...persze átvitt értelemben. Megmagyarázom:
A "sorsdöntő" nagy szó, de mindenképpen "nagy horderejű" kérdés mostanság, ki legyen Nemzetünk Bankjának új elnöke.
A kormányoldal együttműködőt szeretne, ki ráadásul nem fél -- divatos szóval (jelentsen bármit is) -- unortodox lenni, ami esetünkben jegybankokkal kapcsolatos tabuk, legalábbis átmeneti, felfüggesztését jelenti.
Ennek elfogadtatására régóta puhítják már a társadalom erre fogékony rétegeit:
- a pallérozottak számára folyamatosan megjelenő közgazdasági jellegű cikkek íródnak a jelenlegi tabuk elavultságáról,
- a kevésbé pallérozottaknak szimplán a jelenlegi elnök bűnös jelleméről
kinek-kinek ízlése/igénye szerint.
Szóval a szándék jól kitapintható, és alaposan előkészített.
Nem is tagadja senki, csak indokolja a szokásos módon: új időkben új módszerek új arcok kellenek, a bankok jelenlegi világa meg amúgyis romlott, így változásra érett.
Ugyanakkor nagy a veszély, hogy ha ilyen elnök kerül a székbe, a befektetők menekülni kezdenek, de legalábbis erősen figyelnek, hogy az első bicsaklásra elsőként szaladhassanak ki (sajnos pénzükkel) az ajtón.
Külön problémát jelent az esélyesek között legismertebb jelölt, aki gondosan kiépített imázsával önállóan is működőképes veszélyforrássá nőtte ki magát. Egy egyszerűen együttműködő jelöltről csak annyit tudhatnánk, hogy bármi áron csökkenti a kamatokat, frissen nyomott pénzből államot finanszíroz, és nem fél majd a devizatartalékokhoz nyúlni a Haza felvirágoztatására, Matolcsy Györgyöt azonban hírneve új ötletekre is sarkallná.
Nem akarok itt most abba belemenni, közgazdaságilag kinek van igaza, s mindez jó-e.
Azt viszont állítom, hogy veszélyesnek veszélyes, mert minden kipróbálatlan út veszélyes.
Ami önmagában nem baj, csak a befektetők államokba fektető része meg utálja a veszélyeket. (...ja és ők hozzák vagy viszik a pénzt)
Így egy előre tudhatóan együttműködő elnök -- a befektetők ijedelmén át -- akkor is omlaszthatja az országot, ha a fenti módszerek hosszú távon akár jónak is bizonyulhatnának. (Speciálisan Matolcsy György pedig efölött mindig +3 veszélyponttal számolandó.)
Mi lehet a megoldás? (Igazából azt hiszem, semmi, de ha mégis: )
Ha keresne is egyáltalán még ez országban bárki bármiféle kompromisszumot, azt hiszem abban lehetne találni, hogy
- a piacot főként az elnök személye tudná megnyugtatni,
- a kormánynak pedig "csak" kis kamat, friss forint és deviza a tartalékból kellene.
Végülis a kettő nem teljesen ugyanarról szól.
Tehát: ha már mindenképpen fel kell adnunk devizatartalékunk egy részét, és pénzfröccs kell, de piacoknak is eladható elnök -- azaz kormánytól független elismert arc -- az alku a következő lehetne:
Egy nyílt politikai alku keretében
- kormánytól Független Elismert Arc ülne a Székbe,
- aki azonban az alku részeként ígéretet tenne a kormány által kért fenti manna előre deklarált részének rendelkezésre bocsátására. Tehát a devizatartalékból egy meghatározott összeget biztosítana a kormány által tetszőlegesen meghatározható tervekre, friss bankóból szintén előre rögzített összeget felajánlana állampapírokra, a kamat meg egy kicsit nehezebb ügy, de ott is kiköthető lenne valami objektív, mérhető mennyiség (pl. pénzmennyiségek), aminek betartható szigorú határa van.
Nem mondom, hogy ennek így nem lenne veszélye. De a piac szokatlan módszereket is el szokott fogadni, ha pontosan, számokban látja a tervet, valamint elfogadja és el is hiszi azok egyszeri voltát és betartását.
- A nyílt megegyezés szolgáltatná a pontos terv és határok ismeretét,
- az elismert független elnök pedig ezek betartását.
S ez miért érné meg a kormánynak? Nos,
1. egyfelől mert maga is érzi a fenti veszélyt. Erre utal, hogy nincs még hivatalos elnökjelölt, hogy a kormányfő ismét közgazdászokkal konzultál, s egyéb apró jelek, hogy középutat keres.
2. Másfelől ott van friss-ropogós jó példának Áder János (hát ezért a cím, na): ő ugyan a berkekből került (egy másik, de még fontosabb) elnöki székbe, ám független egyéniséggé nőtte ki magát, aki sokszor keresztbe tesz a kormányzati akaratnak.
Sokan vitatják, vajon műbalhé-e mindez (itt én most erről se), de vitathatatlan, hogy nagyon jót tett a kormány imázsának, és ezen keresztül magának a kormánynak is.
Áder János tehát friss példaként mutatja, hogy érdemes lehet némileg független elmét kinevezni a külvilág által függetlennek hagyni kívánt kulcspozíciókba, még ha ezek nem is kritikátlan kezes bárányok.
Reménykedni tehát talán van ok.
Ismétlem, a módszer így is veszélyes. De ha a realitásokat is hozzávesszük, ebből ennél jobb most nem hozható ki. Remélem, legalább ennyi igen.