Az a baj a forradalmak hőseivel, hogy mindig ők vívják ki a forradalmakat, így -- egyfajta jutalomként, és mert képtelenek is megválni tőle -- utána is övék marad a hatalom, ám békeidőt tábornok nem tud jól vezetni.
Szóval egyszerűen az van, hogy egy harc nyertes végigküzdésére nem ugyanaz az embertípus alkalmas, mint egy békés építkezésre, így a harc végével kéne egy csere, csak ez valahogy mindig elmarad.
+++
Voltak most ezek a megemlékezések Rendszert Váltó Nagyjainkról, s különösen egyről, aki (azóta tudjuk) az Egyetlen Igazi volt a sok hímeshámosszavú között, aki ki merte mondani, hogy hát aztán most már, meg eddig is miért, meg ilyenek.
És ahogy néztem ezt a fiatalkori változatát, eszembe jutott, amit nemrég egyszer felhoztam itt e lapokon, hogy úgy tűnik, egyszerűen képtelen kitörni -- így emberré érve is -- a bozótharcos stílusból.
Hogy most már tényleg mindent vitt, ami az asztalon tét valaha létezett, és ciklusokra bebetonozhatná magát, ha képes lenne egy konszolidációra, amelyben lehűti a kedélyeket, és hagyja --megítélés kérdése: -- a Megalkotott Művet beérni s olajozott kerekeit forogni / hagyni országát végre békén magától csendesen építkezni. És hogy már első kormánya idején is hosszan maradhat, ha nem akar mindent rohammal bevenni, s hogy nem tanult belőle, ill. csak annyit, hogy nem volt elég erős az a roham. És most a szerencse is vele volt, és kapott még egy esélyt, amit azonban ha nem akar eljátszani, ki kéne végre kiáltania a békét.
De mintha vérében lenne a harc.
Hogy mindig résen kell lenni, mert az ellenség köztünk tartja a lábát, hogy közös előnyök csak a dezinformáló mesében léteznek, a valóságban csak egy maradhat, aki egyből le is csap, ha nem vagyunk éberek. És mintha ezt nem csupán az vezérelné, hogy a közös ellenség képe hasznos a tábor egyben tartásához.
Már maga a Legfőbb Bizalmas a maga vállalhatatlan figurájával -- egyfelől választókat riaszt el, másfelől viszont tökéletes megtestesítője az igazi jó machiavellista gecinek, aki mosolyogva -- és nyíltan, hogy mindenki lássa , hogy megteheti -- szúrja a kést abba, aki nem akar véglegesen behódolni, megpendítve, hogy megforgatnia azért nem muszáj, ha nem kényszerítik.
A totális támadás választókat tántorít el, ám másik oldalról megmutatja, ki az úr a háznál -- és a bozótharcos típus ezt fontosabb előnynek érzi a jövőre nézve. Hisz' barátaid úgysincsenek, szövetségesek is csak míg érdekük úgy kívánja, így az egyetlen biztos módszer mindenkit s mindenkiét a markunkban szorítva tartani.
+++
Lehet vitatkozni, hogy ez hatékonyabb vagy a konszolidáció. De itt most nem erről írok, csak hogy nézve a régi képeken azt az Egyetlen Igazi Forradalmárt az Egyetlen Igazi Beszéddel, eszembe jutott e régi gondolatom a forradalmakról és a forradalmárokról, mely utóbbiak végül kényszerűen mindig tönkrebaszták az előbbieket, mert képtelenek voltak olyanoknak adni a hatalmat, akik tudnak egy országot hagyni békésen működni.
Szóval egy fokkal strukturálisabbnak látom a bajt, mint pár hónapja, mert az igazi mély alapjellem láthatólag nehezen változik.
Ezzel együtt hiszek abban, hogy sosem késő régi korok kárán (meg sajáton) bölcsebbé válni: szinte még mind a négy év egészben megvan, ez az eleje még elfelejtődhet a végére, ha a maradékot közbül ügyesen forgatjuk.
.
Ui: Igen, itt a forradalmár nem rögtön kapta meg a hatalmat, De szívósan kiküzdötte megérdemelt jussát, így végül mégiscsak ugyanott vagyunk. Csak a több harccal megszerzett hatalom még édesebb. És ám legyen, megszolgálta, hadd vigye: csak írja be magát a Történelembe az első forradalmárként, aki végül bölcsen le tudott higgadni.
.
.
