek tapsolunk.

 Csak ezzel aztán pont azt az össznépi elagyalágyulást folytatjuk, ami a politikai kommunikációt olyannak tartja fenn, hogy csak két végletet ismer -- a túlszakmaiskodó elitbeszédet meg a népnek szánt egyszerű népszínművet.

 És ami erősen felelőssé tehető azért az elitellenességért, ami világunk jelen nagy forrongásait kiváltja.

 Hogy az elit nem tud értelmesen beszélgetni a néppel, nem képes elmondani a népnek, mit miért csinál, így a nép nem fogadja el tőle az olykor kényszerű kellemetlen igazságokat / szűkebb esztendőket, falja viszont szavait az új megváltást ígérő érthető dalúaknak, kik kedves igazságokat adnak könnyen emészthető kiszerelésben.

+++

Ha valamivel lehetne esély új világot építeni a politikában, az az, ha megtanulunk értelmesen beszélni.

 Hát ez az, ami miatt én ezt a nagy műmérget károsnak tartom.

 Túl azon, hogy műbalhé dühöngést hallgatni is tereh.