Nekem ismét telitalálat a HVG kiplakátolt címlapja.
Nem a konkrét cikk miatt, hanem a mémesített plakát az, ami -- huszonévnyi késéssel, de igen telibe- -- talált egy Jelenséget, ami a rendszerváltáskor köhögte ki a plakát eredetijét, de maga a Jelenség mai napig boldogítja a magyart.
Ahogy pár hete már elsírtam A magyar nép nagykorúsága -ban, a rendszerváltó erők legnagyobb tévedése az volt, hogy azt hitték, a népnek a kommunista ideológiából van elege, s így minden párt a harcos antikommunizmusban próbálta egymást túllicitálni, oszt' nem vették észre, hogy a népnek szimplán az ideológiából van elege, abból, hogy majd ötven éve ideológia irányít a józan ész helyett, hogy gyárakat hogy mit gyártsanak, földek hogy mit teremjenek, iskolák mit tanítsanak, három (átlagosan) százéves ideológus, egy kiáltvány és pár száz ovis munkásdal alapján találják ki, és e nép végre gyakorlatiasan gondolkodó vezetőket szeretne, akik napi ügyeiket szimplán józan ésszel viszik.
Elborzasztó volt hallani az ötvenhatos kivégzettek névsorát, de a nép nagy része kiegyezett volna felolvasásukkal, lezárta volna a múltat, és végre élni akart egy olyan országban, ahol a vezetők egyszerűen csak nem hülyék, és ezt tőlük se várják el.
A nép nem volt antikommunista, bár kommunista se, sőt, még baloldali vagy jobboldali se. Azt akarta, hogy békén hagyják végre az eszmékkel, és vezetőitől azt várta volna, hogy maguk se ezzel töltsék drága idejüket, hanem hogy átvezessék a gazdaságot egy értelmesen és piacképesen termelni tudó állapotba -- vagy legalább egyszerűen hagyják őket békén, hogy ők maguk megtehessék.
Mai napig élő tévhit, hogy az első kormány kényszerűen bukott bele abba, hogy a nép azonnal nyugati kánaánt álmodott, amit reálisan nem lehetett teljesíteni.
Bocs, de nem.
Mert a Nép nem csak Istenadta, de még csak nem is hülye. A Népnek el lehetett volna magyarázni, hogy "a helyzet rossz, mert az előző rendszer elbaszta, ti is tudjátok, tanúi voltatok, de látjátok, itt egy terv, ami alapján öt év múlva itt tartunk, tíz év múlva itt, lehet, hogy nem minden pont így jön össze, de dolgozunk rajta, ezzel foglalkozunk, ha kell majd együtt igazítunk rajta". Talán hihetetlen, de a nép elfogadta volna, hogy az eleje nehéz lesz.
Ha lát egy tervet.
Vagy legalább a vezetőit, amint kovácsolják.
De vezetői arról szavaztak, hogy állva szavazzanak vagy ülve, utcahalmokat neveztek át, mert anélkül élni se lehet, és még évek múltán is ügyrendről szavaztak és napirend előtti felszólalásokkal múlatták azt a drága időt, amire a gyakorlatias törvénykezésnek oly nagy szüksége lett volna.
És baloldali ideológia helyett kapott a nép egy nagyfröccsnyi jobboldali ideológiát: volt Szent Korona, székelykapu, Gellért püspök, rikitymuttyom hajdemán, és senki Bölcsnek nem tűnt fel, hogy a néppel ennél hatékonyabban egyiket se lehet megutáltatni. (Pedig ezek tényleg olyan értékek, amiket jó lett volna közkedvelt közkincsnek a nép szívében megtartani. Ha valakinek fáj netán, hogy a Magyar nem büszke a Hazára, hát ezért -- utólagos gratulációm.)
Persze elismerem, ezzel nem voltunk egyedül.
Marshall segély híján a KGST országait az segíthette volna átvezetni a piacképes termelésbe, ha e piacot a ténylegesen fennálló kereslet mértékéig hagyják fennmaradni, és ennek emlőiből táplálkozva fokozatosan állítják át a termelést az egyre igényesebb piacokra, s alakul ki az új struktúra, ahol az új arányokban termelnek az igényes nyugati s az egyre igényesebb keleti piacokra.
Mert kereslet lett volna a KGST-piacokon is, hisz' persze mindenki nyugati cuccot szeretett volna, de pénze úgyse volt rá, így jó ideig vettük volna egymás középjó cuccait. Persze csak a jobbféléket, de azokat igen, s így az ócskaságot termelő gyárak bezárása is kisebb megrázkódtatást okoz.
Különösen a volt szovjet s ezen belül is az orosz piac lett volna még sokáig vevő a keleti színvonalra is.
Külkereskedelmi kapcsolataink is szépen ki voltak épülve.
Persze nem csak mi rugdostuk ki fennhangon az oroszokat, a többi "baráti" ország is -- mi több, mindannyian úgy éreztük, hogy a többiek rajtunk élősködnek, meg persze jó közép-keleti sérelmek s a kölcsönös utálat is előmászott a ládafiából, s közös nagy hepajjal rúgtuk szét a piacot, ami egy ideig még túlélést segítő tápanyagot adhatott volna a szerkezetváltáshoz.
Nem mondom, hogy elég lett volna -- ahhoz túl sok volt a rozsdásbili-gyárunk --, de szegény ember legalább a meglevő pénzt nem dobálja ki az ablakon. (Már az értelmes. Egyébként a szegény ember értelmes. Ha hagyják.)
A HVG által megidézett tavariscsi konyec plakát szép példája volt a dacosan büszke őrjöngésnek, amivel nagyot rúgtunk az épp' amúgyis kifele cammogó medvébe. Aki meg ugyan nem érezte, de egynek elkönyvelte. És azóta mástól veszi a mézet. Ja hogy mézet azért adtunk volna el? Hát bocs, ez van.
Számomra e plakát (az ordító egér mellett) mindig az őrjöngő ideológia tánca volt a józan paraszti ész fölött.
Egyszer végre hagyhatnánk az utóbbit, hogy szép csendben, felhajtás nélkül dolgozhasson.
Úgy négy évig.
Higgyük el, a többi negyvenre magától megválasztanák.
.
