.
Nem elemezni szeretném, csak egy rendkívül egyszerű módon eredményoldalról vetnék rá egy pillantást.
Egy elemzőműsorban mondta pár hete a kormány védelmében az egyik vendég, hogy ez az egész, hogy szövetségeinkben (EU, NATO) mi vagyunk a rosszfiúk, csak a felfújt látszat, mert a napi gyakorlatban minden kötelezettségünknek eleget teszünk, és.hiába vádolnak mindenfelől, hogy Oroszország érdekeit képviseljük, az ellenük bevezetett embargót is teljes mértékig betartjuk, pedig óriási veszteségeket okoz.
És akkor elgondolkodtam, hogy igazából ez most dicséret-e.
Mert mindannyian ismerünk saját / mások életéből olyan embereket, akik munkahelyükön az összes feladatot ők viszik el a hátukon, mégis valahogy olyan bénán adják el magukat, hogy a főnök ebből semmit nem lát, csak hogy fél év óta először egyszer elkésett, meg pár hete az egyik anyagban volt egy félreszámítás, és most is, és egyáltalán, olyan furcsa ez az ember -- miközben mások adják el az ő eredményeit, lépnek elő s szedik be a bónuszokat.
Vagy látja a főnök s a kollégák, hogy elvégzi a munkát a fiú, csak mindenkinek beszólogat időnként, és így máris senkit nem érdekel, hogy hogyan dolgozik.
Ismerős?...
***
Ha mi a felszín alatt tényleg minden szövetségi kötelezettségünket csendben teljesítjük, és tényleg sok pénzt áldozunk rá, és mégis mindegyikben az a kép él rólunk, hogy mi vagyunk a megbízhatatlanok, akkor -- nem mondva semmit arról, mit és hogy, de -- valamit nagyon nem jól csinálunk, mert ha csak az eredményt nézem, mi vagyunk az a bizonyos totális balek, aki sok pénzért veszi meg magának a többiek ellenszenvét és lenézését.
És én még azt is elhiszem, hogy valójában ők a hülyék, és mi csináljuk jól -- mégis sok pénzért megvettük a többiek ellenszenvét és lenézését.
***
Itt van ez a legújabb megszólalás is a bevándorlásról. Sokan forgatnak hasonló gondolatokat, szalonképes pártok is, EU-n belül. Többségük kimondottan akkor veszi elő a témát, ha olcsó népszerűségre törekszik -- egyszóval a könnyű siker / olcsó népszerűség egyik bevált receptje.
Nekünk sikerült mégis olyan rosszul időzítve és keresetlenül megfogalmazni, hogy egyértelműen negatív visszhangja lett (akinek a gondolat magva szimpatikus, annak is visszatetsző lehetett a stílus és az időzítés, vagy legalábbis érezte, hogy erre akkor és ott helyeselni neki is büntetőpontokat hozna).
És azt is meg kell itt jegyeznem, hogy amikor azt mondom, " forgatnak hasonló gondolatokat", az azért egy árnyaltabb változatát jelenti ennek a témának. És ez úgy általában is igaz: folyamatosan olyan érzésem van, hogy úgy használjuk a mai világpolitika nyelvét és eszközrendszerét, mintha baltával keveredtünk volna a népi fafaragók közé.
És persze értem én azt is, hogy a Felszólaló a válságban gyötrődő Európa egyik Utat Mutató Csillaga szeretne lenni, és feltehetőleg azért kockáztatta meg már a temetés idején, hogy ő lehessen az első, s a többiek már az ő követőiként tűnjenek fel, de a rossz időzítés és durván faragott gondolat ismét mínuszpontokat hozott.
Sajnos ha az embert állandó frusztráció éri azok részéről, akik szemében a legnagyobbá szeretne válni, sokszor úgy érzi, bizonyítási kényszerbe kerül, és egyre bombasztikusabb állításokat tesz, hogy megmutassa, neki volt igaza. Gyepáltatok az "illiberális" beszédért? -- hát most láthatjátok, mire mentetek a túlliberális bevándorláskezeléssel.
Csak a bizonyítási kényszer olyan spirál, amiben egyre többet hibázunk. Szóval jobb lenne higgadt fejjel, gondolkodva. Nem kell a legnagyobbnak lenni, elég ha tartósan-megbízhatóan hozzuk az elvárhatóan gondos cselekvéseket, időnként adódó különleges helyzetekben higgadtan és bölcsen döntünk -- ez idővel meghozza a rangot.
+++
De elemzésbe tévedtem, így vissza a puszta eredményhez:
Ha az ember országának nincs olyan hadserege, amivel az egész világot legyőzheti (mely gondolattal az egészségesen fejlődő szervezet gyermekkorában leszámol), úgy szövetségesekre van szüksége. Szövetségeseink körében érdekeinket minél olcsóbban szeretnénk érvényesíteni, így kimondottan rossz eredményűnek mondhatóak vagyunk, ha sokat költve a szövetség elvárásaira is mi vagyunk a fekete bárányok.
És ha ők a hülyék, definíció szerint akkor is mi voltunk eredménytelenek.
Olyan ez az egész, mint mikor sikerül vennünk egy ócska-szar autót sok pénzért. Lehet, hogy nagyon ügyesen ármánykodva csináltuk, olyan furfangokkal és úgy vámolva meg tutin okosba tuningolva, amit a Legnagyobbak is megirigyelnének, de ha csak az eredményt nézzük, akkor sikerült vennünk egy ócska-szar autót sok pénzért.
Ezek után számít egyáltalán, hogy napi szintre lebontva mit és hogyan csináltuk?
.
.
.