Téma lett, hogy meddig bírja, mikor omlik össze az egészségügy.
December közepe, vége, netán már november vége?
Nos, szerintem sosem lesz ilyen. És már most is van.
***
Sosem lesz olyan, hogy azt mondják, tegnap összeomlott.
Lesz hogy azt mondják, már nem férnek el az ágyak a megszokott elosztásban, sűrítik őket a szobákban.
Lesz, hogy a folyosókon is lesznek ágyak.
Előbb a fűtött emeleti folyosókon, aztán a fűtetlen alagsorin.
Lesz olyan, hogy nincs mindig orvos egy osztályon, csak még nem egészen végzett rezidensek.
Lesz, hogy nincs mindig rezidens sem egy osztályon, csak még nem egészen végzett orvostanhallgatók.
Lesz, hogy még hallgató se, csak ápoló.
Lesz, hogy ápoló se külön minden osztályon, csak összevonva jut egyre két osztály. Aztán három.
Lesz, hogy nem minden lélegeztetőgépre jut annyi orvos, amennyi azt biztonságosan el tudja látni.
Előbb egyre több jut majd egy ezt végzett szakorvosra, aztán már csak végzett orvosra, majd orvostanhallgatókra.
Aztán az orvosi egyetemekre sikeresen felvételizettekre.
Aztán háromnapos OKJ-tanfolyamot végzett lélegeztetőgépkezelőkre.
Aztán már csak nehézgépkezelőkre, majd gépkezelőkre.
***
Ja hogy a fentiek nem kis része már most is van? Már vírus előtt is volt? Bocsánat.
Nos, ezért mondom, hogy sosem lesz olyan, hogy "na most összeomlott".
Miközben meg igazából régesrégen összeomlott már.
Definíció kérdése ugyanis, és a definíció mindig az Élethez igazodik. Rugalmasan leköveti. Hisz' még mindig százszor jobb egészségügyünk van, mint a legtöbb fekete-afrikai országnak, miközben ha megkérdezzük, náluk is van működő egészségügy.
Ahogy a körülmények romlanak, ahhoz viszonylag gyorsan hozzászokunk, és már az ehhez képesti romlást tekintenénk összeomlásnak, ami pesze sosem következik be, hisz' mielőtt összeomlana, már hozzá is szoktunk.
***
Nagyobb baj, hogy a különleges helyzet lényegében egyfajta hadiállapothoz hasonlít. Ahol senki nem fogja utólag számonkérni, hogy az ő nagymamája, testvére (gyermeke...) miért halt meg, ki hibázott -- hibázott-e bárki.
Egyrészt mert nem is lesz rá lenyomozható adat, hisz' ki tudná számon tartani a napi sok száz lélegeztetőgépes halottról, hogy melyiknek gépe hogy volt beállítva és lehetett volna-e még utánállítani.
Másrészt meg arra sincs elég erre kiképzett ember, hogy kezelje, nem hogy még olyan, aki utólag kikérdezze és ellenőrizze, hogy mit csinált vagy nem csinált, hogy volt az a gép beállítva, és élhetett volna-e még egypár órát a hetes gépen lélegeztetett többségében idős, egyéb krónikus betegségben szenvedő bácsi.
Boncolás még van egyedileg, de az is már inkább az egyéb halálok megállapítására a statisztikáknak, hogy a pánik elkerülésére fennmaradjon, hogy' többségében idős, egyéb krónikus betegségben szenvedő beteg halt meg.
Így ha még akadna is majd számonkérő, egy szánakozó fejcsóválásra esélyes. Hisz' szinte háborús helyzet volt, nézze meg, a világ összes országát maga alá temette a vírus, örült az egész világ, hogy egyáltalán győzte valahogy, a vis maior tipikus esete mindez.
***
Igen, pont ez a baj.
Normál békeidőkben minden egyes emberhalál vizsgálatot von maga után, ha nem egész egyértelmű, hogy itt volt az ideje. Kivizsgálják apróra (elvileg persze), így tétje van annak, hogy minden szabály be volt-e tartva s nem történt-e műhiba.
Amikor azonban a világ összes országában sok-sok ember hal meg, a döntéshozók már most tudhatják, hogy utólag könnyen hivatkozhatnak majd a "mindenhol összeomlott a normál rendszer, mindenhol különleges helyzet volt, mindenhol sokan haltak meg" érvre.
Az elkenés ideje mindig a hadiállapot. Annak tudata, hogy utána majd nem lesz számonkérés.
***
Félreérted, Olvasóm, ha azt szűrnéd le soraimból, hogy nem küzdenek hősiesen a frontvonalban állók.
Nem. Ők szívüket adják, ők e hosszú hónapoknak vitathatatlan hősei, kik életük végéig hurcolják majd álmaikban a kezük között kiszenvedőket, kiket esélyük se volt megmenteni, mert két, majd öt, majd nyolc, majd tizenöt gépet kellett ellátniuk egy kéthetes gyorstalpaló után, de kiknek halálát emberi elme nem képes feldolgozni, mert egyszerűen nem arra teremtetett az emberi elme, hogy kezei között kiszenvedők halálát ésszel felérni képes legyen.
***
Ám ettől még a számonkérhetetlenség tudata nagy baj.
És nem a nyilvánvaló majdani COVID-krimik százai okán, ahol kitalált embereket nyírnak ki a kapkodásban sosem vizsgált nyomok nélkül.
Innen kezdve egy csomó magasszintű-döntéshozói felelősség elkenhetővé válik.
Attól a pillanattól kezdve, hogy a fejlett világnak is minden országában összeomlás szélére kerül a rendszer, elfogadottá válik a halál, amit az okoz, hogy egy ember nem kapott szabályszerű kezelést.
Többé már nem kell attól félnie egyetlen kormánynak sem, hogy fejére olvassák, hogy emberek százai/ezrei/...-i haltak meg. Hisz' nézzünk szét -- mindenhol.
Az "összeomlott az egészségügy" sem egy méréseken alapuló állítás, így igazából senki se látja egy adott országban, hogy a többiben milyen állapotokra mondták ugyanezt. Ha a német lapok megírják, hogy összeomlott az egészségügy, mert már nem a szabályokmak megfelelő számú beteg volt a kórtermekben, és nem jutott minden gépre a szabályoknak megfelelő orvos, abból mi csak annyit hallunk meg majd, hogy Németországban is összeomlott az egészségügy. Ki vethetne hát követ és kire, ha nálunk is -- hisz' mindenhol.
Hadiállapotban a váratlanul felbukkant veszedelemre is kényelmesen lehet hivatkozni. Ki láthatta akár csak egy éve, hogy ilyen megtörténhet.
És senkit nem érdekel, hogy alakulnának a mostani halálok, ha előtte az egészségügyet más módon kezeljük -- ha már akkor megfizetjük az ápolókat-orvosokat. Kit érdekel, hogy rendszereket békeidőben is úgy kell tervezni, hogy bírjanak stresszhelyzeteket.
Földrengés után a tervező is széttárhatná karját -- senki nem láthatta előre, hogy ez lesz.
És tényleg!
Csak hát ugye ettől még egy bizonyos szintig földrengésállóra kell a házakat tervezni. És még az ezt túllépő erejű rengésnél se mindegy, hogy legalább a szükséges szintig erősre volt-e tervezve, és állt még pár menekülésre alkalmas percig, maradtak-e védett zugok a mentés idejére vagy kártyavárként omlott be az első rezdülésre.
Esélyesen nem ugyanannyi ember hal meg ugyanis.
Mindez most már szépen elkenődik.
***
A halottak száma is olyan, amit meg lehet szokni. A nagyságrendeken múlik. Ahogy a fül megszokja a -száz majd -ezer végződést. Szinte hihetetlen, milyen gyorsan megszokja!
Csak egy példa -- Donald Trump elvesztette a választást, de így is szinte fele az ő kezébe szavazta további sorsát annak a lakosságnak, mely lakosság a Földének huszadát adja, de COVID-halottainak ötödét.
És hogy tehet-e ő erről?
Nos, a tudomány állása igen sokféle ma még e vírusnak dolgában -- amire döntéshozóként csodásan lehet hivatkozni !!!
Ám abban, hogy az általános maszkviselés és társadalmi találkozások korlátozása erősen csökkenti a terjedést, néhány ezoterikus leágazástól eltekintve a tudomány egységes.
Tényleg csak a hülye nem látja a statisztikákból, hogyan hat akár csak az általános maszkviselés a terjedés számaira. Ha Donaldnak csak annyi bűne van, hogy minden eszközzel igyekezett még ott is elgáncsolni a legenyhébb korlátozásnak számító maszkrendeleteket is, ahol helyi szinten bevezették, már százezrek élete szárad szépen kiteregetve lelkén. (És a szimpla maszkviselés még a gazdaságot nem korlátozza, csak megnehezíti az elnöknek, hogy azt sugallja, nincsen baj, neki volt igaza.)
Politikai tanulság: számít persze, számít a sok emberhalál, de nem többet, mint a nyűg, ha nem hagyjuk népünket maszk nélkül mulatni. Miért is súlyoznánk hát felül az előbbit...
***
Sosem volt persze ennyi statisztika semmiről e világon, mint erről a vírusról. Ezek fejre olvashatók lesznek! ...(?)
Ám a nagy minták ellenére is kevés dolog olvasható ki belőlük azon speciális kérdésekről, ami alapján eldönthető lenne, mennyire jól kezelték egy adott helyen a helyzetet. Akkora szórása van a lélegeztetőgépekre kötött emberek halálozási arányának -- függ kortól, betegségektől, s annyi mindentől, ami szerint alábontott számokat nem gyűjtenek --. hogy max. elnéző mosolyt kaphat majdan az ezt firtatni próbáló.
Konkrét esetek pedig végképp nem lesznek vizsgálhatók, hisz' pl. a gépekre kötöttek esetén igen jó halálozási aránynak mondható 20%-ba is bőven belefér akárhány rokonunk. A halál után közvetlen végzett vizsgálat meg hogyan is lehetne elképzelhető...
***
Jó hatása is van persze annak, ha nincs őrült számonkérési felelősség, mert az állandó stressz folyamatos remegést okoz.
Ha olyan kezeli a gépet, akit kényszerből rendeltek oda, legalább tudja, hogy nem akarják majd inkorrektül elszámoltatni, és ne remegjen legalább emiatt a keze. Egyszerűen jó lelkiismerettel, félelem nélkül hozza ki magából az elérhető legtöbbet.
Döntéshozóként pedig igen nehéz abban a helyzetben dönteni, ahol már akárhogy döntünk is, az emberhalállal jár -- A ponton megakadályozandó száz halált, beáldozzunk-e B ponton tízet. (Ide értve a gazdaság leállításából származó esetleges éhhalált is.)
Életről-halálról dönteni, azzal dolgozni -- nem emberre szabott teher. Vészhelyzetben pedig különösen sok múlik azon, hogy tudunk-e folyamatos hideg-higgadt számítással döntéseket hozni. Fenn és lenn egyaránt. Fenn napi ezrekről, lenn ránk bízott ötökről-tízekről.
***
Nem feltétlen baj tehát, ha nincs minden lehetséges rossz döntéshez büntetés belebegtetve. Hatékonyabb lehet egy vészhelyzetben egy "következmények nélküli" világ.
Csak látnunk kell, hogy innen kezdve minden nép halálozási statisztikája kormányának tisztán lelkiismeretén múlik.
Ne becsüljük le ezt a védelmet, többet számít, mint fentiek olvasta után az átlagember a politikusokra tekintve hinné.
De ennyi -- a békeidőkben várható számonkérést előre felejtsük el.
Cserébe legalább tudhatjuk, hogy az egészségügy összeomlásának várható dátuma egy soha be nem következő nap. Nem lesz olyan, hogy az Összeomlás Napja. Apránként omlanak csak ránk a faldarabkák meg a plafon -- és igazából régóta a törmelékben ülünk, így semmi szokatlantól nem kell tartanunk.
+++
Jó, és akkor mit tegyünk? -- csak hogy tanulság legyen.
Semmit. Illetve most már csak próbálja kihozni mindenki a legjobb tőle telhetőt, tegye oda magát, ahova rendelték meg amit rá kiszabtak -- még ha ez csupán egy otthon maradás is olykor.
Utána meg gondolkodjunk azért majd el egyszer mindezen.
Mert a jövő kiszámíthatatlan, ám felkészülni lehet rá.
Ha gondolkodunk.
Előre.
.
