HTML

Benderik elmélkedik

Friss topikok

Bánatos rezsikurváitok emlékezete

2014.03.01. 00:50 Benderik

Igen, az Istenadta Népről beszélek.

Időnként reménykedve megírogatom itt, hogy a nép nem hülye, csak valakinek végre értelmesen kéne tudni beszélni hozzá. Hogy hosszabb távú -- érthető nyelven és hihetően elmondott -- értelmes célokért hajlandó rövid távon akár áldozatot is hozni, és ilyesmivel választást lehetne már egyszer itt nyerni.

Aminek ellentmondani látszik, hogy egy jó rezsicsökkentéssel kenyérre kenhetők vagyunk.

Ne szépítsük: ez ellentmondás, amit vagy fel tudok oldani, vagy régóta hülyeségeket írok (ami persze egy klasszikusunk szerint alkotmányos jogom, de mégis).

Nos, megpróbálom:

Igazából mindkettő egyszerre igaz (bár tudom, ennyivel nem szabadulok).

Egy egyszerű példa: mindannyian hallottunk láttunk olyan vezetőt (vállalat / sport / egyéb) akiért és aki után nyája tűzbe ment volna, kihajtja belét, dolgozik, edz, felássa az utcát / parkot, bepalántáz, csinosít, kikövez., mert ama vezérkos magával ragadón beszél, ért a nyelvünkön, úgy tűnik, maga is úgy gondolja, igazi célokat mutat, tervet, hogy érjük el, és a többi...

És ettől persze a többi cég is működik, ott is megtesszük, amit a főnök kér, máshol is ásunk fel utcát / parkot, ha...(!) ...megfizetnek érte.

Még egyszerűbb példa: nő is van pénzért, de van, akinek ingyen -- még az is, aki másnak pénzért.

Összesítve, és népre fordítva: a nép nem hülye. Ha egy Igazi Vezetőtől értelmes célokat hall, értelmesen elmondva, és még őszintének is tűnve, ingyen is utána megy -- sőt: reálisan hangzó, számonkérhető, és folyamatosan betartva látott tervért még átmeneti békát is lenyel.

De ettől még -- ha ilyen nincs -- szavaz másra is: csak az fizessen.

Hozzáteszem, nagyon sokszor eljátszották már a bizalmát. De abból is látszik, hogy nem hülye, hogy ha észleli, hogy átverték, elég gyorsan átvált pénzért szolgáltató üzembe. Ami megtévesztő lehet, mert esetleg továbbra is ugyanarra szavaz, csak már nem ingyen: arra szavaz, aki neki többet ígér. Aki persze lehet ugyanaz, akiből épp' kiszeretett, csak annak ígéretét nagyobb számmal osztja le az összehasonlításhoz.

A rendszerváltáskor volt egy esély: nem volt történelmi szükségszerűség, hogy nem volt kéznél épp' egy nagyformátumú, s így első körben történészprofesszorok és szemüveges széplelkek martalékává váltunk. Szép önfelmentő érv, hogy az első kormánynak szükségszerűen buknia kellett, mert mindeni azt hitte, itt a Nyugat, folyik a pénz.

A nép nem hülye: neki is van saját háztartása. Tudta ő, hogy nincs pénz, hisz' ő is belülről látta a szocialista ipar termelését. Ha akkori vezetőink veszik a fáradságot, és felvázolnak egy tervet... vagy legalább úgy tűnik, mintha lenne egy tervük... vagy legalább úgy tűnik, mintha azzal foglalkoznának, hogy legyen... De nagyon hamar észlelte az Istenadta Nép, hogy Terv helyett arról szavaznak, hogy ülve szavazzanak vagy állva, hogy átnevezzék-e az utcákat és mire, legyen-e korona a címerben, és amit aztán persze azonnal kell mindenhol lecserélni, nincs átmeneti idő, mert szegények vagyunk, de fontos dolgokban úriemberek.

Az épp' leváltott MSZP se azért jöhetett vissza, mert a nép hülye volt, csak mert az MSZP kínosan próbált nem foglalkozni ideológiai kérdésekkel, és a nép, aki már azt hitte, lerázta a rendszert, ahol az ideológia a gyakorlatiasság fölött áll, nyakába kapott egy másik ideológiát. Ezek után az MSZP-nek még ígérnie se nagyon kellett. Már az elég volt, hogy úgy tűnt, ők szimplán működtetni akarják a mindennapokat, és nincs ideológiájuk.

Aztán a legendás csomag, az első, az igazi, amit mindenki utált, máig kedvelt szitokszó lett, de valahogy megértették, hogy kell, mert atyjait utána nem elsöprően váltották le: legyőzői kínkeserves koalícióba kényszerültek, hogy meglegyen a többségük. Itt azért megvillant a nép szemében valami abból, amiről beszélek, de persze kényszer szülte válságkezelés volt, és a kapkodás fölösleges szivatásokat is kevert bele, kicsit arrogánsan is adta elő egy szigorú bajuszos, szóval ez távoli rokona egy átgondoltan kidolgozott tervnek.

Aztán sokáig ígérgetős korszak jött, jellegtelen figurák, akiknek örültünk, ha legalább békén hagynak: már tudtuk, hogy nincs miért áldozatot hoznunk, minél többet kikaparni, minél kevesebbet adózni, magunkról gondoskodni, és egyebekben megúszni, hogy foglalkozzanak velünk ott fenn.

Aztán jött egy kicsit őrült lánglelkű, akinek valamilyen terve volt, de nem hitte, hogy a kormányhoz engednék, ha elmondaná, hogy először rossz lesz, így régi pártbeidegződéssel, előbb bevásárolta magát, hogy nekifoghasson, majd pár hónap után némi bénázás és egy zseniálisan manőverező ellenzék négy évre mindent befagyasztott. Annyira nem kár érte, mert sok sebből vérző terv volt, de kérdésünk szempontjából csak annyi érdekes, hogy ő gúzsba kötve nem is csinálhatott semmit, és így nem is csinált.

Jelen Mágusunk ritka madár: egyszerű szavakkal beszél, s így érthetően mond el látszólag értelmes  terveket, csak ő akkora kommunikációs zseni, hogy Nagy Tervként tud eladni bármit, mert közvetlenül az érzelmekre hatva meg tudja adni ugyanazt a bizsergést, amit egy Igazi Nagy Terv tud csak kiváltani, harcba hív, hogy megvédjük, s ellenséget is kerít hozzá, közösségi érzést ad, egyszóval közvetlenül mindazt ki tudja váltani, amit hatás alatt nem álló emberből olyan Terv tud, amiért el lehet égni.

Ugyanakkor rendre kibukik, hogy nem úgy van, ahogy kellene, s a hívek ezt még elnézik, mert kegyelmi állapotban vannak, a többieknek viszont a Szent Cél érdekében fizetni kell, így -- talán nem szorulna rá, de ha biztosra akar menni -- érdemes fizetnie. A két mechanizmus így a szemünk előtt egyszerre a működik: van egy lelkes hithű tábora, a többiekért meg fizet, hogy biztosra mehessen. (Zsenialitása meg itt is kibukik, mert átlag politikus ki kell aztán gazdálkodja, ő pedig olyanokkal fizettet, akiket senki se szeret, így nem csak ingyen vesz meg, még extra népszerűséget is szerez. De ez egy másik sztori.)

Csak kéne már egy olyan, aki értelmes, gyakorlatias, beszél a nép nyelvén, de nem azon az ünnepélyes-harcos-magasztoson, hanem a csendes kijelentő mondatokból állón, nincs kétharmada, mégis el tudja érvekkel érni, amit akar -- ja, és akar valamit, ami nem pusztán, hogy ő legyen ott.

A célok se kell magasztosak legyenek, csak olyan hétköznapiak, mint egészségügy, oktatás, adórendszer, meg a többi olyan, amik közt hétköznapokon őrlődünk, és hogy olyanná tegyük, hogy ne őrlődjünk.  És akár fájón is kezdődhet, ha el tudjuk magyarázni, miért és hogy jövünk ki belőle.

A politika kontraszelektív, így az értelmesek sajnos mesze elkerülik, de elég ha egy akad, aki valamiért mégis nekivágna. A mostaniról már lekésett, de ezt a négy évet már kihúzzuk valahogy. Az utániakra egy lehetséges útmutatót korábban leírtam, de persze ha rátermett, kitalálja maga., ha nem, nem is rátermett.

Csak higgye már el egy rátermett, hogy lehet nyerni értelmes tervvel és beszéddel. Sokakat.

Különben leszünk és maradunk rezsicsökkentésért szavazó bánatos kurváitok.

.

.

.

246 komment

Címkék: mese nép értelmes Bánatos kurváim emlékezete nem hülye

A bejegyzés trackback címe:

https://benderik.blog.hu/api/trackback/id/tr885836291

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nandras01 2014.03.01. 20:55:14

"Csak higgye már el egy rátermett, hogy lehet nyerni értelmes tervvel és beszéddel."

értelmes beszéddel?
rezsicsökkentés! teccik érteni?!
rezsicsökkentés!

miből gondolod, hogy átlagjózsi vevő lenne az értelmes beszédre, amikor
- egyrészt már elitta azt a kevés eszét is, ami valaha volt neki
- ha nem itta el, akkor meg a plakátok nagybetűit sem tudja szótagolás nélkül elolvasni
- ha el tudja, akkor nem érti
- és különben is: trianon!
- ja, meg a tudjukkik
- da capo al fine

Benderik 2014.03.01. 23:16:16

@nandras01: Hát hogy ez amit írsz, a falusi* kocsmák átlaga. Ha az összes választóé lenne, akkor amúgyis mindegy, kit választunk.

*"falusi" alatt persze "falusi és városi" értendő

doktorötker 2014.03.02. 09:11:21

@nandras01: és ki az "átlagjózsi " ? Aki 2010-ben a jobb oldalra szavazott ? netán most is oda fog ? és aki 2002-ben és 2006-ban a baloldalra szavazott az nem átlagjózsi ?

micsoda? 2014.03.02. 09:15:40

Ámulok- bámulok, mert mindennap észreveszek egy áremelkedést az élelmiszereknél. Ha nincs rezsicsökkentés, nincs áremelkedés, vagyis ott vagyok ahol voltam:(

vakapad 2014.03.02. 09:16:31

Két megjegyzés:

1./ A nép nem hülye, hanem ugyanolyan átlagos, mint bárhol másutt a világon. Vannak hívők, vannak hülyék és vannak nemhívő nemhülyék. Az első két kategóriával semmilyen politikusnak se érdemes foglalkozni. A harmadik szokta eldönteni a választásokat, mégpedig a "közhangulat" alapján, amelyet nagyrészt a média sugall. Jelenleg a közhangulat a számok alapján (azaz objektíven) a legrosszabb forgatókönyv folytatását ígéri. Ezt a média megváltoztathatná, de láthatóan semmi kedve hozzá, ezért így is marad.

2./ "Aztán jött egy kicsit őrült lánglelkű, akinek valamilyen terve volt, de nem hitte, hogy a kormányhoz engednék, ha elmondaná, hogy először rossz lesz, így régi pártbeidegződéssel, előbb bevásárolta magát, hogy nekifoghasson, majd pár hónap után némi bénázás és egy zseniálisan manőverező ellenzék négy évre mindent befagyasztott."
A terv azért nem valósulhatott meg, mert a média bármikor és simán megvédhette volna a "zseniális" (hehe) ellenzéktől, de ugyanúgy nem volt kedve hozzá, mint ma, ezért az egyetlen, tervvel rendelkező formációt simán elküldte a levesbe, pláne, hogy még a világválság is a kezére játszott, és utat csinált a mai rendszernek. Congratulations.

vakapad 2014.03.02. 09:22:47

Még két megjegyzés:

1./ "... de nem hitte, hogy a kormányhoz engednék, ha elmondaná, hogy először rossz lesz, így régi pártbeidegződéssel, előbb bevásárolta magát, hogy nekifoghasson ..."
Emlékeim szerint a FIDESZ 2006-ban másfélszer (*1,5) annyit ígért, mint az MSZP, azaz a bevásárlásos megjegyzés kissé sántít, a "nem hitte" viszont jogos volt.

2./ "Annyira nem kár érte, mert sok sebből vérző terv volt ..."
Aha. Sok sebből. Aha. Ki szerint?
Persze nekem főleg az "annyira nem kár érte" tetszik, mert a mai állapotot kiválóan jellemzi.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2014.03.02. 09:23:30

@nandras01:

Nem szép dolog lehülyézni, lealkeszozni mindenkit, aki nem szavaz az MSZP-s elkúrókra Andriska !

Tudomásul kéne venni, hogy az MSZP szavazóbázisa kimerül az 50-60 plusszos exmunkásőrökben, ügynökökben, pufajkásokban.

A rezsicsökkentés, miszerint a baloldali MSZP alatt kétszer annyi lett a villany, és háromszor annyi a gáz, miközben a jobboldali Fidesz csökkentett, csak hab a tortán.

Fue · http://www.english-hungarian.com 2014.03.02. 09:27:07

@doktorötker: Ez sok esetben pontosan ugyanaz az ember :)

kcsortuleninrogyilszja (törölt) 2014.03.02. 09:35:51

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:
Aki ezt a "rezsicsökkentés" nevű maszlagot eszi és védi és képes ideológiákat gyártani mellé az egész egyszerűen hülye.
Egy barom.
Az nem lát ki a fejéből és nem kérdezi meg, hogy miért van az, hogy 20 éve a rendszerváltás után a nyugati fizetéseknek a töredékét keresi a magyar a nyugati árak mellé.
Mert nem kérdezi meg, ugyan hova nyúlja le az állam a keresetének több min a felét?

De neked/nektek agyatlan barmoknak ez a válasz és a reakció: mert mszp-gyurcsány. Ennyi.
Innen két variáció van, fizetett fórumozó vagy, vagy valóban, tényleg ennyire hülye.

Zsetongaleria · http://www.zsetongaleria.hu 2014.03.02. 09:41:38

A nép nem hülye hanem egy birka nyáj. Ha valami nem tetszik neki kicsit bééééget -- mert demokrácia van -- de ugyan úgy megy arra amerre terelik. Ha pedig valamelyik kilóg a sorból azt a kutyák visszahozzák.

nu pagagyí 2014.03.02. 09:43:24

"Csak kéne már egy olyan, aki értelmes, gyakorlatias, beszél a nép nyelvén, de nem azon az ünnepélyes-harcos-magasztoson, hanem a csendes kijelentő mondatokból állón, nincs kétharmada, mégis el tudja érvekkel érni, amit akar -- ja, és akar valamit, ami nem pusztán, hogy ő legyen ott."

Volt ilyen, Bajnainak hívták.

Hannibal ante portas 2014.03.02. 09:45:48

@kcsortuleninrogyilszja: hát, ahogy olvaslak, te sem látsz túl messze a fejedből. Mindazonáltal, nem mondanám, hogy egy barom vagy. Majd: ha a hazai termelékenység kb. akkora lesz, mint a nyugati, akkor beszélhetünk azonos fizetésről. Bár, a hazai nyugati gyárakban (pl. Mercedes) dolgozók termelékenysége legalább akkora, mint a nyugati autógyáraké, mégis a kinti fizetésnek csak a töredékét kapják, szerinted az állam nyúlja le? Érdemes gondolkodni, mielőtt leirsz valamit.

Hannibal ante portas 2014.03.02. 09:47:31

Benderiknek: a nép nem hülye, valóban, de téged mintegy népen kívülálló halmazt jellemezhetnénk. A többit gondold hozzá.

kcsortuleninrogyilszja (törölt) 2014.03.02. 09:57:50

@Hannibal ante portas:
"Majd: ha a hazai termelékenység kb. akkora lesz, mint a nyugati, akkor beszélhetünk azonos fizetésről. "

Milyen érdekes, mikor kimegy a magyar dolgozni ugyan úgy, ahogy itt is dolgozik, máris megvan a fizetés, amit odakinn ezért kaphat.
Tehát ez úgy ahogy van, hülyeség, fuss neki még egyszer.
Az állam mit tehetett volna?
Itt volt a lehetőség fellendíteni a gazdaságot.
Bruttó 150-200 ezerig 0 százalékos kulcsot kellett volna dobni a választások után, ha már a 16-al úgyis bukott 400-500 milliárdot, azt lenn kellett volna akkor buknia, annál a rétegnél hagyni a többletet, mert ők a - létszámuk miatt - többségi fogyasztók. Így pörgették volna a gazdaságot. A "fentebb" lévő fizetéseket meg ez az emeltebb fizetés nyomta volna szépen idővel feljebb.
De a cél nem ez volt megint, hanem bérrabszolgákat csinálni kínai módon és maguknak az egykulcsossal meglökni a fizetésüket.

A mindenkori kormánynak - főleg most egy 2/3-osnak - meg vannak az eszközeik erre, csak úgy néz ki, sz@rnak bele és úgy néz ki, hogy ide rabszolgákat akar mindegyik, akiket kizsákmányolhatnak és elnyomhatnak ilyen formán(is)

shinichi 2014.03.02. 09:58:51

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Egy szóval sem írta le, hogy kire gondol. De könnyfakasztóan gyönyörű, hogy milyen magabiztossággal azonosítod magad. Zseniális. :)))))

midnight coder 2014.03.02. 10:03:28

Érdekes ez az alternatív történelem, kár hogy csak itt-ott van némi köze a valósághoz, ráadásul egy rakás dolgot lazán figyelmen kívül hagy. Pl. hogy az elvtársak már jóval a gengszterváltás előtt elkezdték szétlopni az országot. Hogy Antalléknak nem sok idejük volt tervezgetni a nyakukon egy rakás a csőd felé nagy léptekkel menetelő cuculista vállalattal akik leginkább csak ipari hulladékot tudtak előállítani, de azt legalább végtelen élőmunka felhasználása mellett.

Az épp leváltott MSZP meg azért jöhetett vissza, mert lényegében az egész írott és elektronikus sajtó az ő és a tettestársak kezében volt. És persze a csöndben a háttérből folytatott 3.60-as kenyeres kampánnyal.

"Aztán sokáig ígérgetős korszak jött, jellegtelen figurák, akiknek örültünk, ha legalább békén hagynak: már tudtuk, hogy nincs miért áldozatot hoznunk, minél többet kikaparni, minél kevesebbet adózni, magunkról gondoskodni, és egyebekben megúszni, hogy foglalkozzanak velünk ott fenn."
Ez az első kormány óta nagyjából az összes kormányra igaz.

"Aztán jött egy kicsit őrült lánglelkű"
Fogalmazzunk inkább úgy, hogy komplett elmebeteg.

"majd pár hónap után némi bénázás és egy zseniálisan manőverező ellenzék négy évre mindent befagyasztott"
Na ne viccelj elvtárs, mert úgy maradsz. Az ellenzék összesen egy dolgot fagyasztott be, Hordágy Ágica egészseggügyi ámokfutását. Amiért mindörökre hálásak lehetünk neki, mert így Ágica nem tudta teljesen hazavágni az egészségügyi rendszert. Ettől eltekintve az elvtársnak csak a saját tettestársai voltak igazán akadály.

Blitsz 2014.03.02. 10:06:40

@nu pagagyí: Hangosan felnevettem a hozzászólásodon. Most arra fickóra gondolsz aki 2008-ban gazdasági miniszterként azt merte mondani, hogy Magyarországot nem fogja érinteni a válság?

The.Unforgiven 2014.03.02. 10:08:38

@Hannibal ante portas: mondjuk te sem látsz az orrodnál tovább sajnos. az itteni fizetéseket még egy akkora cég mint a Mercedes is az itteni járulék és egyéb költségekhez képest határozza meg, nem pedig a német bérviszonyokhoz pl. itt akkor lehet majd felzárkózásról beszélni a nyugati fizetésekhez, ha nem adó adó hátán lesz, mert ezen a részén a történetnek az egyszeri adókedvezmény sem segít. amíg a cégeknek A-tól Z-ig minden betüre jut valamilyen adó, addig ez az ország halott. és tegyük hozzá, hogy a "mocskos multik", már amelyiket sikerül itt tartani, természetesen nettó befizetői a rendszernek. pl. az alkalmazott után biztosan kifizetik a járulékokat, stb.

Kivancsi 2014.03.02. 10:09:51

a nem hülyék a libas tolvajbol sem kernek....
de a soderbanyányás vagy aluminiumipari mutyizos ex kisztitkarok hatalmat is megelegeltek....

tisztesseges ember nincs a pallettán...
vagy legalabb is nincs gazdag tamogatoi vagy lopott sajat piize amibol finanszirozhatna a valasztasat....

igy maradnak az elkurok, a stadionosok, trafik es foldmutyizos, autopalya epito, libakat csodbedonto tolvaj gecik....

lehet valasztani! kinek mi tetszik :)

vakapad 2014.03.02. 10:11:23

@midnight coder:

Látom, nem közgazdásznak teccik lenni.

The.Unforgiven 2014.03.02. 10:11:30

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

"Tudomásul kéne venni, hogy az MSZP szavazóbázisa kimerül az 50-60 plusszos exmunkásőrökben, ügynökökben, pufajkásokban."

Gondolom az anyádék is ebbe a kategóriába esnek bértollnok.. :) elolvastam már pár hozzászólásodat, de olyan hülye vagy te mint a segg. Az ilyen elvakult seggek miatt mint amilyen te is vagy tart itt az ország, ahol.

2014.03.02. 10:12:31

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:
39 éves, világjárt mérnök vagyok, milliós fizetéssel. SZDSZ, MSZP szavazó...

OkoskaTo:rp 2014.03.02. 10:14:15

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Láttál te már Fidesz-gyűlést? Csak hogy merre járnak az 50-60+-os exmunkásőrök, és a szocializmus egyéb építői, a nyugdíjak 3,5%-os reálérték-emelkedésének élvezői, a Papcsák-féle párezer forintos Erzsébet-utalványok címzettjei.

bivalybasznád 2014.03.02. 10:15:23

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: nem olyan biztos. én fidesz szavazó voltam. ez után a teljesítmény után már nem leszek az. és azért vannak még páran akik tovább látnak, a birkaakol lécein is túlra.

desw 2014.03.02. 10:15:30

@kcsortuleninrogyilszja:

"Itt volt a lehetőség fellendíteni a gazdaságot.
Bruttó 150-200 ezerig 0 százalékos kulcsot kellett volna dobni a választások után, ha már a 16-al úgyis bukott 400-500 milliárdot, azt lenn kellett volna akkor buknia, annál a rétegnél hagyni a többletet, mert ők a - létszámuk miatt - többségi fogyasztók. Így pörgették volna a gazdaságot."

Önmagában egy nullás kulcstól nem lesz több munkahely, és így nem lesz több elkölthető jövedelem sem. Évek óta döglődik pl az építőipar is, pedig itt azért nem nagyon szokás bejelenteni a dolgozókat.

2014.03.02. 10:15:56

@midnight coder: Ez mind igaz is, ugyanakkor én pl. Pártra az alapvetően képviselt elvek, értékek mentén szavazok, nem a napi politikából kiindulva.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2014.03.02. 10:26:45

@OkoskaTo:rp:

Szerencsétlen majom..
Tessék nézegesd a statisztikákat:

mandiner.hu/cikk/20131118_tarki_a_jobbik_a_fiatalok_az_mszp_az_idosek_partja

A Fidesz stabilan 45-50% között van minden korosztályba, az MSZP keménymagja pedig az exmunksáőr, expufajkás, exügynökök közül kerül ki az 50-60 plusszos korosztályból.

Ez van, ezek a tények, és ez neked nagyon fáj. :DDD

doktorötker 2014.03.02. 10:27:24

@Hannibal ante portas:
ez pontosan így van és nem csak a mercedesnél...amikor dolgozni és minőséget produkálni kell akkor az EU tagjai vagyunk, amikor fizetést kell adni akkor nem...egyébként az ilyen kcsortuleninrogyilszja félék miatt fajulnak el a normálisnak induló beszélgetések, aki ennyire nem tud uralkodni az indulatain az inkább ne szóljon hozzá semmihez...

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2014.03.02. 10:29:00

@kcsortuleninrogyilszja:

Semmilyen ideológia nincs abban amit leírtam.

Ezek a tények:

"A rezsicsökkentés, miszerint a baloldali MSZP alatt kétszer annyi lett a villany, és háromszor annyi a gáz, miközben a jobboldali Fidesz csökkentett, csak hab a tortán. "

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2014.03.02. 10:36:11

az IMF és egyéb hitelekkel is palira veszik a népet. és azt is élvezte. persze csak az államcsődig

Kitaszítva 2014.03.02. 10:37:47

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Látom még mindig nagy rumli van az agyadban. Próbálok neked segíteni egy példával.
Általános iskola, 2.osztályában vagyunk. Szöveges feladat következik.
Van három ember: 1. Te vagy /legyél te a magyar nép/
2. Én vagyok /zorbán/
3. Józsi /a bank/
Én adok neked 100 Forintot. Közben egyezséget kötök a Józsival, hogy vegyen el tőled 300 Forintot és abból 150 Forintot fizessen be nekem a számlámra.
Kérdés! 1. Ki a jó?
2. Ki a rossz?
3. Ki vagy te?

Segíttek! Látom a frissen mosott agytekervényed nagyon szenved a kérdésen.
1. jó nincs
2. Én vagyok a rossz és a Józsi
3. Te viszont egy nagyon átvert fasz vagy!

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2014.03.02. 10:45:02

@Kitaszítva:

Bizonyára sokat gondolkodtál azon, hogy megindokold, miért jobb az az MSZP-s módszer miszerint közvetlen az embereket rabolják le, ahelyett hogy a multiktól, és bankoktól veszik el a pénzt.

Bizonyára sokkal szívesebben kifizeted szeretett MSZP-d kedvéért a 36%-os második kulcsos adót, a kétszeresre emelt villany és háromszorosra emelt gázszámlát, mintsemhogy elviseld a rezsicsökkentést nagy duzzogva.

Szívesebben adsz ingyen segílyt az ingyenélőnek, óriási pénzeket, a megélhetési gyerekgyártóknak, mintsem azokat támogatnád akik családi adókedvezmény kapcsán dolgoznak, és gyermeket nevelnek.

Hannibal ante portas 2014.03.02. 10:45:34

@nu pagagyí: te viccelsz, barátom: sem nem értelmes, sem nem gyakorlatias (persze, mégiscsak, ha mások lenyúláésáról van szó), stb, stb. Viszont kíválóan végrehajtja a mások által diktált (MSZP, IMF) utasításokat. Vannak még emlékeink.

ezu 2014.03.02. 10:46:29

Benneteket tényleg palira vettek. Újra elvesztitek a választást. De nem kizárólag a rezsicsökkentés miatt (bár arra sincs jó válaszotok, se lenyelni se kiköpni nem tudjátok), hanem mert a régi szar alakokat visszahoztátok, akiket a többség utál. A pártpreferenciával nem rendelkezőknek, meg azok jóval kevésbé kellenek, mint a patás.

nu pagagyí 2014.03.02. 10:46:42

@Blitsz: Gyurcsánnyal keverheted. De azért meglep, hogy értesültél róla, hogy 2008/9-ben világválság volt. Azt hittem, már mindenki elfelejtette, hiszen a csapból az folyik, hogy az előző ciklus rossz kormányzása miatt voltak csak anomáliák, szerencsére azóta minden frankón megy, dübörgünk.

Hannibal ante portas 2014.03.02. 10:47:04

@The.Unforgiven: egy "mocskos multinál" (nem az, de multi) dolgozom 25 éve. Valami újabbat mesélj.

ezu 2014.03.02. 10:50:58

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: És plusz:

"Az MSZP hagyományosan idős szavazótábora némileg fiatalodott a Demokratikus Koalíció
kiválása óta (mely a legidősebb szavazótábort tudhatja magáénak), ám ezzel együtt is igen
magas az idős, hatvan év feletti szavazók aránya

A szavazótábor egyik legmarkánsabb különbsége az iskolai végzettségben mutatkozik: a
szocialista szavazók fele legfeljebb nyolc osztályt végzett: ez jóval magasabb arány, mint amit
bármelyik másik párt táborában látunk."

www.republikon.hu

Hannibal ante portas 2014.03.02. 10:51:53

@doktorötker: ezzel kb egyet lehet érteni. De az elfajuló indulat a taxisblokáddal (1990) kezdődött és Orbán SZDSZ - től való elfordulásával (1992 -93)folytatódott. Ki kardot ránt kard által vész el. Ez ilyen egyszerű. mint ahogy boldogok, akik békét teremtenek. de hát itt hiába lenne igény békére. Pedig még ilyen körülmények között is lehetne és létezik is, csakhát a zavarosban halászni mindig tetszetősebb. Ezért föl kell kotorni az üledéket.

Hannibal ante portas 2014.03.02. 10:53:19

@kcsortuleninrogyilszja: hát azért ennek még kicsit gondolj utána, mert ez így sajna szamárság.

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2014.03.02. 10:56:20

Akkor az eccerű átlagpógár' majd azt látja, hogy nincs rezsicsökk', de az energiaár csökkeni fog? Ugye világpiaci tendenciák...
Vagy nem fog csökkeni, mert sose' szokott?

doktorötker 2014.03.02. 11:09:10

azok az emberek akik teljesen eladósodtak a hitelcsapdától, akiknek alig marad pénzük miután kifizették a rezsijüket, akik minimálbérért, vagy annál kevesebbért dolgoznak miközben a vállalkozók nem jelentik be őket, vagy akik elveszitették az állásukat és kétségbeesetten küzdenek az életbenmaradásért - ezek az emberek biztosan a rezsicsökkentésre szavaznak majd, és nincsenek kevesen. Őket nem érdekli, hogy itt demokrácia van-e, nem érdekli, hogy milyen megbizatást kap a Közgép, vagy, hogy ki szivárogtatta ki az öszödi beszédet...ők csak élni szeretnének..őket nevezi a posztoló bánatos rezsikurváknak...gondolom a Rzsadombról...

desw 2014.03.02. 11:14:18

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

"Bizonyára sokat gondolkodtál azon, hogy megindokold, miért jobb az az MSZP-s módszer miszerint közvetlen az embereket rabolják le, ahelyett hogy a multiktól, és bankoktól veszik el a pénzt."

Édes jó anyám! Pont ezzel vagytok megvezetve!! Nem érted, birka??

Orbánék megsarcolják a bankot, a bank meg titeket. A birkanyáj szidja a bankot, pedig a bank csak áthárítja a sarcot.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2014.03.02. 11:18:35

@desw:
Bizonyára a tranzakciós adóról beszélsz.

Ha utánagondolsz 1 percre, akkor hamar kijön, hogy ezek a terhek nem azokat terhelik elsősorban, akik 100-200 nettó körül vagy alatt élnek, hanem azokat az adóelkerülőket, áfa csalókat, akik 5-6-szor utalják a nagy lóvét, azért hogy azt megtisztítsák.

Szöges ellentétben pl a jöveledelem alapú adókkal, ami csak a feketegazdaságot erősíti, és a minimálbérre bejelentett milliókat kaszálókat segíti.

desw 2014.03.02. 11:20:00

@doktorötker:

És a hitelcsapdára, a minimálbérre, munkanélküliségre, a bejelentés nélküli melózásra a rezsicsökkentés lenne a megoldás??

Muzsikok közt 2014.03.02. 11:22:02

A rezsicsökkentés hosszú távon a legjobb befektetés.

rezsicsöki=ballib örökre elveszti a választást=magyarország jobban teljesít

desw 2014.03.02. 11:23:23

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

"Bizonyára a tranzakciós adóról beszélsz.

Ha utánagondolsz 1 percre, akkor hamar kijön, hogy ezek a terhek nem azokat terhelik elsősorban, akik 100-200 nettó körül vagy alatt élnek,"

Miért, nekik nem lett drágább a bankolás? Ők nem fizetik a tranzakciós adót?

"Szöges ellentétben pl a jöveledelem alapú adókkal, ami csak a feketegazdaságot erősíti, és a minimálbérre bejelentett milliókat kaszálókat segíti."

Az szja csökkentés jó ötlet volt, ez egyértelmű! (azért a megoldás lehetett volna jobb is)

régi villamos 2014.03.02. 11:25:07

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:
És nézd meg hogyan csökkent a kenyér, asajt,ahús, a zöldség, és minden más ára.
Itt kompenzálódik a csökkent rezsivel kiesett bevétel!!
Csak ez neked sem esik le!

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2014.03.02. 11:29:16

@régi villamos: Én meg azt hittem, hogy majd hálózat fejlesztésre/karbantartásra nem jut pénze a szolgáltatóknak, erre meg kiderül, hogy felemelik a hús meg a sajt árát és röhögnek... :)

nu pagagyí 2014.03.02. 11:31:36

@Hannibal ante portas: Foglaljuk össze, mi volt Bajnai válassza a válságra:

- a 2009-es sokkszerű GDP esésből fel kellett tápászkodni. Ő elsősorban a gazdaság felpörgetésével képzelte a kiutat. Egy jelentős csökkenés után, amúgy elvárható növekedést, a cégeket terhelő adók lefaragásával erősítette fel: közterhek 5%-os csökkentése, a tételes EHO eltörlése, a társasági nyereségadó csökkentése. A Bajnai kormány nem a fogyasztást támogatta populista módon, hanem a termelést, mert csak annak növekedése ágyazhat meg a fogyasztás bővülésének. Az általa választott eszköz normatív volt, nem látszat beruházásokra szórta szét a pénzt, nem statisztikát óhajtott kozmetikázni. A választások előtti negyedévben fel is pörgött a gazdaság.

- Helyreállította a forintspekulánsok által megroggyantott forintot. Ehhez kellett egyébként egyrészt az IMF-hitel, amelyet még Gyurcsány vett fel és az MNB devizatartalékait növelték meg vele. Bajnai az utolsó részletet már le sem hívta.

- Helyre kellett állítani az ország finanszírozhatóságát, mivel akkoriban csak nagyon drágán jutottunk volna devizához és ez volt a másik oka az IMF-hitel felvételének. Bajnai gazdaságpolitikája helyreállította az ország iránti bizalmat és a mainál jobb kondícióval normális CDS-felár mellet tudta Magyarország piacról finanszírozni a devizaszükségletét.

- Bajnainak csak egy éve volt, de stabilizálta a gazdaságot, beindította a növekedést, visszaállította a forint árfolyamát a válság előtti szintre és visszaállította a bizalmat az ország iránt. Az MNB trezorjában pedig átadta az IMF-hitelnek megfelelő összeget Orbánéknak.

És most lássuk, mi történt azóta:
- Ez alatt a ciklus alatt kifosztották a magánemberek megtakarításait kezelő magánpénztárakat. A GDP 10%-ára rúgó összegnek sem beruházásban, sem adósságcsökkentésben nem lelni nyomát. A magyar kötvényeket bóvli kategóriába küzdötték le, amelyből csak kétes erkölcsű befektetők mazsolázgatnak, fene tudja milyen háttéralkuk alapján. A forint árfolyamát tudatosan lerombolták, leértékelve minden magyar embert és előidézve a devizahitel válságot. Céljuk talán az lehet ezzel, hogy növeljék a kiszolgáltatottságot. Magáncégeket fosztottak ki, a rablott szajré nagy részét zsebre tették, kisebb részét szétosztották a lakosságnak, hogy bűnrészessé tegyenek mindenkit. Utóbbira jó példa az úgynevezett rezsicsökkentés. És persze el ne felejtsük, hogy rendszert váltottak, egy fasiszta állam épül, amelyben senki és semmi nem lehet független, kivéve persze a piramis tetején pöffeszkedő, pompakedvelő kényurat.

Iván_a_muzsik 2014.03.02. 11:33:06

JA hülye idióta rezsicsökkentés!!!GAzdaságilag öngyilkos
baromság... DE ,mAjd jönnek a hőseink akik mindenkinek 50.000 FT-ot adnak a semmiből bezzeg...

Muzsikok közt 2014.03.02. 11:37:47

@nu pagagyí: 'A Bajnai kormány nem a fogyasztást támogatta populista módon, hanem a termelést, mert csak annak növekedése ágyazhat meg a fogyasztás bővülésének.'

De igen. 25% ÁFA=fogysztás támogatása

SZJA 36%=termelés büntetése

- voltak persze pozitívumai annak amit csinált, de ez nagyon kevésnek bizonyult

'A választások előtti negyedévben fel is pörgött a gazdaság.'

- Vagy a borzalmasan alacsony bázisról visszapattant egy picikét, persze az adósság az felpörgött mint állat.

felcsutisuttyo 2014.03.02. 11:38:24

a NÉP 90 százaléka már tudja, hogy ÁTVERTÉK ÉS ÁTVERIK...EZÉRT készül inkább az elcsalt választás utáni FORRADALOMRA ÉS A VÉGSŐ LESZÁMOLÁSRA!!!!

desw 2014.03.02. 11:42:53

@dr. Kóser Malac (a legnagyobb demokrata)!:

"Én meg azt hittem, hogy majd hálózat fejlesztésre/karbantartásra nem jut pénze a szolgáltatóknak, erre meg kiderül, hogy felemelik a hús meg a sajt árát és röhögnek... :) "

A közületi fogyasztókra nem terjed ki a rezsicsöki, így a szolgáltató rajtuk hozza be a lakossági fogyasztóknál kiesett bevételt. Ez nyilvánvalóan áremelést generál más ágazatokban/termékeknél. Pl a villanyszámlád csökken havonta 300 Ft-tal, de a zsömléd drágább lesz 2 Ft-tal.

nyisziati 2014.03.02. 11:43:09

@vakapad: "Vannak hívők, vannak hülyék és vannak nemhívő nemhülyék. Az első két kategóriával semmilyen politikusnak se érdemes foglalkozni. A harmadik szokta eldönteni a választásokat,"

Pont fordítva. Minél több ember lesz gondolatmentes hívővé, annál több a szavazója a legnagyobb szájúnak. A legkönnyebb pedig a hülyét és az érzelmi szavazót (más szóval "hívőt") meggyőzni.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2014.03.02. 11:45:14

@felcsutisuttyo:

Megint mind a kétszáz HaHa-s jön majd forradalmat csinálni, vagy csak a bridzs csapat ?

christophe 2014.03.02. 11:46:56

@midnight coder: Azèrt az Antal idejèn elèg sok nagyèrtèku àllami vàllalatot privatizàltak bagoèrt,MDF,Mszp,fidesz egyformàn tolvajbanda,ennyi,ha valaha nyilvànosàgra kerulne ki mennyit lopott,szerintem nagyjàbol egàlban lennènek....

Muzsikok közt 2014.03.02. 11:48:50

@desw: 'A közületi fogyasztókra nem terjed ki a rezsicsöki, így a szolgáltató rajtuk hozza be a lakossági fogyasztóknál kiesett bevételt. Ez nyilvánvalóan áremelést generál más ágazatokban/termékeknél.'

1. Át kéne ezt gondolni tekintve hogy nincs infláció.

2. Át kéne ezt gondolni tekintve hogy azt is hazudják hogy a rezsicsöki miatt 10 év múlva szétesik az energiainfastuktúra.

christophe 2014.03.02. 11:54:37

@doktorötker: '' minimálbérért, vagy annál kevesebbért dolgoznak miközben a vállalkozók nem jelentik be őket,''
Ezzel kène foglalkozni,a keresetek novelèsèvel fentebb màr irtak rà pèldàkat,fidesz nyeresèg esetèn boritèkolhato,a mutyi,bèrrabszolgasàg,sogor-koma viszony,az Uniotol valo tàvolodàs.viktor megmondta fèlàzsiai nèp a Magyar,vissza a gyokerekhez,iràny kelet!!

desw 2014.03.02. 11:55:09

@Muzsikok közt:

" 1. Át kéne ezt gondolni tekintve hogy nincs infláció."

A maginfláció 3% körül van, azaz csak az állami árszabályozás miatt van -- elvileg -- nulla körül. Tudtommal a zsömle ára még nincs államilag szabályozva, de majd megdolgozzátok ezt is, ugye?

"2. Át kéne ezt gondolni tekintve hogy azt is hazudják hogy a rezsicsöki miatt 10 év múlva szétesik az energiainfastuktúra."

Elmaradtak beruházások, ez tény! Meg kell nézni a szolgáltatok terveit.

Muzsikok közt 2014.03.02. 12:05:16

@desw: 1. az infláció nem a zsömle árától függ, ez ilyen.

2. ugyanolyan tény mint hogy abból hozzák be amit a lakosság nem fizet be amit a cégeken levernek ergo ugyanolyan bevétel mégis szétrohad az infrastruktúra

ergo valaki hazudik

Kitaszítva 2014.03.02. 12:06:57

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Most őszintén, de komolyan őszintén, és ne hazudj kérlek, mint a cigány vezéred! Mennyit keresel azzal, hogy itt véded ezt a hányadék bandát?

Muzsikok közt 2014.03.02. 12:07:07

@christophe: ez butaság. az eurótól, európai életszínvonaltól, de még a szomszédok életszínvonalától is, az elmút nyóc évben szakadtunk le.

Ezért nyeri magát szarrá a jobboldal.

kcsortuleninrogyilszja (törölt) 2014.03.02. 12:09:44

Orbán semmi mást nem csinál ezzel a rezsicsökkentéses baromsággal, mint az ország legnagyobb "termékbemutatós" műsorát adja el.
Ebből látszik a magyar emberek értelmi szintje, hogy bezabálja, meg az itt jelenlévőké, akik az ezt kritizálókkal szembeni megjegyzése a szokásos "biztos mszp-s" reakcióban nyilvánul meg.

Ennyi az ország.
Megakad ezen a két dolgon a lemez, hogy most kapok üveggyöngyöket és örülök a messiásnak, meg egyébként is a másik is lopott/csalt/hazudott.
Megértünk a pusztulásra és be is fog következni.
Hajrá Magyarország, Hajár Magyarok.

christophe 2014.03.02. 12:14:02

@Muzsikok közt: 5ève mikor elhuztunk M.o-rol 260ft korul vettem az eurot,most mennyi is,elmult nyocc ève ugye?!

is 2014.03.02. 12:18:38

Volt itt már 3 értelmes ember, aki elindult: Kupa, Bokros, Bajnai. A saját 15%-os induló támogatóik hagyták őket cserben. Ezek után megint azt mondani, hogy ha majd jön csak még egy, az majd nem így végzi? Naívság.

Muzsikok közt 2014.03.02. 12:20:06

@christophe: Hazudsz. 2009ben volt ugyanannyi, (sőt 317 is) az euró mint most.

is 2014.03.02. 12:25:10

@Muzsikok közt: Sajnos Bélám, ebben a rezsicsökkentési hülyeségben nem tudsz nyerni, mert volt egy Kádár-rendszer, és ott kipróbáltuk az államosított energiaszolgáltatást és vízszolgáltatást beruházás nélkül, és 1990-re havonta volt nagy csőtörés Budapesten. az utóbbi 10 évben meg nem.

Tehát NEM hazugság, hogy ha nincs beruházás (és 90%-kal csökkent, ez tény, hiába próbálkozol mellébeszélni), akkor be fog szarni a hálózat. És egyébként államosítják, de azzal vissza is jutottunk a Kádár-rendszerhez. Szo-ci-a-liz-mus. Szegénység, lecsúszás, haveroknak trafik, föld, másnak kuss.

desw 2014.03.02. 12:26:02

@Muzsikok közt:

" 1. az infláció nem a zsömle árától függ, ez ilyen."

Azt nem tudom, hogy pontosan milyen termékek árából számítják az inflációt, de nyilvánvalóan van ebben a kosárban élelmiszer is.

Aztán a statisztika lehet szép, de ennek ellenére egyre drágább minden a boltban, ez elég nyilvánvaló.

"2. ugyanolyan tény mint hogy abból hozzák be amit a lakosság nem fizet be amit a cégeken levernek ergo ugyanolyan bevétel mégis szétrohad az infrastruktúra

ergo valaki hazudik"

Vagy esetleg tudatlan vagy! A közületi fogyasztók sokszor nem ugyanazt az infrastruktúrát használják (pl nem 220V kell nekik), mint a lakossági fogyasztók. És ha a lakossági fogyasztókon nem lehet haszna a szolgáltatónak, akkor miért fejlesszen? Mert ugye akkor is nulla lesz a haszna, ha 1 millió ember szolgál ki, és akkor is, ha csak 100 ezret. Akkor is nulla lesz a haszna, ha nalád 2 hétig nincs villany, és akkor is, ha minden rendben működik.

midnight coder 2014.03.02. 12:26:20

@vakapad: Ehhez nem is kell, elég a folyamatok irányát átlátni.

midnight coder 2014.03.02. 12:28:47

@christophe: Messze sem. Bár biztos, hogy az MDF is osszelopta a magáét, de ehhez azért kezdőtőke kellett, és kapcsolatok. Ez pedig leginkább az MSZP-nél volt meg. Ahol én voltam akkortájt, a vezérigazgató elvtárs meg a párttitkár elvtárs meg a szagszervezeti vezető elvtárs triumvirátusa vette meg a céget bagóért MRP-vel és kárpótlási jegyekkel.

Ehhez persze kellett az MDF impotenciája is.

midnight coder 2014.03.02. 12:31:33

@kcsortuleninrogyilszja: A FIDESZ ezzel a rezsicsökkentéssel a multik vs polgár nevű egyenletben, vagy inkább egyenlőtlenségben látványosan (ha nem is túl hatékonyan) a polgár mellé állt. Azon már inkább el lehetne gondolkodni, hogy azok a cégek akiket ez a rezsicsökkentés érint, egyáltalán mi a fenét keresnek magánkézben. Melyik volt vajon az a hülye kormány, aki természetes monopóliumokat adott külföldi multik kezébe ?

christophe 2014.03.02. 12:32:53

@Muzsikok közt: Mielott hazugnak nevezel,Te birka,nèzd meg a MNB bank honlapjàt 2009 legeleje,annak tàn hiszel, foleg hogy most màr matolcsytundèrelvtàrs a big boss;

is 2014.03.02. 12:32:55

@Muzsikok közt: egy hónapig. a 324-et azért már Orbán érte el. és majd meglátjuk, hogy idén még mi lesz. most mindenesetre két hónapja 310 az átlag, és nem úgy néz ki, mintha bármikor is erősödne a közeljövőben. 2014.ben lesz az éves átlagos árfolyam a legmagasabb.

desw 2014.03.02. 12:34:54

@midnight coder:
"Melyik volt vajon az a hülye kormány, aki természetes monopóliumokat adott külföldi multik kezébe ? "

Látván a "csodálatos" állami vállalatokat, mint MÁV, BKV, FKFV, ...

christophe 2014.03.02. 12:35:19

@midnight coder: Lehet rosszul fejeztem ki magam, ezen pàrtok prominens tagjainak tulnyomo rèsze Mszmp-s multtal rendelkezik,ergo egy kutya,szerintem.

is 2014.03.02. 12:36:09

@midnight coder: van ilyen multik vs. polgár egyenlet? szerintem nincs. persze ha te vs. multi vagy, akkor nyilván saját gyártású számítógépen írsz, saját építésű TV-d nézed, a cipőd márkája midnight coder stb. stb. vagy az általad annyira utált multik termékeiből élsz azon az életszínvonalon, amin, és akkor eléggé farizeus vagy.

Jolka40 2014.03.02. 12:45:01

Ha győz a Fidesz, a rezsicsökkentés a múlté lesz. Persze jobb is, hiszen csak rossz vége lenne, ha tovább folytatják.
Mi lesz helyette, hogyan tovább? Hazai ipar nélkül, időjárás-függő mezőgazdasággal, elüldözött vagy megszívatott értelmiséggel?

safranek 2014.03.02. 12:47:27

Nézzük meg pl, miért parasztvakítás az alapdíj eltörlése:
Ez pusztán, MATEMATIKA, ami pártfüggetlen, nem populista és szigorú szabályokra és logikára épül.

Egy leegyszerűsített példa:

Legyen a reszi ára 10ft/egység.
A fenntartási költség meg 1000Ft, 10Ft/fő

Eddigi számítás:
Ha van 100 lakos akik 1000 egység rezsit fogyasztanak összesen (80-an használják, így fogyasztottak fejenként 1000/80 = 12,5egységet),
akkor ők fizetenek 12,5*10Ft + 10Ft-ot, összesen 135Ft/fő
Aki nem fogyasztott semmit: 10Ft/fő

Ha a fenntartási költséget eltörlik és beépítik az egységárba, akkor:
Ha van 100 lakos akik 1000 egység rezsit fogyasztanak összesen, akkor az összes költség: 1000Ft + 1000*10 = 11000Ft. Az egység ár tehát: 11000/1000 = 11Ft
Egy főre: 12,5*11 = 137,5Ft

NŐTT A REZSI!!!!!

Másrészről, ha az egy főre eső fajlagos fenntartási költséget nézzük, akkor az lenne az igazságos, ha ezt is szétosztanák. Miért fizessem és a várostól 5km-re eő illétő magasabb fenntartási költségét, amikor 200m-re lakom az elosztó állomástól?

Paks II és a Rezsicsökkenés: KAMU

A 3000milliárd Ft-ot + a kamatokat ki kell fizetni, ha akarjuk, ha nem. Ha nem az áram árába építik be, akkor be kell tenni máshová. Mindegy, hogy hová, az adófizetőknek kell kifizetni, vagy így, vagy úgy.

Muzsikok közt 2014.03.02. 12:49:12

@is: A rezsicsökkentést már megnyertem, neked meg a szociknak coki. Téma lezárva.

Muzsikok közt 2014.03.02. 12:50:50

@desw: 'Aztán a statisztika lehet szép, de ennek ellenére egyre drágább minden a boltban, ez elég nyilvánvaló.'

Ennyire kicsi áremelkedés sosem volt, ez tény.

'És ha a lakossági fogyasztókon nem lehet haszna a szolgáltatónak, akkor miért fejlesszen?'

Azért mert erre kötelezi a szerződése.

Hannibal ante portas 2014.03.02. 12:52:22

@nu pagagyí: már megbocsáss, de ez szamárság az elejétől a végéig. A kötelező manyup pénzeket pedig csak visszaterelték oda, ahonnan az SZDSZ/MSZP kivette: azaz az állami nyugdíjalapba. Akkor sem kérdezte senki, hogy akarsz-e kötelező magánnyugdíjpénztárba lépni, minden újonnan kezdő dolgozónak be kellett lépnie. olyan volt ez, mint az ideiglenesen hazánkban állomásozó szovjet csapatok tisztjeinek öröklakása. Te legalább annyira elborult agyú vagy, mint a szintén elborult agyú Fideszesek. Nem jobb gondolkodni kicsit? Attól még oda húzhatod az X - et, ahová akarod. Én pl. biztosan tudom, hogy soha MSZP-liberális formációra nem fogok szavazni, de attól még - sajna - látom, hogy mennyi szart okoz ez a mostani kormányoldal. Gyűlölködéssel és köpködéssel azonban nem megyünk semmire.

Muzsikok közt 2014.03.02. 12:52:23

@christophe: 2009 legeleje mit számít? Az mszp kormány elejétől a végéig sokkal többet romlott arányában a forint, mint azóta. Az euró csatlakozást szintén elbaszták.

Netuddki. 2014.03.02. 12:57:32

@micsoda?: "Ámulok- bámulok, mert mindennap észreveszek egy áremelkedést az élelmiszereknél. Ha nincs rezsicsökkentés, nincs áremelkedés, vagyis ott vagyok ahol voltam:("

Akkor jól beszoptad. Nem ott vagy mint voltál, hanem sokkal rosszabb helyzetben. Feléve ha nem vagy mutyista, megélhetési fideszes haver...

Sir Galahad 2014.03.02. 12:58:06

A rezsicsökkentés pont azért hatásos kommunikációs fogás, mert az embereknek van háztartásuk és gondolkoznak.

Két dolgot kell összevetni:

1. Fidesz-kormány: A megélhetési költségek, az adók jelentősen nőttek, a rezsiköltség viszont csökkent.

2. MSzP-kormány: A megélhetési költségek, az adók jelentősen nőttek, és még a rezsiköltség is nagyon durván megemelkedett.

Egyszerű kérdés: melyik a kisebb rossz?

Hannibal ante portas 2014.03.02. 12:58:31

@christophe: ha kicsit belenéztek a 2002-2004 közötti szoci nyilatkozatokba, mindenkinek az volt a gondja, hogy az MNB (Járai)indokolatlanul felülértékelten tartja a forintot, ezzel gátolja a gazdasági növekedést. Még erre a mostani árfolyamra is sokan mondják, hogy felülértékelt, évek óta (5-6 éve!) lehet hallani azt a vélekedést, hogy a reális árfolyam 320-340 Ft/€ lenne. Persze, betenne főleg a lakosságnak. De az összes exportcégnek kíváló lenne.

Muzsikok közt 2014.03.02. 12:58:36

@is: 'a 324-et azért már Orbán érte el'

tényleg? mikó?

Hannibal ante portas 2014.03.02. 13:00:25

@Sir Galahad: Ehhez még hozzátenném azt, hogy a Fidesz kormány alatt a gyerekes családok az adókedvezménnyel nem akármekkora segítséget kaptak. Ugyanígy a GYES/GYED is.

christophe 2014.03.02. 13:07:37

@Muzsikok közt:Nekem szàmitott, a szar forintèrt tobb eurot kaptam,egyèbkènt meg leszarom az egèszet,màr nem èrint.

P.Freddy 2014.03.02. 13:11:47

@Sir Galahad:

1. Fidesz-kormány: A megélhetési költségek, az adók NAGYON jelentősen nőttek, a rezsiköltség viszont NEM csökkent 2010-hez viszonyítva.

2. MSzP-kormány: A megélhetési költségek, az adók KEVÉSBÉ jelentősen nőttek, és a rezsiköltség megemelkedett.

Egyszerű: mennyi pénz marad miután mindent megvettél és kifizettél?

KEVESEBB marad most, mint 2010-ben!

Ráadásul, akinek 2010-ben még volt munkája, az ma legfeljebb kéthónapos közmunkásként statisztika-tölteléknek jó.

Melyik a kisebb rossz?

Hannibal ante portas 2014.03.02. 13:15:13

@midnight coder: érdemes visszaemlékezni arra, hogy 1990 - ben az MDF nyerése meglepetés volt, mindenki az SZDSZ-t várta. És talán egyszer majd megtudjuk, mi volt az a bizonyos (külföldi) telefon, Kónya visszaemlékezéseiben írta egyszer, amit Antall kapott a hivatalos választási eredmény után, s ami után sápadozva ment vissza a többiek közé. Ez után jött az MDF-SZDSZ paktum, nem nehéz elgondolni, hogy mi történt. Aztán hamarosan jött a taxisblokád is, szóval: nem volt túl nagy mozgástér akkoriban, a volt kommunista titkosszolgálat működött (egészen 2004-5 ig), minden hivatalban az előző rendszer emberei ültek, az MSZMP ejtőernyőzte az összes volt emberét az új pártokba (egyedül a Fidesz úszta meg néhány volt felső KISZ vezetővel, Orbán KISZ tag volt, mint akkoriban majdnem mindenki, aki egyetemet végzett, de nem volt felső KISZ vezető), és mivel nálunk volt a legpuhább diktatúra, nálunk lett a legpuhább demokrácia is. A hatalmukat gazdasági hatalommá átemelő komcsikkal, lásd Gyurcsány, Bajnai, Puch, stb.A többi, az összes szar, ami most van, csak ezután kullog. Igen, a jó megoldás az lett volna, ha akkor az összes felső pártvezetőt és klientúrájukat eltiltják 20 évre a politikában és a gazdasági életben való részvételtől. Tetszettünk volna forradalmat csinálni. De nem tettük, csak azt hittük, hogy most már aztán itt a szadság, és minden másképp lesz. Másképpen is lett, s sok szempontból bizony csöppet sem jobb. Ebből lehet még igazán jót is csinálni, de sürgősen föl kéne hagyni egymás ekézésével, a gyűlölködéssel, s persze marha sokat kell még dolgozni, csak sokkal okosabban.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2014.03.02. 13:22:08

"Hogy hosszabb távú -- érthető nyelven és hihetően elmondott -- értelmes célokért"

teljesen jogos, szerencsére a lopott nevű összefogásnak vannak is céljai:
magasabb rezsi, alacsonyabb minimálbér, több szja, kisebb multiadó, több imf hitel, több hajléktalan az utcán

ezzel bárkit meggyőznek, tutira 4/4-el nyernek, ez olyan sziklaszilárd tény, mint a szines rajzokkal bizonyított evolúció elmélet **

Hannibal ante portas 2014.03.02. 13:22:52

@christophe: Magyarország akkor lett a minimálbéren bejelentettek országa, amikor eltörölték a minimálbér adóját. (segítek: 2002 június, első száz nap, Medgyessy kormány.)

christophe 2014.03.02. 13:32:19

@Hannibal ante portas: kèpzeld nyugat-europàban mukodokèpes a dolog,mutyiorszàg....

bioLarzen 2014.03.02. 13:39:57

Sajna, nem értek egyet: a nép könyned választási győzelemhez bőven elegendő hányada igenis, hülye, akit jól hangzó, de egy általános iskolás aggyal is nyilvánvalóan hazug, üres lózungokkal el lehet kábítani, félre lehet vezetni - ráadásul nem egyszer, kétszer - hanem évekig, folyamatosan.

Ezeket én nem nevezném okosnak...

desw 2014.03.02. 14:04:22

@csentecsa:

És az áremelésnél nincs hatása az FT/USD árfolyamnak és a világiaci áremelkedésnek? A szocik alatt csak a haszonkulcs nőtt és csak ezért kellett többet fizetni?

P.Freddy 2014.03.02. 14:06:24

@csentecsa:

Nagyon-nagyon tévedsz, mert szeretnéd a Fideszt mosdatni, de figyelj, kedves barátom:

amikor a világpiaci árak változnak (nőnek), azzal NINCS MIT TENNI, mert nem nálunk terem a földből se a gáz, se az olaj, se az áram nagy része!

Amikor viszont a világpiaci árak CSÖKKENNEK (mint a Fidesz-kormány alatt), akkor nem illik UGYANANNYIÉRT adni a gázt és villanyt, mint a ciklus elején!!!

Ráadásul, megfejelve a rezsihzugsággal, vagyis előszö emelnek, mejd csökkentenek UGYANAZOK A HAZUG DISZNÓK!!! (Mint a kínai piacon, állandó 50%-os leértékelés, oszt sose volt annyi az ára semminek...:)

Közben persze rezsimilliárdok vándoroltak OFFSHORE SZÁMLÁKRA, amiről van pofájuk azt hazudni, hogy NEKÜNK JÓ VOLT!!

Tudod kinek volt jó? Selmeczinek, Zsigónak, Hoppáának, Orbánnak, Mészárosnak, Garancsinak, Lázár és Maffia Co. LTD. Sánta Jánosnak, és az összes tetű Fideszes genyónak volt jó.

Elnézést azokért, akiket kifelejtettem, mint pl. Szijjártó, Rogán stb.:)))

desw 2014.03.02. 14:06:32

@christophe:

" kèpzeld nyugat-europàban mukodokèpes a dolog,mutyiorszàg.... "

Ny-Eu-ban sokminden működik, ami MO-on valamiért nem. Az adójóváírás bevezetése hülyeség volt, és nem kellene visszahozni a jelenlegi körülmények és közgondolkodás mellett.

anyadmajma 2014.03.02. 14:08:55

@Hannibal ante portas: Nem is tudom, egy megyei KISZ titkár akkoriban nem volt felső vezető?
Vagy orbán nem volt ilyen pozícióban? lehet, nem tudom.

desw 2014.03.02. 14:09:56

@Muzsikok közt:

"'Aztán a statisztika lehet szép, de ennek ellenére egyre drágább minden a boltban, ez elég nyilvánvaló.'

Ennyire kicsi áremelkedés sosem volt, ez tény."

Te melyik országban élsz? Mert ha MO-on, akkor kérdezd meg kezelőorvosodat, gyógyszerészedet!

"'És ha a lakossági fogyasztókon nem lehet haszna a szolgáltatónak, akkor miért fejlesszen?'

Azért mert erre kötelezi a szerződése. "

:)) Elvileg ugye lopni sem szabad meg adót csalni sem, de ugye...

P.Freddy 2014.03.02. 14:25:53

@Muzsikok közt:

"Ennyire kicsi áremelkedés sosem volt, ez tény."

Orbánék alatt, csak néhány példa:

- a kávé ára duplájára nőtt
- a sajt ára másfélszeresére nőtt
- a tej ára másfélszeresére nőtt
- a benzin ára 30%-al nőtt

Tudod, a 2%-os inflációs hazugság kizárólag vallási hittel fogadható be, amire elismerem, van minimum egymillió mámoros hívője Orbán Viktornak.

De ez nem jó se az egymilliónak, se a többi kilencmilliónak, kizárólag a Fideszmaffiának, beleértve a trafikosokat, földesurakat és Papcsák-féle sztárügyvéd-urakat, akik azt se tudják, honnanafaszból lett hirtelen 160 milliójuk egy év alatt. (Persze hogy tudják, tőlünk, közpénzből lopták, csak ugye ezt mégse vallhatják be, bár ki tudja, a Fidesz-hívők lehet még ezt is beszopnák.)

Hannibal ante portas 2014.03.02. 14:26:36

@christophe: ez nem tudom, mire válasz, de ahogy elnézem, Nyugat-Európa éppolyan mutyiországok halmaza, mint a mienk, csak a módszereik kifinomultabbak. Siemens, Strabag, Gripen, stb. 40 -45 év előnyük van, hozzánk képest. De tanulékonyak vagyunk.

Sir Galahad 2014.03.02. 14:28:38

@P.Freddy: Te valamit nagyon elszámoltál - a rezsiköltség 2010 óta igenis jelentősen csökkent - , ráadásul rossz a memóriád (az MSzP-kormány alatt bizony drasztikusan nőttek a megélhetési költségek és a rezsikiadások is, talán az adók egy picit kevésbé, de azért az is számottevő).

Hannibal ante portas 2014.03.02. 14:30:31

@anyadmajma: nem volt, ezt rosszul tudod. Gimnáziumi alpszervi KISZ titkár volt. hu.wikipedia.org/wiki/Orb%C3%A1n_Viktor

2014.03.02. 14:33:34

@Muzsikok közt: @midnight coder: @Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Ahogy elnézem, a hazaáruló ruszki csicskák mindenhol ott vannak.

jogalany 2014.03.02. 14:35:54

Sok beszédnek sok az alja.
Aki megcsinálta, hogy kevesebbet fizessünk a villanyért, gázért, stb. az adott valamit. Mert ez a népnek jó.
Aki ezt ellenzi az a nép ellensége.

desw 2014.03.02. 14:38:05

@csentecsa:

"Az általad említett okokból következően még nem kellene emelkednie évente átalgosan 10-15%-kal az áruknak."

A kérdésem arról szólt, hogy csak és kizárólag a haszonkulcs emelkedése miatt emelkedtek-e a fogyasztói árak? Nyilván nem, van sok egyéb tényező is.

A mostani 425-ös benzinár csak Orbánék miatt van? Mer' akko' mongyanak le vagy fel vagy mi!

"Te komlyan elfogadhatónak tartod, hogy egy magát baloldaliként meghatározó kormány évente átlagosan 10-15%-kal emeli a villany, gáz és tömegközlekedési költségeket, a kormáanyzásuk végéra háromszoros gázárral?? "

Jobb előbb szembesíteni a népet a valósággal (energiaárak folyamatos növekedése), mint évekig, évtizedekig dotálni az árat és a pazarlást állami százmilliárdokból.

jogalany 2014.03.02. 14:40:27

@P.Freddy:
Kis kiígazítás, a tej és sajt ára is majd a duplája már a voltnak. És most, hogy a nagy láncok, multik megegyeztek az áremelésben a szlovák olcsóbb tej kiszorításában még jobban fognak drágulni.
Miért drágább a hazai tej a szlováknál? Mert Csányi befektetett?

desw 2014.03.02. 14:45:38

@jogalany:

"Kis kiígazítás, a tej és sajt ára is majd a duplája már a voltnak. És most, hogy a nagy láncok, multik megegyeztek az áremelésben a szlovák olcsóbb tej kiszorításában még jobban fognak drágulni."

Ne bomlasszuk itt kérem a Nemzeti Együttműködés Rendszerét ilyen reakciós irományokkal!

A rezsi csökkent és nulla az infláció! Pont!

JohnHenry 2014.03.02. 14:48:38

a magyar nép 99 százalékban hülye, szűklátókörű, önző és irigy. ennyi.

xvxvxv 2014.03.02. 14:50:07

@midnight coder: te szerencsétlen extraprofitozó (ezért, gondolom, életedben nem dolgoztál még piacon, csak az állam csecséd szívod) fideszcsicska. az állami (önkormányzati) és a gonosz multik tulajdonolta közmű-cégek nagyjából azonos, 5%-os haszonnal dolgoztak évente.

az önkormányzati cégeket teljesen kárpótolták az őrület elindulása után (mintegy 250 milliárd forint értékben): külön államkötvényt raktak ki a piacra, 8 és fél%-os kamatra ezért, csak nem címkézték fel "rezsi államkötvény", ebből legnagyobb részt a Türkménbasi vett, nem sokkal tolvaj gazdád látogatása után.

érted már, fidesztálib?

arról most nem is beszélve, hogy vagy 4 ezer ember került miatta utcára, a közmú cégek persze leépítettek, külön honlapjuk van, fejlesztések elmaradása és tsaik. de hagyjuk.

hazaáruló, tolvaj népség vagytok, semmi más.

anyadmajma 2014.03.02. 14:56:36

@Hannibal ante portas: Simán lehet, mondom, nem tudom. Csak azt, hogy az apja megyei párttitkár volt, meg a kedves mama is valami magasabb pártfunkcióban meresztette a seggét. Most biztos mind a ketten marha büszkék a bolsi fattyúkra.

@xvxvxv: Hagyjad már, egyszerűen képtelenek megérteni bármit is. A közmű cégeknél ugyanis hatósági ár van. Azaz pl az áram árát a parlament határozza meg törvényben, a vízét meg pl az önkormányzat rendeletben. De ez már túl magas dolog ezeknek a faszkalapoknak.

nu pagagyí 2014.03.02. 15:12:18

@Muzsikok közt: Látszik, hogy sötét vagy, de azért méltányolom a bátorságodat, hogy hozzászólj olyanhoz, amihez nem értesz.

Az Áfá-hoz nem nyúlt Bajnai, az SZJA pedig nem befolyásolja a cégek terheit. A cégeknek termelési költsége a bruttóbér+közterhek. A bruttóbéren belül nekik mindegy mennyi a járulék és adó, őket közvetlenül ez nem érinti. Bajnai a közterheket csökkentette, tehát a termelés költségeit, méghozzá jelentősen.

@Hannibal ante portas: A kötelező magánpénztárakba fizetett összeg magántulajdon volt, a befizetők magántulajdona. Pont ezért kellett útszéli zsaroláshoz folyamodnia maffiakormányunknak, hogy lemondjanak róla.

A választás után ezt a pénzt vissza kell adni azoknak, akiktől elvették. Ennek fedezete a tolvajoknál van: Simicska, az Orbán család, Lázár, Rogán, Töröcskei és Szíjjártó vagyona pont elég lesz erre a célra, talán még nem kaszinózták el külföldön.

christophe 2014.03.02. 15:14:19

@jogalany: èljen a pàrt,èljen orbaneskov elvtàrs,èljen,èljen,vastaps!!!!

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2014.03.02. 15:21:27

@P.Freddy: "Amikor viszont a világpiaci árak CSÖKKENNEK (mint a Fidesz-kormány alatt), akkor nem illik UGYANANNYIÉRT adni a gázt és villanyt, mint a ciklus elején!!!"
Fején találtad a szöget! A SZOLGÁLTATÓK (nem a kormány) mégis ugyanannyiért, vagy drágábban adnák az energiát a birka magyaroknak...

Muzsikok közt 2014.03.02. 15:26:11

@nu pagagyí: 'Az Áfá-hoz nem nyúlt Bajnai'

Ezáltal a fogysztást erősítette.

'az SZJA pedig nem befolyásolja a cégek terheit.'

Nem a cégek termelik a GDP-t hanem a melósok.

'Bajnai a közterheket csökkentette, tehát a termelés költségeit, méghozzá jelentősen.'

Orbán meg megemelte, nem? Bajnai azt csökkentette amit az a kormány emelt meg aminek a minisztere volt..:))

christophe 2014.03.02. 15:28:57

@Hannibal ante portas: Dràga ''baràtom'' nagysàgrendileg,lopikkula a nyugat-europai korrupcio,mutyi,a magyarorszàgihoz kèpest.Probàlnàk meg itt,a magànnyugdij vagyon ellopàsàt, trafikmutyit,foldbizniszt....tudod szeretek itt adozni,mert làttom,hova megy a pènzem.Az emberek 95%-nak eszèbe se jut adot csalni,bliccelni,zsebbe fizetni.A miniszterelnok nem milliàrdos,nem èpitett stadiont a kert vègèbe,nem titkositanak èvtizedekre kozèrdeku adatokat.

Muzsikok közt 2014.03.02. 15:33:55

@christophe: 'Dràga ''baràtom'' nagysàgrendileg,lopikkula a nyugat-europai korrupcio'

Németországban, Ausztriában a fele, spa-olaszországban ugyanaz a szint van mint itthon, fra. a kettő között

'tudod szeretek itt adozni,mert làttom,hova megy a pènzem.' - lófaszt látsz.

'Az emberek 95%-nak eszèbe se jut adot csalni,bliccelni,zsebbe fizetni.' - ezért csak a hivatalos fizetésükből élnek, nem a másfélszereséből, mint Magyarországon.

'A miniszterelnok nem milliàrdos' - Magyarországon jelenleg már nem.

'nem èpitett stadiont a kert vègèbe' - Mo-n nem is.

álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2014.03.02. 15:34:01

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: az a baj, te agyatlan vadbarom, hogy attól a csökkentéstől kb. 20-30%-kal nőttek az átlagember kiadásai, nem beszélve azokról, akiknek a bankban volt némi tartalékuk, mert ugye a betéti kamat manapság a negatív környékén jár.
Ilyen hazugságot, mint a rezsicsökkentéses duma, csak egy csökött korcs tud beszopni, amilyen te is vagy.

christophe 2014.03.02. 15:34:06

@dr. Kóser Malac (a legnagyobb demokrata)!: ''Fején találtad a szöget! A SZOLGÁLTATÓK (nem a kormány) mégis ugyanannyiért, vagy drágábban adnák az energiát a birka magyaroknak...''Igazuk van,itt 5 szolgàltato kozul lehet vàlasztani,szabadon,nincs megkotès.A legnagyobb szolgàltato cèg (Electrabel)kozel 200000 elofizetot vesztett lèvèn sokkal dràgàbb mint a tobbiek,szerinted mennyi ido kellett,hogy csokkentsèk az àraikat?

christophe 2014.03.02. 15:35:44

@Muzsikok közt: Bearanyoztad a vasàrnap dèlutànomat,règ kacagtam ilyen jot,koszi :-)

anyadmajma 2014.03.02. 15:42:34

@dr. Kóser Malac (a legnagyobb demokrata)!: annyiért adják a szolgáltatók, amennyi a parlament/kormány/önkormányzat által előírt hatósági ár. Ugyanis minden közmű hatósági áras. Persze olcsóbban adhatja, de drágábban nem.
Ezt kéne már felfogni az agyatlan marháknak.
Meg hogy hogy is van az, hogy tavaly egy off.shore fideszközeli cég 55 MILLIÁRD!! forintot loptak ki az adófizetők zsebéből.

anyadmajma 2014.03.02. 15:43:58

@Muzsikok közt: ja, orbán felcsuti stadionja az vajon mi?

Muzsikok közt 2014.03.02. 15:44:28

@christophe: Bár már az osztrákok se a régiek, januárban síeltem ott (Tauplitz). A síbérlet vásárláskor nem adtak blokkot se. Meg a 2 kocsmában se, igaz azok magyar tulajdonban voltak.

Mo-n mindez elképzelhetetlen egy kiépített üdülőhelyen.

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2014.03.02. 15:45:18

@christophe: "Probàlnàk meg itt,a magànnyugdij vagyon ellopàsàt, trafikmutyit,foldbizniszt...."
Volt olyan németországban, hogy kötelezően, magáncégnek kellett meghatározott "adót" fizetni, aminek a visszafizetését az állam garantálta (szintén az adófizetők pénzéből)???

Muzsikok közt 2014.03.02. 15:45:30

@anyadmajma: Nem az övé, vagy igen? Nem a kertje végében van, vagy de?

Akkor minden OK, szeretjük is érte itt Felcsúton.

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2014.03.02. 15:47:22

@anyadmajma: "Persze olcsóbban adhatja, de drágábban nem."
Igen. Arra vonatkozott a kérdésem, hogy ha nem lenne reszicsökk', akkor a szolgáltatók vajon mennyivel adnák olcsóbban az olcsóbb energiát?

Muzsikok közt 2014.03.02. 15:47:24

@christophe 'Probàlnàk meg itt,a magànnyugdij vagyon ellopàsàt'

Nem próbálják hiszen sehol sem vezettek be Nyeu-ban kötelező MAYNUPot az állami nyugdíj terhére. A MANYUP magánügy.

nu pagagyí 2014.03.02. 16:02:31

@Muzsikok közt: Orbán adót emelt: a különadókkal teljes szektorokat bénított meg. Most nagyobb arányú a GDP-hez mért sarc, mint Bajnaiék idején volt és az sem felejthető, hogy a korábbi MNYP tagdíj is a költségvetésbe folyik be.

Mit kaptunk cserébe? Elsorvasztott felsőoktatást, kifosztott egészségügyi ellátórendszert, lebutított alapoktatást, ugyanakkor anyagiakban dúskáló rendfenntartó erőket, TEKET, paramilitáris hadsereggé átképzett katasztrófavédelmet, rabszolgamunkát, fenyegetőzést és hazudozást.

Orbánék tönkre tették ezt az országot.

P.Freddy 2014.03.02. 16:09:29

@Sir Galahad:

Figyelj, MINDENT számíts bele és rájössz, sokkal jobban leraboltak Matolcsyék, mint bárki.

Nekem ingyen volt minden utalás és havi négy korlátlan összegű készpénzfelvétel, egy jelképes havidíjért.

Most: a havidíj a duplája, és MINDEN SZARÉRT-HUGYÉRT fizetek, havi sok-sok-ezer forintot gombolnak le rólam, és ez cska a BANKSZÁMLA.

Emellett benzin, mobil, kibszottul duplájára emelkedett kötelező járulékok, stb.

Ami 2010-ben még megmaradt és esetleg megtakarítható volt, annak NYOMA SINCS most - illetve nyoma van, Orbán-Matolcsy ELLOPTA, POFÁTLANUL HAZUDOZVA.

És ha legalább az ország fejlődne, de lfaszt: kizárólag a Fideszes genyók offshore-ja fejlődik, meg a rohadt statisztikájuk. Sehol egy méter autópálya, sehol semmi, csak Orbán nemzetiszalaggal átadja a turistaházat, meg egyenként minden varrógépet az országban.

Sir Galahad 2014.03.02. 16:22:23

@P.Freddy: Látom, a tények nem zavarnak, utálod Orbánt, ennyi. Ehhez persze jogod van. Egészségedre.

a nemzet fogatlan provokátora 2014.03.02. 16:23:52

@P.Freddy: Ne kamuzz már..Hol voltál te hogy ingyen volt neked az utalás, meg a készpénfelvétel?
Számold már ki hogy egy 4 fős család a rezsicsökkentéssel simán spórol havi szinten 15 ezer forintot. A Bkv bérlet is olcsóbb lett egy ezressel. A benzinnel meg ne szédítsük már egymást. Már Bajnai alatt is meredeken emelkedett az ára.
Hol emelkedett a mobilköltséged kétszeresére?? Legfeljebb akkor ha többet pofázol vele..
Nem fejlődött az ország? Csak egy példa: Melyik az a kormány amelyik végre megcsinálta azt kurva négyes metrót? Ugye hogy a mostani..

anyadmajma 2014.03.02. 16:41:36

@dr. Kóser Malac (a legnagyobb demokrata)!: Annyival, amennyivel az állam a törvényben a hatósági árat szabályozza, de nem is kell megértened, csak tapsolnod.
Az alapdíjat is a fidesz vezette be 99-ben, most a rohadt mocskok betartva a törvényt kiszámlázzák! hát a kurva annyát az ilyen szolgáltatónak, aki betartja a törvényt!
Az áram ára csökkent a "világpaicon". a gázé jelentősen. Az oljé is kismértékben. De a fideszmaffia szépen elrakja ezt a hasznot. nem érdekel, hogy mit csinált az mszp, az nem mentség arra, hogy miért adja el orbán kilóra az országot.

anyadmajma 2014.03.02. 16:44:21

@a nemzet fogatlan provokátora: 4 fős családnak 75e volt a rezsije? ne bassz, még a végén elhiszem, hogy ittend kánaán van, mert a KSH hazudik, amikor azt állítja, hogy az emberek kb50%-a keres minimálbér vagy alatta.
igaz, 47ezerből is meg lehet élni, te nyomornc

Muzsikok közt 2014.03.02. 16:50:04

@nu pagagyí: 'Orbán adót emelt: a különadókkal teljes szektorokat bénított meg.'

Ugyan. Akkor miért nő jobban a GDP?

'a korábbi MNYP tagdíj is a költségvetésbe folyik be.' - Ez a lényeg megvédték a MANYUPot (alternatíve), amit a MASZOP SZADESZ ellopott (kötelezően)

A többi blabla. Rég nem ment ilyen jól a gazdaság.

Hannibal ante portas 2014.03.02. 16:51:21

@nu pagagyí: meséld el kérlek, milyen közterhet csökkentett? Azután: a manyup pénzek besorolását meg lehett volna úszni, ha az EU engedi, hogy a kötelező (nem az önkéntes!) magánpénztári vagyont figyelembe lehessen vanni az államháztartási hiánynál(mivelhogy a jelenlegi nyugdíjrendszerben még csak állami kifizetések vannak). Túlzottdeficit, ami 2004 óta volt érvényben egészen 2013 - ig. Kik is hozták ösze a megengedettnél nagyobb deficitet?
Melyik választásra utánra gondolsz?
Aztán, ki fog és mit visszaadni: mindenkinek megnaradt az a pénze, amit addig betett, csak most hivatalos állami nyugdíj formájában. Magyarul, csak a szoci közeli biztosítók tűntek el, akik éppenhogy a magánnyugdíjjal szórakoztak. Hallottál talán a veszteséges magánnyugdíj pénztárakról.

Hannibal ante portas 2014.03.02. 16:55:00

@P.Freddy: hát azért kicsit utánaolvashatnál, hogy mi történik itt. Csak ha a jelenleg futó kórházberuházásokat nézem, az jóval 60 milliárd fölött van. Nem beszélve a többiről. Nem kell a hülyeséget szajkózni a Hócipőből vagy a Népszavából.

Hannibal ante portas 2014.03.02. 17:02:40

@christophe: Attól függ, hogy mekkora a lópikula. Maradjunk ennyiben. az emberek ugyanúgy adót csalnak, diplomát lopnak és hamisítanak, doktorit plagizálnak, korrumpálhatók, hidd el, nem vagyunk rosszabbak egyetlen nációnál sem.

P.Freddy 2014.03.02. 17:07:23

@a nemzet fogatlan provokátora:

"Ne kamuzz már..Hol voltál te hogy ingyen volt neked az utalás, meg a készpénfelvétel?"

Na barátom, akkor most tágra nyílt szemmel figyelj, eszembe sincs reklámozni, úgyis a múlté: havi 1200 forintért az OTP-nél, elektronikus számlacsomag.

INGYEN utalás korlátlanul bárhová, INGYEN kp felvétel havonta négyszer KORLÁTLAN összegben.

VOLT.

Amióta Matolcsy nem-megszorít és nem-áthárítják, ugye ahogy Orbán HAZUDOZTA és HAZUDJA még most is, azóta mindez a múlté.

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2014.03.02. 17:11:51

@anyadmajma: "Az alapdíjat is a fidesz vezette be 99-ben"
"nem érdekel, hogy mit csinált az mszp, az nem mentség arra, hogy miért adja el orbán kilóra az országot."
Köszönjük, Emese! :)
A nagy szakértő Bajnai, miért nem vezette ki az alapdíjat?
Na, akkor kire szavazzunk, majom? :D

2014.03.02. 17:16:49

@Muzsikok közt: @a nemzet fogatlan provokátora: Geejza, a kurva anyád, mára még nem volt elég a hazaárulásból?

Holle anyó 2014.03.02. 17:21:19

A nép nem hülye, nem kell neki elmagyarázni semmit, anélkül is tudja, hogy a rezsicsökkentés egy politikai hazugság.
A nép nem hülye, pontosan tudja, hogy az Összefosás nem alternatíva, ezért még négy évig kibírja inkább Viktort. Ez van.

P.Freddy 2014.03.02. 17:23:34

@Hannibal ante portas:

"ha a jelenleg futó kórházberuházásokat nézem"

Hm, érdekes, hol építenek úk kórházakat?

Én azt tudom, nem Népszavából, hanem a helyszínekről, hogy egész szárnyakat kell lezárni, mert nincs se nővér, se orvos. A norvégok is hazamentek.

Közben a szívkatéteres várólista öt-hat hónapra nőtt, aminek persze van a Fidesz számára egy kedvező olvasata is - hiszen valószínűleg a tervezettnél kevesebbet kell költeni ezen a területen öt hónap múlva.

Gratulálunk minden Fidesz-szavazónak ezekhez a nagyszerű eredményekhez.

sw_engineer 2014.03.02. 17:27:42

@dr. Kóser Malac (a legnagyobb demokrata)!: a mindenkori kormány kötelessége, hogy hatósági árképzéssel kordában tartsa az energiaárakat. Most, hogy a világpiaci árak kb. 30 %-al estek, a rezsinek is ennek arányában csökkennie kell. Ez nem érdeme a jelenlegi kormánynak, hanem dolga. 2002 és 2008 között a gáz világpiaci ára kb. ötszörösére nőtt. Az akkori kormány is tette a dolgát: nem engedte, hogy ennél nagyobb arányban nőjenek a rezsik, a gáz árának háromszorosára emelkedése még így is alacsonyabb volt, mint amit a világpiaci árak emelkedése indokolhatott volna. Mivel a világpiaci áron nem tudtak változtatni, más módon próbáltak segíteni (távfűtés ÁFÁ-ja 5 %-ra csökkent, rászorultsági alapon volt kedvezményes gázár). Elmondhatjuk, hogy a lakossági árak többé-kevésbé követik (és követték) a világpiaci árak változásait. A jelenlegi kormánynak hatalmas szerencséje, hogy jelenleg csökkennek a világpiaci árak (így a rezsicsökkentés nem az ő érdeme), az elmúlt 8 év kormányainak pedig nagy pechje volt (és nem ők tehetnek az akkori emelkedésről).

P.Freddy 2014.03.02. 17:28:39

@Sir Galahad:

Hidd el, ha a HAZUDOZÁS <> ÉPÍTÉS aránya az utóbbi oldalára billenne, akkor fogcsikorgatva, elfogadnám.

De nebasszmár, egy Selmeczi? egy Zsigó? egy Hoppppá? Egy Kocsi Máté? Egy büdös igaz szavuk nem volt évek óta, csak az aghalott-etető mélysötét hazudozás, valamint hírtorzítás, mocskolódás, kitakarás, kommunista hurrápropaganda megy.

Egyébként, aki például Selmeczi bármelyik elmebeteg szájfosásától nem kap hányingert az első pillanatban, az nem normális. Vagy: Fidesz-szavazó Orbán-vakhívő.

a nemzet fogatlan provokátora 2014.03.02. 17:41:27

@anyadmajma: Nyomoronc az öreganyád.. Szerinted egy átlagos keresetű 4 fős család nem fizetett ki havonta 20-30 ezret villanyra, ugyanennyit fűtésere? Plusz még a víz és szemétdíjak. Ezekkel meg az olcsóbb tömegközlekedéssek simán spórolnak 15 ezret havi szinten.

a nemzet fogatlan provokátora 2014.03.02. 17:46:15

@P.Freddy: Tehát mégse volt ingyenes. Hogy várod el a nyugdíjastól hogy elektronikus számlát használjon?
Érdekes Belgiumban az utalás is meg pénzfelvétel is ingyenes. csak velünk tudtak minden megcsinálni a bankok.

Hannibal ante portas 2014.03.02. 17:46:51

@P.Freddy: Szeged (most adták át), Pécs (400 ágyas klinika), Budapest, Korányi kórház, Nyíregyháza (14 Mrd), Miskolc, Gyöngyös, Veszprém, Zalaegerszeg, Eger, Orosháza, Kaposvár, Győr (2013, 11 Mrd). Szegd lézerkutató, stb, stb. Más: Budapest, Várkert bazár (13 Mrd), Erkel színház felújítás, 4 metro befejezés, kapcsolódó beruházásokkal. Persze, lehetne jóval több is. De 7-8 év stagnálás és visszaesés után ez is valami.

Hannibal ante portas 2014.03.02. 17:49:54

@P.Freddy: szerintem azért ez az arány most erősen az építés felé billen, elfogadom, ez nézőpont kérdése. Selmeczy a Fidesz Török Zsótija, ebben egyetértünk. Nem szabadna vele riogatni a közvéleményt. Bár ki tudja, lehet hogy sokaknak így tetszik...Kocsis Máté messze kiemelkedik ebből a sorból.

christophe 2014.03.02. 17:53:48

@a nemzet fogatlan provokátora: szerintem felesleges magyaràzni,aki M.o-n èl ott sose fogja megèrteni mi a kulombsèg àllampolgàrnak lenni, nem pedig alattvalonak....

P.Freddy 2014.03.02. 17:53:52

@a nemzet fogatlan provokátora:

Ami akkor 1200-ba került, az most tízezer felett van. Havonta.

A nyugíjas meg száz forint körül vehetett folyószámlát, a mai költségeknek a TÖREDÉKÉÉRT használva azt.

Holle anyó 2014.03.02. 17:57:59

@Hannibal ante portas: Nem is tudom, hogy Selmeczy Gabtiellát, vagy Lendvai Ildikót szeretem-e jobban??? Szóval a bőség zavarával küzdök ezen a választáson is.

P.Freddy 2014.03.02. 18:02:42

@Hannibal ante portas:

Érdekes a listád, mindenesetre Gyöngyösről például mint halálgyárról hallottam legutóbb, nem is olyan régen, (nem Népszava!).

Valószínűleg igazad van, a felsorolt pénzeket biztosan oda költötték ahová írtad.

Sajnos ettől még ott tartunk, hogy a várólisták az egekben, az eü dolgozói a kétségbeesés határán (szintén nem Népszava, személyes "élmény"!!!), vagy külföldön, meglévő kórházakban üresen kongó szárnyak erőforrások híján.

Pedig volt olyan, hogy ezt elkezdték volna rendbetenni, de akkor jött egy sereg baromállat, akik megkérdeztették a népet, hogy akarnak-e kevesebbet fizetni, ez volt a hülyenépszavazás.

Majd miután a NÉP azt mondta, hogy igen, kevesebbet akar fizetni, azután büszkén mutogatta mint a véres rongyot, hogy ő mekkora észlény. A tömeg meg beszopta:)

Ezzel mindent lerombolt, és lerakta a maffiabirodalom alapköveit.

És mielőtt bármit vitatnál: a betegek várakoztatása és a mortalitás mindent nyersen megmutat. SOHA nem volt ilyen rossz, mint Orbán Viktor hatalma alatt, 2014-ben.

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2014.03.02. 18:34:48

@P.Freddy: Ha valaki a TB-n felül nem akart többet fizetni, akkor az hülye. Nem az a hülye, aki nem tudta kiszűrni a rendszerből a potyautasokat... Értem.

desw 2014.03.02. 18:42:56

@dr. Kóser Malac (a legnagyobb demokrata)!:

Mennyien fizettek akkor TB-t és ezzel szemben mennyien vették igénybe az eü szolgáltatásait?

Végre azok IS fizettek volna, akik nem fizetnek TB-t.

És aki igénybe is veszi az eü szolgáltatásait, az fizessen is többet annál, mint aki nem veszi igénybe. Szerintem elég egyszerű elv ez!

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2014.03.02. 18:46:00

@desw: Lófaxot! Mindenki fizessen és akkor kevesebbet kéne fizetni.

desw 2014.03.02. 18:48:32

@dr. Kóser Malac (a legnagyobb demokrata)!:

:)) Vizitdíj???

Igen, az lenne a jó, de az többet fizessen, aki használja is.

desw 2014.03.02. 18:52:59

@dr. Kóser Malac (a legnagyobb demokrata)!:

Egyetértünk! Erre mondjuk jó lenne/lett volna egy vizitdíjszerű kiegészítő díj, nem? Aki használja is az eü-t, az fizet a TB-n felül is.

micsoda? 2014.03.02. 19:10:07

@kovi1970: Kicsit számolgattam magamban. A tavalyi év volt a rezsicsökkentés éve. Az éves hozadékát visszanéztem egy hónapra, majd azt egy hétre. Vásárlásaimat ismerve, a drágulások elvitték a rezsicsökkentést. Tehát vagyok ahol voltam. Szerintem más is, hacsak nem fényevő:-)

Kamazsu 2014.03.02. 19:28:50

@dr. Kóser Malac (a legnagyobb demokrata)!: Na, okos. Ha jobb lenne az életünk, most nem irkálnál ide sem te, sem én, sem a többiek. Egy viszonylagos jólét esetén fogalmunk nem lenne, a politikában ki-kicsoda. Mert nem lenne fontos. Azért vagyunk itt, mert féltve látjuk a jövőnket, és erre a ti kommentjeitek még rá is tesznek pár lapáttal. Minél nagyobb az efféle aktivitás, annál szarabb a helyzet.

a nemzet fogatlan provokátora 2014.03.02. 19:28:58

@P.Freddy: Mese habbal.. egyébként meg mi köze az államnak a bankok számlacsomagjaihoz??

a nemzet fogatlan provokátora 2014.03.02. 19:30:40

@christophe: Meg kéne próbálni egy kicsit gondolkodni, és nem kritikátlanul beszopni a Népszava meg az ATV hülyeségeit...

desw 2014.03.02. 19:41:34

@a nemzet fogatlan provokátora:

"Mese habbal.. egyébként meg mi köze az államnak a bankok számlacsomagjaihoz?? "

:)) Ez a nap kérdése! Te inkubátorban élhetsz és vénasan van bekötve a HírTV, így nem fogod fel a valóságot!

kcsortuleninrogyilszja (törölt) 2014.03.02. 19:47:37

Magyarország szellemi színvonala tökéletesen leszűrhető azáltal, ahogy ez a fidesz-őrület megalkotta "Rezsicsökkentés" című történetet egyáltalán létezhet.
Egy normális gondolkodású társadalomban egy ilyen abszurditásnak zéró létjogosultsága lenne.

Kimondható nyugodtan, hogy ennek az országnak annyi. Ahol ekkora a retardáltság, ott menthetetlen minden.

desw 2014.03.02. 19:48:20

@csentecsa:

A lényeg az, hogy a szocik alatt azért nőtt a gázár, mert a köcsögök emelték a haszonkulcsot.

Azzal ne foglalkozz, hogy az MVM-nek sosem volt még ekkora adózótt nyeresége, és azzal sem, hogy az offshore hátterű, Fidesz közeli MET egy év alatt 50 milliárdot kaszált távhősöknek szánt gázon.

Mindegy! Azé' demokrácia, mer' a birkáknak is van szavazati joga.

desw 2014.03.02. 19:49:50

@kcsortuleninrogyilszja:

Sajnos igazad van! :(

A nép olyan politikust kap, amilyet megérdemel!

Muzsikok közt 2014.03.02. 19:57:36

@kcsortuleninrogyilszja: Akkor szerintem Qrcsány és Libás a fejlett nyugaton próbálkozzanak a rezsinövelő programjukkal tuti megválasztják őket az összes müvelt demokráciák szakértői villámgyorsan.

P.Freddy 2014.03.02. 20:06:19

@a nemzet fogatlan provokátora:

"Mese habbal.. egyébként meg mi köze az államnak a bankok számlacsomagjaihoz?? "

Hát ezen szarrá röhögtem magam..:))) Matolcsy hallotta már ezt a viccet?

Szerinted értené egyáltalán, vagy ő csak a közgazdasághoz ért? :)))

aleb19 2014.03.02. 20:09:04

@desw:'Azé' demokrácia, mer' a birkáknak is van szavazati joga.'
ja az qrva demokracia ahol a sok birka megunta a folyamatos realber csokkenest es az indoknelkuli rezsisarcokat

desw 2014.03.02. 20:10:34

@Muzsikok közt:

Mondjuk a rezsit úgy is lehetne csökkenteni, hogy korszerűsítünk, pl. hőszigetelés, korszerűbb kazán, világítás, ...

Így ugye neked is csökkent volna a rezsid, a döglött építőipar is jobban járt volna, meg a környezetünk is, mert kevesebb mocskot füstölnénk ki a kéményen, ... De fujj, ez csak komenyista ármánykodás lenne, és így nem lenne legyőzve a mocskos multi!

desw 2014.03.02. 20:14:06

@aleb19:

Ne aggódj, majd lesz nem indok nélküli rezsisrac, ha az állambácsi átveszi a közműveket.

Aztán a reálbérek szárnyalnak-e azóta? Mi köze is van a reálbérekhez a kormánynak?

desw 2014.03.02. 20:20:19

@csentecsa:

Nem emelték a haszonkulcsot, te okostóni! Pont arról beszélek, hogy nemcsak a kormány hatáskörébe tartozik a világpiaci/fogyasztói ár.

Pl 2004-ben 3-4%-kal emelni kellett, mert az EU csatlakozás miatt jött egy új adónem (energiaadó). EU szabály, hogy folymatosan emelni kell az energiadót, hogy ezzel rákényszerítsék a népet a korszerűsítésre, és ezzel a károsanyag-kibocsátás csökkentésére. Ez nem(csak) Orbán vs. Gyurcsány kérdés!

Dr_utcai_arcos 2014.03.02. 20:20:59

"A nép nem hülye, csak valakinek végre értelmesen kéne tudni beszélni hozzá." Ezekhez? Kizárt. Lezár az agyuk, ha a Kirájt szidják.

Muzsikok közt 2014.03.02. 20:26:19

@desw: 'Mondjuk a rezsit úgy is lehetne csökkenteni, hogy korszerűsítünk, pl. hőszigetelés, korszerűbb kazán, világítás, ...'

- perszepersze, de Gyurnaiék biztos ami biztops szart se korszerüsítettek csak rezsit emeltek. Ma pedig vannak korszerüsítési programok IS.

- és ebből a 2ből kell választani, nem a paradicsom az opció

'De fujj, ez csak komenyista ármánykodás lenne, és így nem lenne legyőzve a mocskos multi!'

Számból vetted ki

desw 2014.03.02. 20:37:20

@Muzsikok közt:

Panelprogramok már vagy 10 éve működnek.

Mindegy, ti csak szabadságharcoljatok mindenkivel! Aztán szép lassan egy posztkomcsi rezervátum lesz MO-ból.

Muzsikok közt 2014.03.02. 20:38:13

@desw: 'Aztán szép lassan egy posztkomcsi rezervátum lesz MO-ból.'

Ilyen már van, évente Szárszón.

Hannibal ante portas 2014.03.02. 20:48:36

@P.Freddy: A várólisták pl. Angliában, de Ausztriában és Németországban is jóval hosszabbak, mint itthon, kivéve, ha van egy kiegészítő magánbiztosításod, jó sok pénzért.
A halálozási adatokat illetően tévedsz. Ugyanis a 2014 - es adatokat majd jövőre látjuk, azt viszont már most is, hogy legmagasabb a halandóság 1993 - ban volt (150.244 fő), ezután folyamatosan csökken: 2010 - ben 130.456, 2012 - ben 129.500, 2013-ban 126.800. A mai halandóságot a társadalom egészségi állapota határozza meg. Magyarország az alacsony születésszám miatt meglehetősen elöregedő társadalom, rossz egészségi állapotban. Ez ellen prevencióval, azaz megelőzéssel lehet tenni valamit, azaz gyerekkortól kezdődően egészségesebben kellene élnünk. A mai betegségek előzményei 15-20-40-50 évvel ezelőttre tekintenek vissza. Nem a kórházak működtetése drága igazán, hanem a megelőzősé. a nyugati országok ebben előznek meg főleg minket. Ami itt van, az már nagyon régóta tűzoltás.

Hannibal ante portas 2014.03.02. 20:58:14

@desw: a program működik, csak éppen nem volt rá pénz. És nem csak panelban laknak emberek, a Magyarországon 1995-2000 előtt épült lakóházak, családi házak legnagyobb része nem felel meg a mai hőtechnikai előírásoknak. Ausztriában pl. ezelőtt 30-35 évvel már vissza nem térítendő támogatást adtak a lakások hőszigetelésére. Németországban most fut a hőszigetelések megoldásának új programja (ásványgyapot alapanyagú hőszigetelőkkel), ugyanis a habosított tipusú hőszigetelésekről kiderült, hogy elöregednek és ráadásul alig néhány típus felel meg tűzbiztonsági szempontból (lásd miskolci paneltűz). Itthon ez még megoldatlan. Nem beszélve az elsumákolt költségvetésekről, a vele kapcsolatos műszaki ellenőrzésekről, kivitelezői felelősségvállalásról.

aleb19 2014.03.02. 21:07:29

@desw:
'Aztán a reálbérek szárnyalnak-e azóta'
nem de elkezdtek novekedni, 25 ev ota eloszor

'Mi köze is van a reálbérekhez a kormánynak?'
a realber noveles a mindkori kormanyok legfontosabb feladata, ha ezt elqrjak a birkak nem rajuk szavaznak ...

desw 2014.03.02. 21:07:54

@Hannibal ante portas:

Azért 1993-ban a népesség száma is közel félmillióval több volt, és akkor a csecsemőhalandóság elég durva volt: minden ~80. élveszületett csecsemő meghalt.

Ha a népességszámhoz viszonyítva nézzük a halálozásokat, akkor 1993 óta nem sokat javult a helyzet, pedig a csecsemőhalandóság nagyott csökkent (~80-ról ~205-re), és sokat fejlődött az eü is (a várható élettartam ~64/73-ról 72/78-ra nőtt).

Alick 2014.03.02. 21:22:17

@P.Freddy: "az adók NAGYON jelentősen nőttek"

Az egykulcsossal jóval többet viszek haza...

desw 2014.03.02. 21:23:02

@Hannibal ante portas:

A mesterséges rezsicsökkentés (ártámogatás, rezsicsökk.) szerintem csak hátráltatja a korszerűsítéseket: amíg lazán ki tudom fizetni a rezsit, addig nem leszek hajlandó milliókat költeni szigetelésre és korszerűsítésre. (a többség így gondolkodik, tisztelet a kivételnek)

Az állam nem szóljon bele a piaci árakba, de támogassa a korszerűsítést, pl kedvező hitellel, áfacsökkentéssel.

desw 2014.03.02. 21:26:48

@Hannibal ante portas:

Angliában pl 20-40%-kal kevesebb ingatlanadót fizet az, aki jó energiaosztályú lakásban/házban lakik. Lehetne ezt így is, nem kell szabadságharc

kcsortuleninrogyilszja (törölt) 2014.03.02. 21:32:18

@Muzsikok közt:
Látod, itt van te élő példának, mint sérült.
Hol írtam én bármikor is az, hogy gyurcsány vagy bajnai jó volt?

Értelmezni nehéz, amiről beszéltem, ugye?
Te is csak egy "rezsicsökkentés"-t zabáló egyszerű gyöngyökért megvehető zseni vagy.

aleb19 2014.03.02. 21:34:22

@desw: 'Angliában pl 20-40%-kal kevesebb ingatlanadót fizet az, aki jó energiaosztályú lakásban/házban lakik. Lehetne ezt így is, nem kell szabadságharc'
anglia azert rossz pelda mert az itteni balos-labour politikusbarmok eppen kihirdettek a rezsis-szabadsagharcot

P.Freddy 2014.03.02. 21:39:06

@Alick:

Te jobban jártál. Kollégák és ismerősök, akik szintén jobban jártak, "csak ezért" nem fognak erre a hazudozó mocsokbandára szavazni. Hajlandóak inkább "nem jobban járni" az egykulcsossal.

Tudod, van amikor nem csak a pénz számít. Vagy van, akinek... mindenkinek lelke rajta: hallgass a szívedre, szavazz akire akarsz!:))

Mert másképp is lehet jobban járni.

aleb19 2014.03.02. 21:47:02

@P.Freddy: 'Tudod, van amikor nem csak a pénz számít'
a penz jobban szamit mint a balos v. jobbos tolvaj-politikusbarmok ez mutatja meg melyik kormanyzat qrja el, kicsit v. nagyon

desw 2014.03.02. 21:48:58

@aleb19:

Azért kicsit más befagyasztani az árakat 1-2 évre, mint csökkenteni 10-20-30%-kal.

P.Freddy 2014.03.02. 21:49:32

@Hannibal ante portas:

Bocs, pontatlan voltam:

- a szívkatéteres esetek várólistájának növekedése megengedhetetlen,
- a mortalitás mértékének klinikai megközelítésből nézve történő növekedése vállalhatatlan (persze erről aztán lófsztse lehet hallani mert égetné a Fideszt mint az őszödi beszéd alapján szervezett főváros-felégetési akcióterv és kivitelezés)

P.Freddy 2014.03.02. 21:53:02

@aleb19:

Jól van, beszéljünk egyértelműen: ezek szerint akkor neked bejön, hogy többet viszel haza egykulcsossal, viszont emiatt többen halnak meg infarktusban, mert jóval kevesebb pénz jut katéterezésre.

Ha neked a pénz így jobban számít, akkor az ezzel frankón egyértelműsíthető. Hajrá Fidesz, Hajrá Egykulcsossal Jobban Járók! :))

aleb19 2014.03.02. 21:55:52

@desw: az angliai energia kartel kb15% emelte tavaly az arakat, a csokkeno vilagpiaci olaj-foldgazarakkal szemben

aleb19 2014.03.02. 22:00:08

@P.Freddy: hajra bal vagy jobb barki aki noveli a realbert

desw 2014.03.02. 22:12:58

@aleb19:

Ez most lényegtelen. A magyar és az angol rezsicsökkentés teljesen más. Más befagyasztani az árakat 1-2 évre, mint csökkenteni 10-20-30%-kal.

Jock Ewing 2014.03.02. 22:15:24

Fóton ma megint talpas pohárból ittátok az ondót, faszfejek :-)

vénsanyi 2014.03.02. 22:20:43

@Muzsikok közt: Aha. És ezekhez a korszerűsítési programokhoz ki is ad nem kevés támogatást?
Jaaaaa...

vénsanyi 2014.03.02. 22:24:24

@aleb19: Hmm. Ugyan azon a munkahelyen, ugyanazt dolgozom, mint 4 éve. Most kevesebb a fizetésem, mint akkor. Igaz, nem 400+ ezer forintot keresek...

Alick 2014.03.02. 22:25:46

@P.Freddy: mivel mindkét oldalon mocskos hazug bandák vannak, ezért fognak sokan a Jobbikra, esetleg az LMP-re szavazni.

fda 2014.03.02. 22:28:45

@is: "egy Kádár-rendszer, és ott kipróbáltuk az államosított energiaszolgáltatást és vízszolgáltatást"

Olvastad-e, hogy Németország nagyüzemben elkezdte a saját energiaszolgáltatóit és közüzemeit felvásárolni a magánszektorból állami kézbe?

Gondolom olvasták Kádár életrajzát, onnan majmolják. Erről persze az ATV-n nem sokat beszélnek.

aleb19 2014.03.02. 22:29:07

@desw: a csokkentes az csokkentes...

P.Freddy 2014.03.02. 22:38:50

@Alick:

A Jobbikra szavazni ugyanaz, mint a Fideszre szavazni.

Bár természetesen sokkal szimpatikusabb a Jobbik, hiszen nem néz hülyének minket mint Orbánék, de sajnos tudni kell, hogy ők a Fidesz fiókcsapata.

Mondhatni áldozatok. Akkor lennének tökösek, ha alkalomadtán nem állnának össze a Fidesszel - de ez úgyse fog megtörténni, hiszen mindig van az a pénz... márpedig Orbán-Simicska rengeteget rabolt már, van ott pénz bőven (a mi pénzünk).

fda 2014.03.02. 22:42:59

@anyadmajma: "Az áram ára csökkent a "világpaicon". a gázé jelentősen"
A "világpiaci" árakhoz nem értek, de elhiszem neked.
Azonban nálunk is csökkentek ezek. 20%-kal. Ez azért elég jelentős szerintem.
Van aki vitatja, de az még nem nézte meg a számláját.

wowerman 2014.03.02. 22:57:48

De, a magyar nép elég hülye. Főleg a 2010-es fülkeforradalmár része...

wowerman 2014.03.02. 23:03:46

@Jock Ewing: Na igen, ez a szokásos jobbos stílus. És külön öröm nézni hogy ezt a mondatot 5 különböző blogra beírtad kommentnek. Ennél nagyobb örömöd sose legyen ;)

P.Freddy 2014.03.02. 23:06:41

@fda:

"Azonban nálunk is csökkentek ezek. 20%-kal."

Persze hogy csökkentek, ahhoz képest, ahová nem sokkal előtte Orbánék felemelték.

Nézd meg a 2010 előtti árakat és meg fogsz lepődni. Azon, hogy milyen ügyesen vertek át Orbánék, mint macskát a palánkon:)

Muzsikok közt 2014.03.02. 23:22:15

@kcsortuleninrogyilszja: Na a rezsicsök pont arra jó hogy bajcsányt távol tartsa a kormánytól.

Igy leled benne örömed Te is!

Muzsikok közt 2014.03.02. 23:24:03

@vénsanyi: 'Aha. És ezekhez a korszerűsítési programokhoz ki is ad nem kevés támogatást?'

Aha és azt aki ad annak ki adja? Aha, faszarc.

seepheerd 2014.03.02. 23:26:23

Nem is értem minek a blog... a trollok olyan jól elvannak itt :D

Muzsikok közt 2014.03.02. 23:26:29

@P.Freddy: 'Nézd meg a 2010 előtti árakat és meg fogsz lepődni. Azon, hogy milyen ügyesen vertek át Orbánék, mint macskát a palánkon:)'

Akkor ezek szerint 2/3dal nyer az Összefosás hiszen átláttok Zorbánon mint a szitán! Mit izgulsz?

P.Freddy 2014.03.02. 23:28:43

@Muzsikok közt: Én ugyan nem izgulok, ha elegen vagytok hülyék, akkor tiétek az ország, tiétek a hatalom, oszt jónapot :)

vénsanyi 2014.03.02. 23:34:48

@Muzsikok közt: Ki adja neki? Mondjuk a nagyját a német, francia, stb. adófizetők. Nettó pénz kivevők vagyunk, nem befizetők.
És ha gondolod, lesüllyedhetünk erre a szintre, faszarc...
De tudod mit? Inkább nem megyek veled. Pá!

P.Freddy 2014.03.02. 23:35:17

@Jock Ewing:

Jé, ti, Fideszesek, pohárból gecivel koccintotok a győzelemre? Oszt, milyen íze volt? Jobb volt minta Pistáé? El tudtad-e harapni, vagy egybecsorgott mint a tojássárgája? :))

Nahát, milyen újfajta Fideszes szokások vannak mostmár...:)))

Muzsikok közt 2014.03.02. 23:37:15

@vénsanyi: És a német/francia adófizetők EU támogatását nem a német/francia cégek használják el Magyarországon egész véletlenül?

Benderik 2014.03.03. 00:26:48

@doktorötker: "azok az emberek akik teljesen eladósodtak a hitelcsapdától, akiknek alig marad pénzük miután kifizették a rezsijüket, akik minimálbérért, vagy annál kevesebbért dolgoznak miközben a vállalkozók nem jelentik be őket, vagy akik elveszitették az állásukat és kétségbeesetten küzdenek az életbenmaradásért - ezek az emberek biztosan a rezsicsökkentésre szavaznak majd, és nincsenek kevesen. Őket nem érdekli, hogy itt demokrácia van-e, nem érdekli, hogy milyen megbizatást kap a Közgép, vagy, hogy ki szivárogtatta ki az öszödi beszédet...ők csak élni szeretnének..őket nevezi a posztoló bánatos rezsikurváknak...gondolom a Rzsadombról..."

Elnézést, ha bántón hangzana, szimplán egy könyvcím, amit eszembe juttatott. Megértem azt is, aki fenti reménytelen helyzetében belekapaszkodik a rezsicsökkentésbe. Csak ha értelmesen vezetnék ezt az országot, idővel nem minimálbérért dolgoznának, és bejelentve, és nem kellene kétségbeesetten küzdeni az életbenmaradásért, és akkor nem szorulnának kegyelemből hullajtott rezsicsökkentésre. (És akkor még nem firtattuk, tényleg csökken-e úgy összességében az a rezsi.)

A többi hozzászólónak csak jó éjszakát, úgy látom, ők jól elbulizgatnak, de vigyázzanak, holnap hétfő!

christophe 2014.03.03. 01:14:49

@a nemzet fogatlan provokátora: Bocs dràga, kulfoldi mèdiàkbol informàlodok alapvetoen,nem MTV,Hir tv ,atv

bkkzol 2014.03.03. 01:47:06

Jó az EU-alkalmazottak szájából hallani a reklamációkat! A legnagyobb korrupció és pénzmosoda a brüsszeli rendszer. Az dófizetők pénzét játszák át magánvagyonba.
Görögország megsegítése-a német, francia magánbankokat fizették ki ,mert kapzsi módon nem a 0,3-0,7% nyugati állampaírokba fektettek hanem a 7%os görögbe. Mikor bedőlt akkor meg kifizették az adófizetők pénzéből közben lehetett köpködni a görögöket. Kinézték már, hogy ki, mit privatzál majd. Kikötőket, energiaszektort, vizet, turizmust...
A nem EU-s norvégiában miért nem privatizáltak a stratégiai üzletek?

bkkzol 2014.03.03. 01:50:07

Egyébként én is igen ideges és dühös lennék ha elszednék tőlem az "aranytojást tojó tyúkot", korlátoznák a szabadrablást. Nem csak nálunk gond ez, kezdik feszegetni angliában is.

.2llkedő 2014.03.03. 06:52:50

@Benderik: "de vigyázzanak, holnap hétfő!"

Zavard össze a világot, mosolyogj hétfőn!
www.ippi.hu/sites/all/files/imagecache/630px/Zavard%20%C3%B6ssze%20a%20vil%C3%A1got%20mosolyogj%20h%C3%A9tf%C5%91n.jpg

".... idővel nem minimálbérért dolgoznának, és bejelentve, és nem kellene kétségbeesetten küzdeni az életbenmaradásért,...."

Erről az jut eszembe, hogy nem a zsemle kicsi, hanem a szátok nagy. A megoldás, be kell varrni a szátokat.
A jelenlegi helyzetre ez úgy szól, nem a fizetésetek kicsi, hanem a rezsi nagy. Megoldás: csökkenteni kell a rezsit.

BKV reszelő 2014.03.03. 07:23:01

@Holle anyó: Ha még négy évig kibírja viktort az isten adta nép, akkor meg kell szoknia viktort, mert végleg marad. Viktor főállást épít magának.

BKV reszelő 2014.03.03. 07:27:52

@doktorötker: Én is rezsikurváknak hívom őket egy kis faluból, fél éve munka nélkül. Mondjuk legalább a nyugdíj megtakarításomért nem kell már izgulnom, mert selmeciék megvédték, így nincs többé. A rezsikurvaság meg olyan dolog, hogy az, aki pillanatnyi kis előnyért a jövőjét áldozza be, az kurva, azt mindig meg lehet vesztegetni egy tál étellel és akkor lemond arról a lehetőségről, hogy később többfogásos ebédje lehessen. Buta, fillérekért eladó emberek ezek, akik sírnak, hogy kihasználják őket, de azért ebben a kihasználásban maximálisan közreműködnek.

Vizilabda 2014.03.03. 09:14:47

Már azért aláírják a fidesz képviselő jelölést az utcán, mert kapnak egy reklámtollat ingyen.

Démonmac1 2014.03.03. 09:25:11

Azzal a fityiszes ajándéktollal, nagyon szépen lehet, másik rublikába tenni az X et :)

daniferi 2014.03.03. 10:11:38

@P.Freddy: Én ugyanígy jártam az Unicreditnél. Régen saját ATM-ből KORLÁTLAN számú kp-felvétel volt ingyen. Most darabja 240 Ft.

Lali73 2014.03.03. 10:12:30

Ha rám hallgatsz, arra szavazol, akire akarsz.

És ha komolyan gondolod, te jobban tudnád csinálni a politikát, szállj be te is. Mutasd meg a gyakorlatban, hogy te milyen zseni vagy.
Blogot írni bárki tud, főleg ilyet. Hemzsegnek az önjelölt zsenik csak itt, az indexen is.

Konkrétan: tévedés - vagy ha úgy tetszik, hazugság -, hogy csak a rezsicsökkentés miatt népszerű a jelenlegi kormány, vagy legalábbis sokkal népszerűbb a baloldali ellenzékénél. A politika és az ország helyzete ennél sokkal összetettebb, nem ezen az egy tényezőn múlik.

Összesítve, és népre fordítva: a nép nem hülye."
Ebben igazad van. Így nem veszi be olyan könnyen ezt a primitív, végtelenül leegyszerűsítő maszlagot sem. Még akkor sem, ha lekurvázod. Mint annak idején az öszödi böszme.

Bandersnatch (törölt) 2014.03.03. 10:38:46

aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa

Bandersnatch (törölt) 2014.03.03. 10:39:21

Bandersnatch (törölt) 2014.03.03. 10:39:51

Bandersnatch (törölt) 2014.03.03. 10:40:20

Bandersnatch (törölt) 2014.03.03. 10:40:55

Bandersnatch (törölt) 2014.03.03. 10:41:35

Bandersnatch (törölt) 2014.03.03. 10:42:08

Bandersnatch (törölt) 2014.03.03. 10:42:48

Bandersnatch (törölt) 2014.03.03. 10:43:23

Bandersnatch (törölt) 2014.03.03. 10:43:57

a nemzet fogatlan provokátora 2014.03.03. 12:59:58

@christophe: Még rosszabb.. Csak egy példa: Egy francia lap a Jobbikot kormánypártként emlegette.A svéd tv-ben úgy állítják be az országot, hogy itt éjjel nappal egyenruhás náci hordák garázdálkodnak, ráadásul kb. 20 éves Miép-es gyűlésekről készült vágóképekkel. No comment..
Amit a nyugati sajtó többsége művel tömegtájékoztatás címén Magyarország kapcsán az inkább a vicc kategória..

bulista 2014.03.03. 13:56:52

@Bandersnatch: Köszönjük, hogy megosztottad velünk értékes gondolataidat.

christophe 2014.03.03. 14:38:49

@a nemzet fogatlan provokátora: ''Amit a nyugati sajtó többsége művel tömegtájékoztatás címén Magyarország kapcsán az inkább a vicc kategória..'' Szerinted, igenis van nàcizmus M.o-n,ha tetszik,ha nem. cigàny ill.zsido baràtom M.o-n nemigazàn èrzik magukat biztonsàgban verbàlis agresszio,heti rendszeresèggel becsuszik.....

a nemzet fogatlan provokátora 2014.03.03. 21:38:41

@christophe: Viszont közel se olyan mértékű és jellegű mint ahogy a svéd tv-ben megjelent. Egyszerűen nem objektíven tudósítottak a jelenségről, hanem egy koncepciózus képet sugalltak, nemritkán évtizedekkel előtti felvételeket maiként beállítva. Ez a valóság eltorzítása, meghamisítása volt.
Hogy sokszor mennyire a hazai liberális körök által irányított jelenségről van szó, azt jól mutatja a mostani botrány is. A közismerten szélső ballib Galamus honlapon előbb jelent meg egy New York Times cikk állítólagos magyar fordítása, mint maga a NYT cikk az USA-ban.. No comment..

Benderik 2014.03.03. 23:39:28

@Lali73: "Konkrétan: tévedés - vagy ha úgy tetszik, hazugság -, hogy csak a rezsicsökkentés miatt népszerű a jelenlegi kormány, vagy legalábbis sokkal népszerűbb a baloldali ellenzékénél. A politika és az ország helyzete ennél sokkal összetettebb, nem ezen az egy tényezőn múlik."

Valóban -- ahogy írtam is -- a jelen kormány saját rajongótáborának nem kellene rezsicsökkentés (bár így, hogy van, persze életüket és vérüket adnák érte), ők kegyelmi állapotban lelkesednek, hogy végre ők is írhatják a történelmet, forrhat a vérük, harcba hívó kürt szavára védelmezhetik az országot a kimondottan számukra készített ellenségtől.

A rezsicsökkentés a többieknek kell, nehogy véletlenül ne legyen elég a lelkesek tábora a kétharmadhoz, négyötödhöz, nyolchetedhez.

A kurváért meg, mondom, elnézést, ha bántón hat, egy hasonló könyvcímet juttatott eszembe a jelenség -- mindamellett itt egy racionális viselkedést akar jellemezni: igaz célokért ingyen is utánad mennek, de egyébként is, csak akkor fizess. (Mellesleg én tisztelem a hivatkozott mesterség művelőit, így sértésként nem használom, de ezzel nem nyitnék most frontot egy végtelen vitának egy másik témában...)

Benderik 2014.03.03. 23:57:53

@nu pagagyí: "Volt ilyen, Bajnainak hívták."

Nos, igen, ő értelmesnek értelmes, de

Egyfelől nem tud a nép nyelvén beszélni, ami alatt nem vásári szöveget értek, hanem mikor látszólag bonyolult dolgokat: pénzügyet, adórendszert, mit miért hogyanokat tudsz hétköznapi embereknek elmondani. Mellesleg némileg élvezhető -- amolyan népszerűsítő előadás -- stílusban, ahogy pl. nagy tudósok a tudományukat úgy, hogy azt érzed, jé, ez ilyen egyszerű?!

Másfelől jelen Mágusunk nagyon magasan tartja a mércét, így ha valaki eséllyel akar kihívója lenni, annak pláne kell tudnia jól beszélni, és egyéniségnek lenni.

Bajnai nem ilyen, és azt is félgőzzel teszi. Technokrata válságkezelőnek jó volt, aztán rávette a baloldal (nevezzük így), hogy legyen a jelöltje, de arról nem volt szó, hogy nem egységes akarattal, és még házon belül is küzdenie kell kicsinyes játszmákban, és ehhez láthatóan se kedve, se tehetsége. Persze egy miniszterelnöknek később is sok konfliktusban / vitában kell érdekcsoportokkal / között dűlőre jutnia, és ezt a képességet se érzem benne. Gazdasághoz ért, folyó ügyekben jó, de ez kevés lenne.

Benderik 2014.03.04. 00:01:18

@Bandersnatch: Mintha Bruckner Szigfridet, a fájós fogú oroszlánt hallanám énekelni tíz tételben, de szép volt, köszönöm.

desw 2014.03.04. 19:52:22

@csentecsa:

Pusztán arra akartam utalni, hogy a gáz- és villanyár emelkedése miatt szinte mindent a szocik nyakába varrsz, benzinár esetében pedig mentegeted Orbánékat.

"Az üzemanyag árak alakulására pedig a kormánynak jóval kisebb hatása van mint a rezsiköltségek esetén,"

Azt ugye tudod, hogy a benzinár ~fele adó, tehát ha valamit lehetne államilag árszabályozni, akkor az bizony az üzemanyagok ára.

Ez a kettős mérce, amit csinálsz!

desw 2014.03.04. 22:48:04

@csentecsa:

A T. kormány egy egyszerű törvénnyel felezhetné az üzemanyagok árát, ha kevesebb adót vetne ki rá, és így csökkenhetne szinte minden termék és szolgáltatás ára is az alacsonyabb szállítási költségek miatt.

Ja, csak ellenzékből volt nagy pofájuk, mi?? Emlékszel a Szíjjártó gyerek habzó szájú köpködésére 2006-ból?

A gázon, vizen és villanyon is 27%-os áfa van, ezt is lehetne csökkenteni a hős hazaffy fidesznek.

Ne védd a védhetetlent, mert a végén még azt kell gondolnom, hogy fideszdroid vagy!

desw 2014.03.05. 17:28:19

@csentecsa:

Ha Orbán apád szed be több adót, akkor megmagyarázod a bizonyítványt meg jajj miből lenne pótólva és hejj! De bezzeg ha a szocik emelik a költségeket, akkor rohadt mocskosok!

Értelek, birkuci!
süti beállítások módosítása