Én is unom már ezt a devizahitel-dolgot, annyit írtam most róla, de a beérkezett kommentekből kirajzolódott előttem a tévhitek egy meglepően szövevényes hálózata, sőt, még egy olyan elképesztő múltbeli történés is, amitől ez az egész egy ilyen összetett ezoterikus tanná tudott összeállni és a fejekben elterjedni. 

Nem azokról beszélek, akik e tanokat szimplán érdekből hiszik és hajtogatják, hanem akikkel tényleg elhitették. 

Mert egy olyan korábbi rádiónyilatkozattal szembesültem, ami igazából megdöbbentő, hogy egy normális országban elhangozhatott olyan forrásból, módon és csatornán, ahogy ez megtörtént. 

Amitől nem szakmabeli adósként az én vérem is forrna a méregtől, mert én is elhinném, hogy átvertek, ha a rádióban magyarázza el nekem hivatalosnak látszó forrás. 

Mert ez történt pl. 2011-ben, mikor a Kossuth Rádióban (!) az MNB (!) felügyelőbizottságának egy tagja is előállt e tanok egy részével! 

És persze egy felügyelőbizottsági tag nem képviseli a szervezetet, amit felügyel, "csak" a külvilág civil kontrollját testesíti meg, így értenie se feltétlen kell a banküzemhez (mert pl. költségszámlákat ettől még ellenőrizhet), de ha a hivatalos közszolgálati rádióban MNB FB-tagként mutatják be, a hallgatóság már úgy emlékszik, hogy ezt maga az MNB mondta a hivatalos rádióban. 

Annyira, hogy szövegrészleteire rákeresve, tele van vele az internet, még bírósági keresetlevélbe is beidézték bizonyítékként (!!!)(link )

És innen kezdve meg tudom érteni a nem szakmabelit hitelfelvevőt, hogy úgy érzi, becsapták, és tüntet. 



És most a hiedelmek egyenként (bár tartok tőle, hogy nem teljeskörűen): 

1. 
Nem is volt deviza, ez az egész egy kamu, a bankok összeesküvése, hogy az árfolyamváltozásra hivatkozva is extra bőrtt nyúzhassanak az adósokról. 

Ezt pár napja már elmondtam, miért nem lehetséges, de összefoglalom: 

A bank nem a saját pénzét adja hitelbe, hanem azt, amit maga is hitelként másoktól felvett (betétesektől vagy más bankoktól). 
Az általa felvett hitelre maga is kamatot fizet. (Tudom, ellenérv, hogy nem, mert ő teremti a pénzt, de nem, erről szól majd a 2. pont.) 
Ha ő nem devizában vette fel a hitelt, akkor forintban. Annak viszont jóval magasabb volt a kamata, mint a devizáé, így magas forintkamatot fizetett volna, s közben alacsony devizakamatot kap. 
Lássuk be, ez túl jótékonyan hangzik egy banktól...

És igen, bonyolításként voltak azok a bizonyos swapok, amiről senki nem tudja, mik. 
Sajnos ezekben sincs misztikum. Elmondom, de szimplán csak unalmas lesz 
Egyik változatukban a magyar banknak alapvetően forintja van betétként gyűjtve, hisz' itt gyűjti kis hazánkban. De neki olyan hitel kéne, amit frankban kap, és kell majd visszafizetnie. 
Ezért "elcseréli" a felvett forinthitelét felvett frankhitelre: egy másik banknak kölcsönadja a forintját, cserébe az kölcsönadja a frankját (amit ő gyűjtött). 
Így a magyar banknak most már frankhitele van, ezután fizet frankkamatot, és kap cserébe forintkamatot, amiből meg fizet a saját betéteseinek forintkamatot. 
A frankhitelének kamatát és törlesztését pedig a kiadott frankhitelből fedezi. 
És hogy ha frankhitelt kapott, hogy adott a devizahitelesnek forintot? 
Hát átváltotta. Neki frankja volt, az adós forintot kért. Átváltotta s odaadta. Ettől viszont ő még a külvilágnak továbbra is az általa felvett frankhitellel tartozik, ahogy az adós is neki. Amit törleszthet forintban, de abból a bank azonnal frankot vesz, hogy maga is törleszthessen, azt pedig ő is a törlesztéskori árfolyamon kapja. 

Ennyi. Egy kusza, de unalmas családregény. A swap egyébként cserét jelent, hogy miért, már látjuk, szóval még a neve se sátánista összeesküvésre utal.

És ha valaki azt a bizonyos susogó-zizegő igazi pénztárcapénzt keresné, no igen, hát olyan tényleg nem volt. De ott azért talán már nem tartunk, hogy a számlán levő s az utalt pénzt ne tartanánk pénznek, csak mert nem susog és zizeg. 


2. 
A banknak nem is volt szüksége forrásra (azaz hogy hitelt vegyen fel, akár forintban, akár devizában), mert a bank maga teremti a pénzt. 

Nos igen, ez a pénzteremtés külföldi netes világmagyarázatokban is felbukkanó közkedvelt elem, s mind között a legszebb. 

Ugyanis létező, csak egy (túlságosan) bombasztikus nevet kapott fogalom egy közgazdasági jelenségre, miközben igazából csak egy metafora, mert a valóságban senki nem teremt benne olyan pénzt, amit mi klasszikusan annak ismerünk, azaz amivel a boltban fizetni (vagy akár csak a számlánkról utalni) tudnánk. 
Helyesebb lenne legalább idézőjelesen "pénzteremtés"-nek hívni, ami érzékeltetné, hogy ez csak vmi olyasmi, mintha pénzt "teremtenénk". 

A valóságban a következő jelenséget hívják pénzteremtésnek (és elnézést, hogy sokkal unalmasabb/hétköznapibb lesz, mint amit a misztikus név sugall): 

100 forint betétet a bank nem csak úgy őrizget (akkor miből fizetne kamatot?), hanem kiadja hitelként. 
A hitelfelvevő csinál vele valamit, de vagy így vagy úgy, a pénz vki olyanhoz kerül, aki azt betétként bankba teszi. Általában a hitelfelvevő megveszi azt (gépsor, plazmatévé, házikó stb.), amire a hitel kellett, és az eladó teszi majd a saját számlájára. 
Ha ezt egy másik (vagy ua.) bank befogadta, a bankrendszer egészében van már 200 Ft-nyi betét, azaz a betétesek összessége úgy érzi, hogy van öszesen 200 Ft-juk. 
A valóságban ennél kevesebb, mert egy szabály miatt minden 100 Ft betétből csak 98-at adhat ki hitelbe, így példánkban 198 Ft betét van a végén (és kb. 196 Ft hitel, mert az új betét is leköt még majdnem 2 Ft-ot.) 
Illetve ez még nem a vége, mert az új hitel is kerülhet bankba stb. 

Csakhogy: 
Ez nem semmiből jött ingyenpénz a bankrendszernek, mert ha megfigyeltük, ő nem csak az első 100 forint betétre fizet kamatot, amiből 196-at hitelez, hanem mindkét betétre, azaz 198 Ft-ra. És persze a betét-hitel kamatmarzson keres, de ez a normál banki haszon, messze nem ugyanaz, mintha 100-ra adna kamatot, és 196-ra szedne be. 
Igazából olyan pénz, amivel a boltban fizethetünk, nem is többszöröződött. Ugyanis ketten érzik úgy, hogy van kb. 100 Ft betétük, de azért még semmit nem adnak a boltban, ha azt mondom, hogy nekem van 100 Ft-om bankban. Csak ha ki is veszem, és odaadom. Márpedig itt nem tudná a két betétes egyszerre kivenni a pénzét. Sőt, a példában egyik se tudná most kivenni, mert a hitelesek épp' most költötték el, és idő, míg visszaadják. A valóságban persze a sok közül mindig van olyan hiteles, aki épp' most fizet vissza, így a betétesek akkora része, amekkora épp' akarni szokott, kap a számlapénze terhére "igazi" pénzt, ropogósat, amivel fizetni is lehet. 

A valóságban tehát "igazi, ropogós" pénz nem többszöröződik, csak ún. számlapénz, ami csak egy ígéret, hogy ha majd visszakérjük, kaphatunk igazit is. A közgazdaságtan ezt a két pénzt meg is különbözteti, a ropogós igazi az ún. jegybankpénz, a másik a számlapénz. (És van még vagy 3-4-sok további.) Ropogós igazi az egyszerű embernél levő susogó-csengő készpénz, számlán viszont ilyenje csak annak van, akinek maga a jegybank vezet számlát, azaz a bankoknak. 

Ezért láthatóan nem igaz a hiedelem, hogy a bank a semmiből tud hitelt adni, mert a hitelt az adós mindig kikéri ropogósban, azaz készpénzben vagy elutalva (pl. kártyás fizetéskor) más bankhoz, amit viszont a bank csak akkor tud teljesíteni, ha van igazi ropogós pénze (az utalást a jegybank akkor mozgatja át a másik bank számlájára, ha az utaló banknak volt a saját jegybanki számláján ropogós jegybankpénze), azt pedig ő nem tud teremteni. 

Szóval a közhiedelem a sommás, majd félreértelmezett elnevezésből fakad, a valóságban a bankok nem tudnak igazi ropogós pénzt teremteni, csak van valami, ami olyan mintha. De nem az, és nyerészkedni se lehet rajta. 

Témánkhoz pedig mindez annyiban kapcsolódik, hogy a bankok nem tudnak hitelt adni általuk a semmiből teremtett pénzből, ami után nekik maguknak ne kellene kamatot fizetni, mert ilyen pénzt nem tudnak teremteni. 


3. 
Számít, hogy az adós forintot kapott vagy devizát. 

Nos, jogilag talán számít, és lehet, hogy ebbe belekötve sikeres lesz a jogi csűrcsavar. 

De közgazdaságilag halálosan mindegy, hogy pl. 160 forintos árfolyam mellett 1000 frankot kapok vagy 160 ezer forintot. 
Eleve azt kapom, amelyiket kérem, mert ha frankban kérem, ad a bank devizahitelt is, de nemigen kérte senki, mert a magyar boltban forintért adják a dolgokat, s a Tömő utcában is a lakást.
De ha mégis frankot szerettem volna és forintot kértem/kaptam, az se baj, mert a 160 ezer forinton vehetek még aznap rögtön 1000 frankot. (Amúgy meg halál mindegy, mert még aznap úgyis elköltöm, és persze a kettőért ugyanazt kaphatom, mert ugyanannyit ér.) 
A kettő akkor ott, amikor kaptam pont ugyanannyit ért, így pénzügyileg egyikkel se jártam jobban vagy rosszabbul. 
(És igen, vételi meg eladási árfolyam és árrés, de ez a vitatott összegek mellett aprópénz -- az aznapi árfolyam rését akár vitathatják jogosan, de itt nem ez a tét.) 

+++

Ez eddig az a három pont, amit pl. a fenti rádiónyilatkozat a fejekben oly' sikeresen  elültetett, és látszólag hivatalosan meg is erősített. Mondom, még bírósági kereset is becsatolja bizonyítékként.




4. 
A bank jogtalanul számol más árfolyammal a folyósításkor és a törlesztéskor, ezért az a jogos, ha eredeti árfolyamon törleszthetünk. 

Nos, ez ügyes. 
Mert ügyesen mos össze két dolgot. 
Azon el lehet vitázni, jogos-e, ha a folyósítás vételi, a törlesztés eladási árfolyamon történik. Ez azonban pár forintnyi eltérés. A törvény betűje szerint talán ez se jogos, bár némi közgazdasági alapja van, mert a banknak magának is váltania kell, mikor a forintot kiadja, beszedi. és saját hitelezőjével frankban teszi ugyanezt. De az ő árrése jóval kisebb, olykor nincs is, így elfogadom, ha ezt elvitatjuk tőle. 

De ez csak egy adott nap vételi/eladási árfolyamának rését jelenti ám! E helyzet rendezése az, ha mindig az adott napi árfolyamon számolunk el minden mozgást, csak azon belül ugyanazon a típusún: vagy mindig vételi, vagy eladási vagy közép. Ügyes húzás lenne az időbeli 50-100 forintos árfolyammozgást is megúszni 5-10 forintnyi árrés miatt, de igazából jogos nem lenne. 

+++ 

Belefutottam még e pár nap során apróbb-cseprőbb hiedelmekbe, de ezekkel nem töltöm a netpapírt. 

Ahogy pár napja is megírtam: a bankok ha szentek is, ők is csak abból a közismert fajtából, amelyiknek a keze maga felé hajlik. Így mind lehet igazuk azoknak, akik sérelmezik a postaköltség frankosítását, a kamatok nem előre rögzített mechanizmus szerinti emelését, ami akkor sem korrekt, ha olyan része is van, ami előre leírt mechanizmus szerint is nőne, stb. 

Így van olyan rész, amit erkölcsileg is jogos, ha az adós visszakap. 

De ha formai kellékek hiányára vagy részleges mulasztások miatt az egész szerződést semmissé tudják perelni, az lehet a törvény betűje szerint jogos, csak a törvény tartalma, no meg a szó köznapi értelmében nem. 

És azért tartanám jónak, ha az MNB elnöke elmagyarázná e dolgokat közérthetően a tévében / rádióban, mert legalább aki nem érdekből nem akarja elhinni és hajtogatja, hogy az egész átverés volt, legalább annak lelke megnyugodna, hogy nem.

Mert az adósság is nehéz teher, de úgy érezni, hogy balekra vettek, talán még nehezebb. És legalább e terhet levehetnék a vállukról. 

No meg egy csúnya régi kávéfoltot is lemoshatna ezzel az új elnök a Nemzeti Bank ingéről, és -- egye fene, némi politikai hozadék -- még el is mondhatná, mekkora hülyeséget nyilatkozott hajdan az MNB az előző vezetés idején. 

.