Függetlenség. Kinek honnan jön a pénz. Felkapott téma lett -- úgy civilszervezetek mint sajtótermékek tárgyában.
Mert végülis e kettő ugyanarról szól: melyik honnan kapja a pénzt, és van-e olyan, amelyik sehonnan, csak úgy van neki. Mert a függetlenség szigorú értelemben végülis ezt jelentené.
S ha ezen ellentmondást átgondoltuk, hamar arra jutunk, hogy az igazi kérdés nem is az, honnan kapja, mert valahonnan kapja, hanem hogy befolyásolja-e és mennyire, hogy honnan kapja.
Szóval:
***
A kormányoldali elmélet mostanság a civilek kapcsán úgy szól, hogy a civil szféra szereplői nem választások útján jönnek létre, ugyanakkor pénzük erejével befolyásolni tudják egy ország életét, így létük valójában egy kiskapu, amin át a pénzemberek (multik, oligarchák, ízlés szerint) demokratikus felhatalmazás nélkül hatalmat gyakorolnak.
Hát ez így elsőre tényleg nem hangzik jól.
S ez persze eddig még minden civil szervezetre igaz lenne, ám minap egy cikk a Magyar Időkben (Péterfalvi Attila tévedése) elmagyarázta, miért csak a külföldről pénzeltekkel van baj, és miért lenne súlyos hiba a finanszírozás kötelező nyilvánosságra hozása a belföldi civilekre is.
***
Lényege röviden két pillérre épül.
Egyik, hogy a civil szervezetek lényege a nonprofit lét, így önmagában az, hogy valahonnan kapnak pénzt, még természetes.
A saját állam által támogatottakkal eleve nem lehet probléma, hisz' demokratikusan megválasztott államuk irányítja őket. Így ha a törvény rájuk is előírná a finanszírozás nyilvánosságra hozását, az olyan lenne, mintha "...egy SZTK-fogorvosi rendelőben a fogorvosnak ki kellene tűznie magára egy cetlit, hogy „én fogorvos vagyok, és az államtól kapom a fizetésem”, vagy a postásnak, hogy „én postás vagyok, és a postától kapom a fizetésem”. Ennek így semmi értelme és semmi kézzelfogható haszna nincsen. "
A cégek általi támogatások nyilvánosságra hozása sem lenne értelmes előírás, mert "Az pedig, hogy a céges támogatásokat is fel kellene tüntetnie az összes civil szervezetnek, végképp nonszensz, hiszen a polgári szerződések titkossága már a polgári törvénykönyvben is alapkövetelmény."
És a pártalapítványok/egyházak is támogatnak minden nyugati országban is "saját értékrendjükhöz közel álló személyeket és szervezeteket".
Az érvelés másik pillére szerint az a Péterfalvi-következtetés is téves, hogy "...Péterfalvi azt írja, hogy „a hazai támogatású civil szervezetek is alkalmasak lobbitevékenység, politikai vagy kormányzati propaganda közvetítésére, ezért esetükben is elvárható a teljes transzparencia”."
és a cikk szerint ez azért téves érvelés, mert
"Igen ám, csak egy baj van: minden magyar állampolgárnak, s így minden, magyar állampolgárok alkotta civil szervezetnek is joga a közéleti tevékenység. Ez nem gyanús tevékenység, amelyet transzparenssé kellene tenni. Minden civil szervezet politizálhat, ezt tette egykoron a Demokratikus Charta és évekkel később a Magyar Gárda, ezt teszi ma az Eötvös Csoport, s ezt teszi a Civil Összefogás Fórum is. Belpolitikai szereplők, akik saját értékeket közvetítenek és képviselnek (miként 2009-es megalakulása óta a CÖF), amit támogathat kormány vagy egy párt alapítványa, ha úgy érzi, hogy találkoznak és egy irányba mutatnak értékrendjeik. Ettől a civil még civil marad, ha következetesen ragaszkodik választott közéleti, politikai és erkölcsi értékeihez, s nem tör hatalomra.
...
A magyar finanszírozású civil közéleti szervezetek tehát nem propagandát és lobbitevékenységet folytatnak, hanem állampolgárként, honpolgárként alakítják a közéletet."
***
Na most itt a végefelé kezd az érvelés olyanná válni, mint a mocsáron átmenő szűk ösvény, ahol óvatosan emelgetjük lábunkat s nagyon megnézzük, hova lépünk vele, nehogy rossz pocsolyát kavarjunk fel.
A cégektől kapott pénzeknél beéri azzal, hogy azt nem lehet nyilvánossá tenni, hiszen a Ptk. védi a polgári szerződések titkosságát.
De pl. kínosan kerüli a kérdést, hogy egy cég miért ne tudna lobbiérdekeket képviseltetni egy civil szervezettel.
Belföldi cégnek nem lehetnek lobbiérdekei? S a belföldi cégeket a nép választja?
Civil szervezetet támogatni amúgy nem kötelező, így nyugodtan előírható (akár cégeknek is), hogy aki mégis megtenné, saját maga egyezik bele ennek nyilvánossá tételébe.
Emellett nyilván az államtól kapott finanszírozásnál is érdekes kérdés, miért lenne baj, ha összehasonlítható lenne, melyik mennyit kapott. Mert önmagában az igaz, hogy az állam felhatalmazása demokratikus választáson alapul, ám -- ahogy a kőművest sem elég jól kiválasztani, menet közben ellenőrizni is kell, hogy ne basszon át -- a demokrácia működőképességéhez is kevés a választás intézménye: választott államunknak ellenőrizhetőnek is kell lenni. Aminek egyik módja, ha költései nyilvánosak.
És igazából már maga a hozzáállás furcsa. Nem az kéne legyen a kérdés egy közérdekből működő valami (állam, civil szervezet) bevételeinél, költéseinél, hogy miért legyenek nyilvánosak, hanem hogy miért ne.
Mi kárunk van abból, ha nyilvános?
Cégek egymás közti szerződéseinél érthető a titkosság, mert piaci előnyt véd. Módszert, egyedi árat, ilyesmi. A közéletben azonban nemigen fűződik hozzá olyan érdek, ami tényleg a közérdeket szolgálná -- olyan viszont bőven, ami a köz megkárosítását.
Jó bornak is kell a cégér, nem elég becsületesnek lenni, annak is kell látszani -- ilyenek másznak eszembe. Akinek nincs takargatnivalója, miért ne tenné közszemlére -- akár még büszkén is! -- mi minden szépet/jót tett a köz-ért mily' kevés pénzből? S miért lenne titok, honnan rá a pénz? Hisz' azok is jót tettek ezzel.
Az a megközelítés, hogy "Ez nem gyanús tevékenység, amelyet transzparenssé kellene tenni. " eleve kitekert, hisz' a transzparens működést egyfajta szégyenpadra vonásként éli meg.
Pedig a más pénzének kezelése s a közügyekben való serénykedés esetén az kéne legyen az alapvető hozzáállás, hogy minden nyilvános, és esetenként lehet olyan helyzet, amikor kivételesen ez hátrányára van a köznek, így jobb bizalmasan kezelni. De az kéne legyen a kivétel. Az alap a transzparens működés. Elvégre mi takargatnivalója lehet egy közérdekű szervezetnek? Titkos módszer az éhezők megsegítésére? Hisz' az csak jó, ha minél többen tudják, hogyan kell. Nonprofit szervezetnek definíció szerint nincs olyan titkos módszere, melynek kitudódása csökkenti a profitot.
Még maga a CÖF is ég a vágytól, hogy végre valaki kíváncsi legyen a Nemes Lelkekre, kik őt önzetlenül támogatják, de kik nevének világba kiáltására egyszerűen nincs rubrika a lelketlen nyomtatványokon. Mi mással magyarázhatnók, hogy miután Szél Bernadett a Parlamentben meglobogtatta bevallásuk üres támogatói mellékletét, boldogan válaszoltak, hogy "Szél a CÖF mérlegét megcsonkítva, abból olyan lapokat mutogatott, amiket a CÖF-nek nem kellett kitölteni, mert sem a központi költségvetésből, sem önkormányzati költségvetésből, sem nemzetközi forrásból, sőt normatív támogatásból sem kapott pénzösszegeket.".
Hatásos marketingfogás volt, ennél jobban sehogy nem tudták volna felkelteni kíváncsiságomat, hogy ha senki nem támogatja őket, és még a Magyar Állam is mostohán bánik velük, mely nemes adományozók nevét kell imáimba foglalni, s honnan kuporgatják össze társadalmat segítő programjaik filléreit.
A civiltörvénnyel sem az lenne a baj, hogy transzparensen kell működjenek, hisz' a most megtámadottak többsége most is azt teszi. Hanem a nyilvános megbélyegzés azzal, hogy ők eleve gyanúsak, és ezért kell és csak nekik. A megbélyegzés pedig pont a civil társadalom bizalmát ingatja meg, akik elérése / mozgatása minden civil szervezet lényege.
Mindamellett én helyükben nem ágálnék -- szimplán kiírnám a cégtáblámra az új törvény szellemében, hogy "külföldiek pénzéből Magyarország kormánya helyett annak elhanyagolt feladatait ellátó -- azaz külföldről támogatott -- szervezet".
***
Másfelől viszont kicsit túl lett divatolva most ez a finanszírozás-dolog. Mert egy szervezet tiszta működésének ellenőrzésére / biztosítására, a működés megítélésére sokféle mód van, és persze tényleg ezek egyike a finanszírozás ellenőrzése. A "kinek az érdekében?" vizsgálata.
Ám sokféle tulajdonosi / finanszírozói hozzáállás létezik ahhoz is, hogy mennyire akar beleszólni a hogyanba. Mert van, aki a legapróbb részletekig maga akar mindent megmondani. De akad olyan is, aki egy célt tart fontosnak, de önkritkusan belátja, hogy ő maga a megvalósításához nem ért, így felvesz rá olyat, akit alkalmasnak tart rá, annak adja a pénzt -- s persze aztán ellenőrzi a muzsikát.
És itt már a civilszféra mellé bejön a sajtó is. Független sajtó nyilván nincs, hisz' civilen jótékonykodni még akár puszta lelkesedésből is lehet, de a tévéllés-újságlás már üzlet sok költséggel.
De ettől még léteznek korrektül tájékoztató tévék / rádiók / újságok.
Ami rávilágít arra, hogy a korrekt működés több mindenen múlik, melyeknek csak egyike a finanszírozó pártállása / ideológiája.
Legalább ennyire fontos annak hozzáállása. Mert persze, igaz, hogy a fej határozza meg a hal szagát, hogy tulipántillatú-é, édeskömény vagy szimplán halszagú. De az üzleti életben gyakori, hogy a bölcs tulajdonos tudja, hogy az ő érdeke a pénz fialtatása, és jobb azt szakmabeliekre hagyni. Így előállhat az a furcsa helyzet, hogy az általa finanszírozott újság nem az ő fülének kedvesen csengőt ír, s ő mégis hagyja, mert a nem az ő fülének kedvesen csengő újság olvasottságából becsengő aranyak már az ő fülének is kedvesen csengenek.
Nekem például régi rejtély az index, melynek szelleme már jó évek óta ellentmondásban tűnik lenni tulajdonosának ízlésével. Amire sosem tudtam jobb magyarázatot elképzelni, mint hogy szimplán és egyszerűen aranyat tojik. Amit meg lehet még fejelni pl. olyan összeesküvéselméletekkel, hogy ha ő megszűnne ilyennek lenni, teremne helyébe másik, mert az üzlet az ilyen, így akkor már legalább jó helyre tojjon, meg hogy majd az igazán kényes helyzetekben jó kézben -- meghúzható gyeplő alatt -- legyen az "ellenzéki" sajtó.
De ha nem akarom bonyolítani, szimplán elég magyarázat a pénz, ami azért elég sok dolgot képes megmagyarázni ebben a bonyolult világban.
***
No de ha már a finanszírozó pártállása sem biztos támpont egy sajtótermék korrektségének megítélésekor, akkor mégis mi lehet az???
Nos, nyilván vannak mindenféle kifinomult módszerek -- pártok/ideológiák/nézetek/témák sokfélesége, megjelenési aránya, ilyesmik -- de persze ha most épp' a finanszírozó a divat, ez keveseket érdekel.
De hogy egy egyszerűt mondjak: akár olvasásuk alapján is kialakul bennünk egy vélemény/megérzés arról, hogy szerintünk minőségi/kiegyensúlyozottnak/korrektnek tűnő-e a cucc, amit elénk raknak. A fentiek is végülis ugyanezt mérik, csak számszerűbben.
De a lényeg: maga a termék.
Tudom, a mai felgyorsult világban egyszerűbb egy gyors és egzakt kapaszkodó: amit a jók finanszíroznak, az jó, amit a rosszak, az rossz. De ez azért az ötéves szint képregényekben. Különösen a jó-rossz felosztás -- emellé már a westernekben bejött legalább egy csúf is.
Szóval nézd meg, olvasd el. Meg fogsz lepődni, mennyire jól megsúgja a megérzésed a legtöbb médiatermékről,nagyjából mennyire lehet korrekt, ha időnként elolvasod egy-két cikkét.
Már maga a stílus -- ha fröcsköl belőle az indulat, nagyjából a villamoson félhangosan magában dühöngő szintjére számíts. Ha nem csak állít, de érvel is, megrágja innen és onnan, az már lehet valami. Ha érvei logikája meggyőzően hat, hm. Ha állításai olykor egybevágnak saját vagy ismerősök tapasztalataival -- de legalább nem ordítják az ellenkezőjét -- figyelemreméltó.
S persze az gyanús, aki nem, és az igazi rafináltak bülbülszóval s bülbülérvekkel teszik hihetővé magukat, majd rafináltan tévútra csalnak, de azért a világ általában egyszerűbb ennél. Meg hát magadat már csak nem tartod akkora gyíknak, hogy kelepcébe csalható légy egy jól hangzó, de kilógólólábasan sántácska érveléssel.
És persze ha többfélét olvasol -- egymással összevetve, az is támpontot adhat. Tényeknél, hogy ugyanazt mondják-e, melyik verziót többen, és melyik hihetőbb, véleményeknél meg meg fogsz lepődni, hogy olykor a különböző nézőpontú megközelítések lehetnek mind igazak! (Egyavalóságezeraruhája meg ilyenek...) De ez persze már a haladó szint, ahol megpróbáljuk megérteni a másik felek nyűgét és bajait. Ami nélkül igazából vitatkozni sincs értelme -- bár ezt már tényleg kevesen tudják.
***
Az index esetében pl. nekem sokkal hiteltelenebb volt az a túlhajszolt felháborodás, hogy dühösek de függetlenek, mintha annyit mondtak volna, hogy ez van, de mi a magunk részéről eddig szabad gyeplőn voltunk s ha úgy érezzük, hogy már nem, majd odébbállunk, de a lényeg úgyis az, hogy olvassatok s döntsétek el ti, mennyire maradunk korrektek. Nem kell hosszan levezetni, hogyan akadályozza meg a struktúra, hogy a Sátán, aki mellesleg a tulajdonos, beleszóljon a dolgunkba. Nem hülye az, maga alakította olyanra a struktúrát. Inkább nézzétek, amit csinálunk, majd az beszél magáért.
***
És ugyanez működik civilekre is: ki adja a pénzt, nézd meg, hasznos információ, de a lényeg, nézd meg, mit csinál. És ha látod, hogy ürgebőrbe varrva szekeret tol, na abból tudhatod, hogy ürgebőrbe varrt szekértoló, és akkor lehet, hogy az imperializmusé, de ott is előbb nézd meg a szekeret, mert lehet, hogy a falusi néptánckör cucca van rajta. S akkor meg nem mindegy, kinek a szekerén tolja?
***
Amire kilyukadandó volnék: egyfelől tényleg fontos, kinek a pénzéből, mert vannak huncutak, kik pénzükért gonoszságot kérnek, és olyanok is, kiket megbódít, ha ellenőrizetlenül kerül pénz amúgy bármily becsületes kezükbe. Így nézd meg, kitől a pénz, és azt is, hogyan és mire ment. De ez a kérdés meg nem ismer országhatárokat, mert a huncutság határtalan, így kivül és bévül is van kilógnivaló lóláb bőven.
Másfelől meg ha arra vagy kíváncsi, szar-e vagy torta, fontos, persze, hogy ki csinálta, de a lényeg mégiscsak az, hogy a szaga, íze s összetevői szaré vagy tortáé.
Ahogy anyukám mondaná: van teneked saját eszed is, használd azt.
Kilógó lólábak
(kép forrása)
