HTML

Benderik elmélkedik

Friss topikok

Intelmek

2014.04.10. 23:48 Benderik

 

Legelőször is gratulálok.

Nem örülök, de ennek ehhez nincs köze: az eredmény mindig elismerést érdemel, és olyan illemtankönyvből tanultam, ahol a győztesnek gratulálnak. (Ha egyszer úgy alakul, tedd meg majd te is, úgy elegáns.)

Vitáznak azon, mennyi volt ebből a lejtősre írt játékszabályok szerepe, de hát azt is ember alkotta, szóval egyértelműen saját siker, semmit nem bízva a véletlenre, ahogy az Igazi Nagy Játékosok.

Jómagam -- ha előzetes szavazattal nem is -- mindkét eddigi kormányzásod kezdetén bizalmat szavaztam: nyitottam egy tiszta lapot. Az eddigiek csúnyán bekoszolódtak, de ugyan ki az, ki e világon hiba nélkül való volna?! -- ez az új papírlap itt fekszik előttem most is ártatlan-fehéren.

A lehetőség tehát adott. Harmadszorra kapod meg, és sokan nem értik, miért. Én értem, de azt is, hogy óriási adomány ez az Égtől: keveseknek adatik meg harmadik lehetőség ebben az életben.

Halld hát intelmeimet, mert ha e harmadikkal nem élsz, negyedik nem lesz. Hogy miért, azt is elmondom.

Első:

Nevet és hatalmat szereztél:

  • Neved megismerték a világban -- ki milyennek, de ismerik. Hogy megosztó vagy, tudod, de nem zavar, mert azt vallod, az erős emberek megosztók. Hogy ez jó- e, most mindegy, te így szereted.
  • A hátországot adó média- és cégbirodalom kiépült. Innen kezdve nincs szükséged midenáron minden mást is megszerezni.

Légy hát mértékletes! A kétes Ügyek igaz híveid táborát is tépázták, igazi ellenfeled táborát meg növelték. Egy-kettővel több zsákmány már nem hoz annyi plusz majdani kampánytámogatást, mint amennyi szavazót elvisz.

Tudom, ez nem csak elhatározás kérdése -- a teljes lerohanáson túl más harcmodort nem ismersz

De hidd el: akkor is jónak tartanak, ha szimplán jó vagy, nem csak ha te fizeted a megjelenést.

Sőt, most már csak így: ha nem vagy jó, ha nem csinálod jól, a saját média már kevés, mert...

...Második:

Véget ért a kegyelmi időszak, amikor ellenfeled egy csökött utódpárt és egy másik csökött liberáliskodószerű gyülekezet volt. Túl finomkodók, kényeskedők voltak, s kezedre is játszott a Híres Beszéd.

Új ellenfeled azonban nem finomkodik, és érti is a dolgát.

Lenézted őket, s -nézed színleg most is, bár belül már tudod te is, hogy végzetes dolog történt: az Egy a Tábor szétszakadt. Az MDF maga is finomkodó úrinép volt, a KDNP ügyesen behódolt fix örökjáradékért, de ezek az újak bizony leszakították a szélsőjobb nagyobbik részét, és bizony túlzottan is sokat a szimpla elégedetlenek közül. Pedig ha figyeltél volna, már évekkel ezelőtt elkezdték, csak lenézted őket. Nem olvastad levélszekrénybe dobott újságjaikat, nem hallgattad koncertjeiket, nem vetted komolyan "cukipárt" kampányukat, nem észlelted, milyen ügyesen plántálják az emberekbe, hogy ők a megtisztulást hozó kiegyensúlyozott erő, akikre csak a hatalomban lévők sütik, hogy szélsőségesek, ugyanakkor a szélsőségeseknek, hogy ők az igazi erő.

Sokáig egy volt a tábor, és tettél róla, hogy egyben is maradjon: szabadságharcot hirdettél kitalált ellenségek ellen, hogy a harci tűz lelkesítsen és egybe forrasszon.

Sokáig te voltál a Táborban az Erő, így még aki szívében inkább jobbikra húzott is, tét esetén rád szavazott.

De most e Jobbik megmutatta nekik, hogy az Erő már vele is van. Így a szélsőket már elvesztetted.

De ne tedd, amit lényed, megszokott harcmodorod diktál!

Nagy a kísértés, hogy harcot indíts a szélsőjobb visszaszerzésére, és más harcmodort elképzelni se tudsz.

Pedig a Jobbik táborának már legalább fele nem széléről való. Szimpla elégedetlenek, akik csalódtak benned, a másik oldalhoz azonban vagy eleve gusztusból, vagy csak teszetoszaságuk miatt nem állnak -- ugyanakkor elkábítják őket a Rend, a Tisztességes Munka, Puritán Törvénytisztelet, Munka Becsülete egyszerűen megfogalmazott jelszavai.

Nekik nincs Központi Mágusuk, kinevezett vezetőjük szimplán az épp' legsnájdigabb legényke.

De épp' ezért ellenállóbbak: a kis többfejű sárkány erősebb a Nagy Egyfejűnél.

Ha a harcra koncentrálsz, hogy visszaszerezd a Tábor szélét, erőd szétforgácsolódik, és nem marad túlélésed egyetlen esélyére, az igazi problémák megoldására::

  • hogy beinduljon végre a gazdaság 
  • nőjön az igazi munkahelyek száma,
  • kezdjenek felzárkózni az elmaradott térségek és népcsoportok,
  • meg ilyen unalmas dologok,

szóval hogy szimplán élhetővé tedd ezt az országot.

***

Ha ezt meg tudod tenni, ha csak elindítod -- de ezúttal nem csak számmisztikával, hanem igazából --, utólag a kutyát nem érdekli majd uralkodásod kezdete: vágyad szerint istenként, Néped Nagy Atyjaként tisztelnek, s az akárhova állt elégedetlenek maguktól visszatérnek hozzád.

De ha elrontod, mert -- mondjuk ki -- megint faszságokkal töltöd a drága kormányzás-időt, ha tovább süllyed a gazdaság, pattannak ki Nagy Lenyúlások, Táborod egyre nagyobb hányada válik elégedetlenné s tér át igazi ellenfeledhez.

Ne pazarold hát erődet műbalhékra a Tábor szélének visszaterelésére: ők számodra már elvesztek, de kevesek is ahhoz a középső tömeghez mérve, akiket elbuksz, ha nem igazi munkádat végzed.

Harmadik:

Háborúban a kiszámíthatatlanság az ellenséget őrületbe kergető erény. De most nincs háború.

Békében pedig a kiszámíthatóság az egyetlen, ami virágzást indíthat, ahogy a növény se képes sarjadni, ha állandóan odébb hányják a földjét Még akkor se, ha épp' jobb helyre hányják.

Negyedik:

Annyi okos ember van abban a Táborban. Tudom, igazán a lánglelkű álmodókat szereted, mert a csendes építkezők nem képesek elég gyorsan építeni a jövőt. De hidd el, nem kell gyorsan építeni: ez a nép már annak is örül, ha azt látja, hogy irányban felfele épül.

Ötödik:

Ama bizonyos demokrácia-pillérek téged is védenének, ha meghagytad volna őket. Elbontottad, nem bánom, már megtörtént. De a végére építsd őket vissza! Mert a többség megtartására semmilyen biztosíték nem létezik. S ha igazi ellenfeled egyszer csak kismértékű, de többségbe kerül, saját egyénikörzetes, győzteskompenzáló választási agyszüleményed hátán szerzi meg a kétharmadot, vezeti be a halálbüntetést, s kezdi rajtad az első Megtisztulási Pert, amit az általa kinevezett bíróság tárgyal majd.

+++

Ha ez vigasztal, hidd el, sajnálni foglak, de azért hozzá leszek kénytelen tenni, hogy szegény elátkozott hülye magának kereste végzetét.

És az se vigasztal majd, hogy kétharmadrészt azokra dől, akik úgyszintén.

+++

De hová ez ünneprontó szavak ?! -- most tiéd a győzelem, tiszta a lap, vadonatúj filcek s szépen hegyezett ceruzák.

Munkaadóid bíznak benned, csak ügyesen, ne cseszd el, gyermekem...

.

.

.

.

.

 

15 komment · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://benderik.blog.hu/api/trackback/id/tr546003520

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Ezt várjuk tőled, Viktor! 2014.04.13. 14:47:14

Tisztelt Miniszterelnök Úr! Legelőször is szeretnénk a következő négy éves munkájához sok sikert, jó egészséget kívánni, és isten áldását kérni. Amint a választások eredménye is mutatja, bízunk Önben. Magyarország bízik Önben. Továbbra is kétharmados ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2014.04.13. 14:54:14

"A lehetőség tehát adott. Harmadszorra kapod meg, és sokan nem értik, miért. Én értem, de azt is, hogy óriási adomány ez az Égtől: keveseknek adatik meg harmadik lehetőség ebben az életben.

Halld hát intelmeimet, mert ha e harmadikkal nem élsz, negyedik nem lesz. Hogy miért, azt is elmondom."

Nekem kicsit úgy tűnik, mintha a poszt csak az eszközökről szólna, a célról nem. Egyrészt cél szentesíti az eszközt, másrészt az eredmény a legfontosabb.

Mit várunk a harmadik Orbán-kormánytól?

Javuló gazdasági teljesítményt, felzárkózást az EU-hoz.

Növekvő foglalkoztatottságot, növekvő reálbéreket, a válság óta elharapódzó szegénység csökkentését.

A nyugdíjak vásárlóértékének megőrzését.

És persze mindezt úgy hogy ne nőjjön a GDP arányos államadósság, sőt inkább csökkenjen, és őrizzék meg a nehezen, sok áldozat által elért költségvetési egyensúlyt.

Az eszközöket bízzuk Orbánra! A célt kérjük tőle számon, szerintem.

Segna 2014.04.13. 15:31:56

Tartok tőle, hogy a Nagy Vezér nem olvas. Sem ezt, sem mást. Tartok tőle, hogy nincs is olyan a környezetében aki olvasna, és legalább kivonatolva oda tennék elé, hogy mit írtak róla-neki.
Tartok tőle, hogy addig jó nekünk, amíg valaki el nem kezd a hatalomnak olvasni, aláhúzni és kiemelni... más meg javaslatokat tenni. Aztán osztályokba és alosztályokba szerveződni és II/II meg III/III alosztályneveket kapni.
Sajnos igaza van a régieknek; az a nép, aki nem tanul a történelméből, arra van kárhoztatva, hogy újra átélje azt. Szerencsések leszünk, ha csak a Kádár-rendszert ismételteti meg velünk az Élet Tanítómestere.

Behajtó70 2014.04.13. 15:38:30

Nem kell más, mint az arroganciát, arrogáns kommunikációt csökkenteni. Akkor minden OK lesz!

Ad Dio 2014.04.13. 16:14:30

Ez a poszt elég jó összefoglaló. Másképp súlypontoznék, de ha így alakulna, annak is nagyon de nagyon örülnék.

Annyit tennék hozzá, hogy én beérném sokkal kevesebb ideológiával, rengeteg hasznos dolgot lehet a felszabaduló energiával építeni.

colonel Tigh 2014.04.13. 16:22:13

Nyílt hsz Orbán Viktorhoz.
Felcsútról egy valami hiányzik kedves Viktor: mauzóleum. De mielőtt gyorsan belaknád, Simicskának adj még egy utolsó megrendelést, pár tonna betonnal öntse nyakon még azt a stadiont a kerted végiben, hogy majd oda tudjuk hordani Paksról a hulladékot. Kösszép.

2014.04.13. 17:32:16

Benderik valahogy így.

Benderik 2014.04.13. 21:34:59

@ccactus: "Nekem kicsit úgy tűnik, mintha a poszt csak az eszközökről szólna, a célról nem.
...
Az eszközöket bízzuk Orbánra! A célt kérjük tőle számon, szerintem."

Elméletben, persze. De ha ez elég lenne, mert megfelelő célhoz megfelelő eszközt választ, ez az írás (meg sok másik) meg se születik (és mindenki jobban jár)...

Benderik 2014.04.13. 21:37:05

@Segna: "Tartok tőle, hogy a Nagy Vezér nem olvas. Sem ezt, sem mást."

Jó-jó, de reménykedni lehet.

Benderik 2014.04.13. 21:39:24

@Ad Dio: "...én beérném sokkal kevesebb ideológiával, rengeteg hasznos dolgot lehet a felszabaduló energiával építeni."

Ó, igen-igen-igen!
Bár azon már túl vagyunk, mikor ez volt a legnagyobb rákfene...

Segna 2014.04.14. 00:58:02

@Benderik: Ja-ja; a remény hal meg utoljára...

Azon tűnődtem, hogy ha igaz a mondás, miszerint, ha valaki 20 évesen nem kommunista, annak nincs szíve, és aki még 30 évesen is az, annak nincs esze, akkor JV Orbán vajon hány éves?

Benderik 2014.04.17. 22:28:54

@Segna: Hm, nem nem rossz, mély bölcsesség lakozik e mondásban.

Amúgy szerintem szíve volt és esze is van, lenne, csak ellentmondást nem tűrőn megy, arra, amire rápörgött, és ha akadályok bukkannak fel, azokat nem jelzésnek veszi, hogy átgondolja, hanem támadásnak, és vadul félresöpri, megsemmisíti.
Emellett 2002 és 2006 tanulságaként azt szűrte le, hogy elárulták, mert nem eléggé rohanta le s vette be a várakat, de majd most. A harc persze a szívet kérgesíti.
És persze házon belül ugyanez, így nemigen van, aki igazítani tudna az irányon. Illetve néhány Nagy Lánglelkű Gondolkodó tud rá hatni, mert illenek egy Nagy Tervbe, csak abban meg végképp nincs köszönet.

Segna 2014.04.17. 22:41:33

@Benderik: "ha valaki 20 évesen nem kommunista, annak nincs szíve, és aki még 30 évesen is az, annak nincs esze" mondáshoz nekem az a kiegészítésem, hogy AKI PEDIG 40 ÉVESEN NEM LIBERÁLIS, AZ SZART SEM TUD AZ ÉLETRŐL! OV vagy nem figyelt, vagy rossz tanuló.

"házon belül ugyanez, így nemigen van, aki igazítani tudna az irányon. Illetve néhány Nagy Lánglelkű Gondolkodó tud rá hatni, mert illenek egy Nagy Tervbe, csak abban meg végképp nincs köszönet."
A Nagy Lánglelkű gondolkodók legalább örültek/nettó elmebetegek/ideggyengék és szimpla hülyék, DE a slepp többi tagjának nincs mentség.
A farizeusok már megint a templomban vannak.

Benderik 2014.04.20. 10:30:12

@Segna: Ó, már látom itt a következő kommentet, hogy és aki 50 évesen nem konzervatív...

Segna 2014.04.20. 19:39:02

@Benderik: ;-))
Aki 50 évesen nem konzervatív, az még mindig gondolkodik, és nem csak az előítéleteit rendezi át időnként.
Persze nem könnyű, hisz - mint, azt valamely bölcs mondta - az elveink 20 éves korunkban sziklák amelyről bátran körül tekintünk a világra kihívásokat keresve, addig a 40' éveinkre barlanggá változik, ahová az élet elől elmenekülhetünk.
Na, több közhely nem jut eszembe, ami ide vágna :-)

2014.04.25. 20:46:14

1. Mi az a szélsőjobboldal? Mert olyan nem létezik! Értelmezhetetlen fogalom! Puszta liberális demagóg propaganda, hogy megbélyegezzék a számukra nem szimpatikus ellenfeleket.
2. A Jobbik semmiféle cukikampányt nem folytatott, mindig is önmagát adta. Ugyanazt képviseli a mai napig, mint a megalakulásától kezdve. Az egy más dolog, hogy fejlődik és komoly médiaháttérre tett szert.
3. Az intelmeid egy nagy baromság. Az országot a hatalom nagykoalíciója irányítja aminek két tagja van a Fidesz az MSZP és klónjaik, a többi csak értelmetlen belvárosi mellébeszélés!
süti beállítások módosítása