Tevékenységének kezdete óta téma, ám a népszavazás közeledtével egyre többet cikkeznek itt is róla, miképpen távolodik el a pápától nyájának egy része, s vajon mi sülhet ki ebből.
Ezekből én, egyszerű olvasó -- mondjuk így: kívülállóként -- lényegében az alábbi helyzetet látom:
- Ferenc reformer típusú pápa,
- amivel szemben -- ahogy minden szervezetben -- van egy természetes ellenállás a hagyományszeretőbb körökben,
- és mivel a reformer a reálisan keresztülvihetőnél talán kicsit gyorsabb ütemet diktál,
- az ellenállás is elég erős -- már-már alkalmatlansággal vádolva a legfelső (még földi) vezetőt.
A vádak
- egy része túlzott liberalizmust vet szemére, s a hagyományos alapértékektől való -- már-már bűnös mértékű -- elszakadással (pl. a Homo Sexual kezelése),
- a menekültkérdés kapcsán pedig azzal, hogy álomvilágban élve nem érzi reálisan a veszedelmet, és egy szervezet vezetőjeként nem mutat kellő gyakorlati érzéket a veszély elhárítására.
Az első egy nagyon régi történet, és egyértelmű elméleti válasz nyilván sosem lesz rá. Amitől persze a gyakorlati hozzáállás szintén fontos kérdés, amin érdemes elgondolkodnia egy egyháznak, ami az alapelvek fel nem adása mellett a hívek nagy részét is szeretné megtartani az elvek gyakorlására. És hát a gyakorlat az évszázadok során sok alapelv értelmezésében rugalmasan lekövette a világi világ alakulását, hogy élhetővé tegye ez elvek követését -- ami sokat segített mind a hívek, mind az elvek (!) megőrzésében.
Így még az is előfordulhat, hogy pár évtized / évszázad múlva egyháza hálás lesz a most ferde szemmel nézett főpapjának, hogy úgy tudta átalakítani az elvek értelmezését, hogy az elv lényege is megmaradt, s a hívek is jóllaktak. A Történelem tele van saját korukban hülyének / gonosznak / elpusztítandónak bélyegzett szentekkel...
De ezen kérdés okos elrendezéséhez igazából mindannyian kicsik vagyunk, így én se törném most magam vele.
***
A másik azonban egyrészt aktuális, másrészt annak kapcsán régóta motoszkál bennem egy furcsa észrevétel.
***
Az addig rendben van, hogy az Egyház egy szervezet, s egy szervezet irányítása akkor is igényel világi képességeket / gyakorlatias megfontolásokra, világi elhatározásokra, politikai alkukra képes vezetőt, ha maga a szervezet egy hitbéli közösség. Erre szokták mondani, hogy a túlságosan csak a hitbéli tevékenységnek élő lelki ember inkább szerzetes legyen, mint püspök vagy pápa. Isten Országában mindenkinek megvan a maga helye, s akkor működik jól az ország, ha mindenki a neki rendelt helyen van.
Mert egy szerzetes megteheti, hogy étlen-szomjan imádkozik, jót cselekszik, és hittel hiszi, hogy az Úr majd gondoskodik táplálásáról azon mértékig, amennyire véle való terveihez ez szükséges.
De pontosítok, ez is inkább a remete, a szerzetes aktívan tesz létfenntartásáért -- híresek kertjeik, iskoláik, szőleik, boraik (söreik). Ők is azt az elvet vallották inkább, hogy tevékenyen tegyél sorsod alakulásáért, s közben persze hittel bízz abban, hogy az Úr is megsegít ebben.
Az Egyház szervezetét viszont végképp tevékenyen kell irányítani, itt nem elég pusztán buzgón élni s hinni, hogy Ő majd elrendezi a dolgokat. Több mondásunk is van rá: "Segíts magadon s az Isten is megsegít!" / "Bízz Istenben s tartsd szárazon a puskaport!", azaz tégy azért, hogy célod elérd (olykor akár fegyverrel is...), és csak emellett bízz abban, hogy Isten is besegít.
S a Történelem során az Egyház végig követte is e némileg világias elvet, azaz sose bízta a dolgok elrendezését pusztán a hitre, hogy Isten majd magától rendet rak.
Ami nem baj persze, ez még nem jelenti, hogy vezetői ne bíztak volna Uruk segítségében. Mert egy idegen támadásnál még ha minden világi védekező lépést meg is tettünk (alkuk, kisebb méregkeverések, hadsereg szervezése), a sikerhez még akkor is szükség van arra a pluszra, amit ízléstől/vallástól függően hívhatunk jószerencsének vagy Isten segedelmének.
Így pusztán attól, hogy az Egyház a történelemben nagyon is világi módszerekkel harcolt érdekeiért, még nem vádolható meg azzal, hogy ne bízott volna emellett az Úr hatalmában és segítségében.
***
Azonban Ferenc pápa se mondott olyat, hogy mindenféle önvédelem s ellenőrzés nélkül engedjünk be nyakra-főre mindenkit, aki menekültként a határokon jelentkezik. Ő pusztán a jószándékú hozzájuk állást kérte, azaz hogy ne kapásból tekintsük őket ellenségnek s zárjuk le előttük a kapukat -- mondván, hogy némelyikük akár még tán veszélyes is lehet --, hanem keressük a lehetőségeket az okos befogadásukra.
Ami valami olyasféle stratégia lenne, hogy lehetőségeinkhez képest "legyünk jó fejek" azokhoz, akik legalábbis elesettnek látszanak, azaz próbáljunk meg a keresztény vallás tanításai szerint cselekedni, és ha ezt -- persze kellő óvatossággal, de mégis lehetőségeinkhez mérten pozitív hozzáállással -- tesszük, akkor bízhatunk az "Isten is megsegít"-ben.
Vagyis csupán annyit kér, hogy a kérdés világi kezelésekor legalább vegyük figyelembe a hitbéli elvárásokat is. És az már ennek tanításából következik, hogy ha a "jófej hozzáállás" előnyeit / hátrányait mérlegeljük, beszámíthatjuk -- mert valami reményünk lehet rá --, hogy Isten hozzákever majd annyi "jószerencsét", hogy legalább ne üssön vissza a jófejségből fakadó enyhébb bánásmód.
***
És mi az, ami nekem furcsa?
Hát hogy tulajdonképpen ezért nézik őt -- vérmérséklettől függően -- demens vénembernek, vén hülyének. vagy maga a Sátán ügynökének.
Mert ha ezt modern világunk átlagpolgára mondja, még meg is értem, hisz' komoly dolgokban az ember nem építhet arra, hogy ha némi kockázatot vállalva jófej lesz egy gyanús idegennel -- aki látszatra szegény, de lehet furfangos rabló is --, akkor majd lesz egy Ismeretlen Magasabb Erő, aki oltalmába vesz a jófejségért, és segít megvédelmeződni. Ha éjszaka az út mentén látunk egy sérültnek tűnő fetrengőt, és nem tudjuk, megálljunk-e segíteni, a tisztán világi felfogásban inkább nem tesszük, mert bizony sok az ilyesféle álbalesetes rablás. És dőreség lenne azt hinni, hogy ha megállunk, akkor majd egy Felső Erő talán úgy alakítja a dolgot, hogy tényleg ne rablóba akadjunk. Felső Erő, na persze...
Na de Ferencet egyházának hívei támadják!!!
És ha egy keresztény hívő azért mond valakit hülye vénembernek, mert az azt állítja, hogy van egy Magasabb Erő, aki oltalmába vesz, ha betartjuk elvárásait, az valahol fura.
Mert az még rendben van, ha a Felső Erő oltalmát is figyelembe véve végül mégis túl kockázatosnak ítéli a jófej hozzáállást. De hogy ne is számoljon vele -- sőt, hülyének nézze, aki számol --, az mintha nem kötné össze a tudatában, ki is az a körszakállas figura (meg az anyukája), akivel ő naponta / hetente beszélget ügyes-bajos dolgairól s kéri közbenjárását életének egyengetésében.
Mintha azt mondaná, hogy "Felső Erő, na persze..."
+++
Ferenc, ez igaz, kicsit elmozdult a skálán a csak-magadban-bízhatsz-tól a tedd-amit-kér-s-hidd-el-hogy-Ő-is-besegít irányába. Amin el lehet vitatkozni, mennyire praktikus, de valahol mégiscsak a rá bízott Szervezet alapeszméjének logikáját követi.
Nyája viszont mintha gyakorlatiasabb lenne, s igazán komoly dolgokban már nemigen bízná magát holmi Felső Erők ígéretére. Mintha hinne Istenben, de autót azért nem venne tőle.
Hát ez az, ami nekem ebben furcsa...