Választások rendre felbukkanó értelmiségi busongása, hogy nem programok alapján választ az Istenadta (-verte) Nép, hanem "arcra", azaz legjobb esetben is a jelöltek megnyilvánulásai alapján.

Minap Puzsér védelmében akadtam egy kommentbe, mely szerint hisztis, hisztis, de bezzeg a programját senki nem olvasta, úgy csepülik. 

És akkor újfent elgondolkodtam -- mint sokszor már korábban magamban --: tényleg, mi a fontossági arány a jelölt személye-fellépése és programja között? 

Menniyre jogos a busongás, hogy a demokrácia lényegét csúfolja meg, ha nem a programot nézzük, hanem az embert, és annak is felszínen látható viselkedését, beszédmódját, kirohanásait? 

És arra a furcsa következtetésre hajlok, hogy talán nem is olyan irracionális a nép, mint sámánjai gondolják róluk. 

(Ami amúgy egész sok esetben kiderül, ha mélyebben bemászunk a mögöttes gondolkodás vájataiba. )

*** 

Mert rendben, a program az, amit a jelölt megvalósítani ígér, és életünkre tényleg azzal hat majd, amit programjából megvalósít. 

De már itt felkaphatjuk fejünket a mondat végén lángoló szóra: megvalósít. 

Ami ugye már nem maga a program -- mert az csak egy terv --, a lényeg az, ami ebből összejön. 

*** 

És itt lép be a felszínen látható ember, hogy bizony ésszerű dolog látható lényét külön is figyelni! 

*** 

Nem akarom szegény Puzsért rosszul ez okfejtésből kihozni, sokkal többre tartom őt s látok ki belőle, mint amit a felszínen összehisztizik. Meg hát jelenlegi főmesterünk is egy közismert hisztigép, s a másik két jelöltről is tudunk hátrányosat mondani. 

 Ám tagadhatatlan, hogy a hirtelen indulatra való hajlam -- különösen ami az épp' aktuális hülyegyereknek tartott partnerrel szemben ragadtat kemény szavakra --, igen megnehezíti jó munkakapcsolatok kialakítását. 

 Márpedig egy polgármesternek végtelen sok érdek és azok képviselői közt lavírozva kell programjának pontjait keresztülvinnie. Szándékosan nem keresztülverekedni-t mondtam, mert az már egy választott stílus -- főleg az indulatosaké --, a csendes kompromisszumkész meghallgatja tárgyalópartnereit, és akkor se borítja rájuk az asztalt, ha már hetek/hónapok óta nem jut velük dűlőre, mert tudja az ősi mondást, hogy ha át akarsz kelni a Níluson, ne szidd a krokodilus anyját. 

Kemény, ha az kell, de végső fegyverként, a szükséges mértékig -- és legritkább esetben szidja le magát a partnert! 

 Egy polgármester olyan várost akar programjának képére formálni, mely város tele van olyan dolgokkal, mely nem az övé, így e tulajdonosok beleegyezését bizony ki kell csikarnia. Szép szóval, s csak szükség esetén a törvény kényszerítőeszközeivel (ahol lehet). 

De még ahol hatalmában áll is dolgokat kikényszeríteni, ott se biztos, hogy nem jobb közös megegyezést keresni, mert ugyanazon sértettekbe botolhat későbbi ügyekben is. 

 És még az önkormányzati hatáskörű dolgokban is együttműködő partnerségben kell élnie saját képviselőtestületével, mely a valódi hatalmat gyakorolja, és ismerünk Esztergomokat a Magyar Történelemből, ahol egy csendes geci képviselőtestület képes volt egy teljes cikluson át mesterségesen a tönk szélén tartani egy várost annak polgármesterének leghatározottabb akaratával szemben. S persze itt mifelénk a polgármester és képviselőtestület viszonya szinte borítékolhatóan a pártbéli hovatartozástól függ, ám egy ügyesen lavírozó polgármesternek lehet esélye egy ellenzéket is maga mögé állítani, míg egy villámokat mindenkire hányót a saját almából valók is megharapnak. 

 Egyszóval aki hisztis indulattal üvölti le azt, aki kampányában épp' aznap keresztbe tett neki vagy rosszat mondott róla, az feltehetőleg nem indul jó esélyekkel egy olyan harcban, ahol végtelen sok érdekszövevény útvesztőjében kell majd sok érdekcsoport jóindulatát megnyerve programjára alakítani egy egész nagyvárost. Ahol állandó jó kapcsolatban kell állnia végtelen sok olyan emberrel, akivel amúgy napi érdekkonfliktusban kell dűlőre jutnia. Ahol pont azokra nem mondhat semmi sértőt, kikkel szemben nap mint nap felforr benne az indulat. 

*** 

Átolvastam a programokat -- amennyire időmből kitelt (és persze azét, akinek van ilyen) --, és szépek, de tizedét se fogja tudni megvalósítani egy kampány konfliktusaiban hisztisnek mutatkozó. Ahogy olyan se, aki egyéb módon mutatkozik alkalmatlannak egy folyamatos harcban való felszínen maradásra. 

 Ármány-cselszövés-szövetkezés állandóan változó érdekek mentén -- sokszor nem tisztességes lépések ezek, és nem is feltétlen várom el egy vezetőtől, hogy ő maga éljen az eszköztár piszkosabb részével, de legalább felismerje és hajózni tudjon szennyhabos hullámain. 

 Karácsony például sokáig tűnt szerencsétlen baleknak, akin az utolsó pillanatban is keresztülgyalogol saját alkalmi partnere, akit ő eztán is töretlen szövetségesének mond, ám valamit csak tud, hisz' végül megülte a hullámokat, és ő maradt felül a saját táborán belüli harcban. 

+++ 

Talán nem is akkora hülyeség egy kampány piszkos eszköztárában fennmaradni képes embernek adni a pásztorbotot, és összemérhető súllyal nézni a kampányban látható embert a programhoz képest. 

 Nem mindig hülye a nép, mikor a maga látszólag egyszerű szemével nézi a dolgokat.