Előtérbe került most a helyek osztásánál, beveszik-e Gyurcsányt, s ha igen, milyen helyre jó. Egy elemzést is olvastam itt ez alkalomból, ami a ráaggatott démoni szerepet próbálta helyre tenni, s e cikk tettei kielemzése után inkább javasolta visszaengedni a küzdőtérre.
Én amellett szeretnék most érvelni, hogy ne tegyék. Teszem ezt úgy, hogy én az átlagnál messze elnézőbben/pozitívabban értékelem egykori tetteit s "nagyhírű" beszédét. Indoklom utóbbit is, miért, de a végén azt is, miért NE engedje őt magához mégse bárki, ki eséllyel indulni szeretne.
Elsőként akkor, hogy miért a pozitív értékelés:
Én a politikát realistán szeretem nézni: tudom, hogy Gy. Ferenc is max. azon nagyemberek sorába tartozhat, kiket csak az első milliójukról ne kérdezzenek, szóval mikor azt állítják, hogy politikusi pályája előtti vagyonát fehérgallérosan lopta, én készséggel elhiszem. És idealistaként nem is támogatnám, de realistaként tudom, hogy a politika világába bekerülni, az ehhez s a bennmaradáshoz szükséges játszmákat lejátszani sajnos ugyanazok a kvalitások szükségesek, melyek a fenti típusú üzletemberek, a könyöklő karrieristák és a szélhámosok sajátjai. A reformkor s a felvilágosodás Tiszta Államférfiai már vagy ötven-száz éve nem jutnának a parlamentbe sehol a világon, mert nem vállalnák az oda vezető utat. (És ha mélyebben beleásunk az egykori Tiszta Államférfiúkba, az ő patinájukról is gyakran kiderül, hogy jót tesz nekik a történelmi távlat.)
(És ha már egy könyöklő pártkarrierista és egy első-millióról-ne-kérdezzenek-vitte-valamire üzletember közül kell választanom, az utóbbi legalább már megmutatta, hogy vitte valamire. Saját zsebre, de végigcsinált valamit a farkasok világában. Még ha hősünknél a kettő keveredik is...)
Ettől még nem szeretem őket, és nem is örülök, hogy ilyen a világ, de attól még ilyen.
Ezért én inkább azt szeretem nézni, hogy aktuálisan mit s hogyan tesz. (Ettől még háborús bűnöket nem néznék el senkinek, csak mert most ügyes, de szimpla szélhámos múlt nem kizáró ok.)
Ha félretesszük az érzelmeket, az is elég jól látszik, hogy a "híres" beszéd szimplán egy hatásvadász retorikai elemeket -- főleg túlzásokat -- alkalmazó szónoklat volt, melynek célja a tespedt-önelégült közönség felrázása volt. Elég jól látszik, hogy Gyurcsány tudta a választások előtt, hogy az ország súlyosan eladósodott, hogy tisztában volt vele, hogy ennek az MSZP ősi reflexéből fakadó mértéktelen osztogatás az oka, és hogy ennek véget vetve erősen meg kell szorítani a nadrágszíjat. Ahogy azt is tudta, hogy az MSZP egy végtelen mocsár, melynek átláthatatlan szövevénye már sokakat a mélybe húzott, akik a szeretjük-a-népet-ezért-osztunk-sok-sör-virslit-hogy-ők-is-szeressenek módszertanból ki akarták rántani a pártot s az országot.
Feltehetőleg azt hitte, hogy azzal, hogy veszett helyzetből megnyerte nekik a választást, van annyi hatalma s tekintélye, hogy ki tud csikarni egy nadrágszíj-húzást és reformokat az államháztartásban. Nem államférfiúi nagyságból, csak mert tudta, hogy csődbe menő országban csak annyira buli kormányfőnek lenni, mint vezérkakasnak égő szemétdombon. Vérbeli kapitalista -- bankárkormányként szidalmazták mindig kormányát --, így ez elég logikus feltevés.
És a beszéd is szimplán erről szólt. Ha meg akarta nyerni a megszorításoknak a mocsár szövevényes indáit, hatásos beszéd kellett, ami őket is ráébreszti, hogy elfogyott a pénz, és lassan már nemigen találunk balekot, aki fizesse a cehhet. Tetszetős (és kétharmadot érőn hatásos) párhuzam volt utólag '56-tal azonosítani a "hazudtunk éjjel és hazudtunk nappal"-t, de azért tudjuk, hogy ez 2006-ban az államháztartás eladósodottságának elhallgatására vonatkozott, míg '56-ban kicsit azért többről volt szó. Ennyit példának, hogy a legfelkapottabb idézet a vérvádhoz egy olcsó szónoki fogás -- egy túlzás -- volt. És persze az olcsó szónoki fogás is bűn a szépérzék ellen, de ez Szent Péter előtt a mérlegen azért egy másik súlycsoport...
Persze az önhittség hibájába is esett, mert az indák kiszivárogtatták s a mélybe húzták -- magukkal, az MSZP-re jellemző végtelen rövidlátással.
Szóval maga a beszéd egy utólag zseniálisan felfújt szónoklat volt, olyasféle, amikkel vállalati tréningeken szokás felrázni a tespedésnek indult cég középvezetőit. És persze örülök, hogy a nép gyomra a rendszerváltás után 16 évvel már nem vette be, hogy saját miniszterelnőke a szemébe mondja, hogy hazudott neki, és így nyert választást (bármit jelentsen is konkrétan e hazugság), de attól ez még egy szép kerekre fújt műbalhé volt.
(És sajnálom, hogy ugyanezen nép azóta elvesztette dicséretes igényességét.)
Idealistaként nálam feketébb pont, hogy tényleg elhallgatta a választásokon, hogy megszorításokat tervez, még ha reálpolitikai szemmel nézve ez csak a "politikai hazugság" kategóriájába esik, amiből addig és azóta is kaptunk-kapunk rendesen, csak nem fújják nekünk ennyire látványosra.
Gyurcsány afféle tehetséges cégvezető volt, aki el tudta volna irányítani az országot. Sosem vált volna eszmei példaképpé, de az üzleti élet hatékonyságát hozta volna az ország irányításába, és -- szidták ezért is bankárkormányként, de én most -- szimplán azon módszerek meghonosítását értem ez alatt, amik pőrén hatékonnyá teszik egy szervezet működését, és amit az üzleti világ sokkal jobban megtanult a történelem során, mert a saját pénzét költi, és korlátozottan van neki, míg az állam korlátlanul s számolatlanul költi a miénket. És a szociális érzékenységhez sincs ennek köze, pusztán hogy a pénz értelmesen költődik-e pl. épp' szociális kiadásokra -- akár bőkezűen is --, vagy szimplán feléli az apparátus vízfeje. Ebben -- úgy tűnt -- jó lett volna, bár igaz, némileg technokrata és szociálisan nem túl érzékeny volt. Az egészségügy reformját legalább megpróbálta, bár tény, hogy alapos előkészítés nélkül, kapkodva -- egy miniszter nagypapájának szép emlékeire hagyatkozva az egykor büszke MÁV nyugdíjpénztárról. Mindamellett nem tudhatjuk, akkor is ily' kapkodón naiv a megvalósítás, ha nem szorítja s tartja sakkban a népharag -- négy év kormányzásból három és félre blokkolva s megbénítva bármiféle cselekvést.
S miért óvok mégis bárkit, hogy összeálljon vele?
A Fidesz, ha stílusban egykori királyaink nyomdokát követi, kolostort alapított vón' régesrég Balatonöszödön: a helyen, hol az Úr 2006-dik évében ölébe hullott az ország.
Teljesen mindegy, hogyan s miért váltott ki oly' elemi hördülést a Népből a Beszéd. S igazságtalan tán, de az is lényegtelen, megérdemelte-e vagy sem azt a mértékű népharagot, amit kiváltott. Az egyetlen lényeges elem az, hogy -- így vagy úgy, jogosan vagy igaztalanul, de -- a népnél annyira kiverte a biztosítékot az a beszéd, hogy ellenzéke három évig blokkolni tudta az országot, s kétharmaddal választást nyerni pusztán az ő nevének felemlegetésével, azután is egy évig kitartott munícióként a "gyurcsányozás", mire új ellenség után kellett nézni, és Bajnai színre lépésekor is a Gyurcsánnyal egy plakátra tevés lett (a libák mellett) az egyes számú ütőkártya.
Egész egyszerűen arról van szó, hogy Gyurcsány Ferenc akkora mínuszból indul a nép körében, hogy ezt egy Nobel-díjjal vagy öt lőtt góllal a világbajnoki döntőben talán le tudná küzdeni még négy éven belül, de enélkül tíz év múlva se. De persze ne nézzünk tíz évre előre: most lesznek választások, és most a neve szitokszó. Hálaimát rebegne a Fidesz, ha Gyurcsányt soraiba fogadná az ellenzék, mert ő egy olyan biztos célpont, akivel nagy üzembiztonsággal lehet szavazókat eltaszítani. Túl sok közép- vagy akár baloldali szavazónak nem venné be még ma se a gyomra, így vele szövetkezni egyszerűen öngyilkosság. És tényleg mindegy, hogy kiérdemelte-e: egyszerűen ez van.
És ha tényleg a nép boldogulása lebeg szemei előtt, akkor önmérsékletet gyakorol, és messze elkerüli azokat, akiknek győzelmét szeretné. Ez a fajta áldozat a legnagyobb s -nehezebb (nem is nézem ki belőle), de ha komolyan tenni akar, mást sajnos nem tehet. A leprás sem tehet róla, hogy az, mégis távol tartja magát szeretteitől, mert halálos az ölelése. Az Élet kegyetlen.
És még egy érv, ami azonban szubjektív, talán nem is helytálló, így messze kisebb fajsúlyú az előbbinél: ahogy írtam, szerintem tehetséges volt, s hasznosan működő kormányfő lehetett volna. De a bukás utáni és ótai reakcióiból ítélve képtelen volt feldolgozni, hogy ilyen banálisan ekkorát zuhant, és nekem úgy tűnik, hogy elvesztette kapcsolatát a tényleges világgal. Egy álomvilágban él, ahol árad felé népe szeretete, csak ezt a Gonosz Erői elnyomják. És sajnálom érte, de álomvilágban élő kormányfőből még egyet ez az ország most nem bír ki.
+++
Ui: Nem tudhatom, milyen anyagi forrásból táplálkozik a Demokratikus Koalíció. De egy "kinek éri meg, hogy létezzen" típusú gondolatkísérlet alapján nem esnék ámulatba, ha a Történetírás húsz év múlva kiderítené, hogy a Fidesz volt a legnagyobb névtelen támogatója.
.
.
.
.
.
