Olvasom a felháborodott cikkeket (amelyikbe először futottam, majd a reakciókat), hogy lehet Juncker akkora tuskó, hogy méltató beszédet mond Marx évfordulóján.
Mert Marx tanain tíz- / százmilliók lelke szárad, és mindegyik cikk kifejti, hogy nem csak utólagos félreértelmezésükön, hanem maguk a tanok hordozták magukban már a később tomboló kommunista terrort, és egyébként maga Marx is egy kiállhatatlan tuskó volt.
***
Nos, előre bocsátom, szerintem is elég nagy hülyeség, s a tagok egy részének még sokáig fájó sebeiben turkáló tapintatlanság az EU vezetőjeként ünnepségen Marx-ot méltatni. És ez független attól, hogy ő maga milyen ember volt, s hogy tényleg tanai vagy csak azok kiforgatása ölt s nyomorított-e meg itt errefelé sokakat apáink (s apáink apái) közül.
Mert ha netán jó ember volt is, és tényleg kiforgatták, akkor is olyasmibe keveredett, ami miatt neve a keleti végeken megosztóvá s eladhatatlanná vált, így még ha csak “rosszkor is volt rossz helyen”, de ott volt, ami történt megtörtént, és politikailag eladhatatlan s fájdalmat okozó termék lett belőle.
És ha az a kérdés, állítunk-e szobrot valakinek, ott az ő személyiségi jogait megelőzi az utókor népében a neve hallatán keltett érzés. Ha egy igaz embert ártatlanul hurcolt meg a történelem, úgy családja részéről lehet igény, hogy ügyét kivizsgálják, s esetleg rehabilitálják. De szobrot ettől még inkább ne kapjon, ha és amíg az élő utókor népének egy tekintélyes részében rossz érzést kelt -- még ha akár tévedésen alapulva is.
Mert tisztes eljárásban rehabilitálódni alapvető jog, de szobrot kapni nem -- aki nem csinált semmi rosszat, de semmi jót se, azaz szimplán semmit, az se kap. Mert a szobor az utókor népének “szórakoztatását” szolgálja, így az ő igényükre kell szabni.
***
Jómagam Marxot személyesen sosem ismertem, személyéről meg olyan könyvekből tanultam, melyek kicsit színezték a történelmet -- akkortájt még létezett ilyesmi…
Így készséggel elhiszem a most haragos cikkek íróinak, hogy egy kötekedő, kiállhatatlan alak volt, aki vitapartnereit rendre lefölényeskedte, s aki úgy írta nagy elméletét a munkásosztályról, hogy munkást nemigen akart hozzá látni.
Azt is aláírom, hogy elmélete kísérleti megvalósulása nem egy sikersztori -- mondhatni, eléggé kínosra sikerült.
Ám az összes elém került cikk elkövet egy igen fájó hibát -- óriási anakronizmussal, azaz történelmietlen módon mond róla ítéletet.
***
Minden történelmi kor alapdíszlete egy hatalmas bájdorong, melynek jó végén van a kevés szerencsés, rossz végén pedig a nagy tömeg, ki napi munkájával eltartja magát s a jó végen ülőket.
Jobb korokban a jó végen ülők rendesek és /vagy elég bölcsek, s tudják, hogy nekik is az a jó, ha a rossz végen ülőket úgy tartják, hogy azt ők még élhetőnek érezzék. Mert ha nem, úgy idővel lázadni kezdenek, és vagy csak romlik az általános közbiztonság, vagy egyenesen a jó végen ülőkre támadnak.
Károlyunk egy olyan korban alkotta tanait, melyben a jó végen ülők nem tudták e szabályt, és a rossz végen ülőket nem szimplán állati körülmények közt tartották, de abból is a ketreces változatban, a kezdeti munkásmozgalmi szerveződések meg nagyjából a mélyalmos tartásért próbálkoztak.
Mai munkavállalóként nagyon anyáznál, kedves Olvasó, ha csak a tizedét nyakadba tennék az akkori életnek. Tizenkét-tizenhat óra naponta, hétvégén talán egy vasárnap, de a szabadság fogalmát még nem találták fel, és nagyon nem szeretik azokat, akik állítják, hogy mégis, munkavállalói jogok röviden összefoglalhatók: jogod van dolgozni (míg nem találnak egy óránként 2 fillérrel olcsóbbat) majd menni a levesbe, nyugdíj- egészségbiztosítás emlegetése is felmondási ok. Munkavédelmi eszközöket se találták még fel, így ha pechedre vegyigyárban jutott hely, közvetlenül szívhatod a festéket, és otthon savas esőt öklendsz.
Apropó, otthon: nagy luxusra ne számíts, és arra se mindig, hogy csak a te családod lakik a helyen -- hisz' minek is állna üresen, míg te épp' a műszakodat tolod. És gyermekednek se kell az iskolából hazajövet, mert miért is járna iskolába, ha dolgozhat is, hogy éhen ne haljatok. Iskolában úgyis csak csupa olyan entellektüell huncutságot tanítanak, aminek semmi haszna aztán a szalagnál vagy a bányában. Nincs romantikusabb, mint ha együtt dolgozik a család.
***
Bonyolította a dolgok szemlélését, hogy sok mindenben első és példa nélküli volt e kor.
Most először nem a törvény tartotta a rúd rossz végén állókat azon a rossz végen, mert elvileg jogukban állt nekik is gyártulajdonossá válniuk. Ehhez csak legalább annyira szorgalmasan kellett dolgozniuk, mint a gyártulajdonos tette hajdan a szalag mellett, mikor összekuporgatta a pénzét a gyárra...
A városon tartottak már nem a természetben dogoztak, és nem is egy bejáratott faluközösség tagjaként, így a létfenntartás korábbi nehézségei mellett lelkük is ketreces tartásra került. A társadalom ilyen tömege elkezdett ismerkedni az elidegenedéssel, és a természetes napfény nélküli léttel.
Első ízben volt szabadjára engedve a piac, gyeplő a lovak közé dobva, s a piac önszabályozó ereje majd mindent megold -- felemeli a tehetséget s elhullatja a méltatlant. Csak eddigre kiderültek hibái is, hogy bár a piac önszabályozó ereje létezik és van benne spiritusz, ám vannak beépített hibái, melyek mentén mechanizmusai kijátszhatók. Például hogy a piac csomósodásra hajlamos elegy, gócok mentén hajlamos a pénz lecsapódni, s az erősebbek erejükkel lenyomják a gyengébbeket -- még ha utóbbiak netán jobbak is, csak később léptek színre --, és idővel monopóliumok uralják a piacokat, megszüntetve a versenyt -- s így magát a piacot. (Plusz van az egész önszabályozásban egy begerjedést okozó elem, mely rendszeres túlpörgéseket majd döghalált hozó válságokat váltogat, s mely valamiféle központi tervezéssel talán mérsékelhető lenne.)
***
Marx következtetései a mából nézve lehetnek rosszak, de akkori szemmel elég logikusnak tűnnek.
Egyrészt hogy ha a rúd szebbik végén állók önszántukból nemigen akarnak enyhíteni a rosszabbik végén állók szívási mértékén, úgy ezt erővel kell kierőszakolni.
Na most lehet Marxot azzal vádolni -- s a legfőbb mai vérvád fején ez -- hogy az egyetlen kiútnak az erőszakot látta s hirdette, azaz a vérrel járó forradalmat.
Nos igen, ez nem hangzik jól. Csakhogy.
Lehet mindezen szörnyülködni, ám elég ha tekintetünk a Kommunista Kiáltvány dátumára téved (1848), és nehéz nem észlelni egy fájó ellentmondást a ma emberének háborgásában,
- ki most májusban elítéli Marxot, ki több millió ember élhetetlen helyzetben tartása felszámolásának egytelen módját a fegyverrel megvívott harcban látta, mert a helyzet fenntartásában érdekelteket enyhébb módokon nem látta kényszeríthetőnek,
- miután két hónappal korában -- március idusán -- büszkén ünnepelte nemzetünk hős fiait, kik ugyanazon egykorvolt esztendőben nem dőltek be a mérsékelt reformerek bülbülszavún halogató csitítgatásainak, hanem felismerték, hogy több millió ember (nemzetünk fiai) élhetetlen helyzetben tartása felszámolásának egyetlen módja fegyverrel megvívott harc, mert a helyzet fenntartásában érdekelt császárt enyhébb módokon nem látták kényszeríthetőnek.
Azaz nem csak az történik, hogy elítélünk valakit a mából, amiért egy régi korban a rossz sorban élő tömegek helyzetének javítására az akkori kor szokásai szerint az erő alkalmazásában gondolkodott, ahol a véráldozat szükségszerűen bevállalható ár -- ám mai szemmel mi ezt már barbárságnak tartjuk.
Hanem eközben még mi magunk sem tartjuk mai szemmel barbárságnak -- sőt büszkén ünnepeljük --, ha ugyanazon év egy másik konfliktusát nézve azt látjuk, hogy eleink egy lánglelkű csoportja rossz sorban élő tömegek helyzetének javítására az erő alkalmazásában gondolkodott, ahol a véráldozat szükségszerűen bevállalható ár.
Vegyük észre, hogy annak a kornak konfliktusait még nem kesztyűs kézzel vívták, és kicsit történelmietlen számon kérni a forradalom eszközül javaslását bárkitől a forradalmak évében.
(Zárójelben: érdekes kísérlet lenne kipróbálni, két hét akkori életkörülmények után hányunknak nem nyílna ki egy bicska a zsebében. És hányunknak nem lenne jelképes az a bicska, ha fölöttünk úgy döntenének, hogy a kísérlet gazdaságilag annyira sikeres, hogy most akkor már örökre így marad.)
***
A cikkek egy része azt is szemére veti, hogy sok dologban olyan rendszert erőltetett, mely ellentétes az emberi lét lényegével.
Nos, e dolgok egy (nagy) részét tényleg benézte, de ezekben is inkább a futurológiai tehetségét vonhatjuk kétségbe az öregnek -- az, hogy belelássuk a Sátánt, ki szándékosan élhetetlen feltételek közé kényszeríti az embert, ez erős lenne, s intellektusára nézve kicsit tán még túl hízelgő is.
De mik is ezek a dolgok:
"A vallás a népek ópiuma"
Ha hívő vagy, te ma azért tudod, hogy ezt kicsit túlsommázta, mert értelmiségiként egy jóval mélyebb szinten s velejét jobban megértve éled meg a vallást, mint a régi korok embere. A régi korok embere a vallásban elsősorban egy védelmező urat keresett, kinek parancsolatait betartva ezen úr védelmébe kerül. Kevésbé értelmiségiként hite sokkal anyagibb elképzelésű volt a tiednél, az Urat például egy nagyszakállú, szigorú de igazságos öregúrnak képzelte, a mennyországot sok angyal szárnyakkal, a poklot nagy üstök szurokkal-tűzzel, ilyenek. Mindez egyúttal egy anyagi jellegű világmagyarázatot is adott, mi meg az embernek őstől való igénye.
A felvilágosodás és az ipari forradalom viszont elég erősen megtépázta addigra a vallás anyagi világot magyarázó funkcióját, aminek természetes folyamataként elég erősen csökkent a hitben élni tudók száma. Hisz' hogyan is várhatnánk védelmet olyantól, kinek létezését bemutató világképet napról napra egyre inkább cáfolva látjuk. Sok nagy gondolkodó is kétkedővé vált, így azon sem csodálkozhatunk, és nem is ostorozhatunk túl szigorúan egy akkori gondolkodót, ha ezt maga is így látta. A vita, hogy mennyire kell minden apró betűjét szó szerint értelmezve olvasni az Írást, s mennyire jelképes példázatokként, ahogy még a tudománnyal is összeegyeztethető, máig lezáratlan.
Amiben Marx (sok akkori gondolkodóval) tévedett, az azon alapul, hogy nem vette figyelembe az ember alapvető lelki igényét a valamiben való hitre, és arra, hogy értelmét lássa létének valami nagy egészben. Azt hitte, hogy e kapaszkodóra csak a rossz anyagi életkörülmények miatt van szüksége. Amiből logikusan következett, hogy ha ezen körülmények megjavulnak, a vallás fölöslegessé válik.
Soha addig a történelemben nem volt példa olyan társadalomra, ahol az emberek nagy tömege él viszonylag általános jólétben és biztonságban, így nem láthatta, hogy lelki táplálék és valamiben való hit nélkül az ember az anyagi jólétben is érezheti szerencsétlenül éhesnek magát. Az elidenegedett jóléti társadalmak még a távoli jövő ködében várták sorukat.
Benézte, igaz, de ezt sokan mások is. Onnan nézve a vallás addigi történelmét, sok nagy gondolkodó szemében is egy letűnt világ maradványának látszott. S még maga az egyház is csak eztán kezdte felismerni, hogy a vallás fókuszát a világ anyagi részének magyarázatáról a lelki fontosságra kellene helyezni.
Elérendő távoli végcélként felírt társadalmában bedarálja a magántulajdont:
Elképzelt kommunizmusa voltaképp’ az akkortájt divatban lévő számtalan utópia egyike. Nem is sokban különbözik azoktól, gyengéje is ugyanaz -- nemigen számol az ember alapvető jellemével. Mindazonáltal sok mai sci-fi-ben is központi irányítású államot képzelnek a távoli jövő társadalmának, ahol a pénz szabályozó szerepének helyét egyfajta tervgazdálkodás veszi át, szóval ha utópisztikus is mindez, Marx előtt és után is sokan kacérkodtak vele, amúgy nem hülye emberek.
Elveti a tehetségen alapuló felemelkedést.
Csak hát akkor már látszott, hogy a vadkapitalizmus a monopóliumaival, trösztjeivel még a némi tőkét összekaparó tehetséges vállalkozóknak sem igen teremt már lehetőséget, mert a korábban érkezettek addigra már összegyűlt vagyonukkal agyonnyomják őket. Miközben az anyagiakban és lelkükben is megnyomorított, folyton kialvatlan nagy tömegeknek még azt se engedi, hogy kiderüljön, ha bármihez is tehetségük lenne.
Antiszemita megnyilvánulásai, tézisei voltak:
Nyilván kényes ügy. De egy dolgot észre kell vennünk e kérdésben. És nem csak az ő kapcsán. A zsidóságot bíráló megnyilvánulásokat egyfajta nyelvi hanyagságból ugyanazzal az “antiszemita” jelzővel illetjük a második világháborúban elkövetett szégyenfolt előtti és utáni időkre vonatkoztatva. És igaz, hogy ama bizonyos pusztításhoz vezető út a népek fejében hosszú folyamat volt, melynek magját a korábbi évtizedek s századok vetették el, de vegyük észre, hogy a lágerek után és ismeretében kimondani bizonyos szavakat s mondatokat összehasonlíthatatlanul más lélekre vall, mint előtte, egy olyan korban, melyben ezt a későbbi pusztítást az emberi értelem ezen iparosítottan állati formájában elképzelni sem bírhatta. Ez az oka annak, hogy sok amúgy nagy emberről hangzik el a zavarba ejtő állítás, hogy antiszemita nézeteket vallott, és nem tudunk mit kezdeni ezzel, hisz’ amúgy jó lélekkel megáldott nagy gondolkodónak ismertük. És elfelejtjük, hogy egy olyan korban éltek, ahol az ember még nem tudhatta, miféle pokol szabadul el majd egyszer valami hasonló érzelmek ügyesen csokorba kötött adagolásából. Így nem érezhettek zavart lelkifurdalást sem, ha felvetették, hogy a gyártulajdonosok és bankárok viselkedése nem mindenben tetszik nekik, s egyben firtatták származásukat. Veszélyes vizek, de nem láthatták, mennyire, ugyanakkor sokak szemét szúrta ez akkortájt.
Károlyunk tézisei a vallás, a tőkés osztály és a pénz oldaláról is beleütköztek a zsidóság kérdésébe, és egy elég zavaros egyveleget alkottak, de a kínos része inkább az, hogy mai szemmel nézve olyan megfogalmazásokkal, melyek szóhasználatától ma könnyen félrenyeljük a szatmári szilvatortát. Csak hát akkor nem tudhatta még, hogy lesz egy kor, melyben a zsidóság kapcsán a ”megszüntetés” szó sűrű felemlegetése nem egy identitás utópisztikus feladását jelenti majd, hanem valami sokkal konkrétabbat, amitől máig rosszat álmodunk olykor. A mából visszaolvasva gyaníthatjuk, ő is félrenyelné a szatmári szilvatortát.
***
De a talán legmeglepőbbet még most mondom.
Mert tény, hogy nem ismerte fel, hogy mégis van út az erőszakon kívül, mert a nyugati világ vadkapitalizmusa végül forradalmak nélkül, törvényes érdekkijárások útján adta át helyét az "emberarcú" kapitalizmusnak, mely eleddig a legélhetőbb formának bizonyult (így azóta gyorsan el is kezdtük felszámolni).
Csakhogy.
És ez egy súlyos csakhogy.
Mert igaz, hogy bölcs társadalmakban a dorong szebbik végén állók tudják, hogy nekik sem jó túl erősen sajtolni a lelket a rosszabbik végén rekedtekből. S ha mégse tudnák, idővel így vagy úgy rájönnek.
Ám ez lehet nagyon hosszú, fájdalmas folyamat is.
Így valójában sosem tudhatjuk meg, megszelídítette volna-e mára -- azaz nekünk -- az Ember a vadkapitalizmust, ha nincs közben két világháború, mely durván szétzilálta az erős gyeplőt kezében tartó rendszerek elitjét, és ha nincs egy kommunista Szovjetunió, majd egy egész blokk -- katonai erő szempontjából a fél világ --, melytől ama békés nyugati világ rettegett, mint ördög a tömjéntől.
Ha a nyugati vadkapitalizmus megszelídítését egy békés tárgyalóasztal melletti meggyőzés metaforájával képzeljük el, bizony oda kell képzelnünk egy sztálinfej-berakásos pisztolyt is, amit a szakszervezetek delegációi érkezésükkor az asztalra tettek s végig ott játszadoztak vele. Sosem fogjuk megtudni, mekkora erejű érv volt a fenyegetés, hogy ott is megtörténhet, de hogy nem volt egy gyenge érv, abban azért fogadhatunk egy nagyobb összegben (főleg mert ki sose derül, ki nyerné).
Így nézve a vadkapitalizmus megszelidítéséhez tényleg -- ha nem is kellett, de igen előremozdítón hatott -- egy forradalom (és két világháború), csak “szerencsére” a szomszédban. (Már nyugatról nézve a szomszédban, nálunk sajnos itt. A világháború meg persze mindenhol, de hát attól világháború)
S ettől még Marxnak nem lett igaza, de hogy abból a korból nézve nem mondott nagy hülyeségeket, az talán nem hangzik már annyira furán.
***
A szerintem legjobb cikk ez írás közben jelent meg, és pont ő is a történelmietlen ostorozást hánytorgatja a többi cikk szemére. Ez tetszett, s csak egy pontban vitatkoznék vele -- igaz, az a végkövetkeztetése. Hogy bár maga nem felelhet az évtizedekkel később kezdődő terrorért, ám azzal, hogy tanai önmagukat egyetlen megkérdőjelezhetetlen igazságnak tüntették fel, közvetve mégis ő adott egy nagyon erős fegyvert a későbbi diktátorok kezébe, és hogy azok is erre hivatkozva irthatták tűzzel-vassal a másként gondolkodókat.
Igen, írja több cikk, hogy arrogáns, kérlelhetetlen vitapartner volt, s az ilyenek tényleg sok mindent erőből lenyomnak mindenki torkán, s nem tűrik a vitát. De ennek a típusnak a megkérdőjelezhetetlensége addig tart, míg személyesen adja őket elő. Halála után általában akkor marad fenn sokáig megkérdőjelezhetetlen igazságként, ha korának s utókorának kellően sok gondolkodója értelmesnek találja magukat e tanokat. Ha annak találták (még elfogulatlanul, azaz első államvallássá tételéig), az pedig egyrészt utal rá némileg, hogy abból a korból nézve talán tényleg nem mondott akkora hülyeségeket, másrészt kevés átütő erejű igehirdetőt ismerünk, kinek lánglelkű stílusa ne járult volna hozzá a befogadás sikeréhez, de ki lánglelkű szónokként önmagával gyötrődő állításokat tett volna. Igen, a lánglelkű igehirdetők igazságukat egyetlen, megcáfolhatatlanként hirdetik, és erőt a lánglélekhez is ebből merítenek.
S ha e tanok már eleve gonoszak, úgy annak felelőssége súlyosan terheli őket. De ha alapvetően jó szándék vezérli őket, és sikere alapján az akkori korból nézve még hülyeségnek sem mondhatóak, úgy utólagos csalárd felhasználásáért erős lenne őket felelőssé tenni. Kevés diktátorról tudunk, ki eltűrte volna az ellentmondást. Ehhez egy közepes tehetségű diktátornak sincs szüksége arra, hogy a felhasznált ideológia maga is olyan legyen, ami magát cáfolhatatlannak hirdeti. S hogy Marx tanaival kapcsolatban nemigen lehetett erre szükség, az is alátámasztja, hogy a népek, melyeket boldogítottak vele, igazából sem nem ismerték meg soha, sem nem akarták különösebben megismerni e tanokat. Elég volt annyi, hogy Marx, Engels, Lenin(sz), hogy ők izélték meg a kommunizmust, és hogy amúgy meg pofát befog, felvonul, énekel.
***
Tényleg nem szerencsés egy olyan blokkban szobrot emelni neki, hol még sokáig élnek a nevével feliratozott késekkel megnyúzottak gyermekei. És így utólag visszanézve lényegében be is nézte a dolgot.
De egyrészt történelmietlen hülyének nézni ezért, másrészt még történelmietlenebb felelőssé tenni azért, amit neve alatt később összehoztak. Még az is némileg kiforgatás, hogy túl jó fegyvert készített s hagyott elöl az asztalon, de még ha így is van -- még az atombombát kifejlesztő tudósokat is felmentettük mostanra, és Nobelt is a dinamitért, pedig ők tényleg tudták, mit szabadítanak el.
+++
De ami a legfontosabb: próbáljuk már meg végre árnyaltan nézni a világot. Mert aki csak feketét és fehéret lát, színvak, és nem csak jogosítványt nem kaphat (autóra persze, mert országokat azért vezethet), de még a 3D IMAX-ból is csak a pattogatott kukoricát tudja kiélvezni.
Az őszbe facsarodott erdő színeit már nem is említem.
