HTML

Benderik elmélkedik

Friss topikok

Darwin és az Összefogás

2014.03.11. 00:10 Benderik

 

Igaza van Darwinnak: a hülyék elhullanak, ezzel a szép mechanizmussal adják át a helyet az életrevalóknak.

Nézem reggel a metróújságot, véglegesedett a szavazólapra kerülő pártok listája.

Futom át a listát:


.   .

.

nézem, az Összefogás a 106 egyéni körzetből 59-ben tud jelöltet állítani. Hát -- mondom -- ennyire azért nem gondoltam gyíknak.

Aztán látom, hogy ja nem, Együtt 2014 a nevük, persze, volt valami balhé a névvel, hogy az Összefogás már foglalt volt -- kotrok pár hetes emlékeimben.

Na de látom, hogy az Együtt 2014 meg 34 körzetben indul.

Nézem tovább, kik állítottak mind a 106-ban, akkor látom, hogy van egy MSZP-Együtt-DK-PM-MLP is.

Na -- gondoltam dőrén -- ha összefogásos ténykedésük ellenére véletlenül maradna is szavazójuk a választásokig, ezen a feladványon háromfelé forgácsolódnak.

Aztán délután a városban járva jöttem rá, hogy dehogy: ugyanis az összes plakátjukon következetesen továbbra is Összefogás 2014-ként hirdetik az összes jelöltjüket.

Szóval nem lesz itt forgácsolódás: keményen kimunkált kampány után megmaradt szavazataik nagy részét az Összefogás kockába kapják, s ezzel megtisztítják az Anyatermészetet csökkent értelmű medvebocsba való génjeiktől.

.

 

.

.

310 komment

Címkék: génhiba Összefogás Darwin-díj csökkent értelmű medvebocs

A bejegyzés trackback címe:

https://benderik.blog.hu/api/trackback/id/tr555853458

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Khonsu 2014.03.12. 11:04:32

Mekkorát röhögnék rajtuk ha nem lenne meg a 15%, akkor meg még nagyobbat ha a névegyezés miatt annyian eltévesztenék, hogy bejutna a "másik" Összefogás vagy Együtt :D

Egy ilyen forgatókönyv egyben a Fidesz bukását is eredményezné, mert önmagukat, "eredményeiket" a bukott baloldalhoz képest határozzák meg, így hiányukban sokkal több embernek válna nyilvánvalóvá, hogy a király meztelen. Az eltűnő ellenzék helyét pedig egy új töltené be, amit nem kontrollálnak a parlamenti viszonyok, mivel nincs bent. Az utcán politizálna és így sokkal nagyobb mozgósítóerővel bírna. Úgyhogy ha ezt felfogják egyáltalán, akkor a Fidesz vezetők most titkon imádkoznak azért a 15%-ért...

Narancskommunista (törölt) 2014.03.12. 11:09:55

@Khonsu:
Ez akkor lenne jó, ha valódi jobboldali párt jelenne meg 2018-ig, és átvenné akkor a kormányzást, eltakarítva a mocskot, amit a komcsik hagynak maguk után.

dr kíváncsivagyok 2014.03.12. 11:10:25

@Frady Endre:

Felcsuti szél keletrol fú
Akasztó is tiszta ármány
-Ures lesz az,parasztfiú,
Ólba való tomzsi ártány...

mortullus 2014.03.12. 11:13:41

ezek a blfszok lehettek volna DELMP vagy DKLMP is :)

Bacchus (törölt) 2014.03.12. 11:15:46

@Narancskommunista: Valódi jobboldali párt nem indul a választásokon.
Sajnos!

Khonsu 2014.03.12. 11:17:14

@Narancskommunista:
Pont az a lényeg, ha megjelenik valami értelmes ellenzéki mozgalom, akkor az általam vázolt helyzetben nem húzza a kormány 2018-ig. Még előtte vagy mennek, vagy zavarják őket.

Barbaarb 2014.03.12. 11:19:10

@Narancskommunista: Én igen, de ez nyilván nem jelenti azt, hogy a többség igen. Azért mondom, hogy én már akkor előre vetítettem ennek lehetőségét. És őszintén szólva remélem (bár nagy valószínűsége nincsen), hogy emiatt is nem érik el 15%-ot.

Narancskommunista (törölt) 2014.03.12. 11:20:04

@Bacchus:
Most nem, de 2018-ban bízok benne, hogy fog.

Barbaarb 2014.03.12. 11:21:56

@dr kíváncsivagyok: Lehet, hogy nem olyan környéken élsz, ahol én, de én jelen voltam, amikor annyit kérdezett az egyik kisebbségi szavazó, hogy hová kell ikszelni ha nem a nagyorrúra, hanem a másikra akar szavazni. De ez csak egy példa, a választók jelentős része nem követi figyelemmel a politikát annyira, hogy tudja melyik párt milyen névvel mit képvisel, kinek a vezetésével.

Narancskommunista (törölt) 2014.03.12. 11:22:41

@Khonsu:
Nem nagyon van lehetőség elmozdítani a kormányt 2014-18 között, a békés tüntetések nem jelentenek megoldást, még ha nagy tömegeket mozgatnának meg, akkor sem, a többség beletörődik abba, ami van, a balhés réteg meg jellemzően erős állam párti, ezért jó szemmel nézi a kormány tevékenységét.

Barbaarb 2014.03.12. 11:24:36

@dr kíváncsivagyok: Az elfogultság képes ennyire elvakítani az embert. A közvélemény-kutatókat szokás szidni, és szoktak is tévedni, de nem akkorát, hogy a szoclib oldal most választást nyerjen. Az a 4000 ember pedig korántsem csak azért nem válaszol, mert nem mer, hanem többnyire azért, mert nem tud, vagy nem akar időt fordítani a közvélemény-kutatásra.

Ad Dio 2014.03.12. 11:25:24

@Brendel Mátyás:

"a bíróság jegyzi be, nem a választási bizottság."

Ebben tökéletesen igazad van. A kifogást is a bíróság fogadja be. Elnézést.

"te viszont nem vagy intelligens, ugyanis a kettőnek semmiféle köze nincs egymáshoz."

Eddig egy szóval sem állítottam hogy nem volnál intelligens. Azt állítottam,

1. állítás: bizonyos vélemények illetve közvetett bizonyítékok szerint intelligens vagy
2. ritka ocsmány, trágár módon kommunikálsz
3. rejtett (implikált) módon támaszkodom arra az állításra is, hogy a többség szerint az intelligens emberek nem trágárkodnak plénum előtt (nb ezen állítás nem tényen, hanem közhiedelmen alapul).

Így a véleményed teljes félreértés. Erre elvileg alapozhatnám mostantól azt, hogy nem vagy intelligens, de egy esetből ezt nem vonom le. Picit elhamarkodtad a kijelentésed. Részemről ennyi. Még bizonyíthatsz.

A magam intelligenciájáról nem tudok állást foglalni. ez mások dolga. Így ebben akár igazad is lehet.

pástétom 2014.03.12. 11:31:55

Arról nem elmélkedsz egy kicsit, vajon miért is indult el egy másik párt Összefogás, ill. Együtt 2014 néven? Ráadásul mindkettő országos listát tudott állítani egy másik tucat kamupárttal együtt? Mik a szándékok? Mi ennek a törvényi háttere, milyen számítás fogalmazódhatott meg a törvényalkotó részéről - hacsak nem az, amit a 18 szereplős lista alapján látunk?

Következő posztban várom a kifejtett okfejtésedet e témában.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2014.03.12. 11:34:20

@dr kíváncsivagyok: :)
Keleti szél búzát s ocsút
Fú szét s közben züllik a csút-
-i Aréna. Lopják Panchút!

Barbaarb 2014.03.12. 11:35:00

@pástétom: Mindkét párt jelentősen korábban bejegyzett volt már, amikor a szoclibeknél felmerültek ezek az elnevezések...

csorsza 2014.03.12. 11:35:23

@ausländer Sipi: percemberkék...? Mert persze az mszpszdsz kormány alatt akkora perspektíva volt előttünk, ugye? A népek fürödtek a tejjel-mézzel folyóban.
Ha meg elhúztál, akkor mit magyarázol bele az itthonmaradottak ügyeibe? Nem mindegy neked? Legyél boldog külföldön, az a szerencséd, h Londonban a mosogatásból is kellemesen meg lehet élni hosszútávon .

Khonsu 2014.03.12. 11:35:47

@Narancskommunista:
Az unortodoxia miatt az ország túl gyenge lábakon áll ahhoz, hogy akár csak 1-2 bénító erejű tüntetéssorozatot és az ellenállás egyéb formáinak tömeges, szervezett alkalmazását elviselje. Valószínűleg a következő években még tovább gyengül, talán össze is omlik a gazdasági ámokfutás következtében. Ha pedig összeomlás következne be, akkor ott lenne balhé. Az emberek már a rendszerváltás óta csak tűrnek és nyelik a fost, ez a düh szabadulna el. Abban meg csak reménykedjünk, hogy az új versenyző nem valami még rosszabb, illetve hogy nem akarja nagyon elmérgesíteni a helyzetet. Nem is baj ha a legbalhésabbak otthon maradnak.

Sipi [CH] · http://www.youtube.com/user/HungaryFreedom 2014.03.12. 11:36:43

@Fulek: miert, most ott a szelsobalos nemzetyi szocialista klubban jobb?

mellezleg zuschlagot kivagtak, simont kivagtak es pontosan gyurcsanyek. ha utananeznel, zusi legnagyobb baja pont az volt gyurcsannyal, hogy nejmhogy nem hajlando belemenni a korrupcioba, de uldozi azt.

www.youtube.com/watch?v=WHZPKQJ_WYA

zuschlagnak jelenleg pont az a problemaja es beteges modon azzal kampanyol, hogy az mszp nem eleg korrupt es diktatorikus, nem nyult bele az igazsagszolgaltatasba, ahogy viktorek szoktak azt tenni.

konrada 2014.03.12. 11:37:38

@@Brendel Mátyás:
Hát ha betegség az, ha valaki képes átlátni a dolgokat, és realistán, több oldalt vizsgálni a dolgokat, akkor vállalom, hogy beteg vagyok. Szkeptikus szindrómáim vannak, tünetei:
nem hiszem azt, hogy egy modern demokráciában egy izmus párt hatalomra tud jutni,
nem hiszem, hogy akad olyan sikeres politikus, kinek elvei vannak túlsúlyban, nem a kompromisszumai,
nem hiszem, hogy egy ennyire elüzletiesedett viágban képes hatalom közelébe kerülni olyan erő, melyet nem a piaci szükségszerűség - legyen az elvi alapról felvett szerep: lásd, pl. azt a baloldali pártot, melynek vezetőinek szocialista érzékenységét jól mutatja az, hogy vadkapitalista módon lettek millárdosok - hanem valódi elvszerűség juttatott a csúcsra.

...s végül is nem is baj. (Tudom, beteg vagyok!...) Mert a tapasztalat az - és ez nemzetközi - hogy az elvhű politikusok, politikai erők a legveszélyesebbek, mert ők nem piaci kockázatszámítás szerint működnek, ezért a veszteséget nem képesek elfogadni. Azokból lesznek a diktátorok.

Sipi [CH] · http://www.youtube.com/user/HungaryFreedom 2014.03.12. 11:38:35

@csorsza: miert ne magyaraznek bele?:-)

azert magyarazok bele, mert megtehetem kispajtas es jogom van, neked viszont se nem jogod, se nem lehetoseged elvitatni ezt a jogomatl;-)

es tudod mit? nekem megeri az az 500 chf repulojegyre, hogy leszavazzak gyurcsanyekra, orbanek elleneben. es te ez ellen semmit nem tehetsz:-)

Sipi [CH] · http://www.youtube.com/user/HungaryFreedom 2014.03.12. 11:41:00

@konrada: es ezert inkabb valasztasz egy felfeudalis diktatort. ertheto allaspont:-)

oroszorszagban. eszak-koreaban. ott igen. europaban nem.

komolyan enny8ire gyengek vagytok es mindig kormanyoktol varjatok a tejjel-mezzel folyo kanaant? ennyire semmirevalo onkentes untermensche valtatok?

mindig a kormany a hibas, mert a kormanynak kell helyettetek eletet csinalni nektek? komolyan ennyire kadar nepe vagytok?

pástétom 2014.03.12. 11:41:43

@FILTOL: "nem baj Matyika...fröcsögd tele az étert arról, hogy miért baj, ha a választáson sok párt indulhat?"

Egyrészt a Fidesz tudatosan könyítette meg a listaállítást, hogy megnehezítse valós ellenfelei győzelmi esélyeit. Persze nem a tengernyi kispárt bejutásával számol, csak hogy valamelyest -lehetőleg minél jobban - apassza az ellenfélre leadott voksok számát.
A választási tv. szerint a győztesnek ezen felűl is jó. A sok kamupártra leadott töredékszavazatok mind a győzteshez - azaz nagy valószínűség szerint - a Fideszhez fognak kerűlni. Ki van ez találva, csak a hülye nem látja, aki a demokrácia sokszínűségeként látja a 18 szereplős listát.

Sipi [CH] · http://www.youtube.com/user/HungaryFreedom 2014.03.12. 11:42:55

@Khonsu: a fidesz egy ilyen merteku hatalom eseteben olyan alaptorvbenyt es torvenyeket csinalna, ami miatt csak ukran modszerrel lenne b7uktathato.

mar most is erosen lejt a palaya a fidesznek es meg ebbe is bele-bele nyulkal aljas eszkozokkel.

de persze, ha neked meger egy orsszagot a gyuloleted kiteljesedese, akkor hajra:-)

pástétom 2014.03.12. 11:51:06

@Barbaarb: Elfogadom, ha így van, viszont a Fidesz volt az, amely lehetővé tette ezek és tsai-k pártlistán való elindulását. A választási tv.-el, aztán ezen felűl az is könnyen lehet, hogy eme két cuncibogár kispárt is csalt az ajánlásokkal - amiről érlelődik a gyanú, gyűlnek a bizonyítékok, és amiről a sajtó cikkezik. Sőt, még az is lehet, hogy a Fidesz az ajánlási kampányban fizikailag is segítette őket. De bőségesen elég volt a visszaélésekre lehetőséget adó választási tv. is...

A hatalom kispártokat látszólag előnybe hozó szándéka mögött meghúzódó valódi okokról pedig az előbb írtam.

konrada 2014.03.12. 11:51:46

@ausländer Sipi:
Nagyon magadból indulsz ki, ez azért nem biztos, hogy helyes. Megmagyarázod, más mit gondol, és abból következtetsz.
...nem-e lehetne-e, hogy esetleg úgy vitázz, hogy az előzményre válaszolsz, nem pedig írsz rá egy szerepet, és a másiknak kéne magyarázkodni arról, amit nem is gondolt, nem is írt??

...bár értem a módszered: terelni kell, és azzal átvenni a kezdeményzést. Erre meg legjobb módszer az a fajta személyeskedés, melybe még véletlen sem kerül az eredeti téma.
...nem rossz módszer, csak számodra sajnálatos módon én is ismerem.

Na szóval mit nem értettél meg az előzmény beírásomból?,)

Barbaarb 2014.03.12. 11:59:34

@pástétom: A túl sok párt a Fidesznek is árthat, egyszerűen nem jól lőtték be a határokat.
Fölösleges csalással vádolni az ÖP-t, vagy az Együtt 2014-et, mert 27 körzetben 500-500 aláírást gyűjteni gyerekjáték úgy, hogy egy szavazó több pártot is jelölhet. És ez különösen könnyű a kis pártoknak, hiszen nekik a Fidesz, szoclib, Jobbik szavazók nagy része is szívesen aláír, miközben egymásnak ezek nem.

Khonsu 2014.03.12. 12:00:06

@ausländer Sipi: Szerencsére nálunk nincs egy a hatalmat megkaparintó és diktatúrát építő nemzeti kisebbség, illetve az őket kívülről, akár katonailag is támogató erős anyaország, ami azért árnyalja a képet :)

Épp ezért szerintem sokkal kisebb balhéval lemenne mint az ukránoknál, akárhogy ügyeskednek. A lázadásban az a szép, hogy pont nem veszik figyelembe sem a törvényeket sem az alkotmányt. Egyszerűen csak kivonulnak, hogy elég volt.
Aztán a kormány küzd ellenük valameddig puhább eszközökkel majd vagy félreáll, vagy keményebben odacsap ami általában visszaüt rá, így nem javasolt. Sok múlik az ellenállás mögött állókon is, ezért írtam hogy remélhetőleg nem olyanok szervezik meg akik a minél nagyobb balhéban érdekeltek, hanem inkább olyanok akik a lehetőségekhez mérten igyekeznek békés mederben tartani az eseményeket.

Ez szerencsére még csak egy elméleti lehetőség, de nem árt rá felkészülni, mert könnyen megvalósulhat a következő években.

Simo Häyhä 2014.03.12. 12:01:39

Azért a Munkáspárt szépen elhagyta a kommunista jelzőt a nevéből...

csorsza 2014.03.12. 12:03:10

@ausländer Sipi: persze, mindent megtehetsz, még ezt is. Egyébként, leszarom, tedd meg, nem küzdök én ebben se ellened, se a többi, hasonlóan okos egyed ellen.

pástétom 2014.03.12. 12:06:58

@Barbaarb: "Fölösleges csalással vádolni az ÖP-t, vagy az Együtt 2014-et, mert 27 körzetben 500-500 aláírást gyűjteni gyerekjáték úgy, hogy egy szavazó több pártot is jelölhet."

Mondom én, hogy csalások tömkelege ez a választásnak nevezett cirkusz. Te is - bár nem tudatosan - csak ezt igazolod vissza. Próbálkozhatsz, magyarázhatod: a hatalom terve világos volt, a mögöttes okok nyilvánvalóak, és a törvényi háttérrel természetesen be is jött a számítás.

konrada 2014.03.12. 12:07:41

@Barbaarb:
...legyünk pozitívak: ha 4-8-12 éve ilyen gyorsan, olcsón megúsztuk volna jelöltállítást, összetettük volna a kezünket. Mert sokaknak volt terhes az állandó csöngetések, a cédulákkal visszaélés.

...szóval a cél helyes. ...igaz, kicsit alacsony a küszöb, és ez nem véletlen, az tény.

Khonsu 2014.03.12. 12:08:44

@Simo Häyhä: Nem akartak jogvitába keveredni a Fidesszel...

Gérard Duchemin (törölt) · http://sorbuvar.blog.hu 2014.03.12. 12:10:23

Egyszer az a baj, hogy kétpártrendszert akar kiépíteni a Fidesz.
Most meg az a baj, hogy túl sok az induló párt!
Döntsétek el komcsik, hogy mi is a bajotok valójában.

Sipi [CH] · http://www.youtube.com/user/HungaryFreedom 2014.03.12. 12:14:05

@konrada: tokeletesen ertettem amit leirtal. kiabrandult vagy es ezert vesszen minden es mindenki, mert a vilag nem ugy mukodik ahogy te elkepzeled.

Barbaarb 2014.03.12. 12:17:42

@pástétom: Kinyilatkoztatás helyett magyarázattal, vagy érvvel kellene próbálkoznod, ha valamit állítani akarsz.
A kinyilatkoztatások alapból visszataszítóak, de olyantól aki még azt sem tudta például, hogy az Összefogás Párt már a 2010-es választáskor is létezett, még hiteltelenebb.

Don Quixote de la Ferko (törölt) 2014.03.12. 12:20:28

@Gérard Duchemin:
Az a bajuk, hogy napról napra egyre kevesebb az esélyük.
Kétségbeesésükben mindenhol keresik a bukás okait, csak magukban nem.

teknős 2014.03.12. 12:24:21

@Narancskommunista: Mondj közületek egyet, akinél nem érhető tetten, hogy a szent piac feletti ájult áhitatban, véletlenül valahogy nem az uram-bátyám rendszeren keresztül, vagy az állam csöcsein csüngve szerzett magának vagyont és/vagy egzisztenciát?

Narancskommunista (törölt) 2014.03.12. 12:25:49

@konrada:
Nekem akkor lenne szimpatikus ez az új rendszer, ha maradt volna a kétfordulós választás, mert akkor lenne is a pénzen és a csalijelölt állításon kívül indulni kis párt jelöltjeként vagy függetlenként.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.12. 12:26:11

@Khonsu:

Ha a ballib összefogás a következő hetekben lemegy 15 % alá, a Fidesz el fog követni pár idióta hibát, hogy felmenjenek 15 % felé. A Fidesznek nagyon nem érdeke, hogy más ellenzék kezdjen kialakulni az országban.

A Fidesz testvérpártja Lengyelországban is úgy bukott meg, hogy a posztkomcsi ellenzékük a szakadékba zuhant, s az új ellenzék meg megverte aztán őket a következő választásokon.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.12. 12:27:50

@pástétom:

" A sok kamupártra leadott töredékszavazatok mind a győzteshez - azaz nagy valószínűség szerint - a Fideszhez fognak kerűlni."

Nem igaz. A kieső pártokra leadott szavazatok eleve nem mennek át töredékszavazatokká és lenullázódnak, azaz nem segítenek senkit.

Narancskommunista (törölt) 2014.03.12. 12:27:56

@teknős:
Ja, már értem, ránk, narancskommunistákra gondoltál, mi (de nem csak mi) valóban az uram-bátyám rendszeren keresztül gazdagodtunk meg, ezért sem szeretjük a versenyt.

konrada 2014.03.12. 12:28:19

@ausländer Sipi: Ó köszönöm a bókot!
Ritkán szoktak nekem isteni hatalmat tulajdonítani.,)
...mintha múlna valami a világon, hogy én mit gondolok.
...pláne, hogy azt is - mit gondolok - te mondod meg, a szokásod szerint.,)

greatwideopen · http://baconakbisztro.blog.hu 2014.03.12. 12:28:36

@pástétom: "Mondom én, hogy csalások tömkelege ez a választásnak nevezett cirkusz. Te is - bár nem tudatosan - csak ezt igazolod vissza. Próbálkozhatsz, magyarázhatod: a hatalom terve világos volt, a mögöttes okok nyilvánvalóak, és a törvényi háttérrel természetesen be is jött a számítás."

Szóval mi a csalás abban, ha több párt indulhat?????
Nem kell itt baromkodni. Lehet a levegőbe beszélni, de konkrétan mi a csalás?
Még az sem csalás, ha a fidesz segít összeszedni az aláírásokat az Összefogás Pártnak. Legfeljebb a fidesznek ez a helyzet most kedvez, de a hibát ez esetben nem ők, hanem az Összefosás követte el, mert abszolút amatőr módon olyan szlogennel indultak, ami egy másik párt neve. Ez a baloldal hülyesége volt. És így van ez akkor is, ha a szart átdobáljátok a másik oldalra.

Narancskommunista (törölt) 2014.03.12. 12:28:54

@maxval a gondolkodó birca:
Nem ismerem a lengyel politikát, ott is volt ilyen személyi kultuszos népvezére annak a pártnak?

Narancskommunista (törölt) 2014.03.12. 12:30:07

@maxval a gondolkodó birca:
Szerintem arra gondolt, hogy azok a szavazatok nem juttatnak be senkit, így a nagy pártok kapják meg a listás helyeket az egymás között kialakult töredékszavazat arány szerint.

Arni83 2014.03.12. 12:30:11

Teccettek volna gondolkozni mielőtt hangzatos nevet választanak! Elcsépelt poén, de az összefogás is inkább csak összefosás, a kormányváltás meg nem is értem, hogy kinek a fejéből pattant ki, de gyanítom az illető ittasabb lehetett, mint Szanyi egy random tv interjú közben.

Sipi [CH] · http://www.youtube.com/user/HungaryFreedom 2014.03.12. 12:34:29

@konrada: nem en mondtam meg, te irtad le.

es igen, rajtad is mulik. sot, a te eleted gyakorlatilag csak rajtad mulik, azon, hogy mit tudsz tenni magadert. te kiabrandultal, megcsomorlottel, inkabb vesszen az egesz, minthogy elfogadd.

de akkor sem a vilag tehet rola, hogy nem tudsz benne ervenyesulni. egyszerubben fogalmazva, ha a kacsa nem tud uszni akkor nem a viz a hulye.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.12. 12:34:44

@Narancskommunista:

Nem teljesen azonos volt a helyzet, de a kormánypárt nagyon Fideszhez hasonló képződmény volt.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.12. 12:35:29

@Narancskommunista:

Oké, de ez esetben se a győztest segítik, hiszen ezek az szavazatok egyenlően oszlanak meg a bejutók között.

konrada 2014.03.12. 12:38:21

@Narancskommunista:
..pénz, pénz, pénz... csak az kellett volna hozzá továbbra is jó sok. Persze igaz, a demokrácia nem olcsó dolog, és nem ezen kéne spórolni.

...de ez kétélű fegyver. Mert igaz, nem lehet már úgy győzni, mint 98-ban a fidesznek, 2002-ben az MSZP-nek, hogy egyes választók 2 felé is dönthettek, mert egy pártot bejuttattak listán, hozzátették a töredékszavazatait a listájukhoz, majd 2. fordulóban a szövetséges pártra is ment a szavazata, de ez ahogy volt jó mindkét erőnek, pont úgy lehet rossz később a másiknak is.
...én speciel nem vagyok biztos abban, hogy az a jobb, ha egyes szavazóknak több szavazata van másoknál...
...de ez már akadémikus kérdés, amihez meg nem értek.

konrada 2014.03.12. 12:42:00

@ausländer Sipi:
Akkor idézzed! ...mert én a nagy író után szabadon: "gondolta a fene!"

...s nem is én írtam azt, hogy nem fogadom el, nem én hadakozok ellene...
...de csak nézz utána, ott van minden leírva. (Ne a Sipi beírásoknál, amelyik tudja, mit akartam leírni!,))

Sipi [CH] · http://www.youtube.com/user/HungaryFreedom 2014.03.12. 12:42:10

@Narancskommunista: ott duplaorban volt a kacynski ikrek szemelyeben, az egyikuk miniszterelnok, a masik pedig koztarsasagi elnok volt. hamar megbuktak, lech maradt ke, amig 2010ben smzolenszkben egy repulobalesteben meg nem halt.
a vizsgalatok szerint kesesben voltak a katyni meszarlasok miatti megemlekezesrol es eroltette a pilotat, hogy a kod es a kezdetleges technikaju repuloter ellenere szmolenszkben szalljon le. ez van, amikor nem jon be a tekintelyuralom:-)

Sipi [CH] · http://www.youtube.com/user/HungaryFreedom 2014.03.12. 12:43:40

@konrada: na bakker..
igazad van, en ertettem felre....

elnezest.

Narancskommunista (törölt) 2014.03.12. 12:44:14

@maxval a gondolkodó birca:
Ebben teljesen igazad van, én csak arról írtam, hogy mit érthetett alatta.

Egyébként a választási rendszerrel nem az a baj, hogy az egyfordulós, és a korábbinál kevésbé kompenzáló rendszer rossz lenne, hanem az, hogy éppen akkor jött létre, amikor az ellenzék gyengesége miatt esély lenne új formációk létrejöttére, megerősödésére, ami viszont sokkal nehezebben megy, ha csak egységesen győzhető le a Fidesz (nyilván 2018-ban, mert most 2014-ben még nincs meg az a párt, amelyik legyőzhetné).

Narancskommunista (törölt) 2014.03.12. 12:49:04

@konrada:
Abban igazad van, hogy azt a fajta töredékszavazatos rendszert el kellett törölni, mert gyakorlatilag tényleg kétfelé lehetett szavazni. A helyes megoldás az lenne, ha azokban a körzetekben, ahol van 2. forduló, az ottani vesztes szavazatok kompenzálnának.

De az egy fordulós rendszer eleve azt jelenti, hogy nem szabad előzőleg esélytelennek tűnő jelöltre szavazni, így aztán önbeteljesítő lesz az, hogy kik is az erős jelöltek... Az a rendszer, amilyen irányba haladunk, van ahol jól működik, pl. Angliában, nálunk nem ilyen a berendezkedés, nálunk nincsenek még hagyományos pártok, nincsenek hagyományosan balos, jobbos vagy liberális körzetek (annak ellenére, hogy 20 év tendenciája miatt némelyiket ilyennek nevezik), így ha egyik irányba fúj a szél, egy tiszta egyfordulós, csak egyéni körzetes választás ellenzék nélküliséget jelentene.

Balt 2014.03.12. 12:53:19

@Hihhetetlen: "Azon kívül, hogy igenis be fog zavarni ezerrel, tudunk valamit arról, hogy a másik neveken kik jegyeztek be pártot?"

Tudunk.

Összefogás Párt:
"Az Összefogás Párt egy 2009. november 17-én alakult "
hu.wikipedia.org/wiki/%C3%96sszefog%C3%A1s_P%C3%A1rt
www.osszefogaspart.hu

Együtt 2014:
"A törvényszék közlése szerint ketten már megelőzték Bajnaiékat. A Fővárosi Törvényszéken 2012. október 31-én S. Andrea nyújtott be ilyen névvel nyilvántartásbavételi kérelmet, 2012. november 9-én pedig egy T. György nevű magánszemély. A bíróság közlése szerint a harmadik kérelem idén március 13-án érkezett Sz. Viktortól (azaz Szigetvári Viktortól, az Együtt 2014 alelnökétől)."
index.hu/belfold/2013/06/14/az_egyutt_2014_part_marad_legfeljebb_nem_lesz_szovetseg
www.egyutt2014.org

"És hogy azt miért engedélyezték, amikor teljesen nyilvánvalóan megtévesztő?"

Ja. Megtévesztő, hogy az Újra Együtt/Böszmefogás a nálánál évekkel korábban bejegyzett pártok neveivel kampányol, de hát asszem nincsen csodálkozni való ezeken az Isten adta tehetségeken. :)) Darwin-díj kinéz, az fix.

Balt 2014.03.12. 12:55:33

@monddazigazatmar: "2. nem tetszik igazán ez, akárki is csinálta, mert pitiáner szemétkedés (valoszinuleg a fidesz, bár nem tudom biztosan)."

www.atv.hu/egyeb/20130614_hagyo_es_schmuck_munkatarsai_eloztek_be_bajnaiekat
Ld. még: @Balt:

Balt 2014.03.12. 12:59:25

@Aurelius Respectus: "Dehogynem :) Fogyatékosok százezreit tévesztheti meg ez a trükk :)"

Akkor esélyes, hogy nem lesz meg a 15%, elnézve a "törzsszavazókat"... :))

444.hu/2014/03/12/nagyjabol-ennyi-ero-van-a-kormanyvalto-taborban

shm 2014.03.12. 13:00:10

@Brendel Mátyás:

"valójában nem akarták. a pártnevekből álló mozaik mindegyikük érdeke. annyi igaz, hogy az olyan IQ-hülyéknek, mint te, gondot okoz a hosszú név, és bukhat azon a választás, hogy Magyarország tele van teféléddel"

Én eddig udvariasan próbálkoztam, de látom, a magadfajta ostoba proli azt nemhogy méltányolni és viszonozni, de érteni sem képes.

Én azt gondolom, hogy viszonylag kevés annyira mérhetetlenül ostoba / végletesen szenilis választó lesz, aki bekarikázza a monoki neonándi polgi pártját, miközben azt gondolja, most a minden szempontból libátlan Gordonra, vagy a csillagszemű igazmondóra szavaz. Lesznek ilyenek, de nem hiszem, hogy döntő mennyiségben.

Hogy a mozaikszerű betűhalmazra mi szükség volt, azt nem igazán értem, például Fodor betűszavát én sem voltam képes megjegyezni (minek is, saját szavazóik nincsenek), de a KP-ra is rá kellett nézzek kétszer, hogy az valójában a Bajnai-féle bukott project. A PM még viccnek is kevés.

Szóval nagyjából annyi a sok betű értelme, hogy emeszpéeszdéesz, ugyanazokkal a csávókkal, akiket ostyával se akar már lenyelni a többség.

Mindegy is, én egyáltalán nem óhajtom a győzelmüket, azt meg nem fogadom el érvként, hogy bárki, csak ne a Fidesz. Mert ez a "bárki" betűszavastól egy kalap szart nem ér, pláne azt, hogy elmenjek rájuk szavazni. Na, ilyen választóból már sokkal több van, és az, hogy most ők (mi) magasról leszarjuk az Összeomlást, bármilyen tag-gel is szerepel a szavazólapon, az nem a Fidesz hibája, hanem azé a Fideszhez mérhetően korrupt és gátlástalan, ámde nálunk csillagászati nagyságrendekkel balfaszabb és alkalmatlanabb maffiája, amelyiknek négy év kevés volt ahhoz, hogy kirugdalja az országot csődbe vezető debil apparátcsikjait, kitermeljen egy tucat olyan arcot, akikről az embernek nem rögtön valami kibaszott nagy lopás, vagy valami csúfos kudarc jut eszébe, és felmutassanak valami alternatívát a mániás-depressziós királlyal és udvarával szemben.

Nem sikerült, jó szokásuk szerint ezt is elkúrták, nem kicsit, hanem nagyon.

Úgyhogy tőlem maradhat a király, még akkor is, ha bekattant, mert a másik brigádra egy szaros alsógatyát nem bíznék rá, nemhogy az országot.

Úgyhogy szerintem meg az hülye, aki az MSZPDKPME2014STB-kódnevű balfaszokra szavaz. Meg az is, aki a királyra. Tőlem megfoghatjátok egymás kezét, és úgy húzhattok a picsába.

Ja, és a nép nem hülye. Csak az az elenyésző kisebbsége, akik attól képzelik magukat felvilágosultnak és értelmesnek, hogy ezek közül a balfasz, tolvaj, semmirekellő pártok közül kiválasztanak egyet, és fújják a nótáját, ha esik, ha fúj, mint a falu bolondja a karácsonyi dalokat augusztusban.

Balt 2014.03.12. 13:01:03

@Gerilgfx: De szép is lenne!... :)

Balt 2014.03.12. 13:05:06

@h.kovacs: Hátígyvanez, a Gyűrű Szövetsége is milyen nehezen alakult. :)) De sebaj, bemondják a prolibuszon, hogy "Köveccség ucca szövetkezik". Vagy fordítva.

@FILTOL: :)))

shm 2014.03.12. 13:07:00

@maxval a gondolkodó birca:

"Ha a ballib összefogás a következő hetekben lemegy 15 % alá, a Fidesz el fog követni pár idióta hibát, hogy felmenjenek 15 % felé. A Fidesznek nagyon nem érdeke, hogy más ellenzék kezdjen kialakulni az országban."

Simán.

Orbán a szerencse fia.

Nincs a világon kormány, amelyik nem olyan ellenzékről álmodna, amelyik a magyar kormánynak van.

Balt 2014.03.12. 13:07:38

@Az evolúció megfordítója... vissza a fára!: "Gerinctelen dolog a Fidesztől, hogy szaporította a hasonló nevű pártokat"

:))) Lowfast: @Balt:

Balt 2014.03.12. 13:09:37

@Brendel Mátyás: "mi a jobb, a geci tolvaj, vagy a béna tolvaj?!"

Nyilván Cusi és Simon vonalon mérhető az összehasonlítás...

shm 2014.03.12. 13:16:04

@Brendel Mátyás:

"Amikor egy brand belép egy piacra, a legelső dolga, hogy a nevével kapcsolatos jogokat levédeti."

Lehetne Fidesz 2014 párt is, ha az ellenzék olyan geci lenne, mint a Fidesz. De nem az.

És aki itt nem a geciséget látja, hanem az ellenzék bénázását, az meg van zakkanva."

Az nincs megzakkanva, csak nincs vállig bebújva a balmaffia seggébe, mint te.

Ezért képes a helyzetet obejktíven látni: egy balfasz pártszövetség úgy rukkolt elő a nevével, hogy annak sem volt képes utánanézni előtte, van-e már ilyen néven alakulat.

Ha egy ilyen hibát az üzleti életben követ el valaki, egy életre kiröhögteti magát, sőt, esetleg még be is perelik.

De hát ezek a komcsi hónaljakban nevelkedett kis macherek csak a politikai dagonyát ismerik, a lopás a szakmájuk, nem a rendes üzletmenet.

Balt 2014.03.12. 13:18:57

@Dekatlon: "Egy másik párt nevén induló pártot meg engedtek. Hátizé..."

Tulajdonképpen jogos, fellebbezd meg! (Hátha érvénytelenítik a Újra együtt/Böszmefogás részére gyűjtött aláírásokat - ha még nem járt le a határidő - ugyanis ők jöttek később.)

shm 2014.03.12. 13:29:21

@Balt:

Nem tudom, a kommentelők közül hányan alapítottak már céget. Nem tudom, közülük hányan voltak képesek elsőre úgy beadni a papírokat, hogy nem egy már létező cég nevét választották? Mert szerintem elég sokunk képes volt megrugani ezt a magasnak nem mondható lécet.

Az Összefogás (áthúzva), Együtt 2014 (áthúzva), Kormánykorszakváltók nem.

Balt 2014.03.12. 13:30:39

@ausländer Sipi: Oszt hogy ityeg a svájci népszavazás a knackfuss Auslanderekről...?

Balt 2014.03.12. 13:33:17

@greatwideopen: Hagyd, már most elgurult a gyógyszerük (sőt, évekkel ezelőtt, mint bevallják), mi lesz itt még áprilisig, pláne utána? :)) Acut agyi érkatasztrófa. :)

_most_ 2014.03.12. 13:34:51

@shm: lehet szidni a baloldalt a bénázások miatt, persze van is alapja, de azért ne felejtsük el, hogy ők nyertek három választást, míg mondjuk a szakértő kommentelők szerintem egyet se.

shm 2014.03.12. 13:37:39

Ja, és ha már Darwin. Nem tudom, hányan figyeltek oda biológiaórán, de a természetes kiválasztódás versenyének per definitionem nem a legerősebb, hanem a legjobban alkalmazkodó a nyertese.

Amit az újraegyesülő MSZP művelt, az kritikán aluli. Egy ekkora méretű cégnél ez back office hiba, már eleve a vezetőt úgy kell felkészíteni egy tárgyalásra, hogy ha ott brand alapítása merül fel, akkor egy rakás saját ötlet már bőven le legyen papírozva, saját tulajdon legyen.

Már nyomtatta mindegyik a saját plakátjait, mikor rábólintottak, hogy nosza, akkor együtt vágnak bele. Döntöttek, kimentek locsogni a kameráknak, aztán kiderült, hogy az égvilágon semmi nincs előkészítve. Nagy kapkodva, rengeteg böszme hibával összerakták az act-et, erre kiderült, hogy van egy szélsőjobbos mikiegérnek ezen a néven valami boltja vidéken, aki most kapott egy országos, nem is remélt reflektorfényt azzal, hogy ágálhat, hogy ellopták a nevét. Teljesen jogosan, ráadásul.

És ezek akarnak itt kormányt váltani? O rly?

shm 2014.03.12. 13:39:20

@_most_:

Ja, a legutóbbit pedig, ha nem vetted volna észre, elbukták. Hajszálnyival.

Ehhez képest négy évig (megint) nem csináltak semmit. Csak sírtak, hogy ők el vannak nyomva.

Na bravo!

Könnyem kicsordul. Szaladok a vállamon vinni be őket a Parlamentbe, igen.

shm 2014.03.12. 13:42:44

@_most_:

Szóval mondok én egy komoly érvet a balfékek ellen: szerintem ezek annyira ostobák, hogy hamarabb beleállítanák (megint) az országot orral a földbe, mint ahogy a király meg az ő bandzsa jobbkeze tenné/teszi.

Pedig szó se róla, a verseny éles.

Balt 2014.03.12. 14:21:32

@Medgar: "Legalább tudom, hogy esetleges személyes találkozásunkon milyen hangot üssek meg."

Hogy klasszikusokat idézzünk: "pont fordítva". Előbb megütöd, aztán majd jön a hang. :)) Elvégre "nem vagyunk mi angolkisasszonyok"... :)))

Narancskommunista (törölt) 2014.03.12. 14:34:37

@shm:
Olvasva a kommentjeidet, elég fura az értékrended. A hozzád hasonlók miatt választanak a felsőoktatásban is igazán talpraesett embereket a HÖK-be. A politika ugyanez nagyban. Szvsz ha egy párt 100%-ba tisztességes és őszinte lenne, esélye nem lenne még a körzetenkénti 500 ajánlást sem összeszedni.

Balt 2014.03.12. 14:35:00

@Brendel Mátyás: Na, hála az égnek! Mivel lehetne kiprovokálni, hogy eltűnj végre a magyar blogszférából, esetleg en bloc a magyar közügyekből? (Gondolok itt elsősorban a választói névjegyzékre...)

Medgar 2014.03.12. 14:35:31

@Balt: Gyanítom, hogy csak online ennyire bevállalós...

Balt 2014.03.12. 14:37:34

@Könnyen elkaptuk, uram!: De még örökbe fogadhattak volna - gyurcsányista-liberális alapvetés szerint. :)))

Balt 2014.03.12. 14:44:50

@Barbaarb: "annyit kérdezett az egyik kisebbségi szavazó, hogy hová kell ikszelni ha nem a nagyorrúra"

:))) Ajjaj, felborult a "kisebbségek egyensúlya" :))

Balt 2014.03.12. 14:47:53

@pástétom: "Arról nem elmélkedsz egy kicsit, vajon miért is indult el egy másik párt Összefogás, ill. Együtt 2014 néven?"

Mielőtt nagyon belejöttök a konteókba: nyilván azért, mert ez a nevük, így lettek bejegyezve, előbb, mint a újra együtt/böszmefogás ötletelése. :)) @Balt:

Balt 2014.03.12. 14:51:07

@Khonsu: Ott hibás a "számításod", hogy a következő legerősebb és tettre készebb alakulat a Jobbik lesz, már most (áprilisban) is verni fogja az MSZP-t minden bizonnyal, meglehet, a komplett Böszmefogást is. (Nem mintha örülnék a Jobbik térnyerésének, sőt!...)

Balt 2014.03.12. 15:01:04

@ausländer Sipi: :)) Ez legyen a legnagyobb örömöd (meg a Swissé), de addig megteheted, amíg a svájciak ki nem rakják a szűrödet végleg. Nemsokára eljön az ideje...

Balt 2014.03.12. 15:04:36

@ausländer Sipi: "de persze, ha neked meger egy orsszagot a gyuloleted kiteljesedese, akkor hajra:-)"

A tiéd már elég jól ki van teljesedve, de már várom (várjuk), mikor jön el az idő, hogy egy egész országra kiterjedjen. (Hogy ti. juszt se foglalkozol Mo.-gal, "fulladjanak meg". Heh, de szép is lenne, ha az összes hazaáruló eljutna erre a pontra!...)

Balt 2014.03.12. 15:09:13

@pástétom: "Próbálkozhatsz, magyarázhatod: a hatalom terve világos volt, a mögöttes okok nyilvánvalóak"

Azzal, hogy 2009-ben bejegyezte (a független bíróság) az Összefogás Pártot? Megalol. Ha tényleg ilyen bölcsek és előrelátóak, akkor nincs mese, évszázadokra a kezükbe kell adni a kormányt! :)))

Balt 2014.03.12. 15:12:12

@Gérard Duchemin: "Egyszer az a baj, hogy kétpártrendszert akar kiépíteni a Fidesz."

De a "demokratikus ellenizék" (böszmefogás) szántszándékkal megpróbálja meggátolni. :) Má' csak ebből is látszik, hogy mijen demokratikusak. :)) Tényleg gyertyát gyújtok értük (örömömben), ha kiesnek 14,99%-kal. :)))

Balt 2014.03.12. 15:27:03

@shm: "Ja, és a nép nem hülye."

Alapjában nem értek egyet ezzel az "1ikqtyamásikeb"-típusú frusztrált hangvétellel (igaz, te pont distinkciót teszel), de a fenti mondatba hadd kapaszkodjak bele egy link erejéig:
(Már csak azért is, mert a "hülyeválasztó" a kommentekben sokszor előkerült.)

velemenyvezer.444.hu/2014/02/20/hulyek-e-a-magyar-valasztok

Ez még a Panyinál is "mélyebb" (találó alcím) színvonalú Vv egy viszonylag lényeglátó cikke.

Balt 2014.03.12. 15:32:52

@shm: "Na bravo!"

Ezen hangosan röhögök! Jól sejtem, a félsüket (szimuláns) Ferenc Károly szava járása felidézve (Sissi filmek), vagy csak véletlen egybeesés...?

Üdv: egy királypárti :) a fentebbi értelemben is. :))

Dekatlon 2014.03.12. 16:51:00

@shm: Benevezni egy dolog, MEGTÉVESZTENI egy másik dolog, capisce?
A kétfarú kutyával se az volt a baj, hogy egy másik kétfarkú kutya már benevezett. Hanem hogy a neve megtéveszthet embereket.

Ami ebben az esetben feketén-fehéren igy is történik majd.

Dekatlon 2014.03.12. 16:53:45

@shm: nem a balfaszságuk a téma. Az tény. A választási bizottság döntése a téma, ami, ha akarja engedékeny, ha akarja szigorkodó. Ahogy a kedves megrendelő kívánja.

Ocsetacsang Szencsukó Maculi 2014.03.12. 17:22:23

@Medgar:
Személyes találkozás, aha... Ilyenkor szoktak jönni a kamuszövegek, hogy azt csak ne akard, mert ő 240 centi, 300 kiló, mindezeken felül még a tacsikungunya sport tizenötszörös magenta öves örökös tiszteletbeli nagybajnoka is...

Benderik 2014.03.12. 23:47:33

@rabelais: "Mit gondolsz, a plakátokat ma reggel készítették, vagy már két hete meg kellett designolni ahhoz, hogy ma reggel kint legyen?!"

Azt hiszem, valahol itt keresendő az, ami megíratta ezt velem:

Mert -- ahogy itt többen leírták -- hihetetlen amatőrség kellett az eddigiekhez is, de ezzel már nincs mit tenni, rendben ez van, lépjünk túl, ez a múlt.

DE AZ A HÁROM HÉT A JÖVŐ, AMÍG A VÁLASZTÁSOKIG AZ ÖSSZES PLAKÁTJUK ÖSSZEFOGÁS 2014 NÉVEN FUT !!!

Lehet azon ágálni, hogy álságosan használják az Együtt 2014 nevet, meg megtévesztő a két Összefogás (bár itt tényleg a másik van meg régóta), de ha már ez van (mert már ez van), annál nagyobb balekséget elképzelni se tudok, mint az Összefogás nevet sulykolni megmaradt szavazóikba még három héten át a saját plakátjaikon!

Mellesleg két hete is tudták már, hogy van másik Összefogás. De ha eddig nem jutott eszükbe: látván a szavazólap kegyetlen megváltoztathatatlanságát: még három hétig nyomják a szavazók fejébe, hogy szavazzanak az Összefogásra? Csak mert már kinyomtatták a plakátokat?
Négy éven át a teljes választási ciklusban a következő választásokra lopják a pártok a közpénzt, de ha már úgy sikerült, hogy a riválisokat hirdeti, spórolásból így marad? (És persze nem örülök, hogy lopják, de hogy még el is hülyén költik...)
Ez az, amire már nem tudok mást mondani, mint hogy a Természet feleteti végletesen elhibázott gyermekeit.

Benderik 2014.03.13. 00:10:30

@iii4: "Ne reménykedj, haver. Lehet, hogy te az vagy, de az emberek nem hülyék, hidd el."

Nem, tényleg nem (sőt, 1-2 hete magam is pont ezt fejtegettem itt errefelé).
De nincs arra idejük (és nem is várható el), hogy azzal töltsék ami mégis van, hogy interneten kutakodjanak párt(név)történetből, különösen, ha a szavazólapon találkoznak először azzal, hogy két Összefogás, meg két Együtt van.
Én magamról úgy érzem, hogy érdekelnek a politikai történések, olvasgatom nagyjából napi szinten, szövegértésem se rossz, hallottam is vmit, hogy van másik Összefogás, de másik Együtt-ről pl. nem hallottam, és magamtól arra jutottam volna, hogy az Együtt 2014 talán külön és szövetségben is állít listát. (Lehet, hogy ilyet nem lehet, de basszák meg, nem járok utána a folyton változó listaszabályoknak, és ha én nem, az sokezer másik viszonylag tudatos szavazót is jelent.)

Lehet, hogy a választó nem hülye, de egyéb dolga is van (éli az életét), amúgy meg ügyfél, aki számára ha egy pártnak mondanivalója van, tegye elé a megfelelő információkat vagy járjon úgy, ahogy.

Benderik 2014.03.13. 00:28:48

@konrada: "...nem hiszem azt, hogy egy modern demokráciában egy izmus párt hatalomra tud jutni,
nem hiszem, hogy akad olyan sikeres politikus, kinek elvei vannak túlsúlyban, nem a kompromisszumai,
nem hiszem, hogy egy ennyire elüzletiesedett viágban képes hatalom közelébe kerülni olyan erő, melyet nem a piaci szükségszerűség ... hanem valódi elvszerűség juttatott a csúcsra.

... Mert a tapasztalat az - és ez nemzetközi - hogy az elvhű politikusok, politikai erők a legveszélyesebbek, mert ők nem piaci kockázatszámítás szerint működnek, ezért a veszteséget nem képesek elfogadni. Azokból lesznek a diktátorok."

Sok igazság van ebben, bár szerintem kell némi idealistaság is. Én úgy érzem, az igazi államférfi távlati terveiben s erkölcseiben álmokkal is bíró idealista, rövid távon keményen realista. De a bármilyen -izmust nem sorolom az értelmes ideák közé, mert azok lebutított receptek.

Az viszont hogy a vállalható figurák nem jutnak a politika magaslataira, sajnos olyan kontraszelekció, amin nem feltétlenül a normálisak bűne, hogy nem vállalják végigcsinálni.

Benderik 2014.03.13. 00:39:43

@Brendel Mátyás: ""kevesebb trágársággal talán joban elfogadhatóak lennének indokai?"

nem, egy indok elfogadhatóságának semmi köze a stílusához. értelmes embereknél legalábbis."

No igen, Dr. House óta láttuk is a fenti állítás igazságát, de ő se sokakat gyógyíthatott volna a zsenialitásával, ha nem tartja érte a hátát a kórházigazgatónő, akinek nem emlékszem már a nevére, de mindegy is.

Szóval könnyebb úgy az érvelésen túl azt el is fogadtatni, ha nem nehezítem meg eleve azzal, hogy érzelemből ellene fordítom a hallgatót.
De nekem mindegy persze, csak eszembe jutott a nagy csörtét olvasván...

Benderik 2014.03.13. 00:46:26

@Frady Endre: "Keleti szél búzát s ocsút
Fú szét s közben züllik a csút-
-i Aréna. Lopják Panchút!"

Mégis, költő úr, ki az a Panchú?

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2014.03.13. 08:42:31

@Benderik: Pancho helyesen írva. Mivel Puskás természetesen csúti gyerek volt, kint Madridban a Panchu nevet vette fel, hogy a tárgyesetében benne legyen a kisvasutas, fatornyos stadionos szülőfaluja, csak a botor spanyolok rosszul jegyezték meg. :)

Balt 2014.03.13. 11:16:32

@iii4: "ha nem lett volna Együtt 2014, akkor lett volna más néven, semmi nem tiltja."

Nagy kérdés, hogy a bajnaista (Újra) Együtt önállóan be tudna-e jutni, de k. nagy mázlijuk, hogy ilyen egzakt mérőszám így most nem lesz. (Ugyanez áll a DK-ra is, meg persze MLP-re stb.)
süti beállítások módosítása