HTML

Benderik elmélkedik

Friss topikok

A segítő barát

2014.05.01. 00:58 Benderik

 

Érdekes írást olvastam ma itt az indexen -- emlékmű, holokauszt, rinyálás, ilyesmi -- témákban.

Alapvetően szeretett új emlékművünkről, de engem inkább egy mellékszála ragadott meg, mert rendkívül tanulságosnak érzem e részeket, és a kommentek összességét egy jelenség megragadására.

Így a fő témaként szolgáló emlékművel most nem foglalkozom, csak ezen érdekesebb részeket idézgetem ide, s árulom el, mit látok bennük.

***

Elöljáróban a szerző leszögezi, hogy a zsidó témát az irántuk való tiszteletből / elismerésből mindig is kerülte. A szerzőt nem ismerem, de az írás alapján e tiszteletben nincs is okom kételkedni. Mi több, pont ez az egyik aggasztó jel -- hogy miért, arról később.

Most pedig idézem a részeket, melyek megragadtak (de a kiemelések tőlem, mert azokat boncolgatnám kicsit):

"...Igazságtalan a magyarság szemére vetni az I. világháború utáni zsidó-törvényeket, és azt, hogy a náci Németországgal szövetkeztek az elszakított magyarlakta területek visszaszerzése érdekében. Mindkettő a trianoni sokk egyenes következménye, a tanulságok szükségszerű átültetése politikai gyakorlatba.

A náci Németország az egyetlen nagyhatalom volt, amely hajlandónak és képesnek mutatkozott annak a mérhetetlenül igazságtalan trianoni békediktátumnak a felülvizsgálatára, amely a nemzeteket megillető önrendelkezési jog címén úgy szabdalta szét az ezer éve regnáló (bár az utóbbi négyszáz évben török, illetve osztrák függőségben regnáló) Magyarországot, hogy a magyarság egyharmada az új határokon kívül találta magát, amúgy színtiszta magyarlakta vagy túlnyomóan magyarlakta települések sorában..

Trianon alapelve a nemzeti önrendelkezés, a nemzetállam volt (amely a győztesek szerint mindenkit megilletett, kivéve a németeket és a magyarokat). Ez pedig magyarázatot ad a zsidóság egzisztenciális lehetőségeit korlátozó törvényekre is. A zsidóság maradt az egyetlen jelentősebb számú nemzeti kisebbség az egyharmadnyi területre zsugorított országban. Ha pedig egy országot az igazságosság jegyében szétszaggathatnak a jelentős érdekérvényesítési képességgel bíró nemzetiségek, akkor az egyetlen racionális lépés a még megmaradt nemzeti kisebbség megerősödésének korlátozása volt."

Nos, igen. Trianon tényleg máig sokkoló, és tényleg igazságtalan. Azt azért nem szoktuk hozzátenni, hogy előtte elvesztettünk egy háborút, aminek hivatalosan a kirobbantói oldalán álltunk, és a történelem ritkán simogatja meg a vesztesek feje búbját -- korábbi időkben volt, akit sóval hintettek be --, de tény, hogy az Újkorhoz és a többi veszteshez képest igaztalanul sokat elvettek tőlünk.

Mindez akkoriban még sokkolóbb lehetett.

De azt azért tudnunk kellett, hogy nem Németország vette el e területeket, így ha ő visszaadja, az a mi szemszögünkből lehet pusztán nekünk járó igazságtétel, de Németország szemében nem egy tartozás lerovása, hanem adomány, amiért valamikor majd kérni fog valamit. (Mint Virág elvtárs, de persze őt akkor még nem ismerhettük.)

Egy régi szép mondás szerint nem lehet egyszerre baszni és szűznek maradni. Lehet, hogy mi se háborút, se német megszállást nem akartunk, a zsidókat is nagyon szerettük, de olyan nincs, hogy elfogadjuk, hogy valaki nagy területeket adományoz nekünk, aztán mi megköszönjük és aztán semlegesek maradunk. (Mondom: a mi szemünkben csak visszakaptuk e területeket, de nem Németország tartozott ezekkel, így az ő szemében ő adományt adott.)

Nem tisztem eldönteni, hogy Tekintetes Kormányzó urunk mennyire kedvelte / ítélte el Németország épp' rügybe szökkenő eszméit, de egy mókus világlátásával kellett bírnia, ha olyan szövetséges akart lenni, aki csak bezsebel, aztán majd jól semleges marad, az eszméket se engedi beszivárogni, a zsidókat is megmenti.

Szóval a dolog lényegében itt el is dőlt. Hogy a zsidókkal idővel valaki valamit csinál, itt rákerült az időtengely jövőbeli pontjára, csak oda kellett érni az időnek. 

(Nagy szerencsével persze kihúzhattuk volna a háború végéig, de az már csak nem lehetett az eredeti terv, hogy a majdani vesztes oldalára állunk, kapunk tőle országokat, aztán majd időben kiugrunk, és mindent megtartunk... Vagy hogy a nyertes oldalára állunk, de nálunk -- a győztes Németország szövetségesénél -- majd mindenki békében élhet a háború után is ...)

E tanulságot amúgy a cikk is levonja: "A segítő barátról, ... elég gyorsan kiderült, hogy valójában erőszakos hódító. ", csak akkor miért is volt szükségszerű racionalitás?

A dologban picit az is zavaró, hogy ha szükségszerű racionalitásnak vesszük, hogy <amennyiben Németország az egyetlen, aki vissza tudja juttatni a földjeinket, akkor vele fekszünk össze -- bármit kér is aztán>, az kicsit olyan, mintha mi egy olyan nemzet lennénk, mint azok a leányok, akik bárkivel, aki fizet vagy legalább egy jó szót szól. És hadd higgyem, hogy nem vagyunk ilyen nemzet.

***

És akkor az idézet második része.

"Ez pedig magyarázatot ad a zsidóság egzisztenciális lehetőségeit korlátozó törvényekre is. A zsidóság maradt az egyetlen jelentősebb számú nemzeti kisebbség az egyharmadnyi területre zsugorított országban. Ha pedig egy országot az igazságosság jegyében szétszaggathatnak a jelentős érdekérvényesítési képességgel bíró nemzetiségek, akkor az egyetlen racionális lépés a még megmaradt nemzeti kisebbség megerősödésének korlátozása volt."

Nos. Közismert tény, hogy Budapest vízfej Magyarország testén, lakossága aránytalanul jobb munkalehetőségek közül válogathat, nagyobb a jól fizetett szellemi munka aránya, és a vidékiek ezt voltaképp' jogosan nem is szeretik.

Szóval teljesen racionális és igazságos önvédelmi reakció lenne a 8 millió vidéki részéről, ha rendeletileg korlátoznák a cégek fővárosba telepíthető munkahelyeinek számát, kvótát vezetnének be a budapestiek által betölthető munkahelyekre a jobban fizető szakmákban, az ügyeskedő vidékre költözők letörésére pedig fentiek szempontjából budapestinek minősülne mindenki, aki az elmúlt húsz év legalább felében Budapesten lakott, és ezt az öltözékére erősített kék csillaggal is jeleznie kellene.

Amit az ország kétharmada akar, az ellen a többinek kifogása nem lehet, ezt tudjuk. Ezt pedig 10-ből 8 millió, azaz 80% boldogan megszavazná.

De korlátozhatnánk az -ics-re végződő nevűeket is, mert gyanúsan szláv eredetűek, és mindenfelől szláv országok vesznek körül, meg hát itt sincsenek kevesen. És semmi személyes, tudjuk, Navrasics úr, hogy huszonöt éve a legmegbízhatóbb munkaerő, öt nyelven beszél, de hát meg kell értse, a kvóta az kvóta, a mi kezünk is meg van kötve. És nem mondja senki, hogy nem dolgozhat, mert fizikai munkát bármilyet végezhet, a földeken s az útépítéseken tárt karokkal várják az ilyen becsületes, megbízható munkáskezet. Ja és ne aggódjon, gyermeke egyetemi felvételijével semmi ügyintéznivalója nincs, nevét automatikusan töröltük a rendszerből. 

Magyarázzam még?

***

A nagy népirtások ritkán jönnek a semmiből. Évtizedek szorgos munkája, apró, lassú lépések, s főképp végtelen kitartó türelem, amivel az emberek tudatába lassan beépíthetjük a kiválasztottak -- először csak felismerését, nyilvántartását, aztán hogy nem félünk kimondani róluk az igazságot, ... folytassam?

És egyébként tényleg nem csak zsidókkal lehet, nem is csak velük fordult elő a történelem során. De akivel előfordult, az valahogy paranoiás lesz kicsit tőle. Akivel meg a történelem során sokszor, az pláne.

Aki megégette magát, a tűztől fél, aki majdnem vízbe fúlt, a víztől.

***

Ami a cikkben megragadott, az az volt, hogy a teljesen kiegyensúlyozott, tárgyilagos stílusú, amúgy sok jó meglátást közlő írás szerzője és a kommentelők szinte mindegyike is teljesen normálisnak fogadja el az idézett részek logikáját. Amiből nem vonnék le semmit, főleg messzemenőt nem. De valahol kezd széles körben elfogadottá válni egy furán megtekert logika. Ahogy kezdődni szokott.

És persze itt jön ki, hogy jó és emészthető módszer-e az emlékezés izomból dolgozó törvényi előírása meg a tagadás tiltása. Amit senki nem vitat, hogy teljesen idegen a modern jogrendszerektől, csak  szükséges rossznak tartanak. Ugyanakkor fentiekből látszik, hogy a nép szemében annyira visszatetsző maga a módszer, hogy érdemes lehet elgondolkodni, nem pont ellenkezőjét váltja-e ki a kívánt hatásnak. Talán a törvényi tiltás helyett a normál történelmi felvilágosító munka hasznosabb lenne. De ezen persze gondolkodjon el, akit érint, én szerencsére abban a kényelmes helyzetben, hogy csak budapesti, az meg egyelőre csak példa volt...

.

.

Ui.: Ami meg az emlékművet illeti: Minden magyar faluban van emlékmű a világháborúk áldozatairól. Soha egyről se hallottam, hogy bárki reklamált volna emiatt. Ami arra utal, hogy lehet hajcihő nélkül emlékművet építeni az áldozatoknak, csak itt valaki valamit valahogy nem úgy csinált, ahogy a bölcs falvakban. (Hja, már megint a budapestiek...) 

.

.

.

.

Szólj hozzá!

Címkék: budapestiek

A bejegyzés trackback címe:

https://benderik.blog.hu/api/trackback/id/tr586100355

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása