A vendégkönyv csodálatos dolog, mert benne van maga az Élet. Ha két-háromszáz év múlva egyszer megtalálnak minket a régészek, a vendégkönyvek fontos dokumentumai lesznek egy elfeledett kor s kultúra hétköznapjainak. A történettudományok egy külön ága már ma is könyékig elmerül egykori levelezésekben, képeslapokban, szabószámlákban és hitelszerződésekben, műsorújság kitépett lapjára írt bolti bevásárlólistákban és hűtőmágnesekben.
Nos, ezek mellé javaslom beemelni a vendégkönyvet, mint olyat.
Vendégkönyvvel leggyakrabban kiállításokon találkozunk, ahol képet kaphatunk népünk egyedeinek -- a kiállítás tárgyától függőn: művészetről, muzeológiáról, történettudományról, s a tárgytól függetlenül: a helyi mosdó állapotáról, a recepciósok modoráról,alkotott véleményükről -- és persze hogy milyen nevű városokban éltek akkoriban az emberek, és milyen volt onnan az útjuk.
Mindamellett ezekből most összesen egy érdekesebb bejegyzésre emlékszem egy kiállításról, ahol csupa üres képkeret volt felakasztva, mert ahogy a hivatalos ismertető mondta: a lényeg valójában mindig valahol a kép mögött rejtezik. A látogató valami olyasmit fűzött hozzá, hogy "Uram! Maga egy életművész. Nekem is vannak üres képkereteim otthon a pincében, de magamtól sosem jutott volna eszembe, hogy ebből meg is élhetnék."
+++
Most azonban igazi kincsesházra bukkantam egy véradáson kitett vendégkönyv képében. Sokkal mélyebb indulatok feszítették e könyvet a kiállításiaknál, mert maga a helyszín s a helyzet is igazibb: a kiállítás mindig kicsit mesterkélt dolog a normál napi élethez képest, és messze nem annyira része hétköznapi működésünknek, mint egy -- végülis orvosi -- intézmény, ahová ugyan nem betegeskedni érkezünk, ám ettől még orvosokkal találkozunk, akik megszúrnak, elbírálnak, olykor alkalmatlannak találnak vagy adminisztratív okból utasítanak vissza, és persze itt is van mosdó meg recepciós.
Ráadásul míg egy kiállításra kis hozzá nem értő porszemként megyünk -- mély tisztelettel a művészet temploma előtt --, addig a véradó gyakran úgy érzi, hogy megmenteni érkezett a világot, és titkon abban reménykedik, hogy ennek megfelelő ünnepi fogadtatásban lesz része. Márpedig az elvárásokban való csalódás nagy úr, mely papírra vetendő indulatokat szül, s ezek valódi, ott helyben megélt s kendőzetlenül papírra vetett érzelmek.
Bár késtem is aztán emiatt kissé, a könyv magához szegezett s kénytelen voltam szinte teljesen kiolvasni, mert maga az Élet szólt hozzám.
Hogy megkönnyítsem a jövendő régészek munkáját, mindjárt rendszerezem is kissé a bejegyzéseket.
+++
Első típus a mindennel elégedett, boldog véradó, kinek lelke csicsereg, hogy jót tehetett. Fontos típus, mert ő adja a felhasználható vér nagy részét, ám bejegyzést viszonylag keveset tesz, és olvasni nem is túl érdekes. Szerencsére könnyen felismerhető az első pár szóról s a gyöngybetűs írásképről, így könnyen átugorható.
+++
A második -- legnagyobb -- blokk a TAJ-kártyájukat otthon felejtőké. Ők annyian vannak, hogy a Vezetőség külön Előszót írt nekik a könyv belső borítólapján, melyben kifejezi sajnálatát, hogy sajnos a törvény kötelezi őket, hogy a véradáshoz megköveteljék. És hogy annyiban enyhítve kezelik, hogy csak újaktól kérik eredetiben, utána elég másolatban.
Persze a csalódott ember, ki hajnalban indult el vidékről, hogy vérét adja rokonnak / barátnak / mindannyiunk Sanyi bácsijának, vagy csak általában az Emberiségnek, nem olvasgat borítólapbelsőket, mielőtt csalódása áradatát elengedi a papíron. Így e kategóriában jogosan felkorbácsolt érzelmek dúlnak -- igaz, nem pont a megfelelő célpontra lőve, mert persze az Intézmény nem tehet a törvényről.
Igaz, az egyik bejegyző kimondottan az Intézményt vádolja meg azzal, hogy helytelenül alkalmazza a törvényt: féloldalnyi bevezető esetleírás után Shakespeare-t idéz -- "mert nincs a világon se jó, se rossz; gondolkozás teszi azzá" -- majd kegyetlen megállapítást tesz: "Önök rosszul gondolkodnak."
Az ezt követő háromnegyed oldalban levezeti, hogy az Intézmény által hivatkozott törvény nem mondja ki, hogy a TAJ-kártyát eredetiben kell bemutatni, így azt az Intézmény önkényesen a törvénynél szigorúbban értelmezi -- s ezzel gyakorlatilag "a törvények fölé helyezi önmagát".
(Szép, precízen fogalmazott levezetés, érdekes meglátással. Mindjárt kíváncsivá is tett, vajon a határátlépésekről szóló törvény előírja-e, hogy az útlevelet eredetiben kell bemutatni, vagy joghézagra bukkanhatok.)
Többen érvelnek azzal, hány ember életét veszélyeztetik e kicsinyességgel, akik így nem jutnak életmentő vérhez -- a szenvedélyesebbek pedig átokkal sújtják a felelősöket, remélve, hogy a saját bőrükön tapasztalják egyszer majd meg mindezt, mikor nekik kellene vér, de majd jól nem kapnak.
Egy e tárgyú bejegyzés kidolgozott szöveges feladattal is szemlélteti a problémát: "Ha egy adag vérkészítmény 3 ember életét menti meg, az 5 fős csoportunktól le nem vett két adag vérkészítmény 6 ember életét teheti így tönkre".
+++
Harmadik kategória az egyéb, ami azonban így sokszerűségével talán a legszebb:
"Nagy örömmel s várakozásokkal jöttünk erre a minősíthetetlen kivitelezésű helyre..."
"Adhatnának pénzt is a véradóknak. Van job dolgom is mint itt leni. 5000 Ft"
"Adhatnának rendesebben enni."
Az egyik bejegyzővel minősíthetetlenül beszélt a doktornő, akin "látszott, hogy nem érzi jól magát a munkájában". Ezt ő megérti, de felveti, hogy az ilyet nem kellene engedni dolgozni, "amikor annyi sok diplomás munkanélküli örülne, ha biztos állása lenne, például én magam is <név>".
Vers is volt, melynek veretes sorai nem égtek be pontosan lelkembe (verset meg pontatlanul idézni, mint hamisan hegedülni), de mély benyomást tett rám a "mindég - vendég - vezetőség" rím, amire a mondanivaló felfűzve lett.
Aztán persze az elmaradhatatlan mosdó, s az Élet Egyéb Nagy Dolgai:
"Bementem pisilni a WC-be, és láttam egy fehérköpenyes embert., aki éppen végzett a pisiléssel . Figyeltem, hogy vajon mos-e kezet, és NEM mosott! Felháborító, hogy..."
"Javasolnám, hogy az 500 forintos utalványt ne a hasamra tegyék, amikor átszúrva fekszem az ágyon."
"Javaslom a nővéreknek, hogy ne álljanak meg köztem és a tévé között beszélgetni."
+++
Mit is írhattam volna be ezek után a Könyvbe? "Csodálatos dolog a vendégkönyv, mert benne van maga az Élet"
Köszönöm.
.
.
.