HTML

Benderik elmélkedik

Friss topikok

Bespájzolásról a korona árnyékában

2020.03.06. 05:53 Benderik

 

Felvásárlási láz, liszt, cukor, üres polcok., megnyugtató hivatalos nyilatkozatok -- "az ellátás megoldott, átmeneti hiányok előfordulhatnak" -- igazából szinte papírforma, ami egy-egy áruhiánnyal fenyegető válság hatására bárhol a világban lejátszódik.

Előbb a túlóvatos mindigaggódókban indul be az ősi őszi mókusösztön, aztán a megfontoltan óvatosakban is, de ez még nem igazán észrevehető a boltok látványában.

Aztán apránként egyre többen, terjed a hír, egyre kevésbé nézik aggodalmaskodó hülyének azt, aki betáraz.

Az illetékesek igyekeznek megnyugtatni a lakosságot, hogy az ellátás megoldott -- nagyjából függetlenül attól, hogy megoldott-e. Mert az állam mindig fékezni akarja a pánikot, mert ez a dolga, és mert még a legolajozottab ellátórendszer sincs felkészülve hirtelen keresleti rohamokra.

És így a polcok üresek lesznek, amitől aztán még a legtovább kitartók is begőzölnek, és megrohanják a boltokat. És persze megint becsapva érzik magukat, hisz' ők fegyelmezett állampolgárként azt tették, amit az illetékesek kértek tőlük, és végül persze megint ők fognak éhezni vagy eszik majd a méregdrága megmaradt bionádcukrot.

Násztánc ez, ahol mindenki teszi az évezredek óta begyakorolt dolgát. Egyszerű játék, régóta ismert szabályokkal.

Erre mifelénk Keleten az öregek különösen emlékeznek még hasonlókra, zsigereikben van a sorbanállós, várost kajtató kajabeszerzés. És ennek ösztönből jövő megelőzése.

***

Amiről most elmélkedek kicsit, az az állam szerepe ebben a táncban.

Meg hogy tényleg csak egyéni érdek betárazni vagy lehet közérdek is.

***

Ahogy fenn írtam -- és tudja jól mindenki -- az állam játssza ilyenkor a nyugalomra intő szerepet, mert az ő feladata az össztársadalmi érdek képviselete, míg a többieké az önérdek érvényesítése.

És ez így nagyjából rendben is van, sokszereplős rendszerek akkor tudnak jól működni, ha mindenki érdekét képviseli valaki, és ez a valaki leginkább saját maga és szűkebb környezete tud lenni. A Nagy Közös Érdek ügyvédjének szerepére pedig ott a Megválasztott Bölcsek Tanácsa, az államszervezet.

Amitől aztán persze Magas Erkölcsi Lóról nézve az állam tűnik a jófiúnak, a boltokból megrakott kocsikkal kisunnyadók meg a közérdeket kijátszó rossznak, akik borítják a közérdek érvényesíthetőségét, akik miatt az áruhiány kialakul.

Nos, amikor a válság már bekövetkezett, és tényleg akadozik a termelés, akkor ez részben még igaz is -- bár mondom, erkölcsileg nehéz elítélni, aki pont úgy viselkedik, ahogy az Ember beépített természete szerint ősidők óta teszi, azokból az időkből, mikor még mókus volt.

Ám válságok előtt, mikor még csak az előszele érződik, és előre gondolkodva megjósolható, hogy esetleg bekövetkezhet majd egy válság -- ilyenkor bizony össztársadalmi haszna lenne, ha a nép tartós fogyasztási cikkekből elkezdene felhalmozni.

 

Miért?

  • Ilyenkor még az ipar (mezőgazdaság) pótolni tudja a felvásárolt készleteket.
  • Ha a felvásárlás olyan cikkeket érint, ami sokáig eláll, és a válság vége után elfogyasztjuk, akkor még pazarlás sincs, hisz' nem keletkezik kidobott élelmiszer. (Ami persze elméleti eset, meg nem igaz a mirelit csirkemellre de tanulható.)
  • És ugyanez igaz, ha nem következne be a válság. Amikor kiderül, hogy vége vagy nem is volt és lesz, elkezdhető a tartalékok felzabálása.

Utóbbiak miatt fontos az is, hogy a felhalmozott cucc némileg változatos legyen, ne csak egyféle babkonzerv.

***

Válság idején az államra nagyon nehéz feladat hárul, hisz' ő dolga az akadozó termelés/szállítás mellett is a lakosság ellátása. Ennek egyik eszköze lehet az általa elvégzett biztonsági felhalmozás. Mert ha le kell álljon a termelés, akkor a semmiből ő se tud tarhonyát főzni.

Márpedig egy állami betárazáshoz raktárak kellenek, sok állami pénzből feltöltött készletek, majd aztán a válság idején az akadozó szállítás mellett a terítés megszervezése.

Mindezt úgy, hogy a Közös Ló mindenhol a világon egy fejőstehén, aminek lukjain sok cukor kipereg, és sok zsák krumpli leesik az erre-arra kitérőket tevő teherautók platójáról, meg sokszor ébredünk rá, hogy jé, üres a feltöltött lepecsételt raktár.

Aztán a végén eladni is csak nyomott áron tudná, amit nem loptak szét.

Tárazhatnak maguk az ellátóláncok is persze, és lehet, hogy idővel ez is kialakul, de persze pénzbe kerül ez is, így csak félig oldható meg üzleti alapon, biztos támogatnia kellene az államnak is.

Össztársadalmi szempontból tehát kifejezetten hasznos lehet, ha a szükséges betárazás egy részét a lakosság saját pénzéből a saját raktáraiban végzi el. Már ha ezt akkor teszi, amikor a betárazott mennyiség még könnyen pótolható.

***

A penicillin és az oltás átmeneti nirvánába vezette az Embert, de ez véget ért. Már a baktériumokkal se minddel bírunk, de a madár- majd ez a koronainfluenza jól mutatja, hogy a jövőnk egyelőre esélyesen egy néhány évente globálisan ránk boruló járvány, melyek némelyike akár igazi nagy pusztítást is hozhat, nem csak ilyen vaktöltényeset. Ez a kettő volt eddig a "fokozott rendőri ellenőrzés, ami még nem büntet, csak figyelmeztet".

És ilyenkor karantén lesz, ami munkahelyek bezárását is jelentheti, ami meg a termelés / szállítás leállását.

Ugyanúgy fel kell erre készülni az emberiségnek, mint a klímaváltozás viharaira, vízhiányos árvizeire és egyéb áldásaira.

Azaz nem lenne hülyeség, ha a megjósolhatóan veszélyeztetett időszakokra természetes, támogatott viselkedéssé válna a veszélyeztetett időszak után tényleg elfogyasztható és elfogyasztott termékek felhalmozása. (Ez nem csak élelem, háztartási- és vegyiáru is pl.)

És ez akkor már nem elítélendő hörcsögviselkedés lenne, hanem a tudatos állampolgár tervezett felkészülése.

***

Ami ha kialakulna, nyilván lennének idővel szakértői tanácsok, javasolt listák, amikből érdemes betárazni, interneten receptek, mit főzzünk a két hónapja megvett miből, szóval ha ez kialakulna, akkor minden részletében kialakulna, és tényleg működhetne túlhajtott pazarlás nélkül.

***

És persze lakásaink nem alkalmasak ilyen gyakori vagy állandósult raktározásra.

Így nem is azt mondom, hogy ez kéne legyen az elvárt, inkább azt, hogy semiképpen nem kellene elítélendő viselkedésnek tekinteni -- ellenkezőleg: ésszerű módon véghezvitt módját társadalmilag hasznos dolognak.

Ott ahol van rá mód. Mert azért van ahol van -- most is van valahol az a sok liszt meg cukor, ami nem a boltok polcain.

***

Amúgy e viselkedésminta hosszabb távon a lakások részévé tenne a némileg nagyobb kamrát. Meg persze a know-how-t, hogyan kezeljük tartalmát. De ez egy távoli jövő. Aminek azonban az tud megágyazni, ha először elfogadjuk, hogy az időbeni tervezett betárazás lehet jó és közhasznú.

És akkor az állam se azt kéne folyton hajtogassa, hogy nem kell vásárolni, az ellátórendszer bírni fogja a terhelést, hanem egy ennél összetettebb és intelligensebb feladatként a megfelelő időkben javaslatot adna a javasolt tartalékolás mértékére. Amikor látszik, hogy közeleg a baj, jelzést adna a lassú felhalmozásra, amikor vége, a készletek felélésére.

És akkor a felhalmozásra adott jelzés se pánikrohamot váltana ki, mert egy megszokott rend része lenne. Mert most az államnak nincs lehetősége arra, hogy a lakosságban beindítson egy olyan enyhe betárolást, ami nem fordul azonnal a boltok lerohanásába. Így kénytelen folyton azt mantrázni, hogy az ellátórendszer felkészült, miközben tudja, hogy nyilván nem.

+++

Na ja, hát csak töprengtem kicsit. De most már megyek, bontok egy sört az ágy alatt felhalmozottból.

 


betarazas-1.png

 

 

 

 

 

 

 

12 komment

Címkék: hörcsög mókus járvány korona ellátás készletgazdálkodás mókusösztön bespájzolás

A bejegyzés trackback címe:

https://benderik.blog.hu/api/trackback/id/tr5515506480

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

erol 2020.03.06. 09:50:48

Azt nem értem, hogy aki fél az esetlegesen bekövetkező éhínségtől, az miért halmoz fel cukrot? Azt fogja enni kiskanállal, ha nem lesz kaja?

konrada 2020.03.06. 12:37:42

@erol:
...azért nem olyan bonyi ez: a cukornak van a legnagyobb energiatartalma, azaz kis helyen sok napra elegendő energia eltárolható.
...szóval ha rajtad múlna, hogy kiválasszd, 1 kg valamivel kell túlélned 1 hetet, hát te se a zabpelyhet választanád!;))

Benderik 2020.03.06. 21:54:11

@erol: ...meg amire a lisztet. Almáspite például.

neet 2020.03.07. 21:08:09

Nem az lehet a fő-baj, hogy elfogy a tészta a boltból, hanem, hogy vagy le se jutsz a boltig vagy az ki se nyit. Akkor majd jól jön a mókuskaki is a spejzből.

hidroponi 2020.03.07. 21:37:37

@erol: a cukor az elelmiszerek aranya. szinte vegtelensegig eltarhato es cserealapnak is tokeletes.

sóhegy049 2020.03.07. 23:31:48

@erol: mert tőzsdei árucikk is?
Nyilván ahol van cukor, ott van liszt is és egyéb "nehézáru" is letárolva. ;-)
A lényegre, hogy ez nem ördögtől való, anno ez trend volt és vidéken még mindig az. Forgatni kell egy készletet és ennyi...

Örömhernyó 2020.03.08. 00:38:59

@erol: Én nem sima kristálycukrot halmoznék, hanem maltodextrint. Mellé fehérjeport, vitamintablettákat, meg zabpelyhet. Plusz mirelit zöldségeket, tojást, csirkemellet, száraz hüvelyeseket, szárított gyümölcsöket.
A cukor se rossz, mint vésztartalék élelmiszer, ha valaki máshoz nem jut, vagy fogalma sincs mit kellene vennie.

Örömhernyó 2020.03.08. 01:39:10

@konrada: Mondjuk egy hetet simán túl lehet élni étel nélkül is.
Fogysz egy-két kilót, ennyi.
Hetekre, hónapokra gondolva se valami jó megoldás a cukor, csak mint kalórianövelő, adhatod hozzá az ételedhez. De csak cukron élni nem kellene, csak nem az az egyetlen élelmiszer, amit be tudsz szerezni. Mondjuk egy újabb világháború idején.

na__most__akkor 2020.03.08. 02:40:20

@sóhegy049:
Forgatni kell egy készletet és ennyi...

Elsőéves katona koromban hetenként háromszor kaptunk vacsorára konzervet.
Télen még csakcsak, mert a kályhán megmelegítettük, de nyáron kanalaztuk a hideg konzervet a dobozból.
Egyszer aztán megkérdeztük a hadtápfőnököt.

Elmondta.
A heő (=helyőrségi) élelmiszerraktárban háromévi készletet KELL tárolni.
A konzervek tipikus szavatossági ideje négy év, három év után ki kell dobni, vagy ki kell osztani.

Kéthónapi bespájzolás esetén havonta egyszer az egész család konzervet eszik.
Ha forgatják...

Ménár Atya 2020.03.08. 07:11:35

@erol: Nem, az azért kell, hogy ráöntse az olajat amit szintén betárazott, így jobban csúszik a cukor majd! :D

Lester. 2020.03.08. 07:43:16

A németeknél a polgári védelem tett javaslatot a lakosságnak kisebb készlet 'felhalmozására'. Pedig ott túlélik a vasárnapi bolt zárvatartást is... (igaz, lehet olyankor étterembe mennek)

index.hu/kulfold/2016/08/24/a_nemet_kormany_elorelatasbol_javasol_polgarainak_otthoni_elelmiszertartalekot/
süti beállítások módosítása