Ez a vírus még -- úgy tűnik tán --nem az a vírus, de egyre nagyobb esélye, hogy egyszer egy igazán pusztító kezd majd tizedelni.

De már ez is okozhat ellátási gondokat úgy kórházakban mint akár közértekben, ahonnan élelmet kellene szerezni, de bemenni kevesen mernek, vagy mégis túl sokan is mernének, de akadozik az ellátás, mert nincs aki ellátni merjen vagy tudjon.

Ilyenkor, szűkös erőforrások mellett kényszerűen előjön egy másik énünk.

 Ez a másik kemény, harcol, könyököl, nem előzékeny, és nem adja át a megszerzett helyet vagy javakat.

 És valamelyest ez a társadalomnak is érdeke, mert nem szervezhető olyan bonyolult hálózat, mely minden egyes tagját egyenként el tudja babusgatni, mije fáj, mire van szüksége -- legalább szólnia mindenkinek magának kell, és valamennyire harcolni is magáért, hogyha bajban van.

 De persze egy elszabadult helyzetben sokszor akkora önérdekérvényesítésre van szükség, ami már gátolja a köz hatékony ellátását, s már az egyén a saját erkölcsi érzékét is úgy érzi olykor, hogy meg kell erőszakolja közben.

 Nem akarok érzelmi / erkölcsi alapon érvelni amellett, hogy eddig ne jussunk el. Mert akiben ez visszhangra lelne, annak számára érvelni se kell.

Mondok hát három  színtiszta önérdeket, miért ne tapossunk át a túlélésért mindenen s mindenkin.

 Az első, hogy egy válsághelyzetben együttműködő társadalom elképesztő hatékonysággal tudja előhozni a nép spontán önszervezőképességét, energiáját, találékonyságát a helyzet megoldása érdekében. Emlékezzünk csak a 2013-as márciusi nagy hóra, mi szépen kisegítette egymást -- s így magát -- e nép a bajban.

 És hát egy valamelyest önzetlenül együttműködő embertömegben az egyén is nagyobb eséllyel számíthat rá, hogy elkapják majd, ha épp' ő kezdene a játékból kiesni.

 De a harmadik a legfontosabb. Ami még akkor is megfontolandó, ha a fenti együttműködés nem alakult ki, ha ember embernek már farkasa.

Mert lehet nagyobb túlélési esélyünk, ha lenyúljuk az utolsó egész veknit a boltból, ha nem adunk lisztet vagy vizet a szomszédnak, és ha nem megyünk oda az utcán elesőhöz. Hogy biztosabban túléljük. Ami egy teljesen jogos és érthető ösztön.

Ám aztán ha túléltük, egész további túlélt életünkben együtt kell élnünk majd azzal, amit és ahogyan tettünk vagy nem tettünk.

Szóval hogy egyáltalán érdemes legyen túlélni. Ezért.