HTML

Benderik elmélkedik

Friss topikok

  • Benderik: @ulpius66: Hm, igaz-igaz, de ... 1. ... attól, hogy atomháború eseménye konkrétan még sosem követk... (2021.05.30. 22:01) Vírusútlevél - a lényegnemlátás diadala
  • HaD: A "magyar vállalkozások online jelenlétének segítése.." magyarul egy kiválasztott reklámcég kitömé... (2021.05.30. 17:26) Szigorú jutalom
  • trabant: Ahol az orvosok inasok, abban az országban Orbán Viktor sofôr. (2021.03.29. 21:33) Inasok
  • Untermensch4: @Ménár Atya: Benderik 2021.03.06. 20:09:52 @Ménár Atya: Igen, köszönöm, pont ez a videó váltotta ... (2021.03.07. 13:29) Mindegyik jobb, mint a vírus
  • laci_52: Jön a tavasz és kőkemény lázadozások lesznek a korlátozások ellen. Odafönt felfoghatnák, a bezárts... (2021.02.14. 22:31) Kis kocsmakaranténstratégia

Kis kocsmakaranténstratégia

2021.02.12. 06:53 Benderik

 

Játékelméleti szempontból egy hatalmas habostorta ez a vírus -- tele való világban zajló kísérletekkel, olyan feladatokkal, amihez egyszerre szinte minden embernek/országnak kell áldozatot vállalnia, különben a védekezés hatástalan marad. Az egyének érdeke ugyanakkor sok esetben az lenne, hogy ők maguk ne tartsák be például a karanténkorlátozásokat, miközben a többiek igen, ám ha elég sokan nem tartják be, mindenki rosszabbul jár.

Az éttermek példáját ragadnám most ki. 

Sok országban tiltakoznak, s fenyegetnek azzal, hogy ők márpedig kinyitnak, nálunk pedig épp' minap olvashattuk, mennyi sok zugkocsma és -étterem működik suba alatt, furfanggal. 

Tekintsünk most el attól, léteznek-e olyan biztonsági szabályok, ami mellett ezek működhetnének a járvány kordában tartását nem veszélyeztetve. Tegyük fel, hogy egy állam határozottan úgy gondolja: nem.

Kérdés, célravezető-e az a módszer, hogy betiltva tartja őket, ugyanakkor annyira szigorúan nem lép fel az elszórt, de annyira nyilván nem nehezen felderíthető zugműködés ellen.

Előre elárulom, az fog kijönni, hogy lehet ez egy hatásos módszer, így nem biztos, hogy véletlenül van pont ekkora szigorra hangolva a rendszer.

 

***

Egy már elszabadult járvány kordában tartása alapvetően mennyiségi elven működő intézkedésekkel tud jól működni. Amikor még itt-ott felbukkanó esetek vannak, hatásos lehet a totális szigor, hátha elszigetelve tudják tartani a nyavalyát.

Ám ha már kiszabadult a palackból, és eloszolva mindenfelé van belőle, akkor már csak az elharapódzás sebessége tartható kordában.

Itt már statisztikai modellekkel írható le jól a terjedés, és az a kulcsfontosságú, hogy időegység alatt minél inkább korlátozni tudjuk a társadalomban a fertőzésveszélyes találkozások számát.

A mennyiségi kezelés nagy különbsége az elszigetelt esetek idejéhez képest, hogy egyszerűen nem érdemes többé sokat bíbelődni egyedi esetekkel és tökéletességgel.

Nem érdemes tökéletesre csiszolt teszteket előírni, nem érdemes őrült energiákat fektetni a karanténok totális betartatásába. A kulcsszó a hatékonyság: ode kell irányítani az erőforrásokat, ahol egységnyi erőfeszítés ("költség") minél több találkozást tud meggátolni.

 

***

Ilyenkor jut szerephez a gyorsteszt, ami mondjuk nem 99% csak 95% találati arányú, de egységnyi befektett erőforrással sokkal több emberről kiderül, érdemes-e korlátozni (akár önkorlátozni) találkozásaikat egy ideig.

 

***

És ilyenkor válik meghatározóvá a híres Pareto-elv, a 80-20-as, 70-30-as -- mindegy, nem a szám a fontos --, hogy a legtöbb feladatnál a munka mondjuk 80%-a elvégezhető a befektetett energia 20%-ával, a maradék 20%-on meg el lehet dönteni, átlépjünk, vagy belebíbelődjük még azt a 80%-nyi fáradságot. 

Mikor hogy érdemes. Daganatok kioperálásánál az utolsó gonosz sejtecskét is nyakon kell csípni, míg utcasepréskor a locsolóautó után még aszfaltrepedésekbe szorult csikkeket egyenként kivakarni nemigen van minek. Feladatfüggő hát, érdemes-e fájós derékkal még lehajolni az apróért.

A terjedés elleni harc ezen mennyiségi szakaszában, ahol egységnyi költséggel minél több találkozást akarunk megakadályozni, mindenképpen érdemes az egyes tevékenységeknél megelégedni a könnyen besöpörhető nagyjával, a maradék energiát meg inkább olyan akciókra fordítani, ahol még hátra van a könnyen meghiúsítható találkozások regimentje.

 

***

És itt lép színre a társadalom egy olyan jellemzője, ami annyira mély gyökerekből fakad, hogy figyelmen kívül hagyása végzetes hiba lenne: hogy mennyire sokfélék vagyunk.

Sokfélék abban is, hogy betartunk-e nekünk hátrányos vagy csak nem tetsző szabályokat, mennyire merészen hágjuk át őket, és úgy általában, mennyire vagyunk együttműködőek, ha egyéni áldozatokat kell hozni a köz érdekében.

 

***

Amikor egy közös cél csak összefogással érhető el, és az egyéneknek az együttműködés áldozattal jár, mindig felüti fejét az egyéni ügyeskedés. Ez aztán az eredetileg együttműködőket is demoralizálni kezdi -- ja ha ti nem, akkor én miért? --, s az együttműködés lassan szétesik. Sok játékelméleti példában bukik el ilyesmin az együttműködés. Matematikailag eleve feltételezik egymásról a szereplők az egyéni ügyeskedést, a gyakorlatban olykor csak látják, és ezután lépnek ki maguk is.

Ám az emberiségbe kódolt sokféleség meglepően sokszor segít felülemelkedni a teljes kudarcon.

A víruskaranténnal most egy olyan speciális esetbe ütköztünk, ahol észlelhetők a sokféleségnek -- ha erkölcsileg nem is szép, de -- előnyei, amiket egy kormányzat akár ki is használhat az eredmény érdekében. És amit -- tudatos-tudattalanul (?) -- jól ki is használnak.

 

***

Szóval az éttermek.

Az éttermeket/kocsmákat bezárató kormányok fejében az jár, hogy az ottani vigadalom közben sok olyan fertőzésveszélyes találkozás esik, amit meg kellene úszni.

Másik oldalról persze ott van ezen helyek megélhetése, no meg a nép elfojthatatlan szórakozásvágya.

Legjobb lenne olyan szabályokat hozni, ahol az egyéb kormányzati támogatások mellett is legnehezebb helyzetben levő helyek azért nyitva maradhatnának, így a lehető legtöbb "találkozáselkerülés" mellett a lehető legkevesebb kocsmacsőd esne meg.

Na de ember nincs, ki felülről nézve olyan szabályt tudna hozni, ami tényleg a legnehezebb helyzetben levőket engedné nyitva tartani. Mire alapozva dönthetné el bárki, kik a legnehezebb helyzetben levők??? És ki az, aki elhinné, hogy a kivételezettek tényleg a legrászorultabbak? Ez hivatalos szabályozással nyivánvalón teljességgel lehetetlen lenne.

Jó lenne hát a legrászorultabb helyeket nyitva hagyni, de hivatalosan nem lehet.

És jó lenne az esetleg nyitva hagyottakban szigorú korlátot szabni a vigalomnak, de ez is elég betarthatatlannak tűnik.

 

***

Ugyanakkor azt is láttuk, hogy a járvány ezen szakaszában semelyik védelmi intézkedésbe nem érdemes egy ponton túl több energiát fektetni -- és ilyen a karanténszabályok betartatása is. Nyilván kell jól láthatóan ellenőrizni, kell büntetni is, hogy mindenki érezze, hogy szabályt szegni ténylegesen veszélyes. De az ellenőrzés egy szinten túl rengeteg embert köt le, ami már nem hatékony. Így például nyilván nem lenne érdemes nagyszabású titkosszolgálati akciókat szervezni zugtalponállók filmekbe illő lebuktatására.

***

Ám ha nem fúrja a szigor fejét be az összes egérlyukba, kellő leleménnyel és kockázatvállalással tarthatók fenn zugkocsmák.

De vajon kik tartják fenn ezeket?

Nos, egyrészt azok, akiket legnehezebb helyzetbe taszított a karantén, így az ő biztos csődjükön az esetleges büntetés már nem ronthat. Tehát azok, akik ténylegesen a legnehezebb helyzetben vannak, akiket ténylegesen leginkább fenyeget a csőd, ha nem tarthatnak nyitva.

Kik még? Hát az olyan tulajdonosok kocsmái, kik kellő leleménnyel általában is hajlamosak kijátszani a rájuk nézve hátrányos szabályokat. De a hátrányos helyzeteket nem mindig szabályok okozzák, így általánosabban szólva: a nem belenyugvó típus, aki kellő leleménnyel hajlamos megküzdeni az őt ért hátrányos helyzetekkel.

 

***

S itt álljunk meg egy pillanatra.

Az első csoport pont az, akiket a kormányok esetleg engednének működni, csak képtelenek lennének olyan szabályokat hozni, ahol pont ők működhetnének. Ami így egy mellékhatásként azt jelenti, hogy jé, pont azok működhetnek, akik a társadalom szempontjából a legkevésbé káros, ha működnek.

A második csoporton ez nem annyira látszik, hogy így lenne. Ám ha meggondoljuk, a vállalkozások természetes szelekciója általában is azt a nem belenyugvó típust tartja életben, akik kellő leleménnyel hajlamosak megküzdeni a nehéz helyzetekkel.

Utóbbiak előnybe kerülését nem annyira szeretjük, mint amennyire végtére is hajlamosak lennénk megértőnek lenni a csődközeliek csoportjával. Ám a gazdaságnak mégis hasznos, ha vállalkozói bírnak azon képességekkel, melyek egy vállalkozás sikeréhez bizony szükségesek, így ők maradnak életben.

 

***

Így hát a nem totális szigor véletlen mellékhatásként kétszeresen is pozitív hatású -- optimalizálja az erőfeszítéseket, és olyan rétegeket segít fennmaradni, akiket voltaképpen szeretne is segíteni, de szabályozással képtelen rá.

 

***

Mi több -- a fű alatti zugműködés azt a szabályozói célt is magától teljesíti, hogy az esetlegesen működő helyeken ne legyen tumultus, azaz a találkozások száma erősen korlátozott legyen.

Zugműködni -- különösen a feljelentgetők országában -- nem lehet másképp', csak vagy teljes vagy akkora titokban, hogy az a szomszédokat semmiképpen ne zavarja. Ez pedig ad egy természetes gátat a tumultusnak -- egy olyat, ami amúgy szinte betarthatatlan lenne.

 

***

Sőt! Ez már tényleg nem szép hatás, csak hasznos a szabályok fenntarthatóságában. Ha az állam erőteljes fellépéssel bezárná e kiskapukat, a legelkeseredettebb és legkevésbé belenyugvó réteget kényszerítené egyéb utak keresésére, ami innen kezdve a tiltakozás és a nyomásgyakorlás marad a korlátozások feloldására.

Márpedig ha háborogni mindenki tud is, az utcára menni vagy más módon tenni már kevesen hajlandók.

Kik is? Hát igen, pont ugyanők. A legelkeseredettebbek s a legkevésbé belenyugvók.

 Ezért is érdeke egy korlátozásokat fenntartani akaró kormánynak ezen kiskapuk nem túl szorosra zárásra. Mint mikor a kuktafazekat hagyjuk kifújni a szelepnél, különben felrobban. Így is jön ki gőz, de legalább a vas marad.

 

***

Mindennek persze ára van. Erősíti a társadalomban azt a tudatot, hogy az ügyeskedés végül mindig megéri. Ami pedig hosszú távon megnehezít bármiféle együttműködést, és eszközöket is elvesz az államtól, mert igazából sosem fogják elhinni, hogy szükség esetén nem enged majd valahol kiskaput nyitni.

Így ez a fenti módszer általában nem hasznos.

Ám a vírusvédekezés jellemzője az is, hogy rövid távon kell hirtelen, vészhelyzetben működő rendszert létrehozni. Így esetünkben lehet egy talán több hasznot mint kárt okozó módszer.

 

***

Ami még érdekes, hogy ez a <Pareto-elv & nem-egyformák-az-emberek> kombináció mennyire áthatja a társadalom működését.

Már maga a teljes jogrendszer olyan, hogy egy bizonyos szint fölött nem éri meg megakadályozni minden lehetséges bűnelkövetést, így a társadalom adott bűnre legelszántabb, -agyafúrtabb rétege vállalva a kockázatot követ el olyan bűnöket is, amiket nagyobb energiabefektetéssel még azért meg lehetne akadályozni.

Ám a többség még ha értesül is ezekről, nem buzdul fel, hogy na ha lehetséges, akkor majd ő is. Egyrészt mert a kockázat ott lebeg azért, másrészt meg a többség sosem annyira elszánt és agyafúrt hogy ezt bevállalja. S persze sokakban még erkölcsi gát is dobog. A rendszer így annak ellenére működőképes, hogy a többség látja, hogy vannak ügyeskedők, akiknek olykor még sikerül is.

 

+++

A világ nem igazságos, és sokszor igazságtalanságra alapozva működik.

Ami vigaszt nyújthat ebben, hogy az Ember olyan alapvető tulajdonsága miatt ilyen, ami megváltoztathatatlan, így emberek társadalma úgyis csak akkor működhet, ha e tulajdonságát figyelembe vesszük, és akkor már jobb, ha ki is használjuk.

Aki pedig nincs az ügyeskedők között, az alapvető természete miatt nincs ott, alapvető természetünket megerőszakolni meg úgyis csak csalódáshoz vezet. És aki nem tartozik az ügyeskedők közé, annak agya az önnön erkölcsi nagyság észlelésekor is pumpál némi boldogsághormont a sejteknek.

Ahogy Candide mondá, ez a világ mégiscsak a lehetséges világok legeslegjobbika.

(És a hangsúly itt persze a lehetségesen van...)

 


zugkimeres-1.png

 

 

 

3 komment

Címkék: stratégia étterem karantén játékelmélet sokféleség zugkocsma Pareto elv

A bejegyzés trackback címe:

https://benderik.blog.hu/api/trackback/id/tr3416424222

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szekertabor · provo.blog.hu 2021.02.12. 10:55:19

A poszt élvezetes, a grafika... mit mondjak róla, posztmodern.

Sir Galahad 2021.02.12. 21:34:29

Az emberek többsége kb tavaszig fogja tűrni, hogy dolgozni kötelező, kikapcsolódni viszont tilos. Most, télen, amikor hideg van meg sötét, ez még elmegy, de pár hét, és fordul a kocka. Na, az egy érdekes helyzet lesz.

laci_52 2021.02.14. 22:31:31

Jön a tavasz és kőkemény lázadozások lesznek a korlátozások ellen. Odafönt felfoghatnák, a bezártság óriási mentális kárt okoz, talán még nagyobbat, mint maga a járvány.

Másrészt már most látszik, hogy nem fenyeget az egészségügy összeomlása: fele annyian vannak kórházban, mint a csúcson, a kórházi dolgozók be vannak oltva.
süti beállítások módosítása