A magyar ember köztudottan mindenhez ért, bármelyik magyar kocsmából ki lehetne hozni egy szupercsapatot, amiben van egy, aki a politikát hozza rendbe, egy, aki a gazdaságot, egy a focit, egy az egészségügyet, a cigánykérdést, az oktatást...
De kocsma se kell: kérdezzünk csak meg bárkit környezetünkben: mindenkinek van egy témája, amit ha ő lenne az elnök, ő bizony azt csinálná, hogy...
A baj ott kezdődik, ha a Társadalom immunrendszere megsérül, és ezeket az embereket valaki fel is kéri.
És ilyenből mifelénk nincs hiány.
Félreértés ne essék: sokszor szakmájukhoz értő, okos, kedves, szellemes emberek. Csak amire felkérik őket -- sokszor a szakmájukban(!) --, arról van egy megrögzött elméletük, aminek kivitelezésére kvázi teljhatalmat kapnak. És ekkor elvész belőlük az önkontroll, s tűzön-vizen át meg akarják valósítani Az Elméletet. Nem konzultálnak más szakértőkkel, részletekben sem fogadnak el bevett dolgokat. Mivel kevés ember tud minden részletben legokosabb lenni, a dolog egyre több ponton akadozik, amire érkező kritikákat viszont támadásként élik meg, és egyre inkább félresöpörnek minden ellenérvet. Nem folytatom, mindenki látott már karót is, varjút is.
Elsőként beugró emlékem Molnár Lajos, aki a gyógyításhoz és a közgazdaságtanhoz is értett, sőt a kettő kombinációjához is, miniszterként viszont rátörtek az emlékek -- nagypapája sokat mesélt az egykori MÁV Biztosítóról -- és nagyon úgy festett, hogy ezt nem csak a kampányban használta az elmélet magyarázatára, hanem ez alapján akart egy délibábosan idealizált biztosítós modellt ripsz-ropsz bevezetni.
Hogy belebukott, nem csak az elmélet baja volt, erre emlékszünk, de az se volt kidolgozva, és a Szervezet akkor még működő immunrendszerére is utalt, hogy végül más fontos beosztásba került.
+++
Ezek az elbukós idők azonban elmúltak.
Sok mindenért szokás szidni népünk jelenlegi vezérét, de vitathatatlan zseni, ahogy a lapokat keveri.
Épp' ezért nehezen érthető, miért ragaszkodik több olyan kiválasztottjához, akik miatt még a jobboldal is folyton-folyvást kínosan feszeng. Szavazatszám szempontjából jól láthatón kontraproduktív a kínos ragaszkodás, neves jobboldali személyiségek is meglepően gyakran beszólnak nekik, sok hívet ők bizonytalanítanak el a hitben, szimpatizánsokat elriasztanak, a saját szűk berkeket is megosztják -- és mégis, a vezér, aki szavazatoptimalizálásban lángelme, valamiért ragaszkodik hozzájuk.
Pedig kiváltásukra lennének közismert, népszerű figurák, akik szintén a pályán fociznak / fociztak, tagjai is a Társaságnak, mégis, ők e ciklusban csak a másodvonalban játszhatnak.
Az én tippem erre szimplán az, hogy ezek az emberek tudnak álmodni.
Vezérünk maga is bevallottan Álmai után megy, ami önmagában nem baj. A jó államférfi szerintem hosszú távon idealista, rövid távon realista. Ez utóbbi nem mindig megy annyira, de sok tekintetben kőkeményen működik ez is (még ha nem is ugyanazon témákban).
De ami a lényeg: nem csak álmai után megy, nekünk is álmokat árul. Ebben van az ereje, ebben verhetetlen, ettől más, mint bármelyik kihívója, és erre vagyunk vevők ez unalmas-hideg világban:
Szavazattal s jelenléttel Békés Meneteken fizetünk, hogy érezhessük, Nagy Nemzet vagyunk, okosabb mindenki másnál, jobbak vagyunk birka szabálykövetőknél, s új szabályokat írunk a ránk csodálkozó nagyvilágnak. Aki persze fondorkodik ellenünk, de idővel legyőzetik, elismeri nagyságunkat, s megbánja a hálátlanságot, ahogy eddig a Történelemben velünk bánt.
De egyedül álmodni nehéz, pláne minden részletet. A szakterületi álmokat is meg kell álmodni, a gazdaságot, oktatást, művészetet, és ahhoz szakember kell, de olyan, aki tud álmodni. És aki mer álmodni, akit nem rontott még el a szakma túlzott ismerete, ami gúzsba köti az álmokat.
És aki álmodik, utat tör, az úttörő néha téved, és hiba lenne kisebb tévutakért nem megbocsátónak lenni.
Hát ezért.
Technokratán szakemberkedni sokan tudnak, de szakmabeliként, ám a szakma szabályaitól, a gazdaság, a fizika, a számok törvényeitől nem gúzsba kötve álmodni: ez kevesek kiváltsága.
És hogy egy kis realizmus is legyen: az ember, akit hagynak álmodni, hálás ezért annak, aki ezt lehetővé tette, és aki érti az álmait, és ez egy sokkal erősebb hála a politikában átlag elérhetőnél.
+++
Az álmok hasznosak, ők hozzák a gyökeres változást, a nagy találmányokat, hitet, lelkesedést adnak nehéz időkben. Sok jól működő állam unalmas vezetőjét váltotta már le választás, sokszor rosszabb, de lelkesítőre. A nagy jóléttel bíró államokban legkönnyebb sokszor szélsőséges erőknek a fiatalokat táncba vinni, mert ég bennük a tűz, s utálják apáik semmittevő jólétét.
Így néha jobb is, ha egy mérsékelt erő nyújt lelkesítő álmokat. (Ha a semmittevő jólét még nem is fenyeget.)
De az előre haladás nagyobbik része még egy lánglelkűen égbe törő katedrális építésekor is kövek csendes egymásra pakolása, amihez szükség van a szakma egyszerű szabályaihoz értő kőművesekre. A nagy álmodó építőmestert pedig különös gonddal kell megválasztani: itt rossz választás Égbe Ívelés helyett Nagy Pofára Esés.
S mivel előre nem látható minden, érdemes közben is figyelni a Mestert.
És az úttörő járatlan utat tör, így néha hibázhat, de ha folyamatosan mindenkivel konfrontálódik, az rossz jel, plusz még kőművese se lesz, aki végrehajt, és kell egy pont, ahol elgondolkodunk.
Szóval ha netán meg is lesz a kétharmad, és a program a szimpla folytatás, hasznos lenne átnézni pár Mester eddigi munkáját.
Mert az igazi álmodó hosszú távon idealista, de megvalósítani csak az tud, aki rövid távon realista, meg tud hallgatni -- s meg tud érteni (!) -- más szakembereket, tud egyeztetni, egyezkedni, szükség esetén Terven igazítani, és úgy változtatni világon, hogy az közben azért egyben marad.
Ha tényleg kétharmad, abból azért van ennél nagyobb merítés, lehet találni igazi álmodókat, akik tényleg jók.
(Most is akad jó példa: a BKV-t pl. -- kívülről az irányt-eredményt nézve -- egész értelmesnek tűnőn / megvalósíthatón álmodta át egy álmodó, még ha pár dologban nem is tökéletes, de hát mi már az értelmes irányba mozdulónak is tudunk örülni.)
Ha meglesz a még négy év, érdemes lenne ezeket megkeresni. Ha már mindenáron álmok...
(Mert azért sokan hálásak lennének itt egy szimpla kis unalmas egyről a kettőre jutásnak is...)
.
.
.
.
