"Orbán Viktor beszédének egyik legfontosabb mondása a külföldi fiatalok hazacsábításához kötődött. Szerinte ehhez akkora béremelés kell, amekkorát a piac magától nem tud kitermelni, ezért egy "bátor, de kockázatos" lépésre lesz szükség.
Egy kissé kiforratlan gondolatként ismertette is az elképzelését: a cafetéria kedvezményesen adózik, ezzel tulajdonképpen egy "rejtett kettős bérrendszer" van Magyarországon.
Orbán szerint ezt kellene "nyílt kettős bérrendszerré" tenni, és valahogy megoldani azt, hogy a cafetériát készpénzként adják oda az adókedvezmény megtartásával. Ezt nem biztos, hogy általános jelleggel tennék meg, és szerinte vannak a dologban kockázatok, de kell hogy legyen bátorságuk kidolgozni ezt az ötletet."
Szóval én értem, hogy ha már elmeszelték a Fenekedő Nyugati Hatalmak a mi Szent Erzsébetünkről mintázott utalványt, ki kellett találni valamit, amitől a Nyugati Karvalytőke nem kapja vissza az ebédjegyek bizniszét, és biztos külön pont járt olyan ötletért, ami még valami más fontosat is megold. És nem tudom, hogy pl. H. Árpádot ilyesféle ötletek kidolgozásáért tartják-e finom foszlós kalácson, de remélem, hogy ennél azért jobbakért.
Mert ez a "bátor, de kockázatos" lépés, ami kihasználja a kafetériába "rejtett kettős bérrendszer" lehetőségeit, hát ez annyira végtelenül szánalmas, hogy belépirulnak az ujjaim, ahogy írom.
És persze önmagában megint csak nem hangzik rosszul. Felfedeztünk valamit, amit a normál nyugati közgazdaságtan nem, és elég bátrak leszünk, hogy kiaknázzuk, hogy meglépjük, és utóbbi a fontosabb, mert a lényeg, hogy mindig lépjünk valamerre -- nem is igazán fontos, merre és mibe, csak egy nagy bátrat. A többi meg majd lesz valahogy, ha elég bátrak vagyunk, a szívünk megsúgja az irányt.
***
A baj -- mint oly' sokszor -- a számokkal kezdődik. Pedig már maga a cafetéria név is súghatná, hogy egyfajta kávépénzről beszélünk, amolyan kiegészítő zsebpénzről, aminek mindenki örül, hogy kapja, de pont mert olyan zsebpénz jellegű, amit muszáj megenni, szállodában lenyaralni, s kicsit jólérezni magunkat belőle, mert ha pénzben adnák, úgyis csak a villanyszámlába folyna.
Így a rendszer -- bár bonyolult, mégis -- támogat valamit, ami hasznos a nép egészségi állapotának fenntartásában. Mert tényleg van haszna annak, ha pénzünk egy részéből rendszeresen eszünk meleget, és évente egyszer nyaralni megyünk, akkor is, ha fizetésünk / gázszámlák összevetése alapján magunktól nem költenénk ilyes' luxusra.
A SZÉP-kártya / üdicsekk intézménye pörgette fel hajdan a rendszerváltáskor elnéptelenedett SZOT-üdülők világát -- azokat szállodává alakítva, a dolgozók hadát pedig üdicsekkel beléjük irányítva. Sokkal kevesebben nyaralnának enélkül legalább egyszer egy évben.
***
És így persze tollvonással kuka a gyermekek arcára mosolyt csaló büszkeség, az Erzsébet utalvány is. Táborostul, mosolyostul budin lehúzva. Mert az persze fel se merül senkiben, hogy vízszintes pályán, egyenlő esélyek mellett megpróbálni versenyben tartani egy visszatérő Edenreddel szemben. Kétharmad mellett könnyű elszokni a vízszintes pályáktól...
Miközben a piac induláskor az Erzsébeté lenne. De tény, hogy ha ennyi év után képtelenek voltak leszokni a lepedőméretű, semmilyen tárcába nem férő csekkekről, ami nincs tömbbe fűzve, és létezik belőle 300 Ft-os címlet...
***
Szóval az ezzel a baj, hogy ez a pénz a fizetés mellett tényleg csak zsebpénz -- kevés embernek elég akár arra, hogy a teljes időszakban pl. az ebédjegyeiből egyen a menzán. Ha megkapnánk pénzben, a fizetésünk mellett alig is vennénk észre.
Így arra a hazacsalogatásra, amire most szóban bedobták, tényleg végtelenül szánalmas lenne: a többszörös, azaz hazainál több száz százalékkal nagyobb nyugati fizetések ellen küldenénk harcba az öt-tíz-húsz százaléknyi ebédpénzt.
Kicsit mintha azzal akarnánk hazacsábítani fiainkat, hogy pénz ugyan nincs, de a hazatelepülők délutánonként kapnak szalámis zsömlét. (Iletve azt nem, mert már mind Angliában van, aki kenné, de huszasokban az árát.)
***
Kern András egykori jelenete jut eszembe a Guváti (szocialista nagyvállalat) zenés-táncos nőnapi ünnepségéről:
"Vezér:
Éljen a vezér! [Elszórt taps] Én, mint igazgató köszöntelek benneteket, [Bravóó] és garantálom... [Hol a lóvééé?] ... hogy ha anyagilag nem is ... [Hol a lóvééé?] ... dehát itt vannak a lányok!"
Akkor még nem tudtam, hogy örökérvényű...
