Furcsa dolgokat fogok most mondani.
Mert a fogyasztói társadalmat hétköznapokon is divatos szidni, de ezüst-/aranyvasárnapok idején első számú közellenséggé lép elő -- sokan a Sátánnal azonosítják, ki ilyenkor üli legnagyobb dínomdánomát az emberi társadalom romjain, mert talmi hívságokra fordítja lelküket az Igazi Értékek helyett.
És én most mégis védeni fogom.
Pedig én se szeretem.
A kényelmét, azt persze igen, de ezt most nem ezért írom.
Van egy fontos tulajdonsága, az igazi értéke, amitől persze még nem kell őt szeretni, de a bűnöst is akkor tudjuk korrektül megítélni, ha ismerjük az enyhítő körülményeket.
Szóval ez nem egy lelkesedő, csak egy védőbeszéd A fogyasztói társadalom védőbeszéde.
+++
Tudjuk, hogy az Emberiség már jó száz éve -- de ötven biztosan -- képes (lenne) megtermelni összes tagja számára a létfenntartáshoz szükséges dolgokat. Morog is sokat a világ érző lelkű része (általában éhínség-tudósításokkor), miért van az, hogy képesek lennénk a Föld minden lakójának élelmét s vizét biztosítani, mégse tesszük, miközben terepjáróval csetlünk-botlunk a Marson, meg fényűzőn élünk, meg tudok még pár szép közhelyet, de most mindet nem írom ide.
Na de: ha 10 ember meg tudja termelni 100 teljes létszükségleti igényét, mit csináljon a többi 90?
Többféle megoldás adható erre:
- Nyilvánvaló lehetőség, hogy a 10 által megtermelt javakat közösen elfogyasztja együtt a 10 és a 90. Eközben mindenki boldog, mert mindene megvan. A 90 nyilván nem panaszkodik, de a 10 se, a hatékony termelékenység miatt tud 100-nak termelni, tehát nem szakad bele a munkába. normál ütemben dolgozik...
Nem folytatom: mind somolygunk, hogy ezek nem mi vagyunk. Igazából az egyik leglogikusabb modell lehetne. Csak szimplán nem emberre szabták. Egész egyszerűen az a helyzet, hogy nem kompatibilis az Ember egyik alapvető tulajdonságával, amitől egyedei nem bírják tartósan jól érezni magukat, ha úgy érzik, hogy mások helyett dolgoznak. Akkor se, ha amúgy jól éreznék magukat azzal a munkával. Maga a tudat marja őket, hogy valaki eközben rajtuk élősködik. Lehetne ezt elemezgetni, ostorozni, de fölösleges: a lényeg, hogy emberekkel ez a modell nem működőképes.
- Mindenki dolgozik, csak félgőzzel. Illetve esetünkben tized gőzzel, hisz' 100-an termelik meg azt, amivel 10 is elbánna. Mindenki dolgozik, egyenlő elbánás, mindenkinek meg is van mindene, a legszebbnek tűnő modell.
Hát igen... Nem mondom, hogy nem voltak rá próbálkozások, bizonyos kisebb dolgokban működik is. A "fejlett Nyugat" kezdett is kicsit kényelmesedni, és ha a világ gazdaságilag egységesen fejlett lenne (talán egyszer lesz), apránként talán csökkenhet majd a munkaidő, kicsit kezdhetjük lejjebb venni a tempót. Van most is olyan, hogy nyolcórásról hatórásra váltanak bizonyos cégek, de ezt csak a kényszer szüli, nem belső indíttatás. És ez is az egyik nehézsége: szintén az emberi természet az, ami hajlamos inkább többet dolgozni is, hogy többet halmozhasson. Állati múltunkban gyökerező ösztön lehet, ami akkor érzi biztonságban magát, ha van elég. Meg hát nem is szeretünk kimaradni semmiből, és túlzott mértékben tétlenkedni se.
Fenti két "szeretjük egymást, egy mindenkiért - mindenki egyért, főzünk a nagy közös bográcsban" féle modell keverékének voltak ismert vadhajtásai is, ismerjük jól, magunk is sokáig egy olyan álomvilágot építettünk harcosan, ahol "mindenki képességei szerint dolgozik, és igényei szerint részesedik". Nyilván a részletekben is el volt rontva, meg a szándék se volt tiszta, de aki látott hajdan "szocialista termelést", az valahol érzi, hogy a Nagy Közös Munkát se az emberi természetre szabták.
- Az Emberiség így kialakított magának egy utat, ami az ő természetére van szabva: 10 megtermeli a létszükségleti cikkeket, de ezt nem adja ingyen a maradék 90-nek (mert nem ilyen a természete), így ez a 90 is kitalál olyan dolgokat, "termékeket", amikért az a 10 hajlandó élelmet adni. És persze ha a 10 megtermelte a létszükségleti cikkeket, a maradék 90 terméke már csak "egyéb, nem létszükségleti" kategóriába eshet.
De ha az arányokba belegondolunk, ez a "nem létszükségleti" nagyon messzi mélységekbe kell nyúljon, mert 90 annyi "egyebet" termel, ami 10-nek azért sok. Tehát mondjuk a második 10 termel valami "nem létszükségleti, de hasznos"-at az első 10-nek, a következő 20 már valami "hasznosnak tűnő"-t az első 20-nak, aztán a második 40 már vmi "nem csak a hasznosság számít, hanem a szépség is" típusút az első 40-nek, az utolsó 20 meg már tényleg csak csetreszt tud eladni nekik...
A rendszerbe tehát szükségszerűen bele van kódolva, hogy "szükségtelen" dolgok tömkelegét kell kitalálni és gyártani, hogy mindenki részesülhessen a szükséges dolgokból. Minden más módszer, ami "kicsalhatná" attól a 10-től a létfenntartáshoz szükséges dolgokat (hívjuk most élelemnek), hosszú távon stabilan nem tud működni az alapvető emberi természet miatt.
És lehet ezen szörnyülködni / morgolódni, de látnunk kell, hogy sokkal mélyebb, alapvető emberi tulajdonságainkból fakad mindez, mint pusztán a "shoppingolás" újkeletű ösztöne.
Egyszerűen nem talált még ki jobb módszert a világ arra, hogy hosszú távon mindenkinek jusson az igazán szükséges dolgokból, mint hogy legyártunk sokszor annyi szükségtelent.
(És igen: azt is maga az Ember fenti természete magyarázza meg, amit korábban felvetettünk, miért éhezhet sok földlakó, mikor ennyit tudnánk termelni: az emberi természet olyan, hogy annak termel, aki ad érte valamit. Ugyanúgy nem tartja el a többit, aki éghajlata, technikai fejlettsége stb. miatt nem képes termelni, mint az a 10 a többi 90-et.)
+++
De vajon működhet-e mindez hosszú távon?
Tény, hogy a rendszerbe bele van kódolva a túlpörgés, mert nem csak annyira nő, hogy a növekvő létszámú és növekedni akaró életszínvonalú emberiség újabb tagjai is munkához jussanak, hanem csodálatos hatékonyságúra nőtt csetreszkitaláló módszerei -- szolgálatba állítva a tudomány újításait is -- a rendszerben már most résztvevők termelését is növelik, mert a szerzési vágy erős.
Az egyre több "fölösleges" terméket meg Földünk véges kapacitásai nem bírják: elfogy az olaj, a szén, a hőforrások, az ivóvíz, az ózon, a levegő -- nem sorolom fel mindet (meg minek, ha úgyis elfogynak). Szóval egy olyan szisztémát, ami ennyi fölös termelést igényel, hosszú távon nem bír el a Föld.
A scifikben legtöbbször már világkormányokat látunk, vagy Nagy Szövetségeket, ami központilag racionalizált termelést / elosztást biztosíthat. (Meg ott persze mindez rég kilépett a Föld keretei közül.)
Hát igen, ez is lehet egy hatékony módszer, csak szintén instabil: itt is az emberi természet az, ami idővel valahol felrúgja: vagy az irányítás őrül meg s válik zsarnokká, vagy az egyensúly bomlik meg, s törnek hatalomra a megerősödött részek. Az emberi természet ilyen, és hosszú nyugi után talán átalakul, de átnevelődni mindig lassú, így sok Tej lefolyik még az úton, mire olyan rendszert kereshetünk, ami nem kell figyelembe vegye mostani természetünket.
Mellesleg én saját / unokáim életében azoknak a helyosztó meccseknek se örülnék, amelyekben egy ilyen világkormány egyszer majd kialakul...
Érdemes hát vetnünk még egy pillantást arra a fogyasztói társadalomra, hátha alkalmassá tehető a túlélésre, amíg békés úton jobbat nem találunk. Fentieket összevetve a termékek lehetnek azok, amiken változtatni érdemes. Sok olyan termék van ugyanis már most is, ami nem annyira használja el a Földet: a fodrász is használ hajzselét meg loreált, de a sok pénzt a frizuráért kapja, azaz a "művészetét" adja el. A könyvek is vágnak ki fákat, de áruk többszöröse a felhasznált papírénak. (Direkt árukat s nem értéküket mondom, mert az áruk az, ami megélhetést szállít a vevőtől az eladóhoz.) Az e-könyv már papírt se használ -- igaz, csetreszgyártó lelkünk az e-könyv-olvasót is termékként használja, és évente lecserélteti.
Mégis: a túlélést talán a Földet kevésbé használó termékek jelenthetik, kis anyag-/nagy szellemi igényű termékek, szolgáltatások. Hasznunkra lehet a virtuális világ felé tolódásunk is: a virtuális világ, akit a lélekrombolásért körözött közellenségek tizes toplistáján a fogyasztói társadalommal együtt jegyeznek, segíthet a túlélésben: A szoftveripar fizikailag el sem készülő termékeket kínál a Csetreszek Nagy Körforgásába, ami a jövedelmeket porlasztja a 10-től a többi 90-hez.
Szóval túlélési esélyünk van vele, de észnél kell lennünk, merre terelgetjük. S hogy mit termelünk, az legalább rajtunk is múlik annyiban, hogy mindebből mit veszünk meg.
+++
Összességében tehát szépnek nem szép, jólesőn és jogosan szidható, de jelen állapotban életünket, napi betevőnket köszönhetjük neki, hisz' tegyük szívünkre kezünket: nagy többségünk a fenti értelemben csetreszt gyárt a többiek boldogítására. S mivel szükségszerűsége a mi lényünk sötét oldalából fakad, kicsit talán jogos is, hogy ő maga is sötét s lélekromboló -- de a mienk.
Ennyit védelmében.
.
.
.