"Ezt a forradalmat már az első napon megnyertük.
Hiába verték le, mi győztesnek éreztük, és azóta is győztesnek érezzük magunkat."
Választott Vezetőnk ünnepi beszédében ezúttal nagyon elkapott valami fontosat a magyar lélekről. Az egyik legfontosabbat, amit sok év óta ki is használ.
Arra már az előző -- sőt, az azt megelőző -- rendszerben rájöttek uraink, hogy szeretjük magunkat győztesnek -- de legalább szépnek -- látni. Ami nem baj, mert általános emberi tulajdonság, de mi olyankor is, amikor csak mi látjuk magunkat győztesnek -- de legalább szépnek.
- Nekünk van a legtöbb Nobel-díjasunk, de ha nem, akkor népességarányosan.
- Egyetemeink világszerte csodált minőségben ontják a kiművelt kútfőket (így ma már fölösleges is lenne költeni rájuk),
- a mi majd' százéves Szondi tesztünket és fél évszázados Pető módszerünket csodálja és használja a világ orvostársadalma (természetesen abban a változatlan formában, ahogy hajdan a Mesterek megalkották),
- a veresegyházi Plusssz pezsgőtablettát és az Unicumot issza a Föld tehetősebb része, aki megengedheti magának az Igazi Értékeket,
- Puskás óta a magyar foci bűvöletében él a világ, és technikában a maiak a saruját se méltók megcsókolni, de jobb híján -- méltatlanul bár, de -- kergetik a labdát, mert valamit kell nézni.
Szóval szeretünk teremteni olyan világot magunknak, ami körülöttünk kering, mint egykor a geocentrikus világkép.
A dolog érdekessége, hogy egy csomó mai magyar sikerről -- amit a mai külföldön is ismernek -- pont azért nem tudunk, mert a világ hírei se nagyon jutnak el hozzánk -- leszámítva persze a nagyon látványosan lövöldözős-lezuhanós-
A fenti idézet tükrében kész csoda, hogy Trianont még veszteségnek éltük meg, de hát azt muszáj volt belföldön is észrevenni, mert nagy része egyszercsak külföld lett.
+++
Igaztalanul szenvedő népnek érezzük magunkat már vagy fél évezrede, akiket a világ méltatlanul nem ismer el, s nemhogy nem hálás nekünk, amiért a fejlett Emberiség létét óvtuk meg teljesen egyedül a töröktől, majd találtunk fel nekik mindent, ami modernségben ma fürödnek, hála helyett -- irigységből vagy miért -- folyton létünkre tör.
Mélyen gyökeredzik ez bennünk, így hálásak vagyunk, ha valaki megsimogat, és megígéri, hogy kivívja a nekünk járó helyet a világban. Nagyon sok mindent elnézünk neki, és természetesnek érezzük, hogy ehhez erős központi hatalomra van szükség, és el kell taposni a nyivákolókat, és a fél évezrede most először özönlő folyamatos győzelmek még akkor is boldogsággal töltik el kiszáradt lelkünket, ha a világ valamiért soha nem értesül róla, hogy már megint alulmaradt, és ő azt hiszi, hogy felül.
+++
Szép, virtuális világot kaptunk, és mondhatnak a gáncsoskodók bármit, hogy választási rendszer, meg elcsalták, másodszor is megszavaztuk, mert fél évezred óta a legszebb a grafikája -- kicsit pixeles persze az is, meg savan'kás és poroska, de a mienk.
+++
Nem baj, ha büszkék vagyunk Nagy Tetteinkre s győzelmeinkre. A pszichés zavar azon Nagy Tetteknél kezdődik, amelyeket valamiért csak mi látunk, s azon Nagy Győzelmeknél, amiknél az ellenfél nem emlékszik, hogy harcoltunk volna, bár valaki mintha tényleg átkozódott volna ott a pálya szélén.
Nem baj, ha büszkék vagyunk Nagy Tetteinkre s győzelmeinkre. Csak kellenének újak is, s lehetőleg olyanok, amiket nem csak mi látunk. És nem csak az a Nagy Tett és Győzelem, ahol ellenség is van, meg ránk törő fenekedés. Olyan kis egyszerű hétköznapiak, amikben feltalálnak meg épül elég hajléktalanszálló (vagy nincs is már kinek építeni), meg javulnak a kompetenciateszt-eredmények meg van elég pénz oktatásra, nő a GDP, szóval ilyen kis unalmasak.
De legfőképp' igaziak.
***
Ja és még valami: kegyetlen dolog, de a Világ sose fog minket eltartani múltbeli szolgálatainkért. Olyanra teremtették, hogy csak azért fizetnek, amit ma eladunk nekik. És hiába éljük meg, győzelemként, ha jó üzletet csináltunk és kaptunk érte sok pénzt, ha igazából nem csináltunk, és nem kaptunk.
(Pontosítok, nem hiába: legalább jól érezzük magunkat kis tüzes kannás borunkkal ott a piac árkában.)
.
.
.
