Tárgyalás, pörgés, Egyeztetés Fontos Partnerekkel, elegancia, fontosság, hatalom, közel a tűzhöz, irányítíani a dolgokat, folyamatos nyerő széria, siker -- részegítő elegy.

Láttam ilyet, nem egyet. Ott bukott el mind, hogy nem volt mögötte igazi tartalom, illetve nem annyi, mint amekkora pörgés, és nagyobbra vágytak, mint amennyi tégla és malter volt hozzá.

Szóval teljes interjúja elolvasása után úgy éreztem, láttam én már Lázár Jánost többször, csak akkor más neveken futott.

A szimplán személyes ismerősökön túl egy némileg hasonló név Gyurcsány Ferenc. Ő is egy új, fiatal, határozott, majdmimenedzserszemléletben lelkű titánként indult, szívós munka, majd gyors siker, nyerő széria, aztán egy banánhéj. Amin akkorát esett, hogy máig nem tudta feldolgozni, mert nagyon nehéz olyan magasból kiheverhetőt esni.

Szóval az alábbi szubjektív kép rajzolódott ki, ahogy olvastam:

Ambiciózus, sikeres, amit azonban nem véletlenül ért el, hanem szívós munkával folyamatosan törekve* felfelé a ranglétrán. Profi, ami egyrészt azt jelenti, hogy nem eszmék ad hoc képviselete terelték a politika irányába (mint pl. a rendszerváltás az öregeket), hanem szakmaként tekint rá. Fontosnak érzi a folyamatos pörgést, hogy haladjanak a dolgok, a fontolva haladókat megeszik a farkasok, legjobbnak kell lenni, fontosnak, az Élet egy bozótharc, résen kell lenni, fontos tényezővé válni, és legjobb védekezés a megelőző ellentámadás. Ez eddig a --szerintem a cikk alapján --  önmagáról alkotott kép, és előrebocsájtom, ez így nem hangzik el, csak benyomás az egészből. De az az érzésem, nem vitatkozna vele.

Sajnos azonban a mögöttes tartalom kapcsán már több konkrétum is elhangzik.

Egyfelől amire részben tegnap is utaltam ugyanitt: a siker mércéje, azaz a célfüggvény a párt -- főleg választási, de úgy általában is -- sikere. Ami végülis egy jó gyakorlatias cél. És attól tartok, ami bajom van vele, azt nem is értené: hogy ez addig jó, amíg egybeesik a vezetett ország érdekével.

És egy immunrendszerét nem vesztett demokráciában ezek nagyrészt egybe is esnek, mert ha nem -- ha a pártnak az ország rovására jó --, a nép leváltja a pártot. De a magyar demokrácia immunrendszerét kiiktatták, így -- hát mondjuk így: nem lehetünk biztosak abban, hogy ami a pártnak jó, az az országnak is, mert az a mechanizmus most pihen.

Szóval az interjú sokat idézett részeiben végig abban méri a fiatal generáció sikerességét, mennyire jól megszilárdították a párt ügyeit s nyertek választásokat. És hogy aki őket támadja, a pártot gyengíti. Egyetlen szó nem hangzik el arról, hogy mi mindennel vitték előre az ország dolgát. Apróságnak tűnik, szőrszálakon lovaglásnak, de olvasva a mondatokat rendkívül szemet szúró. Sokat elárul az emberről, mikor a fontos dolgokról beszél, hogy miket sorol fel -- és miket nem.

***

A másik feltűnő, hogy milyen sokszor említi -- vissza is térve -- milyen fontos helyzetbe kerültünk az ukrán válság kapcsán, és hogy ezt ügyesen kihasználva mennyire megnövelhetjük fontosságunkat a Politika Nagy Főzőüstjénél. És ez engem nagyon emlékeztet a megrészegült nyuszikára, aki véletlenül odakerült a Nagyok Asztalához, pont előtte van a só és így tőle kéri egyszerre a medve és az oroszlán, és úgy érzi, hogy most végre eljött az ő ideje...

 Nem akarom itt most elbírálni e tervek realitását, léteztek politikai zsenik, akik kezdeti súlyukat olyan ügyes manőverezéssel pótolták, hogy. De azok nem voltak félidőben az összes jelentős szereplővel meg az összes szomszédossal meg szinte mindenki mással is összeveszve. Mert lehet, hogy mind szemetek és hülyék, na de akkor kivel szövetkezünk? Innen is lehet persze nyerni, sőt, innen még szebb is...

Szóval én itt látok egy veszélyesen eltúlzott ambíciót a Nagyok Asztalánál Forgolódásra, amihez az eddigi eredmények nem mutatják, hogy lenne mögötte tégla és malter.

***

Aztán az a szép tankönyvi világkép a gazdaságról. Hogy ha lesz sok megvett majd megfelelő kézbe adott bank meg állami közszolgáltató meg posta meg takarékszövetkezet, akkor lesz hitelezés meg piaci alapon mindenkinél olcsóbb energia és ettől versenyképesség és évi 3-4 százalék növekedés. Nem pont ebben a sorrendben hangzik el, de összességében ez a veleje, és ha zavarosnak tűnik, azt, félek, nem a rossz interpretáció okozza. (Az MVM, FHB, posta, takarékszövetkezetek és az állami energiaszolgáltató állami irányításából fakadó szinergia így egyetlen mondatban konkrétan elhangzik.)

Na szóval egy vezetőnek nem kell minden szakmához érteni, sőt, nem is jó, ha túlságosan elmerül a részletekben, de itt egy nagyon fájón naiv világkép rajzolódik ki. Még tankönyvízűnek se mondanám, mert a tankönyveknek is egyes fejezeteit kiragadó és félreértelmezve világképet alkotó ember sejlik fel mögötte.

És tudom, hogy a kormány gazdaságpolitikáját ő is készen kapta, de az embereket, akik ezt tálalják, rosszul választották, és ezt nem felismerni, és egy ilyen kedvesen naiv képben ringani, az már vezetői szintű hiba.

(Az már csak helyzetkomikum, hogy miután elmondta, hogy az igazán fontos tényezők számunkra a németek és nem azok a kotnyeles amerikaiak, hosszasan ecseteli, hogy az MKB-t a német vezetés alatt hogy szétlopkodták, bezzeg a Budapest Bank "az egy kiválóan működő, jól vezetett, profitábilis pénzintézet, nagy értéke a bankrendszernek". Nem tudom, tudja-e, hogy amerikai...)

***

És még a gazdaság. Ha egy ország olyan horderejű átalakításra készül, melyről az előző bekezdés szól, hogy magáévá teszi az energiaszektort -- egyebekkel megtámogatott birodalommá alakítva, csak készülnek komoly hatástanulmányok az elérendő fő célról. És akkor Egyik Legfontosabb Emberként nem mondhatja azt a fő kérdésre, hogy mennyivel lesz olcsóbb az állami szolgáltató, hogy "Meglátjuk."

Mentségére mondva, hozzáteszi, hogy minimum a jelenlegi árakat szeretnék hosszú távon fenntartani, de ez a "szeretnék" sokat levesz belőle. Nekem elolvasva olyan "belevágunk, oszt' valami csak lesz" érzetem lett tőle.

***

Ekkora embernek személyesen a közlekedéshez sem kell érteni. De mikor az Igazán Vitákra Érdemes Problémák közt felveti, hogy miért kellett 135 milliárdért felújítani a Budapest-Székesfehérvár vasútvonalat, miközben "a várost ötsávos autópálya köti össze Budapesttel és Volán-járatokon is utazhatnak a közlekedők", akkor

• azt csak mellesleg vetette fel bennem egy dörmögő hang, hogy hát végülis nem én találtam azt se ki, hogy pont azt újítsuk...
•  de hogy azt vajon tudja-e, hogy azon a vonalon alapvetően nem Székesfehérvárra mennek az emberek, hanem egész Délnyugat-Magyarországra (beleértve nyáron a Balatont), s a nagyja teherforgalom pluszban Szlovénia-Olaszország felé, így az a 135 milliárd erre ment, így e kérdésben nincs nagy jelentősége, hogy el lehet-e sárga busszal jutni Székesfehérvárra
• (azon csak halványan tűnődtem el, milyen egy ötsávos autópálya, de lehet, hogy nekünk olyat is sikerült -- sose számoltam meg)

 Ezek után aggodalommal tekintek ama mondatára, hogy erősen meg kell fontolni, mire költsük el azt a 300 milliárdot, amit elővárosi vasútfejlesztésre tudunk fordítani a következő hét évben...

***

És a gyöngyszem, arra a kérdésre, hogy miért tartozik oly' sok terület személyesen őhozzá: "Az előző ciklusban kipróbáltunk egy működési modellt, ami láthatóan nem vált be."

Na most én úgy tudom, a gazdaság szárnyal, növekedésben mindenkit verünk, nő a foglalkoztatottság, új alkotmányunk van, politikai súlyunk is növekszik, akkor ez a fenti mondat mire vonatkozik? MI az, ami láthatóan nem vált be? Vagy vegyem nyelvbotlásnak?...

***

Ami még ehhez kapcsolódóan a sorok közt megütötte a szememet, hogy mikor a központosított irányítás kapcsán a riporter rátérne a majdan beköszöntő konszolidálás időszakára, interjúalanyunk (a központozás szerint) közbevág, hogy "ha ez egyáltalán beköszönt, és nem lesz háború a szomszédunkban. Mert akkor nem konszolidáció lesz, hanem válságkormányzás, ami háborús logika alapján működik."

Hát. Ez sok mindent elmond.

.

.

.

*: Tudom, nincs olyan szó, hogy "törekve". Csak megtetszett.

.

.