Pikantériája-tanulsága egyaránt van ennek a TEK-es akciónak a Magyar Hadsereggel, akik miniszterelnököt akartak lőni.
Nekem közmondások jutottak eszembe, mikor meghallottam. Korpáról, disznóról, kígyóról, keblekről, vermekről, ásásról, ilyenek.
Mert tudom én, hogy miniszterelnökünk sosem szerette a szélsőséges erőket, meg hogy a leghatékonyabban ő tudja (még -- tudta eddig) kordában tartani őket. De hát ez is azért volt, mert a Szent Ügy érdekében -- hogy a teljes jobboldalnak egyetlen erős pártja lehessen, mely így végre megdöntheti a Gonoszt -- titkon, félig nyíltan összekacsintva, de persze bizonyíthatatlanul, sosem hivatalosan, sosem személyesen, használni kellett a szélsőséget is. Engedményeket tenni, rendőrsorfalat-utcakővel-
Mert ára mindennek van, és ha az ember kétharmadot akar, abba sok olyan ember szavazatát is meg kell szereznie, akivel amúgy nemigen ért egyet, akinek zavaros eszméi neki már szalonképtelenek, és akiket le is néz. És akik bele is mennek, hogy őket nyíltan nem vállalják fel, s értenek a virágnyelvből is.
Ám céljaik nekik is vannak, és hiába látják-érzik az Erőt, ami végre elsöpörte a Gonoszt, ők ennél tovább mennének. És egyre nehezebb úgy egyensúlyozni rajtuk, hogy jól is szavazzanak, de ne is akarjanak túl sokat.
Különösen, ha közben terem olyan párt, mely őket is nyíltabban vállalja, meg ha az addig támogatott erő annyira nyíltan csak a pénzre hajt, hogy az ő eszméik szerint már urizáló puhapöccsé váltak...
***
Aztán e kikacsintgatások maguk is táplálják a tüzet.
Ráadásul a bizonyítványt folyton magyarázgató elméletek a reánk fenekedő idegen hatalmakról is
- egyfelől a célra hasznosak, mert másra kenik a saját bénázást, és mert azt sugallják, hogy Mohács óta végre mi is tudunk nagyok-erősek-győztesek lenni,
- másfelől viszont kitűnően öntözik a táptalajt, ahol azok a húsevő növények nőnek, akiknek egyre nagyobb étvágyát vagy betömjük egyre több-kövérebb léggyel, vagy egy este gazdájukat falánkolják be annak szundi való kálása közben.
***
Vitéz nagybányai kormányzónkat szokták vádolni azzal, hogy ordas eszmék támogatója volt. Pedig lenézte ő azokat, és próbálta is kívül tartani az érdekeltségébe tartozó országból. Csak azzal nem volt tisztában, hogy ha egy komplett népet nevel már iskolás kortól arra, hogy fő életcélja az (amúgy persze jogosan sérelemként megélt) elvett területek visszaszerzése s ehhez mindenféle ellenség legyőzése bármi áron, sokan fogékonnyá válnak harcos nagy eszmékre, bármi -- s bárki -- áron. Aztán ha még összefekszik egy őrülttel, aki mindezt meg tudja adni, de aki nyilván megkéri majd az árát, akkor idővel megeszik a disznók.*
Azok, amelyikeket mindig is lenézett ahogy ott az ólban turkálnak, de akiket mégiscsak ő nevelt olyan erősre, hogy rárúgják az ólajtót, miután még azokat is beengedte az udvarba, akik kihúzzák az ajtóból a reteszt.
Mert van még egy mondás: nem lehet egyszerre baszni és szűznek maradni. Nem lehet úgy illegni, hogy nekünk csak a krém jusson. És vezető pozícióban illik az ilyesmit előre végiggondolni.
***
Ez a Magyar Hadsereg -- név alapján esélyesen -- az egyik olyan képződmény lehet, mely e táptalajon nevelkedett, magába szítta a sok bölcsességet az ellenünk acsarkodó idegen hatalmakról, kapta a csendes biztatást a Gonosz megdöntésére, s hogy ennek érdekében akár rendőröket kővel dobálni és felgyújtani is lehet. Szóval hogy csak keményen. És aztán érezhette, hogy ezek most már alkalmatlanok a továbblépésre.
+++
A húsevő növény veszélyes. Nem javallott olyannak, aki nem tudja kordában tartani.
*Igen leegyszerűsített magyarázat, de sokakra hatnak túl hatásosan pont az igen leegyszerűsített magyarázatok.
Hálátlan Aldrovanda vesiculosa munka közben