Csütörtökön láttam egy darabkát a HírTV valamelyik beszélgetőműsorából (utóbb időpont alapján kikeresve talán Keménymag?), ahol előszedték témának a Hableányt, és hogy persze a ballib sajtó egyből elkezdte a felelősöket keresni, amiért lassú a mentés, mire egyikük felhozta, hogyspersze mindjárt Orbán Viktort meg Tarlóst okolják személyesen, hogy árad a Duna.

***

Nos.

Bevallom, szegény Hableány dolgában én ballib sajtóból csak indexet láttam, de ott szinte minden hírt és cikket, és egy darab Orbánnal vagy Tarlóssal nem találkoztam bennük, de még azzal se, hogy nehezményezték volna, miért lassú a mentés -- sőt, igazából elmagyarázták. Hogy a folyó. Hogy nagy és erős.

Amitől persze lehet balabb és libebb sajtó is, ahol meg mégis. És ha így, akkor tényleg nem szép politikai pecsenyét sütögetni harmincöt ember s rokonaik pokoljárásából -- de megjegyzem egyik oldalon se, mert a fenti műsor például mégiscsak pont ezt tette. Ám mindezzel számoljon el mindenki maga, ki esetleg ilyenre vetemedik.

***

Ám van azért itt még valami. Annak a nyomorult felelősségnek a dolgában.

***

Mert tény, hogy a Természet nagy és erős, és az ilyen esetek mutatják, hogy még mindig nem győztük le egészen.

(Ami másfelől nem akkora baj persze, mert a klímáját például már majdnem egész jól legyőztük, és hát...)

És el is kell fogadnunk, és bele kell nyugodnunk, hogy vannak dolgok, amiket akármilyen magas szintű nyomásra se szabad megkockáztatni, mert nincs fölötte hatalmunk. Mert azért a víz az úr.

***

De ha le nem is győztük, azért ismerni ismerjük. Vagy legalább kéne.

És ha ebből a pokoli történetből egyszer -- remélhetőleg -- megpróbálunk tanulságokat leszűrni, amivel tartozunk azoknak az embereknek, hogy legalább egy pici értelem legyen abban, ami velük történt, akkor a legnagyobb hiba lenne, ha az lenne a tanulság, hogy az ukrán hajóskapitány.

Még akkor is, ha netán közvetlenül tényleg ő volt a hibás, mert lám, már Hollandiában is.

***

Egyrészt mert én már nagyon sokszor számoltam meg Budapesten két híd között tizensok hajót egyszerre. És mindig azt mondtam magamban, hogy milyen szép, és milyen jó, hogy itt ilyen nagy élet van, de hogy lehetetlen, hogy ezek egyszer össze ne találkozzanak. Még ha csak mind kicsi is.

***

Házak építése el se kezdődhet, míg rajta nincs a terven egy elfogadott katasztrófaterv. A tűzoltóságokat, mentőállomásokat mind úgy kell elosztani, hogy a lakosság arányában legalább elvben le legyen fedve minden terület, ahol ember él.

Rendezvény se tartható a megfelelő mentőszemélyzet nélkül.

A fejlett világban egyszerűen csak úgy szabad már bármit tervezni, ha a belátható vészhelyzetek esetére a mentés biztosítva látszik lenni. Meteorbecsapódással nyilván nem számolhatunk, de az amúgy szintén nem mindennapos tűzzel vagy szívrohammal kötelező.

És ha nem lehet megszervezni (mert valóban, az Ember nem mindenható, de nem baj, amíg tudunk róla), úgy az építkezés / rendezvény nem kaphat engedélyt.

És igen, a Mount Everest mászóinak tudniuk kell s belenyugodniuk, hogy a Természet erős, és ha bajuk lesz, nem fogják őket lehozni onnan.

De ezek az emberek sétahajózni mentek egy világváros közepén.

***

Így nézve az, hogy kisebb-nagyobb hajók tömkelege grasszálhat úgy egy megáradt folyón, hogy tudjuk, hogy a legközelebbi olyan daru, ami akár egy kishajót ki tud szedni, két hét járóföldre van, éjszakai viharban meg úszó embereket se lehet menteni -- hát ebből legalább azt a tanulságot le kellene vonnunk, hogy ha nem is cél a Természet legyőzése, legalább tudjunk róla, hogy nem is sikerült még.

***

Kicsiny országunk már gyermekkorom óta minden télen meglepődik, hogy esik a hó, az én generációm gyermekkorában meg például azon,  hogy egyik évben hirtelen milyen sok iskoláskorú gyerek lett.

+++

Nem csoda, ha meglepődünk, ha árvíz idején meg van áradva a folyó. És hogy az erős. És magas a vízállás.

De muszáj mindezt magyar népszokásként örökre megtartanunk?