HTML

Benderik elmélkedik

Friss topikok

Időugrás

2013.07.17. 21:54 Benderik

"A tudósoknak elég az időgépet feltalálni, a többit már megkérdezhetik. A hülyeség viszont Örök Érték, abból már most a csúcson vagyunk." /annyira adja magát, biztos mondta már valaki/

"Most annak a lehetőségeit nézzük, annak az alkotmányossági kereteit nézzük, hogy van-e arra mód, hogy adott esetben, az őszi ülésszakban mondjuk egy törvénnyel, egy jogszabállyal devizahitelek feltételeit általános érvénnyel módosítsuk. Ez akkor fordulhat elő, ha valamilyen szerződéskötéskor fennállt körülmény előre nem látható módon alapvetően megváltozik, és nem róható fel ebből adódóan a félnek, hogy lehetetlenné válik a teljesítés. Ezt kell mérlegelnünk. Ez a már megkötött szerződésekre is vonatkozna." 
(Hír TV, Navracsics Tibor, közigazgatási és igazságügyi miniszter) 

Scifibe illő távlatokat nyit, ha most már tartósan ráállunk a visszamenőleges törvénykezésre. 
Mert a kinyilvánított cél most az, hogy ha egy devizahitel-szerződés neadjisten nem volt szabálytalan a kötéskori törvények szerint, most egy visszamenőleges hatályú törvénnyel utólag már a múltban szabálytalanná -- s így semmissé -- tehessük, mert felháborító ennek a tutyimutyi kauzális világképnek* a tehetetlensége, miközben a Dolgozó Nép szenved. A fizikusok közismerten teszetosza, nem e világban élő népség, az ő céljaikra megfelelhet, de az új kihívások előtt álló Európa nem engedhet meg magának egy olyan elkényelmesedett világképet, ahol az Idő mindig csak előrefele halad, ahol az ok mindig megelőzi az okozatot, ahol már pusztán azzal az ürüggyel megúszhatjuk a méltó büntetést, hogy amikor rettenetes tettünket elkövettük, az még törvényes volt. 

Egy Jövőt építő társadalomban nagyon messzire vezet, ha megengedjük, hogy bármelyik bank megköthessen velünk egy szerződést pusztán azért, mert az megfelel a jelenlegi törvényeknek. 

+++ 

Csak az a baj, hogy félek befizetni az adómat. Mert a mostani törvények szerint ezt kell tennem. De mi lesz, ha egy hat év múlva meghozni fogott törvény visszamenőleg meg fogja tiltottni? Félek, hogy megsértem e törvényt, ha most befizetem, és én törvénytisztelő vagyok, így inkább nem fizetem be. 

Ha számonkérik, a 196/2019-es, az egyes illegális adófizetési tevékenységekről szóló törvényre hivatkozok, amiről nyilván nem én tehetek, ha az APEH még nem ismeri, így kérem,. hogy ügyemet érdemben 2019 előtt ne bírálja el, mert a pontos szöveg még nem ismert. 
Aztán ha rám véletlenül mégse fogott majd vonatkozni, addigra úgyis letelt az ötéves elévülés. 

Bár lehet, hogy az új törvényben hét év lesz az elévülés. 

Na jó, megnyugodtam, hogy nem foghattam majd ilyen ügyeskedéssel megúszni -- a rendszer logikus. Hát mégis ez a most épülő világ a lehetséges világok legeslegjobbika.

Csak mégis félek, hogy a szomszéd nem látja át annyira a rendszer e mélyebb logikáját, és megöl, mert fél, hogy -- most még ugyan tilos, de -- utólag megütheti a bokáját, mikor majd a 666/2022 Kormányrendelet a szomszédok vérbefojtásáról 2012-ig visszamenőleg kötelezővé fogta tenni.

Lehet, hogy már meg is fogtam halni?...





*kauzális világ: A hagyományos fizika tényekhez betegesen ragaszkodó technokrata ágát követő -- magát még mindig széles körben makacsul tartó -- világkép, ahol az események időbelisége számít, tehát pl. a labda nem tud előbb elrepülni, mint ahogy belerúgtunk.

 

 

 

.

2 komment

Címkék: jövő idő devizahitel látlelet Jövő!

A bejegyzés trackback címe:

https://benderik.blog.hu/api/trackback/id/tr245412155

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nick-probieren 2013.07.18. 15:57:42

egykoron történelemhamisításnak hívták ezt, nem?
süti beállítások módosítása