Mosógép. Átlagos világmárka, eredetileg egy év garanciával, külön pénzért kiterjesztve kettőre. Harmadik év végén most valami eltörött benne.

Átvitt értelemben, azaz valahol mélyen a lelkében.

Néha centrifugázik, néha nem. Néha szivattyúzik, néha nem. Szerelő nézi, mint kisangyal. Szerelő el, ruha be, kimos, centrifuga előtt leáll, kész. Külön centrifugaprogram nagy nehezen, sokadjára elindul, felpörög, egyre gyorsabb, a szokásos szép hajtómű-felbőg-Teneriffre-betonról-elemelkedik hang -- majd miután kicentrifugázott, feltölti friss vízzel, és leáll. Aznap este már nem indul. Kiszed, kézzel kicsavar, két napig mindenhova-kiaggatva szárít.

 Első szerelő szép-komoly-weboldalas, bár utólag nézve cégnév nincs rajta, a kiállított számla szerint kis faluban élő kisadózó özvegyasszony. Szerelő kedves, de fentiek tükrében eleve esélytelen. De ő legalább másnapra megbeszélve egyórás intervallumot vállal, abban jön is, utána fentiek, próbajárat, motor, ékszíj ellenőriz, amit lehet, tényleg megnéz, kiszállás+hibameg(nem)állapítás a piacon szokásosnak tűnő 10 ezer, majd később még telefonon felveti, hogy tud helyet, ahol kétezerért bevizsgálják a vezérlést, ami aztán úgy húszezerért cserélhető, de ezzel aztán végleg el is tűnik, többet nem hallok róla…

 ***

Második már márkaszerviz, cserébe egy hét múlva jönnek valamikor reggel 9 és 1 között. Ennél pontosabban a szocialista szakipar szabályai szerint nem lehet megmondani.

Fél nap szabadság, tényleg jön, kedves, hozzáértő, gépből hibakódot kiolvas, hibakód szerint ajtó a rossz, ami alapján a fűtőszál a leggyanúsabb. Mert ha ajtó jó, akkor a zárlatos fűtőszál szokta ezt a kódot adni. Ez az a karón varjú, ami könyvből nem tanulható. Emellett még az az ekoszelep is lehet, ki létének célja mosásonként egy(!) liter víz megspórolása a világnak, cserébe nem bírja a mosószert, és olykor beragad tőle, ha nem mosunk időnként kilencven fokon -- akár kell, akár nem.

El is indít egy üres ecetes mosást kilencven fokon, ha ekoszelep, kitisztul, ha fűtőszál, kipusztul, legalább majd kiderül, mi mennyi. Már nekem a kétórás program végére, mert ő továbbáll, s majd hívjam fel, ha hiba lett, és telefonos távvezérléssel együtt majd olvasunk hibakódot.

 Másfél óra múlva vízzel töltve le is áll, ő elérhetetlen, de szerviz félóra múlva felveszi, szólnak neki, de most ebédel. Még másfél óra olykor telefonálni próbálva, majd hibakódot tényleg kiolvassuk (a mit hogyan nyomkodunk hozzá egyszerre s tekerjük el eggyel majd tízzel titkos tudása sikerélmény nekem!), és ezúttal szivattyú. És hát igen, a szivattyú tényleg lassú haláltánccal, apránként távozik, így akár lehet is, bár hogy miért engedte rá egy héttel korábban a vizet a kész ruhára, rejtély marad. Egyszer régen volt egy hasonló esete, de másik típus, szoftverhiba, ez ennél nem jellemző.

 Két napra rá szivattyú kicserél, rendesek, őrizzem meg a régit még pár hétig, ha mégse ő volt a hibás, ingyen visszacserélik, de ha mégis, talán még megy is majd az egész, és lehet még pár jó éve egészségben (ha a szimmering bírja, mert kicsit szimmeringes hangja van, az viszont már akkor majd csapágy-üst, azaz kuka és új mosógép... ).

***

Nem a szerelők ebben a játékban a hunyók -- még arról sem ők tehetnek, hogy többségük jobban fizető országokban szerel, így itt nálunk marad az <egyhetes vállalás vagy kisadózó falusi özvegyasszony> dilemma.

A gyártók azok, akik ezeket a tákolt csodákat összehozzák, s aztán nem fizetnek hozzá olyan s akkora szervizhálózatot, ahol marad elég ember szerelni.

Meg persze a világ, ahol még tesztelni sincs idő a költséghatékony anyagokból, költséghatékony maláj forrasztóasszonyok által költséghatékonyan összedobott cuccokat.

Nem csak a mosógép ilyen -- a LED-lámpákat pl. örökéletűnek hirdeti a világ, de csak az utóbbi pár évben, mióta léteznek, már vagy négyet cseréltem. A titok nyitja, hogy maga a LED tényleg örökéletű, ám az őt körülvevő elektronika ugyanabban a költséghatékony világban készül, mint a mosógép.

 ***

 Azt susogják ilyenkor a bölcs fogyasztóvédők, hogy tudhatnánk, hogy olcsó húsnak híg a leve, a minőségre érdemes költeni.

A gond csak az, hogy felpörgött világunkban -- és különösen az olyan alulfejlett fogyasztóvédelmű országokban, mint ez a mienk itt -- csak abban lehetünk biztosak, hogy olcsó húsnak híg a leve, a drágáról csak annyit tudhatunk, hogy ennyi pénzért elvileg akár még sűrű is lehet. De hát miért lenne, ha úgyse bünteti semmi, ha híg.

 ***

 Van a közgazdaságtannak egy szép példázata a használtautó-piacról. Eszerint az autó olyan bonyolult szerkezet, hogy a piacon  megnézve rejtett hibái nem fedezhetők fel. Ezért a vevők bizalmatlanok, és kevesebbet fizetnek, mint amit az autó kinézete (= ottani felmérhetősége) alapján átlagosan érhet.

Ezért az elsőtulajdonos nyugdíjas bácsi, aki csak hétvégente járt vele a telekre, autóját nem viszi a piacra, hanem családon belül / ismerősnek adja el.

Ezek az autók így nem jutnak oda -- annak ellenére, hogy ott csupa ilyen látható. Paradoxon...

A piacra így már csak azok kerülnek ki, amelyikek kinézetükhöz képest tényleg ócskák.

S így a vevők utólagos tapasztalata tényleg visszaigazolja a várakozást, mely szerint a használtautópiac az a hely, ahol kritikán aluli autókat áron alul lehet venni. Azaz szart olcsón.

***

De mára már ugyanez zajlik az újak piacán is. Vehetek drágán is cipőt, -- még márkásat is -- még ha tényleg bőr is, varrása miatt a talp simán leválhat egy év alatt.

Van persze egy szint, a nagy márkáknál a méregdrága kategória, amire ők is figyelnek. Mert ott már sokszor a vevők is profik, vannak elvárások, és a piac bünteti a rosszat.

De az alsó és a középkategória közt sose lehet tudni, van-e különbség a lében, hogy sűrűbb-e a drágább. Még a nagy márkáknál se. Elbuktak már az evolúcióban azok a nagy nevek, melyek e költséghatékony világban is görcsösen ragaszkodtak az örökkévalónak gyártáshoz. Nem is követelmény, nem csorbul a név, ha a korszellemnek megfelelő a minőség -- de nem is fizeti meg senki, s még aki megfizetné is leszokik róla.

A márka mögötti minőség régóta nem az alapító atya szellemét tükrözi, hanem hogy mekkora megspórolt költségnél kezd érezhetően esni a forgalom.

 Fogyasztóvédelem alatt sem szűken a hümmögő-brummogó hatóságot értem, hanem azt az állapotot, hogy egy piacról mennyire tartja úgy a világ (a gyártók), hogy ott szabad a vásár, mert -- ízlelőbimbó híján -- a szart is boldogan kanalazzák, s ha néhányuk meg is érzi, a legközelebbre teljesen lecserélődött kínálatból még elkerülni se tudja.

S nyávogását nemigen hallják a kuponokkal boldogan kanalazók.

 És hát sajnos kis hazánk piaca egyelőre inkább a büntetlen szar kategóriába van a fejekben sorolva. Ami persze apránként alakítható. Már ha foglalkozik vele valaki.

 ***

És persze a politika gyártói is ismernek minket, hogy boldogan kanalazzuk az olcsó kuponos igazságokat, sorsukat kezükben tartó honpolgárnak érezzük magunkat, ha vezetőink szép színes papírra nyomtatott levelekben nemzetileg konzultálnak velünk, vagy ha csak megosztják Titkos Tudásukat a fejükben dúló kétjegyű prímszámokról -- ahogyan még sohasem hallhattunk róluk.

***

 Van ráció a vevőben, ki inkább olcsón vesz, s legalább tudja, mit remélhet érte, mint drágán, s csak remélhet érte.

 Amitől persze csak erősödik a kép rólunk, hogy mi bármit, csak olcsón.

Így ide a trágya jön.

Azt meg ki venne drágán?

De azért ki drágán szeretné, úgy is megveheti. Mert a vevő mindenek előtt!

+++

Örök körforgás...

...lenne, de szerencsére ma már a körforgás sem örök. Ha jobban odafigyelünk, már most szimmeringhangja van...