Mert idegen országok miniszterelnökei felőlem viszonylag tág határok között azt csinálnak, amit akarnak, az enyémnek viszont munkaadója vagyok, ahogy, Kedves Olvasóm, feltehetőleg te is. És ha adót is mindketten fizetünk, úgy azt is elmondhatjuk, hogy mi fizetjük őt, így tényleg az alkalmazottunk.

***

Alkalmazottat értékelni sokféle szempontból lehet. Én itt most a teljesítmény / körítés, más szóval láng / füst arányt nézném meg kicsit. Tehát hogy a füstje nagyobb-e vagy a lángja annak, amit csinál.

***

A világ nagy, bonyolult, és nagyon sokan dolgoznak benne. Ha csak a nekünk szánt dolgokat nézzük, abban is naponta sok ezer ember munkája van. Pék süti a kiflit, tehenész feji ki a tejet, kólász a kólát, és még egy csomó irodista is dolgozik azon, hogy életünk egészét ne nekünk kelljen megszerveznünk. (Jó, itt az irodistákat egy kicsit túlértékeltem, tudom...)

És higgyék el, ezek mindegyikében rengeteg probléma merül fel -- minden egyes munkanapon. Nem érkezett lenmag a kiflibe, lucernát evett a Bimbó (ld. lent), nem küldtek elég szenet a dioxid mellé a kólába, hogy az excelről már ne is beszéljünk ott az irodákban.

És ezeket a problémákat mind meg kell oldani, és tudom, a más problémája mindig egyszerű, de aki ott van, annak az nem a másproblémájája, és ha tényleg meg kell oldani, az úgy már igazából sose annyira egyszerű. Leszámítva az excelt, azt újra kell indítani.

A megoldáshoz több embernek kell egymással a dolgot megbeszélni, majd kitalálni a hogyant. Sokszor ütköznek érdekek és vélemények. De hogy legyen kifli, tej és kóla még aznap, ahhoz ezeket mind meg kell oldani, és közösen valahogy dűlőre jutni. (És persze az excel is fontos...)

***

És ha ezt a sok problémamegoldásos egyeztetést/megbeszélést én mind hallanám, estére eléggé szét lenne esve a fejem.Vevőként tehát azt várom el, hogy oldják meg házon belül nélkülem, és ne is kelljen hallanom róluk.
Persze ha méreg került a kiflibe (vagy szar a palacsintába), arról halljak, de ami engem nem érint, az ne zavarja a fülemet, ha lehet.

Épp' ezért főnökként arra törekednék, hogy a vevőt ne terheljem e dolgokkal, és mindent oldjunk meg magunk. (Még a szart is a palacsintában, csak legfeljebb valljuk be aztán, ha olyan.)

Sőt: felsővezetőként még én magam se szeretnék mindenbe belefolyni, olyan középvezetőket vennék fel, akik az ő szintjükön megoldják, amit lehet, hozzám pedig csak az ott megoldhatatlanokkal jöjjenek.

***

Amit biztos nem szeretnék, ha az embereim nem beszélnének egymással, ill. a tévén keresztül tennék. Esetleg plakátokat tetetne a kemencefelügyelő a boltokba és forgalmasabb csomópontokra, hogy a lenmagraktár vezetője elaludt, és ha fél hatig nem küld magokat, ő zellert tesz a kiflibe, aztán aki eszi, az tudja, kit kell szidni érte.

***

Talán körvonalazódik, mire is gondolok.

Szóval az még nem feltétlen baj, ha egy miniszterelnök többet beszél a tévében, mint egy pék, tehenész vagy kólász. Az irodistáról nem is beszélve.

Az már azért keltsen gyanút bennünk, ha ezt túl gyakran teszi, és olyan üzeneteket megfogalmazva, amelyek nem nekem (nézőnek) szólnak. Mint ki fiához beszél, hogy menye is hallja. Ami már családon belül is suttyóság, de azok ott amatőrök, és szabadidejükben, nem az én pénzemen teszik, meg nem is jön ki házukból a fülembe.

Olyanokra gondolok, hogy "mondjuk meg a Világbanknak", "üzenjük Brüsszelnek" -- ezek persze csak kitalált példák, biztos Önök is találkoztak már hasonlókkal a saját tévéjükben / rádiójukban / plakátolvasó kereszteződésükben.

Mert ilyenkor mindig arra kell gondolnom, hogy van asztal-szék, telefon, e-mail, repülő, ha mondanivalója van, mondja meg. Már annak, akivel a gondja van. Mi több, ha tényleg meg is akarja oldani a baját, még beszélje is meg vele. Kérdezze meg, ezt most miért, javasoljon más megoldást, s ha kell, bocsátkozzon alkuba. Először barátian közeledve, aztán a reakciótól függőn lágyan vagy keményen, de mindig konstruktívan, a megoldásra törekedve. De oldja meg. És ha csak képtelen rá, akkor jöjjön hozzám.

Mert van persze olyan, mikor egy magas szintű -- pláne politikai -- vezetővel a partnerei olyan piszkos játszmát folytatnak, minek kivédéséhez a nyilvánosságot kell segítségül hívni. Vagy csak annyira hajlíthatatlanok, hogy láttatni kell a nyilvánossággal, hogy ő mit szeretne, és azok miben állnak ennek ellen. Mert lehet olyan helyzet, ahol a nyilvánossá tétel segít, mert a partnerek nyíltan már nem merik vállalni a zárt körben nekünk szegezett tervüket.

De az azért keltsen bennünk gyanút, ha miniszterelnökünk teljes uralkodása alatt folyton ilyen ügyekben él, s így láthatólag minden ügyét így intézi.

És különösen keltsen gyanút, ha a nem nekem szóló üzenetet maga a tényleges címzett is ugyanabból a plakátból / tévéből tudja meg, amiből én. Pláne ha még később, mert a magyarul írt plakátot neki még le is kell fordítsák.

Az ilyesmi arra utal, hogy olyan miniszterelnököt vettünk fel országos dolgaink irányítására, aki

• vagy alkalmatlan arra, hogy konfliktushelyzeteket kezeljen / tárgyaljon / megoldásukban részt vegyen,
• vagy szimplán jobban szereti a látványos operettjeleneteket a napi munkánál, mert előbbiben nagyobb a látványos sikerélmény, utóbbi meg unalmas, munkaigényes, és nem zúg a taps.

Ha még azt a mondást is ismerjük, hogy az igazán nagy dolgok terített asztalnál dőlnek el, még az is amatőrnek tűnik, ha megbízottunk akármilyen javaslatát ugyan partnereinek mondja el, de ezt egy csúcstalálkozón teszi. Előtte pedig csak megszellőzteti, hogy ott majd tesz egy javaslatot.

Mert egy csúcstalálkozón csupa elfoglalt drága ember* jön össze, így egy profi lehetőség szerint előre egyeztetett javaslatokkal megy egy ilyen helyre. Ha lehet, alacsonyabb szinten már elfogadott javaslattal, ha nem, csak részben kidolgozottal, ahol már csak pár kérdésben kell a drága embereknek dönteni. És mindenképpen keltsen bennünk gyanút, ha a mi megbízottunk olyan javaslatot tesz, amit a többiek nem csak hogy ott hallanak először, de meg is hökkennek rajta. Mert akkor esélyes, hogy megbízottunk még otthon se gondolta át / dolgozta ki saját embereivel.

Ide tartozik, hogy keltsen bennünk gyanút, ha megbízottunk túl sokszor sértődik meg látványosan. Az egy másik szakma -- a primadonnáé.

***

Az én miniszterelnököm a fenti jelenségek mindegyikét produkálja.

Tagja egy szövetségnek, de látványosan a tévén és plakátokon keresztül értekezik ottani kollégáival.
Jó egy éven át tartott egy operettelőadása a Világbankkal, ahol most már azt is el tudom képzelni, hogy sose nem is beszélt velük személyesen. Plakátokat ragasztott a házam elé az utcára, aztán várta, mikor veszik észre ott kinn Amerikában. Kicsit mint az ember a villamoson, aki beszélni szokott ahhoz a másikhoz, aki egyszer valami rosszat tett vele, csak most épp' nincs ott.

Úgy egy éve rászabadult a szövetség országaira egy menekültáradat. Sürgősen kezelni kellett volna (kéne még most is) a dolgot. Bonyolult és égető ügy, így sok ötletre lett volna szükség, azok egyeztetésére, érdekek ütköztetésére és azok elvarrására. A többiek első körös megoldásként tettek egy javaslatot, mit kezdjenek azokkal, akik már itt vannak. Első gondolatuk logikus volt: osszák el őket befogadóképességük arányában. Mivel jórészt nálunk voltak, ez leginkább rajtunk és két másik szövetségszéli országon könnyített volna.
Ő azonban azt mondta, hogy az összeset vigyék el tőlünk, és azt az 1134 főt se hagyhatják itt, aki ránk jutott volna. És hogy ő már évekkel előre megmondta, hogy ez lesz. (Ami hasznos információ, bár túl azon, hogy nem emlékszem rá, mikor mondta, a megoldáshoz se visz közelebb.) Így nálunk is maradt az összes...

...amíg a szövetség egyik nagyobb tagja tarthatatlannak nem érezte a helyzet egy helyben toporgását, és be nem engedte őket magához -- jobb híján saját szakállra, a majdani teherviselés megbeszélése nélkül.

Itt aztán ők is hibáztak egy nagyot, mert az ő vezetőjük (egy amúgy kedves asszony) azt hitte, bármennyit le tudnak kezelni, így fennhangon kiáltották a világba, hogy jöjjenek, de igazából a bent levőket se tudták jól kezelni, mert ekkora tömeggel addig sose volt dolguk.

Így a kedves asszony munkaadói is felhördültek. Szerencsére arrafelé ez úgy működik, hogy az asszony erre irányt váltott, és elkezdett dolgozni egy reálisabb megoldáson. Becsületére legyen mondva, hogy azóta is dolgozik rajta.

Az én elnököm eközben egy dolgot tett, felhúzott egy kerítést az áradat felőli határra. Ezzel országától visszatartott pár ezer új érkezőt. Azért ennyit, mert a szövetség többi országába a kerítést megkerülve továbbra is ugyanúgy mentek, és ha azok rajtunk keresztül jönnek, mind tovább is állnak (ez eddig nulla új ember), de ha érvénybe lépne az elosztásukra tett szövetségi javaslat, 1-2 ezret visszakapunk belőlük. Ez az egyetlen tett, amit elnököm tett. Sok hatása nincs, de legalább egy ténykedés. Igaz, ezt is nyolcszor akkora felhajtással tette, mint amennyi szükséges lett volna hozzá, sokszoros erőforrás megy el a fenntartására, mint kéne, így vélelmezhetően itt is inkább a látványos előadás a lényeg.

Többi ténykedése hangos operettfellépés. Az első felvonásban elénekelte áriáját, hogy ő ezt előre tudta, és ez tarthatatlan, és a Szövetség egy béna kacsa.

Aztán sokat kritizálták, hogy jó, de ő is e kacsa testrésze, így ha azt akarja, hogy az valamit csináljon, ahhoz neki is tenni kell. Így tett egy javaslatot. A fenti módon, azaz kiszivárogtatta, hogy az épp' aktuális csúcson majd tesz egy javaslatot. Legalább aztán tett is (menekülttáborok Törökországban, Szíria környéki országok megtámogatása, később, hogy besegítés Görögország határvédelmében). Csakhogy ahogy találmánya is minden embernek van életében vagy tíz-húsz, a lényeg itt is a megvalósítás. Ötlet kidolgozása, tárgyalás az érintett országokkal, források előteremtése, s mindez úgy, hogy azt a többiek is végül elfogadják. Azaz sok szívós munka, egyeztetés, kidolgozás, tárgyalás, módosított kidolgozás, tárgyalás...   Sok izzadság, kevés látványos elemmel. Ez -- mondjuk ki -- nem erőssége a fiúnak.

Így ami eddig megvalósult belőle, azt a többiek tárgyalták le -- például az előbb említett asszony.

Minap aztán azzal lepte meg a többieket, hogy alakítsunk bábkormányt Líbiában, vagy szimplán foglaljuk el egy részét, építsünk ott nekik nagy táborokat, és pakoljuk oda a menekültek áradatát. Mondta ezt ő, aki folyamatosan világhatalmak ellenünk mesterkedése ellen szabadságharcol, és épp' azért tart (persze látványos) népszavazást, hogy ne engedjük, hogy ránk lőcsölhessenek idegen hatalmak pár ezer menekültet. Hogy erről sok líbet nem kérdezett meg, még elmegy, nem kérdi a héja a bárányt, jön-e vacsorára. De hogy saját szövetségesei ott a mikrofonból tudják meg -- és még egy pódiumon is kell közben állniuk vele, mintha közös gondolat lenne...

Ami pedig ezt a népszavazást illeti: az még rendben van, hogy a cél érdekében nem hiszi el, hogy szövetségesei betartják majd, amit a kvóták visszavonásáról mondtak. De hogy azt se veszi észre, hogy régóta nem mondják már, hogy mindenkit befogadnának, és régóta az általa is szorgalmazott határokat próbálják építeni...

Már ők persze, mert az én elnököm csak énekel róla -- nem tárgyalt ő még egy deka törökkel-göröggel. Se.

***

És igazából sajátjaival is ezt teszi. nagy nyilvánosság előtt bedob egy váratlan ötletet, ami talán ott ötlik eszébe, s mivel isteni eredettel tévedhetetlen, így pártja és kormánya tagjai napokig menekülni kénytelenek az őket firtató mikrofonok elől, hogy ez most mi. Mert persze ők se tudják hova tenni, de amit a főnök egyszer nyilvánosan kimondott, az úgy lesz. És nekik kéne értelemmel feltölteni.

+++

S hogy miért pont most értékelem, így megbízatása félidejében?
Hát, most hogy felkért, gondoljam át, ki védi meg meg Európát a migránsok ellenőrizetlen özönétől, végig kellett gondoljam, talán majd ő.

De ahogy tetteit (vagy inkább azok hiányát) nézem, inkább operettszínésznek való anyag.
Így miniszterelnökként alkalmazni kicsit drága, de ha már fix idejű alkalmazásban áll, meg más értelmesebb most nincs is, majd csak üzenek neki vasárnap. Papírt, tollat adnak, így írok majd neki, hogy most már kicsit dolgozhatna is, mert népszínműre színészt olcsóbban is kapok.

Meg mellé majd egy ikszet, hogy ő is megértse.

*drága ember jelentése itt: olyan ember, aki sokat keres, így drága az órabére, nem tévesztendő össze a "kedves, jóravaló ember" jelentéssel!

 lucernát eszik a Bimbó