HTML

Benderik elmélkedik

Friss topikok

Hol szúrta el Bajnai?

2014.04.06. 01:11 Benderik

 

Boross Péter miniszterelnökről hallottam egyszer, hogy az hogy a Hóbagoly gúnynevet ragasztotta rá a nép, voltaképp' dicséretnek is felfogható, mert arra utal, hogy ennél nagyobb vajat nem látnak a füle mögött.

Nekem Bajnainál is ilyennek tűnik a Libás.

Ugyan a Hóbagoly ártatlanabb, mert szinte biztos nem cselekedeten alapul, tudtommal a libázásban se bizonyosodott be soha, hogy Bajnai volt felelős érte: büntetőjogilag felteszem már statáriálisan kimondatott volna, erkölcsileg meg fene tudja: egy cégcsoport főnöke volt, mely csoport egyik nem egészen fősodorbeli eleme volt a cég, ami csődbe ment azokkal a libákkal.

Üzleti életben voltaképp' nem szokatlan dolog, sajnálatossá az emberi sorsok tették, mert kistermelők pénzével bukott, ami mindig tragikus.

Hozzáteszem, fenti eseményekben nagyon nem mélyedtem el, csak ami információ Bajnai újra porondra lépése óta a cikkekből rám ragadt. (Viszont Heti Válaszos riport is volt köztük, ahol -- leszámítva a kérdésfeltevésekbe szőtt általános genyózást -- meglepően jól szerepelt.)

Az viszont sejthető, hogy ha ténylegesen elmarasztalható lenne, úgy jelen politikai / közigazgatási környezetben ez nem is maradt volna el. Ügyeskedhetett volna a szokásos jogi csavargatásokkal, ez most nem az az idő, ahol a kormánypártra veszélyes elemek az igazságszolgáltatást akadályozni vagy csak lassítani tudnák.

Ami pedig még beszédesebb, hogy a mai napig e libázással támadják,  ami jelen körülmények között felér egy C típusú Nemzetbiztonsági Átvilágításon elért "közlekedési kihágás egyszer 28 éves korában" minősítéssel.

Na most ha összevetjük ezt bármely másik induló pedigréjével... Szinte angolkisasszony.

Persze lehet, hogy saját egykori oldala (MSZP vagy Gyurcsány) tudna ennél zaftosabbal szolgálni, és ezesetben érthető lenne, amit a következőkben elszúrásként minősítek.

***

Szóval az korrekt s logikus volt, hogy a jelen választási rendszerre válaszul összefogva akart indulni, hisz a rendszer erősen bünteti az azonos oldalon több indulós formát.

És azért se kárhoztatom -- mert könnyű utólag okosnak lenni --, hogy de mikor látta, hogy Mesterházy időt húzva színyatja, nem mondta, hogy na ez így nem, és indul egyedül.

De ettől még itt szúrta el (szerintem persze, és utólag nézve). 

Mert még játékelméletileg is értelmes lépés lett volna, hisz' lett volna még idő megméretni, hogy külön ki mennyire viszi, aztán még mindig lehet az eredmények láttán szövetkezni.

De Bajnainak olyan aduja is volt, ami az MSZP-nek, DK-nak nem: hogy az ő bűnlajstromán csak azok a libák látszanak.

A kormányellenes szavazók tekintélyes része mögé állt volna, mert bár Bajnai nem hőskölteménybe illő királyfi vagy szónok, de a jobboldalból kiábrándult vagy eleve baloldali szavazóknál ez nem is akkora szempont: a csendes szakmai építkezés képességének imázsával sokakat egyesíthetett volna a kormány ellen szavazókból.

Szintén ellenőrizhetetlen vélemény, de MSZP-DK nélkül ma egymagában nagyobb tábora lenne, mint az Összefogásnak (a 2014...) így együtt. Nagyon gyakran hallott szavazói vélemény ugyanis, az olyasféle, hogy "ha ezek nem állnak össze, kormány ellen szavaznék, de így erre a tehetetlen bagázsra? -- akkor már inkább nyelek egyet és Fidesz, az legalább tudja, mit akar", meg hogy "csak az MSZP süllyedne már el végleg, hogy lehetne egy normális baloldal" -- és ezeket itt vesztette el.

Szóval szerintem itt szúrta el.

+++

De hogy kis pillangóvirágos Coelho is legyen e farkasvilágban: minden kezdet egy vég kezdetének rügyfakadása vagy mi, és minden síron nő virág, meg a bölcs tanul, a pap meg még holtig is, szóval a lényeg, hogy ha még a továbbiakban is érdekli a dolog, van még lehetőség a következőre már külön készülni.

De azt akkor hamar kell kezdeni -- rögtön a választás után.

(Persze csak ha vesztes választás. Ha nyertes, akkor kényszerű együttlét, de arra nehezebb tanácsot adni...)

 

.

.

58 komment

Címkék: elkúrás hóbagoly libás Bajnai Coelho

A bejegyzés trackback címe:

https://benderik.blog.hu/api/trackback/id/tr195957261

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Travis Bickle 2014.04.06. 09:57:43

Bajnai épp azért csatlakzott be, mert önmagában már megmérettetett, viszont a kezdeti sikerek (10% feletti eredmények) annyira kezdett az 5%-os küszöb felé csúszni, hogy szerintem attól féltek, külön be se jutnának.

Ez biztos sok dolognak tudható be (média-egyensúly hiánya, bajnai antipolitikus jellege stb.), de az a lényeg, hogy egyedül nem ment neki, amit amúgy én is nagyon sajnálok, én is benne láttam és látom az igazi alternatívát, és én is abban reménykedtem, hogy 2012 ősze után kiemelkedik, és alatta egyesül a baloldal (amit alapvetően szintén nem támogatok, de ugye a választási rendszer miatt rá vannak kényszerülve), de a szavazóknak (és az mszpseknek) nem ez kellett, ez van.

lepidus (törölt) 2014.04.06. 10:31:18

Bajnai lehetett volna az akire az MSZP-ben és a Fideszben is csalódottak szavazhattak volna.
Bajnai minden megnyilvánulásán érződött ugyanakkor, hogy nem hisz saját magában és a sikerben.
Ez aztán hamar kiábrándította a potenciális szavazóit, és gyorsan csökkent a népszerűsége.
Azzal pedig végképp kinyírta magát, hogy beállt az Összefogásba. Ezzel éppen a kezdeti ígéretével ment totálisan szembe.
Mára ugyanolyan hiteltelenné vált, mint a többi politikus.

bekerült 2014.04.06. 10:35:58

A gond tényleg az volt, hogy a Bajnaiék megmérettek és gyengének találtattak ! A DK simán lekörözte őket és az a veszély fenyegetett, hogy a DK fog lenni a nyerő, amíg ők a Mesterházyval huzakodnak !
Mert azért a mostani helyzet azért alakult így, mert ők elkúrták, mind a ketten ! Addig húzták-nyúzták az összefogást, amíg lejáratták magukat. Ráadásul az MSZP-nek még lett egy Simon ügye is. A DK veszített a népszerűségéből amikor belépett közéjük és ennek az ő tesze toszaságuk volt az oka !
Minden esetre nincs tőlük jobb, ha le kell váltani a FIDESZT !
Márpedig le kell !

A szövetséget már inkább helyre lehet tenni, mint az Orbán féle hazugságokat !

Gyerünk szavazni !

J.László 2014.04.06. 10:36:08

Butaság. Bajnai politikai vezetőnek alkalmatlan. Egyedül indulva nem jutottak volna be.

dr kíváncsivagyok 2014.04.06. 10:37:11

Ha kulon indult volna , én is rá szavaztam volna...
A mai szavazás mottója :
BEFOGOTT ORR

Hajrá kormányváltók !

J.László 2014.04.06. 10:37:30

@lepidus:
"Mára ugyanolyan hiteltelenné vált, mint a többi politikus."

Mára? Bajnai már azzal hiteltelenítette magát, hogy miniszter lett Gyurcsány kormányában.

Buday András · http://polgarda.blog.hu 2014.04.06. 10:38:35

Bajnaitól sokan várták a csodát, és önmagában képes lett volna középről, sőt, jobbról is rengeteget elvenni.

Csak hát jött a szobordöntés, aztán Mesterházy, majd Gyurcsány. Így már csak egy közülük.

Távol álljon tőlem, hogy aggódjak a baloldalért, sőt, nekem mint fideszesnek, ez csak öröm.

Nagy hülyeség volt szerintem, hacsak nem ez volt eredetileg is a szerepe, hogy elfogadhatóbbá tegye Feriéket - nem tudom.

dr kíváncsivagyok 2014.04.06. 10:41:00

@J.László:
"Bajnai politikai vezetőnek alkalmatlan."

Nem gond , ha a "jóllakott óvodás" nem vérprofi politikus , nekem elég ha rendbe rakja a gazdaságot és visszaállítja a jogállamot !

Hajrá kormányváltók , kuldjuk el a csuti ártányt Graz - ba!!

profilo 2014.04.06. 10:48:33

@dr kíváncsivagyok:

Igen,negyedszázada szavaztok így,választjátok a "kisebbik rosszat" és szakadunk le folyamatosan.
Miattatok,az ilyen megalkuvó,behódoló magatartás miatt tart ott az ország ahol.
Gerinc,tartás sehol...
Olyanok vagytok,mint az általatok lenézett birkamenetesek.
Ti is csak mentek a kolomp után,követitek pásztoraitokat vakon,ész,kérdés és ellenvetés nélkül.
Gratulálok ehhez.A mai a ti napotok,a ti ünnepetek.
Élvezzétek ki minden percét...

toportyánzsóti (törölt) 2014.04.06. 10:51:55

Bajnai gazdasági miniszterként vastagon benne volt az elkúrásban.
Teljesen hiteltelen ember!

vajdasagi 2014.04.06. 10:59:08

@toportyánzsóti: Miniszterlnökként meg Bajnai kitűnő volt. Tényleg nagy hiba volt szövetkeznie a szocikkal.

Mesterlövész 2014.04.06. 11:09:02

@profilo: Köszönöm, ezzel végre egyet tudok érteni!

konrada 2014.04.06. 11:09:10

@vajdasagi:
...szocialisták miniszterelnöke, gazdasági minisztere volt....

(Így ha ne szövetkezett volna velük, nem is lehetett volna annak idején miniszterelnök. Most meg összenő, ami összetartozik.)

midnight coder 2014.04.06. 11:14:21

Bajnai ott szúrta el, hogy konzervatív liberálisként baloldali színekben indult. Orbán is hitelesebb lenne amit az internácit énekli mint Bajnai.

Voyeur 2014.04.06. 11:16:15

@profilo: +1.
Elkeserítő, hogy emberek beveszik, majd még szajkózzák is, hogy az ország érdekét a kisebbik rossz választása szolgálja. Az ország érdekét az szolgálná, ha végre mindkét tolvajbandát elhajtanánk a vérbe, ahová való.

mahet 2014.04.06. 11:22:33

@profilo: "Igen,negyedszázada szavaztok így,választjátok a "kisebbik rosszat" és szakadunk le folyamatosan."

Mégis kire lehet szavazni ma egy nem-kommunistának?

Gazdaságpolitika:
Fidesz: szélsőbal
MSZP: bal
Együtt: bal
DK: közép-bal
LMP: szélsőbal
Jobbik: szélsőbal (azonnali államcsőd)
Moma: jobboldali
Liberálisok: jobboldali

Jobboldali párta Magyarországon szinte nem is lehet szavazni, ha lehetne is, soha nem jutnának be a parlamentbe. Hány párt mondta, hogy csökkenteni kell az élősködő pióca állam méretét? 70% az újraelosztás mértéke, döbbenetes! Ráadásul még többet akar beszipkázni ez a hájas undorító pióca-állam, államosít, központosít - mindenbe belepofázik.

A magyarok 80-90%-a kőkemény kommunista - aki nem az az már vagy külföldön van vagy épp csomagol.

midnight coder 2014.04.06. 11:30:34

@mahet: Kevered a kommunizmust az erős állammal. Kína sem kommunista ma már, mégis a legerősebb államok egyike. És nem mellesleg az egyetlen állam a világon, ami az elmúlt 20 évben stabil és erőteljes növekedést tudott produkálni, a polgárai életszínvonalának radikális emelkedése mellett.

A másik oldalon a nagyon liberós EU a legjobb indulattal nézve is stagnál, de ehhez tényleg nagyon nagy jóindulat kell. A valóságban inkább zuhan.

Henry Chinaski · http://kiabrandito-valosag.blogspot.hu/ 2014.04.06. 11:32:20

@dr kíváncsivagyok: Alapvetően hibás a protest szavazás gondolata, mert a büntetés örömén kívül, semmi pozitív hozadéka nincs. Ha a hatalmon levő párt rossz a választó szemében, abból még nem következik, hogy az ellenfele jó. A kisebbik rossz elve nem működik. Ha két rossz közül a kisebbik rosszat választom, akkor is csak a romlást választom, hiszen a kisebbik rossz is rossz. Ez a destruktív logika oda vezet, hogy folyamatos lecsúszás mellett, egyre rosszabb kormányok váltják egymást az ország élén. A nem szavazás értelmesebb döntésnek tűnik, mert nem legitimálja az uralkodó elitek hatalmát, és ez által képes megtörni a kisebbik rosszra épülő gondolkodás logikáját.

Mesterlövész 2014.04.06. 11:38:40

@midnight coder: Igen, okos, csak egy kis tényezőt kihagytál. Honnan jött fel Kína? Másik: hol voltak ők az EU-tól mondjuk 50 évvel ezelőtt? Semmiből azért lehet fejlődni. Az EU stagnálás pedig nem is olyan rossz, hiszen ennek köszönhetően az interneten elpanaszolhatod, mi bajod, és nem a gyárban kell napi 16 órán keresztül 3 marék rizsért meggebedni, mint ahogy azt a nagy többség a Távol-Keleten a mai napig teszi.

Mesterlövész 2014.04.06. 11:39:35

@Henry Chinaski: Én is így gondolom, kösz, hogy leírtad!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2014.04.06. 11:49:47

Nálam a jobbik és Bokros után esetleg jöhetne bajnai.

HgGina 2014.04.06. 11:52:59

Nem bajnai szúrta el, hanem az anyja. Inkább le kellett volna nyelnie.

greatwideopen · http://baconakbisztro.blog.hu 2014.04.06. 11:53:42

@mahet: Ha így látod, akkor cserélj szemüveget!

HgGina 2014.04.06. 11:54:34

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: nálam is csak a harmadik lenne. Akasztáskor, fletó és senkiházi után közvetlenül.

czjanos 2014.04.06. 12:13:27

@Henry Chinaski: A "nem szavazás" szerintem a legrosszabb "szavazás". Átengeded a döntést másoknak, utána meg sopánkodsz, hogy "ezek" hogy nyerhették meg a választást?

Mekk Gábor 2014.04.06. 12:18:01

@dr kíváncsivagyok: mekkorát fogsz te taknyolni a befogott orroddal...

Mesterlövész 2014.04.06. 12:19:31

@czjanos: De nem az. A kisebbik rossz nem megoldás. A megoldás a társadalom teljes "megjavulása" lenne, az elférgesedés megakadályozása, a morális méllységből való kikerülés. De mivel ez nem fog bekövetkezni, nem fogok soha, semmilyen országban senkire szavazni, mert csak egy naiv idealista vagyok. Ne izgulj, engem pont nem hallasz majd emiatt panaszkodni. Amilyen a társadalom, olyan a politikai elitje neki.

2014.04.06. 12:41:48

@midnight coder:
a sok hülye nyugatra emigrál, aheyett, hogy kínába menne, mi ?

Húsleves 2014.04.06. 12:49:56

Bajnai egy felépített műmájer, de még annak is rossz, mert nagyon hiteltelen, rossz színész. Kezdettől fogva átlátszó volt az alászervezett messiásvárók beteljesült kívánságaként "visszatérő" Bajnai imázs. Nem haraptak rá elegen, így Konrád György visszadugta az MSZP hátsójába.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2014.04.06. 12:57:05

@HgGina: Ha akasztás lenne,nálam fecó meg viki könnyen egy lámpavasra kerülhetnének.

sorstalan gáz 2014.04.06. 13:08:19

Bajnai egy tehetségtelen, miniszterelnöknek alkamatlan antipolitikus kakas, akit egy kósza szélroham felröpített a szemétdomb tetejére, és azóta úgy érzi, hogy neki kukorékolnia kell

Olyan is a hangja mint egy fáradt kakasnak, mondanivalója semmi egyéb mint pár bullshit amit a környezetéből szedett össze és a megbízói jóváhagytak

Nagyszerű lehetőséget kapott, ezt mostanra teljesen diszkontálta, már csak egyike a "demokratikus tábor" szájkaratézó hőseinek. Valahol Szanyi és Gyurcsány árnyékában próbálja még magát behangolni, aztán kipukkad teljesen. Nem egy Duracell az biztos

MarbleC 2014.04.06. 13:08:41

Magyarország legnagyobb árulója az MSZP öregjei.
(poligarchái)

Az állítólagos összefogás úgy indult, hogy le kell váltani Orbán rendszerét és ezért az egyéni érdekeket félre kell tenni az új választási rendszer miatt.

Na pont ez az alázat nem sikerült nekik, nem akarták egy másik erős baloldali pártot maguk mellett, ezért bedarálták az Együtt-PM-et.

A hatalom megtartása fontosabb nekik, mint Orbán elzavarása. Különben miért ragaszkodtak egy 2010-ben már vesztesnek szánt miniszterelnök jelölt Mesterházyhoz.

2014.04.06. 13:09:17

Bajnai ott szúrta el, hogy Izrael helyett Magyarországon indult. Ennyi eszük van a cionbolsevikoknak.

MSZP Afrika Korps 2014.04.06. 13:12:48

Hát naná hogy bajnainak óriási tábora lenne az MSZP DK nélkül.

Hisz előtte is rettegett tőle a zorbán.

Meg amúgy is, Bajnai minden cseppjét élvezi annak amit csinál. Lerí róla.

LOL

2014.04.06. 13:19:55

Bajnai ott b**ta el, hogy nem is tudta, mit akar igazán: saját pártot, vagy kormányváltást. A legelején ingyen megmondtam volna neki, hogy kormányt váltani csak az MSZP-vel lehet, döntse el, hogy össze akar-e állni velük és olyan retorikát folytasson, vagy '18-ra készül. Ezzel nyilván nem számolt szegénykém. Plusz eleve felépíteni egy civil összefogást, ami majd leülteti bárkivel az LMP-t??? Egy tanulság van: politizálni csak bátran lehet. Én meg jót sétálok ma, és remélem hallom este, amint Mesterházy lemond.

2014.04.06. 13:24:09

@MarbleC: Tökéletesen igaz: az MSZP egy megélhetési kft, méghozzá közepes képességű, műveletlen káderekkel, akik területi képviselőnek sem lennének alkalmasak. Mesterházy meg(by Gazda Albert) egyszerűen semmit nem gondol a világról. Politikus akart lenni egész életében, megkapta, és rájött, hogy valami mondanivaló is kéne. A fickó kivárta az MSZP-ben, hogy az ölébe hulljon az elnökség, a miniszterelnökség viszont nem megy ilyen könnyen, ahhoz több kell.

Mekk Gábor 2014.04.06. 13:32:59

@storker: Isten ments hogy lemondjon, pont jó ott, ahol van.

2014.04.06. 13:56:41

@Mekk Gábor: Még ez is esélyes. Nincs alternatívája, be kell vallani, ez volt az új generáció a szociknál. Lehetne még Botka, de nagy különbséget ő sem fog jelenteni. Kap még egy pofont Horváth Csaba ősszel, de ez már lefutott. Az MSZP-nek remélhetőleg a mai nappal vége van.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.04.06. 14:02:50

Bajnai a leggyorsabb leépülés mintapéldája.

Gyakorlatilag a hatalmat akarta bármi áron, az elvekre szart. Így havonta váltogatta elveit, aminek következtében nem maradtak a végére hívei.

Ha egyedül indulna, nem jutna be a parlamentbe. Május végén ez világossá fog válni, az MSZP nem fogja többé hordani a hátán őt holnaptól.

HgGina 2014.04.06. 14:06:15

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: három sorban lehetne sorakozni. Én csak a baloldali sort néztem.

2014.04.06. 14:13:26

Ja egyébként Bajnai ha egyedül indult volna, technikai okokból is elvérzik: az Együtt 2014 nevű párt ott virít a szavazólapon. Mibe, hogy a sok hülye szétikszelte volna, és nem tudja, hová húzza a vonalat?

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2014.04.06. 14:33:27

Szóval nem találsz nagyobb hibát Bajnaiban ??

Segítek:

1. Bajnai Gyurcsány leghűségesebb csicskásaként a KISZ utódszervezetének újjászervezésén ügyködött.
2. A Bajnai és GYurcsány család együtt rabolták le az országot privatizáció felkiáltással.
3. Ő osztotta a GYurcsány kormány alatt az MSZP-s klientúrának az EU-s pénzeket.
4. Ő futott be Gyurcsány személyes jelöltjeként a legröhejesebb "miniszterelnök kerestetik" MSZP-s showban.
5. Gyurcsány és az MSZP kampánytanácsadója, fikazabáló Szigetvári Viktor gondoskodik róla, hogy ma is minde az Együtt 2014-ben Gyurcsány szája íze szerint történjen.

Plussz:
atlatszo.hu/2012/10/15/kis-oligarchatarozo-bajnai-gordon/
Bajnai Gordon az ország legjobban álcázott oligarchája. Egy törékeny alkatú “kedves srác” a nagyok között, egy “halk szavú úriember” (copyright Wachsler Tamás), egy kisfiús mosoly az ádáz vigyorok árnyékában, aki joggal mondja, hogy vagyona nem mérhető az első százhoz és úgy tesz, mintha nem lenne az, ami. Gyarapodása azonban – kicsiben – éppen úgy a rendszerváltás utáni átmenet zavaros évtizedéhez köthető, mint oligarcha-társaié. Az egykori ifjúpolitikus üzletember lett, vagyont halmozott fel, majd megint politikusi pályára lépett – mi ez, ha nem kelet-európai oligarcha-sors?

Patreides · patreides.blog.hu 2014.04.06. 14:37:15

"Az egykori ifjúpolitikus üzletember lett, vagyont halmozott fel, majd megint politikusi pályára lépett"
.
Ezzel szemben Orbán politikus lett, pártvezér, majd miniszterelnök, és közben vagyont halmozott fel.
Apró különbség.

Alick 2014.04.06. 14:44:49

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: "az Együtt 2014-ben Gyurcsány szája íze szerint történjen."

Simon lebuktatása mögött is leginkább Gyurcsányt tudom elképzelni... ha rövidtávon nem is megy a kormányváltás, hosszútávú célként bejöhet neki az MSZP hitelességének aláásása.

Mérnork 2014.04.06. 14:46:57

@Húsleves:
Hát igen, Bajnai az lett volna most, ami Meggyesí volt 2002-ben, egy állítólag hiteles és független gazdasági szakember. Kesztyűbáb kúrcsány ferinek meg a maszopnak. Csak most az emberek valamiért nem szopták be...;-)

fvipera 2014.04.06. 14:48:16

bajnai nem a hajdú bét vezérigazgatója volt, hanem a hajdú bét egyik tulajdonosának, pontosabban pénzügyi befektetőjének Wallis) az egyik vezetője. semmi köze a hajdú bét csődjéhez. (a csődöt sokkal inkább okozta, hogy a fidesz kormány túltámogatta a bábolna zrt-t, a hajdú bét versenytársát)

ergo bajnainak 100 %-ban tiszta a pedigréje

fvipera 2014.04.06. 14:49:20

@Patreides: bajnai vagyona legális és 1 MD Ft alatt van. orbáné lopott és cca. 250 MD Ft

lényeges különbségek ezek

Mérnork 2014.04.06. 14:53:00

@fvipera: Persze hogy nem ő okozta a Hajdú bét csődjét. Csak amikor dönteni kellett, hogy a csődeljárás megindítása előtt a hitelező bankoknak fizetnek-e vagy a beszállító kistermelőknek, akkor ő döntött úgy, hogy inkább a bankoknak.

midnight coder 2014.04.06. 14:54:29

@Mesterlövész: Ja. Nekem kétségtelenül jó, de meséld ezt el a szabolcsi 8 elemis munkanélkülinek. Lehetőleg akkor, amikor már nem lesz miből fedezni a segílykéjét. Márpedig el fog jönni az a nap, amikor a kicsi kínaiak már nem fognak pusziért termelni.

midnight coder 2014.04.06. 14:55:32

@h.kovacs: Van ismerős aki kínába emigrált. És baromi jól él kinn. És manapság már elég menő kínaiul is taníttatni a gyereket az angol mellett.

czjanos 2014.04.06. 14:56:38

3 x 2 Bajnai Gordoné!

fvipera 2014.04.06. 15:31:12

@Mérnork: hát, egyrészt nem csőd, hanem felszámolás volt. ott pedig nem a cég dönt, hanem a felszámoló biztos. a bankok pedig mindig a szállítók előtt állnak a sorban (egyébként jogosan). továbbá: a hajdú bét ment tönkre, ott pedig nem bajnai volt a döntéshozó. van olyan, hogy egy cég tönkremegy. legtöbbször nem szándékosan. de ez most már mindegy.

fvipera 2014.04.06. 15:32:28

@Mérnork: lényeges különbség, hogy bajnai 2009-ben bizonyított. vissza fogod még sírni, ahogy bokrost is. hacsak nem vagy simikcsa, nyerges vagy mészáros

NemNick 2014.04.06. 15:38:56

Jó a poszt. Ez nekem is eszembe jutott. De van valami Bajnaival, ami miatt komolyan fel sem merült ez a verzió - nem bennem, senkiben sem, ahogy láttam.
.
Kicsit olyan kényszeredettnek éreztem/érzem.
.
Talán lehet, tényleg nem neki való a politika, az övönaluli közdelem, a mellébeszélés, a sötét manipuláció.
.
Pedig a közhangulaton magasra tudott volna kapaszkodni, mert a sok liberálódás meg az utána következő nagymagyarkodás után szerintem is borzasztó sikere lett volna egy technokrata, ilyen szempontból arctalan, csendes kormánycsapatnak, pártnak.
(Az előbbi jelzők kibontása: nem toljuk az emberek pofájába, hogy mit _kell_ gondolniuk csupa olyan dologról, aminek magánügynek kéne lennie, maximum a választhatóság feltételeit teremtjük meg).
.
Mert azért valljuk be, a nem-gazdasági problémák nagy része csak pszichózis okozta hisztéria (itthon biztosan, de sok felvidéki magyart is ismerek, akinek ez a véleménye), a gazdasági problémákat meg csak a fidesz unortodox tündérmeséjében lehet önhergeléssel megoldani...
.
Ja, és ezzel üdítő változást hozott volna a demagóg magyar parlamenti életbe, ha, mondjuk harmadik legerősebb pártként a problémák technikai megoldására koncentrált volna.
Szerintem a fidesz sem tudott volna ezzel mit kezdeni, mert elképesztően kevés náluk a hozzáértő, jó szakember. Karrierpolitikusokkal vannak tömve ők is.
.
Pláne, ha nem a baloldalra pozicionálta volna magát, hanem középre.

Mérnork 2014.04.06. 15:42:46

Nekem személyesen semmi bajom bajnaival. Te nem fogod fel, hogy ő csak egy trójai faló lett volna a ferinek, a maszopnak, meg persze az igazából ezek mögött állóknak.
Bokros meg külön bekaphassa, pont az ő regnálásakor született a kislányom, én pár éve végzett mérnök voltam, feleségem könyvelő, mindketten a versenyszférában dolgoztunk bejelentve, persze hogy mocskos gazdagoknak számítottunk, és nem járt a gyes.
Az amúgy nem egy magas kvalitásokat igénylő gazdaságpolitika, hogy fűnyíróval levágok minden kiadást, leszarva kinek fáj, ennyit egy jobb képességű óvodás is összehozott volna...

Mekk Gábor 2014.04.06. 17:56:37

@Patreides: ugyan már, de demagóg vagy. Gyurcsányt gazdaságilag politikai okokból futtatták fel, ennyit sem látsz?

ipanema 2014.04.26. 19:03:24

@HgGina: Nagyon inteligens és bölcs hozzászólás egy lenyelésben bizonyára nagy gyakorlatú egyéntől.
süti beállítások módosítása