Sose láttam / hallottam, de a jöttére született riport alapján talán én is összehaverkodnék vele, ha személyesen találkoznánk, mert bírom a merészen gondolkodó embereket, akiknek pörög az agyuk. És őszintén szólva pörgő agyú emberek körében a szabad szájú beszédet is, ami definíciószerűen nem polkorrekt olykor.

Mindamellett ha apukája lennék, azzal a tanáccsal engedném Világba, hogy egy dolgot tudnod kell, fiam. Ha utad során betérsz egy falu kocsmájába, és odaszarsz a közepére, tudd aztán, hogy nem azért dobtak ki, mert meleg vagy, nem is mert cigány vagy zsidó, homofób néger, transzvesztita, netán fehér keresztény férfi vagy jobboldali meleg hithű katolikus.

Hanem mert odaszartál a kocsma közepére.

Ennyi. Nem kell túlkombinálni.

***

A leírásokból számomra nem is tűnik bonyolultnak helyzete a világban.

Milo saját bevallása szerint is szívesen konfrontálódik bizonyos -- az övétől eltérő véleményt valló -- csoportokkal, mert észérvekkel eleve meggyőzhetetlennek tartja őket. De inkább beidézem a Magyar Hírlapnak adott interjú idevágó részét:

"Szívesen konfrontálódik liberálisokkal, feministákkal, olyanokkal, akik nagyon radikális, és az önétől eltérő véleményt vallanak. Van még lehetőség párbeszédre?

–  Nincs. A világ, ami a fejükben van, végleg elszakadt a valóságtól. Csak úgy billenthetjük ki őket, ha sokkolunk, ha nevetségessé tesszük őket. Fanatikusokat nem lehet meggyőzni. Nem érdeklik őket a tények, az észérvek – ha érdekelnék őket, nem lennének például feministák ugyebár. És nem is viselkednének úgy ahogy, az extrém, irracionális hisztériájukkal.  Ezek az emberek nem érveléssel, hanem pszichológiai sérülésekkel, előítéletekkel és hasonlókkal jutottak el a mostani álláspontjukig. Nem lehet racionalitással legyőzni olyasmit, amit irracionalitás teremtett. Szóval, az egyetlen helyes stratégia az irracionális válasz: provokálni, nevetségessé tenni őket. A provokáció hatására megmutatják, milyenek valójában. Amikor beszédet tartottam volna Kaliforniában, a Berkeley Egyetemen, felgyújtották a várost. Szóval, ezért provokálok, nem azért, mert szórakoztató. Persze gyakran elég szórakoztató is."

***

Fentiekben talán igaza van, talán nem, ezen most emelkedjünk felül.

Ám azt tudjuk, emberi kapcsolatok általános tulajdonsága, hogy

-- ha valaki barátságosan közeledik hozzánk, ahhoz kiindulásként barátságosan viszonyulunk,

-- ha meg úgy indul, hogy eleve hülyének tart minket, és ezt jó hangosan beszólva közzé is teszi, reflexből elküldjük anyjába.

És nincs is baj ezzel, nem rossz szociális stratégia, és már emberré válásunknál is régebb óta így működünk (csak a beszólás és az anyjába küldés módja finomodott).

Ez lehet a furcsa ellentmondás oka, hogy ha vele hasonló elveket vallók meghívására vendégségbe érkezik, egy elbűvölő ember, míg az általa irracionálisnak tekintett csoportok utálják és tiltakoznak ellene.

(Persze az utálat mértékén s a tiltakozás módján lehet vitatkozni, várost felgyújtani ilyenkor sem illik -- ámbár konkrét attrocitások kivizsgálásakor a Történelemben mindig szokott egyéb ördög is bújva lenni a részletekbe, ki mit mikor miért gyújtott fel.)

***

Azt azért vegyük észre, hogy fenti hitvallása szerint az első beszólás után se próbál a kipécézett csoportokkal szót érteni, mert "Nem lehet racionalitással legyőzni olyasmit, amit irracionalitás teremtett. Szóval, az egyetlen helyes stratégia az irracionális válasz: provokálni, nevetségessé tenni őket."

Erre a fajta kapcsolatra mondják mifelénk, hogy gyenge kezdés után erős visszaesés. Mert a legnagyobb barátságok is olykor egy verekedéssel indulnak, de ott aztán elkezdenek beszélgetni egymással. Itt meg csak beszólgatni egymásnak.

***

S ezzel sincs baj, mert bevallása szerint Milo ezt tudja, és szándékosan vállalja. Külön becsületére mondva nem kedveli az ellene való tiltakozás erőszakba hajlását, de magát a konfliktust vállaltan gerjeszti.

Így voltaképpen jól elvan ő ezzel.

***

Ami nekem furcsa, az inkább a felháborodással vegyes csodálkozás azon, hogy őt a "liberális mainstream" üldözi, azaz nem szereti, leszólja, nevetségessé próbálja tenni stb. .

Vagyis amit ő maga is tesz üldözőivel.

Nekem úgy tűnik, szerelem ez mindkét oldalról, egymás nélkül élni sem tudnának. Milo időnként bemegy a kocsmába, középre köp, kidobják, és mindenki örül, hogy ma is volt program.

***

Mindeközben cikkek sokaságát olvastam már arról, hogy a mai polkorrekt liberális elit véleményterrort tart fenn, melyben a neki nem tetszőkkel vitázni se hajlandó, s a nevetségessé tétel eszközével akarja lejáratni őket.

Például mint Milo.

S persze mint minden verekedésnél, itt is örök feloldhatatlan kérdés a ki ütött előbb vissza...

S persze a mainstream politikusok tényleg nem beszélnek a népek nyelvén, melyeket -- jól-rosszul -- vezetnek, így Milo valójában az ő gyermekük. Kitagadott gyermekük, de tagadhatatlanul vérükből való.

***

Jómagam kb. öt éve írok cikkeket. Használtam politikailag inkorrektnek tartott kifejezéseket, jártam ingoványos lápoknak határán. és keveredtem ez írások alatt "beszélgetésbe" sok kommentelővel -- köztük olyanokkal, akik első kommentje a keményebb műfajba tartozott.

De soha egyetlen kommentet nem kaptam, mely szóvá tette volna "inkorrekt" szóhasználatomat vagy kényesnek tűnő szavaimat, és egyetlen kommentelőtől se váltunk el haraggal.

Ugyan olyanra sem emlékszem, hogy bárki -- eredetileg határozottan ellenkező álláspontú -- kommentelőt meg tudtam volna győzni (de azt ilyen írogatással nem is igen lehet).

Ám olyanra se, hogy bármelyikükkel összevesztünk volna, és egyáltalán hogy bármelyik válaszukban ne emberi hangot ütöttek volna meg -- velem, miközben a többiekkel olykor kellemesen tovább anyázgatták egymást --, és sokszor még közeledtek is álláspontjaink, ill. tisztáztunk félreértéseket.

***

Számtalan példa van amúgy a világból, amikor kezelhetetlen esetnek tartott "utcagyerekekkel", kezelhetetlen kamaszokból álló osztállyal szinte csodát művel egy ehhez értő, pusztán azzal, hogy embernek tartva őket beszélgetni kezd velük, és valódi érdeklődéssel hallgatja meg őket.

***

Én azt vettem észre a Világ figyelése során, hogy nincs az a kényes téma, amiről ne lehetne bármilyen szemszögből beszélni, ha ezt alapvetően jóindulatú, és körültekintő megközelítéssel tesszük. Tartós botrány akkor van, ha szándékoltan provokatívan vetnek fel egy témát, vagy ha a felek a vita során nem szándékosan megsértik egymást, majd azt feltételezik a másikról, hogy szándékosan tette, és egy sértődési spirálba esnek. Utóbbi annál könnyebben esik meg, minél kényesebb a téma, de alapvető jóindulat esetén kezelhető.

Legtöbb sértődés akkor esik, ha a felek direkt keresik az okot egy jóleső felháborodásra.

***

Amit mindezzel mondani akarok, hogy egyfelől nincs baj Milóval, tudja, mit választott, szórakoztató játékot játszik, és láthatólag jól is érzi magát benne. Egy pszichológus azt mondaná, első körben -- legalábbis belső harmónia szempontjából -- rendben van.

De ha a játékon túl célja is van -- s igazából -- hogy jobbítson a világon azzal, hogy az általa hülyeségnek vélt eszmék ellen harcol, akkor még sokat fog csalódni.

+++

Ha Milo apukája lennék, azt a másik tanácsot is adnám, hogy az előbbin túl még egy dolgot tudnod kell, fiam. Ha utad során betérsz egy falu kocsmájába, és nem tetszik, amit látsz, és jobbítani szeretnél sorsukon, és megmondani nekik, mit csinálnak rosszul, kezdd azzal, hogy leülsz velük egy sörre, és megHALLGATOD őket.

És ha egyetlen értelmes gondolatuk se volt, rendelj még egy kört, mert valamit félrehallottál.

Ha pedig mégis volt, máris többet tudsz a világról, mint mikor bementél

És ha még mindig úgy látod, rosszul csinálnak valamit, az ő logikájuk mentén érvelve talán még alakítani is tudsz rajtuk. És azt is megérted, hogy miért van határa annak, amennyit alakulni tudnak vagy akarnak, vagy amennyit egyáltalán érdemes alakulniuk. Mert egyben-másban még tán igazuk is lehet.

De ha azzal KEZDED, hogy megMONDOD, mit csinálnak rosszul, ugyanúgy kidobnak, mintha odaszartál volna.

S persze ha te kidobódni szeretsz, te dolgod, az is egy érdekes élet.

Csak csinálni nem csináltál semmit.