Még mielőtt alant indokolnám: nem.
Mondom ezt úgy, hogy én -- hegymászó nem lévén -- elfogadom azok objektív értékelését a nyolcezresek természetéről, és hogy miért nem szokták egymást az oda mászók menteni.
Elfogadom, hogy az ilyen mentések szinte esélytelenek, hogy az ember nem úgy működik a bűvös 8000 fölött, mint alatt, hogy csőlátása lesz, és igazából nem is észleli környezete bajait.
Itt már azért kicsit közbevetném, hogy Kiss Péternek nem lett csőlátása, mert észlelte társa -- Erőss Zsolt* -- hiányát. Szóval nem mindenkinek lesz csőlátása, de ettől persze nem kárhoztathatjuk, akiknek igen.
De legalább azokat se kárhoztassuk, akiknek nem, és akik az intelmek ellenére nem élnek azon lehetőségükkel, hogy a társadalom úgyis felmenti őket, ha nem segítenek.
Vegyük észre, hogy Kiss Péter magán kívül senkit nem veszélyeztetett azzal, hogy társáért visszament. Így legalább szemrehányást ne tegyünk neki -- mondván, hibázott.
Az expedíció vezetője sajnálkozott, hogy kifelejtették az oktatásából, hogy 8000 fölött nem szabad senkiért visszafordulni menteni, s így nem tudta, ezért tapasztalatlanságból ment vissza.
Nos, egyfelől nemigen hiszem, hogy egy ember, akinek a mászás az élete, ne olvasott volna életében egy raklapnyi hegymászókönyvet, és olyat is, ami 8000 fölötti dolgokról szól.
Másfelől ez a fenti lehetőség azt a kényelmetlen kérdést is felvetné, hogy ha netán tényleg nem tudta volna, hogy ott fenn ez a szokás, akkor a fordítottját se tudta? Azaz: úgy indították útnak, hogy elfelejtettek szólni neki, hogy ha baja lesz, Erőss Zsolt ott fogja hagyni?
Nos, én egyiket se tartom valószínűnek. Mint ahogy azt se, hogy Erőss Zsolt őt otthagyta volna.
Az átlagos hegymászó képességeit már azzal felülmúlta, hogy egyáltalán észlelte, hogy társa eltűnt, és még lelkiereje is volt visszafordulni érte, tehát a papírformát már ezzel borította.
Mindezek után feltételezhetjük, hogy tudta, mire vállalkozik, és tudatosan vállalta a kockázatot.
Mert a hegymászóipar jelenlegi gyakorlatán/szemléletén túl -- hatékonyan rohanó korunkban tán elmaradottan -- fontos szempont volt neki a bajba jutott társ megmentése, akkor is, ha ez az átlagos túlélélőszám szempontjából nem hatékony megoldás.
Mert volt benne valami, ami a mai csúcsmászótársadalom krémjében ma már ezek szerint nem csak hogy nincs meg, de még kicsit szánakozón hibának is tartják.
Egyébiránt tisztán teljesítményszemléletben sem egészen igaz szerintem a vezető azon állítása, hogy ha nem fordul vissza, kettő helyett csak egy halottunk lenne.
Mert lehet, hogy egy olyan ember, akinek fontos és természetes volt visszamenni, sose dolgozza fel, ha nem tette meg, és nemhogy hegyre nem néz többet, de tán élve is csak testben marad. És a Magyarok a Világ Nyolcezresein így is - úgy is félbeszakad.
Erős a gyanúm, hogy fordított esetben ugyanez történik, és ezt -- kimondva vagy kimondatlanul -- tudták is egymásról. És ha ez igaz, akkor -- talán kevés vizet vittek, de -- megmásztak valamit, amit a nyolcezreseket ostromló többiek még ésszel se érnek fel, és amivel valójában megkoronázták a Magyarok a Világ Nyolcezresein sorozatát.
+++
Nem, Kiss Péter nem hibázott: tudta mit csinál, és aki ezt hibájának veszi, az valami fontosat nem tud a világról.
(*Igazából kíváncsi lennék, hányan jöttek rá Erőss Zsolt nevének fenti első említése előtt, hogy ki is az a Kiss Péter, akiről itt írva vagyon. Mert minden címlapon csak Erőss Zsolt szerepel, Kiss Péter legfeljebb mint mászótársa, aki hibázott meg tapasztalatlan volt, meg leesett. Pedig hát. Ezért e fentiek.)
.
Az utolsó 100 komment: