HTML

Benderik elmélkedik

Friss topikok

Az illiberális mag szárba szökkenése

2020.01.07. 05:53 Benderik

 

Hogy neveld a gyermekedet, tanfilm, meggyőzés eszközei: szülő kamasz szobájába be, lélekromboló metálplakátok falról le, helyettük Chopin, Liszt, Brahms koncertek plakátjai. Telefonban, spotify-on lejátszási listákat átállít.

 

***

Kitalált film, de elég szájbarágós is lenne, utána pszichológus hosszan elemezné, hogy ezt miért ne. Nem hiszem, hogy itt most szükség lenne ezen elemzésre, e sorok olvasói tudják, hogy mindez a szülőtől való elidegenítés tökéletes eszköztára. Amellett mellesleg, hogy elég nagy suttyóság is egyben.

És persze generációs szakadék, ha ennyire nem is, de sok szülő próbál úgy hatni gyermekére, amit az már durva beavatkozásnak érez saját kis életterébe.

 

***

Ezért esett le állam a fordított helyzettől, mikor ifjú, politikailag tudatos generáció tanfilmje javasolja pont ugyanezt a suttyó belemászást atyáik, nagyanyáik belső szobájába, tévéjébe.

A Momentum videójáról beszélek, amit karácsony előtt adtak közre ifjú követőik számára, tele hasznos tippekkel, hogy ha már úgyis arra járnak, hogyan szedjék le a hályogot vidéken rekedt felmenőik szeméről, hogy őket a kormánytévé-rádió-újságkupac mennyire az orránál fogva. Vezeti.

 

***

Jómagam egy facebook-on belájkolt kormánylap cikkén át leltem e videóra. Élvezettel cincálta az írás  -- s persze szokás szerint az összes kormánylap átvéve egymástól --, de miután az eredeti Fekete-Győr művet meghallgattam, azt kell mondjam, szép magas labda is volt.

Az előadót kezdetektől inkább I- mint EQ-ja miatt becsülöm, kérlelhetetlen, beszólogatós stílusa tud olykor jól állni neki, mikor azt az érzetet kelti, hogy ő márpedig nem alkuszik, de e stílus eddig többször vált szerintem kárára mint hasznára. A Nolimpiás aláírásgyűjtésnél még az erő érzetét sugallta, ahogy az MSZP-s nagyarcnak kezébe nyomott egy paklit, hogy menjen inkább ő is gyűjteni, ha valami hasznosat akar tenni, de az origós szerkesztőségben már inkább égette magát az arcoskodásával. És valahogy azóta sem tud túllépni azon, hogy a kormánymédia hazudik. Ami azzal együtt, hogy persze --mégis, ha itt leakad, attól inkább szánalmasságot kezd sugározni. A felálított szögesdrótakadályok közül ezen ő is fennakadt, pedig egykor erősnek látszott, aki átrepüli a hülye kis szarságokat.

 

***

A hivatkozott videót persze úgyse néz meg a Kedves Olvasó kilencven százaléka, mert ideje drágább, és én ezt el is fogadom, így kivonatolom a szerintem gáz részét. Mert az még védhető, hogy beszélgessünk az otthoniakkal a politikáról -- még ha nem is pont a karácsonyi asztalnál, de ilyenkor úgyis hosszabban megy haza a diák, akit szünetre elűztek a kollégiumból, hogy ne kelljen fűteni, így az asztal sem egyfolytában karácsonyi. Szóval alkalom van, meg kérdezgetik is őt a szülők, szóval, ha akar, tényleg tud ünnepen kívül megbeszélni világot velük.

Az már kicsit szánalmas tipp, hogy ellenzéki újságba csomagolja az ajándékot. Oké, hogy védi a fákat, ha nem vágnak ki annyi csomagolópapírt az esőerdőben, de ez már kicsit tolakodón orraládörgölős. Mintha fenti tanfilmben nem tudnék úgy megszólalni, hogy ne legyen minden mondatomban valami a komolyzene szépségéről, és még a ballagási ajándékát is kottába csomagolva adnám át neki.

De hogy konkrétan belemásszak anyukám számítógépébe, és átállítsam a kezdőlapját origóról indexre, majd lecseréljem a távirányítón nagymamám kedvenc tévécsatornáit az én kedvenceimre, mi több, száműzzem őket olyan hátra, hogy meg se találja -- hát ez már a erősen a plakáttépkedés a gyerek szobájában.

Ennyi erővel a bibliáját is lecserélhetném az asztala melletti polcon valami mai erotikus-realista-környezetvédő vámpírregényre, ne szívja már szegény a népek ópiumát, nem árt szembesülnie a ma valódi problémáival.

 

***

Jó, tényleg nem EQ-ban erős, de nagymamája csak van. Sose látta még hatását, mikor elkeverednek csatornái a távirányítón, mikor épp’ most kezdődik a Szulejmán vagy Barátok közt? Tudom, a Barátok közt RTL Klub (a Szulejmánt nem tudom), de sorozatok, régi magyar filmek vannak ama bizonyos kormánymédiában is. Még egy politikusnak is feltűnhet, hogy a tévékben nem csak hírek vannak.

És rendben, az előadó nem mindig érzi súlyát, amit beszél, de ez egy párt anyaga. Nem volt ott senki, akinek feltűnt volna? Valaki, akinek van igazi nagymamája, és néha még oda is figyel rá?

És nem csak az, hogy családi békétlenséget szül, ha követőik tényleg megfogadják a tanácsot. Hanem hogy pontosan azt tanácsolják követőiknek, ami ellen oly’ nagy hévvel harcolnak.

Azt mondja a videóban, fontos, hogy otthon majd vitatkozzatok, és ne veszekedjetek. De a fentiek után mindez mintha azt mondanám, menj oda, vágd pofán, adj be neki egy gyomrost, majd próbáld meggyőzni. De fontos, hogy ez vita legyen, ne veszekedés.

 

***

Hogyan harcolhat bárki úgy iskolák  függetlenségéért, tantervek szabadságáért, emberek jogáért, hogy saját elveik szerint élhessenek, ha fejében normális eszközként él, hogy bemegy mások lakásába, életébe, és ott leszedi a tévéről, ami szerinte káros a léleknek???

???!!!???

 

***

Tudom, szegény nagymamát hülyítik, s csak neki segítek tisztán látni, és a cél néha szentesíti az eszközt. Ám ez egy oly’ annyira veszedelmes tan, ami már nagyon sok millió ember életét fojtotta ebbe-abba a történelem során, mert sokszor-sokszor többet alkalmazták, mint amennyit tényleg hasznos lett volna. Mert túl könnyen hisszük, hogy namostaztánmártényleg nincs más út, és túl sokszor nő túl önmagán, és válik szent grállá az eszköz, vérbe fojtva aztán magát a célt is, amire akkor már senki nem is emlékszik. Vagy nem úgy.

 

Egy Momentum szintjén azért észre kéne venni, hogy az az igazság, amiről vitával nem tudjuk meggyőzni szülénket, nem fogja meghódítani őket, ha erővel az arcukba tesszük.

Sőt, visszaüt, az egész falu tudni fogja, hogy mekkora suttyó egy gyerek lett a Kálmánék fia abban a pesti momentumban. S így még a cél is fordítva sült el, ami szentesítette ezt a szép illiberális eszközt.

Vitázz, ne veszekedj, de ha nem tudtad meggyőzni, lődd le (csak ne veszekedj).

 

+++

Valahol olyan kínos ez az egész.

"Gáz" , ahogy távoztunkkor nagyanyáink szánakozva összenéznek majd a hátunk mögött.

"Szép", mosolyog Viktor, győzzön bárki, az elvetett mag a legváratlanabb fejekben is kicsírázni látszik. Tudtam én, hogy maga az Ember ilyen.

Illiberal forever. Örökkön-örökké.

 

fgya_kari-1.png

 

 

 

 

53 komment

Címkék: Momentum illiberális Fekete-Győr András

A bejegyzés trackback címe:

https://benderik.blog.hu/api/trackback/id/tr7615396062

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.01.07. 10:04:44

A ballibek vajon komolyan elhiszik, hogy a kisember el van varázsolva, ezért nem szavaz rájuk?

chrisred 2020.01.08. 12:30:58

Amúgy ez az egész elképzelés tényleg nagyon gáz és életszerűtlen. De a bevezetőben felvázolt példa egészen poénos, es ha a gyereknek van minimális humorérzéke, akkor ő is annak tartja, ha a suli után beállít az átalakított kuckójába. Ha meg nincs neki, akkor ott van a kutya elásva.

Eltiltott Vélemény 2020.01.08. 12:33:26

@MAXVAL bircaman közíró: Nem, nem hiszik. A "kisember" tisztában van azzal, hogy a politikusok MINDIG LOPNAK, ezalól a ballibek sem kivételek, csak épp azért nem szavaznak rájuk, mert hogy, hogyan nem, amikor a ballibek lopnak, akkor ők mindig rosszabbul élnek a ciklus végére...

haXXor 2020.01.08. 12:43:15

Ne haragudj de én fennakadtam az írásod azon részén (amúgy tetszik a stílusod - nagyon fura de nagyon érdekes), hogy a 'kormánymédia hazudik'. Szerintem pont nem, vagy csak annyit mint az ellenzéki pólus viszont súlyozottabban jelennek meg bizonyos témák + kevésbé objektívek. Oké, manipuláció alapfokon ez de azért ne menjünk messze, pont a napokban az index is így reagált két hírre: Orbánt kifütyülték a Cseheknél kontra két vagy három embert halálra késeltek Fro.-ban. Orbános, amúgy tök érdektelen cikk másfél napot csücsült az index felső részén, míg a terrortámadás, ami oké sajnos ma már minden napos, a sport rovat felett töltött kb egy napot, kép nélkül, pont úgy ahogy kell. Ez az Origon persze majdnem fordítva volt. Majdnem is csak azért mert az Orbános pont nem szerepelt náluk (azt hiszem). Oké, lehet vitázni melyik a fontosabb hír, de a Londoni késelés azért nagyobb teret kapott pedig copy/paste a két sztori... Nincs itt nagy titok, ez a hatalomról és a pénzről szól mindenkinek mert itthon az emberek vannak annyira önzők, hogy a maguk boldogulását, még magasabb IQ (vagy EQ) esetén is előrébb helyezik, mint az olyan magasztos gondolatokat, hogy a hazaszeretet. Ez gondolom a rendszerváltás előtti idők maradéka amikor az állam pont el tudta venni/tudta tiltani a magánvagyont, így a rendszerváltás mint egy óriási ejakuláció, elhozta a harácsolás korszakát. Ez egyben szomorú de tökéletes kórképe országunknak. Nekem amúgy személy szerint Orbánnal pont nincs bajom. Inkább a vele dolgozó embereket tartom 'mérgezett' gondolkodásúnak. De ez már off téma, viszont ami biztos, én tiszteletben tartom a rokonaim, barátaim politikai beállítottságát, úgyhogy soha a büdös életben nem jutna eszembe meggyőzni őket, hogy "szerintem rosszban hisznek"

IvanGyenyiszovics 2020.01.08. 13:01:41

@haXXor:"ami biztos, én tiszteletben tartom a rokonaim, barátaim politikai beállítottságát, úgyhogy soha a büdös életben nem jutna eszembe meggyőzni őket, hogy "szerintem rosszban hisznek"

Tán azért, mert van benned a normális, magától értetődő 'liberalizmusból' (is) valamennyi.
Ami a Fegyőrből, a Benderikből, meg a mai magyar 'liberalizmusnak' csúfolt izéből gyakorlatilag teljesen kihalt ...
Szerintem.

A médiabeli hazugságokat illetően: a bal-jobb-lib-szoc-... média-demagógia (sajna) nélkülözhetetlen eleme a politikai küzdelmeknek, van az az egyharmad, akit ezzel lehet leghatásosabban megfogni.
A liberális Orbán ezt ismerte fel 2002-ben, és úgy döntött: a saját fegyvereivel veri meg a ballibet.
Ebben is jobban kell teljesítenie!
Mert a racionális érvek, a gazdasági-politikai teljesítmény ehhez még nem elég hatásos.
És lőn a kétharmadok sora...
Most úgy tűnik magára talált, és pillanatnyilag erősebb lett a demagógiában a bal-lib-szoc-...
'Remek' meccs lesz :)

B.Log · glossza.blog.hu 2020.01.08. 13:53:02

Hátigen, nekem is a Momemtum láttán déja-vu-érzésem van: pont olyanok, mint az ifjú, 30 évvel ezelőtti Fidesz. Avagy: Momentum = Fidesz 2.0. Szomorú, persze. De a Momentum még a pályája elején áll, ha odafigyel magára és beépíti pártrendszerébe azokat az elemeket, amelyek szükséges a totalitarizmus kivédésére, még lehet esélyük...ha nem felejtik el, hogy őket politikai értelemben bizony a Fidesz által "kétpólusúvá" és átideologizálttá vált közélet szocializálta (szép példa, amikor az EP-képviselőjük arra volt büszke, h nem szavazta meg Járóka Líviát, ahelyett, hogy nagy nyilvánosság előtt belenyomja Járóka orrát a pártja cigány- és nőpolitikai kakijába.

Ballib vagyok mert rettegek 2020.01.08. 14:38:05

A Momentum sose volt magyar párt, őket a nemzetközi globalista multinacionalista liberalista Soros terv találta ki és teremtette meg. Azért hogy velük pótolják az Szdsz-t, mert az Szdsz utódpártja valójában az LMP volt, de ma ezekről ma már senki sem beszél a nem cenzúrázott független médián kívül (origó, 888.hu, M1 és TV2) így kell egy új ellenzéki párt amelyikről beszél. Ezen a különbség a Fidesszel szemben, mert a Fidesz mindent önerőből ért el.

Ezenkívül a Monentánosokat külföldről pénzelik, míg például a Fidesz ilyet nem csinál, sose kaptak pénzt Sorostól, ők mindig is Maygarországról szedték tele a pártkasszát. Ebből is látszik hogy a Fidesz az igazi magyar párt.

A Monentumosok ezenkívül nem járnak templomba, míg a Fideszesek igen. Illetve ha a Fideszes nem megy akkor ez az azért van mert a templomok tele vannak Mszp hívőkkel, ezek közé meg miért járjon az ember.

Ezenkívül a Momentum nem lövetne a migránsokra, így aztán soha nem is lesz akora népszerűségük mint Orbán Viktornak.

törppicur 2020.01.08. 14:54:29

@B.Log: bocs, de a Fidesz nem tette 2pólusúvá a politikát itthon. Pontosabban nem ő tette.
A Fidesznek az pont megfelelt, hogy középen van 50+ %-kkal, tőle balra-jobbra 20-20%.
A kétpólus annak a szivárványos politikailag azonosíthatatlan masszának a terméke, amelyiknek az egyetlen közös pontja a nemFidesz.

0dzsud0 2020.01.08. 15:19:27

@MAXVAL bircaman közíró: Szerintem igen. Fegyőr is úgy viselkedik, mintha nem az RTL híradónak lenne a legmagasabb nézettsége, meg nem az index lenne a legolvasottabb hírportál (de az origot pl. a 24.hu is simán előzi). Lehet a kormánynak számszerűen tízszerannyi sajtóterméke is, mint az ellenzéknek összesen, ha az összes nézettség/olvasottság/hallgatottság összességében elmarad az ellenzéki sajtóétól. Jelenleg hasonló a helyzet. Azt gyanítom, hogy a fidesz-szavazók döntő többsége is inkább az indexet tekinti elsődleges hírforrásának, ennek ellenére viszont a fideszre szavaz. Olvasva az index-444-hvg mindennapi cikkeit, eléggé meg is értem, gyönyörűszépen taszítják a fidesz felé, de legalábbis a baloldaltól minél távolabb az embert, csak úgy, mint most Fegyőr ezzel a retardált videóval. Meg lehet nézni a Facebookon a kommenteket, még az erőteljes cenzúra után fennmaradt hozzászólások 95%-a is elküldi őket a kurva anyjukba, legfeljebb kicsit visszafogottabban, mint korábban. Azt külön rossz (vagy persze nézőpont kérdése) nézni, amikor Fegyőr a saját oldalán kevesebb reakciót kap a kommentjeire, mint akivel beszélget. Szarvas Koppány Bendegúz minden második post alatt próbálkozik valami harmatgyenge tereléssel/Momentumvédéssel, senki le se szarja. Nagyon érdekes, és kissé szórakoztató műsor volt ez közvetlenül az ünnepek előtt.

Maga a videó azonban elég szomorú (bár nem mondom, a fidesz örülhet, megint kap pár szavazót, és még dolgoznia sem kell érte). Az üzenet világos: a szemét kormány hülyíti a szavazókat. Mi a teendő? Állítsd át a kezdőlapjukat, meg a csatornakiosztásukat, hogy ezentúl azok hülyíthessék őket, akik nekünk sokkal jobban tetszenek. Mindezért akár a családdal elmérgesedő viszony sem drága (az, hogy ünnepek alatt, már csak hab a tortán). Nekem sokadjára is csak azzal van bajom, hogy már megint úgy akarunk tenni, mintha csak jobboldali, meg független sajtó létezne. Hazugságot terjesztő, agymosó kormánymédia versus függetlenobjektív, tényszerű hírek egyenesen a 444-től. Meg ez a stílus, hogy mentsd meg szegény agyalágyult hülyéket...akik ettől majd biztosan a Momentumra fognak szavazni. :D Phazmeg...és még egyszer, amit nem tudnak felfogni: Az emberek többsége nagyon is tisztában van az ellenzéki állásponttal, eljut hozzá az infó. Még vidékre is, a lesajnált gumicsizmás tanyavilágra, ahol mindenki 60 éves és disznót tart. Még oda is. Csak az ország durván fele még ennek ellenére is inkább a fideszre szavaz. Ez az, amin el lehetne gondolkodni, mert nem is sejtik, mekkora ajándékokat dobálnak ezzel a fidesznek. Ha még ez nem lenne elég, pl. a 444 a saját sírját is ássa azzal, hogy egy hónapja megrendszabályozta a kommentelőit, csökken is szépen a látogatottságuk, ahogy kell...még akkor is, ha az új szabályok lehetnek akár jogosak is.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.01.08. 17:05:49

m0dzsud0:

Ráadásul amit mond, az a politikailag legaktívabbb réteget pont nem érinti.

Én pl. szinte SOHA nem nézek, olvasok fideszes médiát, s magyar médiafogyasztásom 90+ %-a ballib. S mégse lettem tőle ballib szavazó, sőt jobban utálom a ballibeket.

chrisred 2020.01.08. 17:41:25

@MAXVAL bircaman közíró: A propaganda nem a hardcore pártszimpatizánsoknak szól, őket nem nagyon kell/lehet befolyásolni, hanem a semleges tömegeknek.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.01.08. 19:17:39

@chrisred:

Aki párthívő, az nem rendelkezik széles érdeklődéssel. Mármint a legtöbb esetben.

A kemény párthívő jellemzően érzelmi alapon áll hozzá.

Alick 2020.01.08. 20:35:30

@Ballib vagyok mert rettegek:
"Fidesz ilyet nem csinál, sose kaptak pénzt Sorostól"

Ebben azért nem vagyok biztos... egyrészt Hitlert is pénzelték zsidó körök, másrészt Orbán - bármennyire is ellenségképet ruházott rá - sok tekintetben Soros kottájából játszik, a nemzetközi pénzügyi körök elégedettségére.

Benderik 2020.01.08. 22:13:02

@MAXVAL bircaman közíró: "Én pl. szinte SOHA nem nézek, olvasok fideszes médiát, s magyar médiafogyasztásom 90+ %-a ballib. S mégse lettem tőle ballib szavazó, sőt jobban utálom a ballibeket. "

Ugyan én a kihazudikkinem témát csak érintőlegesen említettem az eredeti videó témája kapcsán, de látom, erre kanyarodott a kommentfolyam. 
És ebben valami nagyon beakadt nekem.
Írta valaki, hogy a kormánymédia darabra több, de nézettsége így is jóval kevesebb. Vki más, hogy a vidéki ember is a ballib sajtót olvassa. Te pedig saját magadról írod (így nyilván hitelesen), hogy SOHA nem nézel, olvasol fideszes médiát, magyar médiafogyasztásod 90+ %-a ballib.
Szóval megkérdezhetem, miért olvas ezek szerint szinte mindenki ebben az országban baloib médiát, és szinte senki kormányoldalit, ha előbbi hazudik és szar, utóbbi pedig maga az IGAZSÁG?Ez vmi önkínzó aszketikus gyakorlat?

Benderik 2020.01.08. 22:17:19

@IvanGyenyiszovics: "...Tán azért, mert van benned a normális, magától értetődő 'liberalizmusból' (is) valamennyi.
Ami a Fegyőrből, a Benderikből, meg a mai magyar 'liberalizmusnak' csúfolt izéből gyakorlatilag teljesen kihalt ..."

Benderikkel vigyázni kell, átállítja fejedben a gondolataidat, ha nem vagy elég óvatos vele! S titkon még büszke is rá, ha sikerül neki.
(Bár legtöbbször nem, erre rég rájött.)

Benderik 2020.01.08. 23:27:43

@haXXor: "Nekem amúgy személy szerint Orbánnal pont nincs bajom. Inkább a vele dolgozó embereket tartom 'mérgezett' gondolkodásúnak"

Hm. Csak hát mitől mérgezettek?
Mert a halról tudjuk például, hogy a fejétől büdös.
Sztálin elvtársról pedig sokan tudták népéből, hogy jó ember, és ha tudná, hogyan sanyargatják mérgezett gondolkodású emberei őket a végeken, biztosan közbelépne.

Amit a médiáról írsz, persze, minden szentnek maga fele, csak hát az arányok. Ami meg a késelést illeti, ha minden európai késelésről súlyának (pl. súlyosságának) megfelelően írnának, nemigen tűnnének fel köztük a migránsosak.

BrianZ 2020.01.09. 00:37:17

Az biztos, hogy ezt kellene követni: vallási semlegesség vagyis térdre csuhások, imára, nincs több szja, vagyonok elkobzása, akik a fidesz által gazdagodtak, EU ügyészség, Euro, egészségügyi javítás, nővéreknek, orvosoknak többszörös béremelést, oktatás külföldi szintre, M1 és társai végleges, alkotmányban rögzített bezárása, csak fizetős streaming maradhat. Na, akkor csak az nézne híradót, aki erre élvez, nem a háttérben ontaná a szennyezést! Igen, ez a liberális bűn, hogy nem küzdenek tűzzel-vassal a butaság ellen! A butaság még a kereszténység szerint is az ördög egyik arca (az irigység és a harag a másik kettő)!

Zsuzsa Szecsenyi 2020.01.09. 00:53:46

mi mást lehetne várni ezektől a rózsadombi fideszes multimilliomos szülők elkényeztetett, nagyképű csemetéitől...... a momentum fidesz 2.0-ként indult és az is maradt. leginkább az figyelemre méltó, mennyire elszállt velük a ló attól, hogy 1-2 százalékkal feljebb ment a népszerűségük - máris uralni akarják az ellenzéki térfelet és undorító módon kezdték gyilkolni az mszp-t. látványosan jobban gyűlölik a baloldalt, mint a náci fideszt. annyira politikai analfabéták, hogy meg sem fordul a fejükben: az mszp nélkül nem lesz ellenzéki győzelem 2022-ben.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.01.09. 05:48:31

@Benderik:

Ém a következők miatt cselekszem így:
- a fideszes médiák unalmasak (kevés kivétellel),
- azért nézek, olvasok, hogy az serkentsen, így az ellenvéleményt preferálom,
- a hatalom szava a ballib médiákban hallatszik (mármint a valós hatalomé, a háttérhatalomé).

Eleve hol a hazugság és igazság? Itt alapvetően véleményeltérés van.

Ivan Gyenyiszovics két napja 2020.01.09. 07:46:11

@Benderik: Miért kellene vigyázni a Benderikkel, a Fegyőrrel, a Viktorral, ... ?
Hadd mondhassa mindegyik a maáét.

Szerintem 2010-ben tényleg 'rendszerváltás' volt, a derék választópolgárok megtapasztalhatták: a demokráciában végül mégis ők döntenek, a demagógia legfeljebb egy rövid ideig képes eltéríteni a valóságérzéküket és a valóságmagyarázatukat.

Benderik itt például pompásan felismerte a liberális Fegyőr-féle liberális demagógiát (helyes valőságérzékelés:) ), majd magyar 'liberálisként' természetesen ezt az 'illiberalizmus' magvetése (lásd: azOrbánahibás ...) szárbaszökkenéseként valóságértelmezi abszolút tévesen.
Talán nem véletlenül.
Kellemetlen szembesülni a valósággal, magyar liberálisként értelmezzük át inkább.

PS: a 'liberális' itt természetesen nem keverendő össze a liberalizmus valós értelmével.
Ahhoz nem sok köze van, ahogy Benderiknek sem.
Fegyőrnek semmiképp.
Szerintem.
üdv!

alöksz róz 2020.01.09. 07:58:29

@Benderik: "Szóval megkérdezhetem, miért olvas ezek szerint szinte mindenki ebben az országban baloib médiát, és szinte senki kormányoldalit, ha előbbi hazudik és szar, utóbbi pedig maga az IGAZSÁG?" - nem ez volt az állítás szerintem.
amúgy azért, mert utóbbiban mindenről totál retardált szinten írnak. így "általános" hírek olvasására sem alkalmasak.
meggyőzni persze ettől nem fognak senkit a függetlenobjektív propagandamédiumok sem, hiszen rögtön látja az ember, hogy amivel nem ért egyet bennük, az hazugság.

alöksz róz 2020.01.09. 08:03:53

@MAXVAL bircaman közíró: a szavazótábor simán elhiszi.
ez olyan alap dolog náluk, mint hogy budapesten laknak az okosok, vidéken meg a buták.

2020.01.09. 08:48:59

@Ballib vagyok mert rettegek: Szegénykém, legalább gondolkozz , még ha nehezedre esik is. A Momentum, nem más, mint a fidesz fiatalabb kiadásban. Őket is védik, mint ahogyan régen a kis " stumpfpisti " apósa védte viktorékat. Annyira el voltam nyomva, hogy csak ! :DD

Nos, abban is tévedsz hogy a viktorék nem kaptak pénzt anno, sorosgyuribácsitól. Kaptak, sőt nem csak pénzt, de még üdülni is kivitte őket, mert ugye nagyon elfáradtak a nagy és fárasztó semmittevésben. Magyarul, viktorék pénzért voltak--lettek liberálisok ! Jó pénzért, mert az ingyenpénz mindig jobb, mint amiért keményen meg kell dolgozni a kisembernek. Ők pedig nagy emberek lettek , nekik ingyé jár. De ha Birkát megkérdezed, ő szivesen mesél a sorosnál töltött időrő és a kapott pénzről is.Meg arról is hogy hányszor térdepelt .

Te el sem gondolnád hogy ki-mindenki jár templomba. Pontosan olyan hülyeségeket beszélsz, mint azok akik azt orditották hogy a régi rendszerben nem lehetett templomba járni , mert tiltva volt és mindenütt meg kellett alakitani a tsz-eket. Na ne röhögtess !

Hogy a fidesz mindent önerőből ért el, na ez a másik rettegő álom. Semmit nem a saját pénzéből, hanem az adózók, az állam illetve a sorosgyurkó sok sok milliós adományából érték el azt hogy legyen sokszorositó, vagy nyomdagép. És sorosgyurkó fizette őket nagyrészben, hogy ne halljanak éhen , abban a nagy szomjuságban .:DD

De nyugodj meg, viktor sem lövetne és nem is fog lövetni a migránsokra. Hiszen tudja, hogy még ahhoz sincs erőnk hogy az országot megvédjék, nem hogy összeugrani valakikkel ! Beszélni és nagyokat mondani lehet, de ha a migrik egyszer elindulnak, már tudják hogy merre kell menni. Mert itt senki nem akar és nem fog itt maradni és letelepedni. "Kódisokból" és tolvajokból van elég ebben az országban.

CCnick 2020.01.09. 09:38:10

@Benderik: én pl azért mert ha az origot meg 888-at olvasnám elmenne a kedvem a szavazástól. Az index/444/hvg/stb tesz róla, hogy minden szavazáson elmenjek és behúzzak egy szabályos X-et a fideszre.

CCnick 2020.01.09. 09:47:56

@jános515:

"és mindenütt meg kellett alakitani a tsz-eket. Na ne röhögtess !
"

Ez azért kemény, ilyen szinten azért kevesen próbálják átírni a történelmet.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.01.09. 10:02:47

@CCnick:

Ez jó érv tényleg.

A 888 színvonala pl. olyan borzasztóan alacsony, hogy az ember kezdi utálni a Fideszt. De aztán megnézni a 444-et, s gyorsan ismét szeretni kezdi a Fideszt,.

rallus 2020.01.09. 10:52:07

A Momentum ismeretlen okból a tápos csibékből szervezte meg a párt vezetését. Ha romlanak a külső feltételek, vagy elfelejtenek tápot küldeni külföldről, akkor halk csipogás után elhullanak és csak a rossz emlékük marad meg...

2020.01.09. 12:06:33

@CCnick: Nos, akkor példának itt van Aggtelek ! Ott ahol sem Tsz sem pedig Állami gazdaság nem volt !
Azt hiszem talán olvasni kellene még .

" Aggteleken nem volt termelőszövetkezet, sem Állami gazdaság "
pa.oszk.hu/03100/03192/00017/pdf/EPA03192_karsztfejlodes_2012_17_179-198.pdf

De ez csak egy a néhány közül . Más egyéb esetleg ? Nagyon szivesen !

Benderik 2020.01.10. 08:07:37

@Ivan Gyenyiszovics két napja: "Benderik itt például pompásan felismerte a liberális Fegyőr-féle liberális demagógiát (helyes valőságérzékelés:) ), majd magyar 'liberálisként' természetesen ezt az 'illiberalizmus' magvetése (lásd: azOrbánahibás ...) szárbaszökkenéseként valóságértelmezi abszolút tévesen.
Talán nem véletlenül.
Kellemetlen szembesülni a valósággal, magyar liberálisként értelmezzük át inkább."

Na de ha ama valódi liberalisság ellen van, ha vki átállítja mások tévéjét, akkor az a liberálisság ellen való, tehát (feltehetőleg) illiberális (ha feltesszük, hogy ennek a szónak jelentése van, és megkíséreljük a liberális ellentéteként értelmezni).

0dzsud0 2020.01.10. 08:19:39

@Benderik: Gyakorlatilag nekem válaszoltál, azokat az állításokat én tettem. A magam részéről azért kerülöm el az origot, a pesti srácokat, a vadhajtásokat és társait, mert sajnos nagyon gyenge sajtótermékek. Majd ha ők is megtanulják az index-féle, óvatos manipulációt (tehát megtanulnak úgy tenni, mintha nem is akarnák egy meghatározott irányba befolyásolni a véleményedet), akkor majd jobbak lesznek. Az index előnye egyelőre nagy. Kormányoldalról ma az egyedüli említésre méltó a mandiner, oda érdemes lehet néha átkattintani, bár legtöbbször a cikket nem olvasom el, kizárólag a hozzászólásokat, pont ahogy itt, az index blogketrecében.

Egyébként a kérdésedre egy további válasz: én azért is olvasom az indexet és blogjait, mert egyrészt nagyon sok más ember is így tesz, szeretek a "metszetben" lenni. Másrészt pedig én direkt azt keresem, amivel nem értek egyet. Meg kell ismernem az ellenoldali véleményeket, hogy ne kerülhessek akkora véleménybuborékba, mint a baloldali szavazók zöme bármelyik választáson 2010 óta. Az okádék B1 pl. naponta produkál valami olvashatatlan posztot, a hozzászólásokban viszont valódi érték is van. Így azt kifejezetten élvezettel nézem akár naponta.

És ahogy fentebb írta CCnick: a libtard médiumok megerősítik az embert, hogy az ő favoritjaikra még véletlenül se szavazzon. Nem kétséges, hogy a fidesz sok szavazót nekik köszönhet.

Benderik 2020.01.10. 08:19:44

@MAXVAL bircaman közíró: "Én a következők miatt cselekszem így:
- a fideszes médiák unalmasak (kevés kivétellel),
- azért nézek, olvasok, hogy az serkentsen, így az ellenvéleményt preferálom,
- a hatalom szava a ballib médiákban hallatszik (mármint a valós hatalomé, a háttérhatalomé).

Eleve hol a hazugság és igazság? Itt alapvetően véleményeltérés van."

Hm. Dicséretes, de ritka hozzáállás, hogy "azért nézek, olvasok, hogy az serkentsen, így az ellenvéleményt preferálom". Így továbbra is kínzó kérdés, hogy miért nézi mégis az a rengeteg ember a "ballib" médiát a "fideszes" helyett".
Ne haragudj, de nehezen akadok le arról, hogy nézettség alapján és itteni kommentek szerint is mindenki a 'ballib" sajtót / tévét nézi, miközben utálja, és a "jobboldali"-nak hisz.
És akkor miből tájékozódik?
Vagy elolvassa tájékozódásként a jobbot, majd unalmának gyógyítására bekap háromszor annyi balt, hogy azon jóízűt dühönghessen?

Meg még az egy elgondolkodtató kérdés, mennyire életszerű, hogy egy kormány, aki a Fidesz-szavazó szerint úgy általában érti a dolgát és jól csinálja, hogy csinálhatja ennyire rosszul a médiát, amibe pedig ennyi pénzt-energiát betesz, és ennyire fontosnak tartja?

0dzsud0 2020.01.10. 08:26:51

@Benderik: "Szóval megkérdezhetem, miért olvas ezek szerint szinte mindenki ebben az országban baloib médiát, és szinte senki kormányoldalit, ha előbbi hazudik és szar, utóbbi pedig maga az IGAZSÁG?"

Ja, ilyet egyébként senki nem állított, ne ess a szalmabáb-érvelés hibájába! A probléma azzal van, hogy az egyik oldal nyomja az elfogult hülyeségeit, a másik, szintén elfogult hülyeségeket terjesztő oldal pedig mutogat rá, hogy "nézzétek a sok elfogult hülyeséget, olvassátok inkább a mi függetlenobjektív híreinket!". Vajon melyik-melyik?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.01.10. 08:32:40

@Benderik:

Szerintem meg a nagy többség semmilyen politikai médiát nem néz, olvas.

0dzsud0 2020.01.10. 08:36:16

@MAXVAL bircaman közíró: Ez lehet, hogy igaz, de kétséged ne legyen: a politikai üzenetek zöme még a nyugdíjasok többségéhez is eljut, például Facebookon.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.01.10. 08:38:17

@Benderik:

"Meg még az egy elgondolkodtató kérdés, mennyire életszerű, hogy egy kormány, aki a Fidesz-szavazó szerint úgy általában érti a dolgát és jól csinálja, hogy csinálhatja ennyire rosszul a médiát, amibe pedig ennyi pénzt-energiát betesz, és ennyire fontosnak tartja?"

Mert nem értik. Ill. egy dolgot értenek: a bulvárt meghódítani. Korábban a politikamentes bulvár mindig ballib volt rejtve, ezt a Fidesz sikeresen megváltozatta, pl. a TV2 erre példa.

A komoly, nem bulvár médiák terén a Fidesz viszont kudarcos. Pártorgánumat csinált többnyire, melyek nem jók semmire.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.01.10. 08:39:56

@0dzsud0:

A nyugdíjasok nem monolit tábor azonban. S éppen koruk miatt nehezen lehet hatni rájuk. A ballib nyugdíjas sose lesz pl. fideszes, a fordítva ugyanez.

CCnick 2020.01.10. 08:45:36

@jános515: "csak egy a néhány közül" Szóval ha volt néhány kivétel akkor már nem is volt erőszakos tszesítés.

A te logikád alapján nem is volt holokauszt hiszen egy csomó zsidó túlélte a 2. vh-t.

CCnick 2020.01.10. 08:46:42

@Benderik: "Na de ha ama valódi liberalisság ellen van, ha vki átállítja mások tévéjét, akkor az a liberálisság ellen való, tehát (feltehetőleg) illiberális (ha feltesszük, hogy ennek a szónak jelentése van, és megkíséreljük a liberális ellentéteként értelmezni). "

Ennek azért jelentős izzadságszaga van.

2020.01.10. 15:54:16

@CCnick: Ne terelj, mert azt Birka szokta. Arról irtam hogy nem volt mindenütt "tszcs" megalakitás. Csak erről és nem arról amit szeretnél mint mondatot --nekem tulajdonitani. Ha kérhetem, legalább légy korrekt és ne próbálj önmagadnak hazudni.

Amit leírtál, azt ne rajtam kérd számon.Ezt te irtad és nem én mondtam. Erről ennyit . Részemről nincs tovább.

Benderik 2020.01.10. 22:05:34

@CCnick: "Ennek azért jelentős izzadságszaga van."

Csak mert körülményesen fogalmaztam.
Ha a tévék átállítása nem liberális => antiliberális = illiberális.
Ez így pongyola, de egyszerű.

De ha már izzadságszag: pont ez jutott eszembe a sok emberről, aki ezért vagy azért, így vagy úgy utálja a ballibet, de a jobbfidesznek meg a sajtóját tartja szarnak, és a ballibet olvassák/nézik azért, hogy ébren tartsák a késztetést, hogy mennyire szar a ballib, és a jobbfideszre szavazzanak.
Részleteiben értem az érveléseket, de pont az izzadságszag jutott róla eszembe. Amit ilyen bonyolult megérvelni, azzal valahol valami.

Benderik 2020.01.10. 22:08:24

@MAXVAL bircaman közíró: " Ill. egy dolgot értenek: a bulvárt meghódítani."
Hát ami azt illeti, mikor az első konzervatív bulvár megjelent (Helyi Théma) kicsit az is torkomon akadt...

0dzsud0 2020.01.10. 22:45:30

@Benderik: Ebben pedig semmi bonyolult nincs. Az az egybites gondolkodás, hogy amelyik oldalon áll az illető, csak annak a sajtóját olvassa, az baloldalon elég erősen megvan. Jobboldalon kevésbé, ott ez még csak most alakul. Ennek leginkább az lehet az oka (azon túl, hogy a kormánymédia valóban nem tud értékelhető tartalmat produkálni), hogy jobboldali média egy ideig gyakorlatilag nem létezett (a rendszerváltástól kezdve is jó hosszú ideig). Akkor sem azért olvasott mindenki balos sajtót, mert az annyira tetszett nekik. Egy jobboldali beállítottságú szavazónak ma sem probléma átkattintani, ezt legfeljebb a balok nem értik.

Egyébként eleve magyarázatra sem szorul, hogy ki, mit, miért olvas. Te kérdezted, korrekt módon válaszolt mindenki. Birka első hozzászólása teljesen jogos, az ország nagyrésze valóban nem él a kormánymédia bűvöletében, nagyon sok fidesz-szavazó sincs vele megelégedve. Ez egy hamis, és rettenetesen béna kifogás balról, amikor a vereségüket ezzel próbálják magyarázni. Az a kiindulópontjuk, hogy a kisemberhez nem tudják a szemét kormány miatt eljuttatni üzeneteiket, mert ha el tudnák, azok rájuk szavaznának. Azt az ellentmondást persze képtelenek feloldani, hogy akkor mégis miért az RTL híradó és az index nézettsége/olvasottsága vezet magasan. Nem csak tévedésben élnek, de másokat is hülyének akarnak nézni. A kisember a valóságban megnézi őket is, sőt sok esetben kizárólag csak őket, majd belátása szerint szavaz...csak egyáltalán nem biztos, hogy rájuk. El lehet gondolkodni, hogy miért van ez, de persze felelősséget hárítani nyilván könnyebb.

leponex 2020.01.11. 12:49:20

@Benderik: "Na de ha ama valódi liberalisság ellen van, ha vki átállítja mások tévéjét, akkor az a liberálisság ellen való, tehát (feltehetőleg) illiberális (ha feltesszük, hogy ennek a szónak jelentése van, és megkíséreljük a liberális ellentéteként értelmezni)."

tényleg ölég izzadságszaga van :)
és még fokozni is tudod:
"Ha a tévék átállítása nem liberális => antiliberális = illiberális."

Nem mennék el a nyelvtannácizmus felé ( hogy mi lenne az illiberalizmus és az antiliberalizmus közti alapvető különbség), ha valaki skriblerként képes leírni a fenti 'logikai' fonalat, az egyéb galádságra is képes.

Te - mivel teljesen nyilvánvaló volt a magyar 'liberális' Fegyőr abszolút antiliberalizmusa - szerintem helyesen kritka alá vontad azt.
De mivel Ti a 'magyar liberalizmust' művelitek, ezért nem vagytok képesek/nem mertek/nem is akartok/... szembenézni a saját 'liberalizmusotok' lényegéből fakadó tipikus intoleranciátokkal, ezért mi más lehetne a fegyőr eltévelyedésének oka, mint az orbáni illiberalizmus magvetésének az ő szárbaszökkenése ...

PS: én is azok közé tartozom, akik szinte kizárólag a 'magyar liberális' médiát fogyasztja, és nem mazochizmusból. Bár most már egyre ritkábban. Egyre unalmasabb lett, szerintem.

Ahogyan emlékezetem szerint talán egyik magyar Nobel-díjasunk mondta vala: ha felállít egy elméletet, akkor utána nem a bizonyításával foglalkozik, hanem azt keresi mi az ami ellentmondhat annak, mi lehet, ami cáfolja.
Például ahogy a Birca is teszi :)
Vagy 0dzsud0 2020.01.10. 08:19:39
üdv!

Benderik 2020.01.11. 23:42:37

@leponex: Kötözködök, mert kíváncsi vagyok.
És az ördög ügyvédjét játszom.
De alapvetően örülök nektek.
De hidd el, nem vagytok sokan, akik minden oldalról megrágjátok a sajtót.Legalábbis a hírrészét.Vagy akik értelmezik, vagy akit egyáltalán érdekel.(Azt régöta észlelem, hogy pl. index és mandiner olvasótábora mennyire nem tartalmaz közös elemeket. Onnan tudom, hogy írok olykor oda is, és volt több, ami itt is ott is megjelent, és soha senki nem vetette még fel, hogy akár az írást, akár a szerzőt olvasta volna már. Pedig kötnek ott is bele a legapróbb bögbe is.)
De az meglepett, hogy Bircamannál még én is több pestisrácokat olvasok.Mert én is olvasom mindkét oldalt, így az elhangzott érveket is értem, de én nem olvasok csak azért szerintem szart, hogy megjöjjön a harci kedvem szavazni ellene.És én furcsállanám, ha azt látnám, hogy preferált kormányomat kizárólag olyan sajtó tartja jónak, ami maga énszerintem csapnivaló. És itt az énszerintem, alatt tiszerinteteket értek, mert ti mondjátok.
És az azért talán joggal lepett meg, hogy ti mennyire csapnivalónak tartjátok.

0dzsud0 2020.01.12. 07:43:41

@Benderik: "És én furcsállanám, ha azt látnám, hogy preferált kormányomat kizárólag olyan sajtó tartja jónak, ami maga énszerintem csapnivaló."

Egyrészt ne úgy fogd fel, hogy kifejezetten preferált a fidesz egy szűk keménymag kivételével, inkább csak a kisebbik rossz. Kizárólag azért maradhatnak hatalomban, mert az ellenzék zömét még rosszabbnak ítélik a szavazók. Ha nem valami vallási áhitatot látsz a dologba, mindjárt könnyebb megérteni, miért nem problémás a fideszt kritizáló cikkeket olvasni.

Másrészt viszont az, hogy az ellenzéki sajtó, aminek függetlenségét már tényleg senki nem tudja komolyan venni egyfolytában gyalázza a kormányt, nem bír relevanciával. Azért nem győznek meg senkit, mert mást sem tudnak írni. Egyszerűen nem tudott kialakulni egy fidesz-szavazóban sem az az érzet, hogy "ha már az index is azt írja, hogy baj van, akkor tényleg baj van". Mert mindegy, mi van, ők úgyis mindig azt írják, hogy baj van. A probléma ezzel csak az, hogy a fidesz azért hozott egy pár döntést, ami kifejezetten tetszett az embereknek, miközben azt látták, hogy az ellenzék megint elhelyezett a roppant kényelmes, "Orbán bármit mond, mi automatikusan az ellenkezőjét" tengelyen. Ez a taktika túl sokszor vallott kudarcot ahhoz, hogy még mindig érdekeljen valakit. Szomorú, mert ha tényleg baj van, innentől már az sem fog érdekelni senkit. Kicsit lehet, hogy kevesebbet kellett volna farkast kiáltani.

Benderik 2020.01.12. 17:29:24

@0dzsud0: "..."ha már az index is azt írja, hogy baj van, akkor tényleg baj van". Mert mindegy, mi van, ők úgyis mindig azt írják, hogy baj van. A probléma ezzel csak az, hogy a fidesz azért hozott egy pár döntést, ami kifejezetten tetszett az embereknek, miközben azt látták, hogy az ellenzék megint elhelyezett a roppant kényelmes, "Orbán bármit mond, mi automatikusan az ellenkezőjét" tengelyen..."

Itt azért érzek egy kis összemosódást ellenzék és index között. Mert az ellenzék tényleg ezt teszi a kis irányba állított agyával, de az index ezt nemigen veszi át tőlük. Gyepálja őket is, ha épp' olyanok. Eléggé mindenfelől nézve elemzéseket csinálnak, és hangsúlyosabban kritizálják a kormányoldalt, de nem mondható el róla, hogy bármely ellenzéki párt/erő szócsöve lenne. 444 idegesítőbb, az eléggé elfogult, de még ő is saját útját járva. Elfogultak, de egy irányzattal, világképpel szemben, nem politikai erőkkel, és főleg nem az ő gondolataikat átvéve.Ami viszont nem mondható el fordítva a kormányoldal lapjairól -- még az elemzéseik is mintha egy közös műhelyben készülnének, teljesen egybevágva az aktuális kormánykommunikációval.

Ugyanakkor minőségben szerintem nem csinálják rosszul, a minőségibbjét olvasva sok köztük az érdekes anyag, elemzés. A többi viszont tiszta propaganda. És esetükben a propaganda elég tollbamondott ízű...

CCnick 2020.01.12. 20:22:49

@jános515: gyakorlatilag azt írtad, hogy hazugság az erőszakos tészesítés és ezt igazoltad egy fehér hollóval.

CCnick 2020.01.12. 20:24:22

@Benderik: te ezek szerint nagyon nem ismered az embereket.

CCnick 2020.01.12. 20:30:18

@Benderik: "Itt azért érzek egy kis összemosódást ellenzék és index között...Gyepálja őket is, ha épp' olyanok"

de azért a végén csak ezt az üzenetet küldik az olvasónak:

index.hu/velemeny/2010/01/25/befogott_orral_halkan_anyazva/

leponex 2020.01.12. 21:57:48

@Benderik: örülök, hogy végre örül nekem valaki a 'túloldalon' :)

Ami a posztodat illeti: én egyetlen aspektusát tettem szóvá, miszerint Te a Fegyőr nyilvánvaló antiliberalizmusát a szárbaszökkenő orbáni illiberális magvetésnek tudod be.
Ami számomra azt jelenti, egy mai 'magyar liberális' nem tudja/nem akarja/nem képes/... felismerni a hazánkban ma újra szárbaszökkenő 'magyar liberalizmus' valódi énjét: az önreflexióra való képtelenségét, a primitív demagógiáját, a végtelen intoleranciáját, a valóságos liberális eszmék sorozatos leköpését, semmibevételét. ...

PS: a mindenkori kormányzattal/hatalommal szemben a legtermészetesebb, abszolút magától értetődő a kritikai szemlélet.
A 'kritika' számomra azt jelenti: először igyekszem megérteni kritikám tárgyát, aztán vagy az annak helytelen célját, vagy ha az elfogadható ugyan, de az annak tervezett kivitelezése rossz, akkor azt próbálom érvekkel támadni.
Látsz te valahol értelmes, következetes, érvelő kritikát valahol?
Én nem ...
üdv!

0dzsud0 2020.01.12. 23:00:59

@Benderik: "Itt azért érzek egy kis összemosódást ellenzék és index között."

Szándékos. Az index is ellenzék. Bár mondhatnánk, hogy mindenkori ellenzék...aztán gyorsan linkelt is CCnick egy cikket 10 évvel ezelőttről, ami az első ilyen gondolat előtt kiábrándít. :)

Az index profizmusáról írtam fentebb. Ők tudják, hogy akkor működik hatékonyabban az általuk képviselt irány reklámozása és a fidesz lejáratása, ha azt a függetlenség álcája mögé bújtatják. Valóban, számos anyagukat olvastam én is, amiben a balokat gyalázzák. Ettől még van meghatározott álláspontjuk, amit úgy adagolnak, hogy az olvasó lehetőleg észre se vegye és úgy zárja be a cikket, mintha saját maga alkotta volna meg a véleményét. Ez ma már sokaknak feltűnik, de kétségtelen, hogy egy bizonyos rétegnél remekül működik.
süti beállítások módosítása